Azt kellett volna írnom, hogy a tavasz 17 pillanata, akkor mindenkinek eszébe jutna a híres sorozat címe. Még egyezne is, hogy a tavalyi tojásfáról készült normális kép, nyitókép, mint ide illő téma, de aztán lenne minden más, inkább már nyár, hogy érjem végre utol magam a képek közlésében, olymódon, csak egy év lemaradásom keletkezzen. Illő módon. 36 pillanat pedig azért, mert ugye 36 képet szoktam közölni egy bejegyzésben, mostanság leszokván arról, hogy annak idején a filmtekercsre egy harminchetedik kocka is ráfért. Régi szép idők, lehetett izgulni, amíg a tekercs a vegyszerben ázott, vajon jó lett-e a felvétel, vagy meg kell ismételni. Megismételhetetlen kor, így is és úgy is. Ma mit tudunk eltenni holnapra?

Szőrös-bőrös, meg egy Kristóf. A kép bármikor készülhetett, nem kötődik a nyárhoz, de jelen esetben tavaly április végén keletkezett.

Tavaly május elsején ez az egy fotó készült. Elővettem hármat boldogult anyósom kedvenc paradicsomos üvegeiből, hátha valaki tudja még használni bármire. Mit tippel a Kedves Olvasó, volt érdeklődő? A kutya se! Van belőle, vagy ötven-valahány, kidobni sajnálom. Jó, nem ezen a két doboznyi helyen múlik a boldogságom. Ráadásul éppen a minap derült ki, milyen jó is, hogy valamit éveken át tartottam, mert szükség volt rá hirtelen. De hogy mi volt az a valami...

Rövid ideig állomásozott nálam az előzőekben mutatott Alpinyiszt rádió társa. Mindkettő jóformán véletlenül került hozzám, mindjárt cserealap lett belőle, kedves gyűjtőtárs adott helyette telefonos holmit, meg Terta rádiót.

Ez a 405-ös típus csak közép- és hosszúhullámot tud, előbbin talán két adó még bejön, aztán polcdísz lesz. Nem próbáltam ki, megteszi ezt mostani gazdája. Nem akarom gyűjteni az oroszokat, két kivétel a Sokol és a Vef, mert olyanunk volt gyerekkoromban.

Tavaly májusban kezdték építeni, idén készült el és már fiókák is vannak. Ez okból ismét fotóztam, de most egy poént is ellőttem, midőn megosztottam a képet a közösségi oldalon. Eszerint ezek a madárkák igazán hozhatnának nekem egy Fecske rádiót... Persze mástól is szívesen veszem! A Fecske nem volt a Videoton csúcsmodellje, táskarádiót pakoltak be asztali dobozba és látták el nagyobb hangszóróval. Viszont aránylag kevés készült belőle és nekem még nincsen. Továbbá, amikor az idei képet közzéteszem, ismét el fogom lőni ezt az élcet. Addigra úgyis elfelejted, hahaha!

Nem tettem közzé azon a bizonyos közösségi oldalon, mikor nem akadt már fotóm. Mert a mosogató és környéke csupa rityó, azt pedig nem szerettem volna reklámozni. Itt elmegy, mert ezt kevesebben látják. Nem a mosogatót, hanem a telefont akartam letakarítani, utóbbi sikerült is. Nem, nem írtam fel, hányas házi leltári számú készülékről van szó.

Juj gazdi, begurult oda a labdám és nem tudom kiszedni!

Kaptam új játékot, éppen azt rágicsálom és közben használom az első mancsocskámat. De miért is kaptam?

Azért, mert ma van a harmadik születésnapom! Már ha igaz a menhely feljegyzése... Volt mindez tavaly május 15.-én, azóta elmúlt már a negyedik is, ha készült róla kép és akkor az jó eséllyel már telefonnal, akkor látható lesz, amint odaérek a sorban.

Orion Deltalux típusú televíziókészülék 1968-ból. Jó évjárat, ezt már megbeszéltük, mert én is akkor születtem. Nem gyűjtöm a tévéket, ezt elég egyértelműen kijelentettem, ahhoz, hogy ezt követően elkezdjenek beszivárogni a garázsba. Jelenleg 12 darab van belőlük... A képen látható példány már elkelt, ám a leendő gazdája még nem tudott eljönni érte, nem is igazán tudná hová rakni, meg emiatt azt se kérte, hogy esetleg vigyem el neki. Pedig hajlandó lettem volna. Elfér nálam. Ha hely kell, azon a problémán egy tévé által elfoglalt terület léte, vagy nemléte nem segít.

Ő is eladó lenne, csak aki megvenné, szintén nem tud eljönni érte, azt meg nem akarja, hogy elküldjem neki postán. Akadnak néha furcsa emberek... Ráadásul valahol még van belőle egy másik példányom is, csak ez a képen csomagban volt, hát nem utasítottam vissza. Az egyiket biztosan megtartom, de meg kell várnom, hogy a másik előkerüljön. Ehhez jelenleg mintegy 25 kartondobozban szükséges felforgató tevékenységet folytatnom, melyhez nem érzek indíttatást. Inkább keresek asztalos szakembert, aki bepolcozza nekem a dolgozószobát és akkor jön el a kánaán. Meg a lapos pénztárca ideje...

Nem tudom megmondani e sorok papírra vetésekor, eladtam-e a képen szereplő könyvet, vagy nem. Persze ebből a fotóból nem fogja tudni a nagyérdemű, mely könyvról van szó, ezért segítek: a harmincas évek második felében erősen horthysta szellemben íródott, a Magyar vasutasság oknyomozó történelme című kiadványról van szó. Most épp megtartanám, ha másért nem, hát a látható portrék miatt. Lehet szeretni, vagy utálni, akkor is egy része a történelemnek, én pedig így tekintek mindenre, amit sikerül beszereznem. Ezért aztán nem válogatok, fontos számomra, hogy megőrizzem, ami arra érdemes.

Aki esetleg már erősen hiányolta volna, annak itt van egy újabb kép a mi kedves szőrös-bőrös házőrző Leilánkról! Ám most jöjjön valami más...

Nem közlöm egyesével a legújabb szerzeményeimről készült képeket, mert akkor este is itt fogunk ülni a képernyő előtt. Mondjuk így is, mert van még bőven fotó, mielőtt utolérem magamat. Második Terta zeneszekrényem ebből a típusból, az első kissé romosabb és hiányos, a kettőből egyszer majd egy működőt szeretnék varázsolni. A Telefunken rádiót ajándékba kaptam, jól megismerkedem vele egyik hosszú téli estén, vagy estéken, mert mire odaérek, addigra itt lesz a Mikulás. Csak mondjuk nem jó ötlet bent a szobában kiportalanítani, azt kint kellene csinálni az udvaron jó időben. Erre figyelnem kell, mert bealszok és mire felébredek, Karácsony van. Ez így szokott lenni, ezért most gyorsan ki is teszek egy cetlit a faliújságra. Terta 328 és 325 a sokadik darabok, főleg az utóbbiból készült rengeteg és főleg abból sikerült nekem is számosat beszereznem. Azért, ha bedobnak még egyet az ablakon, nem dobom vissza...

Ajándékba kaptam ezt a számítógép-asztalt és hirtelen felindulásból azt találtam ki, hogy jó lesz rádiókészüléket vizsgálni a garázsba. Éppen ennyi helyem volt az ablaknál, hogy nem kellett hozzá fél napig agyalni, meg pakolni. Persze, ha rájövök, hogy nagyobbat akarok, akkor majd kell. A felső részt persze leszereltem, így egy kibontott sasszi és a biztonsági trafó éppen elférnek rajta. A Terta 528-ashoz majd valami más felületet kell keresnem, de egy 325-öshöz, később a Videotonokhoz pont megfelel. Csak állnék már neki, mert rádió millió, idő, pláne jó idő egyre kevesebb. Mindjárt venni kell a következő adag szaloncukrot!

Ezeket a hanglemezeket is ajándékba kaptam. Pontosabban egy hatalmas gyűjteményből válogathattam ki, de a többi mind komolyzene, meg német népzene volt, ami annyira nem érdekel. Erről viszont eszembe jutott, hogy be kellene üzemelnem egyik lemezjátszómat, mégpedig egy olyat, amihez erősítő is tartozik, vagy csatlakoztatható, illetve egy olyat, ami csak lemezjátszó és próbálni lehet vele régi rádiót lemezjátszó-bemenetről. Kellett nekem belekezdeni, mindjárt százezer feladat további újabb 30 évre!

Elkészült a No. 607-es házi leltári számot viselő sárga CB 76-os készülékem felújítása. Miközben ezer más dologgal is foglalkozom, időnként jut időm erre is. Már csak azért, mert még rengeteg van hátra és hozzá sem kezdtem a gyűjtőtárs által nálam hagyott nyolcvan-valahány darabhoz. Az alkalmazott módszer, mármint az, hogy időnként ránézek az asztalomon szanaszét heverő telefonra, elszörnyülködöm és nekiállok befejezni, már csupán azért is célravezető, mert ha egyfolytában ezt csinálnám, a harmadiknál már teljesen zokni lennék agyilag. Tudom, kipróbáltam. Nem irígylem ilyen szempontból a készülékjavító kollégákat, akik tizen-huszon éve ezt teszik minden nap. Kár, hogy ez a műfaj mára kihalt. Akkor én lennék az utolsó mohikán?

Egyáltalán szerepelt már itt panorámakép? Vagy annyira öregszem és hülyülök, hogy már ezt is elfelejtettem? Mit is? Gyorsan dobtam egy ilyen volt - ilyen lett összeállítást a következő felújításomról. Akkor, tavaly májusban azért nem készült ilyen, mert nem lett annyira látványos az eredmény. Csak szétszedtem, jól letakarítottam, összeraktam és kipróbáltam. No. 569 még a benti szerelőasztalon és már kint a teraszon. Ahol ugye télen is képes vagyok fotózni a készülékeimet, csak legyen az idő reggel 8 és délután 4 óra között. 569 volt az alközpontos műhely mellékének a hívószáma az első munkahelyemen, tehát kellett, hogy ez a kép szerepeljen már a közösségi oldalon, mert ez a párhuzam biztosan eszembe jutott róla korábban is. De inkább az Alzheimer, mint a Parkinson: felejtsem el mennyit ittam, de ne lötyögtessen ki...

Gazdi, mikor lesz már vége ennek? Mikor zivatar van, Leila valamelyik íróasztal alatt tölti az időt. Állatorvos mondta, a kutyák olyan helyen keresnek menedéket, ahol valami fedél, tető van a fejük felett. Ilyen például a lépcső alatti rész, ahol egyébként az ágya is van, de vihar esetén inkább nálunk bújik meg az asztal alatt. Itt vagy eleve áramszünet volt, ami gyakori jelenség, elég hozzá, hogy valaki tüsszent egyet a faluban, vagy makacs módon ragaszkodtam hozzá, hogy a régi fényképezőgépemmel fotózzam le fosi-csócsit (egyrészt ez a nave, amikor fél, másrészt a kép dátumát nézve, ekkor még csupán ez az egy képrögzítő eszköz állt a rendelkezésemre). Tehát a villanó nélküli felvételt utólag javítottam, minősége nnek megfelelő.

Úgy látszik, nem tudok szabadulni a kiindulási alapként tekintett fekete CB 76-os telefonkészüléktől. Akárhányszor készülök megtartani azt a három darabot, mindig benéz egy újabb példány. Mint például ez: No. 572 megint egy olyan nagy csomagban érkezett, melynek nem lehetett ellenállni. Megjegyzem, nem is akartam... Most éppen hibátlan állapotú darabot keresnek, kitartó akaratának köszönhetően az illlető jó eséllyel sikert is ér el nálam, mert díjazom az efféle hozzáállást, elvégre nem lennék, s nem állnék itt, ha nem így állnék hozzá a kérdéshez alapvetően. A képen nem mellesleg a törpéből a kicsi a jó esete látható, mellékelve a megjegyzést, miszerint a kicsi fehér papírt elfelejtettem pótolni a hívószám-jelző ablakból a fényképezés idejére.

Na de hogy vakmerőn, s hívatlanul előáll harmadik... Ha még csak harmadik lenne, de hogy ennyire ömlik már befelé... No. 590 egy következő felújítás eredményeként jól el is kélt a ... gazdaságos piactéren. Gazdaságos? Kinek? Esetleg az üzemeltetőjének, de erről majd később és másutt. Mikor azt hihetnűk, itt a vége, akkor jön be egy újabb. Sebaj, egyszer elfogy, egyzer elkopik, elvásik, de utána jön helyette másik. NDK számtárcsa fehér színben és a háttérben az akkor még műveletlen hátsó kertrész, ami azóta már nagyon másként néz ki.

Annak jellegzetes esete, mikor a régóta húzódó esetből végül jó eredmény születik: No. 427 egy reménytelen, rossz állapotban lévő készülékből a képen látható példány lett. Nem két nap kellett hozzá, kicsit több... Megéri várakozni, s közben a végül helyesnek bizonyuló eredményre szavazni. Najó, ha nincsen vajszínű műanyag házas csatlakozó dugó, akkor, márcsak a próba érdekében is, a világosszürke tartalék is megteszi.

Az éppen aktuális felújítások, építések tavaly nyár elejéről, leltári szám nélkül dokumentálva. Azért, ha akarnám, ki tudnám találni, mely készülékek szerepelnek a felvételen, de nem szeretném untatni ezzel a kedves olvasót, másrészt, aki figyelmes és jól követi az írásaimat, az úgyis tudni fogja, az rájön. Lassan már a rádiókkal lenne érdemes ilyen módon, ilyen szinten foglakozni, csak hát az a faház nem ennyire egyszerű. Műanyag rádió nem igazán volt, illetve igen, de csak kicsiben, azt pedig nem terveztem gyűjteni. Nagyok között esetleg egy-két típus, ami bakelitből készült, a többi, szinte mindegyik fából. Meglehet, a külső felújításukkal egy újabb évet várni kell?

Gazdi, kutya meleg van, de ez a kutyát nem érdekli. A felvétel telefon-fényképezés közben készült a teraszon tavaly június elején.

Ön nem lehet az, én ezt biztosan tudom, mert én vagyok Napóleon! Aki megmondja, honnan idéztem már megint, hirtelen felindulásból, azt meghívom egy sörre. Csak jöjjön el érte... Miért jutnak eszembe ilyen idézetek teljesen váratlanul? Nem írtam fel ennek a pusztulat állapotú készüléknek ez ő házi leltári számát, mikor a felvétel készült, azonban egyrészt kevés ilyen rityós telefonom volt már szerencsére, másrészt közvetlenül utána jön a felújított változat képe is - kész csoda, hogy nem rágicsáltam ezt a csontot hetekig, hanem bekaptam egyből.

A katonai távbeszélő készülékeimet csupán azért fotóztam le, mert utána ezeket jól elcseréltem a kedves gyűjtőtárssal postai telefonra, Terta, vagy Videoton rádióra, illetve ezek alkatrészeire. Alapvetően nem akartam gyűjteni a katonai holmikat, ehhez képest van már hordozható tábori telefonközpontom is. Tényleg, azzal még nem is foglalkoztam, még egy árva képet se készítettem róla! Háttérben az azóta rádiós asztalként alig használt alkalmatosság, a viszont azóta nagyon is használatba vett Csepel kerékpárom és még sok minden más.

Máig nem értem, hogyan tudtam egy tavaly júniusi napon dél körül ilyen fényviszonyok között fényképet készíteni. Minden esetre lett egyfajta hangulata, főleg, hogy a készülékházat és a többi, kissé már besárgult alkatrészt nem cseréltem, így raktam össze és tettem el az utókor számára. Majd jól kiderül, helyesen cselekedtem-e, a kérdésre az idő hozza meg a választ. No. 428 látható a képen, néhány kockával korábban láttuk felújítás előtti állapotában.

Főleg, hogy ez a kép ugyanakkor készült, mint a teraszon az árnyékos felvétel a felújított telefonkészülékemről. Ezt a területet akkor még csak terveztem művelni, ma már ez megnyilvánul abban, hogy rendszeresen levágom a füvet. Mivel felásva, bevetve sosem volt a kert, ezért a föld állapota nem igazán alkalmas bármely növény termesztésére. Helyette itt van nekünk Leila.

Sajátos formája a CB 667-es készülék felújításának, mikor a régi házat egy CB 76-os új, vagy legalább is újszerű házára kicserélve és jó állapotú fehér NDK számtárcsa beépítésével, azonban az első 667-esekre jellemző saját színű zsinórok és az eleinte használt szögletes fali csavaros csatlakozó doboz alkalmazásával olyan eredményt hozunk létre, melynek összképe végül nagyon tetszetős. No. 387 hosszas várakozást követően ilyen lett. Nyugodtan dőlök hátra, mert érdemes volt várni és közben a meglévő alkatrészekkel bűvészkedni a cél érdekében. Csak legyen háttámlája annak a széknek, melyen ülve hátradőlök...

Végül az elmúlt napok felújításainak eredményei jól összeállnak egy közös fényképre. A jobb oldali No. 273 önállóan még nem szerepelt. Nem ok nélkül, mert annyira nem vagyok rá büszke. Az eredeti keletnémet belső papír, avagy műanyag címkés fekete számtárcsa mellé nem túl jó párosítás az utólag beszerzett rugós zsinór. Ez utóbbi nem a készülékhez készült, nagyobb mennyiségben találtam a ... gazdaságosnak nem mondható piactéren. Mindhárom telefon CB 667-esként kezdte pályafutását ennek az istennek az ő országában.

A Németh Leila Szalámi névre hallgató puha-poci tündérmaci azóta is szívesen napozik nyáron a teraszon.

Menthetetlen állapotú Trivox rádió, mint tavaly nyári beszerzés. Valahogy hazahoztam egyben, lefotóztam itt, a későbbi rádiós asztalon, aztán mikor legközelebb megemeltem, szó szerint szétesett, szinte szétporladt a kezemben. A ház azóta inkább kuka lett, mert ezt még tűzre sem volt alkalmas vetni. Kár érte, mert elég ritka készülék, csupán két évig gyártotta a Fénycső Kisszövetkezet. Tette mindezt a Terta 325-ös mintájára és megnyugtató azért, hogy két, ennél azért jobb állapotú példányom van már belőle. Ez lett volna a harmadik, csak hát...

Annyira nem volt érdemes megvenni, ha a hátsó részéről készült fotót is megszemléljük, de egyrészt nem adtam érte sokat, másrészt nem csak ezért mentem, hoztam onnan mást is, harmadrészt akad használható holmi is benne. Például a hálózati trafó, vagy esetleg a kimenőtrafó, csőfoglalatok, esetleg a hullámváltó. Mert például a kettősforgó úgy be van állva, mint Józsi bácsi fizetés után... Az egyenirányító cső foglalatába sikeresen beleszakadt maga az AZ 1-es, de talán a pufferkondenzátor még használható. A skálaüveg biztosan, a skálaizzók foglalatát lehet kicsit vakarni, hogy azokba izzót csavarva még érintkezés is legyen - és még folytathatnám.

Ez volt már nyitó kép nem is olyan régen: így nézett ki tavaly nyáron a kis kerek beton virágtartó a kert túlsó végében. Aztán a levendula túlnőtte a rendelkezésre álló területet, a muskátli is csúnya nagy lett, ráadásul a télen sikerült a félhomályos garázsban kinyírnom, szóval, ha arra járok valamikor mostanában a régi fényképezőmmel, akkor megörökítem, hogyan néz ki most és majd jövő nyáron jól megnézheted, milyen volt az idén. Hacsak utol nem érem addig magamat a képek közlésében, illetve eszembe is jut, melyik fotót milyen apropóból készítettem, de ismerve magamat, egyik veszély sem fenyeget túlságosan. Ugye mondtam, hogy nem kell kidobni az előző lakó által itthagyott zöldséges rekeszeket?

Ez a régi ágytakaró is szétszakadt már azóta, pedig csak annyi történt, hogy ki merészeltem mosni egy váratlan pillanatban. Leila is fürdött már azóta, ha másként nem, hát eső alkalmával, vagy mint például a minap is, hogy belemászott a tóba. Mondom néha, volt abban a buliban egy kacsa is, mielőtt ő született, de nem hisz nekem senki... Apropó, mi nem volt ma még?

Akad még a lassan 3 éves otthoni kacsás képekből, bár a következő írásomba már csupán egy maradt. Sürgősen kacsás kép után kell néznem, mert még azt hinné a kedves olvasó, hogy már nem kedvelem őket. Ez például egészen jól sikerült, heze kell valahogy vinnem a régi gépemet, majd jól rájössz, mennyivel rosszabb fotókat készítettem azóta a telefonommal, ha egyszer megtalálom és megmutatom azokat. Már, ha meglelem és meg merem mutatni...

Záróképnek döglött pingvin? Magyarázom: a felvételen látható üzemképtelen ultrahangos hidegpárásító már egy csőtörést is túlélt a régi lakásunkban. A rendeletetésszerű használatot persze nem, mert egyrészt az ennél jobban szét nem szedhető és ezáltal nem tisztítható víztartály elkezdett vízkövesedni, mi több, a szellőzés és száradás lehetősége nélkül penészedni is. Aztán ugye kaptam azt a hülye ötletet, hogy a rezonátort tisztítsuk ecetes vízzel. Ettől ő elrohadt... Rohadna el, aki ezt az ötletet adta! A készülék iránt tavaly nyáron hirtelen igény támadt, ezért elővettem, lefotóztam és el is ment az új gazdájához kisvártatva. Aki nem tudom, mihez kezdett vele utána, de azt igen, hogy ezzel a felvétellel véget ér a tavalyi nyár 36 pillanatának ismertetése. Azért lesz még folytatás, jelenleg úgy érzem, most azonban már tényleg a rakományvallás kérdésének megválaszolása következik!