Mióta megcsináltattam az autómat, folyton ez szól menet közben a rádióból. Mármint így reklámozza magát az adó, de meggyőződésem, hogy semmi értelme nincsen ennek a mondatnak. Mi az, hogy macskás videók előtti idők? Eleve, mi az, hogy macska? Na jó, én alapvetően kacsás vagyok, meg egy ideje kutyás. Kerestem is valami macska-riasztót, történetesen Leiláról egy fotót, ahol az objektív sapkája belelóg ugyan a felvételbe, de Leila attól még egy bohóc. Ugyanolyan, mint a műtéte előtt, jóllehet, a doki azt mondta, utána sokkal komolyabb lesz. Hogy mennyivel később, azt nem mondta. Nézzük meg, mi történt előtte és utána, még mindig a tavaly nyári képeimből válogatva!

Folytatom a Terta rádióim felleltározását, állapotfelmérését és lehetőség szerinti kitakarítását. Még mindig 2020 nyarán járunk a felvételekkel és még mindig szabadságon vagyok. Később aztán majd begyorsulnak az események és utolérem magamat - gondolom én. Esélyt azért látok erre, mert az elmúlt egy évben kevesebb fényképet készítettem. De vajon több időm is lesz anyagot írni, hogy gyorsabban haladjak? Fogós kérdés. Téma az rövidesen bőven lesz, hogy újabb képek készüljenek. De nem lövöm még le a poént, úgyis látni fogja a Kedves Olvasó. Ebben a rádiókészülékben előttem járt már valaki. Precíz ember volt az illető, még az AZ 1-es egyenirányító csövet is szakszerően rögzítette. Méghozzá azzal a zsinórral, mellyel a skálahúrt javította. Biztosan több kilométernyi tartalékja van belőle. Ezt a leírt mondatot visszaolvasva először azt írtam le, hogy tertalékja. Teljesen stílusos, nem? Terta rádiókat gyűjtök, tehát ha többet veszek meg belőle, akkor marad némi tertalékom... De mi az, hogy macskás videók előtti idők? Régen talán nem filmezték a vígasztalan háztetőzenészeket?

Nem a legszebb állapotú 325-ösöm, de garantáltan a sokadik. Szokatlan irányból fényképezve, ígéret arra, hogy ez az utolsó, nincsen. Soha nem mondom, hogy soha. Lesz még Terta rádióm ebből a típusból, sőt, ha továbblépek az üzembe helyezésükhöz vezető úton, biztosan közzéteszem itt az általam megtapasztaltakat. Ha sikerül, ezen a példányon is megszólalnak a dalok a macskás videók előtti időkből. De mi volt a macskás videók előtt? Még ha mondjuk Krisztus előtti időkről beszélnénk. Én ezt nem értem, egyáltalán van ennek bármi értelme?

Egészen patent állapotú a belseje ennek a Terta 325-ösnek. Nem hiszem, sőt egyenesen kizárom annak a lehetőségét, hogy ilyen tiszta maradt, sokkal valószínűbb, hogy már az alapos takarítás után fotóztam, meghiúsítva annak lehetőségét, hogy ilyen volt-ilyen lett képpárt készíthessek róla. Ha nem szakadt a skálahúrozás, akkor itt is következhet az alkatrészek átmérése, majd pedig megszólalhatnak a dalok a macskás videók előtti időkből. Jóllehet, továbbra is vallom, semmi értelme nincsen ennek a mondatnak. Egyáltalán be lehetne határolni, mikortól fogva készítenek az emberek vicces kisfilmeket a házi kedvenceikről?

Következő vizsgálati alanyom készülékháza kissé kopott ugyan, de a vékony fekete festék és a sellak érdekes módon pattogott le róla. Ez már nemes rozsda, vagyis patina. Amennyiben eljutok oda még ebben az életben, hogy nekiállok készülékházat felújítani, nem ezzel a darabbal fogom kezdeni. Van ennél sokkal rosszabb állapotú, másként fogalmazva csúnyábban megöregedett példányom is. De jó eséllyel gyakorolni a legrosszabb darabon fogok elkezdeni, ennek már úgyis mindegy felkiáltással.

Elkezdtem gondolkodni rajta, mégis mi a fenének fényképeztem le ennek a 325-ösnek az ő fenekét. Aztán úgy döntöttem, talán meg kellene nézni a képet, hátha arról kiderül. Úgy is lett! Egyrészt a rövidhullámú sávnyújtó szakadt húrozása, másrészt a korszerű alkatrésszel helyettesített puffer kondenzátor volt a kép készítésének oka. Így nem maradt eredeti állapotban, viszont jó eséllyel működött. Egészen addig, amíg az a húrozás el nem szakadt. Nincs mese, meg kell tanulnom skálahúrozni, ízes magyar mondatok kíséretében, másként nem fognak megszólalni a rádión a dalok a macskás videók előtti időkből. Azt hitted, vége? Mondjuk megnézném néhány ember arckifejezését, mikor elindul a vétel a készüléken, megszólal egy arab, vagy kínai dal és én közlöm, ez való azokból az időkből, mikor még nem készítettek a népek mozgókép-felvételt nyávogó-egerésző barátainkról.

A kiszerelt sasszit felülről szemlélve látszik, hogy a vaslemez felülete nem annyira szép, a festék alatt már dolgozik a rozsda. Legjobb lenne mindent leszerelni róla és újrafesteni az egészet, de ez a szegecselt alkatrészek miatt nem annyira egyszerű feladat. Gyűjtőtárs tette meg, hogy minden nehezen leszedhető alkatrészt inkább leragasztott és csak a szabadon lévő, látszó felületeket kezelte meg. Ez sem rossz ötlet, de akkor meg nincsen egy összefüggő sík felület, amit egyszerűen csak meg kell dolgozni. Másik érdekesség pedig ugye a hiányzó eredeti puffer kondenzátor.

Következik minden Terta 325-ösök őse, a Terta 331-es, eredetileg Orion 331-es. Vele folytatódott 1953-ban a telefongyári rádiókészítés a második félidővel, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Mármint másodjára állt neki rádiót gyártani a Terta, miután a harmincas évek közepén egyszer már abbahagyta. Bár meggyőződésem, hogy a világhálós leírás komoly hibákat tartalmaz, ez tény, hogy ezt a rádiót vették át az Oriontól, mikor újra nekikezdtek a gyártásnak. Egyúttal pedig ez a kép azt is jelenti, hogy átmenetileg felfüggesztem a birtokomban lévő 325-ösök állapotfelmérését, vagyis végre valami más következik. Erről még mennyi további fotót fogok közölni? Pillanatnyi elmeállapotom függvénye a folytatás, ha van hozzá kedvem, nyújtom a rétestésztát, ha nem, hamar tovább lépek. Minden egyes nappal közelebb jutunk ahhoz, hogy ezen a készüléken is megszólaljanak a dalok a macskás videók előtti időkből. Ehhez most egy erősítő nélküli, alacsony jelszintet adó lemezjátszóra lenne szükségem, mely viszont elegendően meghajtja e rádió jelzett bemenetét.

Nyilván túl hangosan szóltak azok a bizonyos dalok... Ja nem, egészen egyszerűen csak az idő vasfoga megtette, mit tennie kellett és a hangszóró szövete elszakadt. Egy okkal több, hogy majdan jól kezelésbe vegyem e készüléket és kicseréljem. Most azt gondolom, jól fotózható a 331-es, valamiért talán jobban, mint a 325-ös. Valójában viszont ötlet, pillanatnyi elképzelés kérdése, melyik rádióról milyen képet lövök. Megfelelő fény és hely kell hozzá, akkor az eredmény nem marad el. De ha egyik sincsen?

Ha még nem szedtem szét soha Terta 331-es rádiókészüléket belső tisztítás, postalanítás céljából, akkor e felvétel készítésének idején, azaz tavaly nyár elején éppen ideje, hogy megtegyem. Mint azt a mellékelt ábra jól mutatja, nem veszélyes a helyzet, de azért elég poros e rádió belül. Egyéb, szemmel látható hiba nem mutatkozik, ezért jó eséllyel meg fognak szólalni a dalok a macskás videók előtti időkből. Kérdés, hogy mikor, mert most éppen egy átmeneti raktárba került készülékeim jelentős része. Csak egyszer találjak hagyományos mozgóképfilmet, melyen macska szerepel, máris Frank Sinatra fog énekelni! Fordítva nem ér ám, hogy Franky boy szerepeljen, a macska meg daloljon... Na jó lesz továbbhaladni.

Nem biztos, hogy a felvételen látszik, de én megfelelő fényviszonyok mellett legalább hat, különféle MEO-bélyegzőt számoltam meg ennek a Terta 331-es készüléknek az ő hátsó sasszi-lemezén. Nyilván nem kispályáztak és alapos ellenőrzésnek vetették alá a terméket a gyárban. Vagy ezen gyakorlatoztak a kezdő minőségellenőrök. Vagy minden ellenőr mást vizsgált. Vagy a jó ég tudja, mi történt a gyárban abban az időben. Merthogy a MEO Minőségellenőrzési Osztályt jelent és minden valamirevaló üzemben volt ilyen már akkor is. Az ötvenes évek az az akkor is. Más kérdés, hogy mi volt az a mérce, aminek meg kellett felenie a gyártott rádiónak. Mai készülékeken a QC Passed felirat jelenti azt, hogy a menedzser elegendő pénzt, fél disznót, hawaii nyaralást juttatott a minőségellenőrnek ahhoz, hogy ezt a feliratot megkapja a gyártott kacat.

A vizsgált Terta 331-es alja látszólag rendben van, ami persze azt jelenti, hogy a porcicák kikergetése után bőven lehet itt még megnyúlt ellenállás, átvezető kondenzátor és leszakadt hajszáldrót. Az állomáskereső tengelyén tapasztalható őskuszagubancolódás azt jelenti, a skálahúrzsinór bizony hogy szakadt. Most csak kitakarítás végett szedem szét, de egy következő alkalommal már újra kell húroznom, ízes magyar mondatok elhangzása közepette. Nem, ez nem jelent feltétlenül káromkodást. Lehet azt cifrázni skálahúrozásnak látszó színtiszta bénázás közepette indulatosan úgy is, hogy közben megfelelő önmérsékletet tanúsítva nem beszélek csúnyán. Másként nem fognak megszólalni a dalok... Hacsak nem a lemezjátszó bemenetéről hajtom meg. Tényleg, a Zárai-Vámosi duó fénykorában vajon készülhettek mozgókép-felvételek az egerészők egyesületének tagjairól?

Mennyivel tisztább máris a Terta 331-es készülék házának belseje, miután kibeleztük és mindent is jól átpamacsoltunk száraz porecset és porszívó segítségével? Mennyivel tisztább szerkezet maga az üres ház, ha csak azt nézem, hogy a keret egyik lefogató lemezfüle sem esik a hangszóró pereme alá. Azért az anyagtakarékosság itt is döntő szerepet játszott, mikor ezt a fadobozt megtervezték. Egy későbbi munkahelyemen ezt már úgy tanították, mintegy tovább fejlesztve az előző gondolatot, hogy nem szabad a munkadarabot túlmunkálni, mert annak költségét a vevő nem fizeti meg. Ördögtől való dolog a tömegtermelés, kortól, nemtől, vallási és politikai felekezettől függetlenül, erre már rájöttem az évek során.

Végezetül ezt a nem túl szerencsés szögből készített képet azért teszem közzé a vizsgált és felületesen kezelt Terta 331-es készülék sasszijáról, mert egyrészt azon morfondírozom, mi a fészkes fenéért vettem ki a hang végerősítő EBL 21-es csövet, másrészt pedig szemléltetni szeretném, hogy az eredeti puffer kondenzátort előttem valaki kicserélte erre az idegen típusra. Csak azt nem értem, mi a fenének tekerte be a fém házat ezzel a villamos szigetelésre egyébként alkalmatlan ragasztószalaggal. Ha iker elektrolit kondenzátor, akkor a két felső kivezetés a két pozitív pólus és a ház a közös negatív, ami maga a ház. A Terta 331-325-ben 2x33 mikrofarád 350 voltos paraméterű puffer elektrolit kondenzátor van gyárilag. Na mindegy, nincsen előttem a rádió e sorok írásakor és villamos átvizsgálás fogja megelőzni úgyis az esetleges üzembe helyezési kísérletet mindenképpen. Azért végezetül, hogy az első mondatra utaljak, mert mostantól kicsit gyorsabban haladunk tovább a képanyagban. Nem emlékszem rá, de jó eséllyel véget ért a szabadságom tavaly nyár elején, mikor ezek a fotók készültek.

Következik a garázs, mint új helyszín, ahol eddig a rádióimat tároltam és ahol eddig nem készült fénykép. Több nem is fog, mert azóta eladtuk ezt a tárolót és kiköltöztem belőle. Bolgár rádió látható a felvételen, nem gyűjtöm, mindössze közeli gyűjtőtárs kérésére vettem meg és szállítottam el neki kisvártatva. Mögötte szintén nem saját célra beszerzett további VT, azaz Vadásztöltény, illetve már Videoton rádiók, alatta pedig két Terta. Az volt a baj, hogy ez a megüresedett garázs messze volt a lakhelyemtől, így nem tudtam műhely céljára hasznosítani. Legfeljebb raktárnak, de az sem vált be. Készül viszont már a terv, hogyan fognak mégis megszólalni a dalok a macskás videók előtti időkből!

Terta rádió mellé adták ajándékba, úgyszólván utánam dobták, csak vigyem már el. Videoton Saturnus rádió, szintén nem tartom meg, s ha jól emlékszem, azóta már tovább passzoltam szintén. Nagyon nem egy korosztály az általam favorizált telefongyáriakkal és nekem nagyon nem jön be ez a sok ragasztott és idővel felváló felület. Gyűjtőtársnál köt ki tehát, aki jól felhasználja tartalék-alkatrésznek, így tehát rajta már nem fognak megszólalni a dalok a macskás videók előtti időkből. A tetejére rakott és boldogult apósom által házilag barkácsolt guruló virágtartó tálca nem a készülék tartozéka.

Nem rádió, nem telefon, mégis a gyűjteményem része. Akkor mégis a fészkes fene? Elárulom, összesen 1 percük van, háháhá! Ja nem, a nagy K-1 helyett ez itt reakcióidőt vizsgáló készülék a néhai autóközlekedési tanintézettől. Ezen aztán semmilyen dalok nem fognak megszólalni semmilyen időkből! Hacsak nem a vizsgáztató énekel unalmában a teszt közben, vagy a vizsgázó pocsék teljesítményét látva fakad kevésbé vidám dalra.

A készülék hátulján állította be a vizsgáztató ember, milyen körülmények között tud megfelelően bénázni a vizsgázó az előlapi kezelőszervekkel. A KGM elvileg az abban az időben egy intézményként működő Közlekedési és Gazdasági Minisztérium rövidítése, már ha jól emlékszem. Elég régen volt, s nem igazán tanultunk ilyesmit a szakközépben, csak valami üzemgazdaságtant, meg postagazdaságtant, talán csak egy tanévet, és az is rém unalmas volt. Az elektroncsöveket, meg a jelfogókat jobban szerettem. Közben az is kiderült, egy, a közösségi oldalamon közzétett fotó kapcsán (konkrétan az előző kép volt az), hogy a készülék a távközléstechnikai, vagy az átviteltechnikai gyakorlati terem raktárában pihent a posta szomszédságában lévő tanműhelyen belül. Nekem valahogy nem szerepelt az emlékeimben, csak mikor a Kisberk tanár úr két-három éve nekem adta, derült ki, hogy többek között ezt is megmentette, mikor a képzés véget ért és a tanműhelyt felszámolták. Idősebb iskolatársam jól meg is jegyezte, hogy egy ilyen volt a taneszköz raktárban. Nem, válaszoltam, pontosan ez volt az. Ha oldalról is lefotóztam volna, látszana az a klasszikusnak számító műszer-csatlakozó aljzat, melyen keresztül a hálózatba csatlakoztatva beüzemelhető lenne a készülék. De erről majd később, talán egyszer, s talán egy egész cikket ennek szentelve, melyben azért lesz kacsa, telefon, rádió, vonat, továbbá minden más, szigorúan a témához kapcsolódó képanyag.

Újabb készüléktípust fogok vizsgálni. Nem tudom, volt-e már, minden esetre most lesz: ő a Terta 425-ös. Számomra kissé átmeneti darab, akár csak a 328-as. Itt is, ott is úgy történt fejlesztés, hogy csak egy kis része változott a rádiónak, egyébként meghagyták az eredetit, ami nagyjából a 325-ösnek felel meg. A 425-ös háza változott és a csövek lettek végre novál sorozatúak, de például a hullámváltó maradt a régi, minden bajával, így érintkezési hibáival együtt. A 328-as meg ugye nyomógombos hullámváltót kapott, de maradt benne loktál cső. Nyilván tele volt még a raktár a jó öreg elavult EBL 21-essel...

Meglehetősen viharvert külsejű, ámde egyébként hiánytalan Terta 425-ös rádiókészülékkel folytatom a leltárt és állapotfelmérést, amíg a szabadságom ideje tart. A típus kevésbé népszerű nálam, mint mondjuk a 325-ös, talán azért, mert valójában jelentős fejlesztést, előrelépést nem jelentett, inkább csak az egy rókáról hét bőrt húzzunk le esete. A pergő sellakk nyirkos, nedves környezetre utal, viszont alatta a furnér nem sérült, nem ázott fel, szú sem ette, szóval nem reménytelen eset. Vagy pepecsmunka, ha az eredeti eljárással akarom széppé varázsolni, vagy gyorsabb és egyszerűbb a ma használatos lakkal felújítani, de akkor nem marad az eredeti, nem autentikus, ahogyan az ortodox öreg rókák - nem, nem azok, akikről a hét bőrt lehúzták - szokták megállapítani. Kérdés, mennyire adok eme egyre kevesebb létszámot kitevő szakértő réteg véleményére. Az átlag ember szépnek fogja látni, némelyek még értékesnek is és ezek leszenk többen.

Lehet, hogy mutattam már egyszer korábban, de úgysem úszod meg, mert ismétlés a tudás jó édes anyucikája. Szóval a 425-ös a 325-ösből jól ismert sasszit viszi tovább, csak éppen a régi loktál csövek helyét átszegecselték, hogy a novál foglalat elférjen. Maradt a hullámváltó, a kimenő trafó viszont megnőtt és felköltözött a hangszórók keretére. Más hibát hirtelen nem is látok, mint a hálózati zsinór ellen elkövetett világméretű merényletet.

Íme a telefongyári társadalom ellen elkövethető legnagyobb incidens, levágni tőből a régi hálózati zsinórt és beletoldani egy mai darabot. Nem mostanában készülhetett Kókány Berci barátunk tákolmánya, mert ilyen, vászonból készült szigetelőszalag a világon nincsen ma már. Ha be nem is kapcsolom most a készüléket, de ezt a borzasztó förmedvényt eltüntetem, megkímélvén a világot tőle.

Tessék nézni, milyen szép! Továbbá szakszerű és nem utolsó sorban az elmaradhatatlan legalább egy állókép az írásom során. Tehát igenis ki kell forrasztani a régi zsinórt a hálózati kapcsoló két sarkáról, meg kell lazítani annak rögzítését, kihúzni a régit, befűzni és leforrasztani, valamint a lemezfüllel ismét rögzíteni az újat, nem elfeledkezvén előtte jól ráhúzni a zsinórbevezető, avagy törésgátló műanyag védőcsövet. Kicsit több munka, mint levágni és belekötni, de első a szakszerűség. Második meg a Ferencváros...

Nem, ez nem a legújabb román hi-fi torony. Az egyébként is a barna medve nyakában ülve furulyázó hegyipásztor lenne, már bocsánat... Ez itt kérem átmenetileg nálam tartózkodó rádiókészülékekről egy rövid bemutató. Bár akadt köztük, aki végül maradt, ilyenek az Orion rádiók. Egy korábbi Vadásztöltény Balaton és egy későbbi Videoton Apolló látható a felvételen, a két cég ugye azonos, mint az köztudott, csak 1968 előtt így hívták, utána meg úgy. Engem is azóta hívnak Jánosnak egyébként, mióta megszülettem és egészen véletlenül akkor születtem meg. A kedves gyűjtő kolléga azóta átállt az oroszokhoz és vitte magával az ágyút is... Ezt a mondatot egynémely bélgázok feltörése közben szokta mondani korábbi munkatársam, de most nem ez a lényeg. Tehát akinek végül is elvittem ezeket a készülékeket, az jelenleg éppen asztali vekkerórákat kezdett el gyűjteni, mondván, azok jobban elférnek nála, akár üveges szekrényben, vitrinben is. Én maradok a jó öreg Tertáknál, ott óra nem készült. Csak dinamó, szeszgázfőző, paradicsom-passzírozó és még sok minden más a telefonon kívül. Az Ikarus is gyártott babakocsit az ötvenes években...

A garázs sincsen már meg, ahol a következő néhány kép készült. Azazhogy megvan, csak már nem a mienk. A készülék is elment a gyűjtőtárshoz. Most gondolkodom, hogy ezt lehet, nem is oda vittem, aki először az eszembe jutott, hanem egy másikhoz? Ki emlékszik már 2021 novemberében, mi volt 2020 nyarán. Kellett nekem ennyi képet összehalmozni és közben ennyi ideig várni, hogy az anyag adásba kerüljön. Tehát Apollókám előlapjáról a felirat meglehetősen lekopott, de pont a jelenlegi gazdája az, aki ezt a hibát jól orvosolni tudja, ha akarja, lévén szobrász- és grafikusművész is az illető, mindamellett, hogy gyűjtő. De a rádiók mellett kitüntetéseket, emlékplaketteket és órákat is gyűjt ő. Mint ahogyan én is a rádiók és telefonok mellett diavetítőket és retró karácsonyi izzófüzéreket is, ezt nem árt, ha tudja a tisztelt nagyérdemű, mielőtt a fent felsorolt tárgyakat kivágná a kukába. Tessék ezeket jól nekem adományozni! Ki is írom mentem a közösségi oldalamra...

Megtettem, lett is eredménye: mindenki mindent is nekem akart adni. Volt, aki ingyen, más pénzért. Na nem baj. Nekem a Balaton a Riviéra... Ez például lehetett egy dal a macskás videók előtti időből. Egészen pontosan a macskás normál 8-as, vagy macskás szuper 8-as film idejéből, bár ez a műfaj - mármint az otthoni filmezés, valamint vígasztalan háztetőzenész barátaink ilyetén formában való megörökítése nem volt nagy divat abban az időben. Nyilván csak kevesek engedhettek meg maguknak egy filmfelvevőt és egy vetítőgépet. A digitális fényképezők és a kamerás mobilok hozták meg az áttörést, azaz mindenki megörökíthette, hogyan veri le egerésző barátunk a kedvenc porcelánt a szekrényről. De visszatérve a Balatonra, a képen látható ilyen nevű készülék közeli gyűjtőtárs műhelyében talán már jól megújult, vagy alkatrészét adta egy másik példány feléledéséhez. Nem ígérem, hogy megkérdezem tőle, mi lett az előző ötletem eredménye is...

További kettő rádiókészülék, melyek közül a felső szintén eltávozott a már említett gyűjtőtárshoz, lévén ő egy román rádió, amit aztán én már végképp nem gyűjtök, csak tucatjával olcsóbb volt. Alatta viszont a jelenlegi álláspontom szerint ugyancsak mellékszálon futó Orion projekt egy lehetséges darabja nem látszik. Mert csak ennyi hely volt akkoriban a garázsban, közelebbi, pontosabb, szemléltetőbb képet nem tudtam készíteni. De a lényeg az, hogy amikor a Terták készültek, azidőtájt előállított Orion rádiók is befigyelnek néha. Próbálom persze közelebbről bemutatni ma még, hátha jön egy ötlet, hogyan szólalhatnának meg végre a dalok a macskás videók előtti időkből.

A szűk hely miatt az első két rádiókészülék mögött további készülékek bújnak meg, így szokott ez már lenni nálam. Még jobb, mikor ugyanez a felállás dobozokkal és három sorban egymás után. Kinyit, felkiált: jé, ilyenem is van?! Becsuk, két nap múlva elfelejt. Ráadásul az alsó egy tévé, valahol pedig még van egy másik is. Ahhoz képest, hogy azt aztán már végképp nem... Kicsit elpakolok, mert azt a hátsót meg akarom azért mutatni közelebbről is. Fent a Balaton rádiót már láttuk, lent a tévét nem fogjuk.

VEF Latvija, egykoron a Szovjetúnióhoz tartozó tagköztársaságban készült rádió. De ezt csak a kedves gyűjtőtárstól tudom, akihez a megszemlélést követően jól el fog távozni. Érdekes a két ovális bakelit betét. Az előlapi minta furnér, az oldalsó viszont papír tapéta és aztán lakk. Úgy hívják, hogy flóder. Ezt is ő mondta. Elhiszem neki. Szép magyar szó. Mint a subler, meg a kirner. Ja, és a smirgli. Nézem, nézem a készüléket, más, mint a Terta, szép is, de valahogy nem fog meg. Nem leszek keleti rádiók gyűjtője. Úgy is mondhatnám, én vagyok az utca hírmondója... Ja nem, hanem, hogy maradok a Tertánál.

Már nem emlékszem, hogy ezt az Orion rádiót saját magamnak vettem, vagy pedig a kedves gyűjtőtárs részére hoztam el a többi készülékkel együtt. Mert olyan is volt, méghozzá elég ritka típus, amit, ha előbb veszem észre, beszereztem volna saját célra is. De annyira nem hajtom a Terták idejében készült Orionok gyűjtését, hogy fontos lett volna, vagy hogy emésszen a bánat, amiért a kolléga gyorsabb volt. Nekem még mindig a Terta a szép, s bár ez is az, a készülékház felújítást igényel. Ha az enyém, akkor rám vár a feladat, valahol valamelyik garázsban ott a munkadarab a kupac mélyén. Hogy melyik garázsban melyik kupac mélyén, az még rejtély. Pakolom, pakolom majd, aztán egyszer csak felkiáltok, hogy jééé, ilyenem is van? Ez sokszor el fog hangozni, gyanítom, mire a rendrakás végére érek. Márpedig az csakis úgy következhet be, ha addig is összeszorított állkapoccsal nem veszek semmit. Ehhez képest alig egy hete jött két táska holmi hozzám...

A hangszóró előtti vászon szebbé tételével az a gond, hogy rá van ragasztva a fa keretre és félő, szétszakad, minden óvatos levétel ellenére, még akkor is, ha beáztatja az ember. Utána szétfoszlik kézi mosáskor, s ha mindezt még túl is élte volna, összemegy a langyos vízben is, utána már nem illeszkedik vissza a helyére, nem beszélve arról, hogy az állandóan takarásban lévő visszahajtott és világosan maradt szélek kikerülnek az előlapra. Kimosni pedig nem sikerül úgy, hogy a besárgult anyag teljesen visszafehéredjen. Egyszóval célszerűbb a csere, csak nincs mire. Lehet még ilyet beszerezni, de arany árában, vagy ügyes kezű ráérő ember hasonlót tud előállítani varrógép segítségével. Vagy tesz rá másik fajtát, ami nem ilyen eredeti. S mindezt persze tegyem meg én, ha az enyém, avagy a kedves gyűjtőtárs, ha mégis neki vittem el. A skálaüveg szerencsére ép, a nyomógombok sem törtek el, a fogatógombokat kell letakarítani a méretes retektől, mert piszkos kézzel tekergették az elmúlt ötven évben.

Na tessék, már megint itt a bácsi! Ezt el kell mesélnem. Egyik ügyfelem hetvenes éveiben járó alacsony ősz hajú és szakállú mérnök. Küldeményt vittem neki, becsöngettem, közben hívott a feleségem telefonon. Mondtam, hogy most leteszem, mert jön a bácsi. Ügyfelem meghallotta, és elképedve kérdezte: bácsi??? Hol van itt bácsi??? Tehát már megint itt a Latvija, csináltam egy kis helyet, hogy szemből jobb képet készíthessek. Erre fel a skálaüvegen tükröződik a kinti fény. Vagy ez már plexi? Be kellett volna csuknom a garázsajtót. Alatta kikandikál az öreg tévé, de ő most nem fog szerepelni. Ez a rádió is csupán azért még egyszer, mert jó eséllyel soha többet nem lesz ilyenem. Hacsak a kedves gyűjtőtárs meg nem gondolja magát és végleg át nem áll a kitüntetésekre és a vekkerekre. Akkor még az is lehet, hogy ebből a készülékből mégis fognak szólni a dalok a macskás videók előtti időkből.

Valamiért olyan érzésem támadt ezt a román csodát nézve, mintha a tetején több ovális tárgy pihent volna hosszú időn keresztül és az el nem takart felület bepiszkolódott, a többi pedig tiszta maradt. Ám ez csak egy többször ismétlődő minta, egy kisméretű vékony falemez, amit ragasztással rögzítettek, aztán pedig lelakkoztak. Csak éppen egy nagy kellett volna, helyette azonban csupán több kicsi volt raktáron. Az állomáskereső gomb is valahol leesett útközben, de azt majd jól pótolja az új gazdája. A tetejére nem lehet virágvázát tenni, vagy ha mégis, azt időnként le kell venni. Mindjárt mutatom, hogy miért.

Lakik itt ugyanis egy lemezjátszó, rossz nyelvek szerint lemezgyalu. Nem igazán értek hozzájuk, de annyit azért sejtek, hogy a tűnyomás szabályozási lehetőségének hiányában a kar mindent csinál a lejátszandó lemezzel, csak jót nem. Viszont még tudja a 16-os fordulatszámot, amin hosszabb játékidejű, ámde borzalmas hangminőségű operalemezek készültek. Ki is ment elég hamar a divatból, maradt a 33-as nagylemez és a 45-ös kislemez, utóbbira két zeneszám fért fel, egyik az A, másik a B oldalra. C oldal nem volt. Szakértő sem a Muppet-show-ban.

Bezzeg itt még van 78-as fordulat is, azaz a jó öreg sellak gramofonlemezt is meg lehetne szólaltatni, rajta a dalokat a macskás videók előtti időkből, ha a gumi lap nem öregedett volna meg, illetve jó eséllyel az alsó közlőgörgők sem a régiek már. A Télapó sem a régi már. Ha kedve tartja... Inkább hagyjuk! De a készülék ettől még értékes számomra, értékesebb, mint az előbb látott példány, ez ugyanis egy Terta. Azt meg ugye gyűjtöm, ez a típus még nem szerepelt a múzeumomban. Ami egyelőre csak a fejemben létezik, de erősen töröm a gyakorlati megvalósítás mikéntjét illetően. A kar elején a kis tekerentyű a tűt váltja át, attól függően, hogy normál, vagy mikrobarázdás lemezt szeretnénk lejátszani rajta. Ezt tanulja meg egy mai fiatal, nem a mobiltelefont nyomkodni egész nap!

Terta 422 G. Amit az Orion tervezett, de végül a Telefongyárban készült el. Alakját tekintve nem illik a többi Terta közé, ez nagyon szögletes. Ő a lemezjátszós változat, a sima 422-es vagy harmadjával keskenyebb. Valamint jóval könnyebb, ebben nemcsak a lemezjátszó nehéz, de még benne van a faanyag. Nem forgácslap, hanem valódi diófa deszka. Ugyanilyen mély, és nehezebb a megnetofonos változat, ami pedig ritkább a lemezjátszósnál is. Nekem sikerült egy olyat szereznem szintén, csak még nincs együtt a család. Ha éppen nem ezt az anyagot írnám, akkor lázasan pakolnék kint a garázsban, hogy tudjak behozni holmikat a külső raktárból. Végül pedig megszólalnak majd a dalok a macskás videók előtti időkből.

A mai utolsó képen Leila látható, amint lassan ébredezik az ivartalanító műtétje után az altatásból. Az a nyelvecske még kilóg a szájából és a bőre is hideg. Nem volt egyszerű ölben hazacipelnem a 20 kilóját a doktor bácsitól, de szerencsére csak azt a 100 métert kellett megtennem az akkori lakhelyünkig. Így nem lesz pici Leila, meg pici Vonat, meg pici Spuri, meg még a jó isten tudja, milyen nevű kölyökkutya, csak ami hirtelen eszembe jutott az elmúlt években a menhelyről sétáltatni kihozott ebnevek közül. Viszont nem lesz nem kívánt túlszaporulat, ami összeszarja nekünk a lakást és törhetjük a fejünket, kinek adjuk ajándékba. Ő az első kutyánk, mint keverék, sokáig itt lesz nálunk és folyamatosan cáfolja azt az állítást, miszerint nyugodtabb lesz ezután. Erről majd jól beszámolok a továbbiakban!