Igaz, hogy egy évvel ezelőtt írtam már két ilyen című cikket, de akkor a tavalyelőtti állapotokat mutattam be a képeken. A lassan, de biztosan helyett gyorsan, de még biztosabban eltelő idei nyárhoz képest ugyancsak egy éve volt a tavalyi és még mindig ott tartok a soron következő fotóanyagban, vagyis miközben jelenleg is újítok fel régi telefonokat, megnézzük, mit tettem annak érdekében, hogy a hátralévő tennivalók száma 1283-ról 1076-ra csökkenjen.

Emlékeim szerint őt sem szedtem szét és újítottam fel, mert a képen látható állapotban van-volt, csupán kisebb portörlést, esetleg némi beállítást igényelt az ellenőrzést követően. No. 024 szintén megőrzésre kijelölt példány, jelenleg éppen zöld színben sikerül beszerezni hasonló állapotú másik darabot, tehát majd kijelölhetek olyat, amit viszont szívesen odaadok egy személynek, aki vigyáz rá és például nem ezzel szeretné gyepálni a macskát. Miért éppen a macska és miért kell azt gyepálni, nem tudom, de ez jutott eszembe vasárnap délelőtt. Tavaly is sikerült szivárványt fényképeznem, bár nem lett annyira jó a felvétel, de ezt még a régi gépemmel követtem el, lásd nyitókép. Akkor még nem volt nagylátószögű kamerám, de most van a mobiltelefonom által és idén már kettőt is meg tudtam vele örökíteni, majd jól közzéteszem a fotót, ha el nem felejtem.

Annak érdekében, hogy tényleg ne felejtsem el, csupán egyetlen hatásos módszer létezik, mégpedig az, hogy rögötn megkeresem a szóban forgó felvételt. Mint azt a mellékelt ábra jól mutatja, ez meg is történt. Egyrészt annyira nagyon nem kellett keresni. Másrészt nem tudom, mennyire látszik, de ez dupla szivárvány volt, a kisebb felett halványan ott van egy nagyobb is. A másikról, jobban szólva harmadikról készült képet, nem közlöm, mert lehet, tele van már a törpöd a szivárványaimmal, valamint azon látszik gépjármű rendszáma, amit el kellene tüntetnem, de most inkább telefonokat és rádiókat szeretnék mutatni neked, milyen meglepő, ugye?!

Tehát akkor lehet összehasonlítani, a nyitókép a régi gépemmel készült még tavaly (de ennek az összevetés céljából nincsen jelentősége), ez a mostani pedig miboltelefonnal idén.

A következő piros színű CB 76-os távbeszélő készüléket viszont már jól fel kellett újítani, nézzed csak a fehér NDK számtárcsa szegleteiben megbúvó rityót! De ha már a tárcsa, akkor persze a ház és a szétszedett kézibeszélő nyele is úszik egyet a mosogatóban, mi több, még egy kis keményviaszos kezelést is kap a száradás után. A tárcsa egyébként nem úszik, csak a róla leszedhető műanyag alkatrészek. No. 596 ilyen volt és ilyen lett, közben a nap is kisütött, mint istennek tetsző cselekedet visszajelzése, ám a szemfüles néző jól észreveszi, hogy az egyik kép a teraszról kifelé, míg a másik a teraszra befelé és más-más napállásnál készült.

Bele kell húznom, mert alig pár napot kihagyok és ismét több, mint egy év a lemaradásom a képek közlését illetően. Ez egyrészről azt jelenti, hogy tavaly nyáron sem tétlenkedtem, bár ugyanilyen pokoli meleg volt délutánonként, akkor is számos felvétel készült, másodszor pedig idén sem csak a telefon, meg a rádió van terítéken - bár már ott tartanék, hogy a rádiót úgy mutatom be, hogy szétszedtem, tenulmányoztam, vizsgáltam, javítottam, stb. Tavaly augusztusban vásároltam a bácsitól a képen látható vasúti LB rendszerű készüléket. Ezt még postán csomagban küldte el, a következő tételért még abban az évben, 2022-ben személyesen mentem el, majd idén immár harmadszor, de ezúttal nejemmel együtt látogattuk meg, elhozván a harmadik megvásárolt készüléket, s remélem, lesz még alkalmam találkozni vele. Magyarország egyik legnagyobb, de mindenképpen legbarátságosabb gyűjtője az illető, jegyezzük meg a nevét: Sík Béla. Fogok még róla írni, tessék elhinni.

Sajátos felépítése miatt is közlök róla még egy képet, megjegyezve, hogy állapot-felmérés, tanulmányozás és esetleges felújítás előtt áll még a készülék, melyről tudtam, hogy létezik, de valamiért nem kerestem, végül mégis lett egy ilyen példányom belőle. No. 613 lett a házi gyári száma, ezt a rendkívül fontos információt mindenképpen közölnöm kellett, úgy gondolom. Mennyire látszik a mostani és az előző képen, mennyire nem, nem tudom, minden esetre a készülék a kurbli eltávolítása és a két oldalsó rögzítő csavar oldása után a házat előre hajtva nyitható, erre már rájöttem, sőt, valószínűleg, bár ez a képeken nem látszik, akkor, tavaly augusztusban ezt ki is próbáltam és bekukkantottam a telefon belsejébe. Hiába no, kíváncsi vagyok, akár egy kacsa. Most erre átkötendő, egy kacsás képnek kellene következnie, ha lenne...

De átmenetileg nincsen! Viszont nem emlékszem rá, miért vettem elő az egyébként megőrzésre eltett szürke CB 667-es készülékemet. A szürke szín ebből a típusból eleve ritka, pláne, ha nincsen besárgulva, vagy csupán kicsit, de akkor meg el kell dugni napfény, vagy erős műfény elől, nehogy a bróm oxidálódjon az anyag belsejében. Nem volt eredeti zsinórom hozzá, ezért egy RJ 11-est kapott a felújítás során, mert szerettem volna eljutni az üzemképes állapotig, s ez sikerült is. Más kérdés, hogy a számtárcsa-impulzusok sikeres bevételezése csak az én házi alközpontom segítségével vizsgálható, mivel a rendelkezésre álló vezetékes telefon-előfizetés már nem ismeri fel ezt a korabeli hívás-kezdeményezést. Jól be is kellene üzemelnem az öreg központot, csak ehhez a házi vezetékes hálózat kiépítése szükséges, szóval nem egyszerű a feladat, ámde nem is lehetetlen.

Őt azóta már jól el is adtam... No. 576 elkelt a ... gazdaságos piactéren, pedig jól sikerült a felújítása, persze nem annyira, hogy meg is tartottam volna. Végül úgy döntöttem, van nekem ennél szebb készülékem. Minden esetre ezúton emlékezem meg a tavaly nyáron történt felújításról, mely mindenképpen bevonul a nemlétező történelemkönyv lapjaira.

Minden hibája és hiányossága ellenére No. 289 végül elkészült, bár a képeket elnézve az az érzésem támad, tavaly ilyenkor kevésbé szenteltem figyelmet az ilyen volt - ilyen lett típusú és utólag gondolva kissé hatásvadász képek készítésének. Ennek következményeképpen csak a végeredmény látható, átlagos szemlélő számára egy átlagos fekete régi telefonkészülék. De ha leírom, hogy őneki törött volt a kézibeszélője, valaki nem átallott egy fehér zsinórt rászerelni, merthogy az volt éppen kéznél és még folytathatnám, akkor már izgalmasabb lenne a történet. Kérdés, elhiszi ezt nekem valaki is manapság?

CB 76 No. 575 azért fog bevonulni mindenképpen a vezetékes távközléstechnikai történelemkönyv lapjaira, mert eddig egyetlen olyan, jellemzően vasúti eredetű és ilyen típusú készülékem volt, melyen ez a fajta, régebbi lengyel gyártású számtárcsa teljesített szolgálatot. Ő a második. Ezt a tárcsát teljesen véletlenül találtam egy megvásárolt nagyobb mennyiségű telefon-alkatrész között. Megörültem neki, mondanom sem kell, hirtelen felindulásból itt fel is használtam. Narancssárga kézibeszélőm továbbra sem volt, fekete sem olyan sok van már, ám a nullánál mindenképpen több, a ház pedig teljesen új tartalék. Visszakeresve a nyilvántartásomban, nem derül ki, milyen színű volt az eredeti ház, csak az, hogy erősen besárgult állapota indokolta ezt a nagy felújítást. RJ 11-es zsinórból leszek majd bajban, mert ilyet még csak-csak, de a rá való kis csatlakozót, illetve a préselő szerszámot már csupán alig-alig. Lehet beszerezni, hogy teljes legyen az előző mondat.

Fogalmam sincsen már, egyrészt honnan és hogyan került hozzám ez az egyszem Videoton hangszóró, illetve másrészt miért került a telefonok közé, minden esetre ez a kép következett a sorban. Majd jól szerzek hozzá másikat, ha éppen erről támad kedvem egy erősítőn keresztül zenét hallgatni, vagy pedig ezt fogom használni egycsatornás készülékhez külső hangszórónak. A háttérben még látszanak a tavalyi nyarat a teraszon eltöltő, a régi lakások egyikéből elhozott holmikat tartalmazó dobozok, de a közvélemény megnyugtatására jelzem, azokat azóta már feldolgoztuk nejemmel közösen, vagy másik dobozba pakolva mentek ki a garázsba, vagy behoztuk és elraktuk a helyére, netán használatba is vettük. Ki nem dobtuk, mert azokat a kacatokat eleve el sem hoztuk a régi helyről.

Nem mostani beszerzés, de valamiért tavaly nyáron elővettem. Miért? Talán mert a zöld színű készülékek voltak soron akkor éppen. No. 270 különösebb felújítást nem igényelt, inkább csak egy kis külső takarítást, esetleg némi kiigazítást, beállítást. Egyik legjobb állapotú telefonom ebből a színből, erre fel idén, pár napja érkezett még jobb. Konkrétan teljesen újszerű állapotú, újnak nem nevezem, mert kibontották már eredeti csomagolásából, ám semmilyen használati nyomot nem leltem rajta. Ezen viszont azért található volt, ami persze nem jelentett gondot, egy polírozás sokat javít a helyzeten, a megmaradt kisebb sérüléseket meg betudjuk "patinának".

Előbbi képen későbbi gyártású készülék, már a lengyel tárcsával, amiből immár csak egy év elteltével, most sikerült a második fekete példányt beszerezni, itt pedig egy régebbi, ám szép állapotban fennmaradt, illetve hát ugye általam rendbetett készülék, még a fekete NDK számtárcsával. Remélem, hogy tettem el, őriztem meg fehér NDK számtárcsásat is, akkor már csak a zöld zsinóros változat kell még és megvan a megőrzésre kijelölt négy darab. A többi elkerülhet egy új gazdához. No. 437 a képen azonban nem.

Egy újabb zöld színű CB 76-os következik, szám szerint No. 504. Nem egészen ilyen a valóságban, pedig nem is használtam a villanót, az ezen a gépen rossz, mint közismert. De a fényviszonyok következtében mégis ez a szokatlan eredmény született. Ráadásul a számtárcsa ujjkorongja is homályos, amit kicserélhettem volna, amíg még van mire. Mert ezt még van mire, ebből sikerült tartalékot szereznem. Viszont nem sikerült elrendeznem, hogy mi maradjon, mit tudok eladni. Ehhez nem elég az asztali gépen az adatbázisomat nézegetnem, elő kell vennem legalább 4-5 készüléket, kitenni egy nagy asztalra, például a konyhába, mikor nincs itthon senki, de legalább is, senki nem akar éppen enni és ténylegesen összehasonlítani, kitalálni, ez marad, ez pedig megy. Ehhez alapvetően egy dolog kell, mégpedig idő. Na az soha nincsen, illetve 10 perc, vagy fél óra nem elég.

Leila fotózásához viszont bőven elég 10 perc, itt inkább az a lényeg, hogy itthon legyek, meglássam a fantáziát abban a helyzetben, ahol és ahogy éppen fekszik és ne menjen el onnét, amíg fotózom. Ha mindez összejön, ehhez hasonló képek készülnek, ha viszont egyik is hiányzik, akkor az az oka annak, hogy úgy érzem néha, ritkán fényképezem.

CB 667-esek következnek zöld színben, No. 115 és 125. Eredetileg külön-külön akartam bemutatni őket, ami egyrészt nagyon unalmas bejegyzés lett volna, másrészt rájöttem, hogy megint több, mint egy évvel le vagyok maradva saját magamtól. Ezt eredményezi például az, hogy mondjuk napi négy képet dolgozok fel a bejegyzésemben, de kiderül, hogy aznap mondjuk 40-est készítettem. 40 kép az legalább 3 telefon, mert egyről nem csak egyet, de nem is hármat készítek. Más kérdés, hogy abból a kb. tucatból csak egyet fogok itt felhasználni. Szóval két, csak látszólag egyforma zöld 667-es, de máris feltűnik, hogy a bal oldali kissé mintha sárgább lenne. De csak a háza, a kézibeszélője már olyan, mint a másik. További érdekesség róluk, hogy a felújításuk nem igényelt nagy munkát és azóta jól megvették őket, mégpedig a kettőt egyszerre. Tehát jó eséllyel nem fognak már soha többé szerepelni itt, de ha készítek egy másik, sokkal inkább múzeum-jellegű honlapot, amely feladatra, ha nem is erőteljesen, de készülök magamban, akkor ott még előfordulhatnak.

No. 212 egy jó ideig szétszedett, problémás, alkatrész-hiányos készülék volt és nem emlékszem már, milyen színben érkezett eredetileg. Nem szerepel más feljegyzés róla, minthogy besárgult a háza és rossz volt a számtárcsája. Nem esett áldozatául a nagy visszaalakítási-egységesítési láznak, mert addigra kiderült, bizony, hogy készültek ilyen hibrid telefonok hivatalosan is és nem csupán a Kókány Berci műhelyében. Szegény korabeli főnökeim hogy haragudtak erre, vagy 667-es legyen, amit akkor már nem újítottunk fel, ha mégis 76-osként nyilvántartva olyat találtunk véletlenül, az ment a selejtbe, vagy pedig 76-os legyen, de olyan, hogy 667/76, na olyan a világon nincs. Mint a Noé bárkája karikatúrán, hogy az özönvíz után kérdőre vonja az állatokat, mi történt az úton, mert amikor elindultunk, olyan állat nem jött fel velünk a hajóra, hogy kacsacsőrű emlős... Pedig de mégis volt 667/76-os, ám ma már hiába mennék oda a maradék három korabeli munkatársamhoz, aki érintett volt a kérdésben, hogy meggyőzzem őket, a többiekhez pedig sajnos már nem tudok odamenni sem. A képen látható példány alaplemezén az 1978-as dátum szerepel, tehát ő már a Mechanikai Művekben készült, aztán tavaly meg nálam és a fotó alapján jó eséllyel marad is, amíg leszek.

Kérik, de egyre inkább nem szeretném odadni. Tavaly nyáron vettem elő, tartalék alkatrészekből legóztam össze, úgy 1997 táján, még a Múzeum téri munkahelyemen. Később mikor vizsgáltam, úgy maradt meg bennem, hogy ez több sebből vérzik, ez is laza, az is beteg rajta. Aztán egy éve megigazítottam, amit lehetett és kiderült, nem is olyan rossz. Legfeljebb az emléke, de akkor higyjen az ember a szemének, éppen amit lát. Érdeklődőm azt szeretné, legyen telefonja ilyen, meg olyan változatban, akár létezett eredetileg abban a változatban, akár csupán a képzelet (meg a Kókány Berci műhelyének) szüleménye. Nem. CB 667 No. 019 biztosan az enyém marad. Eldöntöttem ezt már, félkövér formátumban szerepel a telefon  a nyilvántartásomban: nem értékesíthető, megőrzendő kiállítási, bemutató célokra. Vagy árulom tízszeres áron...

CB 667 No. 048 a maga kopott gúnyájával sokáig egy cipősdobozban pihent a nagyszobai szekrénysor tetején. Mígnem eladtuk a régi lakást és végül itt, a világ végén értelmet találtam ennek a telefonnak is. Meg új házat, másik kézibeszélőt és zsinórokat... Erre emlékszem, de az "ilyen lett" kép nem most következik. Hanem jó eséllyel később. Lényeg, végül megoldottam egy hosszú évek óta húzódó problémát, egy alvó ügynököt életre keltettem és küldetést adtam neki.

Valamilyen szinten ravasz volt azért a kedves gyűjtő kolléga, aki rábeszélt arra, hogy a Videoton rádiókat is érdemes lenne gyűjtenem. Ugyanis azt inkább már utólag közölte, miután sikeresen megfertőzött vele, hogy ennél a gyártónál egyrészt nem csupán az adott készülék típusszámát, hanem annak fantázianevét is meg kell jegyezni, sőt, azt is, hogy melyik számhoz melyik név tartozik. Mennyivel egyszerűbb volt a Terta: 14 szám és kész. Igaz, ők abbahagyták 1964-ben, én pedig, miután megvettem mindegyiket, itt unatkoznék... Másrészt a Videoton mindig csak egy kicsit változtatott a termékein néhány évnyi gyártás múltán, egy típus sokszor egy sorozat része volt és egy típus többféle változatban is készült. Első ránézésre különbözőnek tűnő rádiók alaposabb szemrevételezést követően már nyilvánvalóan egy kaptafára készültek, főleg, ha több készüléket rak egymás mellé az ember. A képen látható 2104-es számú készülék is ilyen, utolsó, maga nemében legkorszerűbb tagja egy négyes sornak, már a hetvenes évek első feléből. De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, mint amennyire már elég bonyolult a most leírtak alapján, ez a típus létezett még egyszín fehér és piros változatban, melyeket még nem sikerült beszereznem. Nem őrület? Nem, Velence de Luxe! Kíváncsi lennék, korabeli olasz látogatók (már ha voltak ilyenek) mit szóltak egy műszaki bolt kirakata előtt megállva...

Kicsit régebbi, nagyjából 10 évvel idősebb az előbb látott rádiónál a sztereó Pacsirta. Még Vadásztölténygyárnak hívták a vállalatot és erősen gondolkodóba estem, hogyan lehet egy pacsirta sztereó, esetleg ketten énekelve mennek a tulajdonos agyára a kalitkából csicseregve. Ráadásul annyira nem érvényesül a két csatorna közötti különbség, ha a két hangszóró egymáshoz közel van. Bele kell bújni a készülékbe, ha hallani szeretné az ember a különbséget. Arról már nem beszélek, hogy egynémely gyűjtőtársak mennyire lehúzták a típust a szürke műanyag előlapja miatt. Nyilván nekik nincsen ilyen készülékük, nekem viszont van és üzemképes is, bár mostanában nem kapcsoltam be. Igaz, nem is szerepel a Pacsirta név rajta...

Időnként szoktam mást is fényképezni a régi telefonon, rádión és Leilán kívül. Például valamelyik géppel a környéket, majd az eredményből megpróbálok valami használhatót alkotni. Lásd ezt a képet, mely készült tavaly augusztus 12.-én. Jesszus Mária, akkor már hogy le vagyok maradva, több, mint egy évvel, szeptember elsejét írunk e pillanatban. Itt a világvége!

Dehogyis van itt, mikor egy évvel ezelőtt sikerül beszereznem egy Terta 406-os típusú rádiókészüléket. Mely apparátus azóta is szerényen megpihen a garázs egyik dobozában, várva arra, hogy festésétől megváló alumínium keretes előlapjáról, műbőr borítású favázas házáról, mérőszalag alapanyagú antennájáról értekezzek. Mit tudott még adni nekünk a Telefongyár a hatvanas évek első felében? Aki velem tart a következő 30 évben, megtudhatja majd, aki inkább az aktuális bulvár-szemétre kíváncsi, az lemarad!

Az előbb szerepelt az utód, itt pedig az előd látható, a 2103-as típus. Jellegét tekintve úgy írták, konyhai, avagy másod-készülék, nekem egyelőre gyűjtői darab, melyet sikerült beszereznem és arra vár, legyen végre időm foglalkozni a beszerzett és felmérésre váró rádiókkal. Minden készüléket meg kell menteni lehetőség szerint. Bár az összeset közel sem lehet, törekedni kell a maximumra. Még egyszer nem maradhat ott tömegével, ami a kilencvenes években a telefonokkal előfordult...

Ma írtam éppen egy gyűjtő kolléga más irányú kérdésére válaszul, miszerint a nagyon vágyott kérdésekre, keresésekre válasz pont akkor érkezik, mikor azt legkevésbé sem várja az ember. Magyarán teljesen véletlenül. Ahogyan CB 667 No. 116 is hozzám került. Sok-sok évvel ezelőtt, műanyag alaplemezzel, piezo csipogóval, átépített panellal, számtárcsa nélkül, jó állapotban, már RJ 11-es zsinórral. Diszpécser készülék, így hívtuk ezt, inkább az iparban fordult elő, kicsit volt hozzá szerencsém a munkám során, de mivel az a bácsi ott fent inkább a postának szánt, nem sokat tudok róla. Csak ennyi marad meg nekem, foszlányok, melyeket azért megőrzök az utókornak. Aki vagy hálás lesz iránta, vagy kidob mindent... Na azt már nem, addig teszek ellene jól!

Őriztem néhány éven át pár darab felújításra váró piros CB 667-es készüléket. Közülük íme az egyik, No. 165. Eléggé határeset szegényem, a többivel együtt, ezért is kellett hozzá ennyi idő, hogy kitaláljam, mit tegyek vele. Tulajdonképpen ezt a műveletet csupán az elsőn kellett jól elvégezni és ha bevált a módszer, tetszett a végeredmény, akkor a többit az első mintájára volt szükséges megcsinálni. Végül néhány esetben megtörtént ez, a többit pedig inkább eladtam. Valószínűleg nem lett volna mindegyikhez a szükséges alkatrész. Továbbiakat meg nem vállalok már be, ez alól egyetlen kivétel a kedves gyűjtőtárs által lassan egy éve elhozott készlet lesz, illetve amennyiben abban található piros CB 667-es. Nem látom, hogy erről a példányról készítettem-e felvételt a felújítása után, minden esetre ilyen volt - ilyen lett képpárost akkor, egy éve biztosan nem, ezért még egyszer fog ő szerepelni, ha meglelem a másik fotót.

Az előző páciens számtárcsájához képest kicsit reményteli állapotú a most látott No. 245-ös számú játékos. Leszámítva a hiányzó fémházas csatlakozó dugót, melyet azóta biztosan sikerült pótolnom, kérdés, hogy hogyan és mire. Mert lehet, hogy más színű zsinórt kapott például, a mire viszont már műanyag házas csatlakozót szereltem. Ebben a tavaly nyári mappában nem szerepel későbbi fotó erről a telefonról. Az utána következő kötetet átnézve pedig azt a meglepő felfedezést tettem, hogy tavaly augusztusban néhány nap alatt rengeteg képet készítettem, aztán a következő időszak ugyanennyi felvétele három hónap alatt keletkezett. Magyarán szólva nekiálltam valami más munkának, fát vágni, füvet nyírni, kerítést nyesni, vagy hasonló bármi. amelyről nem készült kép.

Őt viszont nem kellett szétszedni és felújítani, mert ő eleve teljesen szép és jó állapotban érkezett. No. 350-et elcseréltem egy másik készülékre, amelybe előzőleg beleszereltem a pulse to tone adaptert. Az a kis szerkezet a számtárcsa impulzusaiból MFC-kódot gáyrt, így a régi telefon hívás kezdeményezésére is használható a mai vezetékes telefonvonalon. Ami ugye már nem igazán vonal, mint annak idején, hogy az előfizetőtől ment az érpár a telefonközpontba, hanem ez is egy beltéri egységen keresztül valami más kapcsolaton át él, mint a televízió műsorjele és a világháló.

Itt a másik, hasonlóan jó állapotú készülék, No. 400. Őt helyben vásároltam, előző gazdája spanyol fordító és tolmács volt. Szándékosan hátulról, ebből a szögből készült fotót közlök, mert szemből már rengeteg telefont mutattam és ez innen is látszik, hogy szép. Hát még szép!

Az egy évvel később feldolgozott és közzétett képeknél továbbra is fennáll az a probléma, hogy foglamam sincsen, milyen apropóból vettem elő, például a No. 527-es házi leltári számú készülékemet, mint a képen is jól látható. Egyrészről vagyok ezzel így a pár napja készített fotók esetében is, másrészt ki a fene van ott hátul, mint piros CB 667-es? Még ebben a mappában lesz olyan felvétel is, ahol nem írtam fel, ki van a képen - persze nem kell kitalálni, hogy az egy telefon, mert látszani fog és - micsoda véletlen, hogy nálam az szerepel! Valamint ismerve magamat, lehet, hogy valami felújításban sántikálok. Továbbá cipőben, esetleg papucsban.

Ez kérem nem én voltam! Ő sajnos már így érkezett és hát akármennyire szép állapotban van a ház, a törés az csak törés. Rideg hatvanas évekbeli műanyag és az indulatos felhasználó esete ugye, mint az köztudott. Ki vette észre, hogy a kézibeszélő is eltört és valaki már megragasztotta? Az sem én voltam, egyik sem! A törő és a ragasztó sem... A cserélő ellenben igen, mert bár hátul van a házon a törés, de ha törés, ki kell cserélni. Este fél tízkor nem fogom megkeresni, milyen színű házra leltem a felújításkor, de biztosan látni fogod e hírlap hasábjain, nem úszod meg, nincs az az isten. Hacsak nem felejtettem el lefotózni restaurálást követően, de nem szoktam én manapság olyat. Felejteni igen, de fotózni kevésbé. Illetve inkább inkább. Anya, a papa is inka volt? Igen kisfiam. És a nagypapa? Ő még inkább!

Ilyen állapotban érkezett hozzám tavaly nyár végén a képen látható piros CB 667-es. A számtárcsa ujjkorong hiányától eltekintve valójában egész jó állapotú, mint az a tisztítást követően jól kiderült utólag. Készítettem róla ilyen volt - ilyen lett képpárost, a lényeg azonban az, hogy végül több lehetséges jelölt közül ő nyerte el a kedves vevő tetszését, így a felújított készülék egy év után tegnap este lépett színre először az ünnepélyesen megnyílt retro klubban. No. 614 tehát bevonult a történelemkönyv lapjaira, csak remélni tudom, hogy a bárpultnál elhelyezett szépség túlélte az első napokat. Mivel én nem járok szórakozóhelyekre, majd jól megkérdezem a tulajdonost és ha netán egy kedves-nedves (elázott) vendég mégis kellően leamortizálta, akkor tudok adni helyette másikat.

Ez kérem nem én voltam! Hanem Kristóf fiam, aki ráadásul kézilabdázik. Ez a tény pedig Levente fiam szerint szégyenletes reá nézve. A dolog úgy történt, hogy partvisnyéllel és focilabdával kellett baseballozni az udvaron, az ablaküveg pedig eltörtént. Tavaly augusztusban voltam szabadságon, nem szeptemberben, mint most, így szépen leemeltem a súlyos egyéniségű ablakot és elkocogtam vele az üvegeshez, aki adott egy számlát a munkáról, amellyel elvágtáztam a biztosítóhoz, akik viszont Karácsony előtti utolsó munkanapon izzadták ki magukból sikeresen a kárkifizetés összegét. Kolléganőm szerint örüljek, hogy egyáltalán addigra ideért a pénz, mert ennyi pénzt nagyon sok időbe telik összeszedni annál a biztosítónál. Hogy melyikről van szó? Ha én kézbesítő vagyok, akkor vajon melyik biztosítónál van a házunk, mit gondolsz?

A Videoton-előd Vadásztöltény EA 53 FI típusú rádiókészüléke kissé viseletes állapotban van. Mind a lepergett festés, mind pedig az apró lyukacskák arra engednek következtetni, hogy a készülék meglehetősen nedves környezetben tartózkodott hosszabb időn keresztül. Hát még, ha mutatom majd hátulról is, márpedig fogom mutatni, úgysem úszod meg, ne is ellenkezz! Szerencsére azóta sikerült begyűjtenem egy másik, jobb állapotú példányt, így ez lesz a tartalék-alkatrész utánpótlás, nem kell vele szenvednem, hogy szétszedjem, rozsdátlanítsam, csiszoljam, fessem, stb. Már csak azt kell kitalálnom, hova és hogyan állítsak ki minden szép készülékből egy-egy példányt, mert még telefonok esetén sem megoldás, hogy dobozokban porosodjanak a garázsban, rádiók esetében pedig ráadásul szabadon. Mondjuk nem adják egymásnak a kilincset a látogatók - nem is jár le a helyéről ugyan, de akkor is jó lenne kiállítani itthon, csak nem tapogatnák össze, ejtenék le, meg lopnák el a családtagok. Bár ki tudja...

A készülék hátuljáról készített felvételen még jobban látszik, miről beszéltem. Itt bizony minden poros és rozsdás. Persze ettől ez még lehetne egy működő készülék, de nem lesz az, inkább a másikat, a jobb állapotút fogom beüzemelni. Csak úgy ne járjak, hogy az a másik lesz végül a beteg, több sebből vérző páciens, ez a lepusztult példány pedig tegyük fel, elsőre működne. Éppen van egy ilyen Terta 325-ösöm, szépnek szép, de minden baja is van, szakadt hálózati kapcsolótól kezdve száz kontakthibán át. Még jó, hogy a skálahúrozása rendben találtatott. Valamint telefonok területén is számos eset akadt, amikor a szép volt rossz, a csúnya meg vidáman csörömpölt. Hasonló képességű embertársainkról már ne szóljunk...

Még egy harmadik felvételt is mutatok szegény rádiókészülékről, melyen egyrészt megfigyelhető, hogy a bal oldali forgatógomb felső része nem eredeti, csak ami található volt az asztalfiókban, azt tették rá a régi, jó eséllyel eltörött darab helyébe. Másrészt ez a kis asztal, mint a fotózások helye, érdemel további figyelmet. A megszűnő kis vidéki postahivatalokból néhány berendezési tárgy hozzám került, többek között ez is. Most az emeleti előtérben szolgál egy hasonló társa, mint átmeneti ruhatároló és összehajtást elősegítő felület. Merthogy a rajta kívüli ágyak például foglaltak, a lentiek pedig csupa kutyaszőrrel borítottak. Ebből a leírásból nem értetted meg, mit akartam mondani. Nem baj, én tudom, az a lényeg. Őrajta pedig szintén ideiglenes jelleggel a sztereó Pacsirtám lakik, két Zengő társaságában.

Ezt a kis ékszerdobozt megmutatom még, aztán betelt a 36 képkocka, mehet a film a fotólaborba előhívásra... Ja nem, szóval az anyag a nyomdába... Az sem. Két hibája van csupán ennek az Orion emblémás VT R999F típusú készüléknek, ebből az egyik látható a fotón, mégpedig a bal oldali hengerő-szabályozó gomb hiánya. A másik a rádió hátulján van és a következő bejegyzésemet azzal fogom indítani. Vagy valami mással, majd addig kiderül. Mára megköszönöm a figyelmet, a viszontlátásra, következik az ősz! Mármint én?