Gyere és dolgozz a... na hol? A lámpagyárban! Ki nem ismeri a P. Mobil számának a szövegét? Lámpagyár sincsen már, legalább is itt Kanizsán, de még a hagyományos wolframszálas izzókat is ki lehet cserélni pályázat keretében Led-lámpára. Csak éppen nem nagyon van már nekem itthon olyanom, a 100 wattos izzóimat pedig nem adom, nem azért adtam értük 350 forintot és kellenek a biztonsági transzformátoromhoz. Mikor fogok én régi rádiót próbálni? Annyi feladat van még előtte, pedig csak félre kell azokat söpörni és nekiállni ennek. Nem sok fényt szolgáltat ez a kinti lámpa a garázsok előtt, tervezem is majd tovább kiépíteni, hogy télen ne essek hasra a sötétben, illetve ne kelljen a zseblámpát magamra kötözni, mert mindig elfelejtem lehozni az emeletről és akkor, mikor szükség van rá, futkozzak fel utána. Nyáron meg nem kell és mi jön most? Nem tél. További rendkívül izgalmas történésekről készített képekért és szigorúan hozzájuk kapcsolódó szövegért pedig tessék jól görgetni!

Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt! Azóta már ott is polc van, ahol az előző lakó által itthagyott kosárlabda-csapat képe ven, sőt, még az Unicum reklám helyén is. Mindenütt is, mert bár nem fotóztam le és nem látszik ezen a képen, de akkor sikerült bepolcoznom ezt az egész garázst, de úgy, hogy az autó nem ezektől nem fér be, hanem mert még mindig tele van régi rádióval és nagyobb dobozokkal.

Sőt, mi több, még itt, a zeneszekrény fölött is polc lett azóta. Persze szigorúan úgy méretezve, hogy ha egyszer majd nem lesz telepakolva és nekiállok a kombinát felújításának, akkor fel tudjam nyitni a lemezjátszó és a magnetofon tetejét. Senkit ne zavarjon, hogy éppen beépítettem a mögöttes részt, mert engem sem zavar, majd jól kifordítom, mint Julcsi néni a macskát abban a bizonyos kabaréban. Most pedig a másik garázst tervezem folytatni, bár, hogy elkezdtem, az is enyhén túlzás. Nem készülök ilyen volt-ilyen lett képpárost alkotni, mert ott még nagyobb a rendetlenség, így inkább hagyjuk. Be sem férek a fényképezőgéppel olyan módon, hogy abból értékelhető felvétel legyen, inkább dolgozom, csak végre legyen hozzá jó idő és nem tegnap még 10 fok, holnap meg már 40.

Eltartott pár napig, mire kitaláltam és megalkottam ezt a polcot, de annyira jól jött ki, hogy még egy darab csavart sem kellett vennem hozzá. Valamint pillanatok alatt megtelt dobozzal, szabad hely nem keletkezett, igény arra, hogy folytassam a további polcok gyártását a másik oldalon, az annál inkább.

Ilyen és hasonló egységdobozokba rakom bele a régi telefonkészülékeimet. Mikor milyet tudok szerezni, a műanyag házas készüléknek elég a vékonyabb, gyengébb cipősdoboz, azonban például az LB 37-esnek ez az erősebb fajta kell, amiben a kínai villanyóra volt eredetileg. Ebből kaptam, vagy 30 darabot, mondanom sem kell, hogy szintén pillanatok alatt elfogyott. Amikor rendszerető és alapos vagyok, akkor minden dobozra ráírom filctollal, melyik leltári számú készülékem tarózkodik benne. Amikor nem vagyok ilyen, akkor vakarom a fejemet, hogy mégis hová az anyám kínjába tettem el magam elől a keresett telefonomat? Van olyan doboz, amin már több az áthúzás, mint az olvasható számjegy, annyian laktak már benne!

Közben már megint azzal játszom, hogy naplemente jön az estre, harmatcsepp hull a kezedre, bimm-bamm! Meghívom egy üveg vízre, aki megmondja, honnan a pontatlan idézet! Itt nem én vagyok a fény, azt a nap utolsó sugarai adják, éjszaka is majd ezután lesz és fotózok, ahelyett, hogy érdemi munkát végeznék. De azt valószínűleg végeztem már napközben, robot pedig azért mégsem vagyok. Harmatcsepp sem hullt a kezemre.

No. 597 nem is volt messze és nem is került sokba. Nem is annyira szép. De most csupán felmérem az állapotát, aztán jól elteszem, jó eséllyel valamelyik egységdobozba. Kell majd hozzá egy fémházas csatlakozó dugó, továbbá ötlet, arra nézve, mi a fenének tettek hozzá még egy szálat a háromszálas készülékzsinórhoz. Persze ez jól kiderül, ha megnézem, hova van bekötve a telefonba, illetve amennyiben ezt dokumentáltam is a felújítás során, akkor utólag is tudni fogom, mert jelenleg éppen halvány segédfogalmam sincsen róla.

Ezt a képet összepárosítottam egy, a világhálón talált másik fotóval, ahol azért ennél jobban, otthonosabban berendezett szobában egy kutya fekszik a kandalló melletti ágyon. Kíváncsi vagyok, például a magyar kéményseprők, vagy tűzoltók mit szólnának a felvétel, mármint a másik kép láttán, itt nálunk ugyanis arról volt szó, hogy a mi kandallónk legalább egy méteres körzetében semmilyen bútor ne legyen. Azért az a távolság ott a háttérben szemre kevesebb egy méternél, de ez a fűtőkészülék inkább felfelé szórja a hőt, így nem jelent tűzveszélyt. Továbbá nem hagyjuk őrizetlenül, rendkívüli helyzetben minden éghető anyagot azonnal kidobunk az ablakon, asszonyt, gyereket, kutyát egyaránt.

Ezt a képet azért teszem közzé, mert egyrészt innen szoktam a naplementés, meg a démonos fotókat készíteni, másrészt az előző, kandallóban lobogó tüzes felvételhez képest egy nappal később, március 13.-án készült. Látszik, még semmi nem hajtott ki, viszont nem látszik, hogy kezdem lassan utolérni magamat, olyan tekintetben, hogy már csupán egy év lesz a fotók dátuma és közreadásuk időpontja között.

Az itt látható régi kis asztal pontosan akkora, mint egy Terta rádió. Éppen ezért is vettem meg, volt olyan tervem, hogy behozom egy felújított készülékkel együtt a házba. Ezidáig nem valósult meg a terv, de ennek lehet az oka az, is, hogy még el sem kezdtük a dolgozószoba könyvespolccal történő berendezését. Ugyanis oda gondoltam volna két polc közé elhelyezni valamilyen formában. Ha pedig a készülék, ami rá kerül, történetesen egy 426G, vagy 426M (merthogy mindkettőből van ám már nekem), akkor az alsó polcon a hanglemezeknek, illetve magnószalagoknak is van hely. De mindjárt mutatom magát az összeállítást!

A tegnapi napon ugyanilyen sikertelenül próbáltam meg felvételeket készíteni a bal oldali garázsban jelenleg uralkodó állapotokról. Ezeket nem nevezném áldatlannak talán már, de még mindig messze vagyok attól, hogy oda bármely járművel be is lehessen állni. Talán össze sem jön soha, mert jelenleg is rengeteg rádió és kartondoboz állomásozik középen, dacára annak, hogy számos példányt beparancsoltam a fal mellé, illetve átvezényeltem a szomszéd garázsba egy év alatt.

Már csak a kemping gázfőző készülék hiányzik. Sikerült ugyanis beszereznem ezeket a Terta gyártmányú kerékpár-dinamókat. Mi több, azóta egy paradicsom-passzírozót is megvettem. Márkája Terta Quodlibet, ami magyarul egyveleget jelent. Ötletes elnevezés, nem? Valamint a további kérdés, hogy mégis mi a fenét gyártottak még a telefongyárban a telefonon és a rádión kívül? A filmvetítőről tudok és olyanom sincsen még, csak sajnos az elég ritka és nem az a pár ezer forintos kategória.

Idén mintha nem is lett volna, vagy csak én nem bóklásztam utána, de tavaly sikerült lefotóznom ezt a hóvirágot az udvaron.

Tessék, kapott az asztal egy Terta 426G típusú készüléket máris, hogy ne érezze annyira egyedül magát. Ellenben érezze a törődést, valamint a rádió súlyát. Kíváncsi leszek, hogyan fogom én ezeket a nem annyira könnyű készülékeket mondjuk 10-20 év múlva emelgetni, hogy messzebb már ne is menjek velük. Majd jól kitalálok addigra valami egyszerű gépet, elvégre van egy fizikus feleségem... A mellékelt képen látható összeállítás azóta is a garázs vendégszeretetét élvezi, mert mindkettőt kicsit ki kellene pofoznom. Valamint a garázst is. De pont erre tartogatom azt a következő 10-20 évet...

Aznap nagyon sok felvételt készítettem. Itt például egy mini-kiállítást rittyentettem össze rendezkedés közben. Terta 426G mellett középen szerepel az első és kissé leharcolt külső állapotban lévő Terta 528AG szekrényem, mely készülék a régi cipős szekrényünkre nehezedik és foglal helyet azóta is a garázs jobb hátsó sarkában, egy feltámadásra várva. Fölötte a pár éve beszerzett II/7-es LB rendszerű fali telefonközpont szintén azokra az időkre vágyik, mikor is egy nap legalább 27 órából fog állni, valamint belőlem is lesz még minimum két másik... Jobb oldalon az eddigi egyetlen Mozart zenekombinátom parkol éppen. Ő a Fénycső Kisszövetkezetben készült, egy Terta 426-os sasszija, egy csehszlovák Supraphon lemezjátszóval és alsó hanglemez-tároló szekrénnyel kiegészítve.

Újabb felvétel nem túl sok fény mellett az ágyon szundikáló Leiláról. De mi is volt már nagyon régen ezen az oldalon?

Kacsa! Mostanában nagyon elhanyagolom őket. Sajnos tartani továbbra sem tudok, nem szeretném végignézni, ahogyan a róka, vagy más ragadozó elviszi az egy szál drótkerítésen keresztül. Kertek, szántóföldek, erdők vannak mögöttünk, az összes nyest itt ropná a táncot nálunk. Valahogyan rá kellene szednem a régi fényképezőgépemet, hogy ilyen jó képeket készítsen, mikor megint az Ibolya-tónál fogok járni. Ezt is ő csinálta, szóval bízom benne.

Ajándékba kaptam a képen látható orosz táskarádiót. Nem tudtam, mi lesz a sorsa, mígnem gyűjtő kolléga meglátta és javasolta, hogy cseréljük el, lévén ő a keletieket gyűjti. Egyszerű szerkezet, bal oldalon a hangerő-szabályozó, jobb oldalon az állomáskereső, középen fent a hullámváltó kis fehér kapcsolója a műanyag fül alatt. A skálamutató előtti plexilap hiányzik, de kolléga szerint pótolható. Már nem tudom, mit kaptam érte cserébe, de ismerve magamat, telefon, vagy Terta lehetett mindenképpen. Mekkora rend volt az asztalomon ekkor még...

Éppen úgy kérdés, hogyan kerül hozzám, a munkaasztalomra a teamécses, mint ahogyan az, hogy mit keres egy körömreszelő a konyhában. Na de tudja-e valaki, honnan idéztem az előző mondat második felét? Tessék jól utánajárni! További kérdés, hogyan került No. 602 (bal oldal) és No. 535 (jobb oldal) egymás mellé? Pedig nem túl régi a fotó, tavaly április elsején készült. Ja, hogy azért?! Nem valószínű, inkább gondolom, hogy a bal oldali akkori beszerzés volt és persze a mai napig nem működik, a jobb oldalit pedig valami miatt elővettem. Vagy áthelyeztem, vagy kellett a doboza, vagy hasonló valami. Hirtelen ezek jutnak eszembe. Meg hogy a Trifont meg kellene javítani. De most újabb beszerzéseket vizsgálok, nem hempereghetnek itt a dolgozószobában szanába, meg széjjel, házi leltári szám kell nekik, valamint doboz. Utóbbi is lesz, nemrég ment el egy újabb szállítmány készülék az új gazdájához. Ugye ők még magyarok, ha nem is telefongyáriak, de jól helyet foglalnak a gyűjteményemben, ezt még azért hozzátenném.

Ezeket a készülékeket találtam a tavalyi lomtalanítás alkalmával. Tulajdonképpen életem első olyan élménye, hogy megyek az út szélén a biciklimmel és mit látok? Hát őket! Na jöttök velem, de rögtön. No. 603 és 604 fog még szerepelni, legalább egyszer mutattam már közösségi oldalon ilyen volt - ilyen lett képpáros formájában, mit alkottam belőlük, itt is látni fogja a kedves olvasó. Igen, az ott egy olvadásnyom a 76-os bal első sarkán, amely miatt cserélni kell a házat, jól láttad! Azt is, mennyire rend van még asszony pajtás asztalán? Na jó, az enyém durvább lett.

A kézibeszélő és a zsinórok hiányát leszámítva a telefon többi alkatrésze megvan. Persze a házat az előbb említett sérülés miatt cserélni kell, valamint valami szakadást is javítani kellett, erre utal a jó öreg csehszlovák forrasztópákám jelenléte. Tényleg, ő még talán nem is szerepelt az írásaimban, pedig nem mai gyerek, még egy volt munkatársam hozta nekem Pozsonyból a háromszög alakú dobozban. Volt már dolga bőven, néhány pákahegyet megevett már, ha nem is a kenyere javát. Mostanában keveset van rá szükség, de amikor kell, itt van kéznél. Azaz lábnál, mert éppen az íróasztal alatt szundikál, ha nem dolgozik.

Tessék, már készen is van, mehet bele a dobozába, az oldalt látható régi házat pedig megfogom és kivágom a ... na nem oda, hanem a szelektív hulladékgyűjtő kukába. A sárga tetejűbe, ami eredetileg kék volt, vagyis papírgyűjtő, csak abból többet rendeltek, mint amennyire szükség volt, ezért a felesleget átfestették sárgára. Most már ezt is tudod. Meg azt is, hogy kezd lejönni róla a sárga festék, majd alkalom adtán be kell kenceficéznem valami maradékkal. Már, ha lesz olyanom. Megállapítom továbbá, hogy a világ bele fog fulladni a műanyag hulladékba. Na nem általam és nem ezen egyetlen selejt készülékház által.

Nem, nem ásol. Meg ne lássam! De gazdi, ott a pucok! Tényleg, mi az a pucok? Szegény apósom szokta így nevezni a vakondot, valamint somogyiaktól én is hallottam, hogy feltúrt a pucok, de akkor ők ezt a kifejezést valami egészen másra használták, mely helyzetet itt inkább most nem szeretnék részletezni.

Valaki tud jó kutya is lenni. Mondtam neki, hogy ül és ezt tette erre a felszólításra.

A mellékelt ábrán egy darab Leilát rejtettem el. Megtalálod?

Elkészült a másik talált készülék felújítása is. Ehhez a létező egyetlen utolsó tartalék CB 811-es készülékhez való kézibeszélőmet használtam fel. Zsinórok talán még vannak és két olyan leromlott állapotú 811-esem is, amely megmarad alkatrész-utánpótlásnak. De mivel ezt a típust közismerten nem kedvelem annyira, ezért ez nem akkora probléma. Mondanám, csak a helyet foglalja, de egy dobozzal több, vagy kevesebb nálam, az már nem oszt, nem szoroz. Mint a matematikus, ha elhalálozik. Kicsit eltér a nyél fedelének színe a készülékházétól, de ezúttal megkíméllek attól, hogy ezt egy következő, közelebbi fotón jól bemutassam. Itt is látszik valamennyire, nézzed szemeddel!

Mutatom viszont, hogy elkészült CB 81 No. 1002, ahogyan azt a kép jobb oldalán láthatod. Két megegyezést voltam kénytelen kötni, egyrészt tudomásom szerint narancssárgában, citromsárgában és szürkében nem készült 81-es típus, mert előbbi két szín később jött be a 76-osok kínálatába, utóbbiból pedig eleve kevesebb volt. Viszont úgy döntöttem, hogy nekem már csak azért is lesz belőle! Másik dolog, hogy nem találtam több narancssárga nyelet, így maradt a fekete. Ebből még mindig van néhány darab felzsinórozott példány, csak mikrofon és hallgató kell bele. Mondjuk, hogy hova fogom felhasználni, nem tudom, mert nem tervezek több CB 76-ost venni, valahogy rá kell erőltetnem magamat, hogy nekiálljak a rádióknak, a fémházas készülékek felújításáról már nem is szólva. Építeni sem tudok többet, e sorok írásakor már további négy darab elkészült az 1002-es után, de most tényleg kifogytam 76-os fém alaplemezből. Na jó, van még kettő, de az hiányos...

CB 76 No. 588 jó ideje alkatrészre várt, amely nem volt más, mint az ehhez a típushoz való zsinórbevezető műanyag elem. Ha nem ragaszkodom hozzá, már régen elkészült volna, viszont én makacs ember vagyok. Tulajdonképpen számos esetben ezeken az apró részleteken múlik, hogy tudok-e további készülékeket javítani, netán építeni. Ezért is nem merek bevállalni többet, persze lehetne még olyat, hogy megveszek olcsóbban roncsokat és abból felhasználok, amit lehet. Itt csupán az olcsó szó nem stimmel, ilyen ma már nincsen. Éppen a minap mérgelődtem, mennyire elmentek az árak e tekintetben is.

Több ilyen retkes készüléket nem vállalok be! Na jó, ha utánam dobják, azért nem hagyom ott, de pénzt nem adok érte. Egy dolog a kosz, mindjárt mutatom, milyen szépen ki lehet vakarni belőle, csak jól be kell áztatni. De csatlakozó dugója sincsen, zsinórjai merevek, mely problémára eddig még nem találtam ki megoldást, ugyanakkor a merev zsinórokból van már nekem két dobozzal, hogy ha majd 10-20 év múlva megszületik az ötlet, büszkén mondhassam: na ugye, én megmondtam, hogy el kell tenni, nem kidobni! Ha mégsem, akkor majd utódaim jól kihajítják, ízes magyar mondatok emlegetése mellett. No. 427 egy ideje dobozban pihent, most elindult megújulni, a többi ilyen halogatott feladat sorában.

Nem purgatórium, tisztító tűz helyett tisztító víz. Illetve annak eredményeként száradó műanyag alkatrészek. Ebből meg mikor ettünk? Persze csak a kosz tűnik el, a besárgult ház nem fog kifehéredni és a merev zsinór sem lesz újra rugalmas. Az csak a forró vízben volt, de akkor pedig tartsam ezentúl mindig ott? Rájöttem, a zsinórok megmerevedésének egyik lehetséges oka a nyirkos, párás, dohos környezetben történő hosszabb ideig tartó tárolás. De azt még nem tudom, hogyan lehet ebből a állapotból kihozni. A szagán is lehet érezni, mert a műanyag átveszi, ilyenkor néhány hétre jól ki kell tenni a szabadba szellőzni, persze fedett helyre, de ettől még mindig nem lesz rugalmas. Csupán nekem egy púppal több a hátamon.

Egy vasárnapi beszerző körút eredménye. Persze lehet, hogy nem kör alakú volt. Nem mutatom be külön, pedig lefényképeztem őket egyesével is. Megnyugodtam, hogy a Terta 325-öst nem én karcoltam össze költözéskor, hanem már eleve így jött. De valójában mindegy is, mert itt ugyan nem látszik, de elég ramaty a furnérozása. Nem beszélve arról, hogy ő már a huszon-valahanyadik ebből a típusból. Jó is, hogy éppen ez a felvétel következett a sorban, mert pont a napokban filóztam azon, vajon van-e nekem elfogadható állapotú Szimfónia rádióm. Most látom, hogy van. A Videoton készülékek elnevezésével máig bajban vagyok. Van egy típusszáma és van egy neve is, én pedig ugyanúgy nem tudom, melyik típusszámú rádió melyik készülék is valójában és ahhoz a számhoz milyen név tartozik. Majd egyszer talán a fejembe száll. A Philips kazettás rádió nem működik, valami tápegység baja lehet, ha nem sikerül megtalálnom, megy a szerelőhöz. Mondjuk ez az állapot egy év óta is így van, mint ahogyan az is, hogy a telefax készüléket kipróbáljam. A citromsárga CB 76-ost viszont kipróbáltam, felújítottam, talán el is adtam már azóta. Ide a képhez nem írtam fel házi leltári számot, esetleg később felismerem a tárcsa felett a házba becsúszott, földelőgombot helyettesítő műanyag betétről. De ha csak felújítás után fotóztam le, akkor nem. Eleinte kaptak volna a rádiók is házi leltári számot, de elkezdtek annyian lenni, hogy már nem tudtam, ki kivel van. A legelső 325-ösömet természetesen még megismerem, minap rám is köszönt egy garázs-pakolásnál.

Gyűjtőtárs kérésére vettem elő ismét a fekete CB 666-os készülékemet. Alakul a kupleráj az asztalon, ugye? Nyugalom, lesz még ennél rosszabb is, mint ahogyan például most is kinéz. Majd látni fogod, szólok előre, készülj fel a befogadására. Egyetlen szerencse, hogy most már sokáig világos van és meleg az idő, bármikor ki tudok rohanni a teraszra, ha komolyabb helyszínen akarok bármilyen rádiót, vagy telefont lefotózni. Mondjuk a hőmérséklet télen sem zavart, csak fény is kell hozzá, ha már délután fél ötkor sötét van, várnom kell másnapig. De mi volt a kérdés a készülékkel kapcsolatban?

Az, hogyan oldották meg a régi típusú hallgató elhelyezését az újfajta kézibeszélőben. Úgy, hogy a kis műanyag szerelőlemezen másképp rakták össze az érintkező lemezeket a mikrofonnak és másképp a régi hallgatónak. Próbáltam szemléltetni a kérdést a képen, természetesen nem túl sok sikerrel. Aztán eme átmeneti állapotot megszüntetendő jött az újfajta hallgató és ahhoz már nem kellett a műanyag szerelőlemez, csak a mikrofonhoz. Oda sem örökre, mert mikrofonból is lett újfajta, persze az már jóval később és akkor utána oda sem volt már szükség rá. Maradt tehát még egy ideig a mikrofon alatt és a kérdés a CB 666-ost nem ismerők számára, miért ilyen a műanyag alkatrész alakja. Hát ezért.

Van még egy készülékem, melynek kézibeszélője még a CB 666-os technológiája szerint készült. Maga a telefon már 667-es. Találgattuk gyűjtőtárssal, talán lehetett még a raktárban számos régi fajta hallgató, amit el kellett használni, ezért nem vette át az új típusú készülék gyártása rögtön annak minden technológiai elemét. Elfelejtettem említeni az előző képnél még, hogy a régi hallgatónak másfajta műanyag fedele is volt. Ezen a fotón talán jobban látszik, hogyan néz ki az a bizonyos szerelő lemez a mikrofon és a hallgató alatt. Legjobb az lenne, ha a hallgató házában lévő is világos színű lenne. Vagy ha mondjuk normális megvilágításban fotografálok, de az nem volt, mint szakértő a Muppet-show-ban.

Mivel a fekete CB 666-osom egy, ma már általam elfeledett okból kifolyólag társbérletben lakik ezzel a piros CB 81-essel, ezért, ha bármelyikre van szükségem, jön vele a másik is. Ha pedig már így van, akkor összeálltak egy közös felvételre. Ma már ismeretlen a társbérlet fogalma, ahol is két olyan ember került össze egy lakásba, akik nem rokonok, de még csak nem is munkatársak, barátok, vagy ismerősök. Ez inkább az ötvenes, vagy jobban a hatvanas évek országára, azon belül is lehet, jobban a fővárosra volt jellemző és azért ennyire áldatlan lakásállapotok szerencsére nem sokáig voltak, én is csupán olvastam róla. A piros 81-esemet tehát tudom, hol kell keresnem, ellenben a feketét jól eldugtam magam elől, mert éppen a napokban jutott eszembe, ha már lett citromsárga, narancssárga és szürke CB 81-esem, össze kellene hozni őket a pirossal, a vajszínűvel, a zölddel és a feketével egy közös képre. Igen ám, de hova tettem a feketét? Ahol a feljegyzésem szerint lennie kellene, ott nincsen. Annyira nincs, hogy már átrendeztem azt a garázst és nem jött elő. Nem akarok egész nap erre vadászni, ha tudatosan keresem, biztos nem lesz meg és nincs is rá egy egész napom soha. Tehát a közös fotó emiatt várat magára. Le kell mennem alfába, hogy meglássam. Vagy kellene egy fény az éjszakában!

Utóirat: a bácsi meghallgatta kérésemet ott fent és megmutatta, hova rejtettem el magam elől a fekete 81-est, így ez a rejtély megoldódott, a közös fotó elkészült, egy gonddal kevesebb!

Addig rágta asszony pajtás a fülemet, hogy nekünk is legyen Húsvétkor tojásfánk, hogy engedtem az erőszaknak, persze úgy csináltam, hogy túl sok közöm azért ne legyen hozzá. Magyarán, a probléma, amely három nap alatt nem oldódik meg magától, az nem is érdemli meg, hogy foglalkozzam vele. Tehát lett ez a fa, le kellene fotózni, de ez a kék szellem folyton beleugrál a képbe! Valójában Kristóf fiam rohan bele minden esetben a felvételbe, akit nem kellett különösebben kérni, hogy ezt tegye, nem is értem, miért. Aztán készítettem néhányat ilyen módon és megnéztem, melyik közülük a legjobb. Talán ez! Aki ezek után azt gondolja, ennyire ráérek, hogy ezzel foglalkozzam, annak most mondom, hogy nem, de még mindig jobb akkor is ez, mint modjuk a tévé előtt punnyadni egész nap.

Tessék, a végére megérkezett a fény az éjszakába! Mondjuk ezzel aztán sokra nem megyek, ezért maradok az udvarnak legalább egy kis részét bevilágító lámpák elkészítésénél. Próbáltam azért a holdat lefotózni, jó is valamennyire ez a gép, de erre a célra nem annyira alkalmas. Mára megköszönöm a figyelmet, következik a rakományvallás, avagy rakománykultusz, mint általam újabban megismert fogalom kérdésének körüljárása. Inkább, mint a polgármester feleségének körüljárása, lásd (hallgasd) az Utazási prospektus című rádiókabaré jelenetben! Következő órán kikérdezem...