... valamint arról, mi a fene telt három hónapba, hogy az előző írásomat összehozzam. Talán öregszem és mindent lassabban csinálok. Talán többet halászom és kevesebb pártértekezletet tartok. Talán eltűnök hirtelen... Piros CB 76-osok jönnek, valamint én még a tavalyi képeimmel. Mit engedjek el, zárjak le, felejtsek el 2025-ben, még mindig nem tudom.

Mennyivel szebb így egy CB 666-os, mint azzal a fekete külső számgyűrűvel. Persze ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Őt biztosan nem fogom elengedni. Ki tudja, mi volt 1966. április 4.-én? Én nem, mert még nem is léteztem. Lehet, még ő sem a képen. CB 47-esem nincsen még. Valakinél esetleg?

Ha már nyaralás, olyan helyen, ahol valaha vasút volt, akkor nem maradhat el egy kis bejárás. Bükön régen jártam, 1993-ban még fekete-fehér filmre fényképeztem. 31 év múlva ezt láttam, mikor a település északi részén nyugat felé, a meglévő állomás irányába néztem. Az észak-dél irányú vonal maradt, meg is újult, a kelet-nyugati azonban 1974-ben elhalálozott. Ez az egykori mellékvonal kiágazása Sárvár felé, innen járható gyalog, visszafelé az állomásra persze egy jó csizmában tovább is a szántóföldön, melynek nyomvonala műholdas képen jól kivehető még.

Osztrák Kapsch telefonkészülék az ötvenes évekből. Kicsit furcsa formája van a mi jó öreg CB 35-ösünkhöz képest és nem olyan ronda szögletes, mint a CB 555-ös. Mindig jön egy-egy külföldi telefon, pedig nem keresem tudatosan, de a hazaiak között akad, ha csoportos beszerzést végzek. A kézibeszélő-zsinór foszlik, a készülékzsinór már elszublimált, így valójában mindkettőt keresem ebben a bordó színben.

Folytassuk tovább a kis vonalbejárásról készült képeim ismertetését. Tavaly nyáron Bükön elsétáltam a település felett egykor húzódó mellékvonal mentén a fürdőig. Valahol itt lehetett a megálló, melynek a vasúttal ellentétben nyoma sem maradt. Kelet felé, a következő állomás, Bő irányába nézünk.

A legutóbbi beszerzésben volt egy román szállodai készülék. Ez egy fadobozra rászerelt tárcsa és egy külföldi kézibeszélő. Az egész fent volt a falon, készülékzsinór, meg csatlakozó aljzat nem kellett hozzá. A jobb oldali ismert német asztali távbeszélő készülék a megszokott magasabb színvonalat képviseli.

Az ott a távolban már a szomszéd falu, ahová a nyomvonalat követve csak a szántóföldön át juthatunk, ez itt mellettünk pedig a nyomvonal, ahol még járható a néhai sínek helyén. Hosszabbítsuk meg a képen gondolatban az utat, húzzunk jó cipőt és máris Bő állomáson vagyunk, ahol az egykori állomás épülete ma már átépítve lakóház. De legalább megmaradt, nem úgy mint társai, akik a földdel lettek egyenlővé.

No. 755 megszépült és elrepült másik felhasználó birtokára, ahol nem tudom, milyen szerepet tölt be. Nem volt neki kézibeszélője, de aztán lett és számtárcsa-problémákat is orvosolnom kellett még. Piros CB 667-esekből kevés maradt jó állapotban, vigyáznom kell, hogy maradjon belőle szép állapotú példány legalább három darab. Aki olvas engem, tudja, mely háromra gondolok: fehér és fekete tárcsával, illetve saját színű zsinórokkal.

Egy gyors fotó a nyaralásból hazafele jövet Zalaszentiván állomáson a vágányzári menetrendben ellenvonatra váró pécsi szerelvényről. A harmadik ez az állomás ebben a formájában, de erről egyszer majd mesélek bővebben, mert van mit.

Mivel az összes hazai telefonkészülék megvan már nekem, gondolom én kissé naívan, ezért mostanában az itthon fellelhető külföldi telefonok felé fordult az érdeklődésem. Találok is néha ezt-azt, például tavaly októberben még a már repedező NDK-ban készült és Alpha névre hallgató távbeszélő készüléket. 1988-ban már szemmel láthatóan kezdték eltanulni a romló nyugattól a formákat, ugyanakkor még maradtak klasszikus elemek is bőven. Például a számtárcsa és környéke. Az idegen szabvány csatlakozó miatt jelenleg is próbára vár, de már van ötletem, hogyan kell azt a kérdést jól megoldani. Másrészt, mivel kijelentettem, hogy mindent láttam már a hazai piacon, ezért remélem, tömegével megindulnak felém azok a telefonok, melyekről fogalmam sem volt eddig, hogy léteznek.

Tavaly augusztus elsején reggel valami éktelen fémes zörgésre ébredtem. El nem tudtam képzelni, mi a fene lehet ez, mire kimentem az udvarra, felnéztem jóformán véletlenül a tetőre és ezt láttam. Gólya pajtás a kéményünk tetején landolt és látszólag kicsit sem zavarta a bizonytalan kapaszkodás lehetősége. Gondoltam, elhessegetem, mondván, nem akarunk több gyereket, de mintha érthette is volna a közlendőmet, rövid tartózkodást követően továbbállt. Vagyis repült.

A piros telefonok felújításának sorában következő páciens No. 833 volt. Mivel változatlanul nagy az érdeklődés ezek iránt, folytatom a beszerzésüket és felújításukat. Ugyan a felvétel még tavaly októberben készült és azóta is van felújításra váró telefonom, de közben mással is kell foglalkoznom. Népszerű még a fehér tárcsa saját színű zsinórokkal is. Csak NDK tárcsám nincsen már nagyon tartalékban, úgy kell összekukáznom egy példányt, ami szép is, és működik is. Hiába, a keletnémetek nem végeztek minőségi munkát minőségi anyagokkal, lásd Trabant.

Ritkán készítek képet a munkahelyemen, de ez az egy alkalom kivétel volt, mert egyrészt nem törtem össze kezem-lábam a munkában, másrészt valahogy megtetszett a hangulat. Itt éppen kültéri bemondók javítását végzem, hadd ne mondjam, hogy miből aranyat tegnapra ingyen jeligére.

No.348 egy különleges darab és nem csupán azért, mert saját színű zsinórjai mellé egy fémházas csatlakozó dugó társul a CB 76-os távbeszélő készülékhez. Hanem azért is, mert néhányszor már majdnem elkelt, aztán végül mégis maradt. Úgy látszik, ragaszkodik hozzám. Tavaly október 23.-án, amikor ez a fotó készült, már nem akartam eladni, csak elővettem lefényképzni, mert meg akartam mutatni, hogy létezett fehér és fekete tárcsával, saját színű zsinórjaival egyaránt. A lengyel tárcsásról meg már nem is szólva. Tehát végül ezt a négy változatot kell megőriznem, de addig is sajnálom eladni a többit. Inkább építek nekik még egy raktárat.

Tavaly vettünk tüzifát, azonban egyrészt a télen (mit beszélek, volt itt tél?) nem fogyott belőle olyan sok, konkrétan ebből semennyi, mert mindig a régit használtam el, másrészt maradt tavalyelőttről és még korábbról is valamennyi, harmadrészt anyám pincéjében is van még egy kis mennyiség, negyedrészt nem sok helyem lenne egy következő szállítmányt elrakni, ezért lehet, idén nem fogunk venni.

Szép állapotban fennmaradt piros CB 667-es készülék a No. 819-es. Később egyforma zsinórokkal jól elkelt és másnál csörömpöl már. Vagy csendben van, nem tudom. Tavaly október 23.-án sok telefont felmértem és fotóztam. Mit tehet az ember, ha egy nap szabadideje van csak? Bármit, mert úgyis van még 29 év, 11 hónap és 30 nap munka hátra.

Győr, tavaly nyár vége, vízpart, kacsavadászat. Na nem úgy, csak egy kicsit a kamerával.

Újabb túlélő, aki úgy volt, hogy megy, aztán meg mégse ment. No. 678 egyszer már jól elkelt a ... piactéren, aztán nem jöttek érte, nem akarták, hogy elvigyem, pedig én aztán még vittem is volna, nem vették fel a telefont, stb. Maradt, s ennek ismét nagy jelentőséget tulajdonítottam, ha nem, hát nem.

Leila a szokásos testtartásával csupán azt szeretné tudomásunkra hozni, hogy lassan ideje lenne foglalkoznunk vele. Ehhez képest még alig huszonévvel ezelőtt a kutyákat az udvaron láncon tartották, azt kell mondjam, sokat változott a világ és kellett nekünk ez az elkényeztetett, szétsimogatott házikedvenc. Kellett hát, persze, hogy kellett!

Talán kétszer fordult elő velem, hogy nem leltem sehol zöld színű kézibeszélőt, ezért kitaláltam, a fekete zsinórokhoz jó lesz a fekete kézibeszélő is. Ez az egyik, No. 234. Aztán jól elkelt a ... gazdaságos piactéren. Utólag talán már bánom. S mi áll itt mögöttem most, 2025-ben az egyik doboz tetején? Egy zöld színű kézibeszélő...

Asszony pajtás verdáján a bal oldali ajtó zárszerkezete eltörtént. Mondhatni anyagfáradás. Azóta sikerült szereznem másikat, csak elég nagy munka kicserélni, ezért annyira nem sietek vele. Tehát tavaly ősz óta nem sikerült még, pedig most 2025. júniust írunk.

Mivel éppen piros kézibeszélő sem volt kéznél akkor, amikor No. 343 készült, ezért ebben az esetben is kipróbáltam, milyen a végeredmény a feketével kombinálva. Ilyen. Könnyen dobálóztam, mert volt még kisebb mennyiségű tartalék alkatrészem, mára azonban elfogyott. Vagy szokás szerint eldugtam magam elől, minden esetre nem találom. Elég sokat jártam hozzá, mindig elhoztam egyet a garázsból, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy nincs több belőle. Majd amikor teljesen mást keresek, elő fog jönni. Vagy nem és tényleg elfogyott.

Naplemente tavaly ősz elején Bagolán, a birtokról délnyugat felé fényképezve.

Egyik szent tehenem No. 350. Teljesen véletlenül került hozzám, készítettem egy pulse to tone konverterrel ellátott készüléket Pécsre és egy céges továbbképzés alkalmával el is vittem. Kaptam helyette egy másikat, gondoltam, jó lesz még valamire. Azt azonban nem közölte a hölgy, hogy amit kapok, majdnem jobb állapotban van, mint amit vittem. Az eredmény a képen látható. Nem is adom, sem pénzért, sem galambért.

Nehezen készült el, hosszú várakozás és töprengés után ez a készülék. Milyen színből tudom kiállítani minden alkatrészét és a többi. Végül piros lett. Talán, ha fekete lett volna, annak nem örültem volna annyira, lévén ebből a színből rengeteg van. Hirtelen lett belőle egész, már beesteledett, de én mindenképpen szerettem volna róla egy gyors fotót, kerestem hát egy legkevésbé alkalmatlan helyet. Az eredmény ismételten csak a képen látható. Április négyről szóljon az ének...

Gyors fénykép az éppen aktuális beszerzésről. Tavaly novemberi fotó és azért gyors, mert mindjárt beesteledik, én pedig mindenképpen szerettem volna megörökíteni, még együtt, ahogy behoztam és kiraktam őket az asztalra a teraszon. Ki tudja, fognak-e még így együtt szerepelni. Ha a zacskóban lévő tartalék alkatrészeket nézem, biztosan nem, a készülékeket biztosan sorra fogom venni, miután megújultak.

Vasútvonalat bejárni küldtek jelenlegi munkahelyemen tavaly ősszel. A munka célja a kép jobb oldalán látható sárga-fekete vascső. Megértem felmászni azon a parton, mert a kihelyezett vasdarab erre persze alkalmatlan. Ő a pályatelefon, pontosabban egyrészt annak egyik változata, mert van belőle másik is. Másrészt valójában csak egy csatlakozó, melyet ki kell ilyenkor takarítani, hogy le tudjam próbálni. Maga a készülék kis méretű, hordozható formában nálam van, a táskámban.

Szerintem ismételt felvételt készítettem erről a fekete CB 76-os készülékről, mert ekkorra, vagyis tavaly november végére már befejeztem a közel húsz darabból álló különítmény kipofozását. Neki RJ 11-es zsinór jutott, de még hagyományos dugóval, aztán emlékeim szerint később megkapta az újfajta csatlakozó is hozzá. No. 786 is jól elkelt végül, pedig nagyon tartottam tőle, hogy ez a rengeteg telefon a nyakamon marad. Hiába, nem népszerű szín a fekete, de kedvező áron jött, s végül úgy néz ki, még kedvezőbb áron el is megy. Persze ehhez hirdetnem kellene a maradékot, megyek is és jól lefényképezem azt a két darabot, ami a nagy dobozban maradt még - valami elektromos fűnyíró lakott benne eredetileg. Tehát hogy ebben a dobozban jöttek a feketék, s mivel minden feketének nem fizettem egy feketét, ezért lassan kiürül a tároló eszköz, maradnak azok még a tlelefonok közül, akiknek jutott kisebb doboz. Akkor meg nincsenek még olyan kevesen, vagyis megyek fotózni és hirdetni.

Maga a felvétel szerintem szép, ám ha azt vesszük, hogy a fővonal Budapest felé, akkor már nem ennyire egyértelmű a véleményem. Még mindig a tavaly őszi vonalbejárás a téma, és ha nincs a képen pályatelefon, továbbra is ez volt a cél aznap. Még további két képen fog szerepelni ez a téma.

No. 855 egy CB 667-es, akinek már 76-os készülékház és NDK számtárcsa jutott. Pontosabban egy alaplemez panellal és csengővel, meg egy ház tárcsával. Ebből lett ő, ahogy a képen látható. Szerintem szép, általában a vajszínű telefonok tudnak csúnyák is lenni, de még besárgulva is találtam olyat, ki szépen öregedett meg. Viszont még mindig nem hirdettem meg a feketéket! Megint megyek tehát egy kört a ház körül...

Aki azt állítja, hogy vonatvégeket fényképezni nagyon könnyű dolog, az menjen és próbálja ki! Itt éppen sikerült nekem, Zalaszentjakab állomás páratlan oldali bejárati jelzőjénél állok és a pályatelefon mögöttem van. Mivel nem minden olvasóm vasutas, ezért elárulom, hogy ez a kanizsai oldal.

A csúnyán kinyúlt kézibeszélő-zsinórt leszámítva egészen jól sikerült No. 854 felújítása. Persze ehhez az is kellett, hogy a ház új legyen. Fel is használtam hozzá egy utolsó előtti tartalék példányt. Másrészt azt a rút zsinórt később szerintem jól ki is cseréltem, máskülönben nem kelt volna el a ... gazdaságos piactéren. Hiába, a piros telefon a bélfotómodellel ellentétben népszerű...

Még egy utolsó vonat-segg és befejeztem. Bár egyrészt ez a kép is elég jó lett, másrészt ezzel is lehetne, talán kellene is foglalkoznom, mint ahogy hosszú évek óta hanyagolom a kérdést. Akárcsak a fekete telefonok meghirdetését...

Tessék, ő is fekete. Kellett emlegetnem. De mit kell róla tudni? Főleg, hogy hirtelen elő kellett vennem tavaly decemberben egy-két kép erejéig. Nézzük, mit mutatnak a papirusztekercsek. Csak egy alaplap volt, illetve külön készülékház tárcsával. A kettőből gyártottam egyet, aztán, mire e sorokat papírra vetem, megint kettő lett belőle, mert egy másikat ebből újítottam fel. Tehát ismét adott a feladat, a kettőből megint egyet kell csinálni. Viszont az előzőleg leírt másik feketéket meghirdettem már azóta, s ez jó hír. Az már kevésbé, hogy a kutyának sem kellett. Idáig... Mindenki észrevette, hogy erről a telefonról hiányzik az első kis ablak? Reméltem is...

Tavaly szeptember végén készített felvételemen a szomszéd bácsi kertje látszik, a naplementét követő gyenge fények miatt a gépemet a kerítésoszlop tetejére állítottam. Ezért látható az az alaktalan bumszli a kép bal alsó sarkában.

Megint a 855-ös házi leltári számú készülék szerepel a képen. Egyrészt jó eséllyel elfelejtettem, hogy ezt fotóztam már, másrészt az előző fotóhoz képest más szögben áll, harmadrészt lehet, azóta valamit változtattam, takarítottam, javítottam, vagy felújítottam rajta. Negyedrészt ez az utolsó képem a régi gépemmel a tavalyi évről.

Icával köszönök el mára. Nejem sikoltozva menekülne, mert fél a pókoktól, mint az köztudott, nekem azonban még a külső munka mellett is volt kedvem elkészíteni ezt a felvételt, ahol a kamera az oszlopra fokuszál és nem a pókicára, mert hát ugye róla van szó.