Honnan jutnak eszembe ezek a címek, ezek a mondatok? Nem tudom. Régi fekete-fehér tévénken rengeteg műsort néztem gyerekfejjel, s azok még műsorok voltak. Mint például a Ki mit tud. Egyik ilyen megmérettetésen szerepelt a címbéli zenekar és a fülemben szól még Antal Imre műsorvezető bevezetője, a néptánc, melyhez a zenét a nevezett együttes szolgáltatta. A stílusról találtam ismertetőt a világhálón, a zenekarról semmit. Nyilván kevésbé sikeresen e név alatt nem működtek tovább. Vagy csak elfelejtette őket a köznép. Engem is el fognak? Teszek róla, hogy ne, aztán majd az utókor mond végítéletet. Mi köze a mai írásnak ezen eszmefuttatáshoz? Jó eséllyel szokás szerint nem sok, ígérem, a következő anyag már a képek előzetesen megállapított tematikája szerint kap címet. Ígéretből manapság Dunát lehet rekeszteni, lássuk hát, hogyan alakult a tevékenységem 2021 első felében!

A csűr és annak döngölése egy későbbi történet lesz, elvégre jól meg kellene azért magyaráznom a mai 36 darab kép közlésének során, mit is jelent ez a cím, mert a benne található fogalmakkal az átlag olvasó nem feltétlenül van tisztában. De ez nem baj, majd én segítek: a képen látható Orion 520-as típusú rádiókészülék finoman szólva a nem szeretem kategóriába tartozik nálam. Másként ezt szívesen beledöngölném a padlóba, azzal együtt, aki kitalálta az átmeneti típust képező rimlock fajtájú elektroncsöveket. Merthogy ez a készülék ebből épül fel és a kedves ismerős gyűjtőtárs már jó előre felkészített, miszerint az ezekkel végzett munka pokol kénköves izzó tüzén történő szenvedés lesz. Vagy úgy járok vele, mint a CB 555-ös készülékkel, ilyen rossz, meg olyan rossz, károgták a varjak, aztán mire végül elővettem és foglalkoztam vele, kiderült, hogy tényleg rossz, de nem kezelhetetlen, nem lehetetlen. Ez a típus ma sem a szívem csücske még, akkor, 2021-ben túl is adtam rajta, de ha egyszer megint lesz belőle nálam, rájövök, az én véleményem az egy dolog, a másé meg egy másik.

A nyitóképen nem csűr látható, hanem az eddigi egyetlen virágágyásunk, ami tavaly tavasszal még ilyen szépen nézett ki. Aztán az év folyamán annyira megnőtt benne minden, hogy lassan már kisoroszlánt lehet tartani benne. Muszáj volt a képanyagban ugranom egyet, mert nem akadt a kezem ügyébe semmi, ami egy kicsit is illene ide. Csak rádió van, meg telefon. Ezen a képen viszont egy olyan készülék látható, ha kissé viseletes formában is, amelyet nem adnék semmi pénzért, ha már sikerült beszerezni: Terta 422M. Az Orion tervezte a hatvanas években, de végül a Telefongyár totta le. Semmi értelme annak, hogy telefongyár gyártotta, össze kell vonni és egyszerűsíteni, így lényegesen gyorsabb. De mi az, hogy M?

Ő az M, egy Terta 811-es magnetofon lakik a fedél alatt. Külön is lehetett venni táska formájában és már olyanom is van, majd jól lefényképezem és bemutatom, mert úgy emlékszem, bár egy ideje itt lakik nálam, de még nem örökítettem meg. Ezt a túlbonyolított mondatot jó lett volna szétdarabolni ollóval, de az meg nem én lennék akkor. Képes voltam például fél oldalakat írni úgy, hogy az egyetlen mondat volt. Lőrinze Lajos meg forog a sírjában. Ez a magnó is fog reményeim szerint. Ha összeírnám, mennyi minden vár még rám, kiderülne, hogy kevés a hátralévő 30 év. Csak az összeírás lenne ennek egytizede. Inkább nekiállok, aztán kiderül, sikerült-e. De közben jönnek újabb páciensek a rendelőbe. A rendelőbe, ami még el sem készült, mert kellene egy nagy asztal, ahol ezek a készülékek eleve elférnek. Ehelyett van egy kicsi, melyet elfoglal egy szétszedett rádió fél éve. Hiába, közben tél lett és nem volt kedvem a készülék, meg a kályha között mérgezett egér módjára rohangálni. Baj, hogy talán az első mondat szól a képről, a többi annyira nem?

Viszont most veszem észre, hogy a magnetofont a sasszival összekötő kábel hiányzik. Mert mi értelme van egy önmagában forgó készülék (már előbb el is kell jutnom ám majd odáig jól, hogy forogjon), ami nem szól, miközben hátul található egy magnetofon-bemenet. Van még antenna-csatlakozó, meg földelés, amit egy időben javasoltak a vízvezeték-hálózata kötni, ami által aztán kellően összeszedett minden zajt a légkörből. Ezért hát a vízcsap szimbólum, nem kellett víz a rádió működtetéséhez, ez nem mosógép. Az URH vételhez a készülékházra szegezett szalagkábel-keretantenna nagy divat volt abban az időben ám, sok bácsi barkácsolt ilyet. Valamint van még lemezjátszó-bemenet és külső hangszóró kimenet is, ha a készülék a nagyszobában van, a nagypapa meg a másikban szundikál a hallgatott műsorra. Kicsit sem azért, mert unalmas, ááá dehogy! Emlékszem, boldogult jóatyám volt a mérce: a fotelban ülve nézte a tévét, véget ért a híradó, kezdődött a film. Ha 3 perc után édesded hortyogás hallatszott a szobából, akkor az egy unalmas film volt. Tízből kilencszer ez történt abban az időben.

Tehát a csűr a csépeletlen gabona, vagy másnéven nagy mennyiségű takarmány tárolására épített fedett raktár. Milyen okos vagyok! Milyen okos a ... barátod az interneten... Fedett raktáram nekem is van, de abban tüzifát tárolok. Meg a naponta használt biciklimet. A két garázsban pedig rádiót és telefont. Ezen a képen az eddig leírtakhoz képest egy Terta 426M típusú készülék látható. Egy újabb M. Vagyis neki is egy Terta 811-es magnetofon lakik a fedele alatt. De azt most nem nézzük meg, mert nem nyitottam ki annak idején, azaz 2021. január 2.-án a fotózáshoz. Vagy lusta voltam kinyitni. Vagy nem fért volna bele a képbe. Vagy nem tudom. Ki emlékszik már arra két év elteltével. Viszont a garázzsal azóta se történt semmi. Nem mentem oda megnézni, csak messziről láttam. Ez is teljesen idevaló adat, mint a csűr fogalma.

Ebben az esetben viszont mindjárt két zsinór is jön a magnetofonból a rádió erősítőjéhez. Ezt úgy annyira nem értem hirtelen ránézésre. De majd jól kivizsgálom az esetet. Ugyanúgy a szokásos antennacsatlakozó látható a vízcsapos földdel, de most csak egy van, mert ez a készülék korábbi, mint a 422-es még nem tudta az URH-t. Lemezjátszó bemenet és külső hangszóró kimenet, honnan a csudából fogok én olyan csatlakozót szerezni hozzá. Két hosszú vékony csavar anyával és kicsi forrfüllel a kétszálas vezetékre. Hány ohmos hangszóró mehet rá, majd jól megnézem a készülék leírásában. A csűrt le kellett döngölni, hogy az egérke ne tudjon bebújni és megzabálni a gabonát. Az üveg pálinkát pedig jól el kellett rejteni a gabona közé, nemhogy a tehén, vagy az asszony leverje... Hogy adott esetben akettő ugyanaz? Nem, nem akarok kint aludni ma éjjel a garázsban! Méghogy csak ma éjjel...

Itt már nagyon éhes lehettem a kép készítésének idejét nézve, mert ezt az R4900-as Melodyn névre hallgató Videoton rádiókészüléket már ki sem vettem a helyéről, csak gyorsan lefotóztam, aztán mentem haza ebédelni. Hogyan lehet egy ilyen rádiót fekve tárolni? Talán mert így volt neki hely. Tárolni még csak-csak, de amikor olyat látok, hogy valaki így szállítja, vagy csomagolja be és küldi el postán. Mindjárt adok ám neki egy fenyítős szevaszt! Ja bocs, az az előző cikkem volt... És akkor már nem is lehet soha többet leírni, népszerűsíteni, legendává tenni? Mint a csűrdöngölő nevű néptáncot... Na jó, most már tényleg megyek ebédelni. De előtte még gyorsan elmondom, bár őt sem tartottam meg akkor, azóta hát persze, hogy van belőle már egy másik.

Ez gyors volt: délben még az előző képen látható rádiót fotóztam, délután három óra előtt pedig már a 283. egyforma fekete CB 76-os telefonomat fotózom. Közben feljöttem az akkori lakhelyünktől kb. 3 kilóméterre lévő garázsból jó eséllyel gyalog, mert amikor nem kellett cuccolni és aznap nem kellett, akkor innejstül onnajstig mindig gyalog mentem. Mint a Vitéz László. Emlékszünk még rá? Komoly csávó volt, minden ördögöt kupán vágott. Példát vehetnének róla a mai fiatalok. Úgy beszólt a debil devilnek, hogy öröm volt hallani. Sőt, én még az ebédet is megettem és utána nem szundikálni mentem, hanem telefont fényképezni. A No. 118-es számot viselő készülék azóta jól elkelt a ... gazdaságos piactéren. Mára elértem, hogy feketéből tényleg csak az a három darab maradjon, amit jó állapota miatt mindenképpen megőrizni terveztem. Tudod, a fehér, a fekete NDK tárcsával, valamint lengyel tárcsával, ezen rugóztam hónapok óta. Nem láttad? Tessék visszalapozni! Erre fel minap meg mi történt? Jött egy negyedik csomagban...

A képen látható No. 033-as házi leltári számot viselő telefonkészülékem sem engem boldogít már azóta. Tulajdonképpen, ha kijelöltem volna végre-valahára azokat a példányokat, melyektől állapotuk miatt nem válnék meg semmi pénzért, akkor a többletet egy az egyben piacra lehetne dobni. A baj az, szeretném, hogy minden típusból minden változat legalább egy képviselője jöjjön velem. Illetve maradjon velem. Ez a veszély ezt a telefont már nem fenyegeti. Máshol táncol... Ja nem, másnál csörömpöl, avagy képezi részét otthona dekorációjának. Másik problémám, ha egyszer egy készülék nálam landol, túlságosan is az életem részévé válik és nehezen szabadulok meg tőle. Legyen akármilyen állapotban. Most például éppen egy maradvánnyal, egy ronccsal szenvedek, hogy belőle egészet, működőt, szépet varázsoljak. Nem lehetetlen küldetés, csak mivel szanaszét vagyok pakolva jelenleg szintén, ezért idő. Meg egyszerre száz dolog lakozik az ember fejében és nem csak ez az egy. Ha csak ő lenne, már itt állna a végeredmény előttem. De hát azt mondta a bácsi, van még 30 évem...

Na ő lesz az egyik a feketék közül, aki maradni fog. No. 498 ismerős házi leltári szám nekem, meg úgy nagyjából rendben is van a készített képek alapján. Megnézzem, mi a jelenlegi helyzet vele, vagy hagyatkozzak hanyatló elmémre? Basszus, nem, eladtam! Akkor meg azért volt ismerős a szám. Alzheimer-kór előnye? Minden nap új ismerős! Végül is, annyira nem is volt szép. Savanyú szőlő esete? Nem kellett volna olyan korán leszedni, mint Csinóbli bácsi a paprikát, mert minél előbb pénzt akart csinálni belőle. Micsoda ügyfeleim vannak nekem, ugye? Nem lesz belőle önálló történet, csak hirtelen eszembe jutott. Tehát akkor ez a fekete nem maradt. Amit említettem, hogy befutott nemrég, az sem fog, már rendbe raktam és hirdetem. Tessék jól megvásárolni őt is!

Minden sárgasága ellenére ő is elkelt már azóta. No. 119 házi leltári számmal bíró készülékembe valaki beleszeretett. Végül is, ha megvették a Kinder tojás üres műanyag kapszuláját, egymás után háromszor is, akkor nincs reménytelen eset, csak türelmetlen eladó. Meg pénztelen. Amely készülékház és kézibeszélő pedig indokolatlanul sárgának minősíttetik, az jól részt vesz a hidrogén-peroxidos kezelésen. Hogy mikor, nem tudom, mert várom a jó időt, midőn a bemázolt kísérleti alanyt ki lehet tenni a tűző napra. Gumikesztyű, maszk, mi kell még hozzá? Oxigénpalack, guminő? Ja utóbbi az nem...

Hopp kutya! Ismered a játékot? Nem? Szerencsés ember vagy.

Méghogy a régi vezetékes telefon a kutyát sem érdekli? Ja de! Hanyadszorra sütöm el már én ezt a poént? És hányszor fogod még olvasni, mihelyst meglátok egy ilyen jellegű képet, melyből miért is nem készítek további újabb példányokat? Mert máshol lakunk, más körülmények között, azért? Mert ez akácfa, azért nem lesz rajta idén barack. Ismered a történetet? Nem? Ejnye, most keressem meg a képet neked? Keresd meg te, ne én csináljak már mindent...

Hogyan lehet pihenni ilyen kitekert pózban? Hát így, mutatom, tessék nézni jól!

De miért szerepel ismételten az imént látott készülék? Mert az előző felvételen még előtte állapotban volt, most viszont utána állapotban látható. Magyarul a két fotó között szétszedtem és jól letakarítottam. Megvolt az ismert műsorvezető, aki azon viccelődött, hogy egy korábbi rendezvényt követően mit csináltak a Tanita Tikaram koncert előtt a sportcsarnokkal? Hát jól kitanitatikarították! Ez a jóember ma is jelen van a médiában...

Most őszintén: lehet ellenállni egy ilyen élethelyzetnek, hogy ne örökítse meg az ember?

Esti pusziosztás a kis gazdinak. Gondolom, előtte a fenekét nyalogatta. Mármint a Leila...

Továbbá egy kis rendetlenkedés a gazdikkal a nap végén. Fülrágás, meg hasonlók. Azt a Leila is szokta, de ezúttal Kristóf az elkövető.

2021. negyedik napján erőteljes késztetést éreztem az iránt, hogy kicsit alaposabban is megvizsgáljam a Zengő rádiómat, ha már másodszorra sikerült szereznem egyet. Az első esetről inkább nem beszélek... Mielőtt bekapcsolom, illik azért kiporszívózni, valamint a szorulásos állomáskeresőnek is adni kell egy kis ricinust. Inkább, mint letörni a forgatógombot. Tőlem szokatlan alapossággal végig is fotóztam a munkát, ám ezt a képanyagot inkább nem közlöm teljes egészében, mert egyrészt az többször 36 fotó lenne, másrészt nem igazán tudom, melyik része pontosan micsoda a készüléknek. Gondolok itt a belsejében fotografált részletekre. Na jó, egy nagyfrekvenciás részt, meg egy anódpótlót azért még felismerek, de itt talán ennél is alaposabban képeztem a fényt. Tehát néhány képet akkor is közlök, még nem tudom, melyek lesznek ezek. Az a kis barna forgatógomb a bal felső sarokban állítja, mennyire legyen jelen a rugós utánzengető egység a hangszóró áramkörében. Ilyet se látni, se előtte, se utána, se át, se tyű. Ez utóbbi mondatrész egy távol-keleti termék használati utasításának magyarra fordítását követően keletkezett, s a maga idejében, a kilencvenes években ismert volt, aztán feledésbe merült. Idáig...

Így néz ki a készülék belseje a  hátlap eltávolítását követően. Szaktudásom jelenleg ennyiből ki is merül, jó, felismerem a hangszórót, a trafót, meg a csöveket, az ott egy elektrolit-kondenzátor, meg egy ferritantenna, valamint rengeteg por, amit ki kell ecsetelni. Továbbá rá kell jönnöm, hogyan kell a sasszit kiépíteni, hogy hozzáférjek jól az állomáskeresőhöz és orvosolni tudjam a hibát.

Íme hitünk szent titka: az alsó csavarok oldását követően az alaplemezzel együtt az egész belső berendezés kiemelhető, de a forrasztások bontása nélkül csak addig, amíg a hangváltóhoz, illetve az alap hangszóróhoz menő vezetékek elérnek. És éppen addig érnek el, hogy ilyen egyszerű javításhoz, mint az állomáskereső pályájának kenéséhez hozzáférjen az ember fia. Ennél komolyabb beavatkozáshoz viszont már kell a forrasztópáka. Majd szükség lesz arra is, mert az URH sávon zárlatos a készülék, füstöl. De hát a rádió is füsttel működik, nem? Ha kijön belőle a füst, akkor nem működik tovább... Felhívnám még a figyelmet a skála fehér háttérlemezének anyagára és a felfogatás módjára. Gyűjtő kollégától eltanulva, ez annyira Videotonos, avagy Tertához szokott embernek, nekem annyira szokatlan.

A szükséges minimális beavatkozások elvégzése után még egy utolsó kép a Zengőről szemből. Azt tudtad, hogy a hangszóró előtti rácsos előlap elhúzható oldalra és így hozzáférhetővé válik a rugós zengetőegység? Persze akkor, 2021. negyedik napján ezt nem fényképeztem le. Valamint ma sem, hogy ahhoz képest ennyi idő elteltével, 2023. Nagyszombatján vettem elő ismét eme becses (bár a szakma jelesnek álcázott képviselői által becstelennek ítélt) készülékemet.

Kissé agyvérzésesre sikeredett a No. 548-as házi leltári számot viselő felújított CB 76-os telefonkészülékemről készült kép a digitális szappantartóval, de hát ezért is csak átmenetileg alkalmaztam a fénynek az ő leképezésére, majd kisvártatva megkókányoltam az én eredeti régi gépemet és ez a kacat ment vissza a dobozába. Szükség esetén szenvedni vele elmegy, de hosszú távú alkalmazása nem javasolt. Szép lett ez a telefon a saját színű zsinórjaival, mert csak piszkos volt, de egyéb sérülés nem csúfította. Talán ez okból kifolyólag van még mindig a birtokomban. Na ki veszi észre, mi a hiba ebben a szövegben?

Na, szabad a gazda? Az előző képen is már szerepelt és itt a jobb oldalon látható piros készülék valójában egy CB 667-es 76-os házzal és NDK számtárcsával. Mondtam már, hogy keletkeztek ilyen hibridek, nem csak a Kókány Berci barátunk műhelyében, hanem amikor a Telefongyár átadta a gyártást a Mechanikai Műveknek és tele volt még a raktár régi alkatrésszel, akkor is. Készülékpróba a Panasonic alközpontom segítségével este, a szomszéd lakók legnagyobb örömére. Na jó, még nincs annyira késő, csak negyed nyolc van. Ezt írja a fotó kiterjesztett állománya és én elhiszem neki. Nem állítottam át kifejezetten azért, hogy kitoljak magammal és a kedves nézővel, legfeljebb az képzelhető el, hogy elemcserét követően nem lett beállítva a fényképezőgép órája. A fehér telefon házi leltári számát nem jegyeztem fel a képhez, így valószínűleg sohasem tudjuk meg, ki volt az esti próba másik résztvevője. Micsoda tragédia! Elhiszed, hogy ha nagyon akarom, akkor meg tudnám mondani? De annyira nem akarom...

Na ki zárta be magát jól a nagyszobába? Valójában nem tudta volna, mert ahhoz neki kellett volna becsuknia az ajtót, azt pedig még azóta se tanulta meg. Mondjuk nem is akarom. Jelenlegi lakhelyünkön olyan van, hogy bejön a nappaliból a befelé nyíló ajtón a dolgozószobába, ami be is csukódik mögötte, aztán itt nyüszít, hogy engedjük ki. És vajon mi lett a Szederinda zenekarral? És hol van itt bácsi? És milyen fotó nem volt még a mai írásban? Azt tudom, figyelj!

Hát persze hogy tájkép a soproni Ibolya-tóról, melyen természetesen egyetlen értékelhető hápikacsa sem látszik. De csínján kell bánnom az ott készült felvételekkel, mert ez idő szerint akkor volt nálam utoljára a régi digitális gépem és amit azóta az új telefonommal készítettem, nyomába sem ér ennek az utolsó sorozatnak.

Ha nem is tudott napra pontosan, de két évvel ezelőtt is hazajött Levente a születésnapjára, melyet akkor is a legközelebbi, avagy legalkalmasabbnak ítélt hétvégén tartottunk. Jó lett volna nem a szappantartóval fotózni, akkor még éles is lenne a felvétel, de akkor még csupán az állt rendelkezésre. Kristóf a szokásos formáját hozza, Olivér pedig vigyorog, mint a tejbetök. A háttérben látható vagyok én a becses nejemmel házasságkötésünk napján, valamint az összes kicsi én, mikor még aranyos kisgyerekek voltak. Aztán mi lett belőlük... Meg belőlem is... Ja, az nem derül ki, mert nem vagyok rajta a fotón. Jobb is!

A 2021.-es év egyik első és mindjárt kiváló beszerzése volt egy végre tényleg szürke CB 76-os telefonkészülék, melyet ráadásul helyben sikerült levadásznom. Volt már besárgult szürke, meg matt szürke, meg olyan, ahol minden alkatrész más árnyalatban pompázott, de ez az első igazi. Nem is nagyon merem elővenni, amíg ki nem tapasztalom a hidrogén-peroxidos kezelés titkait, hogy például mennyit veszít után a műanyag felület a fényéből, meg hasonlók. Addig is minden esetre a No. 560-os házi leltári számot viselő példány szigorúan a dobozában lakik és napsütésben még csak véletlenül se merészkedik ki.

Ha az embernek fia nem rendelkezik csűrrel, amit döngölhetne, továbbá semmilyen információt nem talál a Szederinda zenekar létezéséről, akkor még mindig megelégedéssel töltheti el, hogy a rendelkezésre álló kevés, de rossz állapotú telefonkészülékből szépet lehet varázsolni a rendelkezésre álló kevés, de jó állapotú tartalék alkatrész segítségével. Erre nézünk mindjárt két példát is. Íme az első: CB 76 No. 389 kellően ramaty állapotban pihent egy dobozban éveken át, mígnem rájöttem, ha még akad új készülékház és kézibeszélő, akkor azokat jól fel kell használni a besárgult eredetiek kicserélésére. Mivel már elmúlt az az időszak, amikor is ugye csak átsétáltam a raktárba mindenféle alkatrészért (és útközben a folyosón adtam egy fenyítős szevaszt az éppen arra sündörgő üzemgazdásznak), tehát már nem tudok tömegével felújítani készülékeket, ezért azt a keveset fogom abból a kevésből kipofozni és jól megtartani. De mit csinálok utána, amennyiben a végére értem? Na olyan a büdös életben nem lesz, hogy én valamit befejezzek, olyan Isten nincs. Tehát, hogy soha többé ne szereljek, ne újítsak fel telefont, meg később rádiót. Olyan van, hogy majd 30 év múlva levelet ír a bácsi, hogy menni kell, de ezen még most korai gondolkodni.

Itt a második példa, egyúttal pedig a feladat továbbgondolása, No. 246 ugyanis eredetileg egy csúnyán besárgult szürke készülék volt. Tehát, ha van más színben egy felújító készleted, akkor nincs az kőbe vésve, hogy annak olyan színűnek is kell maradnia az idők végezetéig. Lehet, hogy ezt a folyamatot a múltkor mutatott szép szürke telefon beszerzése indította el, mondván, úgysem tudok a besárgult házzal jelenleg mást kezdeni és később még számos más készülék újult meg ezen elgondolás alapján. Illetve ilyen kanári-sárgát, valamint narancssárgát ma is tudok előállítani, csak kézibeszélőm nincsen hozzá saját színében. Fekete és fehér viszont még előfordul.

Nem emlékszem már, mi okból örökítettem meg a képen látható abszolút kuplerájt. Esetleg elrettentő példának a jövő nemzedék részére, hogy így nem szabad? Esetleg bíztató példának, hogy ezen állapotok ellenére is innen szép nyerni? Ki tudja. Minden esetre, én itt dolgoztam és állítottam elő mindenféle felújított telefonkészülékeket. Kicsit foglalkoztat a gondolat, miszerint boldogult jóatyám, sőt, még nagyapám munkakörnyezetében is ilyet láttam, volna gyerekfejjel, de nem hiszem, hogy a dolgok között ilyetén összefüggés lenne. Inkább talán az történhetett, hogy rádöbbentem, egy hónapja szenvedtem a fenyőfa felállításával és gondoltam, lövök pár képet, mielőtt lebontom, lévén asszony pajtás kellően rágta már érte a fülemet. De mi az, hogy a karácsonyfa nem tart ki Húsvétig? Ki látott már ilyet?

Tessék kérem, van itt minden, karácsonyfa január 23.-án, LB központ, Trivox rádió, Mozart zeneszekrény, minden is. Éppen még Leila hiányzik a képről, meg a kacsa, vonat, középhatótávolságú rakéte, Heki kutya... Tényleg, a Heki kutya! Tudjátok, kicsoda ő és kihez, mihez köthető a létezése? Na, megint egy újabb ötlet, amit vagy kidolgozok jó alaposan, vagy elfelejtem a ...

Na hát ezért kezdtem el fényképezni, itt áll még a karácsonyfa, miközben asszony pajtás intenzíven rágta már a fülemet, miszerint bontsam már ugyan lefelele, de én végül is engedtem a nyomásnak, csak előtte jól ledokumentáltam az egész folyamatot, hogy később bizonyíthassam, valójában így történt az említett dolog.

A kedves fiatalok őszinte érdeklődéssel nézik a modern infokommunikációs eszközöket, miközben Leila minimális figyelmet sem fordít rájuk.

Erről a kutyáról egy időben számos nagyon jó képet készítettem. Mostanában ez is valahogy kevesebb lett, ritkábban használom a gépet. Ennek egyik oka az, hogy nem jó rajta a villanó, csak nappal juthat eszembe, hogy gyorsan elszaladjak érte és lekapjam, ha meglátok egy nekem tetsző helyzetet. Másrészt a jobban kéznél lévő mobiltelefonomat nem tekintem teljes értékű képrögzítő eszköznek, még akkor sem, ha az öreg digitális fényképezőgépem bizony ugyancsak lesántult már. Ennek a folyamatnak pedig Leila a szenvedő alanya, mert az emlék elszáll, a fotó megmarad. Meg én, illetve a család, bár azért most már marad róla sok felvétel, amit majd könnyes szemmel fogunk nézni öregkorunkban, hogy milyen szép volt az első kutyánk...

Zárásnak egy fotó a következő olyan játékról, melynek állapotát felmérve úgy döntöttem, ez még tud örömet okozni valakinek és ezért alaposan dokumentáltam és meghirdettem, jól el is adtam. Mára ennyit a tudomány és a technika érdekességeiről, folytatás a jövő héten... Ki tudja, melyik műsornak volt ez a zárómondata? És hova lett a Szederinda zenekar? És hol van itt bácsi? Ezekre a kérdésekre várom a választ kedves nézőimtől, a helyes megfejtők között kisorsolok egy hangszórót. Csak mert éppen a minap botlottam bele néhány darabba, melyet évek óta őrzök és még nem találtam ki, mit kezdjek velük.

Ui.: most nézem, hogy ezt az anyagot 6 nap alatt összedobtam! Jó kezdés, már csak tartani kellene a folyamatot és utolérném magamat a képek terén, mely eredménynek következtében még tudnám is, melyik fotón mi van és az miért készült el...