Nem is annyira poénos ez a megjegyzés, ilyenkor, szeptember táján lassan aktuális lesz már, főleg, ha megint egy hónapot eltökölök a cikk megírásával. Bezzeg, ha május-június környékén tenném fel a kérdést, mint ahogyan egynémely esetben szoktam is... Egyébként meg tényleg ez van: le se szedtük az előző karácsonyfát - esetemben már évek óta mindig ugyanazt, mint az közismert - máris jön a nyúl, kimegyünk a strandra, szedjük a szőlőt, elmegyünk a temetőbe, s rögtön itt terem máris a Mikulás, lehet elővenni a kamrából a kínai műanyag tűlevelűt újfent. Valóban csupán ennyiből állna egy év? Bármennyire is ezt sugallja a mai rohanó világunk, én ezt nem fogadom el. Továbbá gyönyörűen ki lehet tölteni azt az egy évet hasznos tevékenységgel, például régi rádiók és telefonok felújításával. Tessék csak jól megfigyelni, mennyire le tud lassulni az a fránya rohanó idő, ha az ember igazán beleéli magát abba a munkába, amit szeret! A szaloncukrot pedig el lehet tenni jövőre, mint ahogyan egyszer régen otthon csináltuk mi is: házi készítésű selyempapírba kockacukrot csomagoltunk. A képen persze a most kapható bolti látható. De arról a nagyon régiről valahol mintha lenne egy életlen fekete-fehér felvételem. Ha én készítem házilag a díszt a fára, ahhoz idő kell és mit legelek le akkor egy hét alatt? Merthogy a leszedés idejére évről évre már csak a díszek maradnak jóformán...

Mi más is lehetne a következő felvétel, mint egy jól felújított telefonkészülék képe?! CB 667 No. 393 azzal a végzetesen szétnyúlt kézibeszélőzsinórral nem mutat valami szépen, s nem is így kelt el a piacon végül. Emlékszem erre a vacak sorozatra, amit egy gyártás során sikerült ebben a formában előállítanivalamelyik kábelgyárban, később a CB 811-esek is viselték fekete színben, bár szerintem inkább elbujdostak volna szégyenükben. Nem volt mit tenni, végül ki kellett cserélni és eldobni jó messzire nagy ívben. Közben gondolkodom, mit lehetne még tenni vele, esztétikai állapotát javítandó, ebben a zsinórhiányos világban. Viszont a telefon elment új gazdájához, én pedig állhattam neki a következő felújításnak.

Gácsér uram ugyancsak rutinosan úszik a szinte jéghideg vízben, azt meg kell hagyni. Persze őket a toll mellett a vékony zsírréteg is védi a hideg elől, amit a csőrükkel szétkennek a seggükön lévő faggyúmirígyből kinyomva. Így könnyű, mondanám, de érdemes megfigyelni, mennyi munkával jár ez, hogy átvészeljék a telet. Bezzeg az ember bemegy a boltba, vesz egy kabátot magának és felöltözik.

Az elkészült képeket visszanézve az év elején változatlan intenzitással ontottam magamból a szebbnél szebb és jobbnál jobb felújított távbeszélő készülékeket. Ez itt éppen egy fekete ismét - minő változatosság - ellenben ő is jól elkelt a ... gazdaságos piactéren. Nem csak Karácsonyra lehet eladni mindent, hanem máskor is van rá esély, egyedül talán a nyár minősül némileg holtszezonnak. Viszont, ha egyszerre több felesleget hirdetek meg, nagyobb választékból bogarászhat a kedves vevő és előbb-utóbb mindegyik darab elkél. Nyolckarú polipnak kellene hozzá ugyan lennem, ha adott idő alatt még többet szeretnék felújítani. Viszont a haszontalanul töltött idő helyett ezzel foglalkozni nyereség. Van hova fejlődni.

Egyszer már alaposan állapotfelmértem, mert jól szerepelt a bejegyzésben, hogy ennek a készüléknek a belseje bizony csupa rozsda! Azóta nem tudom elképzelni, hogyan lehetett ezt az állapotot előidézni: nem lehetett elég, hogy mondjuk bevert az eső a nyitva felejtett ablakon, hanem ennek a telefonnak egy ideig vízben kellett állnia, hogy így nézzen ki. Ennél is durvább már csak egy gyűjtőtársam LB 37-ese volt, aminek a kézibeszélője leesett az asztalról, konkrétan egy vízzel teli edénybe és abban állt hetekig. Mindegy, ilyen földöntúli dolgokon nem is morfondírozok, inkább jól rendbeteszem, amennyire lehet. Halkan megjegyzem, ez időközben meg is történt, de hát az nem is én lennék, aki nem tesz meg ilyet... Az alaplemezen a szokásos tisztítószeres nedves ruha segített, a csengőcsészék belsején a csiszolópapír.

Még egy Mikulás-díszünk van, olyan anyagból, mint a csipeszes madarak és a többi, jobbára gömb alakú dísz. Magyarul üveg, belülről festve. Ez az utolsó kép a tavalyi karácsonyfáról, az idei feldíszítéséig van még három hónap. Epres, vajkaramellás és kókuszos szaloncukor várhatóan azon is lesz, itt a barna tölteléke akár a Sport-szeleté.

Ilyen szép lett az előbb mutatott, szétázott és rozsdás belsejű fekete készülék. Persze éppen a belsejét kellett volna fényképeznem, hogy látsszon a változás, de nem annyira lényeges, a csengőcsészék belsejéből kitakarítottam a rozsdát csiszolópapírral, az egyéb piszkos részeket pedig nedves törlőruhával pucerájoztam. Kívül nem számottevő a változás, belül pedig nem látszik. A háttérben látható LB 37-es telefonnal kapcsolatban addig haboztam azon, felújítsam-e, vagy sem, hogy sikerült levernem és letörött a kurblija. Ilyen kurbli-hiányos időkben ez bizony nem adott okot önváll-veregetésre.

A tópartról a víz irányába fényképezve jól el lehet játszadozni a fény-árnyék viszonyokkal, mint ahogyan ezt a kacsás kép kiválóan bizonyítja. Közben pedig megfigyelhetjük a hápik téli viselkedését, csak oda ne fagyjunk a partra. Utóbbit folyamatos mozgással meg lehet oldani.

A kézibeszélőtlen zöld színű CB 76-osnak végül ezt a készüléktelen fekete kézibeszélőt találtam társul, hogy aztán jól egymásra találjanak általam. Akkor én most valójában vezetékes távközléstechnikai kerítő lennék? Meglehet, a szerelés eredményét hamarosan mutatom. Sokáig tároltam őkelmét egy dobozban, miközben gyöngyöző homlokkal üldöztem egy kóbor zöld kézibeszélőt, eredménytelenül. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy nincsen nekem felesleges zöld kézibeszélőm. Pedig tényleg nincsen! Végül aztán sikerült megoldást találnom a problémára.

Tessék nézni, milyen szép lett! Szokatlan összeállítás, valójában sosem voltam híve az ilyen változatnak, de ez volt az a pillanat, mikor rávitt a kényszer. Valamint ez az állapot így is maradt, mert ezen készüléket elkészülte után jól meghirdettem és hamarost megvásárolták. Lám, a jó öreg LB 37-es megint ott vigyorog a háttérben! Úgy látszik, szeret szerepelni. Van így ezzel néhány telefonom, persze kellek hozzá én is... Szót ejtenék még arról a kis piros dobozkáról: pár embernek talán ismerős lehet, de a többségnek nem. 48 voltos úgynevezett távbeszélő izzók voltak benne eredetileg Lengyelországból, telefonközpont jelzőfényeinek használtuk a boldog békeidőkben. Most pedig mindenféle apróbb villamos alkatrészek laknak benne.

Legnagyobb gyermekem következő születésnapjára házilag készített sütemény, valamint a háttérben a boltban vásárolt édesipari termékek láthatók a képen. Most nem kezdek el arról írni, hogy csak ők öregszenek, mi nem... ja, mindegy. Szóval igyekeznem kell megírni ezt az anyagot, mert ha nem sietek, mindjárt jön az egyel több. Tehát akár igyekszem, akár nem, az mindenképpen eljön és megint lesz valamilyen sütemény, amit jó eséllyel le fogok fényképezni és előbb, vagy később, de jól meg is jelenik ezen az oldalon. Már csak így működik ez mifelénk.

A rendkívül komoly, fegyelmezett fiatalemberek már alig várják, hogy kulturáltan felfalhassák a képen látható összes süteményt. Nekem nem hagytok?

A képen látható csőrös hápogók szintén alig várják már, hogy végre jó idő legyen, eltűnjön ez a kemény valami a víz helyéről és lehessen nagyokat kergetőzni, szaporodni, enni, aludni és persze alaposan összeszarni az egész környéket.

A következő nagy felújítás piros színű CB 667-esből a 163-as volt. Aztán egy ideig jól össze-vissza cserélgettem a különféle alkatrészeket: egyiknek a háza nem lett annyira szép, másiknak a kézibeszélője volt fakó, vagy a tárcsája törött, netán a zsinórja kinyúlt. Végül addig sakkoztam, amíg csaknem mindegyik a lehető legszebb nem lett. Aztán ezt a példányt is jól eladtam. Lehet, mégsem azzal a fekete zsinórral. Pedig ráadásul a kézibeszélő zsinór-bevezetője hiányos, gondolom, észrevetted. Olyanom aztán végképp nincsen. Ha valahonnan mégis pótolni kell, hát egy szétszakadt példányról lehet csupán leoperálni.

Ez a mókás ugri-bugri labda sem igazán kelendő cikk. Én már kinőttem az ugrálásból, el sem bírna engem ez a játék. Viszont úgy látszik, más sem szeret ugrálni, mert körülbelül január óta hirdetem, most szeptembert írunk, de még nem vitte el senki. Persze van az úgy, hogy árulni, hirdetni kell valamit egy ideig, hogy jöjjön végre valaki, akinek pont erre van szüksége. Vígasztal, hogy adtam én már el mindenféle olyan dolgot, amiről gondolni sem mertem volna, hogy elmegy. Ott van például a Kinder-tojás műanyag kapszulája, másodszor kerestem hozzá megfelelő méretű papírdobozt, mert egy táskára való összegyűlt sárga dobozkában valaki fantáziát látott.

Ez is narancssárga, mégsem lehet vele ugrálni. Illetve egyszer lehet, aztán másikat kell jól beszerezni. Történt, hogy a zöld után ebből a színből vettem elő és tettem rendbe lehetőség szerint a fellelhető összes CB 76-os készülékemet. Könnyebb dolgom abból a szempontból volt, hogy még kevesebb darab van belőle. De mindenképpen szerettem volna egy fekete NDK számtárcsás és egy későbbi, lengyel számtárcsás példányt megőrizni, mikor is az érdeklődő vevő azt kérte, tegyek már neki rendbe egy szép készüléket. Végül ez, a képen látható 272-es számú játékos újult meg és ment el új gazdájához. De a többieket is alaposan átvizsgáltam és lehetőség szerint javítottam az állapotukon, mindjárt mutatom, miféle cselhez folyamodtam az ügy érdekében!

Nem, ez még nem az a felvétel: ezen egy rendőrautó látható nagylábú rendőrökkel, mint gyerekjáték, mellyel már nem játszanak az enyémek. Rendkívül érdekes egy szerkezet, úgy működik, hogy a zsaruk a csomagtartón keresztül gombnyomásra becsusszannak a rendőrkocsiba, majd pedig onnan előugranak az ajtón keresztül és köszönhetően a bumszli nagy lábaiknak, mindig talpra esnek, akár egy macska. Szóval ötletes játék, ámbár felnőtt szemmel nézve nem okoz tartós élvezetet egy képernyőhöz szokott mai gyereknek. Bezzeg én órákig el tudtam játszani azzal a piros csehszlovák gyártmányú műanyag Skoda 1000 MB-vel, amelyik semmi mást nem tudott azon kívül, hogy tolni lehetett a gumikerekein. Micsoda primitív idők voltak és mégis felnőttünk. Más kérdés, mi lett belőlünk, szólalna meg most a feleségem. Minden esetre a képen látható rendőrök kitöltötték a szolgálati idejüket, már ami az én gyerekeimet illeti és most másik őrsöt, másik parancsnokot keresnek.

Ezek a hápik a jégen állva szundikálnak, csak egy merte bevállalni azt, hogy lecsücsül és talán nem fagy be a kacsasegge. Ki vette észre, hogy elől ez a kis tojó meg van gyűrűzve? Én is csak most utólag, a képen.

Ez ugyanaz az előbb látott 272-es számú narancssárga CB 76-os, csak éppen felújítva és a fekete helyett fehér NDK számtárcsával. Végül összesen három darabot találtam, amiből egyet elküldtem új gazdájának, nekem pedig kettő maradt, egy fekete és egy fehér tárcsás. Ennyit mindegyikből meg szeretnék hagyni, zöldből és szürkéből, na meg sárgából nem is lesz több. Lassan pirosból se, tehát csak a vajszínűvel, akarom mondani fehérrel és a feketével kell foglalkoznom. Egyszer csak a végére érek, feltéve, hogy nem szerzek be újabb példányokat addig. Ki tudja, bármire képes vagyok, sőt, annak az ellenkezőjére is!

Ide lett eltemetve a novemberben elhunyt papa, a nagykanizsai temetőbe, az édesanyja hatvanas évekbeli sírjába. Mikor a virágok és koszorúk elszáradtak és az idő is engedett kicsit, a temetkezésiek ideiglenesen helyreállították, majd idén tavasszal felújította a szakember és másik tábla került rá, immár két névvel. Most már ezt is tudom, remélem, minél kevesebbszer lesz rá szükségem. Persze nem, mert senki nem él örökké és van még idős ember a családban. De hátha egy százas összejön, amire még nem volt példa.

Ezt a vajszínű telefonkészüléket is jól felújítottam és eladtam. Arról jutott eszembe, hogy most éppen megint készül egy ugyanilyen és annak is pont be van sárgulva a papírja a számtárcsa ujjkorong tetején. De a mostaninak a háza és a kézibeszélője is sárgább, ott, ahol a nap érte. Patinás és még esztétikus, valamint nem összekarcolt, továbbá jó eséllyel kifényesíthető, így van rá esély, hogy gazdára lel. Ráadásul neki is saját színű zsinórjai vannak. Ha összeraktam, jól lefényképezem, de hogy az mikor fog adásba kerülni? Könnyen lehet, csak 2020-ban, tehát bőven jövőre.

Hát már ketten vagytok szépségeim? Végül annyian is maradtak, a bal oldali az egyik, ő CB 76 No. 100. Benne találtam először a Központi Fizikai Kutatóintézet által alapított Inno Rt.-nél kifejlesztett magyar kristálymikrofont, melyet a régi szénmikrofonnal megegyező méretű, de már részben módosított házba építettek bele. De jó, hogy ez most eszembe jutott az ezer dolog közül. Nem vagyok lexikon, sem kompjuter, ellenben ez az oldal megőrzi, mit leírok. Persze lehet, hogy erről már cikkeztem valamikor. Viszont a jelenséggel, vagyis a mikrofonnal nem találkoztam távközléstechnikai műszerész pályafutásom ideje alatt a soproni igazgatóság területén. A baloldali lett tehát talán az elsők között az egyik etalon, ami marad, illetve elvonszolom, ha majd hívnak valahova kiállítani. A jobb oldali ellenben eladásra készült, de a másik maradónak is fehér a tárcsája, csak az már a lengyel, nem ez az NDK.

Ez a magányos gácsér már alig várja, hogy eljöjjön a tavasz, a jó idő, mikor lehet sokat hápogni és kergetőzni. Persze lehet, hogy nem, de ehhez a képhez is kellett írni valamit. Hogy nézne ki egy kép szöveg nélkül? Na jó, egyszer ki fogom próbálni.

Újabb etalon készülék, egyike a megőrzésre és lehetőség szerint bemutatásra eltett vajszínű, bár jelen esetben inkább tényleg fehérnek megmaradt CB 76-osaimnak. Szokás szerint van egy későbbi, lengyel tárcsás és kipróbáltam fekete tárcsával is. Apropó, találtam valamelyik színből egy fekete lengyel tárcsás darabot is, jelenleg ez az egyetlen létező ilyen készülékem.

Utolsó átalakítós régi aljzataim egyike, melybe a hagyományos dugót és az új RJ 11-eset szintén be lehet csatlakoztatni, akár egyszerre is. Olyan, még régebbi eredeti van, ami vagy negyven évig volt használatos és az új RJ 11-esből is van, de ebből az öszvérből jó eséllyel ő az utolsó előtti, vagy azt megelőző példány. Ráadásul ezt is valakinek ígértem, ki kérdezte, van-e még nekem. Hát van, aztán csak addig osztogatom, míg nem lesz, nem marad saját célra.

Már megint az a csúnya kinyúlt piros kézibeszélőzsinór! Gondolnám (ugyan mégis miből), hogy ez a vacak egyik készülékről a másikra vándorolt, merthogy mindig ki kellett cserélnem az éppen eladásra kerülő példányon és hát ugye ilyen zsinórhiányos idők járnak még mindig. De nem, ennyi csapnivalóan szétnyúlt (vagy telefonálás közben szétnyujtogatott, széttekergetett) zsinór van a CB 667-eseimen. Erősen szükség-megoldás ilyenkor megpróbálni fordítva feltekerni - ezt majd jól megmutatom egyszer - és csak ritkán sikerül. Marad a csere feketére, abból még egy ideig van tartalék. Ezzel végül mi történt, nem emlékszem már, minden esetre az utolsó piros RJ 11-es felszerelését követően ez a példány is jól eltávozott új gazdájához. Ez pedig már az idén történt, nem tavaly Karácsony előtt.

Fehér hollónál is ritkábban fordul elő mostanság, hogy más dolgom nem lévén fogom magamat és elindulok a városba szétnézni. Nyakamba veszem a fényképezőgépet és megörökítem mindazt az érdekességet, mibe is jól belebotlok utam során. Régebben gyakrabban előfordult ez az elfoglaltság, egyszer előkeresem az akkor készült fotográfiákat. S persze ez is hol másutt, mint szülővárosomban, Sopronban. A kilencvenes évek közepéig a gázmű területén feküdt a névtelen utca, mely később ennek a bácsinak a nevét vette fel, s emléktábla is készült erre az alkalomra. Munkatársaimnak emlegetem rendszeresen, hogy nem szívesen lennék kézbesítő abban a körzetben, ahol ez az utca található. Főleg, amikor fele banda nincsen otthon és értesítőt kell írni az ajánlott levelekről.

Természetesen a kacsák mindig sorra kerülnek, gyakrabban megyek ki hozzájuk, mint ahogyan csak általában sétálnék egyet a városban. Vissza kellene keresnem, mikor kezdtem el rendszeresen foglalkozni velük.

Ezek szerint az év elején csupa piros CB 667-es felújítását és eladását vettem tervbe. Ki emlékszik már, mi volt februárban? Itt az eredménye annak, hogy sokkal több képet készítek, mint ahogyan írom a cikkeimet. Valószínűleg az történt, hogy a téli hidegben gübörögve elővettem, miből mennyi van nálam, s elszörnyülködve láttam, hogy ebből a fajtából hegyek állnak feleslegesen. Szerencsére azonban több, jó állapotú példány megújult és jól gazdára is talált, mint a képen látható 164-es számú játékos is. Az előző az utolsó előtti piros RJ 11-es zsinór volt mégis, s akkor ez a tényleges utolsó. Végre egy nem kinyúlt, nem széttekergetett kézibeszélőzsinór CB 667-esen!

Alkalomszerű soproni sétáim során ide szinte mindig ellátogatok. Sajnos egyre ritkábban foglalkozom vasúttal, konkrétan ez volt eddig az utolsó idén februárban. A balatoni nyári is megint csak terv maradt. Abban is biztos vagyok, hogy szerepelt már ez a helyszín valamelyik cikkemben. Ámde nem várhatom a kedves olvasótól, hogy ezért most jól átnézze az összeset, inkább mutatom mégegyszer. Most a határ felé, nagyjából észak-nyugatra nézünk, a jobb oldali, távolabbi vasút a GySEV-é és Ebenfurth-ba tart - éppen tegnap néztem térképen, valójában nem is annyira jelentős kapcsolat a nyugat felé. A bal oldali, a közelebbi még villamosítva sincsen, amin kissé csodálkozom osztrák viszonylatban és Bécsújhelyre megy. Előttünk pedig ez utóbbinak az eredeti nyomvonala, mikor még a két soproni társaság vasútja nem egy pályaudvaron ért össze.

Körülbelül hónapokon át hempergett az asztalom környékén ez az egyébként alaposan összekarcolt, ennélfogva haszontalan 667-es készülékház. Tette pedig ő azért ezt, mert egyetlen hasznos része mégis a benne található kapcsolási rajz. Sajátos ötlet volt belragasztani, emiatt aztán se kiszedni, se normálisan lefotózni nem lehet. Nekem pedig van az a rossz tulajdonságom, hogy nem javítok elég 667-est ahhoz, hogy fejből menjen, rajz nélkül. Persze, egyszer kiműtöttem már egy, talán több rajzot is már ilyen házból, na de azokat hova tettem. Ez a kérdés. S hogy mire kellett ennyire gyakran az a rajz?

Erre: a pulse to tone átalakító eredményes és stabil működéséhez a 667-es panelbe is bele kell építeni azt a csillapítótagot, ami a 76-oséban eleve benne van. Teszem pedig mindezt azért, hogy a vonalra nagyobb jel jusson, mint a művonalra, illetve a saját hallgatóba. Rendben, hogy halljam is, amit tárcsázok, de ha nem elég erős, nem kerül ki a központba, így azt nem tudja venni és értelmezni. A képen éppen egy átalakításhoz kissé összekuszált asztalt láthatunk, nem átalakítás esetén természetesen ennél is nagyobb rendetlenség van.

Enyhén szólva halvány lett ez a felvétel a békésen úszkáló kacsákról, mert nem elég, hogy távolabbról készítettem, de még más fényforrást vett alapul a gép mérőműszere és ennek megfelelően szerinte ez a felvétel így lett jó. Még a vízben állva meghalt fa félig elkorhadt törzse is belekerült, pedig én alapvetően a hápik miatt mentem ki és hát ilyen részleteket már nem nagyon veszek észre.

Lefényképztem és le is írtam, milyen átalakításokat kell eszközölni a CB 667-es panelon ahhoz, hogy meglegyen itt is a csillapítótag a hallgató áramköre felé, vagyis nagyobb jel jusson a vonalra tárcsázás esetén. Két ellenállást és egy kondenzátort kell beépíteni, illetve a képen látható átkötéseket beforrasztani, hogy stabil működést kapjunk. Tehát jó lenne ezeket a képeket is kinyomtatni és eltenni a szöveg mellé, biztos, ami biztos.

Most az ellenkező irányba nézünk, ugyanarról a helyről, ahonnan az előző képet is készítettem. A Béke úton, a fák között lehet látni a két vasútvonalat, amint beér az állomásra. Azonban nem volt ez mindig így, a jobb oldali sínpár valaha egyenesen ment tovább, ott, ahol most a fenyőfák állnak.

Nem írom azt, hogy még egyszer utoljára szerepelnek piros CB 667-esek, mert ez nem igaz. Legfeljebb erre a cikkre érvényes, de máris látom a soron következő képek között, hogy hamarosan ismét érkezik egy. Továbbá van még belőle felújításra váró példányom. Itt a képen a bal oldali maradt, őt jól eltettem bemutató céljára, jóllehet, még ennél is szebb állapotú másikkal szintén rendelkezem. Nem szólva arról, amit a hetvenes évekbeli előállítása óta még ki sem bontott senki, aztán jöttem én és a csomagból való kibontás közben sikeresen elvágtam a fóliáját, ezért kiszökött belőle a korabeli levegő. Pedig milyen jó lett volna egyet szippantani 1970-ből! Na de a képen kátható jobb oldali már eladásra készült - ebbe kellett a korábban látott átalakított panel - és azóta gyorsan el is távozott új gazdájához, ahol reményeim szerint továbbra is jó egészségnek örvend. Legalább is nekem nem szólt senki az eddig meggyógyított telefonok gazdái közül, hogy ismét beteg lenne a készülék. Pedig felhívtam rá a figyelmet, hogy jelezzék a tüneteket!

Ezzel a kacsapárral jól el is köszönök mára. Itt, idén februárban fordult elő, hogy mindkét nap, szombaton és vasárnap is megnéztem őket az Ibolya-tónál. Érdemes volt másodszor mennem, mert olyan madarat láttam, mint még előtte soha. De ő már a folytatásban érkezik, aki kíváncsi rá, az alaposan figyelje az oldalamat továbbra is. Viszontlátásra!