Tessék, én megmondtam! Én szóltam előre, hogy várhatóan ez lesz a következő írásom címe. Nem jegyeztem meg, mely cég rövidítése volt ez a három betű, hát kitaláltam hozzá másik nevet. Manapság van belőlük úgyis számosan. Mármint Rettenetes Társaságban lévő rettenetes emberekből. Például azok, akik szemétre vetik a régi rádiót, régi telefont, diavetítőt, karácsonyfa fényfüzért és még sorolhatnám. Tudod mit, sorolom is: falióra, kakukkos óra, asztali vekker, írógép, fényképezőgép... Ezekbe már nem merek belefogni, hogy gyűjtsem, de az előbbi felsorolásban szereplő tárgyak elkótyavetyéléséért mindenképp jár az elkövetőnek a címbéli megbélyegzés. Vagy például, aki 5000 forint értékű holmiért 50000 forintot kér. De felesleges ezen mérgelődni, mikor sok készüléket megmentettem már magamnak (persze nem lehet eleget, ám nem lehet az összeset sem), valamint rengeteg van még hátra, melyet jól fel is kell újítanom. Nézzük, mit sikerült ebből elvégeznem még két évvel ezelőtt!

Mint az a nyitóképen már jól megfigyelhető, a mai napon azt játszotta a közutálatnak örvendő digitális szappantartóm, hogy akármit tettem is véle, nem volt hajlandó műfényt szolgáltatni a felvételek készítéséhez. Így aztán, miközben ízes magyar mondatokat hangoztatva elhatároztam, hogy most már nekiállok a régi gépem életre keltésének, kénytelen voltam a szobai kisképességű fényforrást igénybe véve elkészíteni a soron következő telefonok felújítási felvételeit. Tulajdonképpen nem is lett olyan borzalmas a végeredmény. Vagyis, ami az lett, azt úgysem mutatom, de van közte használható, egészen elégséges minőség. Mint például a No. 177-es házi leltári számot viselő fekete CB 667-os készülékem, melyről azonban a képek láttán nem tudom eldönteni, hogy ezt már felújítottam, és csak elővettem lefotózni, vagy ő még a megújulása előtt áll. Igen, egy 667-es, de 76-os házzal és fehér NDK számtárcsával. Nyilvántartásom szerint 1978-ban készült, kopogtatott az ajtón az utód CB 76-os, talán készült is belőle néhány darab, azonban tele volt még a raktár 667-es alaplemezzel, valamint csengővel és panellal is, amit el kellett használni. Viszont már Mechanikai Művek feliratot visel a fenekén, és jó eséllyel a gyárban szerelték össze így, nem pedig a Kókány Berci készítette a sufnijában. Egyszer érdemes lenne összeszednem, mi mindent barkácsolt össze a mi jelképes barátunk, akiből ugye van bőven kis hazánkban, mint az közismert...

Mondanám, hogy tud ő, ha akar, de nem, továbbra sem akar. Mármint működni a villanója, mert úgy gondolja, van itt elég fény a felvétel elkészítéséhez. Egyébként pedig igaza van, mert egész jó lett a kép, bár egyes részek nem látszanak, de ma én sem akartam. Mármint játszadozni holmi képszerkesztő programmal, jó ez így, ahogy született, szóltam magamban. Ugyanakkor pedig mégis akartam, mert a feljegyzés szerint aznap két telefon felújítását is befejeztem, vagyis az előző felvételen még az előtte állapot látható - azaz nem látható. Ez az írás az ellentmondásoké lett, de legalább nem a kutyáké. Később Leila is színre lép ismét, most azonban fekete telefonok jönnek kevés fényben. Akár a néger asszony feneke a sötétben...

Ma csupa fekete telefon fog szerepelni alkonyati megvilágításban? Az írás elején minden bizonnyal. A többit meglátják. Meg látják. Tessék jól kibírni, mindjárt érkeznek rendes képek is. A fotón egy nagyon őskuszgubancolódott másik CB 667-es látható nagyon piszkos házzal, nagyon összetörött kézibeszélővel és nagyon ide nem illő fehér zsinórral. No. 289 kis eséllyel érkezett és persze végül győzött, mert nálam ez már csak így szokás.

Ezen a képen muszáj volt valamit változtatnom, hogy jól láttassék, mit bubogok össze-vissza: számomra érthetetlen, hogyan sikerült ezt a kézibeszélő-nyelet így, ilyen formában széttörni. Csak nem a Közismerten Rettenetes Társaság járt erre? Középen még csak-csak, olyat láttam már, de hogy a végén, a zsinór-bevezető résznél, ráadásul ilyen formában, na ez már csupán alig-alig. Azon kevesek közé tartozik ez a nyél, akit a szétszedést követő fényképezés után kidobtam a szelektív hulladékgyűjtő konténerbe, a többi műanyag szeméttel egyetemben, miközben megállapítottam, hogy a világ velem együtt fog belefulladni a műanyag hulladékba. Megjegyzem, számos kiépített telefon-alkatrészt tartogatok évek óta, ahol is valamiért azt érzem, ebből valaha, valamilyen eljárással lehet még használható darabot készíteni, na de itt, ebben az esetben nagyon nem akart rám törni ez a bizonyos érzés. A fotót nézve, ez gondolom, érthető.

A szétszedés, alapos tisztítás, valamint kézibeszélő- és zsinórcserét követően ilyet képet mutat az összeszerelt készülék. Természetesen ellenállhatatlan vágyat érzetem, hogy egy másik helyén a szobának is jól megpróbáljam lefotózni, mely sorozat persze hasonlóan pocsék lett, mint ez, de mivel az utolsó dobása volt a most már az egész világ által gyűlölt digitális szappantartómnak, ezért a székhez kötözve is kénytelen leszel végigszenvedni, mert azért is megmutatom.

Tessék!

Na végre, hogy az öreg fényképezőgépem magához tért és jól visszavette a hatalmat a tehetségtelen trónbitorló szappantartótól. Történt pedig a törött teleptartófedélnek az ő vashuzallal való megpántolása általi életre kelés. A fotón pedig No. 426, avagy kirakós játék távközléstechnikai műszerészeknek. Még felújítás előtt, vagyis minden piszkos és hibás, ami piszkos és hibás lehet. Ezt a telefont korábban már szétszedtem és így tároltam, miszlikben, hónapokig. Most csak ki kellett önteni a szoba közepére, teljesen szakszerűen kezelve. De mielőtt megmutatom, milyen szépen letakarítottam és összeraktam, ki nem szerepelt már régóta az oldalon?

Például Kristóf, aki éppen maszat-maci módjára étkezik kultúráltan, tehát rajta van a fél étlap a képes felén. Valamint szokás szerint szépen is viselkedik az asztalnál. És még ki nem járt itt egy ideje már?

Németh Leila Szalámi nevű szőrös-bőrös négylábú házőrző bundáslány! Meg a kis gazdi, aki aztán le nem maradna a képről semmi pénzért.

Olivér meglepő módon ma sem akart szerepelni a felvételen, mint ahogyan általában máskor sem.

CB 667 No. 426 elkészült. Ezen a képen nem látszik annyira, de valójában olyan szép lett, hogy úgy döntöttem, megtartom a múzeumom számára. Itt jelzem, hogy a soron következő fotókat előre megnézve, hamarosan a kettős költözés időszaka következik, vagyis először egy lakást kellett kipakolnom, mely alatt nem újítottam fel telefont és csak a más témájú fényképeket tudom közölni. Másrészt utána következik egy kis pihenő, néhány telefon, aztán ismét egy, ezúttal talán még nagyobb költözés, most már ide, ahol jelenleg is lakunk. Tehát nem fog unatkozni a tisztelt nagyérdemű, bár nem megyünk el Dél-Amerikába és Lenin sem fog feltámadni.

Ő pedig már egy másik, jelesül No. 512 a házi leltári szám szerint a szintén elfogyni nem akaró fekete CB 667-eseim közül. Mielőtt apránként mindet elviszik, jól esne egy fehér tárcsás feketét megőriznem az utókor számára, ha hálás lesz, ha hálátlan, akkor is. Én bízom az előzőben, de tartok tőle, az utóbbi következik be. Mármint, hogy az utókor hálátlan lesz, én pedig elfelejtek fehér tárcsás fekete CB 667-est alkotni magamnak, ezért rá is állok a témára jól, keresek egy fehér készüléket, megfosztom fehér tárcsájától és ráerőszakolok egy fekete tárcsát, majd a végeredményt nézem buta arckifejezéssel, hogy ezt mégis mi a fenének kellett csinálnom vele.

A képen két jó gyerek látható, Németh Kristóf (ő van balról, a gyengébbek kedvéért) és Németh Leila Szalámi. Mindketten ilyen ártatlanok a hétköznapokban rendszeresen, mint ahogyan ezen a felvételen is néznek. Hát hogyne, csak már nem emlékszem, melyik mesekönyvben olvastam a történetet.

Itt a vége, fuss el véle! Na nem a készülékzsinóron lévő fémházas csatlakozóra gondoltam, hanem azt szeretném jelezni, hogy No. 366 felújításával átmeneti szünet veszi kezdetét, mert most jön az első lakás kipakolása, ahol azért készült egy-két kép, de hogy telefon, rádió és kacsa nem lesz benne, az biztos. Egyik sem volt a lakásban... Ja de, telefon az volt, ha pedig nagyon szeretnéd, teszek bele kacsát is! Biztam benned, ezt a választ vártam...

Nem fogom az egész lakást bemutatni, csak eszembe jutott, hogy megkeresem a képeket, amelyeket még az eladás előtt egy hónappal készítettem. Rájöttem, hogy egyetlen épkézláb fotót nem sikerült alkotnom, ehhez képest körülbelül egy hónap alatt sikerült is vevőt találni, mert ez egy belvárosi, viszonylag kicsi lakás volt és a kedves érdeklődő éppen ilyet keresett. Ez a nagyszoba, igyekeztem kevésbé rossz és a személyes dolgokat kevésbé láttató felvételt választani. Ezt kellett egy hónap alatt kipakolni, először a szekrények, polcok tartalmát, végül a bútorokat is.

Ez pedig a kisebbik szoba. Ebben a lakásban már nem lakott senki és én sem jártam a környéken azóta, hogy megnézzem, kívülről persze, történtek-e változások az elmúlt két évben.

Két héttel későbbi felvétel a már kipakolt és eladó sorba került korabeli szétszedhető szobai szekrénysorról. Itt még csak a nagyszoba lett kiürítve, a többi helység, élén a túlzsúfolt konyhával, még hátra volt.

Megmutatom még boldogult apósom rendőrségi kitüntetéseit, aztán visszatérek én, mint a szatelit, a régi megszokott fotókhoz, család, telefon... Ezek szocialista relikviák, meg hát családi emlék, nem akarom eladni, nem is érnek pénzben sokat. Egy dobozban laknak most nálam, egy dobozban az ezer másik között.

Véget ért a költözés első fele (vagy talán csak harmada?), kipakoltuk a belvárosi lakást. Visszatérek ideiglenesen a telefonokhoz, hogy aztán később még nagyobb fába vágjam a fejszémet és még több ideig ne tudjam azt végezni. A képen látható következő felújításnak az ő házi leltári számát a fotó elkészülte után persze megint nem írtam fel, de ezúttal annyira jellegzetesen visszataszító, hogy a Közismerten Rettenetes Társulat egy villamos hálózati csatlakozó dugót merészelt rátoldani a készülékzsinórra, hogy a nyilvántartásomból nem volt nehéz rájönnöm, ő bizony a 192-es számú játékos!

Valaki két éves lett! Ki lehet az? Nem, nem a Kristóf, ő ekkor, 2021. májusában még, vagy inkább már 14 és fél éves volt. Akkor pedig csak a Leila lehet az!

Bizony, ennyire örültem én a második születésnapomra kapott ajándékoknak!

Az ajándékosztást követően jöhet az ünnepi kaja. Már folyik a nyálam!

Ez hamar elfogyott. Mint általában  mindegyik...

Ez viszont nem akar elfogyni az istennek se! Jó, szeretem csinálni munka után, vagy amikor szabadságon vagyok, de ne csak ebből álljon azért az élet. Nem fog, mert mindjárt jön a költözés java része és a berendezkedés az új helyen. Előbb azonban nem tudom eldönteni, hogy a képen látható 536-os házi leltári számmal bíró fekete CB 667-es itt már felújítás utáni állapotban látható, vagy még előtte áll. Történik ez azért is, mert a folytatást végignézve nem látok róla újabb képeket. Viszont a készülék elég jó állapotban van, tehát lehet, hogy már rendbetettem, anélkül, hogy előzőleg fotóztam volna.

Közben szép csendben két év alá mentem. Tehát a most közölt fotó már kevesebb, mint 2 éves, ugyanis 2021. május 17.-én készült. Ezt okvetlenül tudnod kellett. Örömtáncot kellene járnom itt a szobában. Csak nehogy valaki lefotózza, kamerával felvegye és közzétegye a világhálón. Majd azt mondom, népitáncos vagyok. De ahogyan én táncolok, olyan nép a földön nincs. CB 667 No. 192 is jól elkészült. Tudok én, ha szorít az idő. Nem nagyon emlékszem rá, de itt már körvonalazódott, hogy a másik lakást is el fogjuk adni, talán már meg is vettük a házat, ahol most lakunk. Szóval túlóráztam, mert tudtam, ha költözünk, egy ideig nem lesz időm a telefonokra. Érdemes még megfigyelni a háttérben lévő újsághegyeket. Az utolsó papírgyűjtés, melyet persze követett egy utolsó utáni is, de az már a mostani helyünkről zajlott, nem is akárhogyan. Képanyaggal alátámasztani nem tudom, de ha akarod - és eszembe jut - később elmesélem. Ugye már nagyon várod?

Mondom én, hogy termelés van, kedves elvtársak: CB 667 No. 190 egy besárgult szürke házas készülék volt, ráépített fekete NDK számtárcsával. Emlékszem rá, mennyi ideig kerülgettem, 2014-ben vettem (mi mindenre jó ez a feljegyzés) és hét évvel később újítottam fel, pedig ez nem volt a legfontosabb feladat akkor. De hirtelen összeállt a kép, volt hozzá új zöld házam, kézibeszélőm, megreparáltam egy kissé sárga, de működő tárcsát és még zsinórok is akadtak. Az azért ugye feltűnik, főleg műfénynél, hogy a mikrofon- és hallgatófedelek színe eltér a kézibeszélő nyéltől? Ilyen aprósággal már nem is foglalkoztam, mikor a régóta várt eredmény megszületett. Másrészről nem volt másik, a későbbi műanyagok gyártásakor még csak véletlenül sem sikerült eltalálni a korábban jellemző árnyalatot. Az eredménnyel annyira meg voltam elégedve, hogy a készülék be is vonult a halhatatlanok csarnokába.

Meglepődtél? Én is, milyen régen volt már kacsás kép az oldalon. Valahogyan vissza kellene hoznom, fotózni, vagy gyűjteni, mert nagyon elhanyagoltam az utóbbi időkben. Mondanám, hogy Leila átvette a hatalmat, de ő itt van mindig, míg a hápik pedig nem. Igaz, ma is láttam, de csak menet közben. Mindig ez a rohanás, mire jó ez?

CB 667 No. 189 a 188-assal együtt romos, hiányos állapotban érkezett. Alapvetően tartalék alkatrésznek vettem, de aztán mégis kapott házi leltári számot, mert éreztem, hogy egyszer még lesz belőle működő készülék. Erre ismét 7 évet kellett várni. Ezúttal a kysérlet tárgya a 667-es új házra a képen látható közgyűrű segítspégével felszerelt NDK számtárcsa volt. A művelet sikeres elvégzéséhez szükséges egy bármilyen színű alsó gyűrű is, mely nem látszik, ám lehetővé teszi ezen átmeneti megoldás alkalmazását. A műfényes felvételen a felső gyűrű színárnyalata eltér a ház a tárcsa színétől, de ez a tény ott és akkor engem nem zavart, mert örültem, hogy ennyi várakozás után összejött végre a felújítás és üzemképessé tétel. Innen már csupán egy lépés volt az előbb említett másik telefon rendbetétele. Valamint sorban a többié, amíg az idő engedte.

Itt a másik romos készülék. azazhogy csak volt, mert No. 188 is jól elkészült, ebben a felállásban, egy szép vajszínű ház, fekete NDK számtárcsával és ha már az, akkor hozzá fekete kézibeszélővel. Ezekből akad még, bár most már kénytelen leszek ráfanyalodni a lengyel tárcsára, ami nagyon nem illik egy 667-es alaplemezre erős jóindulattal rátett 76-os házra. Időrendi sorrendben sem, mert átmeneti megoldás volt az NDK tárcsával történő ellátás, amíg tele volt a raktár az előd készülék alkatrészeivel. Amikor a keletnémetet felváltotta a lengyel tárcsa, már nem volt 667-esből tartalék.

Összeálltak az előzőekben látott telefonok egy közös képre. No. 188, 189 és 190 jól megújult, tessék nézni, milyen szép!

De ki pöfög erre éppen? Ja nem, az egy másik mese... Leila mindig így, ilyen féloldalasan szokta tartani a fejét, ha ismerős hangot hall és fülel, hátha jön haza a kis gazdi. Alapvetően az előbb mutatott három készüléket jöttem ki fényképezni az erkélyre, de kijött hozzám a kis házőrző is, ezért készült két telefon-fotó között ez is el. Egyébként vagy az előszobában, vagy a konyhai ablaknál szokta ugyanezt csinálni. Régi szép idők, most már előszobánk sincsen... Persze ezért nem kell sajnálni, csak ennek a háznak, ahol jelenleg lakunk, más a felépítése.

Mivel éppen elérem a korlátot, ezért meg is nézem, ki ez az ismerős. Vagy a kicsi gazdik jönnek, vagy nem, csak mintha úgy hallottam volna, hogy őkérkeznek haza az iskolából.

Ennek az összeállításnak az ő eredetére megint csak nem emlékszem már. Valószínűleg az történhetett, hogy a bal oldali piros telefonkészülék jól elkészült, ennek örömére és mert az előzőekben látott felújítás még kéznél volt, megtörtént a fénynek az ő képeszése. Pontosabban a fénytelenségnek, mert a benti világítás nem mondható elégségesnek, a villanóm meg közismerten rossz. Az a könyv pedig éppen erre járt a felvétel pillanatában: kedves gyűjtő kolléga édesanyjának alkotása. No. 348 tényleg szép lett, képes voltam feláldozni érte az autolsó előtt tartalék piros készülékházamat. De még egy azért maradt, melyet érthető okokból hét lakat alatt fogok őrizni eztán.

No. 247 emlékeim szerint ismét egy régóta kerülgetett forró kása volt, azonban nem találtam arra vonatkozó feljegyzést a nyilvántartásomban, hogy más színű, vagy besárgult, rossz külső állapotú házból indultam volna ki a felújításkor. Mondjuk nem is lett a legszebb munkám, viszont nem is tudtam róla normális képet készíteni a rendelkezésre álló körülmények közepette.

Kiderült, hogy az erkélyen a délutáni napsütésben tudok egészen jó képeket is készíteni. No. 212 (bal oldali készülék) egy 76-os házzal és NDK számtárcsával érkezett, azonban rendelekzésre állt minden az eredeti állapotra történő visszaépítéshez, így aztán éltem is a lehetőséggel. Megjegyzem, itt most már a terasz tölti be ugyanezt a rendeltetést. Télen mindenképpen hideg van, vagyis vagy felöltözök, vagy a tavasztól őszig tartó időszakra tervezem be a felújításokat. A jobb oldalon No. 287 látható. Neki a készülékpanel kivételével gyakorlatilag mindenét is cserélni kellett törés, szakadás miatt. Még a csengője helyett is a kísérleti szlovák csipogó van benne. Arról nem meséltem még? Valaki alkotott egy ilyen szerkezetet, némi elektronika és a piezo hangszóró segítségével, mely az eredeti csengő felfogató csavarjainak helyére éppen illeszkedik. Nem bonyolult alkotás, majd egyszer bemutatom önmagában is.

Mai utolsó felvételen a felújítás előtt álló No. 564-es készülékem látható. Kellőképpen koszos, maszatos és a zsinórok színe is kíván maga után némi tisztítószert. Ebből az következik, hogy szerepelni fog felújítás utáni felvétel is majd róla, de nem ma. Annyit elárulok előre, hogy csoportosan elkövetett fotózás lesz és van még egy kis idő a nagy költözésig. Megköszönöm a figyelmet, a viszontlátásra, a viszonthallásra!