Amikor szabadságon vagyok, hirtelen jó lenne egy hét alatt kéthavi munkát megcsinálnom itthon. Ebből persze most se lesz semmi, főleg, hogy részben nem is tudom, minek álljak neki. Esetleg megpróbálhatom utolérni magamat és feldolgozni az összegyűlt képeket ezen a felületen. Kacsa nem lesz benne, ha csak nem lelek valami ellenállhatatlan hápiképet a világhálón. Csak telefon, rádió, meg Leila, vagy ha történt valami érdekesség és azt jól le is fényképeztem. Ettől konzervatív. De lehet szeretni, meglátásom szerint többet ér, mint a médiából ránk zúduló moslék. Végül döntsék el ezt Önök, tessék nézni!

Mosolygó Leila a nyitóképen. Ezek pedig itt telefonok, ha valaki nem tudná. Méghozzá CB 35-ös készülékek. Van olyan munkatársnőm, akit minden reggel újra kell indítani, mint egy rossz számítógépet. El kell neki magyarázni, mit hogyan csináljon, minden áldott nap. De visszatérve: történt, hogy kipattant a fejemből, el kellene adnom a gyűjteményem felesleges darabjait, de kötegelve. Tehát felsorolni, mi minden van és az mennyibe kerül, esetleg egy-két képet mellékelni hozzá. Mindezt egy hirdetésben. Valljuk be, átmenetileg be is jött az ötlet, ennek eredménye ez a kép. Valaki kért CB 35-öst és memutattam neki, miből választhat, van régi fém ujjkorongos, sík, illetve ívelt bakelit ujjkorongos és a csúnya,  nemszeretem 667-es tárcsával szerelt. Mármint azt, ha ezzel kókányolják össze a telefont. Értem én, hogy nem volt más, na de akkor is... Hogy végül melyiket vitte el, néhány képpel később jól ki fog derülni, mert azt is lefényképeztem ám. Én?  Mit nem...

Adott volt egyik romos LB 37-es készülékemnél ez az erősen sérült, anyaghiányosan törött bakelit közdarab, ami a CB 35-östől átvett villát hivatott meghosszabbítani és amit az átlag ember, látva siralmas állapotát, jól kivágott volna az ablakon. De nem ám én! Eltettem és amikor elérkezett az idő, megkérdeztem szobrász- és grafikusművész gyűjtőtársamat, hogy mi a véleménye róla. Az eredményről később számolok be jól, bár igazából készült panoráma-kép, ilyen volt, ilyen lett megjelöléssel.

Hát már öten vagytok szépségeim? De ezek nem annyira azok, amelyeket az előbb jól bemutattam már. És vajon mi okból vettem elő hirtelen ennyíi CB 35-ös készüléket? Pedig nem volt olyan régen, idén februárban készült a fotó. Csak nem a hirdetés kapcsán, hogy eladom gyűjteményem felesleges darabjait? Az a baj, nem tudom egymás mellé tenni az összeset, ami ebből a fajtából van. Akkor látnám, mi kell, mi mehet másnak. Egyszer lesz saját raktáram, ott megvalósul ez. De jó nagy szoba kell, ahol ki is tudom pakolni asztalra és lefényképezni.

Itt nem a telefon a lényeg, hanem ami a kézibeszélőn fekszik. Ez bizony egy Terta kitűző! Érdemes azoknál az embereknél is körülnézni, akik kitüntetésekkel, régi pénzekkel, plakettekkel, stb. foglalkoznak. Bár ezt éppen egy ilyen ember ajánlotta, aki ugyan mást gyűjt, de meglátta és eszébe jutottam. A következő kiállításomon jól kiteszem majd a barna munkásköpenyemre.

Végül ez a CB 35-ös készülék költözött el jól az új gazdájához, a képen látható kellékeket mellékeltem hozzá a dobozban. Annyira nem jó, hogy egyik zsinórja ilyen, a másik meg olyan, viszont a háza szép fényes. Az eredeti fém ujjkorongos tárcsa elég stabil szerkezet, hiába, tudtak a régiek. Akár dísz lesz az új helyén, akár használati eszköz, remélem, sok örömet okoz.

Kevésbé okozott számomra örömöt Leila és főleg az ő bűne, a lerágott WC-ajtó. Azóta persze jól helyreállítottam már. Kapott egy nagy darab rozsdamentes lemezt, azóta nem rágja már. Legfeljebb a lelkiismeret-furdalás Leilát, amiért ezt tette és munkát csinált nekem. Arra azért kíváncsi lettem volna, mit csinál, ha esetleg sikerült volna bejutnia a WC-be, hol és hogyan folytatta volna tovább. Minden esetre a tapétát is leszedte az ajtó mellett, biztos, ami biztos.

LB 37-es telefonkészüléket is kerestek nálam. De melyiket adjam oda, a fényes fekete festésűt, vagy a zsugorfestésűt? Ehhez képet kellett róluk készítenem, hogy a kedves vevő választani tudjon jól. Bár számos darabom van ebből a típusból, valamiért nem szívesen válok meg egytől sem, akár eredeti, akár általam felújított példány. Nem is értem a dolgot...

A most következő felvételen Kristóf barátunk jól bemutatja a Leila nevű párna helyes használatát.

Ha már itt tartunk, Leila önállóan is üzemel és időnként hihetetlen pózokban képes szundikálni. Ezekből egy a mellékelt ábrán látható. Volt már olyan, hogy a hátán feküdt és a lábai az ég felé álltak, valahol talán arról is van egy képem.

Ennek a fekete CB 76-osnak annyira kinyúlt az eredeti kézibeszélő-zsinórja, hogy ki kellett cserélnem. De még az is lehet, hogy szakadt volt. Már nem emlékszem. Minden esetre végül sikerült rendbe tennem és azóta új gazdája vendégszeretetét élvezi jól.

Szerintem ezek szerepelni akarnak, hogy már megint itt vannak öten. Persze ez valahol érthető is, hiszen idejük nagy részét egy, vagy több dobozban elzárva töltik. Más kérdés, hogy ha szabadon lennének, akkor meg én tölthetném az időm nagy részét portörléssel. A megoldás mindenképpen a dobozban tárolás lenne, csak éppen azt kellene elérnem, hogy azonos fajtából az összes egy helyen legyen. Például minden CB 35-ös készülékem egy sarokban. Ehhez képest jelenleg minden ott van, ahová éppen befért, ahol hely volt neki. Így időnként előjön néhány darab, aztán szépen visszamegy a fotózást követően, de közben a fél lakást szét kell borítanom. Leltári számokat természetesen most sem írtam fel, nem tudom tehát, kik jöttek össze egy fotóra idén februárban.

Az asztalomon és annak környékén található oltári nagy rendetlenség közepette újabb fekete CB 76-os készülékem, név szerint No. 297 jól elkészült és azóta új gazdájánál csörömpöl vidáman és önfeledten. Nagyobb rend azóta sem uralkodik nálam, legfeljebb egy nyomtatóval több lakik itt, aminek a tetejét szintén telepakoltam mindenféle kacatokkal, ezért egy újabb félórás műtét felnyitni azt, ha lapot akarok beolvasni.

Az előbb látott fekete telefon kultúráltabb körülmények között, egy olyan fehér készülék társaságában pózol, melyet szeretnék megtartani kiállítási, illetve bemutató célokra. Fehérből négyfélét kell megőriznem, kell olyan is, ami saját színű zsinórjait viseli. A maradékból kevés a használható, mert ő szeret a legjobban besárgulni.

Ez pedig már egy másik, szintén megőrzésre kijelölt fehér készülék, aki viszont fekete zsinórokkal bír. No. 503 vagy eljut néhány nyilvános rendezvényre, ahol viszont jól ki lesz téve a kedves látogatók behatásainak, vagy bekerül egy vitrinbe, melynek hátulján tükör van, elől pedig egy üveglap védi őt a portól. Ez a terv, aztán néhány év alatt meglátjuk, mi valósul meg belőle.

További felújított fekete CB 76-os telefon áll a kamera elé, hogy jól megmutassa bájait. Mindez végül annyira jól sikerült neki - persze ehhez kellett egy kiváló operatőr is - hogy No. 298 a hirdetésben felkeltette a leendő vevő érdeklődését, aki nagyon helyesen meg is vásárolta őt.

A képen látható piros CB 76-oshoz az istennek nem találtam azonos színű kézibeszélőt. Mivel eredetileg nem volt neki, avagy eltörött, ezen állapot mindenképpen tarthatatlan. Végül erre a feketére fanyalodtam rá, mondván, legfeljebb megmarad ez is kiállítási darabnak. Ez történt idén februárban, erre fel most, októberben hát nem elvitték őt is?!

Következik a felújított fekete CB 76-os készülékek sorában a házi leltári szám szerinti No. 431, az elveszett gyermek. Történetesen ezt is sikerült jól eldugnom saját magam elől, de aztán sikeresen megleltem szerencsére. Ilyenkor ismét eszembe jut, mennyivel könnyebben lennék, ha mondjuk a szoba egyik sarkában csak az összes fekete CB 76-osom lenne, a másikban pedig mondjuk az összes piros CB 667-es. Jelképesen szólva, mert esetemben 16, vagy 32 szögletű szoba kellene hozzá... Amíg ez sikeresen megvalósul, a képen látható példány elment, hogy önfeledten csörömpöljön új gazdájánál.

Azt mondod, ugyanúgy néz ki, mint az előző készülék? Nagy tévedés! Annak lengyel tárcsája volt, tehát jó eséllyel későbbi gyártmány, neki viszont NDK tárcsája van - minő különbség! - mely tény azt sugallja, hogy korábban született, inkább a nyolcvanas évek első felében készült. No. 157 is beállt tehát azon készülékeim sorába, melyet jól megvásárolva máris boldog tulajdonosa lehet neki bárki, aki éppen ilyen szépségre vágyik.

Gyűjtőtárs adta ötlet alapján lefolytatott kísérlet a No. 389-es leltári számot viselő készülékem besárgult házának kifehérítésére. A súrolópor plusz dörzsölőszivacs alkotta együttes több liter víz leadása után ugyan fehér színt eredményez, azonban a felület enyhén karcos lesz, melynek eltüntetéséről még gondolkodnom, aztán gondoskodnom kell. Mivel van bőven ilyen állapotú házam, 76-os és aztán még sok 667-es is, ezért a probléma az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet érdemel, különös tekintettel a közelgő nem létező hosszú téli estékre.

Asszony pajtás egy újabb évvel... khm, érettebb, bölcsebb, tapasztaltabb, na és persze nem utolsó sorban szebb lett. De min nevet ennyire? Jó eséllyel azon, hogy Leila mindeközban a konyhai asztal alatt békésen szundikál. Készült olyan fotó is, csak az álló kép lett, de most olyat nem volt kedvem közzétenni.

No. 173 is csak egy a további felújított fekete CB 76-os készülékek sorában. Jelentősen sikerült túlvásárolnom magamat ebből a színből, nem is hirdetek minden felesleges darabot, nem is keresik, csak néha-néha visznek el belőle és jön hozzá mindig másik, most is kettő vár még felújításra az újonnan érkezettek között. Röviden, nem mostanában fog véget érni a történet és maradni mindössze három darab abból a most már csupán jelképes 30 darabból.

A képen látható rendetlenség közepén azért sikerült egy kis területet szabaddá tennem asszony pajtás virágainak és ajándékainak. Az egész asztal letakarítása, netán a teljes szoba rendbetétele már sokkal keményebb dió, bár az első lépéseket megtettem, csak folytatni kell a feladatot. Először meg kell álmodnom, mit hova tegyek el innen, utána pedig megállni, hogy a felszabaduló helyet ne pakoljam tele más holmival. Utóbbi sokszor nehezebb, mint azt az ember jól gondolná.

Időnként a rossz zsinór, avagy zsinórhiány okozta erős felindulásból kicserélem az eredetit az új fajtára. Előfordult már, hogy eleve ezzel kérték, vagy megvették és kicseréltem gyorsan igény szerint. Óvatosan kell bánnom azért az ilyen esetekkel, mert kézibeszélő spirál zsinórja még csak-csak, na de készülékzsinór már csupán alig-alig van a készletemben és lassan ez az alkatrész sem az a kategória lesz, hogy csak kimegyek a raktárba és jól leakasztok egyet a szögről. Pláne, hogy nem is úgy tárolom... No. 379 látható a képen, nehogy elfelejtsem közölni ezt a közérdekű és rendkívül érdekfeszítő információt.

Még kettő darab készülék fog szerepelni a népszerű felújított fekete CB 76-os készülékeim közül. Aztán viszonylag hosszabb szünet következik. Ami persze nem jelenti azt, hogy több nem lesz. Ő az egyik, fehér tárcsával és eredeti zsinórokkal. Ha megérkezik a rossz idő és más munkát nem lehet végezni, nekiállok, összeszedem a maradékot. Egy típus azonos színű darabjait nem nagy munka előszedni, néhány napig rendetlenség van a szobában, asszony pajtás kivág a kacatjaimmal együtt, a ház melletti fa alatt alszom... Ja nem,  megy vissza mindenki az ő helyére. A mutatvány ott bukik el, hogy megtalálom-e az összes létező példányt, illetve ezt megelőzően még az, hogy pontos-e a nyilvántartásom, van-e tudomásom az összes, birtokomban lévő telefonról, avagy keresés közben kerül elő egy ismeretlen darab. Utóbbi eset akkor szokott előállni, ha nem keresem kifejezetten ezt a tárgyat, hanem bármi más után kutatok, vagy egyszerűen csak rakodok és hirtelen felkiáltok: jééé, már megint egy fekete tárcsás telefon, nahát!

Ismét a behomályosodott ujjkorong az, ami elrontja az összképet fekete tárcsa esetén ennél a sorozat utolsó darabjaként felújított fekete CB 76-os készüléknél. No. 337 egyébként teljesen jól sikerült, valahogy mégsem annyira értékes, hogy keressek hozzá másik, szebb ujjkorongot - főleg, ha nincsen - vagy kicseréljem új számtárcsára. Ő nem marad nálam kiállítási, vagy bemutató célokra, ezért nem gondoltam volna azt a kevés tartalék készletet elhasználni rá. Nem csak ez az egy tárcsám van persze, de ha öt van és több nem is lesz soha, akkor meggondolja az ember, mire használja el.

A március 15.-ei nemzeti ünnep alkalmából jól felsorakoztak a megőrzésre kijelölt nemzeti színű CB 76-os telefonkészülékek. Kiemelt figyelmet talán a középső fehér telefon érdemel, No. 144 ugyanis az egyetlen telefonom, melynek fekete színű lengyel tárcsája van. Ebből eddig csak fehérrel találkoztam, ami valójában halványan vajszínű és persze ő is szeret besárgulni adott körülmények között. Véletlen, vagy sem, itt mindegyik tárcsa fekete lett. A bal oldali No. 343 zsinórja kissé kinyúlt, ha mégis valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy birtokolja, legfeljebb nagy sóhajtozások közepette odaadom. Főleg, ha tudok helyette szebbet, aki viszont tényleg marad. A jobb oldalon látható No. 504 már elég szép ahhoz, hogy kiállítási tárgy legyen belőle.

Leila ismét a szokott helyén, a nagyszobai ágy bal oldalán szundikál. Még több, mint egy órája van az utolsó esti sétáig, aztán megy a Levente szobájában lévő rendes ágyába éjszakára.

Valaki kérdezett tőlem valamit a TM 50 B típusú készülékkel kapcsolatban, ezért vettem elő hirtelen felindulásból a képen látható példányt és fényképeztem le csak az alját. Nyilván a rajta látható különféle festékbélyegzők jelentésére irányult a tudakozás, melyek közül talán a dátum az, ami egyértelmű számomra. Valamint egy másik utalhat még a készítő, összeszerelő személyre, illetve egy harmadik lehet talán a gyári szám. De hogy melyik melyik, azt már nem tudom megmondani.

Valóban, mintha kissé megtelt volna ez az eldobható porzsák. Na de többek között kinek a bundájával?

Juj, csak nem az enyémmel? De bizony igen. Persze nem csak ez volt abban a porzsákban. Annyira nem jó Leilának, hogy bent a lakásban meleg van, amíg tart a fűtés, sőt utána is. Kint pedig hideg. Mire átállna a nyári bundára, addigra meg lassan ősz lesz és állhat vissza a télire. Ezt a bunda-kérdést annyira még nem látom át, de először így voltam a kacsával is. Persze tapasztalt majd akkor leszek, ha már elég ideje tartok jól mindkettőt.

Talán azóta se sikerült olyan közeli portrét készítenem Leiláról, ahol a műfény miatt nem lettek kékek a szemei. Áprilisi ez a kép és azóta mintha kevesebbet fotóznám a kislányt, főleg mostanában. Ennek persze oka lehet az is, hogy a rendes gépem üzemképtelen, s tartalékos játékossal vagyok kénytelen dolgozni.

Nem szokott az ágyon ücsörögni, ha felmegy, általában mindig le is fekszik, éppen ezért számít ritkának ez a felvétel is.

Amikor a fekete CB 76-os készülékek felújításának majdnem a végére értem (nem nevet, együttérez), nekiálltam a vajszínűeknek. Ezen a képen jól látszik, mennyivel nehezebb dolgom van, mikor az egyes alkatrészek gyakran nem egyszerre érnek, sárgulnak be. Mivel eddig ebből a színből sem szedtem össze minden lehetséges példányt, hogy pontosan lássam, hol állok, még annyira sem állok belőle, mint a feketéből. Jóllehet, vittek el ebből is, közel sem tudtam túladni a felesleges darabokon. De nem hajt a tatár és nem kerget a török! No. 438 azok közé tartozik, akik másnál díszítik a polcot, avagy csörömpölnek vidáman és önfeledten. Miért írom ezt folyton?

Amikor a szolgáltató a saját beltéri elosztóját hozta és telepítette, az általunk még jóval korábban vásárolt régi eszköz hirtelen feleslegessé vált. Ez mind szép és jó is lenne, csakhogy ezt a módosítást a szolgáltató a többi előfizetőnél is elvégezte, magyarul régi elosztók százai váltak feleslegessé és jelentek meg eladóként a megfelelő internetes oldalakon, rövid úton túlkínálat keletkezett abból, ami egyébként sem volt már annyira kelendő árucikk. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a képet áprilisban készítettem, de a hirdetést a mai napig nem tettem közzé, akkor saját magamat jelen esetben kénytelen vagyok az abszolút esélytelen kategóriába jól besorolni.

Ami pedig az asztali gépem cseréjével egyidejűleg szintén felesleges, vagyis haszontalan lett még, az a régi lapolvasó. Történt ugyanis, hogy az új operációs rendszerhez már nem illeszkedik az a program, amit ehhez kellene telepíteni a gépre. Magyarul, vagy el tudnám adni még olyasvalakinek, akinek a gépén régi operációs rendszer fut, vagy kuka. Ehhez viszont meg kellene hirdetnem, hogy ez jól kiderüljön.

A mai írásom végére hagytam a talán legrégebb óta halogatott problémát. Ez az ősöreg tintasugaras nyomtató egy darab fekete patront tartalmaz és még soros kábellel csatlakozott az asztali gépem elődjének az elődjéhez. De az is lehet, hogy még annak az elődjéhez. Ha jól emlékszem, konkrétan a legelső 486-osomhoz vásároltam, talán úgy 1993 környékén. Nem tudom elképzelni, létezhet-e ennél régebb óta magam előtt görgetett probléma, ezért gyorsan el is búcsúzom mára!