Napsütés is van, füvet is kell nyírni, mert van neki az a rossz tulajdonsága, hogy nő. Melegben egy nehéz géppel mindez nem egyszerű, mikor csodálkozom, mennyire elfáradok, eszembe jut, nem vagyok már 20 éves. Aztán áttételesen igaz ez a hétköznapokra szintén, munkahelyen helyt állni, utána az itthoni gyűjteménnyel foglalkozni nem kevés feladat. Képanyag még mindig van bőven, lemaradásról nem beszélve, megmutatom, mit sikerült elérnem a tavalyi legmelegebb évszak második felében.

Mi köze a fűnyírásnak a nyitóképen látható virágoskerthez, vagy akár az itt bemutatott No. 308-as házi leltári számú LB 37-es telefonkészülékemhez? Próbálom majd elmagyarázni a mai írásom során, félve attól, hogy ez nem fog sikerülni teljes mértékben. Vagy egyáltalán nem. Az első képet a terasz mögötti megművelt területről tavaly augusztusban készítettem mobiltelefonnal, mégpedig a sarokból, ahol a másik kerítés is húzódik az oldalsó szomszéd felől. Itt pedig egy régebbi felújításom látható, de még egy hónappal korábbról, tavaly júliusból, a régi digitális gépemmel készült fotók terén még ott tartok, eddig nem sikerült lefaragnom a stabil egy éves elmaradásból. Valamint találtam-e végleges készülékzsinórt ehhez a telefonhoz? Kipróbáltam ideiglenes vezetékkel, az könnyen megoldható, egy érpár a helyi telepnek, egyet pedig be kell kötni a központba. Ám a négyszálas szövetborítású vezeték ma már ritka, mint a fehér holló. Műanyagból még csak lenne, olyat szereztem, de ha már az egyik ilyen, akkor hogyan néz ki, hogy a másik meg olyan. Most nem fogom előkeresni a készüléket, ha találok zsinórt és neki még nincsen, hát jól ellátom vele a baját!

Hirtelen felindulásból keletkezett sok évvel ezelőtt ez az arany színű távbeszélő készülék. No. 267 nem sikerült túl jól, a festék nem mindenütt fedte be rendesen az alapozó-réteget. Ettől függetlenül egy próbát megért, bár egyszer kérdéses, az arany szín mennyire megy az ezüsthöz és a feketéhez. Másodszor, ha most kellene színt választanom egy telefon felújításához, nem biztos, hogy ezzel kísérleteznék. Nem lesz rózsaszín LB 37-esem - bár egy mályvaszínű CB 24-est már láttam - inkább a szürke, vagy  barna különféle árnyalataival kísérleteznék jobbára. Egy példának azonban ez is megfelel, bizonyára volt ennél rosszabb állapotban rozsdásan, kopottan, hogy megnyugodjak, mindenképpen sikerült javítanom az állapotán.

Ez a kis szomorú csócsika is betévedt hozzánk tavaly nyáron, a képet megtalálva mai fejjel nem is emlékeztem rá. Valószínűleg aztán sikerült a gazdáját később megtalálni, mint ahogyan általában mindegyik kutyusnak, amióta itt lakunk és megszoktuk, hogy a lakóteleppel ellentétben időnként négylábú elkóborolt házőrzőkkel kell hazataláljunk, ha ismerjük már a gazdáját, ha nekünk kell kideríteni, akkor is.

Ha már lefotóztam, nem bírom ki, hogy ne mutassam meg az előző két telefont együtt. Bár nem lett valami jó a felvétel, azért bízom benne, hogy megérte a szétszedés, teljes lecsiszolás, rozsdamarás és festés két rétegben. Elég régen elkészült már a legelső LB 37-es telefonom felújítása, ideje lesz lassan, hogy megnézzem, bevált-e az alkalmazott módszer, nem kezdett-e rozsdásodni ismét a vas a felvitt alapozó alatt. Kivételesen emlékszem, melyik volt az első munkadarab, csak elő kell vennem és jól megvizsgálnom. Erőteljes igénybevételnek, nedves környezetbe nem tettem ki a készüléket, így remélem, hogy legfeljebb csupán poros lesz majd.

Időközben eszembe jutott, miért vettem elő tavaly júliusban sorban az összes LB 37-es készülékemet, akármilyen állapotban is volt: megnéztem a táblázatomban, ahol nyilvántartom minden telefonomat, melyek azok a tételek, ahol nem szerepel semmilyen adat, vagyis vagy felmértem a készülék állapotát, vagy még azt sem, de nem történt vele azóta, hogy hozzám került, semmilyen beavatkozás, javítás, legalább egy külső takarítás. Ilyen a 222-es házi leltári számot viselő katonai LB készülékem is. Annak tartom, aztán lehet, pár év múlva jól rájövök, mégsem az. Minden esetre készült ebből a típusból négyszálas kézibeszélő-zsinórral és egységdobozzal rendelkező példány szintén, mint az a képen látható. Továbbá valaki nagyon ráért és befonta a szövetborítású zsinórokat. Valahol még igaza is volt az illetőnek, így nem lóg és tekeredik össze-vissza mindenfelé. Most látom, a nyilvántartásomban időntúli kifejezés szerepel, nem katonai. Ez azt jelenti, hogy amikor a Mariska néni délután négy órakor bezárta a karancslapujtői postahivatalt, egy készüléket berepülőzött a legközelebbi, folyamatosan üzemelő telefonközpontba, hogy a Mérges Puttony zenekar szülőfaluja ne legyen teljesen elzárva a külvilágtól másnap reggel 8 óráig. Na ez az utóbbi mondatom nagyon alapos magyarázatra szorul, úgy érzem, mert szerintem már nem akad kicsiny hazánkban, aki ezt értené.

Ilyen izgalmas az időntúli LB készülék belső bekötése. Van egy kettős kondenzátorunk, egyrészt a csengő, másrészt a hallgató áramkörébe, a szokásosnak mondható csavarkapocs-sor és persze az indukciós tekercs, szorosan egymás mellett, hogy a készülékházat becsukva az abban elhalyezett szerelvények, legfőképpen a csengő tekercse is elférjen. A vezetékek színeit elnézve megállapítható, hogy ez valami későbbi utángyártott orosz zsinór lehet, ilyen valószínűtlen árnyalatokat ugyanis csupán az elvtársak tudtak csak gyártani.

Vezetékes távközléstechnikai impresszió, avagy mit tegyünk magunkkal tavaly, az alkotmányunk ünnepén... Teljesen véletlenül került megvalósításra, hogy az éppen kéznél lévő (mert mikor van olyan nálam, hogy nincs kéznél) fekete telefonok, valamint becses nejem paci-szobrának felhasználásával készített alkotás a kandalló tetején, bízva abban, hogy mire beköszönt a fűtési szezon, addigra mindegyiknek lesz végleges helye, mert ugye érthető okokból itt nem maradhat. Szerintetek lett?

No. 222 ez a szépség. Akarom mondani, rozsdaság! Semmiképpen nem rondaság, az LB 37-es nem tud csúnya lenni, akármilyen állapotban van is. Figyeljük meg ezt a képet: a festék alól feltörő barna és érdes réteg egyfajta nemes megjelenési formát kölcsönöz a készüléknek, emberi kéz, ha akarna, se hozhatna létre ilyen felületet. Csak és kizárólag olyat, amit ő szépnek, esztétikusnak gondol. Szemnek, léleknek tesztőt, amit viszont olyanná tud formálni, mit ő láttatni és szerettetni akar. Érthető? Ugye, hogy nem.

Következik az időntúli LB készülék kapcsolási rajza. Bal oldalon az elvi rajz, annak is a bal oldalán a mikrofon-áramkör, jobb oldalán a hallgató-áramkör, felül pedig a csengő áramköre. Jobb oldalon pedig a szerelési, avagy bekötési, jobban mondva huzalozási rajz. A két kondenzátorra emlékeim szerint azért van szükség, hogy egyrészt felvett és mellétett kézibeszélőnél se söntölje a hallgató áramköre a vonalat, magyarul másik, párhuzamos készülékről még lehessen telefonálni. Valamint letett kézibeszélőnél is szóljon minden, párhuzamosan kötött telefon. Ha jól emlékszem. De megnézem, mit ír erről a vezetékes távbeszélőtechnika tankönyvem. Egyébként érdekes, hogy a rajz jobb oldalán látható és jobbra felfelé mutató nyilak által jelképezett multiplikáció, vagyis többszörözés is arra utal, hogy a készüléket alapvetően párhuzamos üzemre tervezték, tehát, hogy egy vonalon több készülék is tudjon működni.

Következő páciens No. 391. Őt sem láttam el még, ideje volt hát elővenni és felmérni az állapotát. Nos, be kell vallanom, elkövettem egy kis csalást tavaly nyáron: a törlőrongy szépen elrejti, hogy előttem egy megátalkodott személy kettévágta a kézibeszélőzsinórt! Egyébként is van baja szegénynek, nem csak az a csúnya rozsdafolt az induktor púpján. Az a folt nem is csak egy. Azazhogy nem csak az az egy van... Tőből leszakadt kivezetés az indukciós tekercsen és megerőszakolt induktor, aki kilazult a csavarok alól és zajosan forog. Mindezeket feljegyeztem, egynémely elgörbült alaplemezt óvatosan egyengettem, induktort visszarögzítettem a helyére, megolajoztam, aztán elterveztem, hogy valamikor majd szétszedem és felújítom. A BHG volt az egyik az ötből, aki LB 37-est gyártott - a Standard után, a hogyanról ezúttal nem ejtek szót.

Tavaly nyár végén még egy teliholdat is sikerült fényképeznem a mobiltelefonommal. Jó eséllyel úgy, hogy a szomszéd bácsi kerítésének az ő oszlopára helyeztem a készüléket, ügyelve arra, ne ejtsem ki a kezemből, mert akkor lopakodhatok át érte a sötétben. A szomszéd bácsi birtokának vége nincsen elkerítve, mentünk már át labdáért is, csak az öreg meg ne tudja (nem hiszem, hogy olvassa a blogomat).

Ilyen állat pedig nincsen... Pedig de van, úgy hívják, hogy No. 310-es! A kezdeti rémálomból felriadva úgy nézem, talán valami kiállítási, vagy bemutató eszköz lehetett, melyet a nemes, illetve nemtelen cél érdekében kissé átalakítottak. Konkrétan az újfajta kézibeszélő-zsinór az egyetlen, ami nagyon nem illik ide, meg az a csengőköri kondenzátor ebben a formában, illetve valakinek nagyon szüksége volt azokra a csészékre. Nyilván eltörtek a konyhában és nem volt kéznél hirtelen másik... Na nézzük, mit ír róla a biblia: volt neki CB 76-os kézibeszélője is, csak azt felhasználtam másik telefon felélesztéséhez, odavaló felkiáltással. Nem látszik a képen, de az automata rugócsoport is a CB 76-osé, valamint a kábelforma is új. Megjegyzem, hogy tavaly július 9.-én nagyon formában voltam, mert a soron következő képmappa csaknem egésze azon a napon keletkezett. Létezik, hogy én aznap reggeltől estig csak és kizárólag készülékeket hoztam elő a garázsból és felmértem, meg fotóztam őket? Sok galádságot elkövettem már, természetesen jórészt a vezetékes telefon-társadalom érdekében, s nem ellene, tehát nem tartom lehetetlennek, hogy ez történt. Felhívom a figyelmet a kurbli mellé elhelyezett és kissé már lekopott feliratra, melyből következtettem arra, hogy ez a telefon bizony kiállításon, vagy bemutatón megjelenő látogatók szórakoztatására volt hivatott.

Amikor viszonylag késő este vizsgálok távbeszélő készüléket kint, a teraszon, akkor fennáll az a veszély, hogy nem tudok egy épkézláb felvételt készíteni.

Történt mindez tavaly július 9.-én (igen, még mindig ott tartok a képekkel) este 19 órakor a No. 319-es számú LB 37-essel. Ha a nappal szemben, nyugat felé ülök az asztalnál, akkor szemből kapom a napot (lásd fűnyírás közben!), lefelé, a munkadarab felé még csak-csak, de fotózni már alig-alig. Emlékszünk ugye a gőzmozdonyos történetre? Ha háttal ülök a napnak, akkor füstöl rajtam a póló, locsog a víz a hátamon, de nem látok semmit, mert takarom a fényt saját magammal, pedig nincs is szekrényajtó méretű hátam. A fotózásról meg már nem is szólva. A bemutatott készülék csengője nem szól. Gondolom, hogy megmértem a tekercs ellenállását és jónak találtam. Erről nem szerepel bejegyzés a nyilvántartásomban. Egyébként szép állapotú a készülék. Ha megint előveszem, igyekszem normális fényviszonyok között fotózni, hogy ez látszódjon is. Valamint megjavítani szintén.

Azért ebből a helyzetből is lehet valami használható dolgot kihozni, mert bár ugye szerepelt a fényképezőgép leírásában, hogy közvetlen napsütés felé nem fordítjuk a lencsét, mert attól tönkremehet a fényérzékelője, én rendre megszegem ezt a szabályt és a gép még mindig itt van velünk, mi több, működik is. Az, hogy a villanója kakukk lett, nem köthető az említett szabálytalan használathoz. Local battery in the sunset.

Közelre irányítva a mobiltelefonom kameráját már nem olyan szép a felvétel. Pedig kicsiben nézve megfelelőnek tűnt, de nagy méretben már nem annyira jól sikerült. Valószínűleg több képet is készítettem erről a témáról, valamiért mégis ezt az egyet választottam közlésre tavaly szeptemberről.

CB 81 No. 240 is előkerült tavaly július 10.-én este. Úgy látszik, aznap, másnap nem sütött a nap, mikor a kép készült. De hogy miért vettem elő, aki az első CB 666-osommal egy közös dobozban lakik, arról fogalmam sincsen. Belenézek gyorsan a nyilvántartásomba, de nem látok különösebb problémát az egy csatlakozócserén kívül.

Éppen tegnap jutott eszembe, milyen jó is lenne, ha előveszek egy munkadarabot, elvégzem a feladatot, majd jól lefotózom és már teszem is fel ide a blogomra. Aztán azon gondolkodom, milyen tempóban tudnék úgy dolgozni. Mikor így sem fogok a feladatok végére érni sosem.

CB 811 No.668 felújításáról készítettem ezt az ilyen volt - ilyen lett képpárost. Megint a nyilvántartásomhoz fordulok információért, de ott nem szerepel más, mint szétszedés, takarítás és összerakás, meg a próba. Természetesen a ronda szigetelőszalagos zsinórbevezetés is kijavításra került, még ha a második képen nem is látszik.

LB 37 No. 216 következik az állapot-felmérések sorában. Itt az szerepel, hogy a csengőcsészék lazán forgolódtak a csavar alatt. Ha már így volt, leszedtem őket és kitakarítottam az alattuk összegyűlt jelentős mennyiségű port. Ez az egyik betegsége egyébként a típusnak, hogy az ott összegyűlik sok-sok év alatt. Akkor le kell szedni és a tisztítást követően visszarakni, meg persze jól beállítani, ez utóbbi azért annyira nem egyszerű művelet. Jelen esetben nem is sikerült, mert a csészéket rögzítve az a meglepő felfedezés történt, hogy a kalapács nem éri el azokat. Mai fejjel gondolva a tekercset kellett volna leszednem és a mechanika útját megnövelni, aminek pedig megvan az a veszélye, hogy a teljes összeszerelést követően derül ki, a készülék nem szól szépen. Ez egy másik betegsége az LB 37-esnek, de ettől még lehet szeretni. Kell is! Felhívnám a figyelmet a mögöttünk látható virágoskertre, az ott készített felvételekből máris megosztok néhányat. 2023. júliusában járunk.

Itt pedig már 2023. szeptemberében. Ez a felvétel valamely képszerkesztő, vagy képmódosító program segítségével készült, mely eszközt az esti felvétel készítése érdekében vetettem be a mobiltelefonomon, illetve azért, hogy ennyi minden beleférjen a kert hátsó részéről, továbbá a szomszéd bácsi birtoka felől szintén. Jó volna valamit kezdeni a borostyánnal, és azzal a folyton versenyben lévő futórózsával is.

Ilyen szép kardvirágok ebben az évben is nyílnak a kertünkben. Megyek is gyorsan és lefotózom őket, hogy legyen mivel dicsekednem majd 2025-ben, mikor is még mindig nem érem utol magamat a készített képek közlésében. A dália ellenben lusta disznó az idén, mindössze egy hajtott ki a tavalyi rengeteghez képest és az se akarja túlságosan összeszedni magát, hogy finoman fogalmazzak. Képes volt ott lapulni a csicsókája a földben, nem száradt el, nem rohadt ki, csak duzzogott magában. Ilyet még életemben nem láttam, jött is a kapazin nevű vegyszer és jól rendre utasította őkelmét.

Ne csak virág legyen! Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy az összes kerti képemet közöljem, de azért majd igyekszem megfékezni pH-értékeimet és a legjobban sikerült felvételekkel borzolom a Kedves Olvasó kedélyeit. Lehet valakit egy szép növény képével bosszantani? Hát még No. 223 felvételével? Ő is időntúli LB készülék, annak idején sikerült belőle mindjárt 4 darabot beszereznem Kecskemétről. Természetesen ő sem szerepelt a nyilvántartásomban, hogy bármit tettem volna vele, így elő kellett keresnem, a garázs belső műhelyének mélyéről. Úgyszólván a pokol bugyraiból, mert több sor doboz van elé pakolva. Zárt készüléknél a kurblit forgatva szól a saját csengő, kinyitva nem. Ez egy zárlat, vagy inkább egy szakadás? Van feladat a következő 30 évre, csak el kell olvasnom, amit a táblázatba írtam minden telefonomról.

Itt még viszonylag kicsik voltak a dáliák, aztán tavaly nyár végéra úgy megnőttek, hogy egyrészt nem győztem őket felkarózni, másrészt jött egy szeles, viharos idő és úgy megkezelte szegényeket, hogy végül már csúnyák lettek, amint össze, meg vissza görbültek és töredeztek. Lehet, elsőre ki is adták minden erejüket, mert idén csak egy nőtt ki a földből és az sem viszi semmire. De az is előfordulhat, nem jó helyen és nem jól tároltam őket a télen. Hiába, kezdő paraszt vagyok, a vattacukrot is szalonnával és kenyérrel eszem. A középső sor az kerti kála, idén is hajtott elég szépen, majd jól megnézheted jövőre, mikor odaérek a képek sorában!

Ki tudja, melyik telefonom felújításáról mobil kamerájával készített felvétel tavaly szeptemberről (de jó is lenne már minden képpel ott tartani!). Én tudom ám, hogy melyik! Tessék nézni, az ott egy nyomógombos hívómű, a készülék pedig minden ellenkező előjelű ténykedésem ellenére narancssárga. Olyanból pedig nem sok van, szám szerint... na nézzük csak a nyilvántartásomat: nocsak-nocsak, kettő darab! Mindkettőt én építettem, az egyiket úgy, hogy volt hozzá szanaszét minden, először is egy 76-os alaplemez egy rossz fekete házzal, de 667-es tárcsával és egy üres kézibeszélővel, semmi más. Ez így jött valakitől csomagban. Aztán más forrásból érkezett egy narancssárga sérült ház, benne nyomógombos hívóművel és ebből kellett építkeznem, de úgy, hogy ami sérült lehetett, az sérült volt, amit el lehetett kötni, az el volt kötve. Végül belőle lett No. 683, No. 1002-t pedig teljesen a rendelkezésemre álló tartalék alkatrészekből teremtettem. Viszont a fotó dátumát nézve ez a 683-as lesz, mert 1002-t már régebben, vagy két éve életre keltettem. Ugye, milyen jó dolog Columbo nyomozót játszani?

Kisebb esztétikai hibáktól eltekintve No. 223 elég szép állapotú, ezért úgy döntöttem, hogy először mégsem pusztítom el a földet, legfeljebb azt, amit nagyon benőtt már a gaz és az megy a bio-kukába, másodszor ezt a készüléket nem indokolt szétszedni, lecsiszolni és újra festeni, ellenben meg kell javítani, kideríteni, miért játszik az induktor hun típusú alkatrészt. Hun működik, hun meg nem...

Tessék, tudok én a szép virágaimról közeli képet készíteni a régi digitális fényképezőgépemmel! Nem kell mindenféle hókusz-pókusz technikát alkalmazni. Még szerencse, hogy annyira nem erőltetem, de néha eszembe jut, elő kellene vennem a filmes gépemet és belefűzni egy tekercs színes negatívot. Vagy akár fekete-fehér filmet. Időigényes, költséges művelet, annyira nem siettetem, de egyszer megteszem.

Ördög és pokol, mi ez? Tudom, hogy TM 50 B típusú LB készülék, szám szerint No. 670, de kinyitva ez a látvány fogadott. Nekem régen halvány emlékeimben szerepelt olyan terv, hogy ha végképp nem tudok négyszálas zsinórt szerezni, akkor a helyi telepet, persze kisebb méretben, mint mondjuk egy zsebtelep, tehát jó eséllyel a 9 voltos elemre gondoltam, szükség esetén el lehetne helyezni a készülék belsejében. Aztán lett négyszálas zsinórom, ebből a tervből nem került sor gyakorlati megvalósításra. Aztán meglátom ezt a megoldást. Egyetlen ceruzaelem, mint másfél voltos mikrofontáplálás! Azon is mikori dátum látszik (látszik?), nézzed szemeddel...

Nem ennyi volt az összes, de amikor a végén, tavaly szeptemberben leszedtem, egyszerre ennyi került a konyhaasztalra. Igaz, volt is vele munka és elég apró lett. De lett! Idén csak négy palántát kaptam, ennek megfelelő mennyiség várható. Időben fel kell kötözni, mert egyrészt még nem kell, még nem kell, már nem lehet. Másrészt könnyen törik, leszakad és ez főleg a még éretlen termésre vonatkozik. Nem baj, majd 20 év múlva jobban sikerül. Persze a piros asztalterítő többnek láttatja a termést, én pedig aljas módon bevetem, alkalmazom ezt a trükköt.

Ez a fajta dália nem nőtt magasra. Inkább sok apró virágot hozott, majd nagyon sűrű, bokros lett, olyannyira, hogy mikor jött a vihar, teljesen megbokrosodott és egyszerűen letört. Nem kevésbé én is...

Tavaly nyáron készítettem egy összehasonlító fotósorozatot a kétféle TM 50 B készüléktípusról. Merthogy ebből is volt soros és párhuzamos, itt éppen a bal oldali az utóbbi. Kimásoltam azokat a képeket, melyeken jól látszik az alkatrészek elhelyezése közötti különbség és feliratoztam is a felvételeket, mert két nap múlva már nem fogok emlékezni semmire. Valójában egy kondenzátor kerül másik pozícióba a panelen és a helyére egy átkötés, illetve még valami kisebb különbség is van, csak arra most nem emlékszem pontosan, de ha ismét szükség lesz a meghatározásra, akkor előveszem a rajzokat és a képeket, hogy legyen min gondolkodni, ne kelljen megszokásból dolgozni. Ezáltal az egyesek szerint nem létező agyamat is karban tartom, hogy ne hülyüljek el teljesen vénségemre.

Következik egy kardvirág-portré 2023. júliusából, miközben a háttérben a futórózsa megfékezésére tett kísérletem maradványait láthatjuk. Egyszer meg kell kopasztanom, ha már kellőképpen átszaladt a szomszéd bácsi kertjébe, aztán mikor megszáradt, feldarabolva megy a bio-kukába. A művelethez vastag kesztyű használata ajánlott erősen, de őkelme még azon keresztül is szereti megharapni az embert bosszúból.

Se füle, se farka CB 76-os telefon tavaly szeptemberről, mobiltelefonommal fényképezve. Most már csak azt kellene tudni, melyik készüléket örökítettem meg ezúttal. Nézzük: lehet, hogy ő lenne No. 687? Leginkább erre illik a leírás, a kép dátumát és a telefon állapotát figyelembe véve. Kicsit ellentmondásos a felvétel, tekintve a levágott és erősen kókadozó rózsát, mint mellékes motívumot, ám csalóka az érzés, mert a készülék a felvételt követően jól megújult és üzemképessé lett, pótolván a látható és a nyilvántartásban szintén felsorolt hiányosságait nemkülönben.

Elővettem két szomszédos készüléket, No. 669 TM 50 B soros balról, No. 670 TM 50 B párhuzamos jobbról. Ez kívülről nem látszik rajtuk, arra pedig még nem jöttem rá, van-e esetleg arra vonatkozó jelölés, történetesen lila színű tintabélyegző a készülék alaplemezén. Az sem utal arra, hogy az egyik szép fényes fekete, míg a másik, koszos, avagy napsütötte érdes és matt. Ugyancsak nem mérvadó a fekete házra felszegecselt fehér műanyag tábla, amire valójában semmit nem lehet kulturáltan feljegyezni. Felhívnám továbbá a figyelmet a kerek csavaros fali csatlakozóra, mely más szakmabeliek, gyűjtőtársak szerint is nemzetközi közutálatnak örvend. Pedig ez még nem is az egyetlen, jelen fajta készüléknél alkalmazott megoldás, van a másik, a szintén kerek, a lecsavarható fedéllel és másként elrendezett csavarhelyekkel. Ennek itt pedig pattintós, úgyszólván elveszős teteje van, legalább is, a képeken szereplő példányok már jól elhagyták azt érzésem szerint.

Még mindig bosszankodok azon, hogy az idén jó eséllyel nem lesz részem ilyen szép látványban, mert az az egyetlen példány, aki méltóztatott kihajtani a tavaly ősszel elrakott csicsókák közül, az sem viszi semmire, kisebb, mint egy kutya ülve, hogy finoman fogalmazzak. Leilánál is kisebb. Tavaly viszont szépek lettek, erről készítettem egy képet még júliusban.

Elővettem No. 671 házi leltári számon szereplő készülékemet. Mi több, szétszedtem és meg is vizsgáltam. Ő szintén egy párhuzamos kapcsolású változat, és ugyanaz az egy ceruzaelemes megoldás szolgál a mikrofontáplálás létrehozására. Talán a háttérben lévő házon látszik, hogy ez is szép állapotban fennmaradt telefon, vagy kései gyártás és már nem szenvedett sokat, amíg az utolsó LB központ kiváltásra nem került az országban, vagy eleve a raktári polcon élte le élete nagy részét tartalékként, mert már nem volt rá szükség. Na egye fene, nézzünk bele a nyilvántartásomba (annyira ráérek): konkrétan tudja a rosseb, 1986-os gyártás, tehát akár még üzemelhetett is valahol. Szerencsés eset, vigyáztak rá, legfeljebb kicsit összekoszolták, de az orvosolható probléma. Orvosoltam is, ez szintén benne van a történetében.

Gyermekeim 16. születésnapjára rendelt torta a mobiltelefonos képen, ez volt tavaly októberben, aztán kettőt pislantunk és jön a 17. Hiába, ők öregszenek, s majd hamarost ki is repülnek, mi meg maradunk ketten becses nejemmel és vidáman táncolunk a nagy házban.

Ezzel a képpel búcsúzom mára, No. 051 is előkerült a háttérben még látható No. 671 mellé, középen pedig egy viszonylag márkásnak számító konyhai szeletelő, vagy aprítógép vár javításra, mely készülék bár nem szerepel a nyilvántartásomban, emlékeim szerint valami kilazult motor-felfüggeszté okozhatta a galibát és nem is volt egyszerű megoldani, pár napot gondolkodtam rajta, mire kitaláltam, hogyan lehetne hozzáférni és rögzíteni, ami persze nem azt jelenti, hogy utána soha többet nem fog elromlani, sőt. Viszont ez kevésbé jellemző az LB készülékekre, bár a korabeli csehszlovák típus nem annyira a kedvencem, ráadásul még a munkahelyemen is találkozom vele, merthogy van, ahol mai napig használatban van.