Ez a katonaságnál volt vezényszó arra az esetre, ha munkavégzés közben előljáró érkezik. Állítólag, mert én levelezőn végeztem el a katonaságot, tehát nem tudom. Néha azért nem árt, ha ránéznek az ember körmére. Például időnként a munkahelyemen, ahol egy vezetői látogatás után jól megállapítjuk, ez az ember kissé több hasznot hajtana, ha inkább kimenne a kertbe kapálni. Történik, hogy mégis maradok ezen az oldalon, bár kissé változtattam rajta. Elengedtem dolgokat, melyekre úgysem lesz időm. Kinyitottam az ablakot, hadd repüljenek tovább. Telefon, rádió, vasút, kacsa, Leila maradnak. Vigyáztam, pihentem, folytatom tovább!

A kedves gyűjtőtárs részére beszerzett és elszállítani vállalt rádiókészülékeket jól lefényképezem, mielőtt elzarándokolnak új gazdájukhoz. Ki vetemedett arra, hogy egy rádióra matricákat ragasszon? Én elítélem ezt és a készülék-társadalom nevében száműzöm a tőlünk számított ötödik naprendszerbe - gondolatban. Nyitóképen láttuk előlről, ez itt pedig a hátsó fele a bolgár A-102-es rádiónak. Nem tudok róla többet és ez már így is marad, mivel nem gyűjtöm, ahogyan előző írásom végén említettem. Nekem a Terta a menyország, esetleg némi Orion bekukucskálhat még az oldalsó ablakon, de hogy Resprom? Brrr!

A szintén bolgár és RRG 61-es típusszámot viselő, Budapest nevű rádió sem szebb és most ne a kiszálasodott hangszóró-szövetet tessék nézni. Jóllehet, azt sem tudom elképzelni, ez hogyan mehetett tönkre így, ugyanúgy azt sem, miért kellett csak hirtelen kivinni külföldre a rádió-gyártást a 60-as évek közepén. Az sem tette szebbé a dolgot, hogy a visszahozott készüléket magyar városokról nevezték el. Mindegy, járt nálam, láttam, lefotóztam, nem győzött meg ő sem. Marad a Terta.

Zöld gomb, PIN-kód, zöld gomb. Mondom, zöld! Mondom, gomb! Jó, akkor most együtt a kettőt! Egyik kedvenc jelenetem a Postahivatalban felejtett mikrofon című kabaréból. De tényleg, komolyra fordítva a szót, akárhogyan nézem, akárhogyan rakom egymásra őket, nem tudok beléjük szeretni. Rendben van, hogy ez is része volt a történelemnek, mindegy, milyen zászló alatt. Az is biztos, hogy nem hagyom ott, ha látok egyet az út mellett, mert mindig lesz olyan gyűjtőtárs, akit éppen ez érdekel. De a telefongyári, az akkor is csak telefongyári.

Na végre, ő egy magyar rádió. Minden adata egyúttal szerepel is jól az ő plexi előlapján, de elmondom, biztos, ami biztos, hogy egy Videoton RA 2103 Szatmár típusú rádiókészüléket látunk. Amolyan konyhai másodkészülék közép- és rövidhullámmal, hogy a kedves gyűjtőtársamat idézzem. Ebben a konyhában festeni is szoktak, vagy nem tudom, milyen helyen használták, minden esetre a tetejét rendesen összepöttyözték festékkel. Továbbá a hangerő-szabályozó tekerentyűjét is sikeresen elhagyták útközben. Talán a kedves kolléga sufnijában, fiókjában, padlásán akad belőle egy kóbor példány. A ragasztó-plecsni maradványa talán megint egy átkozott matrica maradványa lehet, melyet elég lesz leáztatni, a tetején lévő festékkel viszont már nem lesz könnyű elbánni, főleg, hogy az eredeti lakkozás, vagy mi a szösz ne sérüljön. Na most ezzel a szakértelemmel fogok én hozzá sokadszorra jó üreg telefongyári rádióim restaurálásához. Mondanom sem kell, hogy így a tél közepén írva e sorokat ismételten csak fejben újítok fel.

Az előzőekben látott Szatmár és a most látható R4902-es típusszámú Videoton rádió egyaránt a hetvenes évek első felében, pontosabban elején készült, csak hogy már valami történeti adatot is közöljek. Nem csak szebb, jobb állapotú, de tudja az URH sávot is. Belső szerkezetében aztán már kedves gyűjtőtársra hagyatkozok, aki szerint minden Videoton egy hulladék. Ehhez képest ő ezeket gyűjti. Kedves egészségére, igaz, hogy vagy 20 évvel fiatalabb nálam, s talán türelmesebb is. Nemkülönben grafikus- és szobrászművész, bár a képen látható készüléket nem kell megszobrálni, legfeljebb csak letörölni róla a port. Most, hogy mutatom és nézem, már majdnem beleszerettem ebbe a rádióba, de mutatok mindjárt olyat, aminek a házával bizony ugyancsak foglalkozni kell, mihelyst elkerül új gazdájához!

Csaknem 10 évvel korábban, a hatvanas évek elején készült, még VT logó alatt az ED 55-ös típusszámú készülék. Ehhez képest a teljes akkori URH sávot vételezi. Viszont reped a háza. Lásd a fotó felső részén, elég jól látszik, azok a vékony fehér csíkok azok. Nem gyűjtöm, de megtanultam: reped a Jóbarát, reped a Badacsony, s reped bizony az ED 55-ös is! Előző kettő bakelit házas és vagy valamely anyagfelületi feszültség, avagy elvezetetlen hőterhelés okán szűnik meg házának az ő anyaga folytonosnak lenni. A képen látható készülékkel tehát dolga lesz szobrászművész gyűjtőtársamnak, s itt nagyon nem a hiányzó bal oldali külső forgatógomb pótlására gondolok!

Hátulról megszemlélve aztán gyorsan meggyőzöm magamat, miért nem kell nekem Videotonosnak lennem. Most nem arra gondolok, hogy hiányzik a hangszóró és kicsórták foglalatából a hangolásjelző csövet. Ezek még pótolhatók, ha minden más rendben lenne is. De tekintsük meg kérem az előző képpel együtt ezt a mostanit: eleje egy kb. műanyag keret, hátulja az itt látható fakeret. Mi van a kettő között, milyen vastagságú anyag? Gyakorlatilag egy vékony semmi. Csoda, ha reped?

A következő képen látható Orion 305-ös típusú rádiókészülék kivételesen az én érdeklődési körömbe tartozik. Röviden: ő marad. Mintegy termelőszövetkezeti melléküzemágként néha ideiglenesen befogadok Orion rádiókat, alapvetően abból a korból, mikor is a telefongyáriak készültek. Nem döntöttem még el, gyűjtöm-e őket tényleg, csak valamiért az van bennem, hogy kell. A felvételen látható fajta 1956-57 környékén készült, szemmel láthatóan elég rossz, de nem menthetetlen külső állapotban van. Ami jobban aggaszt, az a hullámváltó nyomógombsor gyárilag gyenge mivolta. Tessék nézni, mennyire nem jól állnak azok a gombok a képen, ennek ugye nagyon nem így kellene, hogy egyszerre ennyi van lent. Olvasom a készülék leírásában és kedves gyűjtőtárs is megerősít benne, hogy ez az alkatrész bizony kevésbé tartósra és jóra sikeredett. Kérdés, alaposabb állapotfelmérés során mire jutok javítási, helyreállítási ötlet tekintetében. Meglehet, ez döntené el, mennyire foglalkoznék későbbiekben a sorozattal?

Megint egy rádiókészülék a kedves gyűjtőtárs részére: Videoton R 4300 Harmónia, abból a sorozatból, melynek egy sajátos darabját végül sikerült beszereznem. De ez már egy későbbi történet, ezért erről később fogok írni. Azt mondtam, az az egy mégis kell belőle és addig szerettem volna, mígnem sikerült. Porosnak ő is poros, szerkezetét tekintve csaknem azonos a sor többi tagjával. Az alkalmazott anyagok minősége és a szerelés technikája itt sem tudott meggyőzni, ezért beszerezni mégis kizárólag hibátlan példányt fogok belőle, de csakis akkor, ha erre rászántam magamat. Vagy valaki megkér rá, akinek kell és nem tud elmenni érte. Netán itt van a rádió az én lakhelyemen és úgyis készülök más ügyben az illetőhöz. Ragozzam tovább?

Az úgy volt, hogy vettem két roncs állapotú Tertát az ország másik feléből, úgy, hogy az eladónak fogalma sem volt, hogyan küldhetné el. Gyakorlatilag a futár költsége több volt, mint a készülékek ára. Szó, mi szó, végül ideért a csomag, mely úgy nézett ki, mintha a munkahelyemen az ellenőrt legyilkoltam, kezeit-lábait levágtam volna, majd testét becsomagolva ezt a bizarr múmiát napokon át fuvaroztam a kocsimmal, a mögöttem lévő ülére ültetvén. Senkinek nem lettem gyanús, szaga nem volt, tudtam tőle vezetni, mígnem helyet találtam neki, kibontottam és elhelyeztem, kint az erkélyen. Kérem, következzék a világ leglepukkantabb Terta 426 G rádiókészüléke, melyet jóformán a skálaüveg miatt vettem meg, mivel egy korábbi beszerzéssel úgyszólván fociztak a futárok, ennek következtében az üveg apró miszlikben érkezett meg. Tehát itt az innen szép nyerni kategóriájú rádió, ez marad meg nekem, vagy két-három másik társaságában és a cél ezekből egy szépet és lehetőleg működőt összerakni.

Kellett ez nekem! Kellett, persze, mert legalább a skálaüvegre mindenképpen szükségem van. Továbbá a kép készítésekor még nem láttam a készülék belsejét, csöveket, egyéb alkatrészeket jól fel lehet használni másik rádióhoz például. A hangszóró szövete és maguk a hangszórók mennek a kukába, viszont a forgatógombok egész jó állapoúaknak látszanak. A varázsszem keretét sem kellett volna mondjuk hajtogatni és letörni az egyik szárnyát. A házon pedig, bár eléggé ázott, gyakorolhatom a lakkozást és ha az nem sikerült, még mindig kivághatom a csukott ablakon át.

A romos Terta 426 G - merthogy erről beszéltem idáig, ha wawtleg valaki nem ismerte volna fel ilyen állapotában - hátulja nem sok mondanivalóval bír így, hacsak nem azzal, hogy a hátlap nincsen igazán a helyén, kapott ő is nedvességet és port bőven. Megnézzük kisvártatva belülről tényleg, amikor szabadságon voltam, s több időm támadt átmenetileg, akkor jól nekiálltam ám szétszedni. De milyen állapotában van a lemezjátszó?

Másállapotban! Más is használta, konkrétan egy darázs-család költözött bele jól, ennek a nyomai láthatók még. Egyébként nem lenne ez rossz szerkezet a maga 78-as fordulatával, kár, hogy a gumilap megérett és leesett a fáról... ja nem, csak a fém korongról. Olyat szerezni másikat... még nem tudom, hogyan kell, de talán létezik rá megoldás. Végül is, bizonyos szempontból ez a jobbik eset, mintha mondjuk rászárad, mert erre is van példa a gyűjteményemben. Idővel ezzel is behatóbban foglalkozom majd.

Na végre, nem rádió! Hanem Kristóf és Leila. Nem a legjobb felvétel, de ritkán jön össze, hogy a tátott szájú kutyát fényképezzem. Kristóf éppen asztaliteniszezni készül, de Leila a labdát játéknak nézi. Mármint az ő játékának, amit meg lehet harapdálni. Kicsi gazdi viszont úgy gondolja, hogy partner híján az ütővel az eb hátsó felét lehet paskolni, így végül a kérdés eldöntetlen marad.

Mikor még rend volt az asztalomon... Igen, ez rend. Igen, még egy állókép. Látnák csak, most milyen világ van itt! Nem fogom megmutatni, majd csak miután elpakoltam. Az új szkenner tetején látható készülék nem a gyűjteményem része, csupán kisebb javításra volt nálam. Történt, hogy gazdájának az ő rossz kölkei tönkretették a hálózati kapcsolót. Tartalék nem lévén kiiktattam, vagyis bedugásra indul a vétel. Meg persze kihessegettem a beleszáradt elemeket és ha már nálam volt, kissé kitakarítottam kívül-belül. Így kapásból két kilóval könnyebb lett. Na nem a kosz, hanem az elemek híján.

Hirtelen felindulásból (nyilván jó az idő, mint számomra motiváló tényező) folytatom tovább a Luca széke fedőnevű akciómat, melynek keretén belül egy jó sasszit próbálok meg beépíteni egy jó házba. Egyrészt a Luca széke ehhez képest rohammunka volt, másrészt ez a ház minden, csak nem jó. Persze az ázott és hiányos házhoz képest ez maga a kánaán, de ott mondjuk nem maradna a kezemben élfólia a portörléskor. Nosza vissza kell jól ragasztani, bár e tevékenység e képről annyira nem derül ki. Mindegy, van egy Terta 325-ös házam, belevaló sasszim, és ezekből egyszer lesz egy teljes készülékem, amit bedugok a konnektorba, bekapcsolom, aztán futás! Egyszer...

Hiába a ragasztás, ez a korabeli élfólia folytonosság terén finoman szólva erőteljes kihívásokkal küzd. Akárcsak a ronda nő arcszépség terén, de ne menjünk most bele ebbe... Ha esetleg mégis megtalálnám a hiányzó darabokat, akkor mindenképpen pótolni fogom, ellenkező esetben marad a fekete festék vékony ecsettel. Mely ápol, s eltakar.

Az említett Terta 325-ös rádiókészülék összeépítési folyamatában úgyszólván újabb mérföldkő a felismerés, miszerint, ha olyan sasszink van, melyről a vezeték-köteg végén novál csőfoglalat fityeg, akkor abba EM 80-as hangolásjelző cső kell, magyarán ablakos hangszórókeretre lesz szükség, lásd a képen. Mert ugye volt egy romos 325-ösünk EM 80-al, és volt egy szétszedett másik 325-ösünk, eredetileg EM 4-essel. Utóbbi még fellelhető darabjait hoztam el, talán a cső-garnitúra kivételével mindent. Itt a lényeg az, hogy az EM 4-es varázsszem a skálaüveg mögött, arra merőlegesen helyezkedett el, míg az EM 80 fent volt a hangszóró keretén elhelyezve, valójában arra és így a skálaüvegre is párhuzamosan. Mindenki ért mindent? Helyes, akkor mehetünk tovább!

Mindenki ért mindent és senki nem tud semmit. Ez szakközépiskolai tanárom, Kiss L. Sándor elhíresült mondása volt. Történt, hogy a hangszóró-szövetet óvatosan lefejtettem, kimostam kézzel, majd száradását követően visszaragasztottam. Igen ám, de közben ő jól összement. Persze előbb a varázsszem  sárgaréz kerete lejött, finom polírpapíros kezelésen esett át, majd a szövet visszahelyezése után ő is elfoglalta megérdemelt helyét. A teljes keret visszakerül a készülékházba és a többi részegységek is jól elfoglalják helyüket, sajátos módon, mert a Terta 325-ös szét- és összeszerelési folyamata bizony megér... ha nem is egy misét, de egy önálló írást talán egyszer mindenképpen.

A teljesség kedvéért álljon itt a régebbi fajta Terta 325-öshöz tartozó hangszóró-keret képe is, ahol a hangolásjelző cső még a skálaüveg mögött volt elhelyezve. Gyakorlatilag erről szereltem át a hangszórót a másikra, őt pedig eltettem tartalékba. A gyógyszeres doboz a rádiókészülékhez tartozó csavarok tárolására szolgál, addig, amíg a probléma megoldására jobb ötletem nem támad.

Nem ígérem, hogy utoljára közlök képet a már 283-szor szerepelt Terta 325-ös sassziról, mert nem szoktam felelőtlen kijelentéseket tenni. Skálaüveg és az ő tartókerete nélkül, a kettős forgó már kicserélve, a hullámváltó összekuszált nagyfrekvenciás panele viszont még nem (na tessék, egy újabb ok a 285. fotó közlésére). Az elektrolit puffer-kondenzátor, a skála-húrozás, tartókeret és skálaüveg e sorok írásakor bőven pótlásra vár, szóval fog ő még szerepelni, hajjaj! Ugye, az alatta lévő és erősen leromlott házas másik 325-öst mindenki észrevette, köszönöm, ezt a választ vártam...

A Terta 325-öséhez nagyon hasonló a 425-ös sasszija. Konkrétan ugyanaz, annyi különbséggel, hogy a loktál csövek foglalatainak helyét egy darab lemezzel kipótolva, azokra novál foglalatokat építettek. Valamint a hálózati trafó tetejére is novál foglalat került az EZ 80-as egyenirányító csőnek. Csak az a csehszlovák szövetborítású gumikábel, csak azt tudnám feledni. 425-ös kapcsán mindjárt két ilyen darabot forrasztottam le és egy nagy lendületet véve vágtam ki azon nyomban az erkélyen... Na azért erre a környezetszennyezésre természetesen nem vetemednék, csupán jól esett elképzelni, mit érdemelt volna leginkább ezen nagyon balesetveszélyes alkatrész. Nem győzöm eleget mondani, az se baj, ha magamat ismételve, hogy a gumi szigetelés elporlad, a hálózati feszültség áthúz és olyan mértékű nem kívánt tűzijáték keletkezik, mely jelen esetben egyáltalán nem szemet gyönyörködtető látvány, s utána nemhogy másik rádiót, de másik lakást is kell vásárolni.

Na végre, egy telefon! Már azt hittem, sose jön több... Bezzeg, mikor csupa ilyet mutatok, mennyire vágyom egy rádió, vagy egy kacsa után. No. 347 egyszer már szerepelt felújítás előtti, romos állapotában. Ugye teccenek emlékezni? Nem? Tessék gyorsan visszalapozni! Ahogy ott kinézett, hát ugye, hogy milyen szép lett ahhoz képest. Tudok én, mintegy kétheti egerészést követően. Hiába, ha már úgy kell összebűvészkedni hozzá az alkatrészeket. Kézibeszélő-zsinórból újat tettem rá és a műanyag csatlakozó dugó sem az igazi rá. De a helyzet, hogy ő nem marad kiállítási, bemutató tárgy, kissé engedmények meghozatalára késztet engem.

Miután a kicsi gazdik gyorsan elhúztak a ... nem, nem oda, hanem a suliba, nincs is jobb egy alapos szundikálásnál Olivér puha takaróval leterített ágyán. Na de hogyan lehet ilyen kitekert pózban aludni és egyáltalán melyik a kutya és melyik a terítő mintája? Leilának ezúttal mindkettő sikerült, az álcázás és az éjszakai alvást követő séta utáni reggeli folytatásaként bevert szunya is.

Szabadságon voltam tavaly május utolsó hetében, mert hétköznap délután biztosan nem állnék neki Terta rádiók állapotát felmérni. Pláne nem annak, hogy több 426 G készülékből elkezdjek összevarázsolni egy hiánytalant. Mondanom sem kell, hogy nem fejeztem be a műveletet, egyet, s mást azonban megtudtam a típusról és annyit mindenképpen nyertem vele, hogy végül az egész bagázs leköltözött a garázsba. Egy kivételével, aki pedig Levente fiam ágya alá bújt el jól. Lényeg, hogy az erkélyen, ahol eddig jóformán mozdulni sem lehetett, hirtelen rengeteg hely keletkezett. De ismerkedjünk csak meg a 426-os belsejével!

Ipari Műszergyár Iklad, vagyis IMI gyártmányú lemezjátszó-motor, előtte a fekete dobozban a mechanika által félautomata módon működtetett ki-be kapcsolója. Már amennyire emlékszem a tavaly májusban tapasztaltakra: ha lemezjátszó tányérjához képest ellenkező irányba húzom el a lejátszó karját, bekapcsol, ha a lemez végére és lejátszáskor, kikapcsol. Mindezt az a sötétebb szürke fémkar idézi elő jól, aki a kép bal felső sarka felé tart. Így érthető? Nem vagyok ám biztos benne, egyrészt régen volt tavaly május, most idén február van hozzá képest és én nagyon várom már a madarak nyávogását és a macskák csicsergését... Másrészt nem vagyok túlságosan kikupálódva lemezjátszóológiából még.

Forgatható ferrit-antenna, már ha éppen annak az ő húrozása, vagy zsinórozása nem lenne szakadt. De az. Jelen esetben éppen nem is akkora baj, mert a ferritrúd mindkét rögzítése szemmel láthatóan hiányzik, tehát az első forgatásra zúgva elszállna, akár a győzedelmi zászló. Megint ama bizonyos szakközepes tanáromat idéztem fel... A szerkesztő megjegyzése: utóbbi esemény meg is történt szállításkor, a szóban forgó (nem forgó, leeső) ferritrudat szerzőkénk a készülék belsejének az ő jó isten se tudja már, melyik szegletében találta meg szétszedéskor, s csupán a fotó kedvéért helyezte vissza helyére, mintegy hatásvadász módon.

A lemezjátszó tányérját levéve az alábbi, akarom mondani, fentebbi látvány tárul elénk. Illetve mindjárt a kérdés, hogy annak a tányérnak egyáltalán le kellett-e volna jönnie... Én leszedtem, mert ügyes vagyok, egyúttal azonban ez nem feltétlenül jó hír. Mindegy, nézzük meg, hogyan kellene elvileg fordulatszámot váltani. Elvileg, mert mind a gumigörgők, mind pedig az őket mozgató mechanika ki vagyon száradva. Pedig a rossz nyelvek szerint csak lemezgyalunak hívott szerkezetet egyszer jó lenne szóra bírnom, már csupán annak okán, hogy ő még tudta ama híres 78-as fordulatot. Tehát még tudott sellak alapanyagú gramofon-lemezt lejátszani, az a tény pediglen nagyon nem piskóta ám manapság már. Jó, hát nem ez az egyetlen, jelen képességgel bíró lemezjátszóm van, de akkor is: rendes kutya nem hagy veszni az út szélén senkit, semmit.

A Terta 426-os sasszija alulnézetből. Bal oldalon (ami ugye szemből nézve jobb) az állomáskereső, a sávnyújtó, illetve a magas hangszínszabályozó. Középen a hullámváltó nyomógombsora, másik oldalon pedig a hangerőszabályozó, a ferrit-antenna forgatója és a mély hangszínszabályozó. Alulra került a kimenő transzformátor és az egyik elektrolit puffer-kondenzátor is. Érdemes megfigyelni, hogy a lemezjátszó miatt a normál 426-osnál mélyebb ház alul csupán azzal a széldeszkával több, lásd a fotó felső részét. A négy, széles alátéttel és gumibetéttel ellátott csavar tartja az egész sasszit, a lábakat szokásos módon három, mára megrozsdásodott fejű szeggel ütötték fel. Kapott ez a szegény faház némi nedvességet, látszik, s ennek bizony a sellak sem örült túlságosan. Hát még én!

Ugyanez az előbb jól megszemlélt Terta 426-os sasszi felülnézetből. Ki kell építeni a házból, hogy így láthassuk. Lekötni a hangszórók vezetékeit, levenni a varázsszemet foglalatostól és még sorolhatnám. Esetleg a gramofonos változatnál, ha nincsen bent a helyén, na de a simánál kiszerelés nélkül? Lyukat vágnak közepébe, kitűzik a ház elébe, letyepetye-lepetye! Volt, aki oldalról bontotta a telefongyári 425-öst, emlékeznek? Brrr, rémálmomban se jöjjön elő! Tehát szigorúan csakis egy pohárkával... ja nem, tehát csak szakszerűen. Viszont nem ez a sasszi lesz a nyerő, azt már látom. Hiányzik a porvédő műanyag búra a nyomógombsor tetejéről. Olyasmit kellene elképzelni, mint ami a kettős forgót is védi. Nem ok nélkül van az ott. Csupa por lett mostanra az összes érintkező, bekapcsolva lenne recsegés-ropogás, csak éppen hullámsáv-váltás nem.

Erről beszéltem. A száraz porecset szálai beragadnak az érintkezők közé, miután letépték a hajszálvékony nagyfrekvenciás vezetékeket, nedvesség nem érheti ezt a részt, bármely törlőkendő alkalmazása kizárt, nagynyomású levegő több kárt csinál, minthogy minden piszkot eltávolítson. Persze a műanyag búra sem jelentett teljes védelmet, de ez azért túlzás, valljuk be. Ne legyen a nevem kecske, ha nem lesz jó melegecske, ezért majd ki fogok találni valamit. Például amennyire lehet, szétszedem. Emlékszem, gyerekfejjel nem volt lelkiismeret-furdalásom, ha valamit el kellett bontani. De 52 évesen, úgy, hogy múzeumot szeretnék létrehozni...

Szó, ami szó, ez a sasszi kissé rozsdafoltos is, amellett, hogy nagyon poros. Az említett műanyag búra hiányát leszámítva ezek valójában csupán esztétikai hibák. Senki nem fogja a készülék belsejét nézni egy kiállításon, vagy legalább is nagyon szakmabelinek kell lennie az illetőnek. Volt olyan gyűjtőtárs, aki szépen kitakargatta, kiragasztotta a kezelni nem kívánt részeket, majd óvatos rozsdátlanítást követően lefestette. Nem rossz ötlet, egyszer majd én is kipróbálom, ha annyira ráérek. Tehát soha...

Készítettem egy képet a Terta 426-os sassziról ebből az irányból. Úgy látszik, csak a ferrit antenna mozgató zsinórja szakadt és talán az állomáskeresőé nem. Viszont most én is elvesztettem a fonalat, hogy melyik készülék milyen alkatrészét akartam felhasználni tavaly májusban ahhoz, hogy egy jó 426-osom legyen. Hiába, utol kell érnem magamat, különben nehéz lesz pontosan azt írni a képhez, ami szerepel is rajta. Ez például a korábban már elrettentőnek mutatott külső állapotú készülék belső berendezése lenne, ha igaz. A fotók sorrendjét nézve legalább is annak kell következnie. Aztán jön majd a törött skálaüveges másik darab a következő írásom elején és így tovább.

Ki kell találnom valami biztonságosabb tárolási eljárást a teli ruhásszekrénynél az ilyen kincseknek, mint a Terta 426-os skálaüvege. Pedig ez a darab sem hibátlan, van egy apró törés a bal oldali lyuknál, amit persze a forgatógomb jól eltakar. Innen tehát ezek szerint ezt az alkatrészt fogom felhasználni a legszebb 426-os rádió elkészítéséhez. De mi lesz magával a sasszival, ahonnan őt lementettem?

Skálaüveg nélkül elég csúnya látvány, ráadásul én még ilyen kitekert pózban fényképeztem le. Neki sem szép a festése, de ez piskóta ahhoz képest, milyen a másik készülék a ripityára tört skálájával! Előbb azonban ez a sorrendben 69. írásom mindjárt jól véget és és folytatom rögvest a 70.-kel. Most akkor építsem le a lemezt csiszoljam meg és fessem újra, matt fehér festékkel, ami meg is tapad a fémen...

Most miért nézel ilyen meglepve? Nincsen még egy vacsora, a rádiót nem lehet megenni, dinnyeföld idén sem jutott neked a kiosztáskor, a cikk viszont véget ért és be is esteledett, elpakolunk és megyünk befelé szundikálni!