KÖZREADVA KÖZÉRTHETŐEN A KÖZÉRDEKŰ KÖZMŰVELŐDÉSÉRT
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Retrofon
Retrofon : 094. Színlelni boldog szerelőt, 4. rész

094. Színlelni boldog szerelőt, 4. rész

János Németh  2024.05.18. 12:34

Mire úgy-ahogy odaértem a leendő munkahelyemre, addig ideért a belső szervezeti átalakítás is. Szokásos jelenség, ahol eddig dolgoztam, azt átszervezték, kiszervezték, szétszervezték, szétverték, megszűntették. Kezd kicsit unalmas lenni, de talán kibírom már ezzel a következő 9 évet. Papíron annyit kell még dolgoznom. Addig változatlan intenzitással színlelem a boldog szerelőt, várva, mikor tudom már elkezdeni végre a rádióimat. Nézzük, mi vár még rám!

 

 

 

 

 

 


A nyitóképen is ez a rádiókészülék látható. Egészen jó állapotban van, pedig nem mai darab. Meg kellett néznem, fejből nem tudom: 4 évvel idősebb nálam. Tehát csaknem 60 éves. Kérdés, hogy mikor készült, januárban, vagy decemberben. Ha év elején, akkor már betöltötte, ha a Mikulás hozta, akkor még nem. Többet akkor tudok mondani, ha szétszedtem, kitakarítottam, megmértem, kipróbáltam, stb. Addig lehet nézni a képen és elmélkedni azon, hol állítanak elő ma olyan terméket, ami 60 év múltán is szép és működik.

 

 

 

 

 

Az egy dolog, hogy Leila szundikál, de ezúttal ezt most éppen ott teszi, ahol nem szabadna neki lennie, mégpedig a fotelben. Azért van még néhány hely, ahová neki nem szabad, de itt néha átmegy, olyankor, amikor felszökik az emeletre. Másik tény, hogy a felvétel dátumát nézve lassan utolérem magamat, ami a mobiltelefonnal készült és a régi fényképezőgépemmel készült képeket illeti. Mindkettővel stabilan egy év lemaradásban vagyok, tavaly májusban járunk.

 

 

 

 

 

Bármennyire régi, már elég sok csatlakozási lehetőséget tartalmaz ez a készülék. Természetes, hogy van antenna-csatlkaozó, de mellette már ott a magnetofon, lemezjátszó és külső hangszóró aljzata is. Ha még csak sárgaréz banán aljzat, de már van. Az egyenirányító szelén, a többi még elektroncső, három a rádióvételhez és egy viszonylag korszerű hangolásjelző. Nem vettem le a hátlapot, de talán azért tettem így jelen esetben, mert akkor kiderül, hogy csupa pókháló a készülék belseje és én csak fotózni vettem elő a rádiót, nem azért, hogy fél napot dolgozzam vele. Néha tudni kell lemondani a munkáról, hogy az egyszer majd megtörténik, de nem most. Van ilyen telefonom is, számos példány: ha nekiállok akkor, amikor kiderült, mit kell csinálni, nem haladok tovább az állapot-felméréssel. Marad viszont egy elvégzendő tennivaló a későbbiekre. Egy? Sok!

 

 

 

 

 

Nem olyan régen szerepelt már ez a kép, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez itt kérem egy Orion emblémás Vadásztöltény EC 44-es készülék, másnéven egynormás export Daxli. Mivel az Orionnak volt külkereskedelmi engedélye abban az időben, ezért a jelölés a skálaüvegen. Kicsit furcsa az előlap kialakítása, mindenhová gondolná az ember a kör alakú hangszórót, csak nem a rácsos fa és a szövet közé. Három évvel régebbi, mint az  előbb látott másik rádió és ezt később R0146F néven is gyártották, jelen álláspontom szerint lényegesebb különbség nélkül. De majd jól elmélyedek ebben a kérdésben és akkor máris okosabb leszek. Vagy nem. A ház tetején látható folt a rosszul elhelyezett egyenirányító cső okozta melegedés miatti lakk-leválás.

 

 

 

 

 

Most értünk össze, vagyis a mobiltelefonnal készült képek és a régi digitális gépemmel készült képek felvételi ideje megegyezik. Ennek most van egy olyan következménye, hogy az utána jövő fotón is ugyanaz a téma szerepel, mert kivételesen mindkét módon megörökítettem ezeket a piros telefonokat az asztalomon, anélkül, hogy bármely esetben feljegyeztem volna a házi leltári számokat, ezért megint örökös információ-hiánya támad a Kedves Olvasónak.

 

 

 

 

 

Mégse legyen annyira unalmas a mai bejegyzés - gondolta szerzőkénk és máris bedobja a Daxli hátuljáról készített képet. Igen, ferde lett a felvétel, mint minden másik, amit a készítésekor egyenesnek gondoltam, ám ezúttal nem volt kedvem utólag kiegyenesíteni képszerkesztő programmal. És igen, hiányzik a hang végerősítő cső. Érdekes megoldás a bemenő hálózati feszültség beállítása üvegcsöves biztosíték átdugásával. Jó oxidos itt az összes nem használt fémfelület, de ebből nekünk manapság már csak a 230 voltos kell - olyan meg nincsen. 220 és 240 voltos lehetőség van a rádión, nekünk pedig pont a kettő közötti van - papíron. Egy időben meg voltam hömbölödve, hogy nekem kell egy ECL 82-es cső - merthogy ebből hiányzik, aztán idővel alábbhagyott ez az őrületem.

 

 

 

 

 

Tessék, itt van ugyanaz a kép, amelyet kettővel korábban már közöltem, csak éppen ezt a témát, helyzetet, életképet lefotóztam a régi digitális gépemmel is. Szép lett volna, ha még a még régebbi filmes gépemmel is lefényképezem. Esetleg két géppel, mert azt is megtehetném, van vagy 3-4 filmes gépem és az egyikbe színes negatív filmet, a másikbe fekete-fehéret, a harmadikba meg mondjuk színes diafilmet fűzök. Or-Wo filmet már sajnos nem tudok. Na megint mindenről is írtam, csak arról nem, hogy fogalmam sincsen, mely házi leltári számú készülékek szerepelnek jól a felvételen. Pedig így van!

 

 

 

 

 

Már vártam, mikor jön a tarka paci. Vagy foltos ló, nekem mindegy. Néhányszor erre jöttem haza biciklivel - régi szép idők, egy éve - és ezen a legelőn időnként találkoztam velük, közte nem túl jó felvételen látható szép állattal.

 

 

 

 

 

A piros telefonok felújítása során mindig ér valamiféle meglepetés. Vagy a beszerzett példány letisztítását követően kiderül, hogy valójában nagyon szép készüléket sikerült beszereznem, csak éppen ki kellett vakarni a koszból. Vagy éri valamilyen sérülés, mint jelen esetben is. Egyik betegsége a CB 76-osnak, hogy a számtárcsa körüli műanyag rögzítő korong rágyógyul a készülékázra, nekem pedig az a mániám, hogy azt onnan mindenáron le akarom szedni, mondván, hogy alatta is piszkos, poros, mely szennyeződést el kell távolítani, ha azt akarom, hogy a telefon minden szempontból fel legyen újítva. Ugyanakkor a le nem szerelt műanyag gyűrű alá bekerülő víz napok alatt sem szárad ki, akkor pedig hogyan rakjam össze a készüléket, illetve meddig várjak vele, hogy folytathatom a munkát. Esetleg tartsak addig néhány pártértekezletet? No. 659 azért elég szép lett, bár kicsit látszik a feszegetés okozta törés - na jó, nem árulom el, hol van, sasszeműek figyelem, adott a feladat!

 

 

 

 

 

No. 661 azért de hogyan néz már ki, azt a kiskutya-tüsszentésit nekije e! Ennyi komoly mérgelődés után persze jön a szétszedés, alapos takarítás, beállítás, miegymás, mert ezt már csak így szoktuk csinálni mi, műszerészek. Összeszerelés és próba jön, előtte viszont valami más. Közben színlelem a boldog szerelőt...

 

 

 

 

 

Az elmúlt napokban a kerti munkák mellett kitaláltam, hogyan tudnám lementeni asztali gépemre az eddig megírt 93 bejegyzést. Közben újra előjöttek a rengeteg kacsás képek, melynek okán rájöttem, mostanában rendesen elhanyagolom szegény hápikat, már ami a fotózásukat illeti. De tartani nem tudok, van ugyan egy tó a közelben, de oda ritkán járok és kacsát még csak egyetlen egy alkalommal volt szerencsém látni. Az is megijedt tőlem, elrepült és lehápogott. Leila ezzel szemben itt van nálunk, nem kell menni utána, csak a megfelelő pillanatban legyen nálad valamely képrögzítő eszköz, illetve rá kell szedni valahogyan, ha már ilyen mókás pózban fekszik, addig ne mozduljon, amíg oda nem érek a géppel. Ezúttal sikerült! A lábak zöld alsó része egyúttal arra enged következteni, hogy valaki nemrégen ásott...

 

 

 

 

 

Időközben No. 661 is jól elkészült. Ebből a szögből mutatom, mely pozíciót nem nagyon szoktam alkalmazni, valamint így sokkal kevésbé látványos, úgyszólván reménytelen egy ilyen volt - ilyen lett képpáros elkövetése. Most ott tartok, hogy mobilos képek terén egy év alá csökkent a lemaradásom, a régi gépes fotók terén viszont egy év fölé nőtt, szóval össze kell kapnom magamat, hogy kiegyenlítsem a különbséget. Megint három régi után jöjjön egy új?

 

 

 

 

 

Régen volt már, ritkán is szerepeltetem, következzen tehát egy állókép, mely egyúttal ilyen volt - ilyen lett képpáros is egyben. Kevésbé érzékelteti a különbséget, de No. 662 jól megújult, ezúttal a készülékház ragyogása, a számtárcsa ujjkorongjának alapos tisztítása és polírozása, valamint az ide nem illő készülékzsinór feketére cserélése jelenti a változást. Lassan begyűjtöm a kintlévőségeimet, egyszer végére érek a készülékeim felújításának és aztán... 30 évnyi munkám van még, a következő évtizedekben is próbálom színlelni a boldog szerelőt!

 

 

 

 

Egy fejezet véget ért számomra a vezetékes távközléstechnika területén, mikor is tavaly május végén sikerült beszereznem, illetve tartalék alkatrészek segítségével összeállítanom a tudomásom szerint létező összes változatot a CB 81-es típusú telefonkészülékekből. Kicsit túl is lőttem a célon, mert a szürkét már az én képzeletem hívta életre, lévén nincs róla adat, hogy hívómű-keret létezne ebben a színben. Viszont minden más volt hozzá, némi szerencse is, hogy találtam egy feketét hozzá, ami nagyjából elmegy a szürkéhez. Valójában a fekete bármely más szín helyettesítésére megfelelő ebben az esetben. Egyszer majd narancssárga kézibeszélő is kerül elő. Tehát véget teljesen mégsem ért véget, inkább csak elértem egy mérföldkőhöz, van még mit javítani, másrészt ha felbukkan egy következő példány, nem fogom elutasítani.

 

 

 

 

 

 

Tegnap jártam Nagyfaluban, ennek apropóján előjött néhány kép a tavalyi útról, ahová becses nejem is elkísért. Akkor néhány felvételt készítettem, tegnap semmit. A Duna partján leltünk rá erre a két kacsára. Végre hápi, mondhatnánk. Sopronban sem találtam meg őket legutóbb. Mondom, Leila itt van kéznél mindig.

 

 

 

 

 

Még egy felvétel az elkészült No. 662-ről, mert előzőleg nem lett túl meggyőző az ilyen volt - ilyen lett képpáros, mivel azok a képek a munkaasztalomon készültek, beltéri fényviszonyok között. Itt jobban látszik, mennyire szép lett. Tavaly június elején képeztem a fényt, kezdem utolérni mégis, hogy csak egy év legyen a lemaradásom a közlés terén. Munka terén? Van vagy 30 és ebben csak az van benne, amit már látok.

 

 

 

 

 

Következő felújításomról egy következő ilyen volt - ilyen lett képpárost közlök. No. 662 megint egy jó példa arra, hogy a piros CB 76-osok mindegyike a kosz alatt megbúvó kincs valójában, csak ki kell vakarni, előcsalogatni onnan. Lehet, hogy a közeljövőben erre a színre kellene inkább vadásznom? Jó, rendben, az a kézibeszélőzsinór nem lett szép, pedig megpróbáltam. Mármint a kinyúlt eredetit áttekerni fordítva. Ez a módszer tízből talán két-háromszor bejön. Kérdés, melyik a jobb, kinyúltan hagyni, vagy hogy ilyen bumburnya legyen. Nem jut eszembe más szakkifejezés arra az állapotra, mikor az alsó fotón látható alakzatot veszi fel a zsinór. A művelet tavaly június elején történt, jelenleg vagy 110 darab telefonnal később járok és még nem látom az út végét. Van neki egyáltalán?

 

 

 

 

 

 

Videoton-előd Vadásztöltény R4010 Dallam nevű rádiókészülék, szintén csak a középhullám vételére, akárcsak a régi Fehérvár nevű idősebb testvére. Csak éppen ott még fadoboz, itt pedig már csupa műanyag, a házat tekintve nem túl vastag ívelt bakelit, nehogy akár több darabot lehessen egymásra helyezni. Egyébként nem csúnya darab, de szépség terén nekem marad a Terta továbbra is, mint kedvenc. Egyszer őt is beüzemelem, csak addig legyen még adás ezen a sávon. Segítségül jön a rock and roll helyett ezúttal egy donor társa, hátha a kettőből egyiket sikerül szóra bírnom.

 

 

 

 

 

Budapesten járva tavaly júniusban, egy gyorsétterem parkolójában megakadt a szemem ezen a táblán, melynek hátuljára gyorskötözővel egy műanyag ragadozó madarat rögzített valaki. De ugyan és vajon miért? Talán elriasztandó például a verebeket, hogy a vendégek között ugrálva ne csipegessék fel az elszórt morzsákat?

 

 

 

 

 

 

Újabb panorámakép, bár jelen esetben nem annyira feltűnő a változás, a megújulás, inkább azt a címet tudnám adni az elkészült műnek, hogy eleve szépből még szebbet. Adott volt tavaly júniusban No. 664 házi leltári számon bejegyzett fekete CB 667-es készülékem, melyet azért a rend kedvéért szétszedtem, letakarítottam és jól kipolíroztam, majd összeszereltem és kipróbáltam. Tehát még fényesebben ragyog és még a nap is kisütött - mondom, van abban valami, hogy az a bácsi ott kedveli, amit művelek. Valamint nem utolsó sorban üzemképes. Ki kellene telepítenem már valahova állandóan az alközpontomat, hogy fel tudjam hívni magamat és beszélni tudjak magammal, hátha sikerülne rábeszélnem Műszerész Jánost, ne csak színlelje a boldog szerelőt.

 

 

 

 

 

 

Itt látunk vajon számottevő különbséget a felújítás előtt és után készült felvételek között? No. 665 eleve megint nem volt annyira rossz állapotban, csak éppen szét kellett szedni, kipucolni és összerakni. Belvallom, kissé erőltetem is a panorámaképek készítését, mert 13 hónap a lemaradásom megint a régi digitális gépemmel készített képek közlésében. Ahelyett, hogy utolérném magamat, bár még nem tudom, milyen érzés megtapasztalni ezt a helyzetet, mert sosem voltam benne. Mondjuk, például emlékeznék arra, mi van a képen? Nem egy utolsó szempont, bár félek, eljön az az idő, mikor hiába fotóztam valamit tegnap, ma már nem tudom, mit és miért tettem. És főleg, sto mü vígyim na kartyínke? Bezzeg, erre emlékezem... Nem lehet elfelejteni az orosz nyelvórák hangulatát és Szakáll Béla tanár urat: ezt a tananyagot márpedig bevágja a nebuló, mint szél a klozetajtót - és más arany-mondása megboldogult tanítómnak.

 

 

 

 

 

Nem szeretnék az ördöggel cimborálni, talán ebből a megfontolásból nem készítettem előtte megjelöléssel képeket erről a No. 666-os házi leltári számot viselő CB 76-os készülékemről. Inkább jól felújítottam, mert úgy gondolom, a közölt felvétel inkább már utána készült. Kicsit sárga és a fekete tárcsa annyira nem illik a világos színű zsinórokhoz, de egyrészt így is szép, másrészt nem kell, hogy minden készülékem teljesen egyforma legyen. További nem kevés munka lenne összeszednem, hogy melyik típus melyik színéből milyen válozataim vannak és ennek eredményeként létrehozni, ami még nincsen. Jelen esetben a világos tárcsa-világos zsinórok, aztán a fekete tárcsa és fekete zsinórok változatai mellett a lengyel tárcsás későbbi gyártású telefon jelenti még a gyűjtemény részét.

 

 

 

 

 

Mit jelentenek ezek a táblák? Nem, nem a csámpás oszlopon lévő Kresz-táblákat kérdezem, inkább azt a másikat jobbra. Az a sárga szögletes tábla azt jelenti - és ezt ott Budapesten és akkor, június 18.-án tavaly jól el is magyaráztam jelen lévő becses nejemnek: ne menj oda, mert hókon b... a sorompó! Nem mértem az időt, de Nelli legalább fél órán át szakadt a nevetéstől. Miért, talán nem ez a tábla jelentése?

 

 

 

 

 

Furcsa, vagy sem, a No. 667-es házi leltári számot viselő távbeszélő készülékem nem egy CB 667-es lett. Hanem egy német T67-es, ami akkor talán nem is akkora nagy baj, ugye? Külföldiekkel, nyomógombosokkal szemben annyira még nem viselkedem barátságosan. Persze ez nem azt jelenti, hogy haragudnék rájuk, csak éppen ezeken még csupán a legszükségesebb beavatkozásokat végzem el, komolyabb felújításukra később kerül sor. Hogy mikor később, az erőses kérdéses, mert ott vannak még a kedves gyűjtőtárs számos készülékei, továbbá az öreg rádióim és még sorolhatnám.

 

 

 

 

 

Ismételten egy kiváló példa arra, hogy teljesen elfelejtem egy év múlva, mégis mi a fészkes fenéért vettem elő tavaly júniusban No. 566-os házi leltári számot viselő és LB 37-esnek látszó távbeszélő készülékemet. Az utána jövő képeket átnézve némi megoldás, válasz pislákol már bennem, mégpedig az, hogy áttekintettem a nyilvántartásomat, melyek azok a telefonok, akikről nem szerepel bejegyzés, vagy erősen hiányosak az adatok. Ezeket jól megkerestem, elővettem, felmértem és ezek alapján pótoltam a táblázatban a hiányosságokat. Azért csak majdnem, mert egy kedves gyújtőtárs szerint ez a példány egy, a második világháború után külföldön maradt készülék.

 

 

 

 

 

A megoldást ez az alaplemezre szegecselt táblácska jelentette, mely nem más, mint az idegen - jelen esetben jugoszláv - posta felségjelzése.

 

 

 

 

Közben megmutatom, milyen szépek voltak a rózsáink az előkertben tavaly júniusban. Idén sem csúnyábbak, talán még fotóztam is az első tömeges virágzást és ráadásul többen is lettek, csak teljen le az egy évnyi lemaradás és máris nézheted a képet szemeddel!

 

 

 

 

 

A készülék belső felépítése teljes egészében megegyezik a megszokott hazai postai telefonokéval, sehol egy csengőköri kondenzátor, semmi cicoma. Esetleg a zsinórok eltérőek, de itt nem a kicsúszott bevezető részre gondolok.

 

 

 

 

 

A készülék üzembe helyezéséhez a kinti asztal felét elfoglaltam a teraszon, de elő kellett vennem jelentős számú mikrofont és hallgatót. Pedig ez még csak az önmagában történő próba volt, hogy megjelenik-e az önhang, illetve a vonalágakat rövidre zárva önfeledten és vidáman csörömpöl-e a telefon. Felújításként itt természetesen csak a szétszedés és újrafestés jöhet szóba, de most nem ez volt a cél, a kíváncsiság, és az üzemképesség biztosítása egyszerűbb, rövidebb feladatnak bizonyult. A lepergett festéket tudjuk be nemes rozsdának, patinának, mely bizonyítja, hogy ez az LB 37-es nem egy raktárban porosodott, hanem minden bizonnyal üzemben volt az elmúlt évtizedekben.

 

 

 

 

 

Kis kitérővel aztán néhány rádiókészüléket szemrevételezek. Ha távolabbra tekintek a soron következő mappában, megállapíthatom, hogy később jön majd a dömping, de most kezdjük Orion AR302-vel, aki elég kopott gúnyát visel, hangszóró szövete is olyan, mint a szita. Többet most nem tudunk meg róla, csak elővettem, lefényképeztem tavaly júniusban, hogy később alaposabban is megvizsgáljam, nos arra még várni kell.

 

 

 

 

 

Tavaly nyáron egy hetet pihentünk Celldömölkön, erről mutatok egy-két felvételt. A terület széléről kilátás nyílik a hosszú ideje szunnyadó Ság-hegy nevű vulkánra. Nagyon hangulatos látvány, főleg este, illetve borongós, esős időben, valamint egy komolyabb fényképezőgéppel, állvánnyal még kiváló fotótéma is, azonban ilyen nem volt nálam, ezért be kellett érnem a mobiltelefonommal.

 

 

 

 

 

Ez az a róka, akiről vagy 18 bőrt lehúztak annak idején a Videoton-előd Vadásztölténygyárban, te pedig, kedves gyűjtő, miután jól hagytad magadat rászedni, hogy ezt is gyűjtsed, előbb jegyezd meg, hányféle változatban készült a képen láthaó készülék, de beleértve ám minden kis módosítást, úgymint nem ilyen színű alkotóelem, hanem olyan, nem ilyen anyagú, hanem olyan, nem ilyen formájú, hanem olyan, stb. Utána pedig alaposan gyújtsd is be mindegyiket, úgy hogy közben ne menjen rá a gatyád és ne őrülj meg! Ön talán Napóleon, vagy a perzsa sah? Ön nem lehet az, ezt jól tudom, mert én vagyok Napoleon, háháháááá!!!

 

 

 

 

 

Az előbb látott készülék hátulról. Közben olvasom, hogy ez a típus csupán két változatban készült. Szerintem volt az több is, csak éppen a komolyabb változtatások már más típusszám és fantázianév alatt futottak. Az 1964-ben gyárott készülék már számos csatlakozási lehetőséggel bír, külső hangszóró, lemezjátszó és magnetofon különféle aljzatait látjuk a felvételen. Már csak három cső van benne a varázs-szemen kívül, az egyenirányítást már szelén egység végzi. Középen azért még ott van a feszültségváltó, de talán utolsóként a hazai rádióknál. Más időpontban majd jól szemrevételezzük belülről is, addig elégedjünk meg a házilag rákókányolt zsinór-antenna látványával. Addig változatlan intenzitással színlelem a boldog szerelőt...

 

 

 

 

 

A CB 81-es típusú távbeszélő készülékek sorában No. 054 kezdi a sort. Nem túl látványos az ilyen volt - ilyen lett képpáros, abből leginkább az derül ki, hogy félrehord a fejem. De már vagy 30 éve. Csak ez inkább akkor derült ki, amikor a vasutat fényképeztem a kilencvenes években. Most nem akarok még holmi képszerkesztő programmal pepecselni, tehát maradnak így ezek a képek. Általában elég a szétszedés és alapos takarítás, hogy utána szép legyen a telefon.

 

 

 

 

 

A házak mindegyike egy számmal és egy vulkán nevével volt ellátva. Lehet, visszatérünk ide az idén. 301-es volt a Ság-hegy, mint világhírű tűzhányó, hasonlóan a recepción világvárosok pontos ideje volt látható a falon, köztük a méltán népszerű megalopolis, Celldömölk is.

 

 

 

 

 

 

 

Képcsöves régi tévét nem kér valaki? Ingyen adom ám. Csak tessék eljönni érte és elvinni, illetőleg némi anyagi juttatást adni, hogy elvigyem. Van ám, egy tucattal, nem csak ennyi, mit a képen látsz. Viszont a VEF rádiók nem eladók, bármennyire is szerepelnek és azokból is több van azóta. Ki kell találnom valamit ezekkel a böhöm nagy dögökkel, mert rengeteg helyet foglalnak el a rádiók elől. Amíg ez megtörténik, továbbra is igyekszem színlelni a boldog szerelőt, mára azonban elköszönök. A viszontlátásra, a viszonthallásra!

 
Érdekes oldalak
 
Hányan láttak?
Indulás: 2010-05-23
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG