De nem ám! Továbbá nekem sem, hogy vezetékes telefont javítsak, újítsak fel és ennek következtében neki sem, hogy önfeledten és vidáman csörömpöljön. Ennek szellemében megyünk tovább az elkészült képek elemzését illetően, beleszámítva némi rádiót, Leilát és amit még találtunk itthon, zömmel a tavaly nyárvégi fotósorozatokból válogatva.

Az ő esetében viszont éppen várni kell még arra, hogy önfeledten és vidáman csörömpöljön. No. 378-as készülékemet látjuk kinyitva és szakma-belieknek nem kérdés, miben szenved hiányt, hogy nem szól a csengője. Miben is, mert itt több dolog hiányzik, melyek közül néhányat sikerült, ha átmenetileg is pótolni, a többiek azonban még várnak, váratnak magukra.

Mellékelem a készülék kapcsolási rajzát, melyből máris jól kiderül, hogy MÁV társasvonali telefonról beszélünk. Szerintem itt azt értik, hogy párhuzamosan több készülék üzemel egy érpáron, ha valamelyiknek nincs a helyén a kézibeszélője, attól a többi még tud beszélni, illetve fel is lehet csengetni. Négyvezetékes kézibeszélő-zsinór kell, van hozzá ilyenem, nem ez az, ami hiányzik belőle és várni kell rá, hogy találjak. Na de most le is sasolom, mekkora ellenállású az az alkatrész, ami nincs meg hozzá! Igen, ott van a rajzon, két helyen is szerepel... és azt ki vette észre, hogy nagyjából annyi idős a telefon, mint én?

Na jó, azért nem akkora nagy titok, mi hiányzik az önfeledt és vidám csörömpöléshez!

Ha nem is túlságosan szakszerűen, de azért pótoltam a hiányzó csavarokat a csavarkapocs-soron - három és feles híján hármassal, alul pedig szögletes anyával, amit vagy 20 éve bontottam már egy marékkal, eddig tartottam egy dobozban és megint beigazolódott, hogy nem szabad kidobni semmit, mert ennyi idő elteltével hirtelen kellett. Miér tis jó ide a szögletes anya? Mert elég széles és nem fordul el, nem kell még külön megfogni fogóval, ha meg akarom szorítani a csavart. A zsinórok vezetékei tehát visszakerültek a helyükre, egy darab zsebteleppel próbálva még gyenge önhang is van.

Kicsit csúnyácska szegénykém azzal az ormótlan CB 555-ös kézibeszélővel, mely állapoton az sem segített, hogy valaki lelakkozta a készüléket - a kézibeszélővel együtt... Mindegy, ha a vasútra jó volt így, akkor most már csak azt kell mérlegelnem nekem, felújítsam-e valamikor, vagy nem. Hagyjam így, úgyszólván "patinásan"?

Még egy kép az imént mutatott készülék aljáról, aztán megyünk mobilozni (mármint telefonommal készített felvételeket nézegetni), mert már idegállapotban vagyok. Remélem, a leltári számot látva senki nem jön kopogtatni, hogy adjam vissza neki ezt a telefont, mert nála még számadásban van...

Egy újabb teliholdas fotó tavaly október 22.-éről, 22 óra 36 perckor képezve a fényt a mobiltelefonommal (ezt a pontos információt okvetlenül meg kellett osztanom, úgy érzem). A felvétel a közeli fákon keresztül készült, jó eséllyel ismét letámasztva a kamerámat a szomszéd bácsi kerítésének az ő oszlopára.

Anyám lakásában ez a kapcsoló felmondta a szolgálatot, nyugdíjba ment. A házat 1966-ban adták át, a fotó 2023-ban készült. Az mennyi idő is? 57 év! A konyhai világítás kapcsolója volt, tehát olyan keveset nem volt használva. Ellenben nagyon sokat. Hol gyártanak ma olyan mozgó, elkopó alkatrészt, ami ennyi ideig bírja? Nyugdíjba ment, de nem a kukába, nálam, egy dobozban él tovább a garázs mélyén. Mert nem dobunk ki semmit...

No. 672-es házi leltári számú CB 555-ös telefonkészülékemet annyira nem is akartam, csak úgy besikerült... Mivel a típus nem a kedvencem, ahogyan az köztudott, továbbá a képen látható példány nem örvend valami túl jó külső állapotnak, így aztán nem is fordítottam rá különösebb figyelmet. Azért átvizsgáltam, ha volt neki hibája, akkor jó eséllyel megjavítottam. Volt neki? Nézzük a nyilvántartásomat: csak a szokásos kontakthiba az automata rugócsoportnál, továbbá némi tisztítás és beállítás, semmi komolyabb. Tudom, a 667-es tárcsa nem ide illő, inkább csak szükség-megoldás. Valahol lehet, van is hozzá eredeti, de a telefon összképe valahogy azt mondatja velem, hagyjuk a fenébe, jó ez így.

No. 402-es házi leltári számú LB 37-es távbeszélő készülékem hol szenved megint hiányt, hogy nem csörömpöl önfeledten és vidáman? Egyrészt nincsen neki tekerentyűje, ez látszik a képen. Másrészt, mint az utólag kiderült és a nyilvántartásomból vagyok kénytelen puskázni, mivel a fejem nem lexikon, tehát a csengőnek az ő mechanikája erőteljes oxidációnak indult, talán csak nem vizet kaphatott. Szétszedés és tisztítás, összerakás után, kölcsön kurblival és zsebteleppel próbálva üzemképes. Ki gondolta volna?

Nem tudom, melyik CB 711-es telefonkészülékem felújításáról készítettem ezt a képet mobiltelefonnal, tavaly október 24.-én. Esetleg nézzem meg a nyilvántartásomat, hátha a bból ki tudom nyomozni? Lássuk: arra a napra, illetve két nappal korábban No. 713 van beírva, aki egyébként a megőrzendő készülékek sorába került, mert csaknem kifogástalan állapotban van.

Gazdi, neked van még kedved dolgozni, továbbá engem fényképezni ebben a kutya-melegben? És neked, kedves Leila, kint feküdni a teraszon a napon? Az más, én most itt napozok, ha kellőképpen melegem lesz, majd bemegyek lihegni a házba, ahogyan szoktam.

Előtérben No. 324, aki a jelek szerint a tekerentyűjét kölcsön adta a háttérben látható, és már bemutatott No. 402-nek, azért, hogy az jól megszólalhasson. Ennek a hozzánk közelebb lévő LB 37-esnek egyébként készülékzsinórja sincsen, így legfeljebb önmagában csörömpölhet vidáman és önfeledten, de még ezt sem teszi, ha igaz, amit a nyilvántartásomba írtam. Márpedig oda hazugságot nem írok, sokkal inkább bosszantó szokott lenni, ha egyáltalán nincsen bejegyzés, mert ez azt jelenti, hogy még nem foglalkoztam a készülékkel és elő kell vennem, leporolnom, beüzemelnem. Mennyi ilyen van még nálam? Finoman szólva számos példány.

A nagy javítás és próba végére még No. 670 is előkerült, persze ő csak szerepel a képen, de nem vett részt a vizsgálatokban. Azóta már az az asztal felkerült az emeleti előtérbe, konkrét szerepet még ugyan nem találtam neki, de ha már megmentettem két évvel ezelőtt anyám házában, mert ki akarta dobni egyik szomszéd lakó, akkor elhoztam, mégis jobb helyen van nálam, mint anyámnál az erkélyen. Itt viszont az asztalon továbbra a No. 402-vel szenvedek (vagy nem szenvedek, már nem tudom), akit a háttérből No. 324 figyel együttérzően.

Az utolsó hazai gyártású nyomógombos készülék a TD 96-os, erről készítettem egy mobiltelefonos képet tavaly október 25.-én, gondolom, az okból kifolyólag, hogy elővettem, kipróbáltam, esetleg még valamennyire rendbe is raktam a készüléket.

Ő megint egyfajta retek-matyi. Tudom, kevésbé szerepel ez a kifejezés a magyar nyelvben, ám előszeretettel alkalmazom mégis azokra a telefonokra, melyek feltűnően koszosak, de már látom, hogy érdemes és lehet is kivakarni őket ebből a rityóból. De melyik a jityó - kérdezte Levente fiam 23 évvel ezelőtt, mikor 1 éves volt és nem volt még r betűje. Tessék, ez itt a jityó! No. 673 azóta talán jól megtisztult, gondolom én első találatra, mert nem látom róla utána készített felvételt, ezért jól belenézek hamar a papírusz-tekercsekbe: nem, ezt a mocskos házat nem pucoltam meg, mert a képen talán nem látszik, de törött is volt, ezért selejteztem és sárga lett belőle. Én meg a vajszínűt kerestem felújítás utáni képen. De sárga sincs, legalább is ebben a soron lévő mappában. És tényleg repedt, mégpedig ott a tárcsát tartó belső műanyag gyűrű két oldalán is.

No. 591 egy torzó: se kézibeszélő, se zsinórok, se csengőtekercs, se csészék, de még normális indukciós tekercs sem. Pedig ő egy LB 24-es lenne eredetileg. Ja, akkor induktor sincsen. Egyszer majd foglalkozom vele tovább, most csupán annyi volt a cél, hogy ne legyen üres a nyilvántartásomban ez a sor.

No. 313 szintén LB 24-es, kicsit jobb állapotban, mint az előbb látott piros készülék. Például ilyen volt az indukciós tekercs eredetileg, aztán jött az a megoldás, amit a későbbi LB 37-esből jól ismerünk. A nagy patkómágneses induktor szintén előfordul még később, de akkor lehet gyanakodni, hogy az a telefon is, vagy LB 24-es volt fénykorában, vagy pedig abból kapta a csengetőfeszültség előállítására szolgáló alkatrészt. Bár jobban belegondolva az a két nagy darab mégis inkább lágyvas lesz inkább... A szétesett és hiányos automata karon kívül a rojtos és a szintén hiányzó zsinórok fognak még nekem némi fejtörést okozni.

Újabb műalkotást készítettem mobiltelefonnal teljesen véletlenül tavaly október 28.-án a dolgozószobából az ablakon és a függönyön át. Ugye milyen szép lett?

Mégis mi a fészkes fenének vettem elő ismét No. 220-as házi leltári számú készülékemet? Tudja a franc, másrészt valószínűleg piszkálta valamilyen probléma a csőrömet és nem hagyott nyugodni. Az LB 55-ös tud fejfájást okozni, azt már megtanultam. Megnézzük a nyilvántartásomat? Úgysem úszod meg: semmi különös, csak az induktor szorult, ami azért érdekes probléma, mert más példányoknál pedig könnyen forog. Javasolt megoldás a szétszedés és olajozás, mely azonban nem minden esetben segít kielégítő mértékben. Itt talán igen, és maga a telefon külső állapota alapján helyet foglalt máris a megőrzendő darabok sorában. Milyen jó lenne a ma fotózott anyagot rögtön közölni is, akkor nem felejteném el, mit miért tettem. Aztán majd lesz olyan is, hogy igen.

No. 274 és 275, abból az időből, mikor még ennél látszólag mostohább körülmények között tudtam előállítani a képen látható készülékeket. Megjegyzem, nem hibátlan egyik sem, sőt... Igen, a bal oldali az kék, a jobb oldali pedig igazából kísérleti példány, nem annyira a ház festését tekintve, sokkal inkább azt nézve, hogyan mutat az összkép az egyéb alkatrészek felszerelését követően, melyek közül elsősorban a csengőcsészék kinézete a leginkább mérvadó.

Mivel a kék a kedvenc színem, ezért érzek némi elfogultságot e készülék láttán. Ehhez képest nem No. 274 és társai jelentik a fő irányt, mikor úgy döntök, felújítok egy rozsdás LB 37-est. Valahogy az a fránya fekete mindig győz, ilyen, meg olyan árnyalatai elsőbbséget élveznek mindenféle próbák során. Igyekeznem kell, ezek a képsorok tavaly készültek az eddigi évek próbálkozásairól, ám az idei nyárból kevesebb van hátra, mint azt te gondolnád. Utána csupán 2025 hoz némi megnyugvást. Ha hoz...

Ez a múló pillanat is eljött az életemben tavaly október 28.-én: 55 éves lettem. Olivér fiam tartja Leilát, aki éppen gratulál nekem - látszólag, mivel valójában a születésnapi tortát érezte az orrával és szeretne belenyalni, mely műveletre nem került sor, négylábú házőrzőnk legnagyobb bánatára.

No. 629, egyben TM 50 A a mumus maga. Nem csak azért, mert nem a megfelelő fényviszonyok között készült a felvétel és ezáltal a feketén és fehéren kívül nem igazán látszik, mi is szerepel a képen. Pedig ő a bolgár változat, az első, ami az eredetileg német telefonról készült a harmincas évekből. Most lehet tűnődni, mi volt a fontosabb, egy korabeli régi, ám bevált holmit lemásolni, megmenteni, s egyúttal használni még az utókornak, vagy szükség szerint cselekedni, mert ez a technika van még használatban és ennek megfelelő eszközt kell keresni, előállítani.

Még mindig jobb, szebb ez a kis szegecselt alu táblácska a TM 50 A készülék alján, mint a félig látszó lila tintabélyegzők a B típus esetében. De vajon miért próbálták meg német nyelven feliratozni? Talán gyártottak ebből még a korabeli NDK-ba is, nemcsak hozzánk? No. 629 két évvel fiatalabb nálam, vagyis még csak 54 éves.

Érdekes a TM 50 A készülék belső felépítése, főleg azzal az indukciós tekercs mellé odafoltozott kondenzátorral. Meg nem mondom utólag, hova van kötve és ezáltal mi célt szolgál. Ugyanakkor jó lenne látni az eredeti, harmincas években készült Siemens készülék belsejét is, talán egyszer majd lesz olyan telefonom is. Ha lenne helyem, időm és pénzem, akkor nem tiltakoznék az ellen, hogy legalább néhány külföldi készüléket begyűjtsek, ám ez a három feltétel mind hiányzik hozzá.

Azért készült többé-kevésbé hivatalos felvétel is az 55. születésnapomról, kissé ellenfényben ugyan, de lett. Nem litván. Mindjárt itt a következő! Aztán jön a Mikulás. Hova szaladnak el a percek?

Azt a címet is adhatnám ennek a képnek, hogy a már elkészült A típus, No. 629 figyeli, hogyan gyógyul meg társa, a B típusú No. 628 is. De mit mondanak a papírusztekercsek? 629 még csatlakozóra vár, a bejegyzés szerint? Akkor mi az a kerek vacak a zsinór végén? 628-nál pedig rájöttem, hogy a vonal A ágát a telep mínusz vezetékével kell összezárni a csatlakozón, hogy letett kézibeszélőnél az induktort megforgatva szóljon a készükék saját csengője. Mire megint előveszek egy B típusú telefont, el fogom felejteni ezt az információt és fél napig keresem, miért nem szól a csengő.

Következnek a CB 24-es készülékek, mert hát róluk is sok esetben meglehetősen hiányos volt a nyilvántartásom azon része, ahol feljegyeztem volna, melyikkel mit tettem egyáltalán annak érdekében, hogy legalább tudjam, mit kell tennem vele, üzemképes állapotát elérendő. No. 377 Budáról érkezett és nem annyira régen még használatban volt egy villa falán. Érdekes a műanyag zsinór, a CB 76-os kézibeszélő, melyhez az automata kar rugó ját könnyebbé kellett tenni, mert ugye ez nem tudta volna lenyomni, nem olyan súlyos egyéniség, mint a CB 35-ös bakelit kézibeszélője. Nyilvántartásom szerint, ha már műanyag zsinór, akkor arra műanyag csatlakozó dugót tettem, majd a telefon-társadalom éppen elnéz oldalra, illetve megbocsájtja nekem talán. Ezek után a készülék üzemképes, nem üres már a javításra tett intézkedésemet tartalmazó oszlop a táblázatban. Időnként úgy szoktam dolgozni, hogy kijelölöm ezt az oszlopot és ahol üres, azzal a telefonnal foglalkozom. Már, ha megtalálom...

Eközben Leila az udvaron sétál, teszi mindezt tavaly július végén. Jó eséllyel az összes gazdik kint süttetik a pocijukat a strandon, én vagyok csak itthon, de velem nem foglalkozik, nem játszik, hanem a gazdikat várja.

Most megint nyomozzam ki, melyik fekete CB 667-es és narancs CB 81-es készülékkel foglalkoztam tavaly november elején, a mobiltelefonnal készített kép tanulsága szerint? Utóbbira ránéztem, de nem találtam megoldást, az előbbiből pedig kismillió van, ezért erre a kérdésre most nem kapunk választ.

Belülről nagyjából rendben van az előbb már kívülről mutatott No. 377-es házi leltári számú CB 24-es készülékem. Még a gyári száma is elég jól látszik, a javítóműhelyi címke már kevésbé. Egyedül a zsinórok rögzítéséhez, tehermentesítéséhez használt ragasztószalag ellen lenne némi kifogásom, gondolom, hogy ezeket nem cseréltem ki a tavaly július végi állapot-felmérés alkalmával, de majd egyszer megteszem. Bár hirtelen nem is tudom, hogyan kellene ennek kinéznie eredetileg. Legfeljebb megnézek egy másikat, ami persze majd megint másképp van megoldva, de nem úgy, ahogyan azt annak idején a gyárban tették.

Újabb CB 24-es telefonkészülékem No. 202. Róla azt írja a papirusztekercs, hogy a csengőcsészék, valamint a csengő mechanikájának helyes beállítását követően is csak röfög. Ilyet írtam a nyilvántartásba, gondolom, nem ok nélkül, tehát hogy csengetés helyett valami elképesztő hangot ad ki magából. Egyébként is, hogyan néz már ki a kinyúlt műanyag kézibeszélő-zsinórral és a készülékzsinór végén a szögletes fali csavaros csatlakozó dobozzal, ami pedig a korai CB 667-esekre volt jellemző. Ehhez jön még az itt talán nem annyira feltűnő, de közelről nézve csúnya kézi festés.

Na itt már jobban látszik a csúnya kézi festék, valamint az, hogy a készülék belsejében erősen keveredik a régi, eredeti vezetékezés az új, műanyag borítású szálakkal, ami nem csk a zsinórok bekötését jelenti, hanem, hogy az automata rugócsoport két egész szál vezetékét is ilyen módon oldották meg. Az alaplemez alsó felébe beütve ugyancsak olvasható a gyári szám és kora ellenére egészen jól megmaradt a kapcsolási rajz is.

Kevésbé ide illő felvétel, főleg így a mai írásom vége felé, de tavaly november 11.-én még egy zenés-táncos összejövetelre is eljutottunk, mellyel nem lett volna semmi baj, ha a felszolgált sütemények minősége nem hagy maga után némi kívánnivalót.

CB 24 No. 120 minősége ellenben nem hagy kívánnivaló maga után, hacsak nem tartalmaz a bejegyzésem ellenkező előjelű információt. Sűrű elköszönések közepette gyorsan rá is nézek: nem, nincsen semmi baja. Ezzel a jó hírrel el is köszönök mára, pedig nem derült ki, mit nem szabad megtiltani a virágnak, de hát aki fellapozza Petőfi Sándor verseskötetét, az úgyis rájön!