Az előző írásom az egyhangú képek okán kissé unalmasra sikerült. Most változatosabb leszek, mert nem elég csak az itthon feltalálható holmikat jól bemutatni, hanem szükséges kimozdulni. Életem első bemutatója is megtörtént, erről talán több anyagon át fogok beszélni. Még mindig egy év lemaradásban vagyok, nyár van már, de én a tavalyiról szólok.

Akad-e kis hazánkban olyan elvetemült gazember, aki így szed szét egy régi rádiót? Főleg, hogy az nem más, mint egy Terta 425-ös! Nem tudom, hogyan történt az eset, de lehet, nem is akarom. Másodszorra döntöttem úgy, hogy én ezt a házat kiselejtezem. Az előző 325-ös is anyaghiányos, ázott volt, s az utána következő, szintén 325-ös is az lesz. De ő még egyben van. Szegénykém, itt a képen, azóta már nincs. De volt egy jó házam hiányos sasszival és volt ez a ház, hiánytalan sasszival. Nem akartam még ki tudja, hány romot beszerezni, hogy azokból egy élő példányt létrehozhassak. Jó állapotút pedig nem bontok el, ezért született eme nehéz döntés. De nem csak ezzel fogok ám mai írásomban foglalkozni, ne félj!

Tavaly májusban játszottak utoljára a fiúk közeli sportcsarnokban, ahová még el tudtunk látogatni mi, szülők is. Egyébként, ha nem is a világ végére mentek, de annyira távolra, hogy nem vállaltuk az utat. Az előző szezon utolsó fordulója nem a sikerekről volt híres, de legalább láttuk őket játszani, ami ritkán fordul elő. Itt éppen felállnak az első meccs kezdetére. Kristófom balról a harmadik. Nem a részvétel, hanem a fontos!

Tartaléknak pár évvel ezelőtt, időnként hasznát is vettük, ha egyszerre több gépre volt szükség. Ilyen ritkán fordult elő, de olyankor jól jött. Aztán egyszer csak nem működött tovább. Nem füsttel ment, hogy kijött volna belőle és azért. Csak abbahagyta. Nem érdemes költeni rá, szólt a szakember. Felkerült a gazdaságos piactérre, jól el is kelt gyorsan. Vannak varázslók, akik még csodákat művelnek az ilyen öreg számító masinákkal. Én inkább régi rádiók és telefonok felett szoktam körözni a varázspálcámmal.

A kénköves pokol izzó tüzén égjen el az a személy, aki ezt tette ezzel a rádióval! Jó, itt most nem látszik a törés a házon. Látszik viszont, hogy pereg le a sellak és nem csak kívül poros a skálaüveg, hanem a belső fele szintén. Azt pedig csak úgy lehet letakarítani, hogy lebontom a skálahúrzsinórt, vagy ha már úgyis mindegy, akkor annak maradványait és leveszem az üveget. Itt bőven lesz majd lehetőség ennek gyakorlására, mert egy hiányos másik sasszi helyére fog jól kerülni az, ami ebből kijön. De az egy későbbi, következő történet, ne szaladjunk ennyire el. Jelenleg nagy sóhajtozások közepette ennek szegény párának az elpusztítására készülök. 

120 darabos festett fa építőkészlet kisgyerek részére. Csakhogy az enyémek már nagyok (mihez képest) és nem játszanak vele. Megoldás, hirdetni kell és eladni. Azonban itt jön a gond, csak 117 darab van meg belőle. Szinte éreztem, nem is az enyémek lennének. Másé is ilyen? Viszont elég gyorsan elviszik, meglepő módon. Nem szoktak hagyományos játékok ilyen hamar elmenni. S mikor jön elő rögtön a 118. darab? Miután elvitték! Jó messzire ment csomagban, esélyen sincs odaadni.

Kicsit is nem figyelek oda, ezek a kedves fiatalok máris elkezdenek játszani. Szép ez a sportcsarnok, a tőlünk 40 km-re lévő városban. De a mienk még szebb lesz, csak készüljön el. Most épül. Ha elkészült és lesz valami számomra érdekes rendezvény, megnézem belülről is. Fényképet is készítek, ha lehet és közzéteszem ezen az oldalon Jó lesz?

Nem lemeztelenítés, csak legombtalanítás. Ezzel kezdetét veszi szegény Terta 425-ös rádiókészülék bontása. Másképp nem lehet a sasszit kiszerelni a törött házból. Mondjuk az épből sem. Lemeztelenítésről akkor beszélhetünk még, amikor a magukat zenésznek nevező egyének által elkövetett erőlködéseket tartalmazó hagyományos hanghorozókat egyszerűen kivágom az ablakon. De most itt nem erről van nagyban szó. A Terta rádióknak van lemezjátszó bemenete, a kérdés csupán az, oda mekkora jelet kell jól adni, hogy a készülék meg is szólaljon.

Az előbb látott, egészen pontosan 120 - 3 darabos festett fa építőkészlet eredeti doboza. Préselt kartonpapír oldalfal és fenéklemez, mindössze a teteje műanyag. Mindez két rosszcsont magyar gyerek kezébe éveken át. De lehet, hogy három, mert mintha Levente fiam is ezzel játszott már volna kiskorában. De megszakadt a hagyomány, mert az unokáknak már nem fogom eltenni, mint azt a jó nagyszülők szokták. Megváltozott a világ, ki tudja, mi lesz a divat, mire nagypapa leszek és nem szeretném régi korok szokásait senkire ráerőltetni, aki nem akarja. Aki meg akarta, az már el is vitte, mióta ezt a képet készítettem. 2019. májust írtunk akkor.

Mielőtt szétszedem, jól belenézek ám a Terta 425-ösbe. Ilyet még úgysem vizsgáltam alaposabban. Látszik azonban mindjárt az elején, hogy nagyon hasonlít a 325-ösre. Valójában ugyanaz a sasszi, csak átépítették rajta a helyet a csőfoglalatoknak. Loktál helyett már novál csöveket látunk, két ECH 81-es között egy EBF 89-el, végén pedig EL 84-essel.

Kristófom a kép jobb oldalán, mint tartalék az első félidőben. A túloldali lelátóról készült felvétel éles lenne, ha vittem volne állványt, vagy legalább eszembe jut letenni valahova és mögötte kémlelni. de így kézből...

Kínai műanyag állatkák, háziállatok és vadállatok vegyesen, mint fiaim kinőtt, de még használható, eladható játékai. El is keltek elég hamar a ... gazdaságos(nak nem mondható) piactéren. Tervezem kivonulni onnan, annak járulékos költségei miatt, kérdés, lesz-e még eladó holmim, illetve milyen más megoldás létezik azok eladására.

A legnagyobb különbséget a 325-öshöz képest sok minden más apróbb dolog mellett talán ez a két hangszóró jelenti, a közöttük elhelyezett kimenő trafóval. Később, amikor már jól megtanulmányoztam a 425-öst, persze könnyen lehet, hogy módosítani fogom ezen álláspontomat. Sőt lehet, hogy egy nagy legyintéssel egyszerűen kinevetem mostani énemet. Ugyanakkor szívesen felpofoznám 20-30 évvel ezelőtti önmagamat, hogy miért nem hozta el azt a raklap telefont a selejtből és miért nem kezdett el már akkor telefongyári rádiókat gyűjteni?

Alulnézetből is hasonló képet mutat a 425-ös a 325-öshöz képest. Kicsit mintha több lenne már a korszerűbb alkatrész, gondolok itt elsősorban a kisebb kapacitás-értékű kerámia kondenzátorokra. Azért akad még bőven az öreg papírhengerből is, ráadásul az egyiket mintha megcsócsálta volna egy egérke. Szerencsére a többit nem. Itt is megtalálható ugyanaz a sávnyújtó rövidhullámra, hogy egy tekeréssel ne ugorjon át az ember 53 adót, hanem azokat rendesen be lehessen állítani. Már ha nem szakadt az egyébként nem bonyolult húrozás.

Itt éppen támad a fekete mezes ellenfél, a mieink védekeznek, miközben a sárga mezes bírók alig magasabbak a játékosoknál.

Alig vettem le a hátlapot, máris szinte magától leesett az alul és felül is végigrepedt oldallemez. Mai szemmel nézve talán érdemes lett volna megragasztani mégis, de azt nem tudtem volna nyom nélkül eltüntetni kívül, a jelenlegi tudásomat figyelembe véve. Meg aztán ott az a másik szép ház a hiányos sasszival és ebben pedig egy hiánytalan sasszi lakik. De már nem sokáig, mert jól ki fogom operálni belőle mindjárt.

Tessék, már kint is van! Kicsit is nem figyelek oda, rögtön elmászkálnak ezek a fránya belső részegységek... A kimenő trafóra forrasztott vezetékeket fel kellett jelölnöm, hogy aztán végül majd le kelljen jól sasolnom egy másik 425-ösről, hogyan helyes visszakötni, mert elkevertem valahová időközben a kis papírt, amire ezt az egészet jól le is rajzoltam. Megjegyzem, ezen a helyen azóta már viszonylagos rend uralkodik, de később esetleg szerepelni is fog az erről készült kép, addig tessék elképzelni.

Ez a két hangszóró a keretével együtt jó szolgálatot fog tenni a másik, felújított házban. Abban ugyanis csupán egy üres keret lakik, hangszórók nélkül. Bár a szövete valamivel szebb, ennek sem csúnya, így aztán egyszerűbbnek láttam egyben átemelni az egészet. Azóta a sasszi is követte, de még nem kötöttem, nem üzemeltem be. Valamint nem tudom, készült-e a műveletről fénykép, mert nem tartok ott időrendben. Folyton a dolgozom, haladok, vagy fotózom, nem haladok kérdését rágicsálom. Megoldás talán az egyszer így, egyszer úgy lehet.

Támadnak a mieink! Az a nagyon korai Holló Színházas jelenet jut eszembe, amikor a közvetítő csak ül a fülkében, és minimális mozgással, kevés beszéddel, szint idegesítően unottan közvetíti a valójában nem létező mérkőzést. Nem vagyok sportrajongó, kivételes eset, hogy ezen a meccsen részt vettem nézőként.

Itt utoljára még egyben szegény Terta 425-ös rádió viharvert háza. Szerencsétlen fadoboz, ő nem tehetett semmiről. Én sem tehetek egyebet, mint elbontom, a többieknek már jól meg is van a helye másutt és erre nem lesz szükség. Ritkán szerepel álló formátumú kép az írásaimban. Mert ritkán készítek állóképet és abból a kevésből még kevesebbet válogatok be ide.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, akkor most azt mondanám, ugye, mennyivel kevesebb helyet foglal el a készülék háza szétszedve?! Jaj, ez nagyon elvetemült egy mondat volt tőlem, ki is vet magából a rádiógyűjtők társadalma menten. Pedig ekkor még hivatalosan nem is voltam tagja az egyesületnek. Tavaly december elején léptem be és igenis, befizettem az éves tagdíjat arra az egy hónapra! Leróttam a penitenciát ezáltal... De ha tudták volna, előtte júniusban mit műveltem - lásd kép - tán fel se vettek volna.

Tényleg rögös út vezet a hagyományőrzéshez, de azért csak odaértem. Mármint ebben a cikkben, hiszen elhagytam a szokásos képanyag felét. S a valóságban is, mert volt egyszer egy fesztivál. Nem egyszer, csak tavaly, egy éve az, amin én is részt vettem a régi telefonjaimmal. Jobbára régi korok katonai viseleteit és fegyvereit gondolná ide az ember, de én is befértem. Íme tehát a kicsiny gyűjteményem, első napon jobbról balra haladva, vagyis bal szélen a hazánkban utoljára gyártott vezetékes telefonok, majd onnan visszafelé haladva korban és technikában. Mutatom hamarosan azt is, mi áll a sor másik végén.

Nem vagyok kiváló fotóriporter, meg várhatóan nem is leszek, ráadásul rohadt önző módon a saját fiamat igyekeztem vadászni a kamerával a lelátóról állvány nélkül, de azért látszik az a 14-es számú mez a pálya közepén, amiben Kristóf fiam játszik.

Tehát volt egyszer egy hagyományőrző fesztivál, melyen én is részt vettem. Itt éppen lelkesen magyarázok az érdeklődőknek. Általában én használom a fényképezőgépemet, ebből két dolog következik. Egyrészt nagyon kevés fotó készül rólam, az alkotóról, másrészt ezt a képet nem én követtem el. Tekintve, hogy a jobb kezem éppen a ritka kék színű CB 76-os készüléken van, így jó eséllyel arról beszélek éppen.

Ezt a képet sem én készítettem. Bár tetszik, de nem emlékszem, Kristóf, vagy Olivér volt-e a fotós. Mellettünk a höveji csipkeverő asszonyok állították ki remekműveiket, a háttérben a szervezők egyeztetnek a skót dudással, hogy hányszor szeretné mégszólaltani hangszerét a nap folyamán. Illetve a harcművészeti csapat tábora és zászlaja látható még a fényképen. Valamint egy CB 555-ös, egy CB 35-ös és az úgynevezett árvízi kétvonalas hordozható LB rendszerű készülékem, ami csukott állapotában inkább egy füles fémládára hasonlít.

Volt egyszer... pedig már megfogadtam magamban, hogy nem kezdek több mondatot így. Persze, kevesebb számú készüléket itthon is összeszedhetnék egy asztalra, nem kellene ahhoz egy fesztiválra elzarándokolnom. Készülök is ilyesmire, csak az a baj, hogy ezek jelentős része elcsomagolva hever több raktár mélyén. Pár darab porosodik csupán polcokon és kell egy ok, amiért több darabot elővegyek. Egyszerű fotózás nem elég nyomós indok, ahhoz nagyon unatkoznom kéne. Én meg olyat nem... Tehát különféle színű CB 76-osok és CB 667-esek szereplése a hagyományőrzők összejövetelén, tavaly nyáron. Van ott egy számtárcsa, mint szemléltető eszköz, valamint egy régi ikerdoboz, elrettentő példa, mikor egy vonalra két előfizető volt összenyomorítva.

Nem az én Kristófom a legmagasabb játékos a csapatban, de úgy gondolom, ez a kézilabdában nem akkora baj. Az már nagyobb, hogy nem sok meccset nyertek abban a szezonban és ezt egynémely szülő nem igazán kultúrált módon reagálta le. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy ha nevezett anyukák rendszeresen látogatják a bajnoki fordulókat, akkor én inkább rendszeresen nem. Ez az egy alkalom kivétel volt.

Fiatal érdeklődőknek éppen a számtárcsával történő hívást magyarázom. Vagy bármi mást, ami a régi telefonokkal kapcsolatos. Azt gondoltad, emlékszem én erre ennyi idő elteltével? Közben Olivér fiam elmélyülten tanulmányozza a szürke színű CB 667-es műanyag csatlakozó dugóját. Igen, ott egy fémházas volt eredetileg, vagy ha elég régi, akkor csavaros csatlakozó aljzat. Bár a szürke talán későbbi, akkor mégse. A képet Kristóf fiam készítette a gépemmel.

Talán ez a kép is Kristóf fiam munkája. Vagy lehet, hogy mégis az enyém? Nem fogunk rajta összeveszni. Pláne nem saját magammal. Jól néznék ki, amint éppen magamat pofozom... A piros LB 37-es az én felújításom. Csak fekete, meg fekete és fekete, nem beszélve a feketéről, na ebből elegem lett, legyen piros, meg fehér. Aztán jött a többi, de azokból csak a barnát és talán még a szürkét mertem kiállítani. Lehet, a kék készen se volt azidőtájt.

Olivér fiam szigorú vigyázó tekintete mellett folytatom tovább a kiállított készülékek bemutatását. A vaktárcsás CB 667-es alatt látható a szép állapotú tárcsás piros is. Mellette csak az általam még 1997-ben gyártott felirat hirdeti a fekete telefonon, hogy ő bizony a korai CB 666-os, akkori egyetlen darabom belőle. Na azóta szerencsére lett egy másik, vajszínű, sajnos kissé sérült házzal. LB 37-esből mind a piros, mind pedig a fekete már saját felújítás. Közöttük foglal helyet a TM 50a és b változat, lehet összehasonlítani a régebbi bolgárt a későbbi csehszlovákkal, mint azóta ez számomra jól kiderült. S mindkettő alapja a 30-as évekbeli német Siemens. Szót érdemel még a jó öreg LB 55. Miért került a CB műanyagházasok mellé mindjárt az LB és hol vannak a bakelit CB 35-ös és CB 555-ös készülékek? Mindjárt mutatom, illetve magyarázom, tessék rám figyelni.

A kézilabda csapat felállása a második meccs előtt. Az előzőt se nyerték meg, nem árulok el nagy titkot, ezt se fogják. Szóra sem érdemes, nem a részvétel, hanem a fontos.

Hirtelen felindulásból az LB rendszerű telefonkészülékeket a hosszú asztal közepére, célszerűen az LB központ köré képzeltem el. Volt olyan elképzelésem, miszerint egyik, az asztal szélén elhelyezett telefonról a központon keresztül fel lehetett volna hívni az asztal távoli végén lévő másikat, de ez végül nem valósult meg. Na majd legközelebb, ha megint megyek hasonló rendezvényre.

Ez pedig itt az asztal másik vége, itt sorakoznak a legrégebbi CB rendszerű telefonkészülékeim, kezdve a fehér színű kulcsos főnök-titkáritól, ami egy késői példány. Ilyen szempontból annyira nem illik ide, az elsők tudtommal az ötvenes-hatvanas évek fordulóján készültek, még a CB 555-ös tárcsájával és kézibeszélőjével, barna színben. De van itt igazi CB 555-ös, egyikük a külsőre megegyező, ám belsejét tekintve eltérő, a néhai SZovjetúnióba készült darab, úgy hívták, hogy kolhoz-készülék. Ha még nem tettem, akkor majd jól bemutatom a télen, feltéve, hogy ez eszembe jut. CB 35-ösből Jobb lett volna egy régi fém ujjkorongosat bemutatni, de így sikerült. A CB 24-esek mindegyike már általam felújított darab, az eredeti kézibeszélős csak szép, de szakadt zsinórja okán mindössze dísz. Az árvízi kétvonalas fémládája sem a legjobb helyen van a sorban, de valamiért ez lett a sorrend az első kiállítási napon.

Egészben így nézett ki a kiállítási anyag az első napon. Tudom, jobb lett volna négy egyforma nagy terítő a négy asztalra, ami az alá pakolt dobozokat jól el is takarja legalább. De terveim szerint leszek én majd még ennél rutinosabb is. Összecsukható asztalokat is kell vásárolnom, ha rendszeresen járok bemutatókra. A poroltó látszólag felesleges ide, a csengetőfeszültség nem fogja felgyújtani a fémházas kurblis telefonkészüléket, de ez egy rendezvény mégiscsak, ahol előírások vannak és fő a biztonság.

Pár perc szünet, mikor is Kristófom magyarázott valamit az innivalójával kapcsolatban, de már nem emlékszem, miről volt pontosan szó. Ezzel a képpel zárom a mérkőzésről szóló tudósításomat. Egyelőre nem lesz több. Ha el is kezdődik a következő szezon, legfeljebb a helyi fordulóra látogatok ki, hogy még fényképezzek is, azt viszont nem tartom valószínűnek.

Két látogató között lőttem egy képet a kiállításomról, erről az oldalról is. Ja, hogy ilyen kép volt már az előbb is? A kettő nem ugyanaz, tessék csak jól összehasonlítani őket. Nem mondhatnám, hogy egymásnak adták a vendégek a kilincset, főleg, hogy olyan nem is volt. De kezdetnek éppen megfelelt, és remélem, lesz folytatása is. Persze ehhez már nekem is hozzá kell tennem valamit, egységesebb arculattal fellépni, valamint keresni a bemutatkozási lehetőséget. Ez a mostani év erre már nem igazán lesz alkalmas, de tervezni lehet és kell a jövőre is.

Már a második napon elsőként készített felvételek egyikével zárom ezt az anyagot. A jobb oldali úriember is megtisztelte jelenlétével a hagyományőrző rendezvényt. Ugye tudjuk, ki ő? Mára búcsúzom, pár gondolattal azért folytatom még ezt a témát. A viszontlátásra!