Ez is az előző írásomban említett hazai rádióadó egy másik jelmondata volt. A régi kedvenceket többféleképpen is lehet értelmezni. Bár ők zeneszámokra, korabeli slágerekre gondoltak, nálam belefér ebbe a kategóriába természetesen a telefon, a rádió és még sorolhatnám. Új növényekből számszerint csak két-három darab van, s előáll az a furcsa helyzet, hogy a tavaly nyári képek mellé idén ősszel készülteket kell társítanom, ha eleget akarok tenni a címbéli megfogalmazásnak. Leila azóta is gyakran előadja a képen látható produkciót, semmit nem változott tehát az egy év alatt. A kép hátterében látható öreg plédet azóta persze jól szétcsócsikálta már...

Na végre, telefon! Mit mond a nőgyógyász, ha a rendelés után elmegy ebédelni? Végre arcok! CB 667 No. 260 egy jó ideje nálam van már, csak most vettem elő rendberakni, felújítani. Ez a most 2020 nyarán történt, tehát előtte legalább négy év telt el, vagy több, a beszerzést követően. Van még ilyen felújítatlan készülékem a műanyag házas tárcsások közül, a még régebbiekhez pedig jóformán hozzá sem nyúltam. Azért vannak kivételek. Ezt a példányt biztosan nem a kosz miatt halogattam, talán a merev zsinór helyett nem volt kéznél másik, esetleg a csavaros fali csatlakozón gondolkodtam, maradjon-e, vagy tegyek rá dugót (a próba idejére gyorsan tettem). Tudni kell, hogy ezek a készülékek ezzel a rögzített kis műanyag dobozzal is készültek, mert fő az éberség, kedves elvtársak, akinek telefonja van, az legyen mindig elérhető, nehogy már kihúzza a konnektorból. Tudom, ezt írtam már, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Más kérdés, hogy sokkal nehezebb volt így cserélni komolyabb hiba esetén az egész telefont. Például, ha leverte a kedves elvtárs az asztalról és összetörött. A merev alaplemeznél ez gyakori volt. Ennek a csavaros fali csatlakozónak ráadásul hiányzik az ő fedele. Pedig szeretnék eltenni egy ilyen változatot is a gyűjteményembe. Minden esetre, ha már elővettem, ő megtisztul, majd jól mutatom, hogy tessék nézni, milyen szép lett!

Leila egyik kedvenc fekvő- és alvóhelye volt a nagyszobai ágyunk a régi lakásban. Azóta már nagyobb házba költöztünk és az ágy kikerült a teraszra, várva azt, hogy egy frissen végzett kárpitos tanuló majd ezen gyakoroljon jól, ennek már úgyis mindegy alapon. Ha sikerül felújítani, legfeljebb mégis bekerül a nappaliba. A kutya alapvetően bent lakik, ha már a panelban kezdte, nem fogom most kidobni az udvarra télre. Sok minden megváltozott nálunk az elmúlt egy év alatt, beszámolok róla, de jóval kevesebb képet készítettem, ezért nem lesz élethű. Leila tehát több, mint 2 éve régi kedvenc. De hol van az új növény?

Ez nem növény, hanem szobor. Mégpedig maga Vlagyimir Iljics Uljanov elvtárs, akire már régóta vágytam. Nem lettem ilyen perverz, csak történt, hogy mindenféle állapotú relikviákat árultak olyan horror áron, hogy jaj. Egyszer aztán egy kedves gyűjtőtárs felhívta a figyelmemet őrá. Nem is volt drága és elfogadható állapotú, tehát megvettem. Azóta rendszeresen szerepel a képeimen, mert bármely korabeli tárgy köthető hozzá, régi rádió, régi telefon bőven készült az ő eszméinek megfelelően. A kóla-mámorban feterengő piszkos imperialisták által összeharácsolt karvalytőke pedig táncoljon csak a szakadék szélén! Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.

Kristóf, Olivér és Leila is élni fog és a három bohóc együtt bohóckodik.

Szobrászművész gyűjtőtárs keze munkáját dicséri a képen látható közdarab az LB 37-es telefonkészülékhez. Ő ugye egy anyaghiányosan törött alkatrész volt és szerepelt is egy korábbi írásomban, ha jól emlékszem. Ha megtalálom... egyrészt az elgurult gyógyszert, akkor beveszem és attól jobban fogok emlékezni, másrészt a képet, amit az eredeti állapotáról jól elkészítettem, akkor megint lesz ilyen volt - ilyen lett párosítású panorámakép. A kedves kolléga valami ragasztó-kitöltő anyagot alkalmazott, amit többször felvitt, majd csiszolt és végül festett feketére. Egyszer majd én is kipróbálom a kinti műhelyemben, egyelőre örülök - egyrészt a nnak, hogy lyuk van a fenekemen, másrészt annak, ha itt bent a házban tudok végre régi telefonkészüléket állapotfelmérni, javítani, netán még fel is újítani.

Már megint Leila. Tudom, egy időben a kacsák uralták a helyet és bármiről is próbáltam meg alaposan értekezni ezen a helyen, mindenbe belehápogtak. Régebben gyakrabban látogattam az Ibolya-tó környékét, ahol ugye fellelhetőek voltak változó számban és aktivitásban csőrös totyogó barátaink, vagy ha mégsem, akkor irány a világháló és kerestem róluk mókás képeket. Mára teljesen átvette a hatalmat Leila és bele sem merek gondolni, mi lesz itt, ha netán valamelyik tavasszal beköltözik egy kacspár az udvarunkba, merthogy most már ennek az elméleti lehetősége fennáll. Próbáltam csak volna meg a városi lakótelepen mindezt kivitelezni! A srácok szerint ilyenkor, amikor a hátán fekszik mozdulatlanul, kimerül benne az elem. Tart persze ez az állapot az első pocisimi idejéig, lásd országos gazdihiány. Vagy az első tüsszentésig, amit a tartós háton fekvés előbb-utóbb ki szokott váltani nála.

Természetesen ezúttal sem jegyeztem fel, melyik, festését tekintve már korábban elkészült LB 37-es készülékem igényelt a próbához ideiglenes telelppótlást. Minden esetre a próba sikerült az 5 voltos kimenettel. Érdemes megfigyelni a kísérleti szürke kalapácslakk festést a csengőcsészéken. Ha esetleg kevésbé mutatós is, a lényeg a felvitt festékréteg megfelelően erős tapadásán van, magyarán szólva ne pattanjon le az első öt percben.

Szintén kísérleti munka volt a következő felújítás alkalmával az LB 37-es készülékház és alaplemez kézi csiszolása helyett a régi festékréteg gépi eltávolítása, mégpedig a fúrógépbe fogott drótkefe-korong alkalmazása által. Így megspóroltam az öt liter vizet, ami lejött volna rólam, elhasználtam viszont számos villamos energiát általa. Mindegy, melyik módszer (jóllehet, géppel gyorsabb), a végeredményt gyorsan alá kell vetni foszforsavas kezelésnek, mert hamar oxidálódni kezd a fémtiszta vasfelület. Az öreg fényképezőgép által jól elkészített felvételen felismerhető a négylábú ebszabású házőrzőnk által ottfelejtett sok kis fehér szálacska. A gazdag ember ruházatán márkajelzés van. A boldog emberén kutyaszőr.

Gazdi is elfáradt, szőrös-bőrös is elfáradt.

Szőrös-bőrös már kipihente magát, hogy a gazdi szundikál-e még, attól nem készült feljegyzés. Ezt a nevet egyébként Kristóf fiam adta neki, mikor Leila úgy feküdt, hogy egy nagy vastag és gyűrött szőrcsomó volt az egész eb. Viszont azóta megszületett a Düdü kifejezés is, valamint annyira ismert a Csócsika, hogy már hallgat is rá. Így van ez, mikor az első kutyát annyira szeretjük, hogy minden szabályt betartunk vele kapcsolatban, csak azokat nem, melyek fontosak lennének.

Ezmiez? Vagy hogy Levente fiamat idézzem: zmi? Nem a zöld készülékház, nem is a szemüvegem tokja - meg nem is az eszem tokja, meg nem is a szokásos kacatok az asztalomon, melyektől mindent lehet, csak golgozni nem. Hanem ott középen az a fekte korong, amiből kiáll az a hegyes fadarab. Na az mi?

Megfordítva és a még nagyobb kupleráj közepén lefotózva máris kiderül, hogy sto mü vígyim na kártyínke. Ez bizony egy korabeli LB csatlakozó aljzat, az előző ábrán látható fadarab pedig jól be volt gipszelve a falba. Mert a műanyag tipli a modern kor alkatrésze, nem volt ám mindig ilyen a barkácsboltban. Ezért a telefon- és hálózatszerelő, mint ahogyan a villanyszerelő is kicsit kőműves is volt, amennyiben vitte magával a kapcsolók, aljzatok beépítéséhez szükséges szerszámokat. A bekötött vezetékek is még szövetborításúak és tömör rézdrótok. A csatlakozót kedves kolléga hozta el nekem és még nem tudom, hol fogom majd alkalmazni. Hogy mire, az ugye nem kérdés, ebben az LB aljazat-hiányos mai világban.

Kedves Leila, ha ez így neked kényelmes... Vagy 15 évvel ezelőtti munkahelyem közel 50 km-re volt a lakhelyemtől. Délelőttös műszakba érve reggel fél hatkor betámolyogtam a büfébe egy kávéra. Munkatársam már az asztalnál ült és napilapot olvasott. Köszöntem neki illő módon: jó reggelt kívánok! Mire felnézett a szemüvege mögül és közölte: Jani bácsi, ha ez neked jó, akkor egyél belőle sokat! Egyszer le kellene írnom ezeket az anekdotákat, mert hát öregszem és felejtek, hülyülök. Ja, most éppen megtörtént...

Szóval már ketten vagytok szépségeim?! Ha ezt most nekem ennyiből megmondja valaki, honnan idéztem, hát bizony, komolyan mondom... De inkább mégsem, manapság sosem lehet tudni. Ismerni kell hozzá engem, úgy már könnyebb. Tehát sikerült egy másik telefongyári kitűzőt is szereznem, de hogy melyik volt előbb, arra már nem emlékszem. Ül a tyúk és a tojás az orvosi rendelőben. Kijön a nővér: melyikük jött előbb? Mire ők: na menjen már a francba! Jó lesz ez például arra az esetre, ha bemutatót kell tartanom a régi telefonjaimból, csak ahhoz meg kellene találnom a barna, vagy sötétkék munkásköpenyemet, illetve bele is kellene férnem, esetleg szereznem helyettük másikat, ha mégse kerülne elő.

A csengőszésze-felújító szakcsoport 2020 nyarán sem tétlenkedett, hanem az azóta már elhagyott erkélyen jól kitalált mindenféle színeket az alaposan lecsiszolt és foszforsavval gazdagon kezelt rozsdás csészék újjá történő varázslásához. Sok lehetőség nincsen, vagy krómszínű, vagy bronzszínű, vagy kalapácslakk, esetleg ezüst, arany és - minő meglepetés! - fekete lehet az alkalmazott festék színe. Namármost, a kalapácslakkba sok minden belefér, lehet az szürke, vagy kék, vagy bordó, mert itt inkább a festék megszáradását követőn kialakult felület jellege a mérvadó. Mivel a felvétel készítése óta másfél év telt el, nem tudom, hogy ez most az arany, vagy a bronz színnel való próbálkozás volt-e. Ha ez még nem lenne elég, a felvétel jobb szélén látható desszertes doboz kiválóan alkalmasnak bizonyult az elkészült, nem tudom, hány csésze sérülésmentes tárolására, amíg azokat fel nem használom. Tekintettel arra, hogy a doboz jobb oldala lemaradt a képről, csupán saccolni tudom, mennyi csésze fér bele. Hát én most ki nem megyek a garázsba megnézni, annyi szent!

Tessék, máris itt vannak a régi kedvencek az új növények mellé! Ugye, hogy megérte ezt a címet választani a mostani íráshoz, máris egy egész kép kapcsolódik is hozzá. Igaz, úgy kellett lábbal odarugdalnom... Szóval először is, ez itt csupán egy régi kedvenc, ami egyúttal régi növény, vagyis rögtön ellentmondás. Na, akkor amgyarázom, bár úgysem fogod érteni. Kaptam ezt a leandert, amit mindjárt jól át kellett volna ültetnem nagyobb cserépbe, ehhez képest vagy három éve így van és még virágzásra is adta az ő fejét. Azon az erkélyen, ahol nyáron 40 fok van, télen mínusz tíz, ő mégis él, én pedig 2021 nyaráig itt követtem el az LB 37-es készülékek felújításához kapcsolódó kültéri munkálatokat. A kettőnek semmi köze egymáshoz, ámde megemlítem, mint rendkívül fontos tényt. Eredetileg úgy terveztem, beteszek ide egy nem túl régi képet mostani lakhelyünkről, pontosabban egy itt élő és viruló növényről, merthogy ő új, azóta kapott életre, mióta ide jöttünk. De akkor meg felborítom a sort, hogy a fotók elkészítésének időrendjében haladjak. Ami persze nem zárja ki, hogy egy másik napon, mikor folytatom tovább ezt a bejegyzést és más irányból fúj a szél, valamint másik ing lesz rajtam, mégis megtegyem, mit megkövetelt a haza... Mondtam én, hogy nem fogod érteni, ugye-ugye!

Asszony pajtás előző laptopja kiadá lelkét, ezért jól felkerült a ... gazdaságos piactérre. Üzemeltetőjének az, mert kapja a zsét az eladások után. Gonosz voltam? Először az akku-pakk lett zárlatos, aztán még valami más, komolyabb és gazdaságtalanul javítható baja is lett, amely utóbbira a jó isten se emlékszik ennyi idő elmúltával (2020 nyarán készült a kép). Mindegy, amennyit ez ment, nem csoda, hogy kiprcant, valami komputer-guru vigye és tegye jól a magáévá. Egyébként először azt hittem, a postától vásárolt levitézlett készülék van a képen, mert olyan is volt, megvettem tartaléknak, használtam is, meg nem is, végül nálam döglött meg végleg, értelme nem volt javítani, meg így utólag nézve megvenni se. Lehet, arról már értekeztem itt? Régi kedvencek? De hol vannak az új növények?

Ez itt nem új, ez még mindig az ajándékba kapott leander 2020 nyarán és a régi lakásunk teraszán. Csak az előző kép este készült villanóval (régi szép idők, mikor még jó volt a villanóm a gépemen), ezért lefotóztam és közzéteszem nappali fényviszonyok mellett is. Szegénykémet azóta se ültettem át nagyobb cserépbe és frissebb földdel, pedig  már akkor kellett volna, mikor megkaptam. Ehhez képest egész jól bírja!

Ő is kiadá lelkét. Mi az, nálunk már minden is? Minden, ami modern és megbukik, bezzeg az én jó öreg LB 37-eseim... Persze ma nem gyártanak semmit 20 évre. 20 év? A legrégebbi telefonom lassan 100 éves lesz és jó eséllyel működik. Konkrét példát most nem tudok mutatni, meg se ígérem, hogy majd egyik következő cikkemben jól bemutatom, mert ezt az anyagot is tavaly november óta írom már és nem tudom, mivel kezdtem az elején. Olvassam vissza az eddigi írásaimat és kezdjem el teljesíteni, amit eddig ígértem már? Ahhoz is rengeteg idő kellene, hogy egyáltalán eljussak addig, szúrópróba-szerűen kiválasszak és elolvassak egy-egy anyagot, s ha abban találok valami utalást, akkor az legyen a következő cikk anyaga. Eleve, az írásaim nem arról szólnak, mint ami címet nagy nehezen adok neki. Na inkább hagyjuk: a képen látható két készülékes vezeték nélküli vezetékes telefont eladtam, mert üzemképtelen lett, megtartani a múzeumba nem akartam.

Mi ez az őskuszagubancolódás? Vásároltam az összekötő zsinórokat egy egész dobozzal és készítettem róla ezt a közeli felvételt. A valóságban nem látszik telefonos holminak, inkább valami rádiós cucc lehet. Valamint nem elég hosszú, így aztán marad a dobozban, majd 40 év múlva kitalálom, mit kezdjek vele. Vagy kidobják a fiaim, ha addig sem. Régen elment volna Egry János műsorában, ahol ki kellett találni ilyen közeli, vagy szokatlan, sajátos szögből fényképezve, mit látunk a képen. De az egy ilyen sajátos holmi esetében elég nehéz lett volna az átlagember-játékosnak és nem nyert volna hangszórót a helyes válasz hiányában.

Kétféle átkötő zsinórt tudtam hirtelen kibogarászni ebből a doboznyi őskuszagubancolódásból. Az egyik rövid, a másik még rövidebb. Továbbra is fenntartom álláspontomat, miszerint ez inkább valami rádiós cucc lehetett, nem pedig telefonos. Egyszer még jól jöhet, vagy ha mégsem, akkor inkább mehet. Ha gyengébb pillanatomban utóbbire vetemedek, biztos, hogy öt perc múlva kitalálom, mire tudtam volna mégis használni. Ettől függetlenül, ha e sorok olvastán bárki ellenállhatatlan vágyat érez a birtoklására, hát ne tartsa magában. Nem egészséges visszatartani, ami ki akar jönni, azt ki kell engedni!

Mikor még működött rendesen az öreg fényképezőgépem és tudtam beltérben villanóval felvételt készíteni, jól kiderültek ilyen, az ábrán látható disznóságok, miszerint hiába zöld a zöld, mégsem egyforma a készülékház és a kézibeszélő árnyalata. Kellemetlenebb már csak az, hogy ezt a felújítás során nem vettem észre, csak mikor már elkészült a telefon, lefotóztam, áttöltöttem a képeket az asztali számítógépemre és megnéztem az eredményt. Namármost több eset is lehetséges. Vagy tényleg nem tűnt fel nappali fénynél, hogy a két alkatrész eltérő színű, vagy ennyire mukucs vagyok, vagy az is lehet, hogy észrevettem, de ha megállok töprengeni, keressek-e helyette másikat, s ez utóbbi esetben jószerével még ma is állna a művelet, pedig ez a kép lassan két éves lesz. Illetve nagyon könnyen lehet, hogy egyszerűen nem volt helyette másik kézibeszélő nyél, merthogy ez a szín továbbra is országos hiánycikk nálam, lásd egy másik esetet, mikor kénytelen voltam a zöld házra fekete nyelet tenni. Mondjuk el is vitték utána a telefont, tehát lehet, hogy nem is volt az olyan elveszett ötlet. Minden esetre CB 667 No. 322 él és virul, és ha önmagamat ismételve valaki ehhez is ellenállhatatlan vágyat érez, hát én engedek ám az erőszaknak...

Nem ok nélkül neveztük el Leilát Csócsikának, ugyanis változatlanul szokása időnként különféle tárgyak zsákmányolása és szétcsócsikálása. E sorok írásakor éppen segített fát vágni, ami abból állt, hogy egy-egy kliválasztott kisebb darabot elvitt a szájában és az udvaron hasalva jól megcsócsálta. Valamint egy vízzel félig telt műanyag palackot is kivégzett hasonló módon, azonban ezen a képen még egy, a gyerekek által már kiselejtezett labdát szed szét, miközben a kamerába néz azzal az ártatlan tekintetével és megfigyelésre érdemes még, ahogyan használja hozzá az első mancsocskáját is.

Második nekifutásra csak sikerült beszereznem a hazai rádiógyártás egy különleges darabját, a Videoton RZ4900-as típusú készüléket. Egyáltalán nem vagyok fehérvári rajongó, sem gyűjtő, éppen egy gyűjtőtárs szidja a saját gyűjteményét, hogy milyen hányadék a rádiók belseje, az alkalmazott anyagok és szerelési technika szempontjából. Ez pont olyan eset, mint a munkatársnőm, aki rohanás közben jajveszékel, hogy mennyire utál rohanni. Szó, ami szó, nekem is kellett egy Zengő. A beépített rugós zengetőegység az első és egyetlen kísérlet az itthoni műszaki történelemben, s gyűjtő-társadalmunk egy része magasztalja, másik fele pedig a pokolba kívánja. A birtokomban lévő példány URH sávon füsttel működik, de mivel kijött belőle a füst, ezért ezen a hullámhosszon nem működik tovább, addig, amíg a következő 30 év során valamikor vissza nem tömködöm bele a füstöt.

Mondanom sem kell, hogy Uljanov elvtárs sietett megtekinteni a szocalista magyar ipar legújabb vívmányát. Ez igen, kedves elvtársak! A rugós zengetőegység még markánsabbá teszi az egyébként is gyújtóhatású beszédeimet!

Könnyen lehet, hogy ekkora bohócot még Uljanov elvtárs sem látott egész életében. Aztán persze előfordulhat, hogy látott ő ennél sokkal nagyobb bohócokat is, de erről nem tesz említést a történelemkönyv. Vagy nem olvastam el, nem emlékszem rá, régen volt, nem kívánt rész törlendő. A sárgásbarna járólapon kevésbé feltűnő piros labda eredetileg egy köteles kutyajáték része volt, de Leila sorban kettőt is szétszedett, hogy aztán maga a labda legyen a kedvenc játéka, mígnem szét nem csócsikálta azokat is.

Végül aztán ilyenem is lett még 2020 nyarának végén: a sok cég közül egyik ritkábban fellelhető példány az LB 37-esekből a Rádiófelszerelések Gyára által jól előállítva. A sajátos első alumínium tábla mellett a szokatlan kialakítású kézibeszélő tartó villa, avagy automata kar érdemel figyelmet. Maga a telefon egy olyan sajátos szögből lett fotózva, hogy látsszon a megszokott és számos darabbal ellátott társaktól való különbség, de így meg mintha ez a készülék rövidebb is lenne. Pedig de nem. LB 37 No. 545 majd sorra kerül a felújításra váró telefonjaim között és jól bemutatom annak eredményét. De nem ma. A kurbli is különleges, a CB 555-ös kézibeszélője enyhén szólva hülyén néz már ki rajta, ám aztán elgondolkodom: az nem lehet, hogy ez a madár ezen szárnnyal jött ki a fészekből?

Méghogy a régi vezetékes telefon a kutyát sem érdekli? Pedig ja de! Legalább is ezt a kutyát nem, Leila rágicsa-csócsika éppen saját magával van elfoglalva jól. Azért a rend kedvéért előtte megszagolta, de nem volt sem gazdi-szaga, sem pedig szalámi-szaga.

A papa után csaknem két évvel a kedves mama is sajnos elment és ez indította be azokat a folyamatokat, melyek után most itt tartok, tartunk. De erről jól beszámolok, amint a kapcsolódó megfelelő mennyiségű fényképfelvételt elkészítettem.

Nem a legszebb azzal az őskuszagubancolódott kézibeszélő-zsinórral, de úgy vagyok vele, amíg elektromosan nem szakadt, addig nem fogom kicserélni, hanem megypróbálom javítani. Most például valami melegítéses eljáráson töröm a fejemet, amivel a spirált jobb belátásra bírhatnám. CB 76 No. 546 készülékháza és kézibeszélője nem sárgult be, ezért szépen kipolíroztam, majd kisvártatva jól eladtam.

Kristóf és Leila játszanak. Kristóf éppen arra készül, hogy a köteles játékot jól rátegye Leilára, lehetőleg olyan helyre, ahol ő azt nem éru el. Ilyen hely persze nem igazán található a kutyán, eddig még mindent lerázott magáról és minden csapdából kibújt, lásd takaró, lepedő, ágyneműtartó, stb.

Olivérről nagyon nehéz képet készíteni, mert általában nem szereti, ha fotózzák és ha mégis olyan kedve van, azt nem szokta közölni, persze éppen akkor nem fityeg egy gép az ember nyakában. A kamerás mobil előrántására pedig jó eséllyel visszabújik a házába, ráadásul olyanom nekem nincsen. Ez a felvétel viszont nagyon jó lett másfél évvel ezelőtt.

Ő viszont ezért szép, mert sárga. Pedig eredetileg vajszínű, csak olyan szépen sikerült besárgulnia, hogy az előnyére vált. CB 76 No. 438 újfajta RJ 11-es készülékzsinórral bírt és a régi asztalom előtti széken vettem fel a képeket róla. Bár gondolkodtam rajta, hogy megtartom, ebből a szempontból még előnyt is élvez nálam a saját színű zsinór, mert később már csak fekete volt, de aztán mégis eladtam. Lehet, hogy hiba volt.

CB 667 No. 527 a szürke és nem besárgult készülékházával olyan ritka, hogy eszem ágában sincsen eladni. Hiába a fekete zsinórok, meg a belső kisördög, hogy hát mennyivel szebb lenne az egyébként még ritkább szürke zsinórokkal, engem aztán nem száll meg semmilyen démon. Tudom, a kis műanyag keretbe elfelejtettem kis fehér papírt és plexit vágni, de vagy nem volt kéznél, vagy én nem voltam magamnál.

Most nem lesz fantasztikus kalandvetítés, mint Leopold mester műsorában, ez ugyanis nem vetíti ki a diaképet a falra, vászonra, lepedőre, hanem a kis képernyőn lehet jól megnézni. Muszáj volt megvennem, mert vetítőm több is van, de ilyenem még nem volt és azokat a filmeket is adták hozzá.

Végezetül következzenek két hibridek, azaz 667-es alaplemezzel bíró 76-osok, mégpedig jó eséllyel abból az időszakomból, mikor már nem éreztem annyira ellenállhatatlan vágyat, hogy ezeket visszaépítsem CB 667-esnek, avagy CB 76-osnak teljes egészében, merthogy kezdtem rájönni, ilyen a gyárban is készült, nem csak a Kókány Berci műhelyében. Még érdekesebb a fotó, mivel csak elővettem őket megörökíteni, ám a későbbi képek között nem látok arra utaló nyomot, hogy neki is álltam volna felújítani. Elmaradtak továbbá mai írásomban az új növények is. A sors fintora, hogy e sorok írásakor meg éppen hogy vannak szépen virágzó növények a házban, melyeket holnap jól le is fogok fotografálni, azonban az a képanya hogy de mikor kerül majd adásba...