Ez nem a kormány egy újabb programja. Ez az én tervem, mely egyelőre a fejemben létezik. De le fogom írni. Aztán megyek tovább is. Először felkértek, írjam meg a vezetékes távközlés-technikai gyűjteményem történetét. Ebből jött az ötlet. A címbéli gépészmérnök, villamosmérnök és feltaláló a XX. század első felében tevékenykedett. Munkatársai halála után könyvet adtak ki a meg nem értett alkotó jegyzeteiből. Kicsit ilyen az én gyűjteményem is: szaladgálunk az utcán mobillal a kezünkben, vagy éppen mehet közben telefonálunk. Volt valaha ennél nehézkesebb, helyhez kötöttebb, netán mai szemmel elavultabb technika? Kit érdekel! Na ezen a szemléleten szeretnék és kell is változtatni. A nyitóképen Nemes Tihamér egyik meghatározó alkotása, melyet aztán 20 évig gyártottak és utána még 30 évig használtak is. Rádiók és kacsák előfordulása továbbra sem a véletlen műve!

Azért azt gyorsan tegyük hozzá, hogy a fejlesztésben Tomits Iván, a Posta Kísérleti Intézet munkatársa is segített. A híres-hírhedt szénmikrofonjának karakterisztikáját pedig a későbbi fizikai Nobel-díjas Békési György tervezte meg és alakította ki. A magyarországi telefonkészülékek nevében a szám a szabványosítás évszámát jelöli, a CB 35-öst már ebben az évben gyártották és még utána vagy 20 éven keresztül. Apróbb változtatások akadtak persze, de a jellegzetes vaslemez alaplap és a bakelit (ez tényleg az!) kézibeszélő és ház maradt. Utóbbinak egy példányát látjuk, amint éppen az erkélyen pihen, én pedig azon töröm a fejemet, hogy bizony ezt is ki lehet szépen fényesíteni, növelvén általa az összképet. Mint legelső mesterségesen előállított anyag, tehát műanyag, ez is jól megkezelhető a polírozó pasztával. Ráadásul lehet tolni neki a rongyot ezerrel, mert nem fog megolvadni a felülete, lévén hőre keményedő anyag. Ki is kezdi az erős napsütés, meg a sugárzó hő, amin viszont nem segít a paszta. Legfeljebb egy mélyebb csiszolás, majd azt követő fokozatos felület-megmunkálás egyre kisebb szemcseméretű anyaggal, s végül a polírozás. Ha nyugdíjas leszek és ráérek (nem nevet), jól kipróbálom egy törött, "ennek már úgyis mindegy" besorolású házon.

Mai első kacsás képem még tavaly júniusból származik, mobiltelefonnal készült és a kiállításom után, mikor is nem volt nálam a fényképezőgépem. A különbség szemmel látható, jóllehet az én gépem nem egy csúcsmodell és nem mai csirke.

Ha jól emlékszem, akkor ez az antenna-tekercs a Terta 325-ös sasszi alján. Bejön a jel a szegecselt sárgaréz hüvelyen, van egy átok papírhenger kondenzátor, s máris leágazunk a hullámváltóra, illetve a kis kék kerámia kondenzátor, majd maga tekercs következik, aztán a testpont, vagyis maga a sasszi. Egyrészt van még bőven mit tanulnom a régi rádiókról, másrészt nem biztos, hogy szakszerűen fogalmazom meg a kérdést. Harmadrészt neki kell állnom szerelni, közben bőszen fényképezni, ha folytatni akarom a telefongyári rádiók élni akarnak elnevezésű másik programomat. Márpedig akarom, február van, mindjárt itt a rádió-szezon, a készülékház-felújító szezon és még ki tudja, minek a szezonja.

Először nem tudtam, mi a fenének fényképeztem le ezt a készülékházat minden oldalról, ráadásul egyszer vaku nélkül, egyszer pedig vakuval. Aztán eszembe jutott, hogy ő volt a kísérleti nyuszi, egyik oldalát kifényesítettem, a másikat nem. Próbáltam a fotók segítségével láttatni a különbséget, ami persze nem sikerült. Ráadásul villanóval fotózva előjöttek a felületi hibák, melyeket a használat, pontosabban a valószínűleg erős természetes, vagy műfény okozott. Egyébként ez a fényes oldal vaku nélkül rögzítve. Sebaj, valahol el kell kezdeni. Ő volt az első, de nem tetszett az igényes vevőnek és nem a villa tetején látható repedések miatt. Ám a történet arról szól, hogy meg kell menteni az értékeket. Ehhez képest talán két három, erősen anyaghiányosan törött házat jó nagy lendülettel kivágtam a hulladékgyűjtőbe. Még a repedtet csak-csak megjavítom, de a hiányt nem tudom kiönteni.

A nyitó képen szereplő CB 35-ös megmutatja magát hátulról is, mondván, milyen szép lett. Közben pedig úgy néz ki, hogy akad neki új gazdája. Legaább egy tucat ebből a fajtából is van nálam feleslegesen. Itt is talán három darabot hagynék meg, fém ujjkoronggal, sík és ívelt ujjkoronggal. Ez az elképzelés valójában ellentétes a Nemes Tihamér - tervvel, de hát az nem is arról szól, hogy minden kóbor kutyát be kell fogadni.

Két darab további CB 35-ös készülék, első ránézésre eléggé lehangoló állapotban. De ha latakarítjuk a port, koszt, festékpöttyöket, megvizsgáljuk a bakelit ház felületét, bevállaljuk az öt liter vizet, ami lejön rólunk polírozás közben, kicseréljük a törött ujjkorongot, megbékélünk a már egyszer elázott öt méteres készülézsinórral, stb., akkor rájövünk, hogy a felszín alatt bizony kincs rejtőzik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a képen bal oldalon látható telefonból végül kiállítási tárgy lett. Nem tetszik ezt elhinni? Tessék jól figyelemmel kísérni oldalamat és kibökni, mikor említem meg ismételten a No. 207-es házi leltári számmal jegyzett telefonomat legközelebb és az ott milyen állapotban mutatkozik. Én szóltam! Hab a tortán: ki vette észre az említett készülék jobb első részén látható anyaghiányos törést?

Kacsák minden mennyiségben, a nyár utolsó napjain, becses nejem mobiltelefonjával megörökítve. Nos, maradok a jó öreg fényképezőgépnél, úgy döntöttem a felvétel minőségének láttán. Legjobb az a fenék ott a bal szélen, nem?

Na, mit látunk a képen? Hát persze, hogy a jó öreg Terta 325-ösünk sassziját alulnézetből. Akad-e, ki eme jószágot nem ismerte volna fel? Akad bizony, de majd én jól segítek neki: bizony itt bújik be a hálózati zsinór két szál vezetéke, lehetőleg egy bevezető műanyag csövön át, lerögzítve mindjárt azokkal a lemezfülekkel, s megy is rögtön előre a kapcsolós hangerő-szabályozó potenciométerre. Hiányoznak még a hálózati szűrő kondenzátorok. Vagy azoknak nem itt kellene lenniük? Szokás őket jól eltávolítani, persze miután átvezettek és jókora galibát okoztak különféle további áramköri elemekben. De akkor meg itt égésnyomoknak, koromfoltoknak kellene lenniük, s olyat meg nem látok. Viszont ha nem itt volt, mivégre való az az üres forrfül a sasszi jobb oldalán? Az egérke által megcsócsált piros kondenzátor a demodulátor utáni első áramköri elem, s aztán következik a hangszín-, majd rögtön a hangerő-szabályozó. Mint kátránytöltésű papírhenger-kondenzátor, ugyancsak esélyes arra, hogy kiforrasszam, megmérjem, lehetőleg átvezetésre, szivárgásra is (bár jelenleg nem tudom még, azt pontosan hogyan is kell csinálni) és végül, de nem utolsó sorban jól kivágjam a ..csába. Hátul a lemezjátszó csatlakozó szegecselt sárgaréz hüvelyei láthatók, ó te drága Klementína, ha azok eltörnek... Szivárgás-mérésre valaki?

Folytassuk tovább a birtokomban lévő és némi törődést erőteljes mértékben igénylő CB 35-ös készülékek ismertetését, felleltározását. A bal oldalon látható, milyen csúnya is tud lenni eme becses telefon az oda nem illő CB 555-ös kézibeszélővel. Merthogy illeszkedik éppen a bakelit villára, de hát már hogyan néz ki így szegényem! Nem beszélve a fekete zsinórra épített piros fémházas csatlakozó dugóról. Értem én, hogy nem volt kéznél fekete, na de akkor is... Asztal mögött van, úgyse látszik? Ha akkor nem tettem volna meg, azóta biztosan jól kicseréltem feketére. Na és a jobb oldali, azokkal a bepenészedett és ezáltal megmerevedett műanyag zsinórokkal? Utóbbi persze nem látszik a képen. Itt végül arra a következtetésre jutottam, hogy ezeket a zsinórokat eltávolítom és a telefon kapni fog szövetborítású zsinórokat. Megemlítem, hogy a haszontalan vezetékeket egy dobozban őrzöm jó ideje kint az erkélyen, hátha jön a Megváltó és a kifakult, feslett szövetborítás újra egész lesz és megszépül, a szakadás ismét egybeforr, úgy a szigetelésen belül magától, a merev műanyag újra rugalmas lesz és így tovább.

Nagyon nem jó becses nejem telefonjának az ő kamerája. Persze valószínűleg az lesz a gond, hogy ez a kép nem közelről készült. Ismerve őkelmét, a kacsa biztosan nem hagyta volna, hogy ennyire közel menjünk hozzá. Bármilyen meleg van, felkel és betotyog a vízbe. Talán még jól le is méltatlankodja az embert közben. Ez a fotó tehát messziről készült. Azért ilyen pocsék.

Ki veszi észre a hibát a képen? Sasszeműek előnyben! Nem olyan éles, hanem olyan csipás... Na jó, elárulom, úgysem fogsz rájönni. Szóval a rövidhullámú sávnyújtó tekercsének a hajszálvékony kivezetése bizony a levegőben lóg. Nem elég, hogy a húrozás szakadt. Ez így nem nyújt semmit. Élményt aztán főleg nem, mert szenvedés az állomáskeresés nélküle. Egy keskeny rész a rövidhullám, kisebb tekeréssel vagy 20 adót átugrik az ember. Lesz mit javítanom, ha egyszer eljutok odáig, hogy üzemelő készülék legyen ebből a szegény rádióból.

A bal oldali telefon megint csak igényli, hogy foglalkozzak vele. Szétfoszlott borítású zsinórok, törött, anyaghiányos ház, törött ujjkorong, rádásul a nehezen szerelhető és ritka egyenes bakelit fajtából. Nem látszik, de az egységdobozból is szivárog a kitöltő anyag, valami olajos trutyi, csupa olyan lett az alaplemezen minden. A jobb oldali készülék látszatra jobb állapotú, de valamiért az maradt meg bennem tavaly tavaszról, hogy bizony neki is van problémája. Csak nem látszik. Bakelit ház esetében leginkább az anyaghiányos törés jelent gondot, itt is ez lesz a helyzet. Kisebb hibásakat elteszek, arra az esetre, he születik rá megoldás, nagyobb hibásakat jól kivágok a p....ba.

Hogyan kapcsolódik a Nemes Tihamér terve ennek a Terta 325-ös rádiónak a megmentéséhez? Ennek még utána kell néznem, annyi bizonyos, hogy korának meg nem értett feltalálója elég sok mindennel foglalkozott. Kézenfekvő válasz, hogy én is éppen ezt a rádiót készülök megmenteni, de miért fotóztam le a sasszit ebből a szögből? Talán mert kétféle kapcsolási rajz kering róla a világegyetemben. Az egyiken hibás a hangerő- és a hangszín-szabályozó potméter bekötése. Persze elindul úgy is a készülék, azonban már kis hangerőnél is úgy izzik a végerősítő EBL 21 anódja, mint a kénköves pokol. Ilyet meg ugye nem teszünk szegény csővel, inkább jól bekötjük a vezetékeket helyesen. Elvileg itt is így van. Egérke azonban erre járt. Nagy kárt talán nem okozott.

Folytattam a CB 35-ös készülékek seregszemléjét tavaly márciusban. Műanyag zsinórral valahogy nem az igazi. Kifejezetten szeretem a festéknyomokat takarítani róla, főleg, ha az nem vízzel oldható. Ennél már csak az szebb, ha egyik zsinór szövetborítású, másik meg nem. Hátul pedig egy piros 76-os is várja feltámadását.

Na most mi micsoda? Ja, megvan. Négy a kacsa és kettő a vízből kiálló korhadó faág. Egészen jó beállítás lett volna, ha egy normális géppel készül a felvétel.

Ezen a képen aztán van minden: egyrészt a Terta 325-ös bal hátsó sarka irányából készült felvételen a kettős forgó cseréje látszik félúton. Tehát a régi, hiányos, megrongált és ezáltal szerepét vesztett alkatrészt már kiműtöttem, a hűlt helye látszik. Másrészt a háttérben a később sorra került és felújításban jól részesült, Svéd és Társa által gyártott LB 37-es látható. Miért is nem lepődöm meg, hogy egy ennyire rozsdás készülék más nem is lehet, csak e gyártó terméke. Még egy kép lesz a rádióról, aztán csak telefonok jönnek. Egy éve nem folytattam volna a munkát? Nyáron telefonokat javítottam, télen is mondjuk, aztán most kellene megint rádióznom, hogy ismét jó idő lett.

A sokadik fekete CB 76-os felújítása után készült felvétel. Aki azt hinné, vége lesz, annak jól elárulom, még kereken egy évig bajlódtam ezzel a munkával, s ez csupán egy szín volt a műanyag házas tárcsás készülékből. Mondjuk végül lassan, de biztosan elfogytak, mármint, hogy most, egy év elteltével is visznek el tőlem ilyet, valamint kiderült, mi marad meg bemutató célra és miből lesz tartalék alkatrész.

A mai napra rendelt kacsa. Azaz hogy több kacsa.

Most már tényleg az utolsó kép a szegény Terta 325-ös sasszi rendebetételéről. A régi kettős forgó eltávozott, az új még nem épült be. Persze ha már ennyire kibontottam, akkor célszerű lett volna egyúttal kicserélni alatta azt a nagy bumszli kondenzátort is. De idáig még nem jutottam el az elektronikában. Egyszer át kellene mérni ezeket a régi alkatrészeket, aztán beszerezni hozzá az utánpótlást, s majd csak utána nekiállni a cserének. A kettős forgó azóta beépült - ez volt tavaly márciusban - majd nekiálltam LB 37-est felújítani és a következő nagyobb darab, jelesül a hullámváltó cseréje csak terv maradt, egészen mostanáig. Ami nem azt jelenti, hogy azóta megtörtént, de most már bármikor bekövetkezhet. Jó néhány írással később egy 425-ös bontást mutatok majd még. Ő is élni akar, lásd Nemes Tihamér terv, szétbarmolt háza azonban tüzifa lesz. Érzékeny lelkűek lapozzanak tovább úgy fél év múlva!

Tehát most egy ideig telefonok jönnek, meg kacsák. Előbbi fajta madárkából látunk itt újabb négy díszpéldányt, melyek természetesen megint csak nem nyerték el kedves igényes, kényes vevőm tetszését. Ezt én teljesen meg is értem, viszont a fellelt példányok állapota ugyancsak gondolkodóba ejtett engem. Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy 5-6 darab CB 35-öst egyszerre szedtem szét, mert egyikből a tárcsa kellett, másiknak a háza látszott még a legszebbnek és így tovább. Tartott mindez csaknem két hónapon át tavaly tavasszal, s végül azért néhány telefon új gazdára talált. De addig...

Ilyen elszomorító állapotban volt szegény szerencsétlen piros telefon, mielőtt nekiláttam jól felújítani. Más talán rég kidobta volna, bezzeg én! A vezetékes távközléstechnika értékeit meg kell menteni. Nemes Tihamér terv. Engem sem értenek sokan. De nem addig az! Az erősen piszkos, penészes zsinór jó eséllyel be is merevedett, s mint ilyen, kuka. Tartogatok ebből vagy egy dobozra valót kint az erkélyen. De csak addig, amíg meg nem elégelem és ki nem hajítom. Na persze nem az utcára, hiszen alattunk járda van, s még rá találna esni egy erre járó, mostanában amúgy is borzasztóan megbecsült nyugdíjas fejére. Nem. Vagy megpróbálom valamely hőkezeléssel jobb szóra bírni, lásd, ennek már úgyis mindegy. Vagy felbontom és megnézem, a belsejében rejlő vezetékszálak önmagukban használhatók-e. De ez a piros készülék megújul, ha zsinórcsere árán is.

Régen váltottam levelet a bácsival, akitől ezeket a készülékeket jól beszereztem. Remélem, köztünk van még. A készülékek igen, bár a nagy revízió kapcsán itt úgy cserélgettem egymás között a különféle fődarabokat, mint átlag ember az alsóneműjét. Szakavatott gyűjtők most a telefon-társadalom egésze nevében száműznének a naprendszer legtávolabbi bolygójára, de akkor és ott a helyzet ezt kívánta meg. Egy besárgult és matt, egy tárcsátlan, de fényes és egy sefüle-sefarka. Csoda, hogy variálásra voltam kénytelen adni a fejemet? A vaktárcsás, mint ritka darab, mindenképpen maradt, csak mondjuk nem feltétlenül ezzel a házzal. Ugye nem kell mondanom, hogy üzemeltek kicsiny hazánkban egészen a kilencvenes évek közepéig kézi kezelésű CB központok, s ezekhez kellett eme tárcsátlan jószág. Gyártották is vagy 70 éven át, minden típusból létezett, s mindegyikből van is nekem ilyen. Talán CB 76-osból nincsen? Sebaj, majd alkotok egyet. Úgyis csak kiállítási darab lesz. Persze jól kipróbálom, hogy működik-e. Kézi kezelésű CB központom az ugyan nem lesz hozzá. Közben lehet csodálkozni azon, mi minden van még ezen a képen, amit meg sem említettem.

Azt hiszem, már csak ebben a mostani anyagban lesz kacsa ebből a sorozatból, amit tavaly nyár elején becses nejem készített a telefonjával. Hogy a következő írásban kicsoda, micsoda fog szerepelni, még nem tudom. Van még egy képsor kacsákról, amit ismét én készítettem, de az jóval később következik, ha tartom az időrendet. De lehet, hogy nem, mert közben belép majd a történetbe az új családtag és állandó szereplője lesz írásaimnak.

Megint három CB 35-ös telefonkészülék a már említett kedves öreg bácsi gyűjteményéből. Kénytelen voltam apránként mindegyiket elővenni, hogy aztán belőlük jól előálljon a kényes és igényes vevőnek legjobban megfelelő példány. Valamint további melléktermékek is eladó sorba kerültek egyúttal, ha már annyit dolgoztam belük. Maradt még így is bőven, persze jobb, könnyebb lenne, ha megfelelő raktározási körülmények közepette jobban átlátnám azt a rettenetes tömeget, amelyet régi vezetékes telefonokból az évek során összegyűjtöttem. Na de majd ennek is eljön az ideje egyszer! Például úgy, hogy a mindenképpen megőrzésre kerülő darabok elköltöznek egy kiállító, bemutató terembe, amit időnként kinyitok és megmutatok az esetleges érdeklődőnek. Ez most a tervem, valójában a Nemes Tihamér terv lényege.

Ha már CB 35-ös, akkor pedig jól elővettem a hosszabb ideje tartogatott (mily meglepetés) két legrosszabb állapotú készülékemet is. 667-es tárcsával, brrr, micsoda rémálom. Valójában évek óta hányódtak szegények kint az erkélyen, s mivel fejembe vettem, hogy először szép lassan behozom onnan az ott lévő lehetőleg összes telefonomat, majd később pedig a rádióimat is, ezért hamar (hamar?) sorra kerültek a képen látható szerencsétlen darabok is. Lesz, ami persze menthető belőlük, ha már revízió, de anyaghiányos töréssel, kőkemény zsinórral továbbra sem tudok mit kezdeni. Azazhogy tudok, veszek egy nagy svungot és kivágom a ... kukába. Miért, te mire gondoltál? Bontott T325-ös kibelezett sasszija ott figyel alul, ez azért megvolt, ugye? Na és a kép alján a kiszerelt hullámváltót (fekete hengeres bigyó) ki ismerte fel? 667-es kézibeszélő szétszedve, merev zsinórral? Körömrágó műegér nincs a képen!

Nem, ezek még nem azok a képek, ahol jól megmutatom, miért a legrosszabb állapotúak az imént látott CB 35-ös készülékeim. Ezek kacsák, még mindig, s hozzá töménytelen mennyiségben. Nem fogom megszámolni, csupán sejtem és össze is hasonlítom, hogy ennyi CB 35-ösöm biztosan van, mint ahány kacsa látható ezen a felvételen.

Itt van máris a probléma gyökere: valami gyökér hagyta rendkívül nedves környezetben ázni ezt a szerencsétlen CB 35-ös készüléket. Ráadásként ott kandikál az ő kézibeszélőjének hasonlóan mostoha körülmények között tartott hallgatófészke. Mintha mondjuk derékig elásták volna a homokba, mert a házon meg ilyen nyomokat nem láttam. Maga a kézibeszélő selejt lett, a végzetesen megmerevedett zsinórok szintén, az alaplemez viszont nem, mert elég vastag, nem ütötte át a rozsda, csak jól megcsócsálta. Szerencsére volt belőle tartalékom, következett hát a csere és a szándék, hogy ezt az alapot egyszer jól lecsiszolom, rozsdamarózom és alapozom rozsdagátló festékkel. Ez volt az egyik a két legrosszabb állapotú CB 35-ösöm közül, lásd ugye Nemes Tihamér terv. Merthogy ő volt ennek egyik megalkotója, ha még nem mondtam volna. De ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyucikája ám!

Itt a másik CB 35-ös anyaghiányosan törött háza, a csúnyán összeragasztott részek még csak hagyján, de a hiányzó kis háromszög alakú darab alatt a villanó fehér fényénél szépen kikandikál a bal oldali csengőcsésze. Tehát itt pedig a ház lett hamarjában selejt és ha jól emlékszem, a zsinór is a kézibeszélőn, valamint a 667-es tárcsa is tartalékba került, eltettem őkelmét későbbi felhasználásra, mikor is majd látókörömbe kerül egy ház, egy eredeti tárcsa és talán még szövetborítású zsinórok szintén. Volt a revízió során egy hosszában végigrepedt kézibeszélő, mely ugyancsak a szemétben végezte, lehet, hogy éppen ő volt az?

Nem egyszerű feladat a törött ujjkorong cseréje a CB 35-ös készülék eredeti számtárcsáján. Itt ugyanis még maga az ujjkorong volt a tárcsa mechanikájának határolója is, eltávolításával tehát jól lecsavarodik a mechanikát működtető rugó egyúttal. Viszont megint tanultam valamit. Erről nem volt szó annak idején az iskolában és utána az életben sem. De attól tartok, hogy túl sokat nem fogom hasznosítani a most megszerzett új ismeretet, mert egyrészt nem tervezek vásárolni több CB 35-öst - hol valósul meg akkor a Nemes Tihamér terv, hogy meg kell menteni minden régi telefont - másrészt csak a bakelit ujjkorong esetében áll fenn a törés miatti csere lehetősége, tartalék alkatrész pedig ehhez már egyáltalán nincsen. Itt az a ritka és megismételhetelen pillanat állt elő, hogy emlékeztem rá, nekem talán mégis kallódik valahol egy darab. Későbbi fotón jól meg is tekinthetjük, hogy mint Besenyő Pista bácsinak, mán megin igazam vót! De előbb széjjel meg szanába kell szedni a készüléket, nem csak úgy puff bele a közepébe ám.

Egy fotó a készülék belsejéről, már csak a számtárcsa régi szövetzsinórjának az ő helyes bekötési sorrendje megjegyzése céljának eszközlését folyamatba helyezve nem különben. Aztán hogy sikeresen kikeveredtem ebből a mondatból, jöhet a szétszedés. De előtte még egy utolsót megelőző kacsa!

Tessék, itt pihennek az árnyékban. Kellene még valamit írnom róluk, de az a helyzet, éppen nem jut eszembe semmi. Ismételhetném, amit korábban már leírtam, de arra sem emlékszem, mi az, amit már közöltem velük kapcsolatban. Nem tudom, lesz-e hápi a következő anyagban. Ha úgy alakul, megnézünk egy írást, milyen nélkülük. Persze az is lehet, nem fogom kibírni nélkülük.

Jó kis összerakós játék ez a számtárcsa a CB 35-ös készülékhez. Mondanám, hogy ez az eredeti, de az nem lenne igaz, mert akkor fém ujjkorongnak kellene szerepelnie a képen. A zománcozott fém számgyűrű különleges unikum manapság! Csak addig bonyolult ez a szerkezet, amíg nem ismerem, amíg nem tudom, hogyan kell szétszedni és összerakni, mire kell figyelni. Utána már egyszerű lesz. De ehhez az is kellene, hogy gyakrabban legyen a feladat ezt a fajtát szétszedni, az pedig manapság már nem jellemző. A kapcsolási szám felírására szolgáló félkör alakú papír és az őt védő műanyag lemezke eredetije érthető okból cserére szorult. Magát a műveletet a felhasználó el sem tudta végezni, szerelő kellett hozzá.

Különböző készültségi fokú bakelit házak a CB 35-ös telefonhoz. Ha nem törött, érdemes mindenképpen kipolírozni, s utána jól megfigyelni, mennyire eltérő állapotúak, hiába fényesek mindketten. Hátulról nézve a közelebbi sokkal világosabb. Mintha ebbe kevesebb kormot adtak volna öntéskor, mikor a kétféle összetevőt felhevítve formába helyezték. De az is lehet, a tárolás és használat körülményei miatt lett ekkora eltérés színben a két ház között. Semmiképpen nem ok ez a selejtezésre, alapos megfigyelő számára szemlélteti, milyen is volt a vezetékes távközlés eleink idejében. Ez szintén a Nemes Tihamér terv fontos jellemzője.

Végezetül nem kacsa következik, hanem az őket ravasz módon megközelíteni, becserkészni próbáló Kristóf fiam. Tette természetesen nem járt sikerrel, mert ezeknek a dörzsölt hápiknak van már ilyen irányú tapasztalatuk, a víz is közel van és rendelkeznek két szárnnyal.

A végéhez közeledve egy újabb piros CB 76-os készülék, mely tisztítás, a ház és a kézibeszélő nyél polírozása, zsinórcserék és a számtárcsa felújítása után összeépült és máris jól megy el az új gazdájához. Ez egy évvel ezelőtti felvétel, most már nem sok ilyet tudnék előállítani, mert elfogytak a felújításra szoruló telefonok, csak az maradt - ami marad is, kiállítási, bemutató célokra. Viszont az addig előkerült esetleges további példányokat alaposan lefotóztam - bízom benne, így szerepelni fognak következő írásaimban. Ennek azonban rövidesen vége, csak még egy kép!

Utolsónak következzen egy már-már megszokott és rendszeres életkép a konyhai mosogatóból. Kedves gyerekek, minden háztartásban megtalálható egy középhatótávolságú rakéta! - mondta a barátságos öreg bácsi, majd lenyomta a piros gombot. Tehát teljesen természetes, hogy a naponta használt konyhai eszközök, edények és tálak mellett ott szerepel a szárítóban a készülékház, a kézibeszélő nyele és a mikrofon fedele is. Nincs ebben semmi szokatlan. Még az sem meglepő, hogy éppen egy zöld példány készül megszáradni és utána jól megújulni. Címbéli gépészmérnökünk mára elköszön, de fogunk még vele találkozni, ígérem. Köszönöm a figyelmet, a viszontlátásra!