Még a régi lakhelyünkön a költözés előtt nagyon belehúztam ám a készülékek felújításába! Hirtelen felindulásból még azt is elővettem, amit már évek óta csupán kerülgettem. Mint például a képen és a nyitóképen is látható és No. 160-as házi leltári számot viselő CB 667-esemet, mely nem a mai napsütésben barnult le... Eleve vagy felhős időben, vagy az erős nap miatt félig leengedett redőnynél fényképeztem kint az erkélyen. Háttérben az előző anyag végén mutatott és még felújításra váró piros társa kukucskál. Majd őt is jól megreparálom, ezt itt elől viszont már szalonképes állapotba hoztam, amennyire lehetett, mert nem cseréltem ki a házat, nem is volt mire, valamint megtetszett, hogy ez is szépen sárgult be és egyéb hibája, hiányossága pedig nem volt neki.

CB 667 No. 234 mindene is el volt törve: készülékház, alaplemez (ezen nem lepődök meg), talán még a kézibeszélő szintén. Kapott tehát újakat, ebben a színösszeállításban, mert ez volt hozzáférhető az ekkor még miniatűr méretű és lakótelepi raktáramban. A zöld kézibeszélő azóta is országos hiánycikk, ezért, ha van valakinek felesleges készlete, kérem ne tartsa magában. Bár most éppen azon gondolkodom, hogy nem szerzek be több telefont, hacsak nem dobják be az ablakon, mint tették ma is, az eddig begyűjtötteket pedig már jól felújítottam. Ez a megállapítás annyiban hibádzik, hogy egy kedves kolléga készülék-készlete is nálam tartózkodik felújítás céljából, valószínűleg ahhoz szintén kellenek majd tartalék alkatrészek. Ehhez további beszerzéseket kell eszközölnöm.

Összeállt a felújított három legutóbbi készülék egy közös fotóra, merthogy a korábbiakban mutatott és akkor még felújításra váró piros telefon is jól elkészült azóta. Tessék nézni, milyen szépek lettek! Be kell vallanom, egy ideje úgy érzem, túl kevés szöveget írok egy-egy kép alá. Néha jól esik nem gépelni feleslegesen, de máskor kifejezetten rosszul érzem magam, mert nem jut más az eszembe. Arra pedig hiába várok, hogy homlokon csókoljon a múzsa. Pláne nem a mázsa! Egyik esetben sem készülne el egyetlen írásom sem. Valamint egy munkatársnőm jut eszembe, aki rohanás közben ordította, hogy utálja a rohanást...

Ez nem a mi Szűcsünk, ez egy másik szűcs... Na ezt se sok ember érti, pedig ha tudnák, hogy egy régi magyar film poénja volt. Tehát ez nem az előbb már látott besárgult vajszínű CB 667-es, hanem ez már egy másik. Jelesül No. 104, aki szintén jól elrejtőzött a nyilvánosság elől, mert szégyellte magát, amiért így néz ki. Szó, mi szó, kissé piszkos volt és lehet, hogy azt a matricát mégis rajta kellett volna hagynom a házon. Ott, ahol most világosabb, mint másutt. De nem is emiatt fotóztam le, bár mindenképpen szerettem volna felújítást követően. Hanem, mert ő volt az a készülék, akinek a kézibeszélője szinte márványmintásan sárgult be. Remélem, ez eléggé látszik ezen a képen, igyekeztem azt választani, amelyiken a legjobban. Ezt mintha már írtam, említettem volna korábban, hogy van egy ilyen telefonom a véletlennek, illetve inkább az öntéshibának köszönhetően, csak nem tudom, hogy itt, vagy másutt szóltam róla. Ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyucikája!

Az előbbi besárgult készülék tiszteletére jól elővettem a tényleg fehér CB 667-eseimet, egyrészt érzékeltetendő a különbséget, másrészt, hogy újabb csoportkép készülhessen. Egyetlen apró hiba, hogy ezek a korai CB 667-esek igencsak törékenyek készülékház tekintetében szintén. Ugye eddig csupán az alaplemez híresült el általam, hogy ebbe a telefonba nyugodtan, indulatoktól mentesen kell beszélni - hogy egy azóta sajnos elhunyt egykori főnökömet idézzem, aki is ki tudja mely okból, a Pisze Matyi nevet érdemelte ki beosztottjaitól. Itt jelenleg viszont az a helyzet, hogy a bemutatásra került látszólag szép fehér telefonok közül az egyik már gyorsszervíz jelleggel ragasztáson esett át, hogy egyáltalán egyben legyen. Bár ez olyan szempontból jól sikerült, hogy ezen a képen egyáltalán nem látszik. Mondjuk megnéztem, a többin se... No. 259 és No. 020 szerepel még a No. 104 mellett, csak a rend kedvéért! Nyilván mindenki erre az információra várt már régóta.

Haladjunk tovább, mert mindjárt indulni kell. No. 565 a jobb oldalon időközben felújításra került, de még birtokomban van. Majd ismét megtekintem és van az az ellenállhatatlan ajánlat, amiért viheti egy kedves érdeklődő. Bal oldalon egy újabb LB 37-es (miért nem lepődöm meg, nem is tudom), név szerint No. 566., jobb oldalon rögtön egy, a vasútra jellemző leltári címkével, ami jelen esetben szögletes alumínium táblácskát jelent. A készülék most is a képen látható állapotában van, tehát felújításra vár, melyre egyébként erőteljesen készülök e sorok írásakor, aztán vagy lesz belőle valami, vagy lesz. Egy dolgot nem értek: miért kell szétverni az induktor púpját a készülékházon minden harmadik telefon esetében?

Még egy közeli kép az egyik, utolsó előtti beszerzésemről, már ami az LB 37-es telefonkészüléket illeti. Emlékeztető arra az esetre, hogy végre álljak neki felújítani, amit szükséges, illetve hozzam be és ismét üzemeljem be a próbákhoz szükséges LB rendszerű távbeszélő központomat. Mind a hármat lehetőség szerint, tehát a már egyszer működött példányon kívül a másik kettőt szintén. Nem kis feladat ez így, ebben a formában! Rájöttem arra, hogy bár új helyszín volt a fotók készítéséhez régebbi lakóhelyünk erkélye, nem volt elég hely rendes képek készítéséhez. De ez most már mindegy is, ahol a teraszon lévő asztalon elférek mindenféle felvételek létrehozásához, ráadásul bármely évszakban, ott nem érzek késztetést arra, hogy ezen változtassak.

Egy közelebbi kép még a piros CB 76-os telefonkészülékről is, mely láttán újfent nem tudom eldönteni, hogy ez még a felújítás előtti állapotában készült-e valójában, vagy pedig már utána. Minden esetre így is szépnek látszik, végül pedig kiderül, marad a gyűjteményemben, vagy akad neki új gazdája esetleg.

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rádöbbenjek, nekem még nincsen vaktárcsás CB 76-os telefonkészülékem. Mindez persze már a múlté, mert aztán hirtelen rengeteg lett. Minden magyar típusból volt vaktárcsás változat. A CB 24-es eleve így készült az első négy évben, mert csak 1928-tól volt hazánkban automata telefonközpont, azt a Standard tárcsát akkortól tették rá. Utolsó ilyen tárcsátlan készülék pedig ugye a CB 810-es volt, ehhez képest talán a kilencvenes évek közepén szűnt meg az utolsó, még működő kézi kezelésű postai telefonközpont. Azért írtam direkt így, mert például a vasúton a mai napig használatban van a technika, sőt, még az LB rendszer is. Másik felhasználási területe ennek a képen látható telefonnak pedig ipari létesítményekben, nagy területen lévő cégeknél, például az olajiparban számos ilyen telefon vonala egy diszpécser központban futott össze. A kézibeszélő felemelésével kezdeményezett hívást a központ kezelője fogadta, illetve csengette fel vissza irányban a készüléket. A képen látható 569-es házi leltári számú példány után még további készülékek várnak felújításra, mely munkát ezután tervezek elvégezni, bár lenne más tennivalóm is.

Következő beszerzésem egy ismerős vasutastól két darab, meglepő módon egykor a vasúton üzemelő távbeszélő készülék. A jobb oldali zöld CB 76-os a vasúton használt régebbi típusú lengyel tárcsával, melyen érdekes módon a nullás számjegyet nem lehet felhúzni. Bal oldalon a méltán népszerű és világhírű LB 37-es, melynek térhódításáról régebben még én is jól beszámoltam. Háttérben egy reménytelen állapotú CB 24-es készülékház, valamint egy bontásra váró rádió sasszija. Valamint a már a költözéshez beszerzett dobozok, akiket korábbi fotóimon is észlehetett a kedves olvasó.

Kicsit érdekes mindjárt narancssárga színben látni vaktárcsás CB 76-os készüléket, de így is tetszik. Ellentmondás lehet első ránézésre a fekete betét a számtárcsa helyén, viszont a fekete zsinórokhoz mégis jól megy. No. 570 nem igényel komolyabb karbantartást, mert ez már megtörtént (kackackac), egyedül a sajátos rögzítés ellenére mégis kilazult fekete betét újbóli ragasztása lehet kérdéses, illetve az, hogy eredetileg is így készültek-e ezek a típusok, vagy ez már utólagos építés a rendelkezésre álló tartalék alkatrészekből. Megnézzük?

Meg hát! Mármint a fényképezőgépet, hogyha erős fény felé fotózok vele és kiég a fényérzékelő felület. Legalább is ezt írták a gép használati utasításában. Ehhez képest én ezt már többször is megpróbáltam. Még mindig él a gép. Persze nem akarom szándékosan tönkretenni, mert elég drága az a kevés, amit lehet kapni. Mondjuk utána se néztem, valamint ott a tartalék (nem, nem a sokat szidott digitális szappantartóra gondolok), a mobiltelefonom kamerája. Tehát itt még utoljára megörökítettem az erkélyről nyugat felé fordulva a lemenő napot, ha már annyira nem segítette elő a telefonkészülékek fotózását. Ezt a jelenlegi lakhelyünkön szintén megtehetem és emlékeim szerint meg is tettem. Úgysem úszod meg, ne is ellenkezz! A kifakult szélforgót itt még nem raktam fel sehova, azt se tudom, hol van. Már ha megvan még egyáltalán...

Ilyen a vaktárcsás CB 76-os készülék belső elrendezése. Már az egységes 811-es panel látható és érdekes a vaktárcsa rögzítése is. Erre kell kitalálnom valamit, ha olyat lelek, ahol ez ki van lazulva. 1990-es gyártású a készülék, tehát a körülményekből megítélve eredeti és nem a Kókány Berci műhelyében készült.

Maradjunk ennél a színnél és következzen az első saját építés abból a sorozatból, melynek jelenleg a hatodik tagját sikerült befejeznem. CB 76 No. 1001 mindene is új, egyedül az alaplemeze, csengője és készülékpanele használt. Amikor sikerült hozzájutnom egy nagyobb mennyiségű anyaghoz (köszönet érte Roska Miklós tanár úrnak), elhatároztam, hogy lesznek ilyen telefonok. Kár, hogy a sor véges, nem látom azt, hogy valamikor is fogok tudni építeni még többet ebben az életben. Hacsak nem szakad rám a bank, vagy nyerek egy nagyobb összeget. De nem mondom, hogy soha,  mert tudjuk, úsznak a halak sorban a vízben. A kicsi gömbhal úszik legelől, a reményhal meg utoljára.

Leila jól szundikál Levente szobájában. A régi lakóhelyünkön ott volt az ágya, most a lépcső alatt lakik. Nem tudom, fényképeztem-e egyáltalán, mióta ide költöztünk. A kutya ugyanúgy aranyos, mikor alszik, a felvétel vagy várat még magára, vagy sorra kerül, amint odaérek a képanyag közlésében.

Átvezetés gyanánt jöjjön a napi kacsa rovatunk. Rá kell döbbennem, ha megint normális képeket akarok készíteni otthon, az Ibolya-tónál, akkor valahogyan oda kell terelgetnem a régi fényképezőgépemet, nem lesz elég a mobiltelefonomat magammal vinnem.

Gazdi, hova fogunk most költözni? Ott is lesz cica? Meg pocok és madárka is?

Utolsó kép a régi lakhelyünkön. Isten veled Rózsa (Ferenc) utca, meg város, meg zaj, meg füst és benzingőz és fényszennyezés!

Itt fogunk lakni. Pontosabban már lakunk, csak még nem jöttek át a bútorok a régi lakásból ide, a leendő nappaliba. De az emelet már nagyjából rendben van, mindjárt mutatom is.

Ez lesz a dolgozószoba, ha majd egyszer elkészül. Jelzem, máig nem készült el, csupán annyira, hogy dolgozni azért már lehet benne.

Itt fogunk pacsálni, mint a kacsa - gondolta magában a szerző és mekkorát tévedett! Azóta is inkább a fenti fürdőszobát használjuk, de ezt a lentit azért mutatom, mert tartozik hozzá egy történet. Megjöttek a kéményseprők és meglátták ezt a fürdőt, elkezdtek tervezni, hogy ide egy pálmafa, mellé egy italhűtő, szemközti falra egy lapostévé és mutatom felkiáltással egyikük befeküdt ruhástól a kádba.

Kristóf szobája is nagyjából készen volt már ekkor, de valahogy egy épkézláb fotót nem tudtam készíteni róla. Ezért inkább Olivér szobáját mutatom, ahol nagyobb is a rend, ugyanakkor itt sem fért bele az egész helység a képbe.

Az előző képen ott csücsült fent a szekrény tetején, gondoltam, készítek róla egy közelebbi képet. Egyedül voltam ezzel a tervvel, mert a fényképezőgépem pedig nem gondolta, hogy ő is szeretné ezt. Az eredmény ennek megfelelő lett: Olivér kacsája. Nem hápog, nem szarja össze a teraszt, nem kell neki kukorica, viszont időnként le kell törölni róla a port, ami ugyancsak érdekes a nem éppen sík felület miatt.

Ritkán készül rólam fénykép, ezért ez most egy fehér holló. Kedves elvtársak és velem egyet nem értők, a Vasas Szakszervezet legyen veletek ezekben a zegernyés időkben is, és mindig is!

Egy hónap telt el az ideköltözésünk óta, mire lett olyan fotótéma, melyet már muszáj volt megörökítenem. Csomagban érkezett Szeged környékéről, jelesül egy tanyáról stílusosan egy telepes Terta 325-ös rádiókészülék. Most lehet összefüggést keresni, hogy tanya, ahol még nem volt villany, de igény igen arra, hogy rádiót hallgassanak, továbbá hasonló gondolatok szintén jöhetnek. Ilyen típusú készülékem még nem volt, ezért gyorsan jól meg is örökítettem a még épülőfélben lévő műhelyemben, az egyik garázs oldalsó részén. Pontosabban raktár oldalsó részén, mert nem úgy állnak a csillagok, hogy én oda valaha is be tudok majd állni bármilyen járművel.

Megtekintjük a készüléket hátulról is, miután levettem a préselt papírlapot, melyet egyetlen csavar sem tartott a helyén. A sasszi ugyanaz, csak hiányzik a teljes anódpótlás, feszültségváltóstól, hálózati trafóstól, egyenirányítóstól, pufferkondistól együtt. Valamint a loktál csőfoglalatok helyére miniatűr, avagy 90-es sorozatú foglalatokat szegecseltek és mindegyik telepes cső a helyén van. A hangolásjelző viszont elmaradt, avagy telepesben nem is volt, ezt ma még nem tudom, de hogy a fogyasztás csökkentése miatt tették, annak meg némileg ellentmond, hogy két hangszóró van. Persze nem értek eléggé a témához jelenleg, ezért lehet, marhaságokat írok, de tessék nyugostan rám szólni, a jó papok is holtig tanulnak... Érdemes megfigyelni a beépített teleptartó deszkát a gumis rögzítőpántokkal, valamint a szanaszét álló telepvezetékeket, melyek elvileg fel voltak címkézve, hogy mit hova kell kötni. Ezt a műveletet - mármint az esetleges telepcserét a felhasználó végezte el jobb esetben, mint mondjuk a világ végén, ahol szerelő a legközelebbi ő saját maga volt, tehát rendelkezni kellett némi műszaki rálátással, de aki tanyán lakott, az másként nem tudott volna létezni abban a környezetben egyébként se.

Ez a démon-sorozat első eleme. Kitaláltam, hogy lefényképezem a mögöttünk lévő focipályán tartott esti edzés alkalmából felkapcsolt világítást a kertünkből. Az elkészült anyagból kiválasztottam egy-két, legjobban sikerült és nekem tetsző képet és azt szükség szerint módosítottam kissé, majd hozzátettem az Omega együttes 2018-as Démon című számának szövegéből néhány sort. Az eredmény a mellékelt ábrán látható.

"A rég nem látott démon egy szép nap hazajő és nem lesz rajta semmi, de semmi feltűnő."

Németh Leila Szalámi jól érzi magát az új helyen. Az egész udvar az övé, nem nagy terület, de oda bármikor ki tud menni, ha itthon vagyunk. A piros labdáját azóta már jól szétcsócsikálta.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 104. évfordulóján Lenin elvtárs (ott a kép közepén, nekünk háttal, a tükrön állva) megtekintette a garázst helyettesítő raktár oldalsó részében folyó műhely-építési munkálatokat.

Ebből a mondatból kiderül: 1. mikor készült a kép, 2. egész jól állok már a műhely berendezésével, bár itt még nincsen készen, 3. az előző képekhez képest ilyen gyorsan eljött ez az ünnepnap, s közben dolgoztam, nem fotóztam.

Viszked, gazdi, nagyon viszked! Nem a gazdi viszked (lehet, hogy az is, de arról nem készült kép), hanem a Leila, itt éppen sikerült lefotóznom, amint ezt a műveletet végzi, megjegyzem, elég gyakran, de nem lóghat az ember nyakában naphosszat a fényképezőgépe. Illetve de, akkor aznap nem csinálok semmit és Leila sem fog vakarózni, csakhogy ne sikerüljön a tervem.

"Látja, ez az a ház, mi egykor fontos volt nagyon, bár őr áll a kapuban, ő átmegy a falon." Igen, ez a démon-sorozat második eleme.

Asszony pajtás virága. Közben azon gondolkodom, mi köze lehet a kép témájának a vezetékes távközléstechnikához és azt hogyan fogom átkötni úgy, hogy a kedves olvasó be... A vegyesfelvágott még csak rendben van, volt ma már minden is.

Két egyforma íróasztalt, illetve a hozzá kapcsolódó polcot, szekrényt rendeltünk. Lapra szerelten érkezett meg, ám kissé elrontották az összeállítást, megjegyzem, előnyére a végterméknek. Ez Nelli oldala a dolgozószoba bal első sarkában, a jobb oldalon én működöm, illetve a hátunk mögötti könyvespolc-rendszer e sorok írásakor még várat magára. Az a mágneses faliújság, melyre is alkoholos filctollal is lehet írni, ezután kerül fel a rendeltetési helyére (lásd a kép bal lasó sarka). Azóta már régen megtörtént a felrögzítés, és vidáman, önfeledten tölti be rendeltetési célját. Bízom benne, most mindenki jól megnyugodott és hátradőlt a karosszékében!

"Hátul áll és felszolgál, ha kell

Az áldomáshoz a serleget már ő adja fel."

Következő fürdőszobai szekrény szintén a világhálón történő megrendelést követően egy jelentős méretű és súlyú dobozban érkezett, valójában értelmezhető leírás kíséretében. A feladat ettől még nem lett volna összetett, de hogy hova kell utána felszerelni... Az eredmény láttán döbtse el mindenki is, hogyan sikerült. Nekünk jó, a többit... Na jó, ezt inkább hagyjuk! A lenti fürdőben járunk, feladatát a berendezési tárgy azóta is betölti.

A kertünkből fényképezett naplemente képével búcsúzom el mára. A felvétel készítésének dátuma 2021. november 19.-e, a fotón nem végeztem semmilyen változtatást. Itt jegyzem meg, a kezdéstől számítva 3 nap alatt végeztem ennek az anyagnak a megalkotásával. Nem lesz ez mindig így, számosak a tennivalók a továbbiakban, ám ilyen képekre mindig igyekszem időt szorítani.

Régi, de időnként visszatérő szokásom a filmes korszakból a 36+1. kép közlése: az emeleti ablakból este készített felvételen a szomszédok által már a Karácsonra készülődvén feldíszített, kivilágított házak látványa a sötétben. Ebbe a varsenybe legnagyobb örömömre következő évben mi is beszálltunk, na de erről végképp már csak később szólok!