Végre egy jó nyitókép megint! Ezeket a fa kacsákat egy olyan olasz bácsi oldalán találtam, aki alapvetően bányavasutakat, munkagépeket és villamosokat szokott fényképezni. Ennél nagyobb poén már csak a kedvenc szerzőm honlapján lévő több százezer vasúti fotó között egyszer csak megjelenő fekete macska volt. Hiába, ha egyszer Morle bement a raktárba és felmászott az asztalra... Folytatom ebben az évben is a jó öreg készülékeim felújítását. Már nem csupán az LB 37-es lesz a főszereplő, hamarosan színre lépnek életemben először a CB 24-esek is. Nagy az izgalom, fokozódik a feszültség, nézzük meg, mire jutottam az esztendő első hónapjaiban!

Készül egy kábelforma. Egy enyhén szólva túlméretes darab, hiszen vagy kétszer belefér a készülékbe. De inkább legyen ilyen, semmint kicsi. Ezek szerint volt egy LB 37-esem kábelforma nélkül, vagy olyan ramaty állapotú kábelformával, hogy fúúú gyárekeeeek! Ez utóbbi mondást egy igen kiváló kolléga szokta alkalmazni egy korábbi munkahelyemen valamely elektronikai készülék állapotának rövid, de velős jellemzésére. Igen, volt ilyen készülékem, emlékszem. Éppen néhai Tőkés Ernő bácsi hagyatékából származott az a bizonyos készülék, mindjárt jól vissza is térünk rá, hiszen egyszer már mutattam. Sebaj, amíg adott ez a sablon és van ilyen vékony szál vezetékem, addig nem gond az utángyártás. Bárcsak a többi hiányzó alkatrész, vagy részegység esetében is ki tudnék fejleszteni valami eljárást! Nem aggódom, van még 40 évem. De ki kíváncsiskodik a kép jobb szélén?

Aha, szóval Kristóf az, aki éppen ismerkedik a kábelforma-készítés rejtelmeivel! Kíváncsi, mint egy kacsa, én pedig szívesen megmutatok neki mindent, de nem fogom rábeszélni semmire. Ő döntse el, később mivel akar majd foglalkozni. Az állomáson is megmásztuk már a 424-est, még én is rájöttem, hogy lehet a szerkocsiból átmenni a vezetőállásra, mégsem mondtam neki, hogy legyen vasutas.

Ezen a képen a pörkölt sós földimogyoró csőrrel való elkapását gyakorolják a fiatalok. De lehet, hogy sótlan mogyoró volt. Ezen most biztosan nem veszek össze magammal. Levente minden jóra rászedi a kicsiket. Persze olyan nagyon nem is kell szedni őket. Olivérnek éjszakára fogszabályozója van. Levente csak egyszer kérte meg Kristóf füle hallatára Olivért, hogy a fogszabályozóval a szájában mondja ki, hogy sekrestye. Utána már nem kellett kérni, ment az magától is. Kellett nekünk ennyi büdös kölök? Kellett hát!

Mit mond a nőgyógyász, ha a kórházból átmegy az étterembe? Végre arcok! Ezt mondom én is: végre telefon. Nem is akármilyen, ismét szegény Tőkés Ernő bácsi jobb napokat látott LB 37-ese. Biztosan szeret szerepelni. Na de most majd megint jól lát jobb napokat, hiszen lefestettem, jöhet beléje a kábelforma és a többi szerelvény. Már itt is van őkelme, nemsokára jól összerakom és kipróbálom. Svéd és Társa táblácska az elején. Csak egyszer találnék már egy olyat, amin az ő általuk alkalmazott villa is van. Egyszer találtam, de akkor jól elvitték az orrom elől.

Épül-szépül a néhai Tőkés Ernő bácsi telefonkészüléke. Ebbe kellett az előbb látott, illetve Kristófom segítségével gyártott kábelforma, mivel az eredeti olyan hevenyészett volt, hogy csak na. Én megmondtam, hogy szép lesz, márpedig, ha én megmondtam, akkor az úgy is lesz! Ha esetleg mégsem lenne, akkor meg addig faragom, amíg jó nem lesz. Volt értelme ennek a mondatnak? Hogyne lett volna. Meg tetszettek figyelni a Svéd és Társa táblát az elején? Pont most kerülgetek egy másik LB 37-est tőlük, hogy az idén azt is fel kellene újítani. Most akkor vonjam le azt az elhamarkodott következtetést, hogy elég rossz minőségben dolgoztak abban az üzemben? Szerintem csupán a véletlen műve, hogy immár a harmadik, tőlük származó telefont készülök újjávarázsolni.

El is készült. Ugye mondtam, hogy szép lesz! Ennél szebb már csak akkor lett volna, ha még finomabb csiszolóvásznat használok a sárgaréz csengőcsészék kifényesítéséhez. Akkor nem látszanának azok az apró karcok. Na ezt gyorsan jól fel is írom magamnak egy kis cetlire és kitűzöm magam elé a faliújságra, hogy amikor munka után hót fáradtan csak úgy bámulok kifelé a fejemből, rátévedjen a tekintetem erre az emlékeztetőre és máris a néhai Tévétorna elején látható animációt mintegy meghazudtolva pattannjak ki a karosszékből és rohanjak el a ... barkácsáruházba polírpapírért.

Az előző, sorban a hatodik LB 37-es összeszerelésével a tavalyi évre kijelölt ilyen fajta készülékek felújítása átmenetileg szünetelt. Majd lesz még egy a sor végén, de most négy darab CB 24-es összeszerelése következik, tekintve, hogy a fémházakat már jól megkezeltem az elmúlt esztendőben. Na most kezdek izgulni, mert ilyet még nem csináltam! Mindjárt az első lépés: ismerkedés a Standard-tárcsával. Mivel a képen látható példány csaupán némi kenőanyag-hiánnyal küszködik, komolyabb baja nincsen, ezért első lélegzetvételre ennél jobban nem is merem szétszedni, mert még a végén nem tudom összerakni. Az pedig manapság már nem úgy működik, hogy kapom a kabátomat és átszaladok gyorsan a boltba egy Standard-tárcsáért... Esetleg majd egy párhuzamos világban. Van viszont egy iszonyatosan rozsdás darabom ebből a fajta számtárcsából, majd azon jól gyakorolok, annak már úgyis mindegy alapon.

Érdekes egy szerkezet ez a Standard-tárcsa. Megvan úgy 89 éves. De most komolyan: álltam már a buszmegállóban olyan ember mellett, aki látta fényképen, hogy az első automata telefonközpontot 1928-ban helyezték üzembe hazánkban. Mondanám most, hogy akkortól gyártották a CB 24-eseket számtárcsával, de ez egy kicsit sántít, mert a készüléken a tárcsatartó helye már megvolt. Tehát szerintem már 1924-ben készültek arra, hogy lesz itt automata központ, tehát itt lesz a készüléken a tárcsa helye. Vagy valami hasonló. Jó lenne a korabeli emberek fejével gondolkodni és ezt a rengeteg hókusz-pókuszt, meg szénné bonyolított elektronikát jól elfelejteni. De főleg a rohanást, azt nagyon el kellene hagyni a mai korból.

Nem különösebben összetett szerkezet a CB 24-es belseje. Négy szál vezetékből áll a merev kábelforma, az alaplemez jobb felső sarkában elhelyezett csavaros szorítósávról kettő megy a csengőhöz, kettő pedig az automata karhoz. Hiányzik még a nagy kondenzátor a csengő köréből, valamint az indukciós tekercs. Meg egy nagy adag munkakedv, hogy folytassam tovább az összeszerelést. Egészen eredetivé már úgysem tudom varázsolni szegény készüléket, akárhogyan erőlködöm is. Annak ugyanis a mára már oly ritka ebonit nevű anyagból készült az alaplapja. Később, jó eséllyel az LB 37-es megjelenésekor cserélték ki egységesen erre a randa vaslemezre. Utálom, amikor azt kell csiszolni a zegzugos szélein.

A Sötét Úr, avagy a nem megfelelő fényviszonyok mellett készített felvétel az első CB 24-es összerakása közben. Persze lehet erről egyáltalán jó képet csinálni? Nagy feketeség, asztali lámpa, villanófény, nem éppen ideális körülmények a fotózáshoz. Ráadásul így hasonlít az LB 37-esre, csak hiányzik az induktor púpja, meg a lyuk az oldaláról a kurblinak.

Így mindjárt szebb a leányzó fekvése! Helyére került minden alkatrész, már csak egy kézibeszélőt kell iderittyentenem és kezdődhet az első felújított CB 24-es készülékem próbája. Az az érzésem, hogy neki még bakelit kézibeszélője lesz, a nagyon ritka és értékes eredetit nem ő fogja kapni. Talán a következő. Közben rémmeséket hallgatok a szövetborítású zsinór végének kivarrásáról és szakszerű bekötéséről a nyélbe. Amúgy is tiszta idegállat vagyok, mert még nem csináltam ilyesmit és ennyire bíztatnak vele, hogy biztosan sikerülni fog. Hát akkor innen szép nyerni!

Kívülről is szép lesz, sőt egyre szebb. Most már tényleg csak az a fránya kézibeszélő hiányzik. Na meg majd egy készülékzsinór, de persze ahhoz, hogy próbálni tudjam, nem feltétlenül van szükségem végleges készülékzsinórra. Nem, nem tudok ráolvasással telefonvonalat varázsolni a készülékbe, hanem van jó próbazsinórom hozzá. Pontosabban bármelyik CB és LB készülékhez. Az Y alakú fémvillákkal viszont nem vagyok kibékülve. Az még csak hagyján lenne, hogy nehéz összerakni úgy, hogy ne szántsak fel vele mindent a környéken. Bár ennek az asztalnak már úgyszólván mindegy. Van azonban egy ennél sokkalta régebben gyökerező nagyobb probléma is. Akarod olvasni? Úgysem úszod ám meg!

Tessék, közben egy kézibeszélő is idepottyant, amíg én itt zongoráztam a billentyűzeten. Egy ideig még tudok ám én ilyen fajta nyulat előhúzni a cilinderből. Bakelit kézibeszélőm van tartalékban és addig egerészek, amíg valamilyen zsinórt nem kerítek hozzá. Persze ez a ronda műanyag annyira nem megy a CB 24-eshez, de mindegy. Szóval az ígért történet: volt őneki eredetileg az a szép hosszú kézibeszélője, ebonit nyél középen, fém tartó és átvezető részek, mikrofonfészek az egyik végén, beépített hallgatótekercs a másikon, cserélhető csavarmenetes membránnal (tudtak ám az őseink!). Aztán jött a CB 35-ös bakelit nyele, ami nem fért rá erre a villára! Nosza rajta, jó katonák, nyomjuk össze kézzel a villát, hogy szűkebb legyen. Kigúvadt szemekkel, WC-használatot követően, mert ugye a merev és rideg sárgaréz nem egyszerű eset és nem minden műszerész Schwarzenegger, sőt. Most megint szereztem pár barátot. Nem beszélve arról, hogy utána hogyan fog már kinézni az a szerencsétlen villa? Úgy, mint itt a képen, még ezen is jól látszik, milyen csálé.

Hát már hárman vagytok szépségeim? Na haladjunk csak szépen sorban balról jobbra. Végül mégis lett készülékzsinórja a bal oldalon látható elsőnek felújított CB 24-esnek. Méghozzá mindjárt milyen szép hosszú zsinór, miközben egyes készülékeim pedig erősen zsinórtalanok. Egyszer majd lesz egy igazságosztó cikkem, ahol jól bemutatom, hogy mindegyik zsinórtalan készülékem hogyan vette vissza a hosszú zsinórosoktól azt, ami neki jár. Utána a forgatókönyvet jó pénzért eladom egy hollywood-i producernek. Na térjünk vissza, mint a szatellit: aztán van itt középen ez a másik telefon, ezt kérem nem én követtem el. Valaki más újította fel, de aztán nem lelte örömét benne. Értem én, miért nem. Bizonyos részei kimondottan tetszenek, de összességében nem annyira szép. Talán, mert nem eredeti, valamint a felújítás során olyan technikai megoldásokat használt a gazdája, hogy jaj. Gondolok itt a csavarok használata helyett egyszerúen felragasztott (!) számtárcsára. Kókány Berci mosolyog a háttérben... Na én ezeket az elbotlásokat már jól orvosoltam, csak még mindig nem üzemképes szegénykém. Jobbra pedig már a következő felújított páciens látható, ő lesz az első, ki eredeti kézibeszélővel bír. Odáig jutottam vele, hogy rátettem a villára a nyelet, a zsinór végét meg jól bedugtam a telefon alá. Aztán elkészült ez a fotó és lefeküdtem aludni. Munkanapon 23 óra 18 perckor ez érthető, nem?

Kristóf-dínó és Olivér-tigris, valamint a kék CB 76-os a háttérben. Úgy látszik, ő is szeret szerepelni. Az elgondolás pediglen az, hogy az idei farsangra kiválasztott jelmezeket a nagy esemény előtti estén itthon még egyszer jól fel kell próbálni, már csupán azért is, hogy néhány fotográfiát jól készíthessek róluk. A rendezvényen hömpölygő tömegben megörökíteni őket ugyanis fizikai lehetetlenség lesz, mint azt az eddigi tapasztalatok mutatják. Annyi értelme van ennek az iskolai tömegnyomornak, hogy az ember tyúkszemét jól széttapossák. Persze lehet, ők még élvezik, csak a hülye szülők, meg a barom tanárok csinálnak ekkora feneket az egésznek. Ismét szert tettem sikeresen néhány barátra, úgy érzem.

Ez kérem ezúttal sajnos kivételesen én voltam. Történt, hogy kerülgettem már egy ideje ezt a kézibeszélőt, mint macska a forró kását, hogy majd jól fel fogom használni valamelyik CB 24-es felújításához. Igen ám, de a mikrofonnak az ő fedele sehogyan sem akart lejönni. Pedig már a lemezrugó által belülről megtámogatott kis biztosító bilicke is elengedte. Gondoltam, leszek én még olyan idegállapotban, hogy lejön ez innen. Nos, a farsangi rendezvényt követően voltam, az eredmény a képen látható: csépeltem, mint a répát, végül eltörtént. Mint ahogyan azt már jól sejtettem - akár macska az esőt - ragaszkodásának oka pediglen az volt, hogy előző megáltalkodott gazdája nem röstellte valamely ragasztó-szerű trutymóval bekenni felhelyezés előtt. Hát hogy szart volna sünt az az illető! Viszont a kemény kagylóhéj gyöngyszemet rejtett: vezetékes bekötésű régi mikrofon! Ilyet még életemben nem láttam, pedig koptatom már egy ideje a pákahegyeket.

A sok mellébeszélés helyett inkább dolgoztam, ennek eredményeként megszületett az első CB 24-esem. Egészen pontosan az első olyan telefonom, ami az eredetihez legközelebb áll. Persze voltak már eredeti állapothoz egészen közel álló LB 37-eseim, de mint tudjuk, az elektrotechnikában csupán töretlen lendülettel közelítjük az ideális állapotot, el azonban sosem érjük el. Mindig közbejön valami. Másrészt LB-t azt már számosat felújítottam, javítottam, vagy csak egyszerűen jól bemutattam itt, ezen az oldalon, ám CB 24-esből ez az első, aki eredeti kézibeszélővel bír. Nem ez a legjobb felvétel róla, de mégis ezt mutatom, mert itt látszik, mi nem tökéletes még rajta. Például az elején élethűen mutatna inkább egy Standard feliratú kis alu táblácska. Ez a mostani inkább a világháború utánra volt jellemző. Valamint a mikrofonfedél is törött, egyik csavarjának az ő menete megszakadt, mint a véreshurka, ráadásul a mikrofon is a CB 35-ösé, ami ide nagy és még sorolhatnám...

Ez itt kérem Propusto bűvész cilindere. Ja nem... de ki tudja, melyik mese kezdődött így? Szóval: ebben lakik a két nyuszi... Nem, ő a következő CB 24-esem, amit összerakok. Neki nem lesz számtárcsája, emlékezendő az 1928 előtti kézi kapcsolású időkre, mondanám, de egyrészt olyan volt még bőven azért utána is. Mi az hogy! Ennél sokkal gyakorlatiasabb oka azonban az, hogy átmenetileg elfogyott a Standard-tárcsám. Mondom átmenetileg. Majd jól leugrom érte a sarki boltba. Egy párhuzamos univerzumban. Mekkora poén lenne: - Jó napot kívánok, kérek egy Standard-tárcsát!  - Sajnos elfogyott, csak holnapra várható. Adhatok helyette akciós NDK műanyag tárcsát? - Nem köszönöm, megvárom az eredetit.

Nem összetett szerkezet ez a CB 24-es. Még jóformán egyszerűbb, mint az LB 37-es. Csak egyszer legyen egy rendes műhelyem. Ha lesz, megcsinálom, hogy összekészítek előre minden szükséges alkatrészt és egy napon reggel hatkor felkelek és este hatra letolok öt darab CB 24-est. Vagy négy LB 37-est. Valamint az egészet fényképezni fogom közben. Vagy filmre veszem egyik sarokból állványról. Igen, jól látod, az indukciós tekercs még nincs a képen. Az a ronda nagy kondenzátor a csengő áramköréből, ott a csavaros szorítósávtól balra, na az szeret zárlatos lenni néha. Akkor a mikrofontáplálás egyenfeszültsége rákerül folyamatosan a csengő tekercsére és egyik irányban előfeszíti állandóan, amitől pedig az leég, elszakad egy idő után. Nem szép dolgok ezek, mert ilyet beszerezni már megint csak nem lehet. Sarki bolt, jó napot kívánok...

Következik a szokásos "ilyen volt, ilyen lett" összeállítás. Micsoda merénylet volt egy szerencsétlen CB 24-est pirosra festeni! Igen, ha ilyen csúnyán tették. Majd én jól megmutatom, hogyan kell ezt csinálni, mondtam és a következő CB 24-est jól pirosra festettem. De ez a jövő zenéje.

Itt látható anya-kacsa az egyik kiskacsájával. Olivért imádják a felsős lányok a suliban a mikrofon-frizurája miatt. Persze mondhatnék pitypangot is, akkor szintén értenék, mit is akarok jól értésükre adni. Asszony pedig majd jól értésemre adja, miután ezt a cikket elolvasta (mostanában annyira nem szokta), hogy miért ezt a béna képet tettem fel róla. Egyrészt, mert ezen szerepel Olivérrel együtt, másrészt a hiba nem a fotósban van...

Anya-kacsa a másik kiskacsájával is szerepelni akart, hát tessék. Kristóf esténként olyan fejeket tud vágni, hogy csak na. Persze már fáradt, de akkor is. Kakaót ivott vacsorára, ami jól látszik a képen. Majd nézegeti a plafont alvás helyett, ami tőle egy méterre van, ugyanis az emeletes ágyon ő alszik fönt. Volt továbbá egykor az a grimasz-verseny, amit a hóhér nyert meg. Olyan fejeket vágott...

A következő CB 24-es pirosra festésével, valamint a róla készült kép közzétételével ugyancsak a telefontársadalom tűrőképességének a szélső határait feszegetem ám! Szépen sikerült ez az előző mondat, viszont nagy igazság lakozik benne, ugyanis nem emlékszem CB 24-esből másra, csak feketére. Van egy üres krómozott házam, de az is annyira eredeti, mint mondjuk a Panaphone márkájú távbeszélő készülék. Vagy a Lewis, vagy még sorolhatnám tovább a napkeleti neogagyik fantáziadús neveit. Mindezek ellenére ő mégis piros lett. Eddigi első és egyetlen a CB 24-esek között. Bezzeg az LB 37-esből már gondolkodtam, mi legyen az idei szín-felhozatal. Erősen gondolkodom a zöld és a kék valamely elfogadható árnyalatán, a telefon-társadalom rosszalló tekintetétől kísérve. De még nem döntöttem. Csak addig ne gondolkodjak, míg lepotyognak a levelek és megint eljő a jó öreg fehér szakállas. Majd jól megy ez a készülék az ő kabátja színéhez...

Lassan már előirat lesz ez az "ilyen volt, ilyen lett" párosítás, melyet minden, kellőképpen redvás készüléknél el kell követnem. Jóformán nem is magára a felújításra, a minél jobb minőségű munkára kell figyelnem, hanem arra, hogy készüljön a folyamat elején és végén is olyan kép, amiből ezt a párosítást elő lehet állítani. Jelen esetben nem annyira nevezhető sikeresnek a művelet. Először csak azt a kevésbé éles képet készítettem, melyen azért látszik, hogy ez a szép piros telefon két roncsból épült. A bal oldali narancssárga házból és a jobb oldali törött házban lakó viszonylag ép belső berendezésből. De fogadalmat tettem, hogy a maradékot is fel fogom használni és nem végzi a kukában. A végeredmény kézibeszélőzsinórjával annyira nem vagyok kibékülve. Valamint jó lenne ide egyszer egy kóbor Standard-tárcsa is. De hát az manapság már ritka állat, mint az köztudott...

A négy darab CB 24-es után ismét egy LB 37-es következik. Ő volt a tavalyi utolsó, tizenegyedik felújításom. Megint egy szürke fémházas kurblis készülék, a Telefontársadalom Kis különcének újabb rokona. Immár hárman vannak. Valahogy beleszerettem a fekete mellett ebbe a színbe ennél a fajta készüléknél. Másrészt maga a festék majdhogynem jobban tapad, mint a fekete, vagy a piros. Mondanám, hogy ez lesz majd a rutin évente, két-három fekete mellett egy-egy piros és szürke LB készülék. Kérdés azonban, hogy lesz-e még felújításra váró telefonom jövőre. Nem szerzek be évente annyi rosszat, mint amennyit nekiállok lefesteni és előbb-utóbb elfogynak a munkadarabok.

Egy, az előző szürkénél jobban és szebbre sikerült LB 37-es készülék, legalább is idáig. Persze sokat számít, hogy itt szép fémszínű csengőcsészék kerülnek felszerelésre (lásd ezen és az előző képen), míg a másodiknál úgy döntöttem, hogy elég jó minőségű a fekete festés a csészéken. Csak éppen nem megy a szürke házhoz, tehát rosszul döntöttem. De akkor ott az volt a kézenfekvő. Majd egyszer írok egy cikket a nagy csereberéről is, ahol mindenki mindenkivel elcseréli az alkatrészeit.

Kicsiny családom 3/5-öde látható a képen, amint éppen Anya ...-dik születésnapját ünneplik. Hölgyeknél nem írunk kort, ők különben is kortalan és hibátlan szépségek, mint az köztudott. A fiúk végeztek a szokásos Kinder-tojásbéli figura összerakásával. Lassan ismét meghirdethetem azt a táskára való sárga műanyag kapszulát, ami az elmúlt időszakban összegyűlt. Kissé vesztett népszerűségéből nálunk ez a termék, ugyanis az előző adag egy év alatt jött össze, tavalyelőtt Karácsony előtt adtam el és ahhoz képest most már áprilist írunk. Ennek pedig az az oka, hogy a kicsik is kevesebbet fogyasztanak, másrészt Levente már teljesen leszokott róla.

Olivér barátunk az ő mikrofon-frizurájával éppen egy újságot tanulmányoz elmélyülten. Meglehet, kicsit többet kellene olvasnom napközban, amikor azt ők is látják és akkor talán ők is többet forgatják majd a könyveket. Valahol legalább is ezt mondták. De ez ott hibádzik egyrészt, hogy ők így is elég sokat olvasnak, másrészt én nappal nem tudok olvasni. Az még csak hagyján lenne, hogy nincs rá időm, ez kifogás, ha akarom, akkor van. Viszont én zajban, lármában nem tudok olvasni. Nem ok nélkül van csend a könyvtárak olvasótermeiben. Egyenesen a halálom, amikor a vonaton órákat ülök és nem tudok az újságra figyelni, mert mellettem éppen olyan, rendkívül fontos és mások számára is érdekes értelmetlen témákról hablatyolnak. Például, hogy a Szilvike ma milyen színűt kakilt. Hogy égne le a nyelvük a napon!

Rakok össze egy telefonkészüléket, én, a kis naív, jól előveszem a csengőtekercset és ez a látvány tárul elém. Hát ez olyan csálé, hogy nézni is tereh. Nosza rajta, jó katonák, szedjük széjjel! Nem kicsit görbe a rezgő nyelvet tartó lemez. Merthogy ő alumíniumból készült? Ja, akkor értem. Illetve nem, de jól visszaegyengetem. A probléma ugye az ijesztő látványon kívül az volt, hogy ez a mechanika így nem párhuzamos a tekercsek végeivel. Akkor pedig nem fog szépen szólni, hogy finoman fogalmazzak. Végül egy estém ment rá, de sikerült a mutatvány, majd mindjárt jól mutatom is a végeredményt.

Ez még nem az, mert hiányzik róla a kézibeszélő és az ő zsinórja. De ugye tudjuk, hogy ez nálam nem akadály, nem probléma. Kíváncsi is leszek magamra, meddig tudok még elővarázsolni ilyesmiket az én lakótelepi min-raktáramból. Még szerencse, hogy egy időben jól bekészleteztem bakelit kézibeszélőkből. Ezek viszont fogynak. Továbbá vannak még bőven különféle zsinórjaim is. Ezek ellenben vannak most rengetegen.

Tessék, végre elkészült. Bár az a zsinór nem éppen a legszebb, szódával elmegy. Kissé ki van nyúlva. Majd jól kicserélem, ha eljő a zsinór-kánaán. Na ilyen soha a büdös életben nem lesz. Valamint a kézibeszélő olajfilmes titkos kezelése sem lett valami tökéletes. De mentségemre legyen mondva, ez nagyon redvás példány volt előtte. Most már nagyon el kell mennem finom polírpapírért a ... gazdaságos barkácsáruházba és el kell végeznem az első ilyen irányú kísérletet egy reménytelennek látszó betegen. Viszont elkészült a Telefontársadalom Kis Különcének legújabb rokona. Egyúttal az utolsó darab a tavalyi évben felújításra kijelölt tizenegy darabból.

Hát már ketten vagytok szépségeim? Kíváncsi Olivér mellé jött egy kíváncsi Kristóf is.

Szőrös hörcsög szörpöt csörcsög... ja nem, bocsánat. Szóval szomjas Maci kólát iszik. De most már nem annyira maci, mint kiskorában. Csak látnák egy fél éves korában készült fényképét! Majd egyszer jól megmutatom. Most már egyáltalán nem maci. Sőt! El is nevezte magát girnyó grizzly-nek. Ő saját maga. Egyszer a doktornő ajánlotta neki emésztési zavarokra, hogy egy korty kólából kikeverjük a buborékot, hogy ne legyen szúrós és azt adjuk neki. Még szerencse, hogy ritkán van itthon kóla. Én például nem szeretem.

Egyszer volt Budán kutyavásár... ja bocs, megint csak nem ez a mondat kell ide. Szóval egyszer volt nálam CB 24-es találkozó. Mégpedig idén márciusban. Teljesen véletlenül jött az ötlet egyik este. Ők legalább még beférnek a szobába. Sajnos van olyan típus, ami már nem. Nem azért, mert olyan nagy lenne. Csak kicsit sokan lettek időközben. Akárcsak a... na ezt inkább hagyjuk. Szóval nyálcsorgási amplitúdó növekszik: van még egy tizedik roncs is, aztán azóta már ők is többen vannak. Még ezt is megértem fotografálni. Majd jól sorra veszem ám őket, hogy melyik milyen állapotban van.

De nem most! Asszony pajtás virágai méltó környezetben, a megfelelő tárgyakkal körülvéve. Mostanában szokásommá vált valami mást fényképezni úgy, hogy legalább az egyik telefonom is a képen legyen. Egyik? Mennyit is tetszenek látni ezen a felvételen? Jó is lenne, ha csak egy készülékem lenne mindig elől éppen. Most pedig még több is van, mint márciusban, mikor eme becses fotográfia keletkezett. Fog még ez a virág szerepelni, úgy érzem. S nemcsak ő... De most lassan véget ér ez a cikk. Jön a zárókép!

Az idei CB 24-es találkozón készült felvételekből ezt a műalkotást sikerült összeollóznom: vanJános-nincsJános. Csináltam már ilyet sok évvel ezelőtt, mégpedig vasútvonal-bejárás alkalmával. Pont, amikor annyira ráérek ilyet készíteni, hiszen igyekezni kell, meg annyifelé figyel az ember, pont akkor jutott eszembe, hogy leteszem a gépet, lefényképezem, amit lát, aztán beleképzelem magamat a képbe. Nem, mégsem árulom el a titkot. Majd legközelebb. A viszonthallásra!