... hogy már Gorbacsov is feszegette, amit Reagan leszögezett. Emlékeznek a hetvenes-nyolcvanas évek rádiós hírolvasóinak sablon szövegeire? Ez a leghíresebb volt közöttük, csak a mai csirkéknek mondom. Arra is emlékeznek, hogy egy időben internetről begyűjtött kacsás képpel szoktam indítani az írásaimat? Itt az idő jól feleleveníteni eme híres, avagy hírhedt szokásomat. Mandarinréce még nem is szerepelt, egyedül egy fütyülőrécét és szárcsát volt szerencsém látni otthon. De ilyen szépet még nem. Ellenben, ami utána következik, az minden lesz, csak éppen gyönyörű nem. Essünk túl rajta, lássuk, miféle merényletet követtek el a rádió-társadalom ellen és miféle megoldást találtam ki ezen áldatlan állapot megszűntetésére. Megfigyelők rámutattak arra...

... hogy aki így kezelte, szállította, pakolta ezt a rádiókészüléket, annak a tökeivel aznap délután már a főutcán kellene focizni. Feltéve, hogy hímnemű volt az illető. Hogyan lehet ekkora merényletet elkövetni egy Terta 426-os ellen?! Hát így, mutatom. Ezért kellett nekem másikat beszereznem, hol csupán a skálaüvegre volt szükség, lásd az előző írásban. Nem láttad? Tessék gyorsan visszalapozni... Persze aztán limonádét kell csinálni, ha az élet citromot ad, szóval azt találtam ki, hogy összeszedegetem az üveg-darabokat, belerakom valamiféle keretbe és kiöntöm, például műgyantával. Őrült ötlet? Nem jobban, mint úgy bánni vele, hogy ez legyen az eredmény. Mi van, ha nincsen meg minden darabja? És miért pergett le az üveg mögötti fémlemezről a fehér festék ennyire? Megfigyelők rámutattak arra...

... hogy ebben a Terta 426-osban bizony csehszlovák Supraphon lemezjátszó van, a lemeztányérra rászáradt és megrepedezett gumilappal. A Fénycső Mozart zenegépemben van még ilyen, tehát már ketten vagytok szépségeim, akikre gumilapot kell szereznem. Azt a meghekkelt szerencsétlen kart tessék még jól megtekinteni elszörnyülködve. Annyira még nem értek a lemezjátszókhoz, de azért ez akkor is túlzás szerintem. Kifúrni és csavarral rögzíteni egy hangszedőt! Nem volt más megoldás?

A Terta 426 G vizsgált példánya azért mutat elszomorító képet, mert az eredeti hálózati trafó valószínűleg elpusztult és ezzel a paramétereit tekintve hozzá legjobban hasonlító darabbal pótolták. Még ha mondjuk szépen egyenesen és meghúzott csavarokkal rögzítették volna, de így ferdén és lazán... Márpedig nekem egy olyan kiállítási tárgy kell majd, mely legalább fődarabjaiban eredeti. Nem mondom, egy-egy kondenzátor cseréje a sasszi alsó felén még smafu, de a hálózati trafó az legyen eredeti mégiscsak. Tehát akkor vagy nem ő lesz a megőrzésre kijelölt páciens, vagy pedig egy romos sassziról jól átépítem ide. E kérdés eldöntése érdekében azonban további vizsgálatoknak kell alávetni a beteget. Megfigyelők rámutattak arra...

... hogy ilyen látvány tárul elénk, ha a Terta 426 G készülék hátlapját levéve a rádió belsejében felfelé fényképezünk. Látszik a két hangszóró és a lemezjátszó alján a motor eredeti vezetékezése, a kar által működtetett kapcsolón keresztül. Nem bonyolult szerkezet, viszont nem vagyok még egy lemezjátszó-guru, és sajnos pont ez a kevés alkatrész megy is tönkre, lásd elsősorban a gumiból készült összetevőket.

Nem fogom ám minden egyes képnél átvezetni ezen a módon a szöveget a következő felvételhez, mint ahogyan itt azt jól megtapasztalhattad. Nem. Megvárom, amíg kezded elfelejteni és majd akkor megint gyorsan előveszem. Mint a belső antenna ferritrúdját a sasszi egyik részéből, vagy a készülékház valamelyik sarkából. Úgy látszik, ez már a 426-os betegsége lesz, mindegyik ferritrúd elszáll, akár a győzedelmi zászló. Na, hogy is hívták azt a tanáromat, akinek ez az elhíresült mondása volt? Ugye, hogy nem tudod már! Viszont az a por, ami a nyomógombsor hátsó részét védő műanyag tasak tetején látható, mind-mind az érintkezők között telepedett volna le, ha az a védő alkatrész nincs a helyén. Láthattuk az előző írásomban. Emlékszel rá? Nem? Tessék jól visszakeresni!

A készülék alsó takarólemezét eltávolítva rádöbbenünk, hogy bizony itt is jelentősebb mennyiségű por eltávolítására kell ösztönöznünk a rendelkezésre álló háztartási gépet és ecsetet. Nem fogom egyenként bemutatni a képen látható alkatrészeket, már csupán azért sem, mert első ránézésre halvány fogalmam sincsen, mi micsoda. Persze az ellenállást, kondenzátort, tekercset megismerem, de ha azt kellene részleteznem, mi szerepet foglal el az áramkörben, akkor jövő Karácsonyig tartana ez a cikk. Március első hetének végén járunk.

Megfigyelők rámutattak arra, hogy a skálahúrzsinór kék színe jól megy a kép jobb szélén látható porszívó színéhez. Önmagában az a tény, hogy mindkét zsinórozás (pardon, mindhárom) egyben van, nem szakadt, különleges esetnek minősül. Csak én vagyok képes csupa szakadt skálahúrozású készüléket kifogni, vagy ez Isten bácsi munkája, mely által arra késztet, tanuljak meg skálahúrzsinórozni? Nem emlékszem rá, a ferritrúd végül melyik sarokban lapult. De megvolt és ez a lényeg.

Hirtelen váltással következik a szétszedett két készülék összehasonlító és leleplező vizsgálata, melyről aztán még némely tereferét is folytattam jól a kedves gyűjtőtársakkal. Azért tettem egymás alá a 426-osokat, mert a felsőben magyar, az alsóban pedig csehszlovák lemezjátszó van. Most tekintsünk el attól, hogy a hangszórók sem egyformák. De felmerült a kérdés, a magyar lemezjátszóval épített rádió mellett a másik vajon utánépítés lehet, avagy készült mindkét változattal is a gyárban, aszerint, hogy éppen melyik állt rendelkezésre? Látszik, hogy mindegyikhez más kialakítás szükséges a házon. Kollégák szerint az alsó változat már utólag készült. Szerintem pedig mindkettő gyári. Azzal érvelek, hogy a kivágások belső éle alul is, felül is festett. Ha én egy eredeti készüléket utólag átépítek és ehhez a házat módosítanom kell, nem fogom még a kivágás után külön lefesteni ismét azzal a ronda barnás-vörös festékkel. Mégis honnan a fenéből szerzek olyat és örülök, hogy kifűrészeltem valahogyan a szükséges helyet az új lemezjátszónak, nemhogy még belülről ecsettel pepecseljek. Logikusnak látszik ez az érvelésem?

Ez kérem sajnálatos módon eltörtént. Nem én voltam! Illetve olyan mértékben igen, hogy én, az ártatlan kisfiú, csupán megpróbáltam leszedni az ő tengelyéről. Szó, mi szó, le is jött. Csak éppen így... Sebaj, pillanatragasztóval hipp-hopp összeraktam. Más kérdés, hogy a szakma nagy öregjei egyként hördülnek fel e sorok olvastán. Hát ha még elmondom, hogy ez történt tavaly májusban, míg most idén áprilist írunk, tehát mintegy 11 hónapja áll az asztalom szélén, olymódon, hogy még csak le sem esett. Na erre tessék gombot varrni! Ja nem, ő maga a gomb...

Végre egy tiszta Terta 426-os sasszi, felülnézetből. Egy csokorra való stiroflex kondenzátor a hálózati trafón, de legalább ezek már nem az eredetiek, s nem fognak nem kívánt tűzijátékot okozni. Műanyag védőbúra por ellen, a hullámváltó érintkezősora felett, ez is megnyugtató látvány. A valahová elrepült ferritrúd és a szakadt skálahúrozás már kevésbé az. Még ettől is ez az eddig látott legjobb állapotú sasszim ehhez a típushoz. Hosszú téli estéken jól felhúrozom... Körbefotóztam, mint eddig ismeretlen típust, de azokból a képekből talán csak egyet fogok mutatni, aztán haladunk is tovább. Megfigyelők rámutattak arra...

... hogy mennyire elvetemült ötlet volt lila színű filccel ráírni a skálaüvegre ezt a feliratot. Egy ötvenes-évekbeli készülék elejére?! Jó-jó, van itt mélyhang, de azért ez egészen más volt még, mint mondjuk legjobb tudomásom szerint a hetvenes-nyolcvanas évek jelmondata. Megörökítettem az utókornak, aztán letöröltem, szerencsére az eredeti festék az üveglap túlsó felén található, így az nem látta kárát.

Másik történet már: próbáltam én, az ártatlan kisfiú beletuszkolni a hangolásjelző csövet az ő kosaras foglalatába, ráadásul kora hajnali fél kilenckor, ámde nem akart belemenni az istennek se. Nem emlékszem már, pontosan mi vezetett rá, de hirtelen ötlettől vezérelve átnéztem egyenként az érintkezőket a kosaras foglalatban, s az egyik kézzel benyomva nem engedelmeskedett. Azt óvatosan kihúzva és megszemlélve a képen látható cinpacát találtam a villa két ága között. Összeszerelője kicsit túltolta a forrasztóónt, a felesleg pedig itt gyűlt össze. Kézenfekvő a kérdés, előttem próbáltak-e mások már hangolásjelző csövet bedugni a foglalatba és milyen sikerrel, ha nekem nem jött össze? De ha egyáltalán nem, akkor hogyan működött eddig ez a készülék? Terta 425-ösről van szó egyébként, hirtelen típust váltottam és egy etalon rádiót szeretnék összerakni, felújított házzal és hiánytalan, lehetőleg üzemképes sasszival. Szép kezdés, nem?

Ő lenne az. A külső restaurálás sajnos nem az én érdemem. Még. Egyrészt szeretnék én is ilyen szépet alkotni, másrészt mi az, hogy sajnos: mások is megérdemlik, hogy ilyen ügyesek legyenek. Nem? De! Egy hiányos sasszival bírt eredetileg, melyet eltettem, hogy hátha egyszer egész lesz. Kapta helyette a törött házas 425-ös kevésbé szép, ámde hiánytalan sassziját. Valamint a cipész is maradjon annál a fánál, amelyiket kapta. Ki nem érti ez utóbbi mondatot? Szóval volt a cipésznek az a munkaeszköze, hogy kaptafa. Ha már boldogult jóatyám ezt a szakmát űzte, megengedhetek talán magamnak némi szóviccet. Terta 425 hiánytalan nagyjából, de nem hibátlan és nem üzemképes. Hálózati zsinórt, skálahúrt kell még pótolnom, aztán jöhet az alapos mérés, tekintettel ugye mindenképpen az átvezető kondenzátorokra és megnyúlt ellenállásokra. Apropó hálózati zsinór, nézzék ezeket a förmedvényeket!

Mindjárt két Terta 425-ös rádiókészüléken is volt szerencsém fellelni ezt az északi szomszédunk által jól elkövetett merényletet, szövetborítás alatt három gumiborítású sodrott rézvezetékszál, az akkor még 220 voltos névleges feszültségű hálózatra! Csak gratulálni tudok hozzá, rendben, hogy a rádió áramfelvétele, fogyasztása nem számottevő, de ugye a gumi élettartama erősen véges, 5-6 év után elkezd lassan kirepedezni, szétporladni és a szigetelési szilárdságnak máris annyi. Mintegy hab a tortán, hogy ráöntötték ezt a bumszli nagy dugót. Hagyományos földeletlen konnektorba, három szál vezetékkel... Nem mondok inkább semmit.

Mutatom az imént a sárga földig jól lehordott hálózati zsinórok végeit, melyeken látható, hogy főleg a forrasztáshoz szükséges melegítés hatására máris megindult a gumi szigetelés porladása és ennek következtében nőtt az átvezetés, áthúzás veszélye. Ez azért nagyon alattomos, mert az átvezetés valamekkora értékű átmeneti ellenállás mellett következik be, emiatt az átvezetés helye erőteljesen melegszik, ami villamos tűzhöz is vezethet. Jobb tehát eltávolítani ezeket a veszélyes zsinórokat és kivágni a kukába. Még inkább lebontani róluk a szövetborítást, levágni a bumszli dugót és az összesen hat szál vezetéket forrasztással összekötve, egyik végére banándugót csavarozna antennaként felhasználni a nyári estéken történő rövidhullámú rádióvétel elősegítésére.

Következik héhány telefongyári rádiókészülék szemrevételezése, állapotfelmérése és tűzoltó takarítása, elsősorban azok közül, melyek még nem kerültek jól terítékre, ha már egyszer szabadságon vagyok és jó az idő jeligére. Mindez persze kereken egy éves történet e sorok írásakor. Meglepő és váratlan módon kezdetben Terta 325-ös rádiókat fogok mutatni, ha már sikerült túlvásárolnom magamat belőlük. Az itt látható példány egészen elfogadható állapotú lenne, bár kissé lepattogott a sellak borítás a tetejéről és egy helyen sajnálatos módon megbomlott a szövet is a hangszóró előtt.

Az előbbi képen látott készülék a kissé már foszlásnak indult papírcímkén szereplő nyilvántartási számon járt javításon a néhai szépemlékű, avagy talán némelyeknek horror emlékű szakszervízben. Utóbbi megítélésen azért el kell gondolkodni, mikor is a gyárból már eleve kaki minőségben kikerült korabeli híradástechnikai termék valami csoda folytán néhány hétig működött, majd máris a Gelkánál landolt, ahol vagy nem volt hozzá alkatrész, vagy eleve ugyanazt a minőséget tudták csak pótolni, megpróbálván a fekáliából nemesfémet előállítani, érthetően kevés sikerrel.

Érdekes a most bemutatott rádiókészülék gyári száma. Megfigyelők rámutattak arra...

... a javítószervízben olyan alapos munkát végeztek, hogy utána még a hátlap csavarjait is leviaszozták. Nagyon gonosz és alattomos mondat lenne most azt írnom, hogy a készülék ehhez képest nem lett jó, de ha már egyszer ez jutott eszembe, akkor nem tartom magamban. Persze ilyen elő sem fordulhatott, csupán a szűk kis agyam szüleménye.

Hol használták ezt a rádiót, varrodában? Esetleg vasalódeszka mellett? Őszintén szólva, fogalmam sincsen, hol keletkezhet még ennyi por, ami ráadásul bele is száll a készülékbe évek alatt. Miután alaposan kiszörnyülködte magát mindenki, nekiállok szétszedni a 325-öst, mert ezt jól csak úgy lehet kitakarítani, ha kifújom belőle. Már ha nincsen ráragadva az alkatrészekre, de úgy látom, szerencsém lesz. Van még egy öreg porszívóm, ami fújni is képes, de nem túl erős, ha jön még poros rádió, be kell szereznem valami hatékonyabb eszközt a makacs porcicák jobb belátásra, vagyis távozásra bírásához.

Mindjárt más a leányzó fekvése! Tiszta igazán csakis úgy lehet, ha előbb jól kiszerelünk mindent a készülék fadobozából. A Terta 325-ös nem veszélyes ilyen szempontból, nyilván más gyárak förmedvényei jobban idegállapotba hozzák a velük foglalkozó személyt. Van azonban egy rákfenéje ennek a típusnak is, mindjárt megmutatom!

Amennyiben mondjuk előlapi szövetet szeretnénk cserélni, vagy bármely más okból leszerelni a hangszóró keretét, az csak úgy lehetséges, ha előbb magát a hangszórót szedjük le a négy darab szögletes anya lehajtásával. Alatta is lesz másik négy, így a hosszú csavarok nem fognak kipotyogni. Valamint az a kis lemezfül, mely miatt nem tudtuk volna másképp jobb belátásra bírni a keretet. Érdekes eset, ha a csavarok jól agyon is vannak festékezve, ilyenkor segíthet egy kis rézkefe a jelölőfesték eltávolítására, másként a megszorult anya lehajtás közben könnyen letörheti a vékony csavart. Ha tegyük fel, satukezű a kedves kolléga, biztosan a gyengébb fog engedni. Valamint érdemes megfigyelni, a nagyméretű hangszóró körfelületének egy részét valójában takarja is a keskenyebb keret, de ettől még nem marad bent a hang a doboz belsejében. Csak kicsit rosszabbul fog szólni a készülék. Azon gondolkodom, valójában az előlapi szövet cseréjéhez kell csak leszedni a keretet, akkor pedig úgyis le kell venni a hangszórót is. Van aztán egy másik rádió, a Fénycső 55-ös, na ott még sokkal kacifántosabb ám a szétszedés! Természetesen ezt azért hoztam most szóba, mert itt ígéretet teszek arra, hogy egyszer jól be fogom mutatni azt a típust is.

Ha ilyen lett volna, hozzá se kellett volna nyúlni! De nem volt ilyen, ezért hozzányúltam, melynek következtében ilyen lett. De ha eleve ilyen lett volna... Farkába harapó kígyó, ugye? Mely, ha felemészti magát, marad utána egy kígyónyi űr? Ki írta? Esetleg még a boltban voltak ilyen tiszták a Terta 325-ös sasszik, aztán már csak akkor, ha képen látható módon kiszerelem a faházból és szőrét nem hullató porecset plusz porszívó segítségével jobb belátásra bírom. Persze hozzá kell tenni, hogy bizonyos felhasznált anyagok eltérő mértékben ugyan, de változnak, öregszenek, egészen olyan tehát sose lesz, mint ahogyan kijött a gyárból.

Hölgyeim és Uraim, Őfelsége a Terta 325-ös egy szép állapotú újabb példánya. Tudom, hogy nálam lassan mérgezést lehet kapni a telefongyári készülékek miatt, különösen ebben az írásban. Viszont más esetben pedig tárcsás és kurblis telefonok mennek az agyára a Kedves Olvasónak. Apropó, itt jegyzem meg, felhívták a figyelmemet, mutassam már be az ígért soros LB 55-öst. Meglesz, akár csak a TM50 A és B változat összehasonlító ismertetése, meg még ki tudja, mi mindent ígértem meg. De ez itt most egy újabb Terta 325-ös, akinek jól megnézzük máris, milyen állapotban van az ő belső berendezése.

Másállapotban! Ahol pedig pókháló van, ott pók is van, ezzel a mondattal szoktam becses nejemet teljesen az őrületbe kergetni. Merthogy utálja őket és fél is tőlük, mint az köztudott. Na de ennyi hálót egyetlen készülék belsejében? Igencsak tehetséges volt a kicsiny textilipari szakmunkás nem-barátunk. Gyorsan ki kell takarítani a fotó elkészültét követően.

Az előző felvételeken látott Terta 325-ös nem is annyira szép állapota, vagy a benne rejlő rengeteg pókháló miatt izgalmas. Sokkal inkább ez a képen látható dátumbélyegző teszi rendkívül érdekessé. Itt, ezen a ponton dőlt meg ugyanis tavaly májusban az a gyártörténetben olvasható állítás, miszerint a típust 1955 és 57 között gyártották. Egy: más gyűjtőtárs is jelezte már, hogy a telefongyári történet nemhogy pontatlanságokat, hanem egyenesen kapitális baromságokat tartalmaz. Kettő: felettébb gyanús volt számomra, hogy az ötvenes-hatvanas évek fordulóján már csak felsőbb kategóriás, drágább, korában luxuscikknek számító készülékeket állított volna elő a Terta. Három: nem szentírás, ami a világhálón megtalálható.

Ilyen lett az 1960-as gyártású Terta 325-ös rádióm a finoman szólva nem kívánatos pókháló-erdő eltávolítását követően. Mondhatni, szinte gyári állapotú, azonban ez még nem elég a boldogsághoz, mert a sasszi alatt is jól ki kell porolni. Előfordulhat, akár még néhány pókicát is találni fogok ott. Vagy egy második világháborús harcoló német alakulatot géppuskafészekkel. Bár ez utóbbi valószínűségét erősen kétlem, manapság bármi megtörténhet, sőt, az ellenkezője is. Megfigyelők rámutattak arra ... ugye, milyen régen volt, szinte hiányzott már!

Igen, jól mutattak rá arra a kedves megfigyelők, hogy az a második ECH 21 bizony levegős. Mehet a gajdecba. Egyrészt nem láttam még levegős loktál csövet, ahhoz képest, hogy Terta 325-ösből Dunát lehet rekeszteni nálam, ez az első. Nem vagyok még elég tapasztalt. Nem dolgoztam Gelka-szerízben. Meg már nem is fogok, soha többet. Másrészt nem tudom, mi az a gajdec, csak ez volt boldogult apósom egyik kedvenc mondása a sok közül és számomra fontos a hagyományőrzés. Viszont le kellene írnom ezeket a mondásokat, mert fiatalabb, értelmesebb már nem leszek. Ellenben öregebb és hülyébb igen.

Ugyancsak sokadszorra mutatom már, de nem győzöm elégszer, hogy ennyire ki kell pakolni, üríteni a Terta 325-ös készülékházát a teljes takarításhoz. Rengeteg ilyen rádióm van és eleinte nem szedtem szét hozzá, ezért, ha majd megint nekiállok a típusnak, kezdhetem előlről. Csak éppen akkor már egyúttal mást is csinálok, például elkezdem kimérni az egyes alkatrészeket. Vagy nekiállok skálahúrozni. Megvárja a család, míg elvisznek az ápolók, aztán beköszönt a nyugalom. Egyre azon a két belső vakfuraton gondolkodom, mi célt szolgálhatott. A háttérben látható fehér hengeres tárgy elemes páramentesítő hűtőszekrénybe. Boldogult apósomékat szolgálta, hogy ne kelljen annyit leolvasztaniuk a hűtőt. Merthogy nem bírták már. Én se feldolgozni, miért került a keret egyik rögzítő lemezfüle a hangszóró alá...

Futólag megnézzük az én szép nagy Terta 529 G típusú készülékemet. Nincs sok helyem az erkélyen, ezért csak ilyen béna képet tudtam készíteni róla. Ez pedig nem az a kategória, hogy fogom, felkapom és elrohanok vele olyan szobába, ahol körbe tudom fotózni jól. Egyrészt nincsen ilyen szobám, ahol szabad hely lenne, másrészt nem 2 kg a készülék. Kisebb hibája, így felületesen, hogy nem eredeti a bal oldali felső forgatógomb.

Nagyobb hibája viszont ennek a Terta rádiónak, hogy hiányzik belőle a lemezjátszó. Mégpedig a hazai Ipari Műszergyár által készített szerkezet kellene ide, ha jól látom a kivágás alakjából. Persze ez nem megy még fejből, ezért jól visszanéztem ezen írásom elejéről azt a képet, ahol is összehasonlítom a két 426-os készüléket.

Megfigyelők rámutattak arra, hogy ennek a következő vizsgálati alany Terta 325-ös rádiónak az ő tetején megint csak virágcserepet tartott az a kedves mamika, aki ráadásul jól túl is öntözte rendszeresen szegény növényét. Egy dolog, hogy a sellak felázott, de hogy alatta még a furnérlemez réteg is, na az már jelentős aggodalomra ad okot. Nagyon várom már, hogy neki tudjak állni a készülék faházak restaurálásának, remélem, ez még ebben az évben bekövetkezik. Amatőr fejjel azt tervezem, hogy ebbe a repedésbe faragasztót juttatok injekciós tűvel, majd jól lenyomatom egy súlyos tárggyal néhány napra. Nagyon elvetemült ötlet ez tőlem vajon?

Érdemes az ázott készülékházzal foglalkozni, mert rádió belseje egészen jó állapotban van. Esetleg a szokásos módon szakadt skálahúrozás hátráltatja az üzembe helyezési kísérletet. Megfigyelők rámutattak arra, hogy a portalanítást követően érdemes a kondenzátorok kimérésével folytatni a javítást, illetve felújítást. Közben fejben jól összerakom, hogyan derülhet ki, egy kondenzátor átvezet, szivárog-e. Egyszerűbb kicserélni mindjárt az összeset, de azzal nem tanulok semmit.

Típushibája a Terta 325-ös készüléknek, hogy a hullámváltó forgótárcsájának középső öntvény háza megreped és ezátal a tárcsa önálló életre kel, a vétel pedig megszűnik létezni minden hullámsávon. A problémára jelenleg még nem tudok megoldást, elmételetben egyfajta ragasztóanyaggal történő óvatos beeresztést, kiöntést gondoltam, vigyázva arra, hogy a rögzítő csavar menete ne tömődjön el. A tárcsa tisztítása, portalanítása ugyancsak átgondolandó kérdés, a hajszálvékony átkötő vezetékeknek sem a porecset, sem a levegővel történő kifújás nem tesz jót.

Megfigyelők rámutattak arra, hogy mindjárt vége ennek az írásnak, amely ötödik hónapja készül. Megmutatom az egyik legszebb állapotú Terta 325-ös készülékházamat. Egyik? Több is van. Por azért ennek a belsejében is akadt, ezért szét kellett szednem. Idővel napi rutin lesz ez már, mint később talán az elektromos hibák javítása is. De most még csak összerakom próba nélkül és felteszem a zárókérdést.

Régi, vagy új? Mondd, te kit választanál? Nálam mindkettőnek van esélye arra, hogy szóljon és mindkettő magyar készülék.