Olvasom, hogy természeti népek mikor találkoztak egy náluk jóval fejlettebb civilizációval, például katonák jöttek a szigetre és ott állomásoztak egy ideig, akkor az őslakosok megfigyelték, hogy ezek a katonák időnként nagy csomagokat kapnak. Repülőgépek szálltak le, vagy hajók kötöttek ki és pakolták a sok holmit kifelé. A bennszülöttek gondolkodtak és arra jöttek rá, hogy ezek az emberek bizonyára jóban lehetnek az istenekkel, amiért nem csinálnak semmit és mégis mindenük megvan. Elkezdtek hát a kikötőre, repülőtérre hasonlító, ám valójában teljesen hasznavehetetlen tákolmányokat ácsolni a rendelkezésükre álló fából, bambuszból és várták az istenek ajándékát. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy biztos megsütött a nap kézbesítés közben, elmondom, azt találtam ki, én is építek valamiféle kikötőt és várom, hogy az égiek mikor látnak el bőségesen régi rádióval és régi telefonnal... Szóval lehet, hogy mégis, mert egyrészt tele van a két garázsom ezekkel, másrészt mindenki, aki tömegével hirdeti, olyan árat kér érte, hogy csak na. Elég egy kisebb gyűjteményt egyben eladni, de azt valahogy el is kell hozni, tehát az eladók elég reménytelen helyzetben vannak. Én nem, mert néhány évtized és végére érek annak, ami eddig van. De az idő alatt még mennyi mindent fognak küldeni a magasságosban lakók!

Ezt nehogy nekem visszaküldje valaki, vagy adjon egy másik ilyet! De még dobozostól se, lásd az első képet! Így is tele vagyok nem használt, helyet feleslegesen elfoglaló kacatokkal, melyeket ugye sajnálok kidobni, mert abban a pillanatban, pontosabban rá 6 percre máris szükség támad rá. Erre az elfuserált hidegpárásítóra soha többet nem lesz szükség. Legalább is ilyen rosszul átdondolt szerkezetre nem. Tessék nézni azokat a penészfoltokat a belsejében. Hogyen szedi ki onnan az ember, mikor a tartályt nem lehet tovább bontani?

Ha már rakomány, akkor diavetítő, karácsonyfa égősor és társai.

Ilyen tündérmacit még egyet elfogadnék viszont. Ebben támogatnak gyermekeim is, valamint a napokban sikerült beleszerelmesednem egy fekete labi kölyökbe is. Aztán jött becses nejem és felvilágosított, hogy minden kutyát etetni kell, meg néha orvoshoz vinni, ami ugye mind pénzbe kerül, aztán nem tudjuk, ketten hogyan bandáznak össze és mennyire fogják szétcsócsikálni például a nappalit a távollétünkben. Mert volt már erre példa, egyszer Leila egy hetet töltött kutyapanzióban és az ottani kis haverral szétrágtak egy játékot.

Ilyen régi tévéket se küldjenek az istenek, mert küldtek már eleget! Azt mondtam, nem foglalkozom velük, erre tavaly ilyenkor jött öt darab. Ebből négy a képen látható, az ötödiket sikerült elpasszolnom, de úgy, hogy majdnem egy év múlva jöttek csak el érte. Aztán idén jött hozzá másik hat darab és további kettő még a levegőben lóg. Mármint ígérték, hogy majd elszállítható lesz. Csak legyen hozzá autóm, mert az, aki ott a kép szélén látható, éppen megint beteg. Nem eléggé tetszik a kikötő az égieknek, ami van, mert nekem kell érte mennem...

Gazdi, már megint zivatar van...

Végre utolértem magamat a képek közlésében. Már úgy értem, napra pontosan egy év a lemaradásom... Ezt is számottevő eredménynek kell tekinteni. Volt úgy, hogy hetekig nem készítettem képet, de például a minap is egyetlen nap alatt több, mint százat. Az pedig legalább három blog-bejegyzés, akkor még Leilát és az esetleges további kacsákat nem is számoltam. Erről a No. 550 házi leltári számmal bíró készülékemről többször megemlékeztem már. Főleg, hogy egy ideig sikerült eldugnom magam elől, mint az köztudott. Sok mindent sok ideig elrejtettem így. Persze jellemzően miért kerestem? Mert miután eltűnt, jól meg szerette volna vásárolni valaki. Kapott ő erre egy nagyon hasonló másikat, csak hogy előkerüljön ez. De akkor megjegyeztem, hova teszem és azóta már máshol csörömpöl. Avagy fogja a port, ki mire használ manapság egy tárcsás készüléket.

A közlésre váró képek albumát átnézve rájöttem arra, hogy tavaly nyáron valami borzasztó lusta voltam és alig jutottam előbbre a telefonjaim felújításában. Vagy túl meleg volt, vagy az udvaron töltöttem az időt, vagy nem tudom. Most már sokkal jobban állok, csak nem tudom, ezt mennyire befolyásolja, hogy sok telefont csupán állapot-felmérés, vagy fényképezés céljából vettem elő. Vagy egyszerűen örültem, hogy egy magam elől eldugott készülék egyszer előkerült. Ezt például hiába takarítottam le, attól még a szürke ház sárga maradt. Másik pedig nincsen. Valamint az idén is lehet, elmarad a hidrogén-peroxidos kísérlet, mert mire odaérnék időben, pénzben, addigra ősz lesz. A fejem is a sok hátralévő feladattól!

Most nézem a nyilvántartásomban: a leírtakhoz képest hát nem eladtam ezt is?!

Ha már kikötőt építek az istenek részére, hogy tudják hova küldeni az ajándékaikat, akkor például azt az átlátszó műanyag korongot postázhatnák nekem egy dobozzal, ami az NDK számtárcsa ujjkorongján van és a kör alakú papír betétet tartalmazza. Utóbbit még csak-csak elő tudnám állítani, bár legjobb az lenne, ha érkezne abból is egy rakatra való. A műanyag reped és törik, a papír pedig besárgul, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja. De fontosabb a műanyag alkatrész, mert abból egyáltalán nincs tartalékom. Az ilyen hiányok miatt nem merek további telefonkészülékek beszerzésébe kezdeni. Meg persze nincs rá sem helyem, sem pénzem. No. 572 azért jól elkelt, minden, itt felsorolt hibája ellenére. A többi, feleslegnek nyilvánított készülékkel is ez a tervem, csak nem viszik, mint a cukrot, nem azt a világot éljük. Az istenek meg másképp kommunikálnak, nem veszik vissza a felújított telefonokat.

Ez nem a mi Szűcsünk, ez megint egy másik szűcs! Ennyi szakmunkást egy kisipari termelő szövetkezetben... Egy időben elkezdtem erőltetni a fekete telefonok felújítását és eladását, de egyrészt mindig szükséges volt foglalkoznom más színűekkel is, másrészt úgy érzem, sosem érek a végére, hogy csupán három darab maradjon, mert újabb példányok jönnek. No. 590-et is hát de nem eladtam azóta? Hát de!

A fekete CB 76-osok mellett a fekete CB 667-esekre is igyekeztem nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy minden fellelhető példány dokumentálva legyen, így ki tudjam választani azokat, melyeket az istenek helyett az embereknek ajánlok fel és nem ajándékba, hanem pénzért. Ha már én is adtam érte... Ez két helyen is hibádzik, ugye először a mai napig vannak olyan készülékek, amiket sikeresen eldugtam magam elől, sőt, mi több, nem vezettem be a nyilvántartásba, hogy eladtam és ezért keresem. Másrészt hiába veszek elő és fényképezek le minden fekete telefont, mindig jön helyette másik. Akkor is, ha nem veszek meg egyet hirdetési oldalról, mert vannak rendszeresn beszállítóim, akik több készüléket ajánlanak megvételre, s azok között mindig van fekete is. No. 203 a képen szintén jól elkelt már azóta az elmúlt egy évben.

Szintén jól elkelt a ... gazdaságos piactéren a képen látható és 366-os házi leltári számot viselő, laikusoknak az előző képen szereplővel megegyező ugyanolyan telefonkészülék. Igaz, csak másodjára, mert amikor először eladtam, egy csomagolás előtti utolsó próbán kiderült, hogy a kézibeszélő zsinórja a nyélnél szakadozik. Kellett a Jucike titkárnőnek érdekfeszítő beszélgetés közben tekergetni. Úgyszólván típuseset. Mármint a Jucika...

A kedves vevő akkor gyorsan egy másik telefont kapott (igen, egy másik ugyanilyet), ezt pedig jól megjavítottam, már nem emlékszem, hogy zsinócserével, vagy a meglévő visszabontásával - nem írom azt, hogy visszarövidítésével, mert az a néhány centi meg sem látszik ilyenkor.

Nem csak fekete telefonok lesznek a mai nap további részében a mostani írásomban, de ezt az egyet még muszáj megmutatnom. No. 184 szintén máshol csörömpöl már azóta, illetve gyűjti a port a polcon, igény szerint. Szerencsére minden CB 667-esemet elég jó állapotba sikerült hoznom a koruk ellenére, éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem is veszek többet belőlük. Az istenek azonban másként vélik a dolgot és mindig küldenek belőle. Most például még van, vagy 3-4 darab felesleges, de egyszerre csak kettőt hirdetek egy helyen. Másik kérdés, hogy a világos színű és besárgult házú készülékekkel már nem volt ilyen szerencsém, lásd majd például a következő telefont mindjárt.

No. 571-et szívesen visszaadtam volna annak, aki küldte, de aztán végül jól rendbetettem ezt is, ha már nálam van. Ide most nem teszek róla ilyen volt - ilyen lett felvételt, de például a közösségi oldalra igen, hogy mindenki láthassa, mit tettem tavaly nyáron. Idén sem unatkozom, elkezdtem elővenni az LB 37-es készülékeimet, ha más nem, rengeteg fotó már készült róluk. Erről is a felújítását követően, pár kép múltán mutatom szintén, hátha nézik az istenek és megelégedetten úgy döntenek, küldenek még egy tucattal. Isten ments, akkor már alkatrészt is hozzá, például új házat, mert ezzel itt még nem tudtam mit kezdeni a cserét leszámítva.

Ezt a nem túl népszerű szögből készült felvételen jól szereplő készüléket addig-addig políroztam, míg olyan szép lett, hogy úgy döntöttem, megtartom kiállítási célokra. Mármint itthon kiállítani, lehetőleg valami pormentes zárt helyen, hogy többedmagával ne kelljen hetente takarítani, mikor is erre annyira ráérnék. No. 126 nem lesz kitéve annak, hogy idegen kezek összetapogassák egy esetleges nyílt bemutatón, már ha egyáltalán megyek én majd olyanra, mert nem szeretném ilyesminek kitenni egyik telefonomat sem, nem azért dolgoztam rajtuk ennyit. Továbbá jó lenne, ha az égiek is látnák, mit műveltem az ajándékukkal, hogy majd a távközléstechnikai hagyományőrző pápa boldoggá avathasson 40 év múlva...

Ő megint egy következő ruhaipari szakmunkás. Mármint egy másik szűcs... Kíváncsi vagyok, ki jön rá, melyik régi magyar filmből idéztem. Vagy ezt kérdeztem már? Illetve, hogy még hányszor fogom elsütni ezt a poént. Szóval ő No. 344, aki annyira azért nem lett szép, mint az előző No. 126, de még megtalálható a távközlési raktáramban, ha valakit érdekel.

Annyi itt a fekete telefonos kép, hogy úgy döntöttem, bedobok egy mentő kacsás képet. Konkrétan az utolsót a 2020-as sorozatból. Ez azt jelenti, hogy kell keresnem további kacsás képeket, mert vannak, csak éppen azokat már a telefonomon kell keresni, illetve nem lettek ilyen jók, mint ezek. Másrészt továbbiakat kell készítenem, ami nem olyan egyszerű, mert el kell menni hozzá Sopronba és elvinni magammal a régi gépemet. Vagy legvégső esetben keresni a világhálón. Tessék nézni, az a tojóka milyen aranyosan lapátol a lábával! Egyfolytában bánom, hogy továbbra sem tarthatok...

Nagyon nekiálltam tavaly nyáron a fekete készülékek rendbetételének, úgy látom a soron következő képek alapján. El is készült számos CB 667-es, ebből van még feleslegem. De nem tettem fel a ... gazdaságos piactérre mindet, mert ha kettő nem megy el hamar, akkor 14 sem fog. Pedig No. 192 is szép lett. De nem egy népszerű holmi manapság. Olyan, mint a bélfotómodell szakma Galla Miklós szerint. Az sem népszerű... Nincs nagy tülekedés. Úgyszólván...

No. 426 egy nagyon romos állapotú készülék volt. Éveken át kerülgettem, ami hatásos módszernek bizonyul arra, hogy addigra szépen összeálljon, mi minden kell még hozzá, hogy végül szép és jó is legyen. Nos, jelen esetben ez összejött, úgy tűnik. Ki ismeri Szűcs Mátét és ki tudja, mi van most vele? Csak mert tőle van és régóta nem hallottam felőle... Szokatlan szöveg tőlem? Muszáj néha újítanom, mégha nem is marad a mindennapok része.

A hirtelen támadt elpakolási ötleteknek van egy olyan hátránya, hogy hirtelen felötlik, mit hova tegyek, hogy szabadítsak fel egy kis helyet, ezt gyorsan meg is csinálom, ám elfelejtem elvégezni a szükséges dokumentálást, mit honnan hova tettem. Ilyenkor tüntetek el valamit magam elől, mert hetek, hónapok múlva a régi helyén keresem, ahol ugye már rég nincsen, az újat meg nem írtam fel. Így járt a képen látható és No. 560-as házi leltári számot viselő, csaknem hibátlan állapotú szürke CB 76-os készülékem. Nem teljesen jó már ez sem, valahogy minden szürke 76-os elkezd idő előtt besárgulni. Ezért aztán éppen jó, fénytől és hőtől védett helyen van jelenleg.

Végül minden fekete telefonkészülékem szép lesz. Így lett ez a No. 191-es házi leltári számot viselő példánnyal, jóllehet, az a kézibeszélőzsinór kissé kunkoribb a kelleténél. Úgy nézem, ez az utolsó a feketék között, legalább is abban az albumban, ahonnan az egy évvel ezelőtti képeimet most szedegetem elő.

Sokat gondolkodtam azon, hogyan sikerülhetett tavaly ilyenkor megalkotni ezeket a képeket ilyen fényviszonyok között - mígnem az idén is összejött már. A dolog titka, amikor délben fotózok a teraszon és süt a nap, ám nem húzom fel a redőnyöket, csupán a drószálas üveg tetőablakokn jön be nap fénye, míg a terasz többi részén tulajdonképpen árnyék van. No. 571-ről volt már előtte állapotban fotó és itt az utána állapot. Az egy év elteltével alkotott panorámakép pedig jól szerepelt pár nappal ezelőtt a közösségi oldalamon. Tavaly ilyenkor érett, illetve potyogott már a körte?

Tavaly ilyenkor szedtem szét ezt a Terta 325-ös készüléket. Egyrészt a szép állapotú házban Murphy törvénye szerint egy ezer sebből vérző sasszi lakik, mint az köztudott. Van is baj ezzel bőven, meg kell szüntetni azt a szakszerűtlen toldást a hálózati zsinóron, átkötni a sassziban a valószínűtlenül szűk helyen lévő szakadt hálózati kapcsolót, ami ráadásul kétkörös, fázist és nullát egyszerre zárja-bontja, illetve jelen esetben nem zárja. Továbbá elmerengeni azon, ki és miért tett csak egy skálavilágítást a készülékbe, illetve, ha volt kettő, akkor miért került ki belőle az egyik. Utána vissza kell találni megfelelő pozícióba a lelazult hullámváltó tárcsával. Először megijedtem, mert ha a spiáter ház repedt el, akkor azzal ugyan mihez kezdek, de szerencsére nem ez történt... Amennyiben ez még nem lenne elég, akkor mind a hangerő-, mind pedig a hangszínszabályozó potméter kontakthibás és recseg is. Ezek után már szinte le sem merem írni, hogy a sasszi a felvétel ideje, vagyis 2022 júliusa óta ugyanúgy ott van a garázsban, a műhely-részben hirtelen felindulásból alkotott rádió-szerelő asztalon az ablaknál, csak annyi történt az elmúlt évben, hogy beszereztem hozzá a régóta vágyott leválasztó transzformátort, illetve orvosoltam a leírt hibák kb. kétharmadát. Amely leválasztó trafót ugye rendesen össze kellett raknom, mert hát az a bizonyos idős mester nem végzett annyira szakszerű munkát. De ez jóformán egy másik történet, akarom mondani, történet-cunami lenne már...

Tudom, az AZ1-es típusú egyutas egyenirányító cső hiányzik... Itt még... Azóta már kettő is lett belőle, nem ez a legnagyobb baja. Mi baja? Egyeseknek a szülővárosuk...

Azzal a tárcsával kellett visszatalálni arra a tengelyre, megfelelő pozícióba méghozzá. Jelentem, sikerült. Hogyan, arra már nem emlékszem, talán másik sassziról sasoltam le jól, valószínűleg.

Következő páciensem jelentkezik állapotfelmrésére és megújulásra a tavaly nyári melegben. No. 574 szokás szerint inkább csak koszos, mely állapoton a melegvizes-mosogatószeres áztatás jelentős mértékben tud javítani. Javított is, majd talán mutatom kisvártatva.

Tessék. Ennyi erővel most is készíthettem volna ilyen volt - ilyen lett panorámaképet és akkor egy helyet foglalt volna csak el a felvétel, így meg kettőt. Végül majd elfogynak a még felújítás előtt álló készülékeim, ez az állapot nagyjából mostanság következik be, erre fel mi történik? Égiek helyett egy földi kereskedő küld nekem egy újabb dobozzal! Már csak a kurblis készülékek vannak hátra, meg a nyomógombosok, meg a külföldiek, meg a kedves gyűjtőtárs készülékei, meg az őrület, melynek határát a takarítónő már súrolja...

Terta gyártmányú paradicsom-passzírozó, avagy mi minden készült még a telefongyárban a telefonon és a rádión kívül. Most is van belőle vagy négy további darab, de ha kérhetem az égieket, ne küldjenek többet, mert nem tervezek paradicsomot passzírozni, csupán azt vettem a fejembe, hogy lehetőség szerint beszerzek minél több tárgyat, ami a Tertához köthető. Vasúti fék- és biztosító berendezésem, valamint vezetékes átviteltechnikai berendezésem, korabeli számítógépem nem valószínű, hogy lesz, ellenben kerékpár-dinamóm már van és egy kemping gázfőző készüléket is szívesen elfogadok, ajánlom ezt az istenek szíves figyelmébe. A képen látható eszköz neve Quodlibet, ami egy zenei kifejezés és egyveleget jelent. Szerintem találó elnevezés, nem?

Tavaly ilyenkor valamiért nem volt kedvem kirohanni a teraszra felvételt készíteni a következő felújításról. Na de hogy se előtte, se utána, ez azért gyanús. Nem lehet, hogy mindkét alkalommal annyira rossz idő lett volna? Esetleg hideg, vagy beverte a szél az esőt? Nem tudom. Volt kedvem viszont panoráma-képet készíteni az esetről. Minden esetre No. 589 is jól megszépült, valójában csupán be kellett áztatni. Ahogyan azt boldogult nagyanyám mindig mondta. Emlékszünk a Mellékhatás című híres jelenetre, ugye?

Ebből is lehetne ilyen volt - ilyen lett képpárost készíteni, de egyrészt hogyan nézne már ki egymás után kettő, másrészt Leila is jól beköltözött a kétféle állapot közé. Ehhez bőven elég volt a jelenléte és a ráébredés, miszerint túl régen készült róla kép. Ami persze nem igaz, mert minden alkalommal igyekszem lefotózni, hogy aztán 20 év múlva legyen min hüppögni, mikor elővesszük ezeket a felvételeket és egész csomag papírzsebkendőt használunk el arra, hogy nem elég, megöregedtünk, de még ilyen cuki is volt az első kutyánk... Ehhez képest No. 570 van a fotón, aki ugye elég sajátosan néz ki. Kicsi matrica, hogy ne legyen olyan unalmas vonalra várni, amely kifejezés ma már teljesen ismeretlen és néznek rám bután, ha erről kezdek beszélni. De hogy azok a fekete mikrofon- és hallgató fedelek hogyan keletkezhettek? Rendben, manapság abból dolgozm, amit még előtalálok, de akkor inkább valakinek a játékos fantáziája alkotta ezt a végterméket. A körte idén is mostanság kezd el potyogni, csak idén jóval kevesebb van a fán, aki ráadásul nagyon öreg és ha nem én érek oda elsőnek, hanem Leila, akkor volt egy jó uzsonnája a kis házőrző barátunknak...

Tessék, róla beszéltem az előbb. Pont ma egy éve készült a felvétel, nem bírok rájönni, honnan lőttem, de azt hiszem, itt ma éppen a virágoskert található. Vagy valami egészen más... Teszi az öreg digitális gép a dolgát, még ha ezer sebből vérzik is, de mobiltelefon kamerája nyomába nem ér, az biztos.

Az anyámtól kapott virág tavaly ilyenkor még elég reményteli állapotban került megörökítésre, a hamarosan itt szereplő kis virágoskerttel együtt, aztán, ha meg merném mutatni, milyen állapotban van jelenleg, aíkkor előfordulhat, hogy ordítva menkülnél kifelé ebből a világból. Meglátom, teszek-e egy próbát eme hatás elérése érdekében a következőkben, vagy sem.

Ahogyan ma feldobta a közösségi oldal, aznap nem volt 40 fok, mégis itt egy lihegi a képen. Valószínűleg a kis gazdik játszottak vele sokat és ettől ő már elfárad egy idő után. Érdemes megfigyelni, mennyire kiégett a fű tavaly ilyenkor a kertnek ezen a részén, merthogy most kivételesen rájöttem, hol készült a kép 2022. július végén...

Tessék nézni, melyen szép volt a kis virágoskert az udvarnak azon a valószínűtlen részén, ahol ma annyira dzsundel található, hogy inkább nem készítek belőle ilyen volt - ilyen lett képpárost...

Még mindig a kedves Leila navű házőrző, ha már kacsát nem tudok tartani...

Az imént láttuk, hogy olyan volt, a kis matricával, meg a fekete fedelekkel, most mutatom, hogy ilyen lett. Mégis csak rend a lelke mindennek, s bár akadtak arra irányuló ötletek, hogy a műanyag házas telefonkészülék minden alkatrészét más és más színből rakjam össze, ezidáig masszívan ellenálltam eme törekvéseknek, jóllehet, az öreg fémházas LB 37-es készülék esetében éppen annak a bizonyo lónak az ő másik oldalára sikerült átesnem, vagyis kék, zöld, piros és még más színekben állítom elő, ami eredetileg kizárólag fekete volt. Mindegy, erről majd később, most No. 570 ilyen szép lett, nézzed szemeddel sokáig!

Végül a szép állapotú piros CB 76-os készülékeim is sorra kerülnek. Végül egyrészt azért, mert ez az írás kisvártatva befejeztetik, ez a 35. felvétel. Másrészt hamarosan a CB 667-esek és a rádiók következnek, ha kicsit előre tekintek a tavaly nyárvégi fotók sorában. Harmadrészt még csak augusztus 6.-a van, de én már most kezdek előre aggódni, hogy itt az ősz, vele a rossz idő és érzésem szerint idén még paripapimpint sem végeztem el. Magyarul ló..szt sem csináltam. Ami persze nem igaz, csupán a még előttem tornyosuló tönnivaló-cunami láttán lett tele a gatyám. Már amit látok és már ha látom. Ha nem nézek oda, nem látszik... Ezeket a piros készülékeket emlékeim szerint szét sem szedtem, mert annyira nem voltak rossz állapotban, hogy fel kelljen újítani. Csak letakarítottam külsőleg, a képen látható No. 026-os házi leltári számú példányt mindenképpen. Ő lakott egyébként boldogult anyósoméknál, merthogy szegény mama a postán dolgozott és legyen már valami emléke abból az időből.

Őt viszont szét kellett szednem és felújítanom. Ennek meg is lett az a sajnálatos következménye, hogy a számtárcsát tartó műanyag gyűrűt csak némi mechanikai sérülés árán sikerült lefeszegetnem, mivel az rágyógyult a készülékházra. A jelenség nem szokatlan, minthogy makacsságom sem, miszerint aláment a dzsuva és mindenáron le akarom szedni. Ezért keletkezett a pici fekete folt a korong felső szélén, az a ragasztó nyoma. No. 565 ettől még vidáman szaggatja a vonalat, bár ennek már mindegy, mert nem tud vele mit kezdeni. Elő kellene vennem és beüzemelnem a telefonközpontjaimat, LB és CB rendszerűt egyaránt. Ez csak egy feladat az ezerből. Vagyis akkor mégse küldjenek több telefont az istenek, elég lesz a meglévőeket rendbe tenni. Esetleg majd utána, ha nagyon unatkoznék. De egyrészt ez a veszély nem fenyeget, másrészt addigra nem biztos, hogy tudnak mit küldeni az égben lebegők. Harmadrészt már lebegni sem fognak, hanem visszaesnek a földre...