Mai írásomban elképzeltem, milyen lenne, ha ennyi időm keresztül nem kellene menni dolgozni, vásárolni, és azzal foglalkozhatna itthon az ember, ami a hobbija, amit szeret csinálni. Na jó, olyan, mint a szemét levitele, még azért belefér, persze szigorúan a rendrakás jegyében, mikor is kitalálom, hogy egyik holmit át lehet tenni egy másik helyre és ezáltal szabadul fel hely másnak. Nézzük meg, mi mindenből állna egy ilyen hosszú aktív pihenés! A nyitóképen mindjárt a jó öreg CB 35-ös felújított házai és mellettük egy eladásra szánt, ugyancsak jól rendbetett fehér CB 76-os.

Az első nap mindjárt jól eltelne ennek a következő CB 35-ös telefonnak az ő rendbetételével. Persze, ha már ennyi idő állna rendelkezésemre egyben és én ezt jó előre tudnám, akár meg is szervezhetném, melyik nap mit fogok csinálni. Aztán legyen, amihez egyáltalán nem igazodik az ember. De biztosan elhatároznám, most aztán előpakolok minden fellelhető példányt egy fajta telefonból és azokat alaposan megszervízelem. Mint tettem azt tavaly tavasszal a CB 35-ösökkel, na persze az több volt 36 napnál és közben dolgoztam, boltba mentem, meg minden egyebet ugyancsak csináltam. Kitalálhatnám azt is, hogy mondjuk minden egyes nap öt telefont rendbe kell tennem. Igen ám, de hiába volt ez az elvárás 1993-ban, mikot nekiláttunk az első munkahelyemen a CB 76-osok felújításának. Ott volt mellette a raktár, szétkapta a dolgozó az öt telefont, mint foxi a lábtörlőt, összeszedte, ami cserére szorult, karcos, fakó, törött ház, kinyúlt zsinór és társai, majd átadta alakatrész-igényét a raktáros néninek, aki kiadta azokat és máris folytatódhatott gyorsan az összeszerelés. De hol van ma már az a raktár? Talán a raktáros néni még megvan, bár annak is éppen 24 éve lesz, hogy ő nyugdíjba ment. Szóval ezt a CB 35-öst reggel jól szétszedném, alaposan kitakarítanám és elővenném műanyag polírozó pasztámat, tolnám neki a rongyot ezerrel. Merthogy ő hőre keményedő műanyag, ezért nem fog megolvadni a felülete, mint mondjuk a CB 76-osnak. Azt a félig kiszakadt szövetzsinórt persze jól meg kell majd igazítani és még egyéb beállításokat is eszközölni, mielőtt kipróbálom a nap végén a vezetékes telefonvonalamon az elkészült telefonkészüléket. Jól látható, hogy a környéken vannak még további munkadarabok is, tehát napi eggyel számolva jó kevés lesz az a 36 nap mindnek a rendbetételére. Nem is beszélve arról, hogy számos esetben egy munka elakad már ott, hogy szétszedem és gondolkodom, most aztán hogyan tovább, mert ez is rossza, azt is cserélni kellene, de honnan lesz másik és a többi.

A második napon minden bizonnyal folytatnám a fekete CB 76-os telefonkészülékek állapotfelmérését és lehetőség szerinti rendbetételét. Már csak abból a megfontolásból is, hogy jó ideje elkezdtem és még mindig nem értem a végére. Értem én ezt, így jár, aki összevásárol több, mint két tucatot belőlük, aztán pedig rádöbben, hogy nincsen szüksége ennyire. A cél mindenképpen három darab. Ő a képen szépsége ellenére nem tartozik bele ebbe a háromba. No 383 jól el is ment azóta új gazdájához. Mivel itt nem fenyeget a veszély, miszerint a használt ház idővel besárgul, feltételül szabtam, hogy ami marad, az mindenképpen karcmentes és fényes legyen. Természetesen nem fogom egy bemutató alkalmával azt mondani senkinek, ez itt bizony soha nem volt használva. Nem hinnék el nekem. Még magam sem. Viszont, ha az ember nekiáll telefonkészülékeket felújítani, elég hamar előjön az alkatrész-igény, amit  vagy bontásból kell megoldani, vagy nekiállni keresni hozzá. Mert ugye ama bizonyos raktár Nóra nénivel 24 éve nyugdíjba ment már. Mit fogok tehát tenni a harmadik napon?

A harmadik nap alkatrészek keresésével telne el. Mint például ezek a képen látható régi telefon-aljzatok. Mert ugye, ha összerakok egy készüléket, azt ki is kell próbálni. Ahhoz pedig telefonvonalra van szükség. Vagy egy házi kis telefonközpontra akár. Utóbbi is van már, de nyomógombos készülékhez inkább. Ha már ünnepnap, nyugodtan ki lehet pakolni az én lakótelepi mini-raktáramat. De régen említettem már! Pedig megvan, ha nem is örvend túl jó egészségnek. Még mindig le lehet ugyanis ejteni benne egy szál gyufát, tehát nincsen teljesen kihasználva. Viszont így mindig ki kell pakolni, ha valami olyat keresek, ami a belsejében van. Mikor lehet büntetlenül kipakolni innen? Naná, hogy ünnepnapon, mikor nincsen nagy mászkálás a folyosón. Milyen nap estéjén írom ténylegesen éppen e sorokat? Április 30.-án! Mit fogok tehát csinálni holnap valójában? Ez jól kiderül majd a sokadik, soron következő cikkemből, hogy tényleg, vagy mégsem. Már, ha készülnek róla képek is, hogy én a Munka Ünnepét munkával ünnepeltem.

A negyedik napon ismételten bakelit készülékházakat políroznék. Úgy döntöttem, mégsem pusztítom el a földet! Ja nem, ez Fantomas szövege. Szóval átnéztem összes CB 35-ösömet és az erősen sérült, törött házakat selejteztem, a többit pedig megpróbáltam lehetőség szerint a legjobb állapotba hozni. Ez mindenképpen tavaszi, áprilisi munka, nyáron a negyven fokban mindjárt a saját levében fől az ember jól. Meg lehetett volna próbálni gépesíteni ezt a műveletet, de akkor meg valamilyen befogó szerszámot kellett volna gyártani hozzá, merthogy a fúrógépet, a befogott polírozó koronggal együtt két kézzel szükséges tartani, harmadik kezem pedig nincsen.

Az ötödik napon kellőképpen elszörnyülködnék a Svéd és Társa által gyártott LB 37-es készülék állapotán. Aztán pedig elszörnyülködnék azon, miért is szörnyülködök el már ezen, hiszen sokadik ilyen rozsdás készüléket veszem elő ettől a gyártótól. Továbbra sem tudom, csak nekem van ekkora szerencsém, hogy csupa ilyen ramaty telefon jutott el hozzám, vagy pedig ők nem tudtak nagyon valamit, amit a többi, LB 37-es készüléket gyártó cég igenis jól tudott. Örök rejtély marad, viszont akkor a feladat adott, jól fel kell újítani. Következett is tehát a szétszedés, csiszolás, rozsdamarás, ismételt smirglizés, alapozás és végül a festés. Mindez tavaly tavasszal, illetve nyáron, egészen addig, amíg lehetett kint dolgozni az erkélyen. Viszont az összeszerelés már erre az évre maradt, lesz megint jó sok fotótéma - már, ha betartom a dolgozom, lefotózom, amit eddig alkottam és dolgozom tovább sorrendet. Ha azonban egyfolytában robotolok és megfeledkezem a dokumentálásról, akkor bizony nem készül képanyag a további írások részére. Jól oda kell tehát figyelnem, s nem átengedni magamat teljesen a munkavégzés kísértésének!

A hatodik napon jól összekészíteném ezt a készüléksort a CB 76-osokból, azért, hogy gondosan becsomagolva elmenjenej új gazdájukhoz. Ahelyett, hogy megtartanám őket kiállítási, bemutató célokra, de arra már van eltéve a megfelelő mennyiségű telefon. Igaz, hogy ez a fotó tavaly áprilisi, a szöveget azonban most írom, mikor is megfogalmazódott bennem, hogy fényképezésre legalább, de szépen álljon össze a teljes sor CB 76-os telefonokból. Minden színből egy darab, vagy mindegyikből a három lehetséges változat, ezt még nem tudom. Majd alakul, mint testi hibás kiskorú a sajtóban. Tehát, mint púpos gyerek a prés alatt... Hely kell hozzá mindenképpen, ez lehet jó eséllyel egy nagy asztal is, például a konyhai, szétnyitva hat személy részére. Vagy a kinyitott nagyszobai ágy, egy hatalmas lepedővel leterítve. Legkevesebb hét, legfeljebb 21 darab telefonról beszélek.

A hetedik napon jól rendbetenném ezt a szép CB 667-est. Megrendelésre készült így, már a zújfajta, RJ 11-es zsinórral szerelve, mert használati eszköz lesz és a kép elkészítését követően hamar el is ment új gazdájához. Bezzeg, ha csak dísztrágy lett volna, akkor megkapja a jó öreg piros fémházas csatlakozó dugót az eredeti zsinórjára. Na, egyrészt, mi az, hogy csak dísztárgy, másrészt az eredeti zsinórja piros színű volt. Nem beszélve arról, ha elég öreg, akkor nem is volt dugója, hanem piros színű fali csavaros csatlakozó aljzata, tehát nem lehetett csak úgy kihúzni. Tavaly ilyenkor, e kép elékszülte idején hol egy CB 76-ost vettem elő, hol pedig egy 667-est felújításra. Aztán mit ad isten, ráálltam teljesen a 76-osokra, azokból is a feketére először, majd mostanság a fehérre. Tekintettel arra, hogy ezek lassan elfogynak - mármint a felújításra váróak - kisvártatva átállok a 667-esre, s azokat is mind jól rendbe teszem. Vagy elbontom alkatrésznek. Ott bizony már lesz olyan is bőven, míg a 76-osból szinte alig volt, mit nem tartottam érdemesnek megcsinálni. Lassan elfogynak? Mit beszélek! Soha nem fognak...

A nyolcadik nap munkájának eredménye: ugye milyen szép is tud lenni az öreg CB 35-ös, ha jól megküldöm neki azt a polírozó pasztás rongyot, nem törődve azzal, hogy bizony le fog jönni rólam az öt liter víz ez alkalommal is?! Hiába, csak nem akartak elfogyni ezek a bakelitházas eminenciások, de kellett nekem az összeset egyszerre előpakolni. Majdnem az összeset, mert ha jól emlékszem, párszor megemlegettem, hogy talán kettőt az istennek se találtam meg. Mert nagyon kerestem. Mondtam én magamnak, nem kell annyira akarni meglelni, de nem lett eredménye. Véget ért a revízió, erre nem előkerültek?! Na de itt ennek még se füle, se farka. Mármint zsinórjai. A leszereltek rossz állapotban voltak, újakat meg még nem kerestem neki. Akkor még nem, mikor ez a kép készült. De azóta...

A kilencedik napon megint CB 76-osokat újítanék fel megrendelésre. Pont két olyan színű készüléket, amely lassan elfogy és elég ritkán lehet már manapság beszerezni. Persze azért végül maradt annyi, amivel kiállításra tudok menni. Azt írtam már, hogy mikor e képek készültek, szó volt már arról, megyek az első ilyen bemutatómra? De nem lövöm le a poént, itt még erőteljesen a kedves megrendelő igényeit próbáltam meg kiszolgálni a számomra valójában felesleges készülékek rendbetételével és értékesítésével.

A tizedik napon telefon-alkatrészeket keresnék, mert olyat is kértek tőlem tavaly ilyenkor. A képen látható kis ellátmányt ma már nem tudnám megismételni. Fekete kézibeszélőzsinór még csak-csak akadna, de ha megszólalna a telefonom ebben a percben - egyrészt vagy elküldeném a hívót a jó büdös francba, mert vasárnap este háromnegyed kilenc van, vagy krisna-tudatú hívők közösségeként mutatkoznék be, attól függően, éppen milyen ing van rajtam, vagy merről fúj a szél - és lengyel tárcsát kérnének tőlem, sajnálattal közölném, hogy nincsen benn a Béres elvtárs... ja nem, szóval hogy elfogyott. Nem a Béres elvtárs, hanem a lengyel tárcsa. De tényleg!

A tizenegyedik napon szintén. Mármint, hogy különféle telefon-alkatrészeket keresek, most éppen ezeket az apró kábelsarukat. Régi fajtát a CB 35-öshöz és újabbakat, még kisebbeket a CB 667-eshez, illetve a CB 76-oshoz. Csak hát ugye ilyenből új, sosem használt már jó ideje nincsen, akár csak egyéb alkatrészek. Ezért jól bontanom kellett a használtakból a szükséges darabszámot. A számtárcsa 667-es készülékhez pedig csak ott volt. Mint a kabaréban a Totya, az is csak ott volt. Van fogalma a kedves olvasónak arról, mi időt el lehet ...ni az ilyen egerészéssel?

A tizenkettedik napon újabb rendbetett, felújított, üzemképes CB 667-esek indulnak el jól az új gazdájukhoz. Természetesen ezúttal sem írtam fel a képen szereplő készülékek házi leltári számát, nehogy egy esetleges adatvesztést követően jól vissza lehessen keresni a már eladott telefonokat. Persze ezt azért mondom, mert időközben jól be is következett, így a meglévő állomány áttekintésekor alaposan morfondírozhatok, egy-egy adott készülék megvan-e még és ha igen, vajon hová a ...ba tehettem. Már alig várom, hogy végére érjek a CB 76-osoknak és elkezdjem felújítani az előd 667-eseket. Ez most, e sorok papírra vetésekor egészen közeli dolog már, mert talán egy-két darab 76-os van hátra. De a fotó készítésekor még messze álltam tőle!

A tizenharmadik napon megint egy sárga CB 76-os készüléket teszek rendbe. Őt nem tartottam meg, viszont addig osztogattam eme fajtát, amíg csak feketéből és fehérből maradt némi felesleg. Most az a célom, hogy ki tudjam állítani a bemutatásra bármikor könnyedén összeszedhető készletet, ne kelljen napokig keresni, ha hirtelen támad egy lehetőség rendezvényen részt venni. Tavaly ellenben még csupán az vezérelt, hogy a felesleg ne álljon dobozokban, polcok mélyén, hanem új helyén jól hasznosuljon.

A tizennegyedik nap egy következő piros CB 667-es készülék ismételt rendbetételével telne el. Ennél a példánynál jól feljegyeztem, hogy az első felújítást követően ismét alaposan szétszedtem és átszereltem a telefont, de hogy mi okból és mit változtattam meg rajta, azt már természetesen nem írtam hozzá. Így csak találgathatok utólag. Például az eredeti zsinórt biztosan kicseréltem az újfajta RJ 11-es típusra. Lehet, hogy másik kézibeszélőzsinórt is kapott, vagy számtárcsát cseréltem, mely művelethez elég szépen szét kell kapni ezt a fajtát, ellentétben a CB 76-ossal. Emlékeim szerint elég sok 667-es számtárcsa tört borsot az orrom alá tavaly azzal, hogy benne a szaggatókerék nem állt alaphelyzetbe az ujjkorong lefutásakor. Jól össze kell majd gyűjtenem egyszer ezeket a hibás példányokat és megkísérelni javítani. Még hogy én unatkozni fogok idősebb koromban, ugyan kérem!

A tizenötödik nap ismételten egy fekete CB 76-os készülék felújításával érne véget. Ebből a színből megvan már az a három darab, amelyet megtartok, a többit azonban, mint legnagyobb darabszámban beszerzett sorozatot, értékesíteni fogom. A házi leltári szám szerint No. 130-as telefon a képek készítését követően szintén jól el is távozott új tulajdonosához.

A tizenhatodik nap munkája ennek az újabb piros CB 667-esnek az eredetihez legjobban közelítő állapotra történő hozása lenne. Tulajdonképpen így nézett kigyárilag, talán a műanyag csavaros csatlakozó dobozt tudnám még odaképzelni a zsinór végére, természetesen piros színben. Már alig várom, hogy elővegyem sorban az összes CB 667-esemet és felújítsam őket. Ha nem felejtem el megkeresni a csavaros kis dobozomat - mert van ám nekem valahol egy ilyen csatlakozóm, csak nem a telefonzsinór cégén fityeg, hanem egy dobozban hempereg - akkor valamely megmaradó példány jól meg fogja kapni. De nem a képen látható telefon, mert ugyanis No. 412 jól eltávozott tavaly tavasz óta jelenlegi birtokosához. Mily meglepő, nem? Egy éve jóformán a piacra termeltem...

A tizenhetedik napon végre elkészült egy újabb CB 35-ös készülék. Ennél jobban ezt a példányt nem gondoltam volna felújítani. Nem ez lett a legszebb a rendbe tett darabok között, de valahol el kellett kezdeni már, egyiknél ez nem jó, másiknál azt kell kidobni, végül itt álltam egy tucat szétszedett telefon kellős közepén és néztem ki a fejemből értelmesen. El lehet képzelni ezt annak, aki vizuális típus. A számtárcsa a későbbiekre már legjobban hasonlító ívelt bakelit ujjkoronggal szerelt fajta, a zsinórok műanyag borításúak, de a csatlakozó dugó még így félig lekopott festéssel és rozsdásan is helyén való. CB 35 No. 238 végül eladó sorba került és elég hamar gazdát is cserélt, hasonlóan a többi, rendbe rakott és piacra dobott társához.

A tizennyolcadik nap hirtelen elhatározással kicserélem a kinyúlt kézibeszélőzsinórt ezen a sárga CB 76-os telefonkészüléken. Felújítom a számtárcsát, letakarítom és kipolírozom a készülékházat és a kézibeszélőt. Végül jól elteszem a munkadarabot a megőrzésre, bemutatásra, kiállításra szánt készletbe. Ugye, milyen szép lett? Nem fogom persze azt mondani róla, hogy új, vagy sosem volt használva, mert egyik sem lenne igaz állítás. Sokkal közelebb áll a valósághoz az, hogy ő már keveset volt használva, mert elég hamar átadta helyét egy korszerűbb, nyomógombos telefonnak. Vagy az, hogy előző gazdája vigyázott rá. A kinyúlt zsinórra visszagondolva, ez nem feltétlenül volt így, de talán tudjuk be a csere szükségességét az említett alkatrész minőségének.

A tizenkilencedik napon folytatom tovább a CB 35-ös készülékek összeszerelését. Igen, az ott egy törés a ház jobb első sarkán, melyet ragasztással javítottam. Ettől ez még egy régi telefon, ha nem is feltétlenül a legszebb dísztárgy, vagy éppen kiállítási darab. Pedig a nap is dolgozott rendesen a bakelit ház felületén, vagy az erős hősugárzás. A korai időkből származó egyenes ujjkorong alatti műanyag védőgyűrű rendesen besárgult a sok év alatt, az elöl látható alumínuim tábla viszont már a későbbi, 1945 utáni időkre utal. Oldalsó táblácska is volt, de most csak a helye látható. A tárcsa tetejénél éppen csak kikandikál a bordó földelőgomb. Akkor pedig kell rá a háromszálas készülékzsinór, mégha az műanyag borítású is már, mert házi leltári számon No. 293 bizony alközponti telefonkészülék volt őkelme!

A huszadik napon megint egy CB 35-ös készülék összeszerelése következne, ráadásul ismét sérült házzal. No 103 őfőméltósága jobb első sarkán minimális anyaghiánnyal járó repedés látható. Viszont se földelőgomb, se kicsi alumínium táblácska. Az egyenes bakelit ujjkorongon lévő fém tárcsa festése is enyhén viharvert. Egyébként mind a ház, mind pedig a nyél felületének állapota jobb, mint az előzőekben látott példány esetében. Mondanám, hogy aki nagyon unja már a CB 35-ösöket - mely véleményt egyáltalán nem tudok elfogadni, ezt nem lehet megunni - az lapozzon, de ott is ilyet fog majd találni, ez a kereken egy évvel ezelőtti időszak kizárólag erről szólt jó néhány napon át.

A huszonegyedik napon összeszerelem a következő, s mint utólag jól kiderült, végül megőrzésre, bemutatásra szánt szép CB 35-ös telefonkészülékemet. A házi leltári szám szerint No. 207-es összességében mutatós, persze ehhez az is kellett, hogy a korábban már említettek szerint legalább féltucat telefon legyen éppen a környezetemben szétszedve, alkatrészei heverjenek szanaszét, és feleségem tízpercenként emlegesse, hogy ki fog dobni a kacatjaimmal együtt. Nem jegyeztem fel, hányszor hangzott el ez a mondat, mint ahogyan azt sem, melyik készülék milyen alkatrészét melyik másik telefonba szereltem át, mert egyrészt a szakma nagy öregjei egyként vetnének ki közösségükből, másrészt mostanra már rám adták volna az ápolók a muszáj-dzsekit és megkaptam volna hozzá a nyugatót is. Egyet jobbról, egyet balról.

A huszonkettedik napon a képen látható, házi nyilvántartásom szerint No. 089-es CB 35-ös biztosan egy összekukázott készülék. Határozottan emlékszem az erkélyen éveken át kerülgetett törött házas, sérült kézibeszélős, szakadt, merev zsinóros, rossz CB 667-es számtárcsával szerelt, hiányos alaplemezen szivárgó egységdobozos eredetire. Utóbbihoz természetesen én is sikeresen hozzájárultam, miután egyik nyarat átszenvedte a telefon a 40 fokban a tűző napon, utána elképedve láttam, hogy a környéken csupa olajos zsíros trutyi lett minden. Ez volt a kitöltő anyag az egységdobozban, ami a forróságban felolvadt és kifolyt. Gratuláltam is magamnak! Namost ehhez képest a felvételen látható szépség keletkezett az imént leírt szörnyetegből...

A huszonharmadik napon ismét egy megőrzésre kijelölt példány keletkezett a CB 35-ös készülékek közül. No. 215 esetében az volt a cél, hogy legyen egy, a régebben készültekre legjobban hasonlító darab is, szövetborítású zsinórokkal és egyenes ujjkoronggal. Alapvetően háromféle telefont szeretnék megtartani végül ebből a sorozatból szintén, jó lenne a legrégebbi fém számtárcsásból eltenni kiállítási célokra és az utoljára gyártott telefonokat pedig mindenképpen a korábban ismertetett műanyag zsinóros, ívelt bakelit ujjkorongos készülék fogja jól képviselni és szemléltetni. Itt jegyzem meg talán már sokadszorra, hogy személyes emlékem az általam 1993. Karácsonyán leszerelt, addig még napi rendszerességgel használt CB 35-ös telefon, melyet azonban sajnos nem hozhattam el, le kellett számolnom vele a szigorú raktárosnak. Rermészetesen ennyi idő távlatából könnyen lehet, hogy nem a bácsi volt kérlelhetetlen, hanem a leltári rend nem engedte meg...

A huszonnegyedik nap munkája megint egy viszonylag rossz általános állapotú telefon rendbetétele. Itt nem emlékszem törött házra, meg sérült alaplemezre, inkább kiszakadt rögzítésű, foszlásnak indult zsinórok, letörött, vagy be sem kötött, kábelsaru nélküli csupasz vezetékek derengenek mindössze. Ez is elég ahhoz, hogy homlokomat ráncolva megállapítsam, megint nem lesz könnyű dolgom, ha ráncba akarom szedni ezt a készüléket. Nem tudom egyébként, miért várom folyton, hogy egy probléma megoldása egyszerű legyen. Olyan valószínűleg már soha többet a büdös életben nem lesz, hogy kinyitok egy CB 35-öst, rögtön átlátom a feladatot, leakasztom a hozzám legközelebb eső szögről a hozzá való alkatrészt és azonnal kijavítom vele a hibát. Megjegyzem, ennél a típusnál ilyen már ezelőtt 30 évvel sem volt. Manapság már pedig az a kérdés, mennyi üzemképes telefont állítsak elő a kevésbé rossz, még használható részegységek felhasználásával, avagy a szépség és jóság kerüljön előtérbe, a maradék meg menjen a szemétbe, hogy ne foglalja el a kevés helyet sok időn át.

A huszonötödik napon úgy tűnik, átmenetileg a végére értem az össze-vissza cserélt alkatrészekkel bíró CB 35-ös készülékek összeszerelésének. Legalább is a házi leltári számon 291-es telefon után nem látok több ilyen típusról készített fényképet. Na persze felesleges lenne azt hinni, hogy ők akkor most jól elfogytak. Egyrészt biztosan nem vettem elő egyszerre az összes készüléket. Másrészt maradtak szétszedett állapotban további példányok, azért, hogy ha találok hozzá jól alkatrészt, vagy netán rájövök a most még nem látott megoldásra, akkor gyorsan előkapjam és hamar összeszereljem. Azért valljuk be, ő is szép lett a maga nemében, nem?

A huszonhatodik napon előszedtem egy szintén már jó ideje kerülgetett fekete CB 667-est. Itt lakott a székem mögött, amíg tartott a fűtési szezon. Na, ezt magyarázom: télen menidenféle kacatjaim állomásoznak az ablak alatti fűtőtest előtt, attól megfelelő távolságban pesrze, míg tavasszal kénytelen vagyok nagy duzzogva rendet rakni, mert ha véget ér a fűtési szezon, ide költözik a fotel a szoba másik sarkából. Mondanám, hogy akkor a holmijaim meg oda, de ki szoktam használni a lehetőséget és próbálok máshova átpakolni, amit csak lehet. Így jött elő No.512 is, akin máris jól kipróbáltam az azót a előszeretettel alkalmazott műanyag polírozási technikát. A ferde állapotban fotózott készüléken a tárcsa fölötti kis részt tessék megtekinteni. Egyrészt nem takarítottam le még teljesen a házat, másrészt nem adja vissza a kép műfénynél igazán, mit is tettem a cél érdekében. A telefon azóta jól megújult, kapott készülékzsinórt is és elment az új gazdájához szépen.

A huszonhetedik napon még mindig nem hoztam végleges döntést CB 76 No. 050 ügyében. Mióta ez a telefon nálam van, egyfolytában morfondírozok azon, meghagyjam rajta a fekete kézibeszélőt, vagy visszacseréljem az eredeti szürkére. Keresetem és találtam is hozzá, azonban akkor jött a baj: kiderült, hogy a ház valójában besárgult már és a kézibeszélő elüt tőle egy árnyalattal, hiába egyforma színűek mindketten. Lehet, hogy ezért nem cserélte vissza eredeti gazdája sem? Vagy egyszerűen nem volt hozzá másik kézibeszélője? Vagy ő sem tudta eldönteni és inkább eladta? Ezekre a kérdésekre már sosem kapok választ, ugyanis idestova 6 éve történt az adás-vétel. Nem is baj, mert a szürke az ritka állat, éppen ezért marad nálam, jó lesz így is kiállítási, bemutató célokra. Új probléma, miszerint a mai fiatalok nem is tudják, hogyan kell telefonálni ezzel a készülékkel. Mármint felhívni valakit a számtárcsa használatával. Erre a kérdésre majd jól vissza is térek még néhányszor, mondanám, akkor jól meg kell őket tanítani, de már most érzem, mekkora egy sziszifuszi munka lenne ez!

A huszonnyolcadik napon eldöntöttem a kérdést: CB 667 No. 182 marad így, a fehér műnyag alaplemezzel szerelve. Íratlan szabály volt, hogy ezeket a készülékeket a fehér házas kivételével mind fekete alaplappal szerelték. Pedig fehér tárcsa esetében piros és zöld háznál nem mutat csúnyán a fehér alaplemez sem. Már amennyi látszik egyáltalán belőle. Más kérdés, hogy ami látszik, az viszont szeret besárgulni, de hát ez már csak ilyen dolog eme régi magyar és nem tól jó minőségű műanyag esetében. Ez a készülék ebben a formában elég hamar el is kelt a ... gazdaságos piactéren. Most megint elérkezettnek láttam az időt, hogy behatóbban foglalkozzam a típussal, felújítva és pénzzé téve a felesleges darabokat, illetve nagy sóhajtások közepette kiselejtezve azt, ami már menthetetlen. Belőle nagyobb valószínűséggel lesznek már ilyen példányok.

A huszonkilencedik napon elővettem erősen sérült piros CB 76-osomat, hogy aztán jól rendbetegyem ezt a készüléket is. Természetesen a házi leltári számát ezúttal sem jegyeztem fel, így utólag, egy év távlatából aztán már fogalmam sincsen, melyikről is volt szó. Szeretnék megőrizni ebből a fajtából is lehetőség szerint egy olyan darabot, melyen a házzal megegyező színű zsinórok vannak. A szigetelőszalag nem tudja eltakarni azt, hogy ezt a kézibeszélőt bizony sikerült valakinek eltörni. Keresnem kell helyette másikat, ez pedig megy a ... nem, nem oda, hanem a sárga színű, övegszál erősítésű műanyag házas szelektív hulladékot gyűjtő edénybe. Kanizsán a pirosba megy a papír, ebbe pedig a műanyag. Tudtad? Ugye, hogy nem! De tudjad, ha majd jössz megnézni a gyűjteményemet...

A harmincadik napon - jó Isten, már eltelt egy hónap? Milyen típusú készülék szerepel ezen a felvételen? Elfelejtettem! Még csak a házi leltári számát sem jegyeztem fel meglepő módon, hogy aztán vissza tudjam keresni a nyilvántartásomban. Minden esetre néha bejön egy-egy nyomógombos telefon is, mert azért ezek is részesei voltak a kilencvenes évek elején a vezetékes távközlésnek, mielőtt még mindent megevett a mobiltelefon. Szerintem elég szép kis telefon, ha nem is magyar gyártmány. Legfeljebb nem viszem magammal kiállításra.

A harmincegyedik napon rádöbbentem, hogy immár több éve egyetlen árva fényképet nem készítettem LB 55-ös típusú telefonról. Pedig ebből is van ám bőven a gyűjteményemben! Valamiért azonban nem volt rá szükség, hogy elővegyek és jól lefotografáljak egyetlen példányt is. Most sem kerül elő, ha valakivel nem levelezek és nem kér tőlem képet erről a készülékről. Elkezdtem keresni és nem találtam felvételt. Na ilyen a világtörténelemben nem fordult még elő, hogy nálam ne legyen róla... Nosza rajta jó katonák, hamar elő kell kapni egyet és gyorsan leképezni róla a fényt. Fekete is, csillog is a villanóval, ennek ellenére sikerült: szép ez a darab, főleg az eredeti és még jó állapotú szövetborítású zsinórokkal. Már amennyire azt az anyagot szövetnek lehet nevezni, én inkább valamely kezdetleges műanyagra szavazok. Pláne, ha már későbbi, hatvanas évek elején készült telefont látunk a képen. Természetesen megint sokkal könnyebb dolgom lenne, ha feljegyzem a házi leltári számot a kép mellé és csak vissza kellene keresnem a hozzá tartozó adatokat. Az eredeti csavaros csatlakozású fali aljzat megint csak azt juttatja jól az eszembe, hogy akinek ilyen készüléke volt, annak, ha nem is kellett ott ülnie naphosszat mellette, de megcsörrent és az illetőnek azonnal sovány disznó vágtában a kézibeszélő másik végén volt szükséges csüngenie. Mi hiányzik a képről? Azazhogy a telefonról? Most viszont már nem tudom, hogy én vettem le róla és csak nem tettem vissza, vagy pedig eleve hiányzott... Hiába, aki egy éves késéssel teszi fel a képeit az írásaiban... Nem mintha a két héttel ezelőtt készült fotóimra annyira emlékeznék...

A harminckettedik napon az a furcsa helyzet állt elő, hogy ha tartani akarom magamat mai írásom témájához, miszerint ezúttal csupa telefonkészülék, vagy annak álcázott egyéb tárgy szerepel az anyagban, akkor előre kell ugranom a képek sorrendjében több, mint egy hónapot. Hurrá, már csak tíz és fél hónap a lemaradásom! Persze ez nem igaz, mert a megmaradt másfél, csaknem két hónap is szerepelni fog a következő cikkeimben. Azt hitted, megúszod, mi? Ha-ha-ha! Amennyiben ez még nem lenne elég, most néhány olyan fotó következik, melynek előzetesét a későbbi írásokban fogom jól kitárgyalni. Ezen a képen például az a ritka CB 76-os szerepel, aki előbb ment el kiállításra, s csak azután tettem rendbe, takarítottam le. Ennek megvolt az az előnye, hogy egyúttal a bemutatón elszenvedett esetleges szennyeződést is lepucoltam róla az eredetivel együtt, nem kellett kétszer tisztítani. Na most aki ezt a szöveget annyira nem érti, azt meg tudom érteni... Ezért kell jól megjegyezni az itt látottakat és alaposan figyelemmel kísérni engem tovább, akkor majd jól meg fogja érteni a Kedves Olvasó, mi a fészkes fenét akarok én kinyökögni.

A harmincharmadik napon rájöttem, van példa a szakszerű szerelésre is a vezetékes távközlési szakmában. Ez itt a későbbi CB 76-osok egységpanele. Ugyanaz már, mint ami a 811-esbe került, csak a kis kék mikrokapcsoló helyett öt érintkező tüske van beforrasztva az automata rugócsoport részére. Közülük kettő igen közel van egymáshoz, de nincs szó nagy feszültségekről és áramerősségekről, nem áll fenn az áthúzás veszélye. Itt viszont biztosra ment, aki szerelte a telefont és inkább kicsi szigetelő gyűrűket húzott a sarukra, biztos, ami biztos alapon.

A harmincnegyedik napon szorgos munkába kezdett a Csengőcsésze Felújító Szakcsoport. Az LB 37-es készülékek csengői kevés kivételtől eltekintve ramaty állapotúak, ha szétszedem és felújítom magát a készülékházat, akkor általában ezeket a külső csészéket is kell. Célszerűen összevárok belőlük legalább két párt, már csak azért is, mert a festéshez gyártott sablonon összesen négy csésze fér el. Van ám ezen a képen minden. A Terta 325-ös háza még azóta is félig üresen áll. Jelenleg is asztalként funkcionál. Viszont nem az a hálózati trafó hiányzik belőle, ő egy másik történet lesz. Valamint újabb LB 37-es várakozik a háttérben szétszedésre, felújításra.

A harmincötödik napon kénytelen voltam gyűjtőtársakhoz fordulni némi segítségért, nem tudtam ugyanis mire vélni a képen látható készüléket. Első ránézésre ez egy LB 37-es. Pedig de valójában nem! A belső felépítése, a kézibeszélő formája egyaránt komoly kétségeket vetett fel bennem. Végül persze megjött a válasz, ő nem is magyar állampolgár. Második készülékem, amiről végül kiderül, hogy nem itthon készült, először egy CB 35-ösnek látszó tárgyról derült ki, hogy a messzi Itáliából érkezett. Ő nem ennyire idegen, de erről később még szót ejtek. Lassan véget ér a 36 napos Húsvét! Lesz utána újabb 36 napos Pünkösd?

A harminchatodik napon véget ér a hosszú szünet. Mire ez anyag nyomdába ér, már bőven a sokadik LB 37-es összeszerelését követően készült első fotókban gyönyörködöm. De ez még tavaly nyáron volt, mikor is No. 311 végre felépült és bizony ilyen szép lett. Utána pedig számos más készülék szinté n jól elindult a megújulás felé vezető úton. De erről majd később beszélek. Mára köszönöm a figyelmet, a viszontlátásra!