Bár idén sem unatkozom, azért jól elmesélem, mi történt egy évvel ezelőtt, miután hazatértem ama bizonyos első kiállításomról. De itt, a nyitóképen még ott vagyok! Ez már a második nap volt, mikor is más sorrendben raktam ki bemutatandó készülékeimet. Aki mindkét nap kilátogatott, bizonyára alaposan belekeveredett, mint szerényen bútozott elméjű kiskorú a nadrágtartójába...

Ennek az egyébként a kiállítás vége felé általam készített felvételnek adtam olyan leírást, mintha Kristóf fiam máris azt beszélné meg telefonon, hova kell mennünk, miután szedtük nemlétező sárorfánkat, milyen helyszínen állíthatjuk fel a bemutatót legközelebb. Persze akkor és ott tervben volt már a második forduló, bent a városban, rossz idő esetén épületben. Végül abból nem lett semmi, de az én újabb saját tervem megvan arra, hogy legyen majd négy összecsukható asztalom négy egyforma nagy terítővel, ha megint lehet menni vásárokra kiállítani.

A kiállítás sztárjai Levente fiam ágyán heverik ki fáradalmaikat hazatérésüket követően. Az a helyzet, hogy az eső is többször esett, a kocsim is beázott, így egynémely becses tárgy ugyancsak nedvesen tért vissza. Ez nekik nem tesz jót, meg nekem sem, ezért a kipakolást követően néhány napig itt hevertek. Másrészt nem feltétlenül kerül vissza minden ugyanoda, ahol eddig lakott, mert ha már ennyi mindent előszedtem, itt a soha vissza nem térő alkalom egy kis átrendezésre.

De térjünk csak vissza arra a bizonyos kiállításra. Azt hiszed, megúszod és nem lesz róla többet szó? Ha-ha-ha! Még egy következő karácsonyi írásomba is jól bele fogom csempészni, nemhogy itt regéljek csak róla. Tehát történt, hogy a második napon más sorrendben raktam ki a készülékeket. Előre, vagyis bal oldalra kerültek az LB rendszerű telefonok, megint csak a központ környékére természetesen.

Ez itt további része a kiállítási anyagnak, ami bedobozolva hazajött a bemutatóról. Persze minden hazajött, de volt, amit rögtön el is tudtam tenni a helyére, illetve minden azért nem fért be Levente fiam szobájába. Sőt, valójában több is jött, mint amennyi elment, de ez már csak így van rendjén nálam. Nem lövöm le a poént, pár képpel később kiderül, mire gondolok!

Eddig nem esett szó a címben szereplő munkáról. De a kocsiba bapakolni, kiállításon kirakodni, érdeklődőknek bemutatni, este berakodni, hazajönni és kipakolni is munka ám! Ráadásul mindezt kétszer... A CB rendszerű készülékek sora a második napi, talán szerencsésebb elgondolás szerint kitéve a hagyományőrző fesztiválon. A fekete zacskóban az öreg ikerdoboz lapul, valamint volt még valahol egy, a CB 555-öshöz készült kihangosító is, germánium tranzisztorokkal felépített telepes erősítő. Az ilyen zsákbamacskákat a különösen kíváncsi látogatóknak tartogattam, de valahogy nem került rá sor.

Mondtam, hogy több jött haza, mint amennyi elment. Nem adtam el semmit, egyrészt nincs kereskedelmi jogom, másrészt a bemutató anyag kincs, szeretném megtartani. Arról van szó, hogy megkeresett egy volt munkatársam és elhozta nekem a számára már felesleges holmijait. Ez a láda eredetileg tele volt, csak a felső réteget már leszedtem róla, hogy lássuk a képen, mi van az alján. Itt kérem aranyak lapulnak, bár konkrét példa még nem volt rá, hogy egy nyomógombos készülék teljes belső berendezését cserélni kelljen. Ám ha mégis erre sor kerülne, e célra itt látható néhány tartalék készlet. A CB 24-es is jól jöhet még, bár az ennél sokkal rosszabb állapotú másik házat sem szeretném kidobni. Van két selejt-jelöltem, de elférnek a garázsban, mire kitalálom, mi lesz velük, nyugdíjba megyek.

Nem merek olyan felelőtlen ígéretet tenni, hogy ez lesz az utolsó kép, amit a bemutatóról közlök, mert ismerem magamat. A kiállítás egy része a napra került, másik fele pedig árnyékba, ez a fényképezés szempontjából nem bizonyult túl jó döntésnek. Az eső szempontjából teljesen mindegy volt, mikor kellett rohanni letakarni az egész anyagot. Így is kissé elázott néhány holmi, de azok inkább a csomagolóanyagok voltak, az asztalok alatt elhelyezve.

Még hogy nem végeztem munkát tavaly nyáron! A kiállításról hazaérkezvén a nagy visszapakolás közepette egyik első dolgom volt ennek a három külföldi eredetű telefonkészüléknek az ő rendbetétele. Ők képezték az előbb látott műanyag ládában azt a bizonyos felső réteget. Itt jutott eszembe, hogy egyszer a külföldi telefonoknak is lehetne bemutatót szervezni, azonban nem egységes a választék, ezeket nem gyűjtöm tudatosan, mindössze nem vágom ki, ami a magyar csoporttal bejön. Most is van még olyan dobozom, amit kaptam, megnéztem a tartalmát, aztán beszórtam a kamrába, ama bizonyos lakótelepi külső raktáramba, anélkül, hogy állapotfelmértem, felleltároztam volna, elláttam volna házi leltári számmal. Van még mit tennem rendrakás terén tehát, bár, ha belegondolok, hol tartottam még egy évvel ezelőtt, s ehhez képest hol járok most - lehet, hogy utal majd erre néhány kép az elkövetkezőkben, micsoda disznóól uralkodott lakásunkban 2019-ben. Ez itt tekinthető akkor egy folyamat kezdetének, kérdés, hány folyamat hány kezdetéről beszélünk valójában, mert a neki-neki-meg-meg-áll nem egy töretlen fejlődés, az biztos.

Kedves Gyárekek! Minden háztartásban megtalálható egy kék színű CB 76-os telefonkészülék, melynek házát időnként el kell mosogatni... Avagy helyzetjelentés egy teljesen átlagos magyar konyha mosogatójából, avagy aki retkesen viszi kiállítani ritka telefonját, az legalább utána takarítsa le, mielőtt elteszi.

Tessék, van itt feladat bőven. Mint például ez a mélyen berozsdásodott csengőcsésze pár. Nem elég róla letakarítani a felső réteget, mert máris jól kiderül, hogy alatta kis kráterek sokasága rejtőzik még. Mindezt kézzel, csiszolóvászonnal, bár most, egy év elteltével tervezem gépesíteni mégis, van hozzá további csésze-készletem egy újabb dobozzal. Az a baj, hogy szétszedtem féltucat telefont, felújítottam a házakat, elfeledkeztem azonban a kisebb alkatrészekről, automata karokról és a csengőkről, mire pedig észbe kaptam, már novembert írtunk és nem lehetett festeni. Ez bizony öreg hiba, mit csinálok én tavaszig? Na hiszen, én, meg az unalom...

Alaposan megnézve ezt a képet jól látható, hogy a készülékház felújításán túl az alaplemez hosszanti oldalán erős anyaghiányos rozsda mutatkozik. Ez bizony cserére szorul, később találok ki hozzá megfelelő javítási módszert. Mondhatnám, nem vagyok még elég öreg hozzá. Valamint fel lehetne újítani a lent látható régi alumínium éthordót is, bár használati tárgy már nem lesz belőle. Továbbá ledrótkefézni, vegyszeresen kezelni mohásodás ellen és kültéri festékkel jól lefesteni a vasbeton korlátot. Egy év elteltével ezek közül az első művelet áll valahogyan, a többi szóra sem érdemes!

Az itt látható dobozhegyet eltüntetni is munka volt ám! Először is ki kellett találni, hol tudok neki helyet csinálni, azt meg is kellett alkotni, majd pedig lepakolni innen az erkélyről. A dobozokban régi telefonok alkatrészei, valamint a már szétszedett és felújítás alatt álló LB 37-esek belső berendezései foglalnak helyet. A mögöttük látható rádiók még most is ott vannak, de szeretném az erkélyt a következő télre kiüríteni, hogy a szabadban tárolt holmikat megóvjam a hideg okozta esetleges további károsodástól. Ott tartok, hogy jelenleg már ki lehet ülni olvasni, illetve ruhát teregetni, de ez a képen még nem látszik. Öreg Terta 528-as, az egy másik mese.

Felújításra váró készülékek a becsomagolt rádiók tetején. 2019-ben sikerült elérnem, hogy helyet találtam a szabadban lévő összes telefonomnak. Egyrészt adtam el a felhalmozott, többszörösen meglévő példányokból, másrészt vittem le a garázsba olyan romos készülékeket, melyekkel most rögtön nem foglalkozom, tehát nem kell, hogy kéznél legyenek. E sorok írásakor telefon már nincsen kint az erkélyen, legfeljebb az az egy, amin éppen dolgozom. A hideg mellett a kinti tárolás nagy hátránya, hogy az eső időnként bever és eláztat mindent. A por mellett emiatt csomagoltam be műanyag zsákokba azt, ami még kint lakik. Egynémely szemetes zsák azonban idővel elporlad. Ez ösztönzőleg hat rám, hogy gyorsabban találjak másik helyet annak, ami még itt lelt átmeneti tárolóhelyre.

A dolgok jelen állása szerint is ezek itt a legrosszabb állapotban lévő fémházaim. Jóllehet, szintén tavaly nyáron fényképeztem le őket és azóta leköltöztek a megboldogult apósomtól örökölt garázsba, Még mindig megvannak és még mindig nem tudom, mihez kezdjek velük, ki nem dobtam őket. Első és legfontosabb oka ennek az, hogy nincs helyettük másik. A bal oldalit ráadásul attól az embertől szereztem, sok más mellett, aki távközlési technikusként kezdte, tanárként folytatta, majd újságíróként fejezte be pályafutását, s nyugállományban tölti még éveit reményeim szerint jelenleg is. A ház maga egy végletekig rozsdás, erőteljesen kráteres CB 24-es, melynek anyaga azonban máig nem szakadt át. Eredeti gazdájával együtt igazi túlélő. Egyikük sem szól már hozzánk, ám jelenlétével emlékeztet arra, ami volt. Mert csak az hal meg, kit elfelednek. Jobb oldali társa csupán sarkain repedt másodtiszt, de ismerve magamat, fog ő még önfeledten, vidáman csörömpölni.

Sok minden szerepel ezen a felvételen. Először is látszik, a csengőcsészét felújító, s csupán a képzeletemben létező szakcsoport azért végzi a munkáját, merthogy tevékenységük eredménye a képen jól látható. Aztán itt van két AZ 1-es elektroncső roncsa, melyek ugyan most nem egészen illenek e cikk témájába, kosaras foglalatuk lévén azonban mindenképpen a megmentésre váró értékek közé tartoznak. Figyelmet érdemel még jobb időket látott fémfűrészkeretem, mely a futottak még kategóriában számos, kevésbé neves, ám annál figyelmet érdemlőbb művelet elvégzésére hivatott a hátralévő időkben.

A fémtisztára lecsiszolt, ám még felületkezelés, konkrétan foszfátozás előtt álló LB 37-es készülékházról hogyan, hogyan nem, de leszakadt az induktornak az ő púpja. Előre nézünk, nem hátra, nem firtatjuk tehát a miérteket, hanem cselekszünk. Ponthegeszteni nem tudok, marad a kettes méretű fémcsigafúróval történő nagyon óvatos felfúrás alacsony fordulatszámon, majd a kettes csavarral történő rögzítés. Kettes csavart ugyan hol lehet beszerezni? Mindenütt is a hármas a legkisebb... Én tudom, de nem mondom meg, gonosz leszek. Na jó, elárulom, csak tessék érte jóban lenni velem. Nem lesz nehéz...

Puskás Börze! Most ugyan nincs, de amikor majd megint lesz, árulni fog ott egy özvegy ember, furcsa lila pulóverben. Nála lesz számos bontott anyag között kettes csavar is. A képen pedig a szereplés után letakarított készülékek, eme szokatlan színösszeállításban. A barna olyannyira ritka szín telefonban, hogy talán nincs is másik a gyűjteményemben. Még szerencse, hogy néhány éve ezt találtam ki az LB 37-esek felújítása közben. A narancssárga CB 76-os is elég ritka madár mostanság. Emlékeim szerint az utolsó időkben, talán a nyolcvanas évek második felében gyártották. Nem is adom semmi pénzért, a kéket meg aztán pláne nem! Tiszták lettetek, menjetek szépen vissza a helyetekre...

Kettes csavarokkal, valamint fém tapadó alapozóval gazdagon ellátva, úton a teljes megújulás felé... Egyrészt ez innen szemmel láthatóan nem megy sehova, ahhoz minimum egy földrengésnek kellene bekövetkeznie, másrészt ismét elfelejtettem feljegyezni, melyik házi leltári számú LB 37-esemhez tartozik eme házikó. Azóta már a fém tapadó alapozó helyett rozsdagátló alapozót használok, ami ugyanolyan jól tapad. Csak nem világosszürke, hanem barna. Ez azért lehet kellemetlen, mert a festőműhelynek kikiáltott szekrényemben nincsen világítás, így borús időben ugyancsak el kell nézelődnöm, befogta-e mindenütt a festék a felületet, vagy nem. Ha keveset fújok, egy-egy rész kimarad, ha sokat, megfolyik. Ki kell költöztetnem ilyenkor az asztali lámpámat, nincs mese. Andersen meghalt.

A következő, felújításra váró LB 37-es készülékem, mely csengőcsészéit már jól elhagyta, de természetesen azt is szigorúan a megújulás jegyében. Sőt, azóta már jól meg is újult, nem volt más választása, mert az erkélyről a rendetlenség nagyobbik részével együtt eltűnt. Érdekes mutatvány volt tavaly nyár óta külön pakolni a felújított házakat és külön a hozzá tartozó belső berendezéseket úgy, hogy minden bejöjjön az erkélyről és minden, ami hamarosan összeszerelésre kerül, elférjen itt bent, a lakásban. Tehát kéznél legyen, ne kelljen érte máshová rohangálni. Elnézve a 2019-es felvételeket, rájöttem arra, hogy tavaly is elég későn kezdtem neki a fémházas kurblis telefonok reparálásának, ehhez képest számos készülék háza sikeresen megújult. Nem annyira viszont a kisebb alkatrészek, s még néhány elmaradt ház is van, ezeket kell behoznom most, mint lemaradást, amíg jó idő van kint. Aztán meg bent a garázsban, ahol egyfajta fűtést és szellőzést kell addigra kitalálnom.

Tudományos közlésemet már tavaly nyáron nyilvánosságra hoztam, miszerint három induktor éppen megtart egy elázott, száradó autós szőnyeget. Történt, hogy a kocsi szélvédője alatti esővíz-elvezető rendszer eldugult és az eső befolyt az utastérbe. Később aztán egyéb más galibák is történtek, melyeknek az ő következtében néhány hétre kénytelen voltam nélkülözni járművemet. De ezt a helyzetet muszáj volt megörökíteni!

Egy jókora dobozban számos hiányos LB 37-es érkezett, nagyjából ilyen általános állapotban, mint a képen is látható páciens. CB 24-esek is jöttek, én pedig hamarjában nekiálltam felújítani, amíg az idő a kinti munkát engedi. Tettem mindezt úgy, hogy nem tudtam akkor (ez volt tavaly) és nem tudom még most se, lesz-e hozzá belső berendezés, vagy sem. Lesz-e kézibeszélő, lesznek-e zsinórok hozzá? Ha egy tényleg selejt ház jön használható belsővel, akkor igen, ez a feladat lényege. Volt már rá példa, emlékeznek a paralelogramma alakúra deformálódott telefonra? Nem? Na akkor tessék jól visszakeresni az eddigi írásaimban! Házi leltári száma is lett akkoriban ezeknek a hiányos házaknak, aztán volt egy adatvesztésem és ma ki tudja, milyen számú telefon látható a felvételen... Nem baj, kezembe akad egy készülék, s majd határozok felőle, ha van száma, ha nincs. Nem ragadunk le ilyen részleteken, haladunk tovább!

Így néz ki az előbb kívülről mutatott készülék belseje. Van egy induktorunk, csavarkapocs-sorunk és csengőtekercsünk, igaz, hogy idegen csavarokkal alkalmilag rögzítve. Nincsen viszont indukciós tekercsünk, ez ráadásul elég nehezen is pótolható, hiányzik az automata kar a rugócsoportjával egyetemben és nincsen kábelformánk se. Utóbbit ellenben könnyen elő tudom állítani, igaz, már nem acetáthuzal szálakból fog állni. Azt mondom, ő nem reménytelen, ha nincs a házon eltüntethetetlen mechanikai sérülés és lelek hozzá villát, nyelet, meg zsinórt, akkor még kiváló dísz lehet belőle. Aztán csak-csak akad valahol egy kóbor tekercs is majd idővel...

Tessék, máris jól leugrott a festék a korábban mutatott készülékházról! Elegendő volt egy kicsit másra figyelnem és ez a látvány fogadott, mire visszatértem. Meg persze jó eséllyel a fürdőkád, mivel azért volt némi közöm a történtekhez, konkrétan a távozó 6 liter víz helyét 2 kg por vette át. A csiszolóvászon itt pihent, spakli segítségével szabadult meg eme nemes fémház az ő rút eredeti festésétől. Nem lenne csúnya a zsugorfestés, ha nem koszolódna be idővel és kezdene el rozsdásodni alatta a felületi sérülések következtében. Volt már rá példa, hogy a felújításra ítélt házról három alapos sikálást követően jól kiderült, teljesen újszerű állapotú, mindössze olajos, piszkos műhelyben élte az életét éveken át.

Még egy kiállítás? Igen, de nem ott, nem akkor és nem úgy, ahogyan eredetileg elképzeltük. Történt, hogy ismerős rendezett egy kis hegyi összejövetelt a szomszéd falu melletti birtokán, s megkérdezte, nem vinném-e ki egy kis részét az én gyűjteményemnek, bemutatni a kedves egybegyűlteknek? Ilyen kérésnek nem lehetett ellelállni, a választás mindenképpen az LB telefonközpontra és a hozzá kapcsolódó készülékekre esett, mint az a mellékelt képen jól látható. A pörkölt utáni pántlika és serital is jól esett, így asszony pajtás vezetett hazafelé, de ez már egy másik történet.

Nem mellesleg asszony pajtás az elébb vázolt rendezvényen az ábrán látható zabdízelt is kipróbálta. Ilyet se lehet látni minden nap, nekem például csak Szombathelyen sikerült sok évvel ezelőtt. Mármint, hogy Nelli lóháton vigyorog.

Ismerős ház, de nem ismerős benne az automata rugócsoport, a csavarkapocs-sor, az indukciós tekercs sen. Na és a kábelformának álcázott valami, csupa egyszínű vezetékekből? Ugyan miféle szerzet vagy te? Megvettelek, de nem tudlak hova tenni. Azazhogy igen, egy ideig az erkélyen lakott ő is, aztán levittem a garázsba. Itt bizony meg kellett kérdeznem a közönséget, illetve telefonos, akarom mondani, internetes segítséget kellett kérnem. Az, hogy felezzük meg, persze szóba sem jöhetett...

Innen nézve sem egy csúcsmodell és most nem a rozsdafoltokra gondolok, az egy dolog. Na de az a semmihez nem hasonlítható kézibeszélő és az alumínium öntvény automata kar, ami letett kézibeszélőnél hozzáér a csengőcsészékhez? Ronda vagy, na! Közben megérkezett a válasz a kedves gyűjtőtárstól: ő bizony Electromagnetica Bucuresti gyártmány. Köpni-nyelni nem tudtam. Tehát ezzel a házzal más is merészelt telefont gyártani? Ezt még meg kell emésztenem. Mondom, le is került őkelme a garázsba. Emlegetem, emlegetem én azt a bizonyos garázst, de akkor meg is kéne magyaráznom, honnan és hogyan lett. Röviden:örököltem, de csak használatra. Mi több, be is kellene mutatnom alkalom adtán. De előbb megfelelő számú fényképfelvételt készítek hozzá, hogy önálló cikk legyen belőle. Eddig bizony nem vitézkedtem ezen a területen.

Na ez már valami, ez már teljesen lázba hoz! Erősen rozsdás LB 37-es, hasonlóan rossz állapotú csengőcsészékkel, melyekről lepergett a krómozás. Kézibeszélő és zsinórja nélkül, ám készülékzsinórral, szétesett fali csatlakozóval minden irányban elgörbült automata karral. Nyilván olyan mértékben elszégyellte magát az a büdös nyél, amiért annyit csapkodta az alumínium villát, amíg az csálé nem lett, hogy elbujdosott bánatában. Ez kérem már kihívás, főleg kinyitni az ilyen állapotú telefont! Nem ám X-faktor, meg Exatlon...

Nem is volt olyan veszélyes mutatvány. De mi ez a belekókányolt nagy böcek kondenzátor itt? Csak nem kézi kezelésű CB vonalra átalakítva használták ezt az LB készüléket? Mert lehet ám ilyet tenni vele, a helyi telepet ki kell kötni, hiszen akkor a mikrofontáplálást a központ fogja adni, valamint a csengő körébe bele kell tenni, nem feltétlenül ezt a bumszlit, de mindenképpen egy kondenzátort, mert különben letett kézibeszélőnél az a bizonyos, központból érkező mikrofontáplálás, névleges 48 voltos egyenfeszültség folyamatosan egyik irányban gerjeszti a csengő tekercsét, amitől az idővel leég, mint a kaposvári pelenkagyár. Más kérdés, hogy milyen beszédminőséget lehet elérni ezzel a telefonnal a mai vonalon. Mintha a pincében lévő szekrényből beszélnék. Én már csak tudom, kipróbáltam! Budapestre egyszer így telefonáltam, mit mondjak, mindkét fél számára életre szóló élmény volt.

Minden igyekezetem ellenére időnként összejön, hogy egészen jó közeli felvételeket készítsek bizonyos tárgyakról. Mint például ez a nagyon rozsdás telefonkészülék. Egészen olyan, mintha holdbéli tájon járnánk. Jobb lett volna, ha a kis háromszögletű táblácska is élesre sikerül. Sajnos látható, hogy a vas oxidja mellett az alumíniumot is megtalálta az a fránya éleny, s minthogy nagyon vékony anyagról van szó, el is kezdett porladni szegényke.

A hét műtárgya. Az alkotás címe: vak asszony visszanéz a néger fenekére a sötétben. Ja nem, szóval kitettem szegény rozsdás LB 37-est, hogy lefényképezzem alkonyati megvilágításban. Kézből, állvány nélkül. Gratulálok magamnak, olyan is lett az eredmény. Tessék észrevenni az ellentéteket: naplemente van, miközben ennek a tárgynak meg éppen felkel a napja... Vagy csillaga...

Ez a kép viszont már sokkal szebb, érthetőbb, értelmezhetőbb lett. Teljesen olyan a hangulata, mint a korai színes keletnémet diafilmeknek. Mindig a szegény rozsdás, felújításra váró LB 37-esemet nyüstölöm a fotómasinámmal, ahelyett, hogy nekiállnék megcsinálni. De az a helyzet, hogy dolgozni már sötét van, fényképezni viszont még nem. Nekem pedig muszáj mindenáron alkotnom valami maradandót.

Teljesen hirtelen ötlettől vezérelve kipróbáltam tavaly nyáron, milyen az, ha előbb kezelem foszforsavval a felületet és csak utána állok neki lecsiszolni. Nem volt jó ötlet, a rozsda mintha még jobban rásült volna vaslemez felületére. Persze a jelenség csak a látszat, mert úgy kellett volna tennem, hogy a ház egyik felét kezelem csak a maró anyaggal, utána pedig csiszolom az egészet, közben megfigyelem jól a különbséget kezelt és kezeletlen felület között. Így egy próbának jó volt, de végleges következtetést nem tudok levonni a dologból.

Az viszont kiváló ötlet volt, hogy összerakjam végre LB 37 No. 311-et. Festési hibái voltak, aztán meg alkatrész-hiány gondjai (az induktor karját rögzítő három és feles csavar pótlására még mindig nem találtam megoldást). Végül hogyan, hogyan nem, de jól összeállt a kép. Akarom mondani, a telefon, jó pár évnyi várakozás után. Tessék nézni, milyen szép lett! Így vagyok ezekkel a nem egyszerű feladatokkal, rágódom a megoldáson, mire egyszer csak kiderül, mi a helyes eljárás.

Figyelem, adásunkat megszakítjuk! Persze, annyit dolgoztam, majd én is megszakadok... Hölgyeim és Uraim, családunk hatodik, legfiatalabb tagja következik, ő itt Leila. Szóval történt, hogy tavaly augusztus óta vele is forog a világ. Igen, most volt az egy éves évfordulója. Ennyire vagyok lemaradva, ezért is tolom neki jobban. Azt a picikét tessék nézni ott lent a járdán, aki terveink szerint velünk lesz a következő 14 évben...

Uraim és Vaskohászok, adásunkat ismét megszakítjuk, ő itt családunk heteik, még fiatalabb tagja, Hápi... Ja nem, csak kicsit hazamentem (mondanám, hogy ennyi munka után, de ott is csak az vár), ahol is többek között a szokásos kacsázás következett. De erről bővebben a folytatásban mesélek. Köszönöm a figyelmet, a viszontlátásra!