Ennek a címnek ígéretem szerint már legalább egy kicsit hasonlítania kellene arra, amit naponta csinálok munka után, illetve végzek hétvégén. Eredetileg egy könyv címe volt, de én megváltoztattam benne egyetlen betűt. Ha tudom, becsatolom az említett könyről szóló rövid ismertetőt, vagy ha más nem lesz, bemásolom. Arról pedig, hogy miért nem belezem vidáman, önfeledten és vigyorogva a régi rádiókat és telefonokat, kicsit bővebben szólok a mai írás folyamán, mely anyag nem lenne baj, ha nem is készülne el 6 nap alatt, mint az előző, de nem is tartana 3 hónapig, mint számos más esetben. Uccu neki fakereszt, összetörik, az sem lesz!

Hát már ketten vagytok szépségeim? Gondolta a szerző, mikor meglátta, mi lesz a következő fotó a 2021. elején készültek közül. Nem csak ketten vannak, vannak ők még jóval többen is: Egyrészt jóanyaámnál a tévé alatti szekrényben vadonatúj, használatlan reklámtáskák tucatjai találhatók, másrészt ezekből egy időben számos példányt használatba is vettem, midőn anyám még be tudott vásárolni nekünk, mikor otthon voltam és azt mindig ilyen táskában hoztam el. Ezen utóbbiak viszont használtak tehát, s ez meg is látszik rajtuk, kissé kinyúltak, esetleg piszkosak is lettek, netán itt-ott lyukasak. De lebomlani ők esetleg egy következő atomháború alkalmával fognak, hamarabb nem. Ekkor, tehát 2021. elején pedig úgy gondoltam, hogy ezekből kettőt, melyeket jól előtaláltam és vannak még használtható állapotban, piacra dobok próbaképpen, hátha valaki szintén egy ilyen táskára vágyik, hát ne ez legyen minden bánatának oka, hogy nincs neki. A hirdetést fotózás előzte meg, mert volt ebből kicsi és nagy méretű is. Jól elkeltek persze, csak valahogy nem sikerül ilyen viszonylag kis holmival vacakolnom, mikor nagyobb tárgyak terén sem bírok rendet teremteni.

MISKOLCZI Miklós

SZÍNLELNI BOLDOG SZERETŐT

A szerző a szociográfiaszerű írásában a házasságban élők külső párkapcsolatait, e kapcsolatok kialakulásának okait és indítékait, jellemzőit és tartalmi alakulását vizsgálja. Megállapítja, hogy bár nincs kutatási adat e kapcsolatok számszerűségéről, még megfelelő elnevezése sincs, mégis sajátos társadalmi jelenségről van szó.

A külső párkapcsolatokat a szerző főbb jellemzőik alapján két csoportra osztja. Az általa "nemszerelemnek" nevezett külső szexuális kapcsolatban elegendő hivatkozási alap az egymás iránti szimpátia. Jellegzetesen racionalista kapcsolat ez, kimarad belőle a szerelem. Az "újszerelmek" címszó alatt a szerző a törvényes házassággal gátolt viszonyok között kialakult kölcsönös szerelem történetét, tartalmát, szerkezetét, sajátosságait, konfliktusait, személyiségformáló erejét kutatja. Társadalmunk a meglévő házasság (család) összetartásában és nem az új szerelem megélését hozó feltételek előteremtésében érdekelt.

A szerző fejtegetései során gyakran hivatkozik a szakirodalomra, sőt segítségül hívja a szépirodalmat Homérosztól Gyurkó Lászlóig és Tornai Józsefig. Saját kutatásainál interjúkra, vallomásokra, levelekre és beszélgetésekre támaszkodik.

Tessék nézni, milyen szépen belinkeltem Legeza Ilona könyvismertetőjét! Igazán ide illik, de meg kellett magyaráznom, mi is volt az a kötet, melynek címe ismerősen csengett a fülemben és emlékeztem rá. Hogyan jutnak eszembe teljesen váratlanul ilyen régi dolgok, nem tudom. Mondanám, mert sokat pihenek, de ez pedig nem igaz. Azt, hogy napközben dolgozom, délután-este itthon barkácsolok, majd este lefekszem és másnap kezdem előlről, nem nevezném olyan helyzetnek, ahol is törvényszerűen eszembe jutnak a régi dolgok. Ha tudom, még a könyv borítóját is be fogom illeszteni az előző szöveg fölé. Hogyhogy melyikét? Hát amelyiket tudom. Merthogy több kiadást is megért, többféle borítóval. Ehhez képest ezen a képen pedig mi van? Már megint? Vagy az nem ez volt? És hol van itt bácsi?

Ez nem a bácsi, csupán az általa rendbetett újabb fekete CB 667-es telefonkészülék. Az előző képen mutatott játékból nem hiszem, hogy kettő egyforma darab lenne, illetve lett volna, ebből viszont legalább eggyel több van a kelleténél. Sosem fogok a végére érni, hogy csupán egy fehér és egy fekete tárcsás fekete CB 667-esem legyen. No. 344-es még mindig velem van, ami nem baj, mert nem csúnya. Talán valami tárcsa-, vagy zsinór-problémája derült ki utólag, ezért ismét jól szét kellett szednem és megjavítanom.

Mondtam, hogy Leiláról nem lehet rossz fényképet készíteni, ennek újabb példája a soron következő felvétel. Legjobb, amikor úgy fekszik, hogy a négy lába négy különböző irányba áll. Ezen a közeli fotón ez annyira nem látszik, de van ennek egy előző változata is, ahol jól megfigyelhető. Csak éppen azt nem terveztem bemutatni most, mert ez az írás arról szól, hogy vidáman szerelem a különféle készülékeket. Ma is jött egy újabb csomagban, majd jól lesasoljuk azt is. Közben lejár a személyi igazolványom, de ez ne zavarjon senkit.

Valakinek itt ismételten kutyajó dolga van este fél tízkor! Na de a mi ágyunkban? És hol fogunk aludni? Itt, csak előtte jól lefotografálom őkelmét, aztán megy a helyére.

Kaptem ellátmányt asszony pajtástól estére. Nem vagyok egy nagyfogyasztó, de néha azért beledugom a csőrömet ebbe-abba. Tehát nyugodtan lehet nekem mutatni különféle itókákat, én pedig nézek bután, mint lufiárus a nyílzáporban. Ezt se ismertem még, de jóféle volt, nem maradt meg.

Összesöpörtem a nagyszobában. Az akkori nagyszobában, mert most olyanunk nincsen. Most nappalink van. Ott is összesöpörjek? Az nem férne rá egy lapátra. Ez se biztos, hogy én voltam, de beírom magamnak, mint postavezető az ügyfelet. Akit a kézbesítő szerzett, de a főnök szedi be érte a pénzt. Nem értem, miért mondom ezt. Kinek a bundája látható a lapáton? Nem tartunk birkát, nem kopasztottunk meg senkit - egy-két gazdag embert pedig nem ártana - ez itt mind a Leilából jött. Nem tudom, mennyi idő alatt. Illetve nem vallom be, mert még a végén kiderül, hogy rendetlen és trehány ember vagyok és nem takarítok elég gyakran. Nem, erről szó sincs, a kutya hullatja nagyon a szőrét. Egyébként igen, mert lakótelepi eb, össze van zavarodva, hogy most tél van, vagy nyár.

Ezt a képet úgy mégis mi a fészkes fenének készítettem? Megörökítendő a néhai nagyszobában található rendetlenséget? Itt még nem volt szó arról, hogy költözni fogunk, tehát nem amiatt kezdtem el összepakolni. Egészen egyszerűen kezdtem már nagyon nem elférni 61 négyzetméteren. Ez most sem sikerül 164-en. De ez még nincsen készen. Erről később. A képen számos CB 667-es mellett üde színfolt a piros CB 91-es készülék. Abból egy szürke még üzemel anyámnál, illetve feketét lenne még jó szerezni. Piros és fehér már van. Gondolkodom rajta, hogyan néztünk így tévét. Én már kb. 2012 óta sehogy, Nelli még egy-két évig bírta, aztán jött a laptop és vége lett a képernyő bámulásának. Mármint ennek. Nem is volt egy nagy szám készülék, nem sokáig bírta, lett valami bánata és már nem volt érdemes megjavíttatni, ott maradt a szerelőnél alkatrésznek, cserébe nem kért érte semmit.

Időközben újabb fekete CB 667-es készült el. Mai szemmel nézve úgy tűnik, egy ideig én valójában ontottam magamból a felújításokat, mint politikus a szót. Mást akartam írni az előző mondatban, de hát ez itt mégis csak egy kultúrált oldal. Persze ez nem azt jelenti, hogy naponta elkészült volna egy, de az sem állapot, hogy napok óta itt áll az asztalomon egy következő példány és én azt mondom, most azért nem ,mert északi szél fúj, most azért nem, mert kockás ing van rajtam... Nincs is kockás ingem! Vagy lehet, hogy van, csak nem tudok róla. És ezt a darabot itt a képen azóta jól eladtam vajon? Ezt? No. 547-est, házi leltári szám szerint (azt hitted, megúszod, de nem, ha-ha-ha)? Megnéztem, el!

Éppen azon gondolkodtam, hol is volt Leila ágya a régi lakásunkban. Alig több, mint másfél éve lakunk az új házban, ami 1989-es, csak nekünk tud még mindig új lenni (na jó, mindjárt kettő lesz), de már nem jutott eszembe hirtelen. Hiába, öregszem és hülyülök. De szerencsére Isten bácsi segített és pont ez a kép jött a sorban, melyből jól kiderül, hogy a Leila rendes ágya a Levente szobájában volt. Ki gondolta volna? Kibírtam-tem-tünk 10+14 évet a lakótelepen, másfél éve jöttünk ki a külvárosba, de már nem akaródzik emlékezni. Megint csak ott tartunk, lehet-e ennél is jobb felvételt készíteni kedvenc szőrös-bőrösünkről, akit persze ekkor még nem hívtak így, ez a név viszont Kristóf fiam későbbi találmánya. Valamint, hogy fotóztam-e egyáltalán ezt az ebet a mostani rendes fekhelyén?

Újabb sör-portré következik, nem lesz belőle több. Jó ötlet lenne minden dobozzal lefotóznom, amit becsőrözök, de ez már eléggé elkésett dolog. Telefonnal és rádióval elleszek még egy darabig, ha úgy alakul, akár 30 évig is. Ez attól függ, hogyan alakul a piac, meddig kerülnek még elő készülékek és mi pénzt fognak kérni értük. Ezt nem lehet előre megmondani. Vagy sikerül, vagy nem.

Telefon- és kutyasegg-portré. Ilyen is volt, este elővettem a soron következő készüléket, melyet majd jól fel fogok újítani és közben Leila is ott feküdt az ágyon. Ilyen sincsen már manapság, mert legfeljebb a fenti hálószobában lehetne hasonló képet készítenem, oda ugyanis néha felszökik a kutya és ott már sosincsen beágyazva. Viszont telefon még nem járt a szobában. Vezetékes régi legalább is nem, a régi mobilom van fent az ágy mellett állandóan, mint ügyeletes ébresztő. Ez itt a képen viszont még más világ volt, már nem nagyon tudtam volna máshova tenni egy készüléket, hogy lefotózzam. Esetleg még a konyhaasztalon. Hiába, minden korszaknak meglesznek a jellemző fotóhelyei, de azért néha ki lehet próbálni majd újakat is, hátha megtetszik és állandóan használom.

Újabb kutya-portrét mutatok be az alvó Leiláról, aztán tartok egy kis szünetet. Úgy néztem, most nem jönnek róla további képek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fotóztam, esetleg azt, hogy a feldolgozásra váró következő időszakban kevésbé értem rá fényképezni szőrös-bőrös barátunkat. De itt még nem is hívtuk így, ez egy későbbi elnevezése, mint az köztudott.

Erősen gondolkodtam rajta (tudom, ez nem látszott volna rajtam, ha valaki éppen engem néz), hogy melyik képet tegyem be ide: azt, ahol Leila mancsa látszik a telefon mögött a háttérben, vagy azt, amelyiken a farka vége. Folyton csak írt, mi lett a vége? Tintás lett a farka vége! De nem az enyém... Honnan idéztem, ki tudja? Tehát végül ez a kép lett a nyerő. Leila a háttérben szokásos módon érdeklődik az iránt, mi a fenét csinálok mégis, közben én a következő fekete készülékemet próbálom megörökíteni az utókor számára felújítás előtti állapotában. A fotón jól látszik, mennyire piszkos volt a számtárcsa ujjkorongja, az viszont már kevésbé, hogy valaki egy sötétzöld kézibeszélőzsinórt merészelt rászerelni előttem. Ez annyira bökte a szememet, hogy rövidesen el is távolítottam, majd a nyilvántartásba vételnél azt írtam be, hogy zsinórok nélkül érkezett és ebből kifolyólag azok pótlása szükséges. Ennyit mikrodióhéjban az én nem létező rövid- és hosszútávú memóriámról. Ezt most ki is javítottam, arra, hogy úgy illik rá az a zsinór, mint tehénre a pantalló, tehát ki kell cserélni. Az ujjkorong tisztításáról bezzeg nem szól a legenda...

Van mááásiiik, lááátood? No. 075 már sokkal szebb állapotban található, hiszen őt jól felújítottam. Neki is több alkatrésze hiányzott, de pótoltam őket és üzemképes állapotban várja, hogy vidáman, önfeledten csörömpölhessen ismét, valamint csámcsogva zabálja fel a mikrofon-táplálást.

A nemrég már bemutatott No. 556-os házi letári számú készülékemet azért vettem elő ismét, mert egy kedves gyűjtő kolléga azt kérte, ugyan próbáljunk már meg felvételeket készíteni a CB 35-ös típusú távbeszélő készülék egyes bakelit alkatrészein található és gyártóra, illetve a gyártás idejére esetlegesen utaló számokról, betűkről és szimbólumokról. Igen, ő volt az, kinek előző gazdájához kötődik a fenyítőss zevasz megalkotása! És azt észrevetted, hogy a régi székem támlája csupa kutyaszőr? Ez azért is érdekes, mert Leila soha nem járt ott, ellenben én sokat voltam Leilánál és a ruhámon átvittem, úgy tűnik, a ruhám csak átviteli eszközként szerepelt és a támla anyagán jobban megmaradt a mi kedves házőrzőnk bundája. Ez a szék megvan még, most éppen a ritkán itthon tartózkodó Levente fiam szobájában nem használjuk semmire. Akkor azért még emlékszem talán valamire, már ami ezt a készüléket, illetve a róla készített képek apropóját illeti. Persze ebben segítettek az utána következő felvételek, ahol próbáltam értékelhető fotót készíteni kedves gyűjtő kolléga felhívásának eleget téve. A szóban forgó bénázás talán legkevésbé rosszul sikerült eredményéből felvonultatok párat, mert tudom, hogy erre vártál eddigi egész életedben!

Ezt a kísérletet inkább hagyjuk és menjünk tovább... Itt a középen (nem) látható gyári szám megörökítése lett volna a cél. Szemmel le tudtam olvasni és bejegyezni a nyilvántartásomba, de a fényképezőgépnek sajnos nem sikerült. Így aztán vagy elhiszi nekem a kedves gyűjtő kolléga, amit közlök vele, vagy igen. Tudom, a gumilábak is hiányoznak az alaplemezről. Ezek vagy eleve rajta se voltak, amikor a fenyítős szevasz kitalálója hozta, vagy annyira ramaty állapotban találtam őket, hogy gyorsan eltávolítottam. Bízom benne, a kép készítése óta viszont jól pótoltam is.

Ez már sokkal jobban sikerült. Persze itt is készült több felvétel, közülük ez lett talán a legjobb. Ez a készülékház belsejében van, a kézibeszélő tartó másik oldalán. Az a két csavar tartja, merthogy külön darab, itt csak maga a villa van, LB 37-nél ugyanez a közdarabon keresztül kapcsolódik hosszabb csavarokkal a fém készülékházhoz. Alatta látható a földelőgomb helye előre kialakítva, ha alközponti változat a készülék, csak ki kell lyukasztani az ezen a helyen vékony anyagú házat. Középen pedig az automata kar, melynek csak a vége fém, egyébként bakelit ő is. Valamint a rézdarabbal helyettesített lezáró elem, mert az eredeti sasszeget sikeresen elhagyta a gazdája, avagy megette az idő vasfoga. A bal oldali jelet, illetve a jobb oldali szám és betű jelentését lehet, hogy említette a kedves gyűjtő kolléga, de nem jegyeztem meg, mert ilyen szinten azért nem foglalkozom a készülékkel, nekem az a fontos, hogy a lehetőségekhez mérten szép és üzemképes legyen.

Ezt a feliratot látjuk a hallgatófedél belsejében. Pedig mondta a kedves gyűjtő kolléga, kinek a rövidítése a "krt", de én, meg a memória... Logikusan persze a gyártó korabeli cég nevének rövidítése, nyilván nem Közismerten Rettenetes Társaság, vagy valami hasonló, hanem azért ennél kultúráltabb. Azt sem gondoltam volna például, hogy az MTK a Magyar Testgyakorlók Köre rövidítése, mígnem egy szép napon a tudomásomra nem hozzák. Mindig tanul valamit az ember. Közismerten Rettenetes Társaság, ez tetszik! Nehogy ez legyen a következő írásom címe...

Itt pedig az látható, hogyan néz ki a bakelit villa a CB 35-ös készüléken, miután az automata kart kivettük belőle. Tisztán, mert ez a rész általában borzasztóan piszkos, poros tud lenni, főleg, ha a készülék élete során itt sosem kellett szétszedni. Természetesen én jól kitakarítottam, nem feltétlenül most, mikor is ezt a képet elkészítettem. Tudvalévő, az évek során bekerülő száraz piszok egy idő után működési nehezményeket tud okozni, és akkor még nem beszéltünk a nedvességről, nem is annyira a levegőéről, hanem mondjuk, ha Mariska titkárnő kisasszony az íróasztalon történő kefélés közben belelötyögtette netán a konyakot...

Mit lehet elmondani a soron következő fekete CB 667-es felújítása kapcsán, mikor a sokadik egyforma telefonkészülék került úgy-ahogy elfogadható állapotába a korához képest? No. 184-esről (házi leltári szám, nem úszod meg, nem-nem) alig sikerült értékelhető képet készítenem, valahogy nem volt formában aznap a digitális szappantartóm. Ezzel a kacattal szenvedtem még mindig tehát, majd szólok, ha már megint a régi jó gépemmel készült fotó következik, ez jó eséllyel az állomány nevéből ki fog derülni, más kérdés, hogy én észreveszem-e. Valamint arra sem emlékszem, hogy ezt a telefont végül ezekkel a pocsék képekkel hirdettem meg, vagy pedig készítettem róluk másik sorozatot az eladáshoz, minden esetre nyilvántartásom szerint elkelt már azóta a ... gazdaságos piactéren.

Következik CB 667 No. 097 (házi leltári szám) felújítása előtti állapotáról készített képek egyike, a még használható kategóriából. Itt az történt, hogy már kellőképpen kezdett elegem lenni abból, hogy a digitális szappantartó önálló életet él, vagyis kénye-kedve szerint kapcsolja be a villanót, illetve nem. Bocs, megnéztem, valóban már nem sokáig szenvedtem vele, másképpen megfogalmazva, kezdett már annyira fájni, hogy gondolkodtam a változtatáson és jól megpántoltam a régi gépem törött elemtartó fedelét, melynek következtében még a mai napig alkalmas kültéri és megfelelően erősen világított beltéri képek elkészítésére. Ha pedig eljutok nyilvános rendezvényre, legfeljebb a telefeonemmal fotózok, nagy duzzogás, esetleg ízes magya rmondatok kíséretében. No. 097 előzetes felmérésem szerint leginkább csak piszkos, de ezt majd jól le is sasoljuk közösen a felújítást követően készült fotográfián, előtte azonban asszony pajtás születésnapja érkezik, és az akkor készült felvétel.

Készült ennél jobb felvétel is Nelli 48. születésnapjáról, azonban ez volt az, amelyiken mindenki szerepelt - rajtam kívül, mert én voltam a fotós. Igen, nálunk Leila is családtag, na persze nem ül oda az asztalhoz ebédkor, bár mostanában hétvégente gondolkodunk rajta, hogy egyszer bizony Isten, megcsináljuk, csak akkor még nem érzünk magunkban hozzá elegendő bátorságot, illetve én, a családfő, ekkor még nem veszek magamhoz elegendő mennyiségű bátorságot - de erről majd később. Valóban, az ott középen az én helyem, Levente ekkor, vagyis pont a napján, március 6.-án nem tudott hazajönni.

Elkészült CB 667 No. 097 felújítása, tessék nézni, milyen szép lett! Jól el is kelt a ... gazdaságos piactéren azóta. Itt jegyzem meg, próbáltam megfékezni az digitális szappantartónak az ő pH értékeit, tehát minden egyes beállításról készült kép villanó nélkül és villanóval is. Hogyan csináltam, már nem tudom, ugyanis azóta még egy kicsit használtam a készüléket, majd midőn a régi gépem jól visszavette a hatalmát, egyáltalán nem. Kellett ehhez szenvedni eleget, kérdés, mit fog ebből értékelni a hálás, avagy hálátlan utókor. Ebből? Semmit!

Ritkán látott szakmai titokra derül fény a mostani fényképem közlésével: a rövid életű CB666-os telefonkészülék egyrészről új volt, másrészről magán hordozta az előd CB 555-ös egynémely jegyeit. Például a régi hallgatóval jó eséllyel tele volt még a raktár, tehát korszerű ide, modern fejlesztés oda, ezeket jól el kellett használni. Ezért a korabeli kézibeszélők a mellékelt ábrán látható módon voltak felszerelvényezve. Jó lett volna az, hogyha mindkét szerelőlap azonosan világos színben mutatkozik, de utólag nézve nem bírtam minden apró részletre egyformán alaposan figyelni. Így azonban a kedves olvasó jóhiszeműségére bízom, hogy megértse, a mikrofon illetve hallgató alatti kis csavaros szerelőlap, anyagában műanyag, ám fém érintkező lemezekkel ellátott elem miért is rendelkezik az azóta ismert jegyekkel, tehát miért ilyen az alakja, a kialakítása, amilyen. Ha nem voltam elég világos a jelenség megértéséhez, akkor később érthetőbben elmondom, félek azonban, hogy ezt a gondolatot a most leírtakhoz képest két percen belül el is felejtem. Visszaolvasni a jelenlegi cikkeimet később - talán egyszer...

Íme pediglen a kedves adóalany, aki már alig várja, hogy adózhasson... Ja nem, ez egy jelenet volt a néhai szép emlékű Parabola című műsorból, mikor még készültek ilyenek a televízióban...  Maiaktól látatlanul sugárban hányok... Valamely külföldi film részletét sznkronizálták át magyaul, de úgy, hogy a részlet lényege új értelmet kapott. Itt viszont az a bizonyos fekete CB 667-es készülékem látható, melynek kézibeszélője az imént vázolt elvek alapján van felépítve. Jaj, de magyartalanra sikerült utóbbi mondatom! No. 088-asra (házi leltári szám) a leírtakat tekintve különös kegyetlenséggel vigyáznom kell, nehogy odaígérjem egy lesből támadó ruhaszárító kötélnek... Na megint de honnan is odéztem, ki tudja manapság? Szóval tehát, ezt nem szabad eladnom semmi pénzért, bármi áron sem. Na jó, akkor van az a pénz: 50000 kemény magyar valuta!

Új beszerzések 2021. március idusán, a pozsonyi forradalom évfordulójának napján fényképezve. Gyenge voltál töriből? Te bajod. Google, a barátod... Mindig megtalálom azokat a készülékeket, melyekért nem kérnek csillagászati összeget, viszont belelátom előre, hogy meg tudom csinálni, vagy a kosz alatt valójában szép, csak ki kell vakarni belőle, vagy hiányos ugyan, de van hozzá alkatrészem. No. 561 a bal oldalon ez utóbbi eset, mutatom később, hogy tessék nézni, milyen szép lett. Csak zsinórok kellettek hozzá, meg némi sika-mika. Persze óvatosan, mert könnyen karcolódik a műanyag felület. Boldogult nagyanyám mindig azt mondta, hogy be kell áztatni... Na, honnan idéztem már megint? Jobb oldalon pedig a készülék, melyre éveket vártam, mert bár nem magyar és emiatt annyira nem kerestem, ám mégis része volt a hazai vezetékes távközlésnek, mi több, alközpontos karbantartó műszerészként sokáig dolgoztam is vele, rengeteget felszereltem és felújítottam. Ő egy EVA 66-os, egy NDK gyártmányú főnök-titkári készülék, sajnos csak egy darabja a háromrészes garnitúrának, melyhez ráadásul egy ma már beszerezhetetlen jelfogószekrény is tartozott. De legalább egyben van, mert szokás volt azt az úgynevezett rozettazsinórt tőből levágni, ami a készüléket a fali csatlakozó dobozzal összekötötte. Ez is borzasztó retkes, de majd szintén szép lesz. Isten hozott nálam a nyolcvanas évekből! Ja nem, csak a csomagos postás kolléga...

Tessék nézni, milyen szép lett! Kicsit sárgák a zsinórok, kicsit kunkori a kézibeszélőnek az ő zsinórja, de az enyém! Lehet, még valahol van ilyen, ehhez való másik tartalékom is. No. 562, mert ő is kapott ám házi leltári számot, melyet feltétlenül közölnöm kell. Szépen meg lehet ezt az egyébként vékony műanyag házat takarítani, persze csak akkor, ha nincsen besárgulva, igazgató kartárs nem cigarettázta össze és hasonlók. De még ebből is volt tartalék alkatrész a szomszéd raktárban a Nóra néninél, ahová átsétálva nyomtam a folyosón egy fenyítős szevaszt az üzemgazdásznak, mint az köztudott. Egyedül a fali csatlakozó doboz szintén fehér műanyag fedele hiányzik, valamint az itt már tényleg levágott switch-kábel csonkot kell majd jól leforrasztanom. Mert ezt forrasztani kellett, készülék és központ oldalon egyaránt. Amikor sikerült elkötni a kábelt, öröm volt nézni, hogyan zörgött és villogott a készülék az első próbán. Lehetett megkeresni, melyik fakezű vakhangya forrasztott kéket a zöld helyére. Néha még én is...

Mi nem volt ma még? Hát kacsa! Majdnem elfelejtettem, de szerencsére eszembe jutott gyorsan, még a mai anyag vége előtt. Olyan gyorsan persze még nincs vége ennek az írásnak, még hat kép van hátra, ha jól számolom. Nem, hét! Össze ne vesszek magammal, nagyon hülyén néznék ki, amint éppen felpofozom a saját képemet... Kicsit életlenek lettek szegény hápik, de a telefonommal még ilyen felvételt se tudok készíteni. Tudni tudok, csak pocsék lesz.

Már megint egy újabb fekete CB 667-es telefonkészülék. No. 126 is nagyon szép lett a korához képest, olyannyira, hogy őt eltettem megőrzésre, kiállítási, bemutató célokra. Bár ez utóbbiról lassan kezdek lemondani. Jönnek mindenféle népek, összetapogatják, leejtik, ellopják... Valamint nézem, hogy hamarosan véget ér a korszak, amit a digitális szappantartóval voltam kénytelen dokumentálni. Már alig várom! Volt annak a gépnek továbbá egy olyan rákfenéje is, hogy némely elemcserék alkalmával elkezdte előlről beszámozni az elkészült képeket. Így aztán öröm archiválni, mikor egy mappába két, vagy több egyes számú fotó kerül példának okáért.

Az imént látott piszkos zöld készülék felújítása is véget ért. No. 561 megkapta jól megérdemelt zsinórjait. Kissé talán ez a ház is kezd besárgulni, de jelen esetben még nem szükséges cserélni. Aztán lehet, csak a mesterséges fényben látszik ilyennek. Majd előkeresem és lefotózom - immár a teraszon kint, hacsak el nem adtam időközben. Megnéztem, nem.

A most már áldásos tevékenységemnek köszönhetően minden bizonnyal közutálatnak örvendő digitális szappantartóm egyik újabb, ám mindenképpen utolsó húzása az volt, hogy a képállományok kiterjesztéséből eltűnt a dátum. Persze lehet, hogy ezzel én bosszantottam fel, mikor is minden elemcserét követően nem állítottam be ismét a dátumot. Akkor az ne is legyen - gondolta magában sértődötten az ostoba gép. Akkor te se legyél - gondoltam én és kisvártatva meghekkeltem a régi fényképezőgépemet, hogy az visszatérhessen az életbe. De előtte még jól megállapítottam, hogy engem aztán nem csapsz be kiskomám, mert piros, fehér és zöld színű készülékeket nemzeti ünnepekkor szoktam előszedni és egymás mellé állítva lefotózni. Ez pedig március 15.-e volt, mert nagyjából ott járok a képek sorrendjében, mégpedig két évvel ezelőtt, 2021-ben. CB 91 MM is jól előkerült ez alkalomból és ismét megállapítottam, ez a sorozat hivatalosan is készült a ház színével megyegyező színű, valamint fekete kézibeszélővel egyaránt. Viszont egyszínű feketém még nincsen belőle. Még...

Namármost, hogy a 128-as házi leltári számú fekete és a 019-es házi leltári számú piros színű CB 667-es telefonkészülékemet is de hogy milyen alkalomból fényképeztem le, arról már halvány lila segédfingom sincsen. Ezen az sem segít, hogy ugye a hülye gép nem jegyezte meg a készítés dátumát, sőt. Egyenesen hátráltat. De már nem sokáig teszi meg, jósolom én ezt előre, persze megnéztem, mikortól jönnek a képek megint a régi fényképezőgépemmel jól elkészítve. Logikusan utánagondolva aztán rájöttem, talán azért, mert ezek együtt laktak egy dobozban és valamiért elővettem azt a dobozt, valaki talán keresett valamit például. Vagy nem tudom. Mindkét készülék marad a birtokomban, szépségüknél fogva nem szeretném eladni őket.

Ezt a szép szürke CB 667-es telefont pedig éppen a minap vettem elő ismét egy fotósorozat kedvéért, mert valaki ilyet keresett, ami nincsen besárgulva és ennek okán mindet megvizsgáltam újból. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a négyből kettő valójában már sárga, csak egyébként még szép és korát tekintve majdnem el is nézem neki ezt a hiányosságát. Mivel egyébként ritka, nem szívesen adok el belőle, de van az a pénz, amiért nagy duzzogva mégis megteszem végül. Ilyenkor általában próbálok színlelni boldog szerelőt, ha már ez a címe a mai anyagnak és hamarosan véget ér.

Méghogy a régi vezetékes telefon a kutyát sem érdekli... Pedig de! Legalább is ezt az ebet eléggé hidegen hatja, mint az a mellékelt ábrán is látható. Valahogy Leila nem szokta megszaglászni sem az általam felvonultatott telefonokat, ami felújított készülék esetében még érthető is, hiszen annak nagy gazdi szaga van. Frissen beszerzett készülékeket pedig nem szoktam szimatoltatni vele, bár mondjuk nem értem, hogy miért nem. De ő nem drogkereső kutya, hogy kiszagolja a tiltott szert. Egyik készülék belsejében sem találtam eddig semmilyen idegen anyagot, ami például a köteg húszezrest tekintve elég sajnálatos dolog. Kisebb alkatrészek, csengőcsészék szoktak néha előfordulni, de azokért meg nem adnak kenyeret a boltban. Nem is adnám, mert ezekből általában hiányom van.

Még egy Leila-portré búcsúzóul, háttérben egy telefonnal?