Libanon. Mármint: liba non, vagyis holnaptól kacsát eszünk. Ahogyan Hofi Géza mondta volt, mikor a közel-keleti válság időszakában jártunk. Kacsás képet kerestem, erre találtam egy liba-családot, mint legfrissebb kép-mentést a számítógépemen. Illetve mostanában kezdek el ismét kacsás oldalakra találni a közösségi oldalon, mely pedig éppen ezekben a percekben pusztult el átmenetileg. Lássuk, mihez kezd a nép, ha behal a világháló. Felkészül: tisztán bankkártyás fizetés készpénz nélkül... De ne szaladjunk ennyire előre: folytatom a tavaly készített fotóim ismertetését, miközben azon gondolkodom, miként haladhatna tovább a történet és hogyan szerepelhetnének benne például a viszonylag rég nem látott rádiók. Tehát: liba-család a nyitóképen!

Az előző írásban már szerepelt retekmatyi ilyen formátumot mutat a rendbetételét követően. Fekete CB 76-os készüléket legközelebb akkor fogok beszerezni, ha azért fizetnek, hogy utánam dobhassák. Lehet, később megbánom ezen kijelentésemet, de most már elegem van abból, hogy fekete jön és még fekete és azon kívül még fekete is... Hogy a feketét el ne felejtsem! No. 651, ha jól emlékszem. De lehet, hogy nem az. Lényegtelen, mindenből is a legjobbat próbálom meg kihozni, mármint, ha lehet.

Színlelni boldog szerelőt? Ezekben a napokban kiderül, vissza tudok-e térni kicsit közelebb a szakmámba, eredeti szakképzettségemnek jobban megfelelő munkakörbe, avagy ez a képességem örökre elveszett.

2023. január 5.-én készítettem ezt a felvételt a mobiltelefonommal. Könnyebb kiszaladnom vele, ha látok valami érdekeset és talán egyszerűbb is használni, azonban a kép minősége nem lesz jobb, mint a régi digitális géppel alkotott fotók. Kellene mennem kirándulni, akkor több ilyen alkotás keletkezik és nem csak itt, ahol élünk.

Új műfaj itt, a blogomban? Nem kizárt, mert most, hogy előkerült ez az egy évvel ezelőtti kép, egyrészt eszembe jutott, hogy a tavalyi lomtalanítás alkalmával birtokomba került néhány Ludas Matyi évkönyv. Másrészt kedvet kaptam, hogy esetleg a továbbiakban közöljek még részleteket ezekből a kötetekből. Különösen azokról az oldalakról, amelyek tetszenek. Mint például ez a dupla lap itt, bár a rögzítés technikáján nem ártana javítanom valamely módon. Egyik évkönyv annak idején a birtokunkban is volt, azonban teljesen elfelejtettem mára. Ha nem jön velem szembe véletlenül tavaly, most nem lennénk itt. Időt azonban nem kaptam hozzá, ezért nem tudom, végül lesz-e valami ebből az elképzelésből.

Egy évnél is több ideje próbáltam már ki ezt a VT 646U típusú rádiókészüléket, miután sikeresen elhoztam otthonról. Mobilos fotó tavaly január 5.-éről, mely tény azt is jelenti, hogy piszok módon le vagyok maradva a rádiók javításával, próbájával, felújításával, stb. Mondanám, hogy március van, javul az idő, de előtte még sorakozik vagy 80 darab régi telefon és a munkahely-váltás is itt ül a nyakamon. Legjobb lesz, ha mindenből egy kicsit folyamatosan, úgy nem válik unalmassá, mintha mindig csak telefon, aztán meg egyfolytában rádió. Működik a készülék, de egyrészt a sasszi rögzítése kilazult, csak úgy lehet hullámsávot váltani, ha alulról is megfogom a házat. Másrészt halványan világít a 100 wattos áramkorlátozó izzó, ami nem túl jó jel, lehet, egy-két mérés szükséges lesz a következő próba előtt, kiszűrendő az átvezető kondenzátorokat, bár most még nem tudom, ezt milyen módszerrel kell elvégezni. Különösen az elején csakis a leválasztó transzformátoron keresztül próbálok, a nem kívánt tűzijáték elkerülése érdekében, valamint ugye ezen van a régi fajta hálózati dugóhoz való csatlakozó aljzat, tehát minden mellette szól.

Csavaros fali csatlakozó dobozkák LB 55-ös távbeszélő készülék részére. Abból az időből, amikor még nem lehetett csak úgy játszásiból kihúzni egy telefont az aljzatból. Aztán persze győzött a célszerűség. Mindjárt kettőt is találtam belőle. A bal oldali enyhén csavarhiányos, de ezen azóta - tavaly áprilist követően - jól segítettem már. Abba az alul látható kis négyzet alakú bemélyedésbe kellett beléhelyezni a készülékzsinórnak az ő bevezető és tehetmentesítő részét, majd jól bekötni a felsaruzott vezetékvégeket. A felső kerek lyukon jött be a telefonvonal vezetéke, a középső alatti lyuk pedig a dobozka falra rögzítésére szolgált. Nem egy bonyolult szerkezet. Ellenben a tehén bonyolult állat. De én megfejtem...

Én vagyok az adóhivatal szakértője és máris itt van az adóalany, aki alig várja, hogy adózhasson... Ja nem, ez egy idézet volt az egykori Parabola című műsorból, mint az köztudott. Eszembe jutott, hogy van nekem egy LB 55-ösöm, aki fali csatlakozó doboz terén erőteljes hiányt szenved, nem beszélve az oldalsó tekerentyűjéről, de nem is ez a fontos most. Hanem az, hogy eszembe jutott maga a probléma, illetve egyúttal annak az ő megoldása is. No. 047 mindjárt megjavul, csak előtte be kell tennem egy mobilos képet, különben sosem fog elfogyni.

CB 555-ös készülékek a felvételen, egészen jó állapotban, persze lehet, hogy őket már jól rendbetettem. Ez nem fog kiderülni, mert természetesen nem írtam fel, mely házi leltári számmal bíró telefonok szerepelnek a képen. Figyelemre méltó továbbá, hogy a mostanihoz képest mekkora rend van még az asztalomon. Namármost, vagy rendet rakok, de akkor nem fogok megtalálni utána semmit sem - mert most annyira meglelem gyorsan, hát persze - továbbá addig nem haladok a tényleges munkával, amíg elrakok mindent. De mintha a jobb oldalinak nem lenne csatlakozó dugója?

Tessék, még a nap is kisütött LB 55 No. 047 tiszteletére. Vagy inkább azért, mert elkészült. Már nem először történt ez így, persze teljesen véletlenül, hogy mikor előtte fényképeztem, még felhős volt az idő, utána meg már nem. Vagy lehet, mégsem véletlen? 047 kapott egy kurblit, amiből erős hiányt szenvedek - mégis mi a fenére kell bárkinek is a tekerentyű, hogy lecsavarozza a készülékről? Továbbá elláttam a fali csavaros dobozkával, ezt megelőzően persze még fel kellett saruzni a zsinór végén lévő vezetékeket, mert azok bizony csupaszok voltak, nézd csak meg az előző előtti képet!

A legújabb kutatásaim szerint ismét egy olyan készülék állt be a sorba harmadikként, amelyből akarva-akaratlanul sikerült túlvásárolnom magamat. Ő az, a piros színű CB 811-es. 22 darabot sikerült beszereznem belőle. Itt egy következő példány belőle, amit rendbe tettem. No. 649 semmilyen különleges jellemzővel nem bír. Hacsak azzal nem, hogy egy nagyon ide nem való kék színű készülékzsinórral érkezett. De itt, a képen már megkapta az éppen kéznél lévő RJ 11-es zsinórját. Kísérletképpen letakartam a munkaasztalomat egy ruhával, hogy ne látsszon az egyébként a mostanihoz képest még elfogadhatónak minősíthető rendetlenség. Aztán annyira mégsem jött be ez a megoldás, így többet már nem használtam.

Lehet, hogy volt már a téma, de a mobilos képeim között most értem oda, hogy tavaly január elején elhangzott egy rövid műsor vasárnap kora délelőtt, melynek hatására elővettem sárga színű készülékeimet, valamint a pohár vizet, mint szintén fontos kelléket. Az adás egy bizonyos másik, korabeli műsorról szólt, a képen láthatóak közül egy telefon, illetve a víz ott is főszerepet játszott. Persze nem ez a konkrét darab, csak ez a típus ebben a színben. Nem tudok most házi leltári számokat mondani, a múltkor megtettem, mindenki legnagyobb megelégedésére, de fontos megemlítenem, hogy az ötből kettő saját építésem a rendelkezésre álló tartalék alkatrészekből. A felvétel készítésének idején annyira hideg nem volt kint a teraszon, de azért igyekeztem kipakolni és a fotót elkészíteni.

Jöhet egy újabb idézet a Ludas Matyi évkönyvéből? Az 1979-es kötetről van szó, ha még nem mondtam volna. Felhívnám a figyelmet a Delírium és Új Diogenész című alkotásokra!

Bevallom, hogy nem ismerem eléggé a késői CB 91-es típusú távbeszélő készüléket. Ki ismeri egyáltalán, kérdezem én... Mivel viszonylag ritka volt, ritkább, mint mondjuk elődei, ezért a jelenleginél fokozottabb figyelmet kellene fordítanom az időnként fel-felbukkanó példányok beszerzésére, tekintettel arra, hogy egy idő után kifogynak a készletek. Például nem tudtam, hogy volt ilyen összeállítás, piros ház, piros kézibeszélővel és zsinórokkal. Azt gondoltam, minden házhoz, tehát a fehérhez, szürkéhez, piroshoz és a feketéhez is ez utóbbi színű kézibeszélő járt. Ezek szerint nem. Még ha nem is egészen üzemképes a képen látható példány (jelesül No. 656), azért meglepetés-szerűen csak része lett az én gyűjteményemnek!

Melyik óra jár pontosan? Ez most a legfontosabb kérdés ezt a képet nézve. Még csak vélatlanül sem az, melyik házi leltári számú készüléket fotóztam le tavaly január elején a mobiltelefonom segítségével, illetve, hogy milyen művi módosítást alkalmaztam a kép készítésekor, avagy azt követően. És mi ez a nagy rend az asztalomon? A mostanihoz képest nagy rend, úgy értem. Na ideje rendet raknom...

Mégis mi a fenéért vettem elő tavaly áprilisban ezt a szürke CB 667-es telefonkészüléket? Ok nélkül nem szoktam ilyet csinálni, tehát volt rá jó okom, csak éppen nem emlékszem rá, hogy mi volt az. Talán valaki keresett egy ilyen színű és típusú készüléket és arra akartam válaszolni, mintegy jóhiszeműen, mikor később kiderült, hogy az illető csupán egy jól kinéző, ámde műszaki tartalmát tekintve értéktelen gyűjteményt szerett volna látványosan létrehozni, miközben a valódi érték nálam rejtőzik, sokkal kevésbé látványosan. Leírtam a kérdésről gondolt elképzelésemet pontosan? Akkor talán mehetünk is tovább...

Eszembe jutott, mi ez a sok szürke CB 667-es így hirtelen (lesz még majd egy harmadik is, de csak a kötelező mobilos kép után): előkerestem az összeset, mert egyiket szerették volna megvenni és ez máris hirtelen akkora gondot okozott, elvégre nem a legszebbet szeretném odaadni, ugyanakkor a leendő vevőnek sem a legcsúnyább kell. Bár olyat nem tartok, mert ami sárga, matt, piszkos volt, azt felújítottam, kicseréltem. Az előbb a 641-est láttuk, ez pedig itt az 587-es és következik még az 527-es később. Csak mert egyrészt ez nagyon fontos, lényeges információ, melyre már mindenki napok óta várt, másrészt ismerve magamat, mire ideér a harmadik telefon, képes vagyok elfelejteni közölni. Következő probléma, hogy a szebbnél szebb készülékeket látva támadt fel bennem a kétség, ha ilyen jól sikerültek, hogy tudom mégis lelkiismeret-furdalás nélkül kiadni a kezemből őket.

Most Leila következik, majdnem háromszor egymás után. Először itt, ezen a képen tavaly januárban mobiltelefonnal fotózva, aztán később szintén tavaly, de már áprilisban a régi digitális gépemmel készítve a fotót, majd egy szürke telefon jön és utána ismét Leila, de akkor már kicsi családom egy részének az ő társaságában. Közhelyet puffogtatva ezt dobta a gép, de tényleg, szó szerint most!

Leila és az ő kedvenc labdája, tavaly áprilisban fényképeztem a terasz mögötti zöld területen. Azon gondolkodom, egyrészről hol készítettem pontosan a képet, mert ha a szomszéd felőli oldalon, akkor ez a terület még nem volt felásva, vagyis nem vagyok elkésve a kerti munkákkal. De lehet, hogy a ruhaszárító felőli oldalon fotóztam, azt a részt meg eleve nem is akartam felásni. Továbbá tavaly április 10.-én még csak ekkora volt a fű, most pedig március 22.-én már dolgozni kell a fűnyíróval.

Itt a harmadik szürke CB 667-esem és most nézem, hogy következik utána a képek sorában majd egy negyedik is, sőt, valahol lennie kell egy ötödiknek is, aki akkor fog előbukkanni, mikor valami egészen mást keresek, illetve sosem fog előbukkanni, mert pontatlan a nyilvántartásom és már rég továbbadtam. Valamint van ennél fontosabb holmi, amit szintén sikerült eldugnom magam elől és fontosabb lenne előkerítenem, mert már várják. Ez az itt látható No. 527 nem annyira szép talán, mint a korábban szerepelt társai, kicsit sárgább, kicsit használtabb kinézete van és a fekete zsinórokkal, jóllehet üzemképes, de mégis a saját színű zsinórokkal az igazi. De a cél ezúttal is az üzemképessé tétel volt, ahhoz pedig csak azt tudom felhasználni, ami van és jó.

Kicsi családomnak pontosan a fele látható ezen a felvételen (tekintve, hogy nálunk a kutya is családtag), mely készült még tavaly januárban a mobiltelefonommal. Kristóf és Olivér mellett szőrös-bőrös nem tudom, mennyire élvezi a kialakult helyzetet, de Leila alapvetően gumikutya, tehát ideális lenne kisgyerek mellé, mert például teljesen nyugodtan tűri, ha a képen nem szereplő további családtag, Levente önfeledten turkál a pofájában kézzel. Lehet, hogy ez azért van, mert a lassan 25 éves fiam is valójában egy kisgyerek?

Egyelőre ez az utolsó szürke színű CB 667-es készülékről készített képem. Egyelőre. No. 123 kissé sárgának, ámde fényesnek látszik ezen a felvételen, azonban figyelembe kell venni a fotó készítésekor jelen lévő fényviszonyokat is, ez jelentősen befolyásolja a végeredmény minőségét. Saját színű zsinórok, viszont már műanyag házas csatlakozó dugó - ki-ki döbtse el, milyen elképzelése létesül a felújítás után, az összkép láttán.

Fényképezve talán annyira nem látszik, de mindenképpen figyelmet érdemel egy újabb oldal az 1979-es Ludas Matyi Évkönyvéből. Különösen a jobb alsó és a jobb felső karikatúrát javaslom tanulmányozásra, illetve azt a gondolatot adom hozzá, hogy az évszámot tekintve megállapítható, az ország, a világ mit sem változott azóta. Ha kedvem, időm is lesz hozzá, továbbá eszembe jut, idézek majd még ebből a kötetből, de most ennyi kép szerepelt a mappa végén.

2023. január 21.-én esett a hó Nagykanizsán. Évek óta nem láttunk már ilyen jelenséget, ezért természetesen gyorsan rohanni kellett a fényképezőgép helyett a mobiltelefonnal megörökíteni, mert egyrészt nem sok esett, másrészt nem maradt itt sokáig. Szegény fémvázas szánkója nejemnek, hosszú ideje pihen, vagy három éve lassan már a garázs padlásán. Nincs, amin csússzon és nincs, aki üljön rajta.

Néha történnek velem jó dolgok is, itt például megtaláltam a saját magam elől sikeresen eldugott narancssárga CB 811-es készüléket és hamarosan szerepelni fog a zöld társa is. Mindkettő itt lapult a hátam mögött, persze a doboz-hegyek legalján, ahogy annak lennie kell. No. 265 csak látszólag szép, valójában a helytelen tárolás miatt a zsinórok kemények, merevek lettek, s ha ez még nem lenne elég, a készülékzsinórra úgy kötöttek csomót, hogy utána került beszerelésre, erről a csodálatos jelenségről már egy műszerész kolléga is írt az ő blogjában. Minden esetre ez a telefon is némi felújításon esett át, és becses darabja lett a gyűjteményemnek - volna, ha egy kedves ismerősöm el nem kunyerálja tőlem. Szerencsére van másik belőle.

Ha napi rendszerességgel, azon belül is naponta többször tennék fel képeket az oldalamra és írnék hozzá szöveget, akkor sem biztos, hogy emléksznék arra, miért vettem elő a No. 011-es házi leltári számot viselő CB 555-ös távbeszélő készülékemet. Az, hogy én ezt visszakeressem a korábbi bejegyzéseimben, szóba sem kerülhet. Marad tehát a tipp: lehet, hogy most készült el, vagy előkaptam, megnézni gyorsan valamit. Esetleg kereste valaki, hogy megvenné és ezért ajánlottam neki? Inkább az utóbbi lehet, mivel aki előtte szerepelt, jól elment és ahhoz az illetőhöz, aki más fajtákat is keresett. Aztán végül ez nem kellett neki, bezzeg a narancssárga CB 811-est elvitte. Nem baj, majd jön helyette másik. Ilyet is tudnék még venni, de nem szeretem a fajtáját, ezért nem igyekszem. Esetleg, ha utánam dobják. De attól nem félek.

Tavaly januárban szerepelt ez a fotó a közösségi oldalamon is, de most még egyszer muszáj megmutatnom, milyen az, amikor a kicsi gazdi elmegy iskolába és Leila befekszik az ágyába. Viszont ebben az esetben ez a felvétel csakis úgy készülhetett el, hogy én szabadságon voltam.

Időnként rám jön, az emeleti tetőablakból készítsek képeket. Annyira nem tetszett meg a dolog, ezért túl gyakran nem művelem. A mögöttünk lévő kertekete láthatjuk, pontosabban az adott házhoz tartozó terület, kisebb birtok azon részét, amely már nincsen bekerítve és valamilyen szinten művelik. Másik oldalon, az utca felől is van egy ilyen ablakunk, de az a szemben lévő házakra néz és nem szeretném, hogy a szomszédok kifogásolják a kép közzétételét. Szerintem itt nem lesz ilyen probléma.

A korábban látott narancssárga mellett meglett a hiányzó zöld CB 811-es is, lévén ezek együtt tűntek el, egy dobozban. Ha pedig már előkerült, akkor No. 264 szintén kapott egy kis karbantartást. A típuson belül ezzel a színnel vigyáznom kell, mert úgy járok, mint a sárgával és a narancssal, hogy elosztogatom, végül pedig nem marad nekem.

Történt tavaly februárban, boldogult postás koromban (ez célzás volt a mostani helyzetemre, miszerint ugye munkahely-váltás alatt állok), hogy elromlott az autóm, pontosabban az már, a 30 éves Csepel kerékpárom pedig még nem volt jó. Ezért és mert néhány napig tartósan nulla fok alatt tartózkodott a hőmérséklet, munkába egy ideig gyalog jártam, innentől idáig mindig, mint ahogyan Vitéz László barátunk tette, ugye emlékszik rá mindenki? Hazafelé tartva, mikor már időm és kedvem is volt előkapni a telefonomat, készült néhány felvétel. Már majdnem hazaérek, mikor előbukkan ez az elágazás. Jobbra tartva, egy vízátfolyás nehezíti a haladást, de ez most ugye befagyott, ahogyan a képen látszik. Márciustól novemberig aztán és különösen eső után eléggé életveszélyes az átkelés. Viszont mindjárt otthon vagyok. Balra kikerülöm a mocsarat, jóval hosszabb az út, ámde biztonságos. Melyiket válasszam?

CB 667 No. 650 nem az első eset, mikor úgy döntök, elsősorban az ára miatt, hogy megveszem, mert egyébként nem túl jó állapotú a készülék. Aztán elkezdek gondolkodni és alapvetően a gyakorlat mutatja meg, jól döntöttem-e. Ugyanis a szétszedés és alapos takarítás után minden alkatrészen egy kicsit javítok, megszüntetem a hiányokat és végül kiderül, az a besárgult ház valójában patinás. Erre mindjárt mutatok is egy példát... de nem is, mert régen volt már panoráma-kép, tehát módosítom eredeti elképzelésemet, hogy kettővel később bemutatom felújítás után. Tessék tehát nézni, ilyen volt és ilyen lett!

Folytatom a Videoton, illetve az előd Vadásztöltény rádiók gyűjtését, mikor mennyi pénzem van rá, vagy akad-e érdemes készülék, amiért nem kell elmenni az ország másik végébe és tényleg jó állapotú. A képen látható R4360 még a korábbi változat, ez később kijött 2103 számon is, már ha jól emlékszem rá. Ezek a számozások csak nem akarnak a fejembe menni, sokkal egyszerűbb volt a Terta, de hát én hagytam magamat rászedni, hogy érdemes gyűjteni ezt is. Most már csak egy másik Műszerész János kellene, aki tud foglalkozni ezekkel a készülékekkel. Olyan emberre van szükség, aki színleli a boldog szerelőt. E téren jelentős a lemaradásom, mindig csak telefont javítok, a rádiókat legfeljebb bemutatom, mikor hozzám kerülnek.

Egy újabb naplemente a kertünkből fotózva tavaly februárból, mobiltelefonnal készítve, így a mai írás vége felé. Ennek a kamerának vajon nem árt az, hogy erős fény felé fordítom?

No. 321 sokáig romokban hevert. Nem úgy értem, hogy az athéni Akropoliszban, vagy a római Kolosszeumban, hanem inkább azt akarom mondani, hogy szétszedve és alkatrészre várva töltött el jónéhány hónapot, esetleg évet. Aztán ahogy telt az idő és a kezembe került egy-egy alkatrész, eszembe jutott, hogy valahol van egy készülékem, amiből éppen ez hiányzik. Nem volt egyszerű a dolog, mert mikor felbukkant egy darab, folyton azon kezdtem el agyalni, mi kell még hozzá és azt honnan szerzek én. Aztán most már rájöttem, hogy nem érdemes törnöm magamat miatta, csupán fel kell jegyezni, hol tart a művelet és haladni tovább. Attól nem oldódik meg a probléma, hogy idegállapotban görcsölök, pláne nem terem tőle elő a szükséges holmi. Eljött a nap, lázas minden gondolat... ja nem, szóval meglett minden, ami hiányzott és végre összerakhattam ezt a nem hibátlan CB 555-öst, bár éppen ezen a képen nem látszik a készülékház csipkés alsó széle. De akkor ez az eddigiekhez képest eltörpülő probléma már nem számított, végre elkészült és üzemképes lett ez a telefon is.

Miért is van, nem tudom, illetve nem értem, de amikor kezembe veszek egy piros CB 76-os készüléket, akkor az a felújítási folyamat végén mindig szép lesz. Erre jó példa a képen látható No. 657-es házi leltári számot viselő telefon szintén. Persze van egy titok, mégpedig az, hogy eleve szép állapotúnak látszó példányt kell választani. Ez sokszor nehéz, mert egyrészt az átlag ember nem fotóművész, nem tud, néha nem is akar jó felvételt készíteni az eladó portékájáról. Másrészt akadnak csalók, akik a szemetet kincsként szeretnék feltüntetni és így szabadulnának meg tőle. Éppen most mérgelődök az említett jelenség kapcsán egy konkrét esetben, de sorra kerül majd a probléma, amint odaérek az idén év elején készített képekben. Addig gyönyörködjünk ebben a helyben beszerzett szépségben, melynek egyébként társa is akad, de az később kerül sorra és azután bemutatásra. Tudom, a fotózás idejére még nem pótoltam a kis fehér papírt abból az ablakból, pedig mekkorát dobott volna a fényképen, viszont ismerve magamat, a fotózást követően elvégeztem a szükséges műveletet.

A mobiltelefonnal készült képek sorában és a mai írásom során egyaránt az utolsó ez a következő, szintén egy naplementéről alkotott fotóm. Végeztem a második körben átmásolt képek közlésével, ami nem azt jelenti, hogy nem lesz több, hanem, hogy ismét át kell másolnom egy következő adagot, kiválogatva jó előre az összesből azt a mennyiséget, amelyet majd szépen sorban közlésre alkalmasnak ítélek meg. A mai anyag két, a régi digitális gépemmel készített fotó múltán véget ér, én pedig megpróbálom tovább színlelni a boldog szerelőt.

Későbbi rövid történet lesz, miszerint megkértem az érkező fecskéket, ugyan hozzanak már nekem legközelebb egy Fecske rádiót. A mindent látó és halló magasságos meghallotta kérésemet, de erről majd tényleg máskor, most még az üres fészket próbáltam meg fotózni tavaly áprilisban.

Tessék, végül itt a párja az előbb látott piros CB 76-os készüléknek. Párja abból a szempontból, hogy egy helyről jöttek, helyből. Még azt is tudom, hogy biciklivel mentem el érte, vittem egy nagyobb dobozt és gumipókot, de még fel is tudtam szállni a doboz rögzítését követően. Férfi kerékpárról lévén szó, a nagyobb doboz csomagtartóra rögzítését követően oldalról úgy lehet fel- és leszállni, hogy a biciklivel félig a legközelebbi árokba megyek. Árok pedig mindenütt van, így megoldható a művelet. TM 50 B is meg fog újulni, valamint vidáman és önfeledten csörömpölni, de nem ma. Mi legyen a következő blog-bejegyzésem címe?