A mai adásban folytatom a már ebben az évben elővett, állapotfelmért és szükség esetén javított, felújított telefonkészülékek ismertetését. Szükség az mindig van, olyan nagyon ritka, hogy egy telefon úgy, ahogy van, egyáltalán nem szorul semmilyen beavatkozásra. Vagy poros, piszkos, vagy hibás, isten ments, hiányos. Vegyesfelvágott pedig azért, mert lesz benne egy kicsi a kertből, reményeim szerint felbukkan benne majd Leila is, és talán a készülékek sem mind egyformán feketék, akik szerepelni fognak. Ha rádió is jön, akkor pedig nem is egészen vezetékes, bár vezeték abban is van. Mit hagytam ki? Nem tudom, kezdjünk!

A mai csoda három plusz egy részből áll. Először is észrevettem a nyilvántartásomban, hogy számos LB 55-ös készülékemnél semmiféle bejegyzés nem szerepel, hogy azzal valaha valamit is csináltam volna. Ez pedig tarthatatlan állapot, tehát elő kellett vennem és megnéznem, kiféle, miféle ő. Másodszor, a nyitóképen látható No. 086 kapcsán rájöttem, hogy ez a fajta és egyébként nagyon ormótlan, alaktalan telefon éppen belefér a konyhai műanyag tárolóedény-készlet dobozába, csak éppen maga a doboz anyaga elég vékony, Sztálin koporsója pedig elég nehéz, ezért olyan sokat nem kell hordoznom, mert még szétszakad a kartonpapír és kiesik szegény telefon. Harmadszor ez a viszonylag szép állapotban fennmaradt készülék már nem szövetborítású zsinórokkal bír, jóllehet az a szövet is műanyag hálóból készült, úgy néztem. Ellenben az itt alkalmazott másféle műanyag mintha inkább gumi lenne és annyira nem áll jól a kézibeszélőnek, de ha maga a összkép elég ormótlan erről a telefonról, akár az ötvenes évek, amikor készült, akkor ezt megbocsájthatjuk neki. Negyedszer pedig, ha az előző írást naplementével zártam, akkor ezt kezdjük annak a párjával, csak hogy utaljon végre valami már erre a képre is!

Hát már ketten vagytok szépségeim? Nem kérdezem meg, honnan idéztem, nem emlékszik már senki erre. Valamint vannak ők többen is, csak annyira nem foglalkoztam velük. Nem értem rá, valamiért mégis szemet szúrt, hogy üres a sor, ahol szereplnie kellene, mit tettem vele. Mert olyan, hogy itt van x ideje és még semmit, olyan nincsen. Amennyiben komolyabb n elővenném a kérdést, tucatjával lennénnek még ilyen üres sorok... Nagyrészt külföldi és nyomógombos készülékek. De ő No. 218, akinek tényleg szövet az ő zsinórjának borítása. Vagyis van legalább két szép LB 55-ösöm, ami azt jelenti, hogy nem kellene feltétlenül ellenállhatatlan vágyat éreznem a megszerzésére, ha valahol meglátnék egy újabb példányt. Különös tekintettel arra, hogy a típus ugye nem a kedvencem, mint az köztudott.

No. 759 nemcsak, hogy szeret szerepelni, egyenesen élvezi a rivaldafényt. Jó is, hogy elkészült és elpakoltam, mert nincsen tovább szem előtt és nem fényképezem többször, vagyis jó eséllyel idén április 18.-án fotóztam utoljára. Ahhoz képest, hogy mindent hagytam rajta úgy, ahogyan érkezett, csupán szétszedtem és letakarítottam, nos ehhez képest egészen szép lett.

Ő már nem ennyire egyszerű eset. De melyik is az? Próbálnál beüzemeltetni bármelyiket egy mai átlagemberrel... Még hívni sem tudna róla. Na hagyjuk, No. 484 eleve nem rendelkezik készülékzsinórral (levágta valamely megátalkodott), csúnyább is az előzőekben látottaknál és még sorolhatnám. Ennek ellenére gyűjteményem része és elő kellett vennem, mert neki sem szerepelt bejegyzés ama bizonyos nyilvántartási sorában, mely bizonyította volna, hogy valamit tettem vele.

Ócska csócska. Mostanában így hívjuk. Először volt csócsi, merthogy mindent megcsócsált, persze bútort, meg papucsot szerencsére nem. Utána lett csócsika, most pedig röviden csócska. Ócska akkor, ha minden szabály ellenére nekiáll ásni kint az udvaron és úgy jön be, mint egy malac, csupa sár még az orra is. Illetve néhai keresztapám környezetében lévő minden gyerek volt ócska manócska és ezt már messziről hangosan a tudtukra is adta. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, hogy Leila.

Négy hónapra csökkent a lemaradásom a régi digitális gépemmel készített képek terén. Ez nem azért történt, mert annyira szorgalmasan írtam volna a bejegyzéseimet erre az oldalra, hanem azért, mert mostanában kevesebbet fényképezek. Mire hétköznap délután hazaérek, már nincs elég fény a teraszon, a megszokott fotóhelyemen, másutt pedig még nem találtam megfelelő helyszínt, ahol elég fény van. De ez valójában a mese része a történetnek, mert kevesebb készüléket újítottam fel az elmúlt hetekben. No. 782 még júliusban lett ilyen szép, már amennyire azzá lehetett tenni a poros, piszkos és rozsdás fekete CB 76-osokat. Örültem, mikor elfogytak és nem azért, mert olyan sokan voltak. Ahogy nézem, a végét már nem is örökítettem meg, s közben sem készült mindig előtte, meg utána is felvétel. Állókép meg főleg.

Nyomós ok, amiért az előzőekben látott LB 55-ös készülék üzemképtelen és itt nem a készülékház hátsó szélén lévő repedésre gondolok!

Két szép telefonkészülék az idei áprilisi felújítások közül. Közös ismertetőjelük, hogy fogalmam sincsen, mely házi leltári számot viselik a talpukon, de gondolom, ez már nem meglepő a számodra. Vagy most beleölöd magadat a kiszáradt patakba, mert nem tudtad meg?

No. 801-ről mit kell tudni? Korai készülék, viszonylag, 1980-ban készült és ehhez képest egész jó állapotban van. Mennyire nem voltak egyformák ezek a telefonok az idő alatt, amíg gyártoták őket, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy például ez egészen sötétebb árnyalatú, míg a későbbiek világosabbak. Aztán még sorolhatnám tovább. Csak tisztítanom kellett, előtte és utána is üzemképes.

Néhány kép az idén április végén tett soproni látogatásom alkalmával készítettek közül. Ritkán érzek késztetést, hogy letegyem a táskámat és elővegyem a telefont a zsebemből. Nem mondom, hogy az elődöm elődjének az elődje, mert egyrészt nem tartom magamat rádió-, sem villanyszerelőnek, amit meg tudok, azt megcsinálom, de szigorúan csak magamnak. Másrészt ez a bácsi sokkal régebben élt, mint az elődöm elődjének az elődje, ráadásul azt sem tudom, ők kik voltak. Minden esetre egyik iskola előtt található ez az emléktábla, az iskola viszont utód-intézménye annak az iskolának, ahová én jártam.

Az, hogy No. 802-t sikerült kissé összekenni festékkel, csak egy dolog. Az, hogy az egyébként jó kinézetű kézibeszélő-zsinór műanyag bevezetője a nyélnél eltörött és ezért a zsinór szakadozik, négyszálas létére, mert ugye ez a német eredetű az, vagyis javíthatósága esetén áttehető, felhasználható egy LB készülékben, jóllehet, anyira nem illik rá, szintén egy másik dolog. Az, hogy a számtárcsán az ujjkorong nincs középre állítva és még egy nemzeti színű matricát is kapott, egy harmadik dolog. Na de az, hogy az eredeti zsinórt egy jó, de sokkal csúnyább másikkal sikerült csak pótolnom, nos az már olyan dolog, amely mellett nem tudok szó nélkül elmenni és meg sem merem mutatni, mennyivel rondább lett így a készülék, hiába újítottam fel.

Ez a soproni kilátó a Bécsi-dombon lassan már nem kilátó, mert a környező fenyőfák magasabbra nőttek és eltakarják a kilátást. Erre a tényre egy volt általános iskolai osztálytársammal döbbentünk rá, mikor megmásztuk ezt a létesítményt az április végi látogatásom alkalmával elkövetett peripatetikus oktatás keretében. Itt ismertette Péterem egy önellátó farm létesítésére vonatkozó elképzeléseit, mely tézisek nyomot hagytak bennem és továbbgondolásra késztettek, a képzés tehát elérte a célját. Az előbb leírt szakkifejezésnek nézzen utána mindenki a világhálón, tanuljon más is, ne csak én.

Helyzetjelentés következik a kertből, persze nem mostanról, mert jelenleg csak az olvadó havat tudnám megmutatni. Bár a képen látható körömvirág évelő növény és nem rég még hajtott. Engem konkréten az őrületbe, mert vetés után jó későn nőtt ki a földből, talán utolsóként és másodmagával egyedül az anyám által összevásárolt mindenféle virágmagok közül, mikor már lemondtam mindegyikről, hogy ennyi idő alatt semmi eredmény, akkor már nem is lesz. Mondanom sem kell, ennél hosszabban vetettem, s csak a távolabbi része volt hajlandó szóba állni velem.

Anyám lakása továbbra is a béke és a nyugalom szigete. Remélem, egy jó ideig még az is marad. Ide ugyan be nem tolakodik a 21. század! Sajnos a por azonban igen, hiába újak az ablakok, akkor is, ezért időnként mennem kell takarítani.

Lent a kerti kála, mögötte pedig az a kardvirág, aminek az ő hagymáját bent felejtettem a földben tavaly ősszel és mégis kihajtott az idén. Ilyen tél volt, semmilyen. A kerítés túlsó felén a szomszéd bácsi növényei vigyorognak. Vagy vicsorognak? Utóirat: idén ősszel azért már kiszedtem, most elég későn nyílt, virágzott, érett minden, pontosabban sokáig jó idő volt és nem száradt el a növény, hogy utána kelljen totóznom, hol is volt.

Természetesen április végén sem maradt el a szokásos kacsa-látogatás a soproni Ibolya-tóhoz, ám ezúttal kacsát, egy darab nem sok, annyit se láttam. Ezért bánatomban elkezdtem mindenféle művészies fotókat készíteni, melyek közül most ezt az egyet közlöm. Megnyugodtál?

Kaptuk, de valahogy az az érzésem, hogy nincsen jó helyen, mert nem fejlődött semmit. Persze lehet, öntöznöm kellene ilyenkor novemberben is, ebben az össze-vissza időben, mikor hetekig nincs normális csapadék, aztán meg leesik három heti eső egy nap alatt. Egyébként télálló kaktusz akar lenni, de mondom, kifejezetten nem szép ezen a júliusi felvételen.

Jöttében-mentében és magyaros mentében fényképeztem ezt a műalkotást a soproni vasútállomás aluljárójában.

Még egy utolsó felvétel a virágos kertünkről idén júliusból. Kardvirág-hagyma maradt bőven tavalyról, bár talán nem lett olyan szép, mint előzőleg és messze elmarad gyermekkori emlékeim nagyszülői udvarától és kertjétől. Persze a papa és a mama naponta tudott foglalkozni vele, hogy szép legyen, akár reggeltől estig, ha nem esett az eső. A sárga nemtudommit kaptuk nejem kolléganőjétől, mögötte pedig a málna vigyorog, aki annyira szintén nem vitte sokra ebben az évben. Természetesen ebben közrejátszik az is, hogy fogalmam sincsen, mit kell vele tenni, hogy jobb legyen.

Még egy kis Sopron, vonatok a második és harmadik vágány közötti peronról fényképezve. Emlékszem, mennyi időt töltöttem itt gyerekként, sokkal korszerűtlenebb járművek társaságában. Megépült a maga korában modernnek számító állomás és még jó ideig maradtak a régi mozdonyok és kocsik.

Ehhez annyira nem szívesen adom a nevemet, de végül mégis csak én voltam, aki a viszonylag jó állapotú, ám üzemképtelen készülékből ronda, viszont működő telefont varázsolt. No. 802 fekete CB 76-os, melyből van, vagy két tucatnyi megint, tehát eléggé nem szeretem kategória. Valamint zsinórom is csak ez a kunkori akadt éppen kéznél, ha előkerül egy jobb állapotú, akkor kicserélem.

Vendég a háznál, öröm a háznál. Négylábú sétáló subaszőnyeg barátunk, a szomszéd Molly tett látogatást nálunk idén április végén. A nagy négylábú vendég elég hamar elfáradt a játékban, míg Leila folytatta volna tovább. Ilyenkor hagyjuk őket kicsit pihenni, aztán közben szólunk a gazdának, hogy nem hiányzik-e valami, vagyis valaki náluk a leltárból...

Már többször említettem, nálunk nem készült barna színű telefonkészülék. Hivatalosan, mert például én is állítottam már elő barna színű LB 37-est, igaz, hogy tettem ezt a garázsban. Valamint bizonyára isten bácsi is megelégelte eme hiányosságát a hazai iparnak, mert küldött erős neonfényt, vagy napsütést egynémely vajszínű CB 667-esünkre, illetve CB 76-osunkra. Nem így a lengyelek, akik 1978-ban elkövették a képen látható és Tulipan névre hallgató telefonjukat ebben a színben is. Egy piros itt figyel mögöttem és összeszedem, milyen készült még belőle. Szeretnéd látni, milyen belülről? Kivételes eset, mert még nem álltam neki tömegével a nyomógombos és külföldi tárcsás telefonjaim felújításának, ám ebben az esetben erőteljes késztetést éreztem, hogy belenézzek és ha már így lett, kicsit ki is takarítottam. Egy telefonos fotó idén májusból és máris mutatom!

Idén, ha nem is ünnepeltem munkával a munka ünnepét, bár olyan, hogy én ebben a házban unatkozzak, ne adj isten, tévét nézzek, még nem fordult elő, azonban tennivaló az mindig akad. Ezúttal például legalább elővettem fotózásra két szép telefonkészülékemet. De az is lehet, hogy ezek éppen azokban a napokban készültek el és hát muszáj volt megörökítenem őket a telefonommal is. Ma már kicsit okosabban csinálom, a régi gépemet ott használom, ahol megfelelő fényviszonyok vannak, s a telefonomat csak ott, ahol a gyenge fények miatt muszáj, illetve ahová a régi gépemet nem viszem. Itthonról azt most már gyakorlatilag sehová sem. De akkor mivel fogok fotózni, ha egyszer mégis elmegyek kirándulni, mondjuk megszűnt vasútvonalat bejárni?

Tessék, ilyen a lengyel telefonkészülék szétszedve, nézzed jól a szemeddel! Ennél alaposabban nem bontottam meg, nem volt nagyon piszkos, csak azért mégis könnyebb tisztítani a készülékházat és a kézibeszélő felső részét. Bár 1978-as, szerkezetileg mégis mintha kissé korszerűbb lenne, mint a mi CB 76-osunk. De az is lehet, valami német típus gyártási jogát vették meg és nem saját fejlesztés. Bezzeg a mienk...

Bezzeg a mienk, az tud borzalmasan koszos és még rossz is lenni. Persze nem arról van szó, hogy nálunk retkesebb a környezet és az ember, aki használja - bár néha igen -, azonban itt az átlagnál mocskosabb majdnem 20 darab fekete CB 76-os szállítmányról beszélek, melynek minden darabja kritikán aluli külső és sajnos belső állapotban volt érkezéskor. Főleg a nyirkos környezet nem tett jót a készülékben megtalálható kezeletlen fémfelületeknek. Na de én jól kezeltem, amit lehetett és sikerült mindegyiket szóra bírnom végül. Viszont hamar beleuntam az egyforma telefonok előtte és utána történő fényképezgetésébe, az utolsó jópár darabról nem készült felvétel. Szerencsédre, Kedves Olvasó, így nem kell oldalakon keresztül közel ugyanazt nézned.

No. 783 ilyen szép lett. Lehet, ez szerepelt az előző képen. Vagy valamely másik a sok, mi több, rengeteg fekete CB 76-os közül. Remélem, nem lesz több. Ha mégis, majd azokat is jól rendbeteszem.

Vagy lehet, hogy ez volt az? Mobiltelefonommal készült a kép idén május közepén, nem írtam fel, melyik készülékemről. Szerencse, hogy a végére értem, de csak a feketéknek, felújításra váró telefonom van még bőven.

Például ő: No. 804 egy piros CB 81-es készülék és kissé piszkos. Volt ez idén, aki később olvassa, annak 2024. július 10.-én, aztán két nap múlva már sorakoztak a szép és üzemképes telefonok ezen az asztalon. Ezt is mutatni fogom, előbb azonban valami egészen más jön.

Eddigi utolsó rádió-beszerző körutam alkalmából idén májusban felkerestem azokat a vasúti szempontból fontos helyeket, ahol már elég régen jártam. Ilyen látható ezen a képen is, mégpedig az egykori Sárvár-Zalabér vasútvonal Hosszúpereszteg állomásából egy részlet. Nagyjából az átmenő fővágány vonala megmaradt földútnak, ám két oldalról már elég jól benőtte a növényzet. Annyira, hogy a többi részről már ne lehessen értékelhető képet készíteni. A felvételen dél felé, Mikosdpuszta, mint következő volt állomás, illetve Zalabér irányába nézünk.

Íme az ígért fotó, szépen sorakoznak a szép telefonkészülékek. Egyetlen hiba csupán az, hogy a jobb oldali és No. 819-es házi leltári számot viselő példány még megújulás előtt áll, azonban így is elég jó állapotban van. Persze őt is szétszedtem és letakarítottam, hogy még szebb és jobb legyen. Azóta aztán jól el is kelt és másnál csörömpöl már. A másik kettőt viszont nem adnám semmi pénzért. Illetve adnám, ha egyrészt tudnám, hogy lesz helyette másik, illetve másrészt hát adott esetben van az a pénz...

Az egykori Hosszúpereszteg állomás északi végében található őrház egy magántulajdon, míg az állomásépület más magánszemély tulajdonában áll. Be is van kerítve mindkettő, szerencsémre a felújításában félbemaradt előbbi őrházról sikerült ezt a képet elékszítenem a vasút helye irányából. Vagyis itt keletről nyugatra nézünk, ezt fontosnak tartom közölni megszűnt vasútvonalak esetében, akinek van egy kicsi rálátása a térképre, az már ez alapján el tudja képezelni, nagyjából hol lehetünk.

No. 804 elkészült. Ha jól látom, végül is kicseréltem az előző, felújítás előtti képen látható kézibeszélő-zsinórt. Miért tettem, nem tudom már. Vagy szakadt volt, vagy kinyúlt és úgy gondoltam, így csúnya lesz. Másrészt kivégeztem az utolsó előtti egész mappát, amiben a képeim vannak. Ezzel a fotóval megkezdem az utolsó egészet és van még egy fél, amibe most teszem azokat a képeket, amik elkészülnek. Már ha ritkán van ilyen. De előbb-utóbb beérem magamat. S aztán?

Hosszúpereszteg állomáson látható az alábbi maradvány, vagy vágányzáró sorompó, vagy jelző talapzata. Inkább az előbbi, nem emlékszem, hogy ezen a vonalon számottevő jelzők lettek volna, bár szerintem valamilyen biztosan volt, legjobb esetben alakjelző. De ez azt is jelenti, hogy ez a földút nem teljesen az átmenő fővágány helyén húzódik, ami nem is meglepő, mert ahogyan a felszedett állomás helyén sikerült kitaposni ezt az utat és ahogyan ez változott az évek során, úgy került odébb egyik, vagy a másik irányba. Az állomás jó eséllyel két, vagy három vágányos volt, ebből az egyik kitérő biztosan rakodó, mégpedig vágányzáró sorompóval ellátva és akkor annak a maradványát látjuk a felvételen.

Csapjunk bele! Na nem a nyomógombos hívóműbe, mert nincs helyette másik. Inkább majd ennek a No. 793-as házi letári számot viselő készüléknek az ő felújításába. Mint a mellékelt ábrán is jól látható, van egy csúnya toldás a készülékzsinóron, azt mindenképpen meg kell szüntetnem, telefont így nem újítok fel, nem adok ki a kezemből.

Az egykori szolnoki tűzoltóvonat személyzeti kocsijával búcsúzom. Hogyan került ez a kocsi a néhai Hosszúpereszteg állomásra? Nos, a gazda eredetileg mozdonyt, leginkább gőzmozdonyt szeretett volna, de az már mutatóba sincsen. Pontosabban mutatóba még van, de közterületen és nem eladó. Pedig magánkézben lehet, jobb állapotban lenne, de ezt most hagyjuk inkább. Mi van akkor helyette? Anyagilag is gondolom, kevesebb volt ez a kocsi, bár idehozni akkor sem lehetett két forint. De legalább lett. Aztán akad olyan, aki gyermekkorában komp szeretett volna lenni. De végül nem komplett. A viszontlátásra!