Történt a minap, hogy egy munkatársam meglehetősen későn és feldúlt lelki állapotban érkezett meg a munkahelyünkre és ez a köszönése hangsúlyán volt már érezhető. Nekem erről egy régi történet jutott eszembe, mégpedig egy korábbi munkahelyemen történt, hogy egy főnököm, ha valaki előzőleg bármely rossz fát tett a tűzre, legközelebbi találkozáskor már eleve úgy, olyan hangsúllyal üdvözölte az illető vélt, vagy valós elkövetőt, hogy egyúttal jól le is teremtette a köszönés hangsúlyával. Na ez volt a legendás fenyítős szevasz! S hogy mi köze ennek a bevezetőnek a mai írásomhoz? Nyilvánvaló, ismerve engemet, hogy az égvilágon semmi, csak eszembe jutott a minap történtekről és ha már így lett, hát nem úszod ám meg, hogy meg ne tudd te is jól! Folytassuk az érdekfeszítő nálam-történtek cunamiját. Mi az, hogy ez tégedet már nem érdekel? Fenyítős SZEVASZ!

Igen, már megint ugyanaz a téma, mint a nyitóképen, csak most fűzök hozzá némi magyarázatot. Két éve történt, hogy gyermekeim egyik korábbi kedvenc játéka áldásos tevékenységük ellenére is olyan állapotban maradt, hogy oda lehet adni még valakinek, hadd lelje örömét benne. Főleg, mint utólag kiderült, hogy ilyen jellegű, idősebbek által még aránylag értelmesnek mondott játékszert manapság nem lelni a szaküzletekben. Szó, mi szó, gyermekeim csaknem felnőttek, ez okból kifolyólag nem járok már játékboltba (de majd még járhatok az unokák miatt), így nem tudom, miféle őslényszörnyeket és a kedves kiskorú egészséges fejlődését pozitívan befolyásoló további spílcájgokat lehet mostanság beszerezni ottannék. De hogy ilyet állítólag már nem, ezért aztán elég gyorsan gazdája is akadt a másodszor ábrázolt kicsiny sürgősségi állomásnak. Nem lehet mindent eltenni majd későbbre, így a képek fognak elmékeztetni, mivel is játszottak az enyémek. Itt elsősorban boldogult nagyszülőkre gondolok szerettettel, kik minden szart bespájzoltak, jó lesz az majd az unokáknak felkiáltással. És végül jó lett? Ugye, hogy nem! Éppen e sorok írásakor tudatosul bennem, miszerint, vagy kivágom a p...ba, vagy eladom/elajándékozom azon személy részére/számára, aki lát benne fantáziát.

Németh Leila Szalámi nem eladó, mégpedig semmi pénzért se. Tessék csak jól megnézni ezt a képet és máris látszik, hogy miért. 
Aki egy fárasztó nap után így tud szundikálni, az megérdemli, hogy egy életen át viseljék a gondját. Egy vélemény szerint, ha túlságosan hozzánövünk, annál nehezebb lesz majd elengedni őt, ha eljön az idő. Válaszom erre a felvetésre az, éppen ezért választott becses nejem keverék kutyust, mert ugye ők nem rendelkeznek egy adott fajra jellemző olyan betegségekkel, melyek megszabják életük hosszát és akkor ebben az esetben messze még az az idő, s addig bizonyára felnövünk a feladathoz. Vagy nem és ott állunk bőgve, mint egy kisgyerek. Ne is beszéljünk róla, nézzünk mást!

Az itt látható régebbi kirakós játékok szintén egy kisgyereknek okoznak napi apró örömöket azóta már, hogy a példás kitartásáról elhíresült nagyszülő márpedig csakazértis értelmes játékot keresett az unokájának két évvel ezelőtt Karácsonyra. Ezúton jelzem, hogy egyrészt minden tiszteletem az elmített éltes korú egyénnek, másrészt nem végtelen a nálam lévő készlet, s ha kisvártatva elfogy, már csupán a fotográfia emlékeztet, valakinek mégis jó ünnepet tudtam szerezni. Az már az egyénen áll, tudjon mindig utolsó utánit adni, ha nem is készül rá előre. Na ezt majd később igyekszem még jobban elmagyarázni, illetve bízom hozzá, barázdáltabb agytekervénnyel rendelkező társaim talán ennyiből is megértik. Akik meg nem, azoknak megy a fenyítős szevasz!

Már megint a Düdü! De miaz, hogy már megint? És mi az, hogy Düdü? Egyrészt rengeteg fotó készült Leiláról, bár mostanság kissé kevesebb, de ez itt több, mint két éves. Ami jelzi, mennyire le vagyok maradva a készített képek közlésében, ha akarod, ha nem alapon. Másrészt Kristóf fiam rendre új neveket talál ki szegény állatnak. A Leila mellett például a Csócsira már hallgat is. Az úgy született, hogy főleg kiskorában mindent is szeretett megcsócsikálni. A Düdü eredete pedig az ágyon történő édesded durmolás volt mindenféle kitekeredett pózokban. Az a helyzet, visszatérve a felhalmozódott képanyagra, melyet a következő hetekben-hónapokban tervezek rázúdítani a tisztelt nagyérdeműre, hogy bár sok, de kezd kicsit egyoldalúvá válni. Ritkán járok a kapun kívülre, pláne nem fényképezőgéppel, s hiába van már korszerű telefonom, munka közben nem szoktam fotózni. Így marad a kutya-telefon vezérfonal, s közben némi rádió, nagy ritkán család, elvétve kacsa. Apropó hápi, ezzel még adós vagyok!

Persze, hogy ezen a képen egy árva kacsa nem sok, annyi sem látható, pedig ugye ezzel a célzattal sétáltam ki a soproni Ibolya-tóhoz, még 2020. szeptemberében, hogy hápit fotózzak. Ehhez képest a vízparton sem szarvas-agancs látható, hanem száraz faág, valamint a horgászok sem szeretik, ha fotózzák őket, ezért aztán olyan sincs a felvételen, legfeljebb a távolban. Megtetszett viszont a téma, ezért jól lefotografáltam. A két fatörzs között készült felvétel talán nem a legjobb választás, de aki tud jobbat, az ne tartsa magában.

Már megint Leila! Vagy még mindig... Az, hogy mostanában kevesebbet fotózom, azért részben annak is köszönhető, hogy bár megreparáltam nagyjából a régi digitális fényképezőgépemet, de nincs olyan állapotban, hogy bármely nyilvános helyen, eseményen, rendezvényen megjelenjek vele, másrészt a villanója olyan haszálhatatlan agyvérzéses képeket készít, hogy csak na. A mobiltelefonom kameráját pedig erősen konzervatív voltom miatt nem tekintem teljes értékű képkészítő eszköznek. Ha volt már ez, vagy ilyen képe a Leilának még 2020. decemberéből, akkor bocs. De szerintem aranyos, és sohasem elég belőle. Akárcsak régi vezetékes telefonból, ezért tessék nézni, mik ömlenek most ezután sorban!

Kicsit visszaveti amúgy sem túl hatalmas lelkesedésemet az, hogy a lassan két és fél éves fotóim nagy része a felújított ilyen, vagy olyan típusú és színű telefonkészülékeimről szerepelnek ebben a hír- és képfolyamban, miközben csak ritkán kerül elő más téma. Ha egyszer elővettem és rendbe raktam, valamint piacra dobtam a felesleget, továbbá nem foglalkoztam mással és nem tartottam értekezletet minden fogás után, mint a magyar halászok ugye, akkor ez a kialakult helyzet. Kezdtem a fekete színű CB 76-os telefonnal, lásd ezt a mostani fényképet. No. 550-et ráadásul még sikerült is eldugnom magam elől és amikor jöttek volna érte, erősen gondolkodóba estem, ezt vajon hova tehettem. Végül meglett szerencsére és másnál csörömpöl manapság. A lengyel tárcsás későbbi változat hívás fogadására és beszélgetésre most is alkalmas egy zsinórcserét követően, ám kiváló dísze is lehet egy lakásnak, ha valaki éppen erre vágyik. Kíváncsi leszek, a 283. ilyen képnél mi a fenét fogok majd írni, de ismerve magamat, kicsit sem zavar, ha bármit ide gépelek, ami egyáltalán nem kapcsolódik a témához. Fábry Sándort idézve: úgy átkötöm a témát, beszarsz!

Tessék, máris itt a feladat, mégpedig egy, az előzőhöz képest tök ugyanolyan telefonról valami egészen mást írni. Na jó, fogd meg a sörömet: először is ő az 550-hez képest a 118-as házi leltári számot viseli. Hogy ez a harctéri kutyát nem érdekli, mikor az átlag szemlélő ugyanazt a fekete telefont látja, ráadásul általam jól kikupálódva még azt is észreveszi, hogy a tárcsa is egyforma. Akkor beszéljünk arról, miként teszem használhatóvá a kinyúlt, összegubancolódott, koszos, stb. kézibeszélő-zsinórt. Mert ugye, ha nem szakadt és már nem úgy működik, hogy átsétálok a raktárba egy másik új darabért, minközben adok egy fenyítős szevaszt a folyosón lopakodó üzemgazdásznak, akkor nincs mese, ebből kell használható alkatrészt varázsolnom. Először is szétszedem a telefont, aztán az áztatható részek, úgymint készülékház, kézibeszélő nyél és a zsinórok mennek a mosóba, akarom mondani, a mosogatóba. Terveztem kint a garázsban alkotni egy mosóhelyet kiszuperált mosogatóból, mert van kint vízcsap és lefolyó is, de melegvíz nincsen és télen annyira meleg se, tehát az ötlet a gyakorlatban dugába dőlt. Maradt a konyha bent a házban. Tisztítás és száradás, avagy szárazra törlés után következett az átcsavarás. Mert ugye, ha egy ilyen zsinór egyik irányban kinyúlt, akkor át kell fordítani a másik irányba. Kifordítani, mint Julcsi néni a macskát a falusi néphagyományokról készült kabaréban, ha emlékeznél még rá. Nem? És nem érted, miről pofázok? Megértem. Majd jól bemutatom, de nem most.

Ha ez még nem lenne elég, akkor itt van az előző két képen látott telefon egyszerre. Na, ki veszi észre, hogy nem? Senki? Akkor majd a bácsi. Bácsi? Hol van itt bácsi? Meséltem már? Úgyse menekülhetsz, leülsz, elolvasod: megyek egy hétköznap délelőtt egyik ügyfelemhez, ősz szakállas 75 éves alacsony emberke, és mérnök. Külön állatfaj... Volt neki ajánlott levele. Becsöngetek. Közben hív a feleségem telefonon, beszélünk, mondom, neki, leteszlek, mert itt a bácsi. Ügyfelem meghallotta, széttárt kezekkel és elkerekedett szemekkel néz rám: -Bácsi? Hol van itt bácsi??? - mondta ezt nekem az ősz szakállas ember, ki 20 évvel idősebb nálam.

Tehát a különbségek: CB 76 No. 549 (a képen felül) fekete NDK számtárcsával (jó eséllyel korábbi gyártás), magyar kézibeszélő-zsinórral (nagyobb átmérőjű spirál), valamint újabb fajta és hosszabb, RJ 11-es készülékzsinórral, ámde még a régi, eredeti csatlakozó dugóval. 

CB 76 No. 550 (a képen alul) Standard-licenc lengyel tárcsával (későbbi gyártás), jó eséllyel keletnémet kézibeszélőzsinórral (kisebb átmérőjű spirál), valamint az eredeti készülékzsinórral.

Meg teccett látni a különbséget fekete és fekete között, a kézibeszélőzsinórok tekintetében? Akkor is, ha nem szóltam volna?

Megyek haza, kérek egy taxit!

Tessék, meg is jött a kocsi. De hát ez már tele van, ráadásul munkásokkal! És az baj, talán azok nem emberek? De miért viselnek védősisakot még a járműben is? Talán ilyen szar a sofőr? A GPS nem az útvonalat mondja, hanem a miatyánkot?

Ennek a kocsinak levehető a teteje, így máris kiderült, hogy ott hátul van még egy szabad hely. De akkor meg miért visel a hátul ülő utitárs fülvédőt? Ennyire lármás a sofőr, vagy talán túl hangos az autórádió? Ahol is a kanyarban nem szól a készülék, mert kapaszkodnak a zenészek... Jó, ez egy eladó Playmobil játékautó volt, melyet jól értékesítettem a ... gazdaságos piactéren. Tettem ezt 2020. Karácsonyát megelőzően, tehát valakinek megint örömet okozott a manapság már nem kapható játék. De mi az, hogy nem kapható? Fenyítős szevasz a kereskedelemnek is!

Valamint a még régebbi másik játékot is jól értékesítettem az ünnepeket megelőzően két éve. Úgy látszik, mindent is eladtam. Vagy ezt csak hirdettem és nem kelt el? Már nem tudom, de most meg nem nézem, nincs az az isten! Azt hiszem, elment, az dereng. Másik van itt felettem, a szekrény tetején, most, hogy felnézek. Tehát lehet jelentkezni, tessék, csak tessék, csak hasra ne essék! Anyám mondása volt. Ebben is van egy taxi, észrevetted? Nem? Fenyítős szevasz!

Ezt a készüléket, jelesül CB 35 No. 556 házi leltári számmal bíró telefont pont a fenyítős szevaszt kitaláló és korábbi munkahelyemen jól meghonosító embertől kaptam. Minő véletlen! Kicsi a világ... Nem terveztem, hogy a kép szerepelni fog ebben az írásban, s hogy pont ez lesz a témája a mai cikknek. Elég poros szegénykém, de majd mindjárt jól megmutatom, mekkorát tüsszentettem, melynek következtében az összes piszok hogyan lejött ám gyorsan róla. A készülékzsinór cserére szorul, az már most látszik, a többi akkor derül ki, ha jól szétszedem, állapotfelmérem, vizsgálom és majdan kipróbálom. Előbb azonban érkezik asszony pajtás!

Amíg asszony pajtás fodrásznál volt, addig jól felújítottam az előbb látott készüléket. Persze a valóságban nem hiszem, hogy pontosan így történhetett, de a hatás kedvéért előadom ebben a formában a történetet. Tessék nézni, micsoda kiváló hátteret alkalmaztam a kép készítésekor! E sorok papírra vetésének idején már alig várom a jó időt, hogy ismét tudjak foglalkozni a Terta 425-össel és végre tegyek valamit a Fénycső Trivox rádióval is, ugye ők szerepelnek ott hátul, mint az közismert... Nem tudtad? Megy ám megint a fenyítős szevasz! Nekem is, mert nem dicsértem meg Neliit, hogy milyen szép lett. Hát tessék nézni, milyen szééép!

Az előző, asszony pajtást ábrázoló képet megelőző és a mostani felvétel között 4 nap különbség van. Kérem, sorolja fel, melyek ezek! Tehát nem igaz a korábbi állításom, mert Nelli nem ült négy napon át a fodrász székében, mint ahogyan nekem telt ennyi időbe a készülék felújítása. Kapott másik zsinórokat, jelesül egy régi szövetborításút a műanyag mellé és a takarítást követően vált csak igazán láthatóvá az eltérés a készülékház és a kézibeszélő felülete között. Ők vagy nem egyforma eljárással készültek annak idején, vagy nem együtt öregedtek meg. Tehát a kézibeszélő egy másik telefonról való. Vagy a készülékház. Mást nem tudok elképzelni, például azt sem, hogy a kézibeszélőt kitették a napra, a készülék meg maradt az árnyékban...

Hát ti hogy kerültetek ide Karácsony előtt négy nappal? Biztosan nem úgy, hogy most készültetek el, ez egy lakótelepi lakás első emeletéről teljességgel elképzelhetetlen lenne. Inkább úgy, hogy akkor találtalak meg benneteket, merthogy ez a kép már három és fél éves. Tegnapra sem emlékszem, nemhogy erre... Tehát valószínűleg kereshettem valamit, mire fel ők jöttek elő jól. Esetleg takarítottam, merthogy mégiscsak jön a Jézuska... De hát ő jászolban született, ha megérkezik, érezze otthon magát! Másik kedves történet a Mikulásról, amidőn anyuka takarítja a WC-t, gyermeke meg kérdezi, hogy miért? - Tudod, jön a Mikulás! - És nálunk fog szarni?

Na jó, bevállalom, ezért most nekem jár a fenyítős szevasz.

Ha már a témánál járunk, ezúton emlékezzünk meg LB 37 No. 244 és No.052 elkészültéről és előtalálásáról az Úr (én!) 2020. évének december hónapján, s annak is a Krisztus születését megelőző negyedik napjáról (miket írok én evangélikus létemre, bocsáss meg nekem szent O. V.)!

Ha pedig már szent, akkor a család is jól előkerült, szintén Karácsony előtt négy nappal. Mintha valakik abban bíznának, hogy 2020-ban sok-sok ajándékot fognak kapni a Jézuskától (tőlem). Pedig ha tudnák... A csapatból szőrös-bőrös mutat a legnagyobb érdeklődést az események iránt!

Még mindig ünnepvárás, bár itt már egy nappal közelebb vagyunk Karácsonyhoz. Gyűjtőtárs kérte, hogy ugyan már közöljék a kedves kollégák a birtokukban lévő kék színű CB 76-os készüléküknek az ő gyári számát. Nosza rajta jó katonák, történetesen eszembe jutott, hova dugtam el magam elől az enyémet és jól előkaptam. Ha pedig már így történt, kissé letakarítottam és kipolíroztam, hogy ebbe tegye majd a Mikulás az ajándékomat... Ja nem, csak zavart, hogy piszkos és fénytelen.

Tessék, még ez volt talán a leghasználhatóbb felvétel a kék telefon seggéről. A típusszám és a gyártási szám látszik, a gyártás dátumára vonatkozó adatot a MEO (Minőségellenőrzési Osztály) bélyegző-lenyomata szolgáltatott volna, ha értékelhető lenne maga a lenyomat. Mindegy (az 111), az a lényeg, hogy tudtam információval szolgálni a kedves gyűjtő kollégának, illetve maga a tény, hogy van ilyen színben is CB 76-os készülékem. A kétoldalas ragasztóval rögzített házi leltári számot tartalmazó címke saját találmányom, melyet egy darab átlátszó ragasztóval is biztosítottam, harmadik világháború és a kóbor apácák elleni védelem céljára.

Tessék, ismét Karácsony van. Például március végén. Illetve bármikor, amikor előveszek egy, az ünnephez kapcsolódó képet. Ez leginkább a karácsonyfáról készült felvétel. 2020-ban meglepően sok ilyet készítettem. Mintha csak éreztem volna, hogy azon a helyszínen ez lesz az utolsó alkalom. Vagy másként megközelítve a kérdést, legutóbb meglepően kevés kép készült a karácsonyfáról és ehhez képest a 2020-as soknak tűnik. Nem emlékszem már, ebből az anyagból melyik fotó szerepelt a kimondottan ezt a témát feldolgozó írásomban. Minden esetre tetszik az ötlet, hogy ha megfelelő mennyiségű fényképet lelek egy adott kérdésről, akkor csak arról fog szólni egy következő bejegyzésem. Telefon és rádió terén nincs ilyen gondom, a vízcsapból is ezek folynak. Apropó rádió, ugye mindenki észrevette, kik húzódnak meg szerényen a kép jobb szélén? Mi az, hogy nem ismerted fel a szögletes Tertát és a Zengőt? Tudod, mi jár ezért?

A 2020. év utolsó képsorozata Leiláról, Szilveszter délutánján, mikor is egyrészt megállapítom, hogy erről az ebszabású négylábú házőrzőről nem lehet rossz képet készíteni, másrészt ő még nem tudja, mi vár rá az este folyamán. Tekintve, hogy ezt az évvégét még a régi lakásban töltöttük, a fél keleti városrész megbolondul ilyenkor - a másik fele meg már eleve hülye - akkor már tudom, manapság miért fél szegény kutyi minden kis zajtól is. Tüzijáték, zivatar - az íróasztal alatt ücsörgök én. Mármint ő, a Leila. Majd idén nyáron készül olyan fotó, hogy én is a Leilával. Csak előbb ki kell molyolnom minden szart az asztal alól, mert tele vagyok ám kacattal. Akik pedig durrogtatnak, azoknak minimum egy fenyítős szevasz jár! De inkább egy petárda a seggükbe, egy pedig a kezükbe, tudják, mi van bent hátul...

Ha pedig már évvége, akkor kicsit nekünk meg is lehet bolondulni a magunk módján, igaz Leila?

Szilveszter napján még egy kis rendetlenkedés is belefér a kis gazdival.

Mindeközben a nagy gazdi, aki annyira nem szeret meghömbölödni, jól felleltározza a külföldi gyártmányú távbeszélő készülékeit. No. 557, 558 és 559 ezáltal bevonul a történelemkönyvek lapjaira 2020. Szilveszter napján. Sőt még az alközpont is mellékszerepet kap a képen, bár ő ezúttal nem üzemelt, csak megmutatta magát. Meg nem mondom pontosan, melyik készülék milyen típus és mivégre való erre a nyomorult világra... Na jó, a bal oldali német, vagy osztrák lehet, a másik kettő pedig jó eséllyel lengyel.

Ha már új év, akkor, ha nem is mindjárt az első napját, de mindenképpen a másodikat azzal töltöttem, hogy jól felmértem az uralkodó állapotokat a régi garázsban. Történt mindez azért is, mert a babona szerint amit az év első napján csinálsz, azt fogod tenni egész évben. Namármost a szilveszteri összejövetel utáni talpraállás az összejövetel hiánya miatt elmaradt, meg amúgy sem terveztem egész évben kijózanodni, s ezt nem azért, merthogy minden nap részeg leszek. Másrészt nem vagyok babonás, amit elhatározok, azt úgyis megteszem, ha pedig nem akarom, traktorral sem lehet odahúzni a feladat mellé. Harmadrészt ekkor már tudtuk, hogy el fogjuk adni az egész kócerájt, tehát a munka számomra a raktárnak használt régi garázs teljes kiürítése volt.

A képen látható Badacsony nevű rádió gyűjtő kolléga tulajdonába vándorolt át utána, én csak elhoztam neki, ápolva ezzel is a kapcsolatunkat. Mondanom sem kell, azóta van már egy másik, miután az említett kolléga időközben jól megfertőzött a Videoton és elődjét jelentő Vadásztöltény rádiókészülékek beszerzésével. Direkt nem gyűjtést írtam, mert hogy ezeket gyűjteném, az enyhe túlzás, mindössze beszereztem néhány típust, közel sem az összeset és közel sem gyűjtői minőségben.

Az asztal, ahol próbáltam fotózni a szűk helyen nyomorogva, manapság már itt lakik velünk a házban, a kép bal szélén látható fekete, mindent is tartalmazó táskám pedig nyugdíjas éveit tölti a hátam mögötti nagy rendetlenség közepén. Erről nem közlök fotót, ne is tessék elképzelni: elképzelésem sincsen, mikor és hogyan fogom ezt felszámolni!

Mint ahogyan 2021. január 2.-án még a régi garázsról sem volt, aztán mégis összejött. Szóval akkor nem reménytelen a helyzet, már csupán azért sem, mert ez a probélmahalmaz sokkal kisebb, mint a mellékelt ábrán látható őskuszagubancolódás.

A fenyítős szevasz ezúttal elmarad.

Érdekes helyzet állt elő, hogy most, két év után nézem ezt a soron következő képen látható Orion 230A típusú rádiót. Akkor eszem ágában sem volt megtartani, pedig biztosan rendelkeztem már Orion készülékkel, viszont ma, e sorok papírra vetését követően arra gondolok, ha elmenne egy ilyen készülék a ház előtt, bizony rögtön szaladnék a lepkehálóval és befognám.

Meg a pofámat is, mert meglátja asszony pajtás és kidob vele együtt. Persze nem ilyen tragikus a helyzet, a két garázsban bármit tarthatok. Még magamat is, ha túlságosan beszólok itt bent, a házban...

Akarod látni a készüléket belülről is? Ha interaktív lenne ez a felület, akkor sem lenne beleszólásod, mert én már jól eldöntöttem!

Ám előtte jöjjön még gyorsan egy újabb kép a soproni Ibolya-tóról. Régen volt már és jó lenne cincergetnem a témát, ahogyan Halász Gyuszi munkatársam szokta volt mondani. Ezzel a régi géppel kevés eséllyel fogok további felvételeket készíteni itt, a mobilom kamerája meg olyan, amilyen. Kacsa a közelben terémszetesen egy szál se.

Furcsa egy szerkezet ez az Orion 230A. Nem is tudtam, hogy 1953-ban készült, azt hittem, későbbi. Van is benne trafó, meg nincs is, néprádió is, de kétszer annyiba került, stb. Az UY1 típusú egyenirányító cső hiányzik belőle, trafó helyett egy tekercs méretű előtét-ellenálláson keresztül sorba van kötve a négy cső fűtőszála és a biztosíték-foglalat a feszültségváltó 220 volt és 110 volt között. Merthogy abban az időben létezett még ilyen hálózat, bár nem tudom elképzelni, hol és hogyan, valamint mikor szűnt meg. Valamint azon morfondírozok, hogy akkoriban a világításon kívül talán a rádiókészülék volt az egyetlen villamos fogyasztó egy vidéki átlag házban. Már ahol volt már villany. Ahol meg nem, ott javában üzemelt a vezetékes rádió, ami egy trafó és egy hangszóró volt egy dobozban.

Őt mai fejjel ugyancsak megtartanám, de szerencsére azóta ebből a típusból is van már egy másik: Orion emblémás R946FI, valójában ez is Vadásztöltény, csak exportra készült és akkoriban az Orionnak volt külkereskedelmi jogosultsága. A lent látható későbbi VT, valamint a 331-es Terta fog még szerepelni, illetve szerepelt már. Erről pedig bővebbet akkor tudok majd írni, miután jó alaposan megtanulmányoztam belsőleg is. Gyűjtő kolléga felhívta rá a figyelmemet, hogy a Videoton és korábbi készülékei nem a Tertától megszokott minőségű anyagokkal és szerelési technológiákkal épültek, magyarán készüljek fel a rosszabbra.

Na jó, engedek a kísértésnek és mutatom hátulról is, ha már egyszer hátlap nélkül érkezett és nincs tele annyira porcicákkal. Habár sokat nem tudok róla, ezért gyorsan rákerestem a világhálón és máris jól kiderült, hogy kapcsolásában a Terta 328-asra hasonlít, vagyis például két novál cső után a jó öreg loktál hang végerősítő zárja a sort, mire a rádiófrekvenciából hallható hang lesz. Úgy látszik, az a bizonyos raktár még mindig nagyon tele volt EBL 21-essel és ez határozta meg, mi készül. Meg az is látszik, hogy valaki kicserélte az eredeti hálózati trafót és az EZ 80-as kétutas egyenirányító cső helyett diódát kötött be - remélem, áramkorlátozó ellenállással együtt, máskülönben a csövekre hidegen rögtön rákerülő anódpótlás egyedül a műszerésznek hoz hasznot, a hallgatónak nem. Akkor valamit mégis csak tudok már erről az 1959 és 62 között gyártott magyar csodáról. Már csak azért is megilleti ez a jelző, mert az agyonbonylított hullámváltót elnézve a rajzon, kész csoda lesz majd a birtokomban lévő példány életre keltése, de közeleg a jó idő és vele erősödik a kísértés, hogy megtegyem.

Őt viszont megtartom, olyannyira, hogy időközben szereztem hozzá egy másiket is és majd a kettőből jól építek egy működőt. Ez a terv. Nem tudom, miért szerettem bele, nem is volt otthon ilyenünk gyerekkoromban, meg egyéb okot sem tudok mondani rá. A másikon megvannak azok a gombok és tekerentyűk, amelyek erről hiányoznak, már csupán az a kérdés, melyik példányból tudok életjeleket kicsiholni és itt nem a füstre gondolok. Nem tervezek NDK rádiókat gyűjteni, legalább is most még kézzel-lábbal ellenállok és annyi helyem, meg pénzem sincsen. Na persze, ha lenne a második, akkor lenne az első is és megváltozna a véleményem. A két találat által fizetett alig több, mint kétezer forint most nem játszik. Marad a fenyítős szevasz!

Nem nagyon értek még a Videoton előd Vadásztöltény készülékekhez, főleg, hogy itt sokkal többek voltak, mint Tertáéknál, ráadásul a típusszámhoz márkanév is tartozott. De annyit látok mégis, hogy ilyen állat pedig nincsen! Pedig de van, lásd a képen. Csak gyanítom, hogy nem eredeti. Két oldalán pirosra lefestett skálaüveg, mely szerintem gyárilag egy telepes készülékhez tartozott? Na még mit nem! Mai szemmel nézve kár, hogy akkor nem kukucskáltam bele, de az a hálózati zsinór nem hazudik. A kopottaas ház inkább egy 636-os, már ami dereng ebből a sorozatból, az 545-nek íves háza volt és van. Mert azóta lett mát olyanom is, persze hasonlóan nem túl jó állapotban, na de majd idén nyáron meglátjuk, miféle ízes magyar mondatok keretében írom le, hogy a plusz tíz fokból két nap alatt plusz negyven lett, magyarán kimaradt a tavasz és még nem jó-már nem jó készülékházat lakkozni, festeni. Pedig számos telefon is erre vár. Szent Péternek mégse küldhetek fenyítős szevaszt!

Kíváncsi vagyok, mikorra jön össze, hogy a Videoton rádiók típusszámához megtanulom majd a márkanevet is. Például, hogy az R4300 az a Harmónia, lásd a képen. Mennyivel egyszerűbb a Terta, van vagy 14 féle készülék, csak háromjegyű, végül négyjegyű számokat kell megjegyeznem és nem kell tudnom, hogy a 2968-as a Bubosvöcsök...

Őt sem tartottam meg, mármint a fotón szereplőt, persze lett azóta ebből, talán éppen egy ennél még csúnyább, rosszabb állapotú, de majd jól megismerem, rájövök, hogy a Videotonnál minden egy sorozatot képezett és minden sorozat négy-öt féle készülékből állt, melyek között csak kisebb változtatások történtek, nyomógomb-sor helyett billentyűsor, hangszóró-vászon helyett műanyag rács és így tovább.

Szóval csak idő, meg pénz, meg hely a garázsban. Valamint fenyítős szevasz!

Végezetül őt viszont megtartom. Azért végezetül, mert ezzel a képpel befejezem a mostani írásomat, hogy aztán rögtön el is kezdhessem a következőt. Fotó az lesz hozzá bőven, talán sikerül kissé csökkentenem a két éves lemaradásomat. Mit akarsz, egyszer már majdnem utolértem magamat, csak aztán újra elszaladt a paci...

Tesla B96 a felvételen, mára természetesen jött hozzá két másik 100-as is. Csak én nem vagyok százas, mert helyet azt nem kaptam, nem is akartam elkezdeni, de jöttek és nem tudtam nekik ellenállni.

Nem annyira tudtuk meg ma, ki az a Tomika, megismertük ellenben a fenyítős szevasz mikéntjét és keletkezését. Legközelebb egy bizonyos népi zenekar fog eljátszani nekünk egy bizonyos népdalt, illetve néptáncot. Továbbá én fogok eljátszani a kedves olvasó idegszálain. A viszontlátásra!