Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, csupán kissé az elmúlásnak szeretnék emléket állítani. Innen, ebből a lakásból például tavaly nyáron elköltöztünk, tehát korábbi lakhelyünk is a múlté lett és ha jól emlékszem, a mostani lakhelyünkön készítettem már ilyen felvételt. Más kérdés, mikor fog adásba kerülni... Folytassuk a szokásos konyhai életképpel, közvetítést láthatnak a mosogatóból: minden átlagos háztartásban megtalálható egy letakarított készülékház és kézibeszélő...

Hirtelen felindulásból máris itt termett a következő vajszínű CB 76-os telefonkészülék, méghozzá az ő azonos színű zsinórjaival. Megvan még? Gyorsan megnézem. Nincs. Francba! Nem eladtam őt is? Ja de! Pedig azt ígértem meg magamnak, ezeket nem adom el. Aztán rájöttem, tudok saját színű zsinórt tenni másik telefonra, továbbá van még számos példány itthon nálam, ezért jól megnyugodtam végül.

Már megint elfelejtettem, hogy mit nem szabadott volna elfelejtem. Persze nem kötötttem csomót a zsebkendőm sarkára, hogy aztán nézzem percekig bután, hogy mi ez a csomó... Erről az eredeti... na ki is volt? Ugye, hogy ez az ember, s ez a fajta humor sem lesz már többet. CB 667 No. 367 a képen jó eséllyel azért szerepel, mert szokásomhoz híven ő is egy romos darab volt, talán szétszedve hevert szanaszét évekig, míg végre rászántam magamat és kipofoztam. Ismerős a történet, mert minden, kétes állapotú telefon így jár nálam, mi másért vettem volna lencsevégre. Ezúttal azonban lusta vagyok visszakeresni a tényleges előéletét, marad a meggyőződés, hogy ez esetben is minden bizonnyal így történt.

Gazdi is elfáradt, szőrös-bőrös is elfáradt. Már megint. Vagy még mindig? Lakást béreltünk, mert mindannyian nem fértünk volna el anyámnál, mikor is másfél éve hazamentünk a 90. születésnapjára.

Véget ért az Egri csillagok című film a tévében. Nem, ez nem a Leopold-kalandvetítés volt, melyben többek között a török őr segít elhárítani a magyar katonának az ő dugulását. Ez az eredeti.

Kacsa-vadászat következik az Ibolya-tónál Kristóffal, persze csak a fényképezőgép segítségével. Remélem, erre nem vonatkozik a mai írás címe, hogy soha többé hápi otthon. Jól be is tervezem egy következő alkalomra megint. De hol a kacsa?

Ott a kacsa!

Megvagy! Jól elbújtál...

Mennyi hápi! Írhatnám továbbá azt is, hogy volt ám jó nagy hápogás, mert úgysem derül ki utólag, igazat írtam-e, vagy sem. Ahol kacsa van, ott hápogás is van, hacsak nem néma kacsáról van szó. Azaz hápogás. Ezek nem némák, mint ahogy a néma sem egészen néma, mint az közismert.

Közben újabb fekete CB 667-es felújítása készült el. Nem egészen pontos a "közben", mert nem egyszerre akarom közzétenni az összes kacsás képet, ez a munka pedig már utána valósult meg, miután hazajöttünk. No. 373 azóta jól elkelt a ... gazdaságos(nak nem mondható) piactéren. Nem készült viszont fotó a renoválás közben. Pedig, ha meglelném a megelőző állapotáról való képet (már ha van), akkor itt érdemes lenne ilyen volt-ilyen lett párosítást gyártani. Na de majd talán később. Visszaolvasva ugyanis a készülék történetét, nem volt sok baja, csak éppen olyan ramaty állapotban érkezett, hogy majdnem utánpótlás lett belőle a többi telefon számára. Ehhez képest tessék már nézni, milyen szép lett! Most valahogy nem sikerül alkotnom hasonló minőséget, lehet, a hely szelleme nem barátkozott még meg velem? Miféle áldozatot mutassak be, hogy megnyugodjon?

Németh Leila Szalámi, az örök bohóc, még ebben a kitekert pózban is képes pihenni. Vagy éppen áldozatot mutat be, annak érdekében, hogy jól sikerüljenek a gazdi további készülék-felújításai is. Valójában azonban inkább mindent megtesz annak érdekében, hogy kijuthasson a szobából. A felvétel még a régi lakhelyünkön készült, tehát ilyen se lesz többet. De ezt már írtam. Valamint fogom is még. Mostani házunkban a nappaliban lévő ágyon szokott ennél is jobban kifordulva szundikálni, a mutatványról készített fotót mindenképpen közzéteszem e hírfolyam hasábjain. De nem most.

A kedves fiatalok jól betöltötték a tizenharmadik életévüket. Még szerencse, hogy ott a szám a tortán, különben gondolkodnék, hányadik születésnapjukat látjuk a képen. Merthogy nem most volt, hanem másfél évvel ezelőtt. Ilyen se lesz már többet. Mármint 13. születésnap, meg a lakás sem, ahol a fotó készült. Meddig fogom még ismételni ezt? Továbbá a háttérben látható kupleráj sem lesz, mert egyrészt a magunkkal hozott holmi egy része még mindig dobozban, táskában, stanicliben van kint a garázsban, másrészt azonos térfogatú cuccnak sokkal nagyobb helyen kell majd elférnie, de ehhez a megfelelő tartóhelyeket létre kell hozni, kialakítani, a doboz, táska, stanicli nem a végleges elhelyezési módja az értékes dolgainknak.

Felújítását követően jól lefotografáltam a CB 667 No. 191-es házi leltári számú telefonkészülékemet. Azazhogy nem jól, mert nem igazán tudtam normális képet készíteni erről a szegény telefonról. Gondoltam rá, hogy kialakítanék egy állandó fotóhelyet a készülékeimnek, de erre még itt, a jóval nagyobb helyen sem került sor, valamint egy idő után unalmas lenne, hogy minden felvétel pont ugyanott készült. Legjobb egy megvilágított üres asztal lenne, ám ez eléggé utópisztikus gondolat, mert már most tele van kacattal a korábbinál éppen egyel több asztalom a dolgozószobában. Tehát eddig egy asztalon volt folyamatos rendetlenség, most kettőn van. Megoldás persze a rendrakás lesz, mikor is rendszerezem az eddig szanaszét hajigált alkatrészeket, a nagyobbakat dobozba, a kisebbeket pedig az erre a célra félretett befőttes üvegekbe.

Az Ibolya-tónál mindig is ilyen szép felvételeket lehet készíteni. Ez még mindig fennáll, tehát nem a múlté, lesz még egy ideig. Csak éppen el kell menni hozzá a tóhoz. De bármelyik másik is jó... Mennyi kacsa! Mert azok ott a víz tetején azok, nem szemetek, csak nem bírtam közelebbi képet készíteni. Nem is akartam. Más kérdés, hogy a tényleges szemetek a parton szemetelnek-e esetleg. Reméljük, hogy nem. A kacsák nem szoktak, ezért is szeretem őket. Persze nem, próbálnék csak meg itthon tartani! Most már van hozzá udvarom, csupa toll, meg kacsaszar lenne reggelre. Nem csak reggelre.

Érdekes megfigyelni, hogy a tó partjáról fotózva és közelebbre hozva a témát mennyire megváltozik a víz színe és sokkal piszkosabbnak tűnik. Ha most én ezt a mondatot valamely közösségi oldalon tettem volna közzé a kép csatolásával, máris nyilván 18, a természethez nálam sokkal jobban értő ember válaszol, hogy te hülye telefonos, ez azért van, mert...

De hogy ne csak kacsa legyen a mai írásban, tessék, itt van összehasonlítás-képpen a CB 667-es fekete színű házzal és fekete, illetve fehér számtárcsával. Emlékeim szerint No. 373 és No. 191 felújításukat követően szerepeltek ezen a csaknem másfél évvel ezelőtti felvételen és sokadszorra ismétlem önmagamat, ami ugye a tudásnak az ő jó édes anyucikája, hogy valami ilyesmit képzelek el, készülék ilyen színű és olyan színű tárcsával, két, három, esetleg négy változat, ahogyan létezett, de nem több. Fekete CB 667-esből biztosan csak kettő változat volt. Pirosból, zöldből lehet elképzelni még a saját színű zsinórjaival, valamint fekete zsinórokkal. De hogy nekem csak ennyi legyen belőle színenként? Na azt viszont, ismerve engem, nagyon nehéz elképzelni. Gyakorlati tapasztalat, ha elhatározom, hogy többet nem szerzek be, már csak azért is dobálják befelé az ablakon. És még én akarok kitenni falragaszt, molinót, meg tacepaót, hogy régi telefont, rádiót, diavetítőt, stb. átveszek. Hoznák a Rakéta porszívótól elkezdve, talán még a motoros háti permetezőt is!

Én olyan 1992 környékére emlékszem, hogy akkor gyárhatták ezt a Datacoop Harmony elnevezésű nyomógombos telefonkészüléket. Gyűjtésem végpontja ez a telefontípus, mert még magyar termék, bár már nem kötődik a Tertához, sem a Mechanikai Művekhez. Aztán jött az olcsó távol-keleti holmi és már nem volt kifizetődő itthon vezetékes telefont gyártani. Ezért nem fogunk például soha saját márkás, hazai mobilt sem. Legfeljebb bérmunkában, mint az osztrák Schrack készüléket, melyhez volt jó szerencsém 1993 után nekem is. Mármint gyártani, s aztán persze lett belőle saját példány jópár darab. Végül még tartalék alkatrész is hozzá. De az egy másik történet, a Harmony-val egyszer talán közelebből is megismerkedünk, most elég róla annyi, hogy a No. 534-es házi leltári számot viselő darab elég furcsán hat a szerintem nem saját kézibeszélőjével, de az illeszkedik a házhoz és működik vele, ezért hagyom így. Egyszerű okból, nincs másik belőle!

A magyar Triton Rt. által nem tudom, meddig, de biztosan nem 20 évig gyártott Trifon 200-as típusú alapkészülék piros példányát látják a képen Kedves Nézőim. Ezt már nem sikerült két évtizedig előállítani, tudjuk be eme tényt a felgyorsuló technikai változásnak, semmi esetre sem a beáramló olcsó távol-keleti áru hazai ipart leölő hatásának, á dehogy! Létezett ebből komolyabb, memóriás változat is, erről árulkodik az átlátszó  műanyag lap alól hiányzó papírbetét miatt láthatóvá vált többlet nyomógombsor kialakítás. Nehezen veszem tudomásul, de ő is a történelem része már, fogalmam sincsen, maga a cég létezik-e még (gyorsan megnéztem és nem találom), valamint vannak még az országban vezetékes telefon előfizetők, de ha azt veszem, hogy mindenki az utcán rohangálva pofázik a mobil készülékébe, akkor kijelenthetem, hogy az otthon ülve nyugodtan telefonálós világ se jön vissza többet már.

CB 667 No. 536 ellenben lehet, hogy még vissza fog térni hozzám. Történt ugyanis, hogy eladtam, ám új gazdájánál nem üzemel teljesen az elvárásoknak megfelelően. Persze ebben közrejátszik egy névtelen távol-keleti pulse to tone átalakító is, mely nem hajlandó teljes bizonyossággal fogadni a készülék számtárcsa-impulzusait. Mivel a telefon jelenlegi tartózkodási helye nem a szomszéd faluban van, ezért kénytelen leszek elővenni egy másikat és abban némi átépítést eszközölni, annak érdekében, hogy kevesebb jel jusson a saját hallgatóba és több a vonalra. Utána elküldöm ezt a másikat is, és amelyik beválik, az marad, a vesztes pedig hazajön és kénytelen lesz elmenni egy gyárba dolgozni betanított munkásnak, mert nem ért máshoz... Ja, ez nem valamelyik unalmas valóság-show a tévében? Ők se erről voltak híresek.

Mindig ez történik, amikor az Ibolya-tóban úszkáló kacsákról megpróbálok közeli képet készíteni, megváltoznak a színek és ha nem vagyok ügyes, még életlen is lesz a felvétel. Lehet, kellene vennem másik fényképezőgépet lassan. Vagy visszatérnem valamelyik filmes gép használatához. Merthogy azóta több is lett, boldogult apósom legalább további hármat hagyott rám. Viszont meg kell várnom a kidolgozást abban az esetben. Valahogy a filmes géppel jobban szerettem dolgozni. Persze nyugodtabb világ is volt, mely ugye nem lesz már soha többé, mint az köztudott, ráértem megvárni egy-egy megfelelő pillanatot, vagy beállítani, amit meg akartam örökíteni. Rohanás közben, mobiltelefon kamerájával, nos az nem nekem való.

Szép hely ez az Ibolya-tó. Ide tényleg érdemes volna kitelepülni filmes géppel, állvánnyal, fekete-fehér filmet, netán színes diafilmet fűzni a gépbe... NDK diafilm lenne az igazi, a maga bordó-barna színvilágával. De olyan már nincs és nem is lesz soha többet ebben a rossz szagú életben. Abból kell tehát építkezni, ami van. Idő például akkor, ha az ember úgy dönt, hogy csinál magának, amennyiben fene fenét eszik, akkor is. Néha azt gondolom, valahol ebben rejlik a hosszú élet titka, nem pedig a rohanásban és kapkodásban.

Ő nem egy átlagos CB 667-es, ő csak annak van álcázva. Ő egy CB 666-os, egészen pontosan az én második CB 666-osom. A No. 537-es házi leltári számot viseli, ami elég messze esik az elsőtől, mely pedig a 016-os. Tehát elég sok időnek kellett eltelnie, mire még egy 666-osra szert tettem, aztán persze hamarabb jött a harmadik, de azt meg sajnálatos módon sikerült földhöz suhintanom pakolás közben. Lesz majd egy házcsere, de a képen most nem ezt látjuk. Milyen meglepő. Ki hiszi el nekem, hogy ez tényleg egy 666-os, mikor is a fenekét nem fényképeztem le. Valamint szét se szedtem. Elvégre ennek az oldalnak nem ez a címe... Gonosz voltam? Ugye nem. Fog még ő szerepelni mindjárt, aztán megy a menhelbe rögtön vissza... Ja nem, ez nem egyik szépemlékű ügyfelem és az ő szépemlékű kutyája, aki merészelt egyet vakkantani, amikor a bácsi kijött. Egyszer felújítom és jól beszámolok róla. A lassan nyolc év alatt a hétköznap délelőtti munkám során történteket is meg kellene örökíteni az utókornak. Ha legalább a tizedére emlékeznék, ami történt...

Amiről eddig még tudomásom sem volt, aztán egyszer csak a birtokomba került. Lett egy CB 667-C típusú telefonkészülékem. Annyit tudok még róla, hogy 1969-ben készült, vagyis nagyjából egy évvel fiatalabb nálam. 53 éves vagyok, mint az köztudott... Safranek, jöjjön közelebb! De hogy hazai felhasználásra, vagy exportra készült, ezt már nem tudom. Mármint a telefon. Szerintem inkább az utóbbi. Valamint a Sanyi az. Tudjuk, hogy a világon minden ötödik ember kínai és hogy a mi családunkban öt ember él... Magyar nyomógombos készülék a hatvanas évek végén, több szempontból kis darabszámú előállításra gondolok. Vagy kísérleti darab volt, vagy eleve valamely szűk felhasználói rétegnek épült, vagy kiment külföldre. Szét ezt se szedtem, egy későbbi munka lesz ő. Jó lenne beüzemelni, de már nem emlékszem a nyomógombos hívómű felépítésére, mely alapján eldőlne, van-e esély a működésére, gondolok itt üzemképtelenég esetén az alkatrész- utánpótlás kérdésére. Az alaplemez sajnos törött, cseréje esélytelen, csak a sima 667-eshez van tartalékom, ez pedig feliratának okán egyedi darab. Ezen a képen nem látszik, de pont az elején van anyaghiányos törés.

Ilyen piszkos, szemetes lenne az Ibolya-tó vízének felszíne? A kacsák között látható szmötyire gondolva eszembe jut a városi legenda, miszerint a lakótelep megépültét követően az új lakók rendkívül kultúrált módon minden szemetet is beledobáltak a vízbe, úgymint gumicsizma, kerékpár és hasonlók. Egyszer aztán mintha jól kitakarították volna a vizet, a mostani állapot ehhez képest még elfogadhatónak mondható. De erről már, lehet, értekeztem valamelyik korábbi írásomban. Kérdés, akkor mi a fészkes fenét írtam? Vissza nem fogom keresni, olyan isten nincs. Ezért csupán reménykedem, hogy nem a most papírra vetetteknek éppen az ellenkezőjét!

Szép ez a tó, akárhogyan is nézem. Akarom mondani, akármelyik irányból is fényképezem. Csak ne nappal szemben tegyem! Említettem már, hogy ez idő szerint ez a legutóbbi képsorozat arról, hogy ott jártam. Ennek pedig már több, mint másfél éve. Voltam azóta otthon többször is, de a fényképezés kimaradt. Ideje tehát egy újabb látogatást tenni.

Közös képen szerepel a nemrég látott három készülék, CB 667-C, CB 666 és CB 667, aki ugye időközben elment, de lehet, hogy még visszatér. Lassan végzek a CB készülékek felújításával, bár még az 555-ösök és a szintén nemszeretem 811-esek hátravannak. Nehezebb dolgom azért lesz velük, mert ezekhez nincsen tartalék alkatrészem, kivéve talán a zsinórokat, amire a 811-esnél szükség lehet. Szeretnek azok a rugós zsinórok kinyúlni, összegubancolódni, én viszont nem szeretem a rugós zsinór kifejezést, bár lehet, ez a szakszerű megnevezése annak a szóban forgó alkatrésznek, idő kell, míg megszokom és átveszem. Ha átveszem egyáltalán, addig maradok a kézibeszélő-zsinór kifejezésnél. Persze ez sem egyértelmű, mert akkor az lehet egyenes és spirális szintén. Egyenes zsinórral csak a régiek, LB 37-esek rendelkeztek szövetborítással, bár van egy-két telefonom egyenes műanyag kézibeszélő zsinórral, mint furcsaság. Megint nem a képhez kapcsolódik a szöveg, ugye?

A fiam fényképezőgépét használtam egy ideig beltéri képek elkészítésére minden esetben, mert az enyémen tönkrement a villanó. Ez az állapot a mai napig fennáll, mivel nem hiszem, hogy akadna olyan szakember, aki egy 15 éves digitális gépnek nekiáll, még én sem. Másikat pedig nem vettünk, mai korban, kamerás mobilok korában. Ha egyszer nekem is olyanom lesz, akkor egyrészt kénytelen leszek elhagyni egy rögeszmémet, mely szerint telefonnal telefonálunk és fényképezőgéppel fotózunk, másrészt megoldódna egy probléma, de mivel még használható a szóban forgó régi gépem, ezért nem annyira sürgős a kérdés megválaszolása, harmadrészt nem két forint egy új digitális fényképező, már ha lehet kapni egyáltalán. Nem kerestem, ezért fogalmam sincsen. Tehát ilyen lesz még, hogy Leilát fotózom, minap is jól megtettem, de mire az adásba kerül... Itt a használt képrögzítő eszköz pocsék állapota folytán a kutya szemei kékek műfénynél, pedig a valóságban nagyon nem. A színek is az NDK diafilmre hajaznak kissé, viszont látszik, hogy nedves az az orrocska, ami azt jelenti, hogy nem beteg a gazdája. Mármint Leila és köszönöm szépen, én is jól vagyok, továbbá a felségem sem néz ki rosszul. Mennyire igaz, nem tudom, hogy nedves orr, egészséges kutya, száraz orr, beteg kutya: van a körzetemben száraz orrú kutyó és látszólag semmi baja.

De hogy miért lóg az a nózika időnként és hogy ez miért jó neki? Tudom, így nem kezdünk mondatot, ám mivel nem verset, vagy regényt írok (pedig időnként egy-egy képhez mégis), ezért jól le van sajnálva. Számos megzenésítendő életkép vár még rám, nincs időm megkérni a szomszédot, segítsen már befejezni nekem az elkezdett mondatot. Nem is nézne rám bután, ha becsengetnék, hogy blogot írok és elakadtam a fogalmazásban. Előfordul mostanában is, hogy Leila hasonlóan kitekert pózban hever és ha ez jó neki, illetve ha erről kép is készül, hát miért ne osztanám meg ezen a helyen. Tehát ilyen lesz még az életben, de olyan már soha többé, hogy ott, abban a lakásban heverjen kedvenc négylábú barátunk, ahol a mai írásban látható képek készültek. Csak az anyag címéhez szigorúan igazodva...

Hiába ígérem meg folyton magamnak és e sorok mentén ország-világnak, hogy ha lefotózok egy tárgyat, rögtön elmentem a képhez, mely dologról van szó, ha egyszer állandóan elfelejtem megtenni, mit megkövetelt a haza. Például ezen a felvételen sem tudom, mely három, beszerzést követően jól megörökített és láthatóan felújításra váró készülék szerepel. Persze azért a felvétel dátumából tudok következtetni, kik vannak a fotón, de akkor sem jó érzés elővenni egy képet úgy, hogy hát ez meg mégis ki a fene lehet. Félek tőle egyébként, hogy amikor elő fogok venni egy doboznyi régi családi képet, akkor ez a mondat ismételten elhangzik, vagy 23748-szor: mégis ki a fene van a fotón? Aki megmondhatná, már nem tudja megmondani, aki meg tudná mondani, már nem emlékszik rá. S a képeken meg a világ, mely már nem lesz soha többé... Viszont most lehet, hogy kitaláltam egy jó ötletet, régi családi képek archiválása is témát eredményez egy-két írás elkészítéséhez ezen az oldalon. Csak éppen tíz perc múlva elfelejtem már ezt az ötletet és itt ülök, hogy mi a fenét akartam megvalósítani...

Ezer arcát mutatja a soproni Ibolya-tó és azt mondja: gyere vissza és fotózz le engem minden időben, napsütésben, felhős időben, esőben, szélben és hóban egyaránt. Őrizz meg az utókornak, mikor nem tudhatod, mely kép lesz értékes egyszer.

A nemszeretem álló formátumú kép, melyről azt vallom, ezt is el kell fogadni, ilyet is készítek néha, mégha ferde is az a háttér a soproni Ibolya-tónál. A kacsák, a hely szelleme, az időpont mind azt sugallja, ide gyere vissza, örökítsd meg a világot, melyről ma még nem tudod, csak sejted, talán nem lesz soha többé. Mondjuk ezt erről a helyről legfeljebb egy atomháborút követően tudom csak elképzelni.

Az örök klasszikus CB 76 fekete színű telefonkészülék, melyből rengeteg van eladó (nemcsak nálam) és emiatt kissé értéktelen, összességében tehát könnyű megszerezni. Viszont felújítását követően nehezen talál gazdára. Ma még. Kérdés csupán az, ez az állapot mely irányba fog elmozdulni a következőkben. A hely, melyen a fotót elkészítettem, s ahol több képet már nem tudok rögzíteni, mert már nem a mienk, a volt erkélyünk a régi lakás nagyszobájához kapcsolódóan, és a szép járólap, aminek egyetlen hibája az volt, hogy befelé lejtett.... Házi leltári számmal ezúttal sem untatom  a Kedves Olvasót, már csak azért sem, mert nem jegyeztem fel. Azzal sem, milyen állapotban van jelenleg a telefon, egyáltalán itt van-e még nálam. Feketéből három darabot szeretnék megtartani, ezen ideális állapotot csupán közelítem, de elérem-e valaha, örök kérdés marad. Világ, mely nem lesz talán soha többé... Kapcsolja már ki valaki ezt a folyton ugyanazt a nótát játszó gramofont!

A késnek sétáló galamb mosolya arcomon, de ezúttal nem reggel, ébredés után, hanem napközben, azon gondolkodva, mikor fogok nekiállni a rendelkezésemre álló CB 811-es típusú telefonkészülékek felújításának. Egyszerre, egymást követően, avagy egyenként, beiktatva más fajtát, hogy ne legyen oly unalmas? Újabb lelet minden esetre addig is, míg erre válasz érkezik. Alkatrész még van hozzá, idő? Na az erősen kérdéses. Arra van, mire akarom. Még nem jött el. Eljön? S mint a világ, amely talán nem lesz soha többé... Ám lehet, kicsit vissza lehet hozni, látszat, miből emlékszel, mi volt valaha és ez jó érzés. Vissza nem jő, tartós nem marad, de megérint, megéget, bezár szívembe téged. Egy költő veszett el bennem! Vagy meg...

A CB 811-es készülékek tervezett felújításával kapcsolatban mégis az lehet a gond, hogy nagyon kevés tartalék alkatrészek állnak a rendelkezésemre. Ahhoz képest pedig, hogy nem igazán kedvelem a típust, sikerült viszonylag sokat beszereznem belőle. A válasz abban keresendő, hogy a viszonylag olcsón adott példányokat azért nem volt szívem visszautasítani. Tehát 5000 forint sok egy összetekeredett zsinóros, besárgult darabért, viszont 1500 forintot nagy duzzogások közepette odaadok még érte. Ráadásul másik zsinórom még van is, valamint néhány készülékházam is akad, egyedül a kézibeszélő felső részével van problémám. Mármint, hogy nincsen. Az automata rugócsoportot alkotó mikrokapcsolóból szintén előfordul tartalék alkatrész, de csupán patikamérlegen, kiskanállal tudom adagolni, mennyiségét és ritkaságát tekintve. Lesz tehát revíziója a sorozatnak, amelyről jól be is számolok e hírlap hasábjain.

A képen látható őskuszagubancolódás egy erősen piszkos, ámde valójában jó állapotú, karcmentes piros CB 667-es készüléket foglal magába. Persze ezt a kijelentést utólag könnyű megtenni, a felvétel elkészítésének pillanatában viszont még nem tudhattam. Délelőtt meghoztam, lefotóztam, délután megtakarítottam, estére pedig kiderült, hogy valójában szép. Jut eszembe, erről nem gyártottam ilyen volt-ilyen lett képpárost, ha jól tudom. Jól tudom? Megkeresem, addig zene! Nem szólt? Nem csoda, nem is volt. Mint a panoráma-felvétel erről a telefonról. Vagy csak jól eldugtam magam elől, mint az közismert. Nosza rajta jó katonák, gyártok egyet rögvest. Mert kivételesen tudom, mit fotóztam egymás után fél nap különbséggel, jóllehet, ugye most sem írtam oda a képhez, kiről van szó. Azaz kép. Ritka az is, hogy egy beérkező telefont ennyire gyorsan rendbe tegyek. Jellemző inkább a több év...

Tessék, máris itt van! Ilyen volt, ilyen lett. Embereknél is csodákra képes a szappan, meg a víz. Gonosz, nagyon gonosz vagyok! Hát még a telefonoknál a szétszedést követő mosogatószeres tisztítás után sorra kerülő keményviaszos ronggyal való alapos áttörlés, öt liter izzadság ledobása mellett, mely folyamatot egy újabb mosogatószeres enyhe tisztítás zár, lévén, azért kissé zsíros az a keményviasz. Íme, hitünk helyett a műanyag készülékház megújulásának szent titka. A csatlakozó dugó nem azért lett ilyen szép piros, a készülék színével megegyező, mert azt is jól letakarítottam, hanem azért, mert azt jól kicseréltem. A világ, amilyen már nem lesz soha többé? Amíg nagy szerencsével hozzá lehet jutni olyan régi telefonhoz, vagy akár régi rádióhoz, amelyet sikerül szép állapotban megőrizni, addig az ember a munka eredményét nézve kicsit visszatér ama bizonyos világba, mely talán tényleg nem lesz már soha többé.

Ki más lenne a zárókép, mint Németh Leila Szalámi, avagy Csócsi, illetve mostanában Düdüke, ahogyan a képen látható pihenő póz alapján Kristóf fiam elnevezte. Van még néhány neve, de ezek inkább már itt, a mostani lakhelyünkön keletkeztek, míg a felvétel még a régi lakásban készült. Oda már tényleg nem megyünk vissza soha többé - mióta a kertvárosba költöztünk, nem vágyom vissza a zajos és büdös lakótelepre, érthető okokból. A kutya is velünk lesz még 10 évig, a képen másfél éves, most három, végül tehát messze még a világ, amely nem lesz már soha többé.