Bizony, továbbra is élni akarnak. Most inkább ezt a címet, ezt a mottót adnám az anyagnak. Történt, hogy a beköszöntött jó idő és a szabadság összegéből az jött ki, hogy nekiálltam kint az erkélyen rádiót állapotfelmérni. Mindkettő hirtelen szakadt rám, a feladat pedig úgy szólt, hogy tavasztól őszig munkaterület lehet a lakásnak ezen része, de tekintettel a téli hideg okozta esetleges károkra, raktár nem, magyarán addig a lehető legtöbb készüléket be kell hoznom onnan, helyet találnom neki másutt, ahol nem romolhat tovább az állapota. Valamint asszony pajtás is ki szeretett volna ülni olvasni néhanapján. Jelenleg, e sorok írásakor úgy néz ki, mire megvalósul a rend, addigra elköltözünk innen, ami ugye majd ismét gigabájtnyi képet fog jelenteni, de addig is lássuk, mi történt 2020. áprilisában nálunk.

Kezdjük is mindjárt jól a nyitóképen is látható és egészen elfogadható állapotban fennmaradt Terta 328-assal. Természetesen a fotó készítésekor nagyjából tudatában voltam annak, mennyi 328-ast is sikerült beszereznem, ehhez halvány gyanú sem férhet, hogy tényleg így volt, na de mostanra mindezt sikeresen elfelejtettem. Hiába, az öregség és az eltelt fél év. Nameg az, hogy a rádiókról elkezdtem ugyan vezetni egy füzetet, mit mikor vettem és az milyen állapotban van, stb. Viszont ő betelt, annyi készülékem lett, valamint nem volt itt az orrom előtt és hajlamos voltam elfelejteni beleírni, mit tapasztaltam, mit végeztem egy adott rádióban annak érdekében, hogy életre keljen. Így végül most nem tudom megmondani, hányadik 328-asomat látják a képen. Csak azt tudom, hogy megláttam benne a lehetőséget, miszerint talán az összes közül legnagyobb eséllyel és legkevesebb munkával lehetne bele szuszt lehelni.

A Terta 328-as korabeli (1956-ot vegyük középértéknek, ha igaz a gyártörténet alapján, hogy 1955-57 között készítették) ára 1650 forint volt. Divat manapság összehasonlítani, hogy ez akkoriban hány havi fizetésnek felelt meg. De ez baromság, mert senki nem fog négy hónapon át éhezni, hogy hozzájusson egy ilyen készülékhez. Akkor még a villanyszámlát ki sem fizette, és nem vett posztókabátot sem... Másrészt kérdés, mennyire hiteles az a gyártörténet, lásd utólag leltem jó késői keltezésű 325-öst, mikor már jól elhittem, hogy addigra rég nem gyártották már. Ja, és jófajta hosszú antenna, meg lemezjátszó sem ártana ám hozzá, ha már szól a muzsika...

Ez pedig itt a készülék gyári száma, a szokásos alumínium táblácska, a sasszira szegecselve. Nekem ugyan semmit nem mond, de bizonyára vannak gyűjtők, akik máris tudni vélik, hogy ezt ekkor, meg ekkor gyártották. Azt sem tudom, mennyi készült belőle. Talán, amíg a készlet tartott. Mármint az abban az időben már régen elavultnak számító, ám tömegével előre legyártott loktál foglalatú hang végerősítő EBL 21-es csőből, amely még két diódát is tartalmazott. Utóbbit jól megizzasztani még külső pót-hangszórót is lehetett a készülékhez csatlakoztatni.

Nem a kép ferde, hanem a te szemed! Az unalomig ismételt kétszáznyolcvanharmadik 325-ös után egészen furcsa az ott megszokott sávváltó dob hiánya. Helyette van egy műanyag búrával védett nyomógomb-sor, valójában bakelit lapokon csúszkáló érintkezők sora, melyek ugyanúgy hajlamosak oxidálódni, s az egészre még rápakolták a nagyfrekis tekercseket és kondenzátorokat, hajszálvékony rézdrótokkal. Öröm benne egerészni! Csak azért mondom, mert itt pont nem látszik. Annál inkább a már novál két ECH 81-es, egyik az első KF serleg mögül kukucskál. Amúgy meg ugyanaz, mint az ECH 21. Kétutas EZ 80 egyenirányít a hálózati trafó tetején, a varázsszem EM 80. A kimenőtrafót bedugták a sasszi alá. Ha már majd rutinos vén róka leszek a típus javításában, megmondom, hogy jó ötlet volt-e, vagy sem. Jól látom, a készülékháznak külön gyári száma volt?

Egészen elfogadható állapotú a sasszi alulról nézve. Nem látok kicserélt alkatrészt, ami ugye kevésbé szépség, mint inkább célszerűség kérdése, amennyiben azt akarjuk, hogy a rádióból zene szóljon. Ugyanakkor ez jelenthet jót és rosszat is, ha még nem volt javítva a készülék. Bal oldalon a rövidhullámú sávnyújtó mechanikája, jobb oldalon pedig a kis kimenő trafó látható. Elég rozsdás, ami pedig nem jó jel, mert eddigi tapasztalataim alapján arra utal, hogy melegedett valamikor. Ezt az olajmerítéses kezelés nem szereti, elkezd oxidálódni. A sávváltó kapcsolósoron elhelyezett nagyfrekvenciás tekercsek között leszakadt cérnaszálat keresni felér egy agysebész munkájával.

Mutatom a készüléken alkalmazott kikapcsológomb tényleges gyakorlati technikai megvalósítását, melyet azóta nem tudok hova tenni magamban, mióta tavasszal megláttam. Először is mi az, hogy csak kikapcsoló, bekapcsoló nem? Ha lenyomom, bontom az anódpótló részben a hálózati trafó primer tekercsének áramkörét. De zárni már csupán úgy tudom, hogy lenyomom bármelyik másik sávválasztó gombot, vagy a lemezjátszó gombját. Ha így teszem és előtte hideg volt a készülék, természetesen meg kell várni, hogy bemelegedjenek újra a csövek. Vagy alkalmazok egy trükköt, csak annyira nyomom meg bármelyik másik gombot, hogy a kikapcsoló felugorjon és záródjon az anódpótlás áramköre, majd kicsit várok és lenyomom a sávválasztót és máris szól a készülék. Másodszor, tessék megnézni a megvalósítást: a billentyű lenyomására egy textilszálas bakelit lapocska elcsúszik és odébbtolja, átváltja azt a kis fekete billenőkapcsolót. Lehet, hogy ez abban az időben megszokott kivitelezés volt és tapasztalt öreg rádiós rókák már nem is legyintenek, de nekem, kispályás kutyakergető kezdő rádiósnak még új volt. És megrázó.

Nem tudom megmondani a 328-as sasszijáról áprilisban készített felvételről decemberben, hogy mi okból készítettem. Persze nem feltétlenül tudtam akkor, milyen magyarázó szöveget fogok majd írni hozzá, a cél jó eséllyel az lehetett, hogy végigfotózzam az alját. Merthogy ezzel olyan sokat nem találkoztam még, mint mondjuk a 325-össel. Hacsak nem a szép színes vezetékszálak miatt követtem el a képet. Ami így ismeretlenül elég gyanússá vált egy ötvenes évekbeli rádió esetében. Újra lett volna vezetékezve, miután egérke garázdálkodott benne? Ennek egyéb nyomát nem láttam benne. Az egyik cső foglalatát látjuk egyébként alulnézetből, valamint a környező összes alkatrészeket. Az a rozsdás lemezmagos kimenőtrafó továbbra sem tetszik nekem, főleg, hogy egy csavarhelyet látok rajta csavar nélkül. Úgy gondolom, hogy a kérdés további vizsgálatot igényel, tapasztalatszerzés céljából.

Ez pedig a 328-as sasszi aljának másik fele, mely felvétellel megint csak nem tudom, milyen közlési szándékom volt. Esetleg az eredeti letörött antenna-csatlakozó helyett utólag beépített banánhüvely megörökítése? Ebben az esetben elég gyenge dokumentum lett belőle.

A kitakarított és átvizsgált Terta 328-as vevőkészülék április végi estén szépen muzsikál kint az erkélyen rövidhullámon. Szokás szerint bekötöttem a korlátot is az antenna vezetékéhez, biztos, ami biztos. Legyen jó a vétel címszóval. Van egy 5 méteres szalagkábelem, ami nagy kincs az ilyen próbákhoz. Csak éppen nem elég hosszú. Elvileg bent van még a falban az eredeti antennavezeték is, mely a házzal együtt épült. Következő alkalommal kipróbálom, jelent-e számottevő javulást, több adó jön-e általa a készüléken.

Nagyon nem volt egyszerű feladat beterelgetni a garázsba, de végül sikerült és most már az enyém. Terta 528 K zeneszekrény, rádió, lemezjátszó, magnetofon, lemeztartó szekrény, magnószalag-tároló fiók és bárszekrény. Bár lett volna segítségem, de nem volt, így megoldottam egyedül. Utánfutót kaptam kölcsön és segítettek is felpakolni, de itthon már egyedül kellett levennem és bevinnem. Ésszel él az ember, két lépésben levettem a kocsiról, aztán szépen besétált a helyére. Egyik oldalán fordult, aztán meg a másikon.

A rádiója ugyanaz, mint a sima 528-as, csak két sor nyomógomb van fölötte, melyből egyik a hangszínszabályozó regiszter, vagyis rögzített beállításokat lehet kapcsolni aszerint, hogy éppen beszédet, vagy különféle zenéket akarunk hallgatni. Természetesen a hangszínt a szokott módon, két potenciométer segítségével is be lehet állítani egyéni ízlés szerint, külön a magas és a mély hangokat. A másik gombsor az üzemmód-váltó, ha rádiót, hanglemezt, vagy magnószalagot szeretnénk hallgatni, esetleg rádióból magnószalagra felvenni, netán hanglemezről szalagra átjátszani. A két gombsor között került elhelyezésre a varázsszem, tekintve, hogy itt a négy darab hangszóró valahol egészen másutt található.

Fent a bal oldali tető alatt lakik az egyszerű háromsebességű lemezjátszó. Eredeti darab, ezt azért mondom, mert számos készülékben kicserélték már. Ez az értékét némileg csökkenti annak. Itt viszont az ad okot esetleges csőr-lógatásra, hogy a gumilap megöregedett, kiszáradt és kezd megrepedezni, letörni. De talán majd sikerül hozzá másikat szerezni, ha egyszer odaérek, hogy beüzemeljem. Az eladó eljutott odáig, hogy bedugta és a skálaizzók világítottak. Jó eséllyel a kis fehér búra alatt is az található, hogy a sötétben is megtalálja a doktor úr, vagy igazgató úr, vagy főmérnök úr a berendezést.

A Terta 811-es magnetofon látszólag eléggé viharvert, azonban ez kimerül abban, hogy hiányzik a nagy fém fedele, így az alatta lévő részek porosodtak be. Feladat a magnó kiportalanítása ecset és porszívó segítségével, valamint a hiányzó fedél pótlása, melyhez a tartalék alkatrész már meg is érkezett és ott áll a kibontatlan dobozban a készülék mellett, annak rendje-módja szerint. Tehát röviden, megvettem hozzá egy másik romot, amit még ki sem csomagoltam 8 hónapja. A kettőből fogok egy működőt összerakni, ámde jó munkához idő kell.

A készülék átmeneti tárolására szolgáló helység valójában egy garázs, mely eleve nem túl széles, ráadásul én még teleraktam mindenféle holmikkal, ezért egy ekkora nagy szekrényt rendesen lefényképezni érdekes mutatvány. A bárszekrényt, a hanglemez- és magnószalag tároló fiókot nem fényképeztem le külön, mert azokban csupán néhány kóbor magnószalag, egészen ide nem illő magnókazetta és egyáltalán ide nem illő kiégett izzó található. A piát pedig régen megitták már a berendezés előző gazdái.

Megmutatom még, honnan fog jönni majd a hang, miután jól kitakarítom és alaposan szóra bírom a készüléket, reményeim szerint ennek az istennek az ő idejében. Itt alul lakik ugyanis négy egyforma hangszóró. Annyit már megtettem, hogy bemásztam hátulról a porszívó csövével és a jelentősebb pókhálókat, porcicákat jól összeszippantottam. De tökéletes munkát akkor végeznék, ha magukat a hangszórókat is kipucolnám egyesével, ez óvatos fújást jelent a szívás mellett. Mármint önmagában egy nagy szívás javítani, karbantartani eme böszme nagy berendezést, nem irígylem azt a rádióműszerészt, akinek annak idején még ki is kellett mennie az agyon-pártiskolázott vezető beosztású elvtárshoz emiatt. De ha már Terta, és ha már gyűjtemény, kénytelen leszek elvégezni a szükséges műveleteket, merthogy csak szóra kellene bírnom szegénykémet.

Még ez az utolsó felvétel szerepel itt a Terta 528 K jelű zeneszekrényről, aztán jól kiderül, más, nem telefongyári készülékek is élni akarnak nemkülönben. Vagy legalább is megmaradni, ha nem is működni, betölteni eredeti rendeltetését, de semmiképpen sem a szemétre kerülni, vagy ne adj isten egynémely Kókány Berci karmai közé kerülni. Régen használtam már ez utóbbi szakkifejezést, de az a helyzet, hogy az elmúlt napokban kicsit visszaolvastam régebbi írásaimat, s azokban bizony gyakran felbukkan ezen kellemetlen kolléga neve. Történt és történik jelenleg szintén, hogy több is van az említett kétbalkezes kontárokból, hát még az általuk megkezelt szerencsétlen berendezésekből!

Ő is élni akar, csak éppen nem fog. Nem akarom kidobni, isten ments. Kiállítási, avagy bemutató tárgy lesz belőle. De előtte azért egy próbára sor kerül nálam is. Történt, hogy kiváló kolléga vizsgálta és bizony nála nem számolta a tárcsaimpulzusokat, ahogyan azt kellett volna. Elcsomagolta, mígnem tudomást szereztem róla, hogy neki van ilyen készüléke. Kértem tőle, mielőtt selejtezné, gondoljon már rám. Itt jött a következő probléma, elfelejtette, hova pakolta. Végül azonban jól ért véget a történet, hozta a postás szépen becsomagolva. Belenéztem, kitakarítottam, meghúztam a lötyögő csavarokat, eszembe jutott másik munkatársam mondása, miszerint tehén farka is lötyög, mégsem esik le. Aztán összeraktam, lefényképeztem és eltettem, tudom hova. Egyszer előveszem és én is kipróbálom. Nem, nem feltételezem, hogy kiváló kolléga tévedett volna, csak hátha észreveszek valamit, amit ő nem. Közben az ilyen, magam előtt görgetett eset-hegyek miatt érzem úgy, hogy soha a büdös életben nem fogok a végére érni, nemhogy 30 év alatt!

Nekik nem kell hangosan kiabálniuk, hogy élni akarnak, mert eldöntött tény, hogy bemutató darabként mindenképpen maradnak, akkor is, ha rózsaszín Lady Gaga babák fognak potyogni az égből. Látták már, valójában milyen ronda az a nő? Ellenben ezek nagyon szépek. Kivéve a szürkét, mert ezen a képen kimondottan jól látszik, mennyire mocskos módon be tud sárgulni szegénykém. Ráadásul ritka, mint a fehér holló. Egyszer egy szép házat találjak csak rá, menten megállok, mint Botos Pista az 500 forintos kérdésnél Vágó István vetélkedőjében. Milyen hibát vél felfedezni még a kedves szemfüles olvasó a képen? Mindegyik készülék a saját házával, vagy zsinórjával egyező színű csatlakozó dugót visel, kivéve azt a különc narancssárgát, akinek újfajta fehér adapter-dugó kellett. Nosza, ha már nem tudom, milyen apropóból jól előkaptam gyűjteményem becses darabjait, gyorsan ki is cseréltem ezt egy narancssárgára, meglepő módon. Vagy ezt csak álmodtam egyik éjszaka? De miért helyeztem el hirtelen erre a rossz lepedőre összes színű CB 76-osomat? Emlékeim szerint ment a táj-box valamelyik szakcsoportban, vagy közösségi oldalon, hogy milyen színű létezett belőle. Én pedig szokás szerint ellenállhatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy belekukorékoljak a témába. Táj-boxnak egyébként azt nevezzük, amikor két paraszt veri egymást a falu határában...

Nem kérdés, hogy ő még sokáig itt lesz velünk. Egyrészt a keverék kutyusok tovább élnek, mint fajtatiszta társaik, másrészt itt, ezen a képen még nincsen egészen 1 éves, de mióta velünk van, ilyen kutya jó dolga van. Átlagos tulajdonos meglehet, rökönyödve nézi, hogy a mi Leilánk a gazdi párnáján szundikál, de kérdem én, lenne-e lelke bárkinek elzavarni innen? Na ugye, hogy nem, tudtam én, ezt a választ vártam, köszönöm szépen.

Többszörös képrejtvény: milyen készülék látható a képen és miért az? Na jó, ez így elég ferdén feltett kérdés. Nézzük meg alaposabban a képet, nem olyan nehéz. Ismerve engem, melyik az a telefongyári rádió, amelyik ennyibe került és van benne EABC 80-as cső (kép jobb felső sarkán kandikál)? Történt, hogy az előbb szereplő Terta 528 K zeneszekrényt végigfotóztam, csak éppen a gyári számát felejtettem el jól lesasolni. Vissza kellett mennem miatta, mert nem itt van ugye a szomszéd szobában. Tettem mindezt azért, mert megvan a szekrénynek az ő kezelési utasítása, ami egyben jótállási jegy is, kíváncsi voltam, vajon ehhez a készülékhez tartozik-e.

Természetesen még ő is élni akar, ezt a kedves gyűjtőtárs jól meg is állapította, mikor meglátta. Nem telefongyári készülék, hanem egy Vadásztöltény R545A típus. Ez a cég volt a Videoton elődje, s ha már megfordult nálam, néhány másik társával együtt miért is ne szerepelhetne. Időnként vállalok ilyeneket, megszerzek gyűjtőtársnak rádiókat és aztán elviszem neki.

Egyik ilyen tranzit-szállítmánnyal jött ez az orosz lemezjátszó szintén, mondván, lesz vele, ami majd lesz, de mindenképpen jobb helye van nálam, mint a szemétben. Középen maga a készülék, alatta és felette a két hangszórója, oldalt pedig a lemezjátszó plexi fedele. Nem bírtam rájönni, hogyan kellene összerakni, ha nincsen használatban, ez a felállás bizonyult még a legjobbnak, tekintve, hogy a polc méretei és a rendelkezésre álló szabad hely erősen korlátozták a lehetőségeket. Egyszer majd jól kipróbálom, ha megszáll az ihlet. Addig marad nálam.

Már megint milyen kutya jó dolga van nálunk valakinek, ugye? Madárka- és cica-kergetés, barátokkal való hancúrozás után a kis gazdi ágyán a legjobb intenzíven szundikálni, csak ez a nagy gazdi ne villogtatna folyton a fényképezőgépével! Lényegében mai szemmel nézve lett egy szétsimogatott, agyondédelgetett házikedvencünk, aki szilveszterkor, meg a plakátragasztó bácsi láttán szó szerint összeszarja ugyan magát, de mivel ezen alkalmak ritkán fordulnak elő, ezért sokkal több a nyugodt időszak.

Mikor is szerepelt utoljára tárcsás telefon? Pláne piros! Nem mostanában, az biztos. Jellemző esete annak, mikor az utolsónak gondolt CB 76-os után még találok egy utolsóbbat. És tudom, hogy valahol rejtőzik, vár rám a legutolsó is, amely után még további leges-legutolsók fognak jönni és így tovább. No. 386 számtárcsáját meghagytam az eredeti felirattal és takaró lemezzel. Egy részt ezek így jöttek be a néhai NDK-ból, csak itthon kapták meg a magyar Mechanikai művek feliratot. Másrészt nincsen belőle cseredarab, minap voltam kénytelen visszautasítani sajnálatos módon kedves gyűjtőtárs ezirányú kérését.

Van még bőven fotótémám, nem szükséges annak hiányában hármasával fényképeznem a csavarjaimat. Az a helyzet, hogy kedves gyűjtőtárs vállalta egy, ma már beszerezhetelen és sérült, konkrétan anyaghiányosan törött telefon-alkatrész utólagos helyreállítását, a hiányzó darab kipótlásával. Ehhez azonban szüksége volt a kapcsolódó alkatrészek méreteire. Ez a három csavar rögzíti a kézibeszélő tartó bakelit alsó részét a fém készülékházhoz az LB 37-es készülék esetében, merthogy erről van szó.

Ez itt a kézibeszélő tartó bakelit alsó fele. Nem ez a hibás darab, de ugyanilyen az is. Három, az anyagba beleöntött sárgaréz anya és két másik, ami viszont a felsőrészt fogatja össze ehhez az alsó résszel. Annak a felső résznek az ő szárnyai szeretnek letörni, de most az alsó darabot kell jól felépíteni. Hacsak nem szeretném kézzel kireszelni... ezúttal inkább keményfából, semmint egy darab vasból, mint ahogyan erről egyszer régebben említést tettem már. Jelen esetben úgy tűnik, megúszom ezen művelet elvégzését, de előfordulhat, hogy később szükség lesz rá. Gyűlnek szépen a feladatok, gyártanom kell fali teleptartó dobozt, kalapácsot védő lemezt, végül majd kézibeszélő tartót is.

Ő pedig az ellendarab, a fém készülékház belsejében ezt az automata rugócsoportot tartó keretet helyezzük el az előbb látott három csavar segítségével. Ez éppen kerek, de van belőle háromszög alakú is.

Végül pedig következik maga a készülékház. Ez egy éppen kéznél lévő, frissen felújított példány. De a többi is ilyen. Felül a bakelit, vagy fém kézibeszélő tartó, alul pedig mindenképpen az automata rugócsoport.

Megfordult bár a fejemben, de nem számítottam rá, hogy bekövetkezik: éppen elég távbeszélő készüléket újítottam fel a néhai soproni Javító és Szerelő Üzemben ahhoz, hogy akár a nagy számok törvénye alapján 27 év elteltével közülük egy a birtokomba kerüljön. Ez volt az a korábban felvázolt történet, miszerint telepítendő alközpont éppen nem lévén reggel 6 órakor felvettem 5 darab CB 76-os telefont a raktárban, szétszedtem, selejteztem a szükséges alkatrészeket, igényeltem helyettük másikat, elvonultam a mosóba, majd vizsgálatra vittem az elkészült felújított példányokat a készülékjavító csoport vezető elvtársnőjének, névszerint Pókharapó Körösztanyámnak, mely becses nevet arcszerkezeti felépítése okán nyerte el szakmai körökben nevezett megbecsült munkatársam ezidőtájt.

A kedves fiatalok változatlan intenzitással játszanak az ő első születésnapján a Leila nevű barna foltos fehér tündérmacinkkal. Persze ajándékokat is kapott a mi szétszeretgetett és agyonsimogatott házikedvencünk, de erre utaló képi dokumentumok nem feltétlenül fognak maradék nélkül szerepelni ebben a folyamban.

Nem éppen a legjobb felvétel, de ez adja vissza mégis legjobban azt a pillanatnyi hangulatot, ahogyan icipici puhapoci tündérmaci figyeli, milyen meglepetés készül még neki az ő első születésnapja alkalmából.

Kész, vége, ennyi volt, a születésnapi tortaként gondolt kutyakonzerv elhelyezése és elfogyasztásának befejezése között a szokásos 20 másodperc eltelt.

A mindenféle irányokba átmenetileg elhelyezett készülékek esetében megvan az az előny, hogy ezek idővel azért visszakerülnek, így például egy elfogyottnak hitt telefonnál kellemes meglepetést tud okozni, ha később mégis előkerül belőle egy példány. CB 76 No. 026 emléktárgyként funkcionált feleségem édesanyjának lakásában, a kedves mama azonban időközben már az égi postahivatalban kezeli a telefont, ezért ez több év után most visszakerült hozzám. Eleve szép állapotban vittem neki, különösebb tennivaló nem volt vele a portörlésen kívül. Utolsó időkben készült, nyolcvanas évek végén, vagy kilencvenes évek elején, már a lengyel tárcsával. Mama még használhatta egy társát, ezért kérte, legyen egy ilyen készüléke, bár a vidéki hivatalban sokáig a kurblis központ volt az uralkodó.

Érkezik máris az ellenpélda, CB 667 No. 347 évek óta ilyen romos, hiányos állapotban várt a jobb időkre. Oda nem illő készülékzsinórját és számtárcsáját időközben eltávolítottam, illetve felhasználtam másik készülék felújításához. A törött ház helyett már ide is készítettem másikat, hogy a kézibeszélő helyett miért kellett másik, azt viszont nem tudom, mert látszólag semmi baja. Ha cserélni akartam, akkor pedig mégis kellett, hogy legyen. Anyaghiányos törés a zsinórbevezetőnél, esetleg hosszanti repedés, ami a képen nem felfedezhető? Ezek szoktak előfordulni egy ilyen idős tárgy esetében. Előrebocsájtom, hogy a telefon végül megszépült, megújult, de erről majd a következő írásban vehet tanúbizonyságot a kedves olvasó.

A mai írásom utolsó előtti képén jól látható, hogy az általam képviselt régi távközléstechnika mellett az asszony pajtás által kezelt modern technika sem érdekli a kutyát. Jöhet tehát a zárókép!

Zárókép! A témát a soron következő anyagban tervezem bővebben kifejteni, kérdés azonban, lesz-e soron következő anyagom ezen a tárhelyen, avagy másutt leszek kénytelen folytatni a blogomat. Megszűnik ugyanis egy hosszú ideje alkalmazott segédprogram használata és jelenlegi tárhely-szolgáltatóm ezidáig füle botját se mozdította, hogy találjon, alkalmazzon helyette másikat. A régi program hiányában viszont nem lesz lehetséges a képfeltöltés, s ezáltal tevékenységem is ellehetetlenül. Míg ez eldől, zárásként annyit, már megint felvállaltam nagyobb mennyiségű régi rádiót, melynek egy részét jól továbbítom kedves gyűjtőtársam részére. Erről szeretnék bővebben beszélni, valamint szabadságra megyek és nekiállok készüléket állapotfelmérni erőteljesen. Addig a viszontlátásra! Ja, bolgár Resprom A 102-es a képen, nem gyűjtöm...