Vigyázz, hogy mit álmodsz, mit kívánsz, mert... megvalósul. Lett egy ML VMG 5516-02-esem. Igaz, nem Terta, de zeneszekrény. Mégpedig a vágy titokzatos tárgya. Miután mindenki Pacsirtát akar, s ez megvalósul, a következő nagy terv egy ilyen megszerzése. Szó szerint nagy, de befér bárhová, csak akarni kell. Meg tudni szétszedni, levinni a másodikról, át a Városmajoron és bepakolni a Citroenbe. Mint ahogy utaltam erre az előző írásomban is. Nézzük meg, mi történt még idén tavasz-nyár fordulóján!

Ez a Mechanikai Laboratórium zeneszekrénye, amely négyféle kivitelben készült: barokk, koloniál, modern és intarziás. Enyém a második, talán leginkább elérhető változat, csak ilyet látok hirdetésekben. A barokk nem is szép, az intarziás megfizethetetlen. Szerkezetét tekintve azonos, középen hat hullámsávos rádió rimlock csövekkel felépítve, saját fejlesztésű szalagos magnó és csehszlovák lemezjátszó. Két nagy hangszóró, balra hanglemez- és magnószalag tároló szekrény, jobbra kivilágított tükrös bárszekrény. 100 kg. De rájöttem, hogyan kell szétszedni szakszerűen. A Minőségi Bútorgyár szerencsére nem alkotott annyira minőségi munkát... Így már befért a gépkocsiba, csak haza kellett hozni Budapestről. Korabeli ára 16500 forint volt, ez 1956-ban művész, mérnök, orvos, ügyvéd foglalkozású ember másfél éves keresete. Én megúsztam ötvenezerből. Nyitóképen a rádiót látjuk, valamint a hangszórók keretét előlről, egyéb fa összetevők társaságában. A Tigra-felni és a ballon víz nem a készülék része. Itt viszont már a magnó-lemezjátszó kihúzható fiókja látható a falnak támasztva, háttérben az alatta elhelyezett hangszóró kerete és a rádió oldalról nézve és további egyéb bútor-összetevők. Táskában az apróbbak. Jó játék lesz összerakni, e sorok írásakor, egy hónappal Karácsony előtt ez nem történt meg, de még összejöhet.

Telefonok előtt még májusi gomolyfelhők a szomszéd ház felett. Ha rövid, tömör mondatokat írok egy-egy kép alá, elég hamar a cikk végére érek. De akkor meg nem tudom kifejteni, mire gondolt az író.

Itt például arra, miért csak sötétben látszik a zeneszekrény rádiójának az ő varázsszeme. Nyilván meg kell vizsgálni a hangolásjelző cső áramkörében lévő 10 nanofarádos csatoló kondenzátort átvezetés szempontjából. Nyilván el kell látogatni a következő Kőrösi-börzére EM 4-es cső utánpótlása céljából. Nyilván rá kell jönni, hogy alig van már, s ami van, az is aranyáron. Nyilván ki kell csócsikálni roncs Terta 325-ösből. Nyilván lesz még nekem dolgom a következő 30 évben.

Nyilván nem kezdünk mondatot tizenötször ugyanazzal a szóval. Viszont ki kell cserélni a kinyúlt kézibeszélő-zsinórt, pótolni a levágott készülékzsinórt és megpucolmi a nyomógombos hívóművet ezen a CB 812-es készüléken, melynek az ő házi leltári számát már megint nem jegyeztem fel. Ejnye-bejnye!

Egyébként ilyen lesz, ha összerakom. Pontosabban ilyen volt, mielőtt szétszedtem és elhoztam, mert ezt a képen látható példányt vettem meg, ezen az oldalon, lásd jobb alsó sarok. Ekkor már elkezdtek kipakolni a lakásból, mire odaértem, már ennél is nagyobb kupleráj volt ott, de hát ha 50 év alatt összehalmoz mindent is az ember, akkor nem kevés feladat azt pár hét alatt eltüntetni. Én már csak tudom, két lakással eljátszottam ezt négy éve, pedig nem laktunk ott évtizedekig. Na jó, az egyikben eltávozott anyósomék igen.

De térjünk vissza az előbb látott telefonhoz. Ha még van hozzá tartalék alkatrészem, például zsinórom, akkor ilyen szép állapotba lehet hozni. A többi meg szorgalom, hogy szétszedem, letakarítom, kipótolom, amit kell, s közben leküzdöm az egyhangúság okozta csüggedést. Például kirohangálok a szeméttel, kiengedem a kutyát, kiteregetem a ruhát és még sorolhatnám.

Apropó kutya: Leila ezen a képen intenzíven vakarózik, ilyenkor általában nagyon mókás pofákat tud vágni. Itt úgy néz ki, mint egy róka. Továbbá szívesen nekiadná a viszketést, mondjuk egy macskának, de azt sajnos nem lehet. Tavasztól őszig ezzel együtt kell élnie, bár másik állatorvos talán másképp kezelné.

Bajcsa és Murakeresztúr között ilyen a 30-as vonal vége. Még némi virágzat is látható, amíg ide nem ér a gonosz permetező szerelvény és le nem gyilkolja. Érdekes, hogy elindul Kelenföldről, aztán Szabadbattyántól Balatonszentgyörgyig megint más, onnan Kanizsáig mintha már egy másik ország lennénk, Kanizsától lefelé pedig egy harmadik. Ezt egyszer majd kifejtem bővebben is, de nem ma.

Murakeresztúr I.-es őrhely. Ahol a madár se jár, csak néha mi ellenőrizni, illetve elvétve egy váltókezelő, ha van erre tehervonat. Az pedig akkor szokott előfordulni, ha Gyékényes és Botovo között vágányzár van, mert olyan esetben erre járnak a tehervonatok - nehézkesen, mivel a felsővezeték csak az innen párszáz méterre lévő Mura-hídig tart, tehát dízelmozdony kell a vontatáshoz.

Kicsit odébb megyünk és felidézek egy pillanatot egyik őrtilosi látogatásunkból, mikor is a kábelrendezőbe bebújt kígyó helyett inkább a folyóparton képeztem a fényt. Itt folyik össze a Mura és a Dráva, kiváló kiránduló célpont, persze nem a mostani november végi hidegben, inkább tavasszal, vagy ősszel.

Hogyan lesz ebből telefongyári cikk, amikor a képen egy NDK rádiót látunk? Pontosan egy RFT Weimar nevű készüléket, aminek csúszik az állomáskeresője és nem igazán működik a hullámváltó sem. Ezt majd jól orvosolom, azonban nem biztos, hogy megoldást fogok találni arra a kérdésre, milyen címet adok azon írásomnak, ahol tényleg csupa Terta rádiók fognak szerepelni, merthogy ilyen anyagot is tervezek, lévén előszedtem és felleltároztam jelentős részét a telefongyári készülékeimnek.

A veréb is madár, az ember pedig elrontja, többek között azzal, hogy a Balaton partján étkezve mindenféle maradék morzsákat otthagy az asztalnál, netán még szór is szegény madárkának, aki ennek hatására jól elszemtelenedik és már jön kunyerálni, ha látja, hogy valaki leül enni.

Még egy életkép a koraesti Balaton-partról Balatonfenyvesnél, ahol munkatársam szerint nem akar beindulni a szezon, pedig már júniust írunk - írtunk a felvétel időpontjában. Nem vonz az embertömeg okozta tyúkszem-taposás, nem élek-halok a drága és pocsék lángosért, sem a tücsök-ízű fagylaltért, ezért utólag bevallom, a 2025-ös szezont is kihagytam, mint ahogyan nagyjából az előző 56-ot ugyanúgy.

Történt, hogy az utolsó MÁV-os pécsi oktatásról hazafelé tartva munkatársam elszundikált, én pedig hátramentem fényképezni és még egy kis videofilm is készült Darány és Barcs között haladva. Ilyen pályaállapotok uralkodnak a 60-as vasútvonalon, fa és betonaljak váltják egymást, a növényzet a személyvagon oldalát súrolja, az egyetlen kivétel a Szentlőrinc és Szigetvár közötti felújított pálya, onnan Gyékényesig nagyjából ezt látjuk a vonat végén állva, ha nem éppen a széthajtott Desiro motorvonaton utazunk.

Leila meglepettsége érthető, hiszen kapott egy kitüntetést a nyakába a kis gazditól. Az érdemérem valójában Kristófé, aki kipróbálta, mit szól hozzá a szőrös-bőrös, ha kitünteti vele. Hát, mint az látszik, szóhoz se jutott.

Végre telefon! Mindjárt kettő is, persze, hogy fekete színben. Csak éppen ezek már a Mechanikai Művekben készültek, nem a Telefongyárban. Na jó, lesz majd olyan írásom is, ahol tényleg a Terta termékeivel fogok foglalkozni, de ahogy elnézem a soron következő képeket, ez ma nem fog már összejönni. Némileg javítja az esélyeimet a felújítások során, ha találok megoldást a komolyabban sérült műanyag alkatrészek kijavítására. Ezt azért írom, mert e sorok papírra vetése közben, vagyis november utolsó napján erre lett némi esély, mégpedig egy igen tehetséges gyűjtőtárs segítsége által.