De mi ez a szörnyűség itt a képen? Történt, hogy miután már néhány hete hallgattam, hogyan esnek-kelnek át rajta esténként a kedves falábú szomszédok, szólni merészeltem a közös képviselőnek, hogy ugyan már ki kellene javítani azt a néhány fellazult Mettlachi-lapot, ami éppen a bejárati ajtónk előtt teszi kalandossá a közlekedést némelyek számára (halkan jegyzem meg, hogy már a takarítók is kirakósdit játszottak vele kétnaponta). Azt mondta, hogy intézi. Erre pár nap múltán jött is Kókány Bertalan és az ő brigádja, felszedték a régit jó másfél négyzetméteren és elkövették a képen látható szörnyűséget, amit még felsöpörni, felmosni sem lehet rendesen. Nem beszélve arról, hogy a törmeléket is itt hagyták maguk után, úgy kellett rájuk szólni, hogy vigyék már el. Az ilyenek képesek és otthon a nagy shield-et is szétszórják a szobában. Ez utóbbi mondatomat lehet, hogy csupán egyetlen olvasóm érti, de ő biztosan mosolyog. S hogy mit szólt hozzá a közös képviselő, amikor az elvégzett munka minőségét reklamáltuk? Mostanság ez a trendi! Ilyen alapon felhordom a ház mögötti vakondtúrásokat és jól ledöngölöm, az még olcsóbb lett volna.

Jelenleg ez az állapot uralkodik a lakótelepi mini-raktáramban, ahová az előbbi képen látható előtéren át vezetett az utam. De hogy a legnagyobb fiam óvodás hátizsákja mitől penészedett be a száraz szobában, az számomra rejtély! Lehet, hogy ettől köhögtünk, meg tüsszögtünk az elmúlt hetekben?

A táska jó eséllyel mosásra kerül és a képen látható telefonokat is jól bemutatom majd egy másik cikkben néhány nap (hét, hónap, év) múlva.

Ezen a képen bőven van javítani való. Először is a felvétel minőségén kellett volna, másrészt a keresett célszemély itt, a javításra váró holmik dobozában lakik. Mennyi ilyen dobozom van még az én lakótelepi mini-raktáramban!

Levettem a dobozt és elkezdtem belőle kipakolni. A nagy fehér és viseletes kenyérpirító Torx bitfej hiányában nem ma kerül szétszedésre. Viszont a zöld és sárga műanyag fogantyúk rövidesen a szelektív hulladékgyűjtő konténerben landolnak, tekintve, hogy egyrészt már régóta nincsen meg a hozzájuk tartozó két darab ráülős négykerekű autó, másrészt mindkét műanyag fogantyú törött.

A nagy kék rendőrautó és a meghatározhatatlan színű dobozban lakó szovjet gyártmányú felhúzható emeletes garázs sem képezi a mai cikk tárgyát. Ellenben ami a nejlon-szatyorban lapul...

Kukucs! Háp, háp, őt vesszük ma közelebbről szemügyre.

Mintegy a cikk írását megelőző anyaggyűjtés melléktermékeként ezek a régi pénzek is előkerültek - miután a nyirkos, dohos helyen való tárolást követően egy alapos szellőztetésen estek át (vagy két éve az egyik polc szélén voltak kiterítve), a mostani pakolás során sikeresen alászállottak, s egyúttal jó ötletet adtak egy következő íráshoz.

Ez itt nagyon nem a reklám helye! A képen látható gazdaságtalan szatyor meglepő módon és állapotban vészelte át az elmúlt éveket. Ugyanakkor ismerek olyan másik darabot, amelyik viszont rövid idő alatt atomjaira esett szét tárolás közben. Mint ahogyan például olyan szárazföldi halat, aki pedig két hónap alatt sem tanult meg úszni...

Úgy tűnik, mai cikkünk tárgya igen nehezen akar lábra állni. Ráadásul a legkisebb fiam által itt felejtett, egykor a feleségem tulajdonát képező Mon-Chi-Chi sem akar segíteni, inkább származási országának irányába, dél-kelet felé néz.

-Legyé' má' aktívabb! - szólt a távol keleti kultusz-szörny a nála jó másfél évtizeddel öregebb orosz társához, miközben nem vette észre, hogy annak hiányzik a hátsó tengelye a két kerékkel együtt.

Íme egy gyors javítás idegen alkatrészekkel, konkréten egy, már régóta nem létező teherautó kerekeivel és a kis kacsánk máris taplra állt.

Íme tehát mai főszereplőnk, az egyik első játékom 1970-ből: műanyag sárga kacsa az egykori Szovjetúnióból.

Ekkor, az anyaggyűjtésnek nagyjából a nyolcadik percében történt, hogy legifjabb gyermekeim észlelték és lelkendezve jól lenyúlták a kacsámat. Ezért ez a felvétel már az ő szobájuknak nevezett konstans kuplerájban készült...

44 éves szovjet kacsa, enyhén csibére hajazó formával, festett csőrrel és szemekkel, négy keréken. A hátsó ráadásul terepes mintázatú. Legalább nem tud kifarolni...

Szemből nézve még érdekesebb formája van az ő fejének. Mintha csak azt mondaná:  -Ejnye, ejnye, te gyerek elvtárs, majd megtanítalak én pécsi kesztyűbe dudálni!

Oldalról viszont egészen szerény és barátságos kinézete van. Még két jelképes szárnyacskát is kapott. Csak ekkora méretűt: nehogy már a gyerek elvtársnak röpködni támadjon kedve.

Közben egy gyors rendrakás a másik szobában az asztalomon, a hetek óta itt hentergő nyereményakciós osztyaszelet csomagolásainak elrakásával. Erre fel meg milyen, régóta őrizgetett alkatrész nem kerül elő?

Az én kacsámnak az ő redeti hátsó tengelye a két kerékkel! Még az a bácsi is mennyire meglepődött a papírpénzen...

Nosza akkor mégis csak vissza a helyére, ami eredetileg oda való. Legfeljebb mégis kicsúszik a kanyarban.

Piros műanyag zsinór, a végén egy piros műanyag fogantyú, ami sípol, ha megnyomom. Biztos, hogy te kacsa vagy?

Nem, én űrlénynek álcázott KGB ügynök vagyok és mindjárt jól megcsíplek, ha nem hagyod abba!

Ne csípjél meg kiskacsa! Inkább mutasd meg a kacsaseggedet ezen az erősen a beépített szerkényre fókuszált képen.

Sárga szovjet műanyag hápi a hetvenes évek elejéről. Mit nekem tucatszám a pedálos Moszkvics, a fából készült teherautó, meg a csattogós lepke!

Ez a fajta kacsa nem zabálja fel a kukoricát, nem hápog és nem szarja össze az életterét. Látsz akár egyetlen kupacot is a kiszolgált matracon? Ja és nem szórja szét a nagy shield-et a szobában...

Be kell vallanom töredelmesen, lesütött csőrrel halkan sápogva: mégis csak tartok kacsát!