Most megint magyarázhatom a cím értelmét. Lakhelyemen  pár évig részt vettem a közös képviselőt ellenőrző számvizsgáló bizottság munkájában. Ma már nem csinálom. Elődöm, akitől átvettem ezt a feladatot, érdekes ember. Itt lakik még most is a házban, nem sokat beszélünk napközben. Igazából csupán ez az egyetlen történet esett meg vele, tehát nem kíséri végig jelen írásomat. Csak megemlítem közben, mert elhatároztam, szállóigét készítek belőle. Minden más előforduló ismétlődés bizonyára a véletlen műve lesz, telefonok, rádiók, kacsák felbukkanása viszont már korántsem az.

A születésnapjuk alkalmából természetesen elkészült a szokásos felvétel, mikor is én nyugodtan képzem a fényt, közben egyszer csak megjelenik Kristóf a keresőben és nekünk kettőnknek ebből kell egy használható és érdekes fotót gyártani. A mostani eredmény itt látható. Lehet, hogy a csokitorta volt mégis Olivéré? De milyen volt a másik?

Zsinórját tekintve kinyúlt és folytonosságában komoly fogyatékosságot szenvedett vaktárcsás CB 667-es készülék látható a soron következő felvételen. Miért is, nem tudom, de nekem ilyen esetben mindig a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági vígjáték-sorozat bizonyos epizódja jut eszembe, ahol ollóval elvágják a szereplő készülék zsinórját. Szegény szövetborítású, hát ezt érdemelte ott?Persze majd ezt itt szintén jól felújítom, közben pedig azon morfondírozom, hogy a CB 667-es után a CB 76-osból nem készült vaktárcsás változat, viszont utána a CB 811-esből megint  gyártottak. Ő volt a CB 810, ráadásul egy nyomógombos hívóművet formázó szögletes műanyag lap szerepelt a tárcsa helyén, nem pedig egy kör. Mutatom, ha el nem felejtem és persze, ha előjön egy fotóra.

Miféle furcsaságot, avagy szokatlan jelenséget vélünk felfedezni a következő felvételen? Most nem lesz játék, nem lehet hangszórót nyerni, mint annak idején Egry János műsorában, ezért kérdem én, nem lett volna jobb, ha inkább a jó édes apja húz gumit a ... botjára és akkor nem született volna meg az az ember, aki a csengő csészéire merészelt gumit húzni. Sok mindent láttam már, példul éjjeli őrt nappal meghalni, na de ilyet, ilyet még nem. Mégis minek akarta, hogy ne szóljon a csengő? Nem lett volna egyszerűbb lehúzni a két sarut a panelról? Nem mellesleg egy CB 812-est látunk.

Emberi számítás szerint nagyjából itt vette kezdetét az a jelenet, miszerint egy idős hölgy megjelent az unokájával és hoztak egy zacskónyi feldarabolt kenyeret. Lett is erre nagy riadalom kacsáéknál, elkezdtek hanyatt-homlok kirohanni a vízből, még a túlsó partról is átrepültek. Hozzá vannak szokva úgy látszik az etetéshez, pedig én nem győzöm hangsúlyozni ezen a fórumon, hogy a kenyérben lévő élesztő nem jó a kacsa emésztésének, de senki nem hallgat rám. Ők se. Végül még egy kisfilm is lett a jelenetből. Kár, hogy azt nem tudom megosztani itt. Majd jól alkotok egy ... hozzáférést a megfelelő oldalon és akkor közkinccsé teszem.

Kristóf (már megint), a kézilabda és a kaputelefonok. Elég szürreális felvétel, de valójában örülök neki, hogy ez így összejött. Kiraktam az ágyra a számomra felesleges kaputelefonokat, hogy majd jól lefotózom és eladom őket. Erre jött Kristóf, aki a kézilabdájával ment aludni (!) és leült a holmi mellé. A kaputelefonok később jól elkeltek, pedig nem is számítottam rá, hogy valakinek pont erre van szüksége. És láss csodát! Tehát érdemes bármit megpróbálni elpasszolni.

Mutattam már a Terta 331-esemet? Ezt a példányt biztosan nem még. Merthogy több darab is van ám belőle! Egyébként biztosan szerepelt már itt 331-es. Nálam ne szerepelt volna? Nem fogok visszaolvasni, annyi szent. Ha volt, hát jó, ha nem, most van. Valaki sikeresen megáztatta a tetejét ennek. Nem beszélve a szakadt vászonról. A legelső Terta volt 1953-ból, egyesek szerint azonban 1955-ből. Az Oriontól vették át, ezzel kezdték másodjára a rádiógyártást. Ezen még nem volt sávnyújtó rövidhullámra. De jó, egy hibaforrással kevesebb javításkor és húrozni sem kell. Bezzeg, ha be akarsz rendesen hangolni egy adót rövidhullámon... Neki kellene már állnom a rádióim rendebetételének. Ehhez szükséges lenne belőlem még egy. Továbbá olyan 28-30 órás napok. De inkább mégis 36.

Osztrák Kapsch és Fiai gyártmányú számtárcsás távbeszélő készülék a popsija irányából fényképezve. Nem akartam, csak úgy jött a magyarral együtt. Mindig ez van: kinyitom az ajtót, s erre fel bejönnek. -S mi baja? -Fosok. -S régen? -Dehogy srégen, egyenest a gatyába! Érdemes megfigyelni, hogy itt az alaplemez egyedül van a ráragasztott kapcsolási rajzzal és minden mást beleépítettek a házba. Hálózati zsinórja pedig nem volt neki. Gondoltam, hogyan fogom így kipróbálni. Aztán egyszer csak lett, mégpedig stílusosan egy hasonló árnyalatú RJ 11-es. Megnyugodtam, hogy jól működik és elcsomagoltam.

A kacsák pedig csak úszkáltak tovább a tóban, élvezték a szeptemberi jó időt. Anyám előző nap volt 88 éves, de nem tudtam rászedni, hogy menjünk ki együtt ide. Elég nehezen is megy már ki, pedig a lendület megvan még benne. Elindul, aztán rájön, bizony nem húszéves már. Nincsen messze tőlünk az Ibolya-tó. Még esőben is képes vagyok kimenni. Veszem a nagy köpenyemet és jobban a régi fényképezőgépet féltem. Hiába, lassan öt éve, hogy postás vagyok.

Van itt kérem minden, mint a búcsúban! Csak rend nincsen, pedig ilyenkor, két hónappal Karácsony előtt már lassanként annak kéne lennie. De mintha ugyanezt a nótát játszottam volna egy éve is, nem? Balra az azt hiszem, még renoválásra váró vaktárcsás CB 667-esem, mellette egy furcsa legyel tárcsás. Furcsa azért, mert fel lehet rakni a falra is, ehhez fejre kell állítani és a tárcsáját az ujjkorongjánál fogva kiemelni és visszafordítani. Majd egyszer jól bemutatom, hatásosabb lenne ez kisfilm formájában. Tessék, már megint igény van rá! Előbb-utóbb lesz egy ilyen csatornám a Tecsőn... Fölötte a már alulról látott osztrák Kapsch, ő mindjárt szerepelni fog önállóan is, kérte. Végül egy német, talán Siemens, vagy valami postaszabványú, amit persze a siemens gyártott, csak nem adta hozzá a nevét. Hátul figyel a Concorde 903-as, aki két darabban érkezett egy nagy dobozban sokadmagával. Kipótoltam a zsinórjait, összeraktam, letakarítottam, hát erre nem működni merészel? Pedig de! Aztán jött a feleségem és megtetszett neki. Pont ez a tajvani dzsunka. Na mindegy, majd felrakom neki valahova. A falakon még van üres hely nálunk. Ott laknak festék.

Egyszer kaptam egy nénitől egy halom videokazettát. Pontosabban kétszer és két nagy halommal. Azokat már jól eladtam azóta. Később jött egy rakás könyv is, ugyanattól a kedves ügyféltől. Abból most viszik el az utolsó köteteket, kivéve ezt az egyet. Régen említette feleségem, hogy ez az egyi kedvenc műve. Itthon nem volt meg, valahogy el ismaradt aztán, hogy én, a nagy antikvár-kutató jól beszerezzem. Ám a magasságos bácsi jól meghallotta a kérést és elküldte nekem. Ezúton is köszönöm, aki arra jár, kérem adja át!

Visszajött még egy kicsit szerepelni. Úgy látszik, nem elég magas a nézettsé. Persze ez nem így van ám a gykorlatban, nem ő tudja, hogy mikor kell megjelennie, hanem szólnak neki, hogy jelenés van. Legszebb talán a kicsi látjelző rajta. Nevében az értelme: elfordul, ha hívás érkezik a készülékre, magyarul meghúz a csengetőfeszültségre. De hogy mit mértem a mérőszalaggal?

A képen látható tollasok éppen tollászkodnak. Nagy gonddal végzik ezt a műveletet naponta akár többször is, hogy vízhatlan maradjon a testük.

Már megint nem emlékszem rá, hogy mégis mi a fészkes fenének fotóztam le a 283. CB 76-osomat. Hacsak a felújítás okán nem. Vagy azért, hogy jól feltehessem a kérdést, mi hiányzik a készülékből. De ha én ezt most meghirdetem - nem adok érte hangszórót, nem - jól el fogom felejteni később, hogy elmondjam a helyes megfejtést. Ha pedig rögtön elárulom, akkor nem annyira izgalmas. Különben is, lassan el kellene mesélnem a történetet az emberről, aki evett már ebédre naplófőkönyvet, mert még a végén megírom a cikket úgy, hogy nem esik erről egyetlen árva szó sem.

Ha nekiállok valamit elpakolni, az nálam általában úgy történik, hogy átmenetileg körülbelül háromszor akkora kuplerájt kell rendeznem hozzá a lakásban. Hiába, ha egyszer mindig csak egy gyufaszálnyi hely keletkezik, én viszont lassan pakoló-művész leszek, akkor ilyen körülmények között kell a mutatványt előadni. Jelentem, eleddig sikerült! Más kérdés, mennyi előzetes agyalást igényel, hogy rájöjjek, oda még befér valami, de cserébe ezt át kell rakni amoda, stb. Könnyű annak, akinek raktár-áruházak állnak a rendelkezésére és csak besétál, leteszi és kész. De nem is tesz szert ekkora tapasztalatra! Száz szónak is egy a vége, közben jól elkészült vaktárcsás CB 667-es. Tessék nézni, milyen szép! A rollerek azóta már ketten vannak és még mindig itt laknak velünk. Kicsit drága volt ahhoz, hogy a földszinti közös tárolóból csak úgy eltűnjön télen, amikor az ember a hófúvásban kevésbé látogatja a helységet használat céljából. Azt meséltem már, hogy a terem búráját is jól eladtam? Ja, a jégkrémes dobozban pörkölt helyett ezúttal egy elbontott játék-markológép még használható alkatrészei vannak. Soha többet nem fog kelleni semmire, de amint kidobom 20 év múlva, rögtön bejön egy javítanivaló, amihez pont ez kellett volna.

Elkészült a telefon-menyország No. 3! Az első a nagyszobai szekrénysor teteje, a második a gyerekek szobájában a régi ruhásszekrény tetje. Kellett ez a harmadik, hogy továbbra sem férjek el a lakásban. A két szélén a külső pántokon kívül még középen két belső pánt is tartja. Ehhez képest eléggé a terhelhetőségének az ő felső határán van, mert sikerült ide kiosztanom az összes nehéz bakelit- és fémházas készülékemet. Ahelyett, hogy átrendezném, ide a könnyű műanyagházas telefonok kerüljenek. De ami késik, nem múlik!

Mennyi hápi! Szóval az úgy volt, hogy kedves elődöm abizottságban egy hosszúra nyúlt ülés végén közölte a közös képviselővel: maga vegye tudomásul, én már ettem ebédre naplófőkönyvet! A kezdeti dermedtséget órákig tartó hahotázás követte, én pedig, évekkel az esemény megtörténtét követően értesültem róla, elhatároztam, szállóigét csinálok belőle. Íme tehát, lehet osztani tovább másoknak nemkülönben. Azóta már kétszer jártam az Ibolya-tónál, igaz, legutóbb nem jutott eszembe, hogy fényképezőgépet is vigyek. Ám becses nejem kezében ott volt a kamerás telefonkészülék, így mégis csak készült felvétel csőrös sápogó barátainkról.

Felújításra vár a ritkán előforduló szürke színű CB 667-es készülék. Ez most elsősorban alapos külső tisztítást jelent, mert ahogyan az a képen is látszik, ez tiszta redva. Sajnos ez a szín is hajlamos arra, hogy idővel besárguljon. Nem elég, hogy eleve kevés van belőle nekem, még ezzel a színváltozással is bajlódhatok.

Nem elég, hogy ez a szegény szerencsétlen készülék csupa retek, ráadásul még se füle, se farka. Azazhogy se zsinórja, se kézibeszélője. Ennek ellenére én ezt jól rendbetettem, szokás szerint. A tisztítással nincs gond, most már ugye a polírozással se, a mélyebb karcokkal nem tudok mit kezdeni, hiányzó alkatrészt pedig addig kutatok hozzá, míg nem lelek. Legrosszabb esetben elbontok hozzá egy törött házas roncsot. Persze szokás szerint most sem írtam fel, milyen leltári számú készülék szerepel a képen. De minden bizonnyal megújult, ez nemsokára jól kiderül. Vagy nem, ha utána már nem fotóztam le. Képes vagyok ám bármire, sőt, annak az ellenkezőjére is. Az a külön szürke kézibeszélő milyen sárga már?

Igy kell tisztességesen szétcsapni miszlikbe egy CB 76-os távbeszélő készüléket. Na jó, alaphelyzetben kupleráj volt már az asztalon, s én csak tovább fokoztam azzal, hogy rápakoltam. Kellene egy fiókszerű képződmény az asztalom alá, amibe a szükséges szerszámokat raknám. Mivel ezek folyamatosan kellenek, fiók hiányában az asztalon hevernek. Továbbá mindenféle alkatrészeknek is kellene egy kéznél lévő tároló. De mivel ez sincsen még, ezért minden is hentereg szanaszét az asztalon. Ha ezt a két problémát megoldanám, rend lenne. De addig nem épülne telefon. Az pedig nem állapot, hogy az nálam folyamatosan ne keletkezzen! Vagy ilyen, vagy olyan, de mindig kell valami.

A következő kacsás képen alatt azon morfondírozom, hogy tulajdonképpen van nekem egy méter széles és másfél méter magas szabad falfelületem az írósztalom fölött, a térelválasztó könyvespolc és az ablak közötti részen. De mivel a nagyszobában minden zöld-fekete, ezért célszerűen ide is ilyen kell. Amit venni leszek kénytelen, de utána még el kell innan pakolnom, hogy létráról fel tudjam fogatni, kikerülve a falban ki tudja, hol húzódó villanyt. Nem kis feladat ám ez! Hogy micsoda? Le kellett volna a helyet fényképeznem, amiről most írtam? Á dehogy, az úgy túl egyszerű lett volna.

Tulajdonképpen nem is az a baj, hogy ezen az asztalon két hónappal Karácson előtt oltári nagy rendetlenség van. Nem itt lesz a karácsonyfa. Próbálnám csak megállíti egy olyan, három részre osztott felületen, melynek minden része más magasságban van. Nem, a probléma az, hogy már javában megy a fűtés, de a fotel még ott van az ablaknál, a fűtőtest előtt. Rátolva pedig ez az asztal. A karácsonyfa ennek az egész objektumnak a helyén lesz. Viszont a szoba másik felén, ahová a fotel átkerül, számos dobozom lakik, akik viszont akkor jól átjönnek ide. Na mindegy, majd megoldom ezt is. Egyébként: ronda német készülék, meg nem vettem volna, ha nem jön be a dobozzal, az előbb miszlikben látott vajszínű 76-os - ugye milyen gyorsan összeugrott és milyen szép lett - , a már szintén látott ravasz lengyel tárcsás és végül a szürke 667-es, aki szintén megszépült, amíg itt összehordtam tücsköt-bogarat. Na jó, nem közben, mert nem tudok bal kézzel gépelni, jobbal pedig csavarozni. Szépen néznénk ki, ezt most persze mindjárt jól el is képzeltem!

Előd az ablaknál állva néz ki és várja haza gazdáját. Nem tudom, merre járt aznap Kristóf, jó eséllyel valami meccse volt. Ami elég furcsa, mert munkaszüneti nap volt október 23.-a.

Ez itt nem a reklám helye! Mármint egyrészről annak, hogy elkészült a szürke CB 667-esem, méghozzá RJ 11-es zsinórral. Ilyen volt hozzá  a raktárban. Másrészt azt tudjuk ugye, hogy ez a kozmetikai cég csak a szegényebb országokban van jelen. Ők mondták, hogy gazdagabb államokban az embereknek nincs szükségük olcsóbb termékekre. Jól elteszem tehát a gyűjteményembe, mert alig van belőle használható, szép darab. Megfogalmazódott bennem - persze nem ekkor, később - hogy kellene egy minta-készletet meghatároznom, amit mindenképpen magtartok és amelyet adott esetben ki is tudok állítani. De erről máskor írok bővebben.

Pihenő igazi hápi a fűben. Gondolkodom rajta, hogy fiú, vagy lány lehet. Egynémely emberrel kapcsolatban is felmerül bennem ez a kérdés. Nem, nem az, hogy szoktak-e egy lábon állni.

Külön is mutatom az elkészült vajszínű CB 76-osomat. Neki szintén RJ 11-es zsinórja lett, némileg eme sajátos módon enyhítve az egyébként még mindig fennálló zsinórhiányt. Egy-egy készülék elővételekor derül csak ki, hogy a vezeték külseje megmerevedett, vagy egyik szál netán szakadt. Nincs az a raktár, ahová annak idején, 1993-ban átsétált az ember - de szó szerint, mert a postaüzemben az alközpontos csoport mellett volt közvetlenül a kis raktár, ráadásul a csoportvezetői irodából közvetlen kiadóablak nyílt oda. Tehát kisebb, kevesebb holmiért át se kellett menni, csak dörömbölni a Nóra néninek. Ma, 2019-ben (képanyag tekintetében még 2018-ban) pedig mindenféle bűvészmutatványokat kell előadnom egy ilyen zsinórcseréhez.

Na ezért sorakoztak akkor ott már azok a piros kézibeszélők: szegény 667-esnek se füle, se farka, azahogy se zsinórja, se kézibeszélője. Jöttek a többiek segíteni megmenteni. Általában ez történik, meglátok egy ágrólszakadt telefont, eldöntöm, hogy megcsinálom, vagy selejt, aztán utóbbi esetben valami mindig azt súgja, nem kellene rögtön elbontani, hátha mégis javítható. Ezért van az, hogy alig akad nálam tartalék-alkatrész utánpótlás céljára szétszedett készülék. Végül ő sem lett az, nézzük csak meg jól a következő felvételt!

Hókusz-pókusz, csiribí-csiribá, esetleg álázám búzul és máris tessék nézni, milyen szép lett! Érdemes volt kutatnom hozzá kézibeszélőt. Megint csak ott tartok, hogy ha felírtam volna az ő leltári számát, akkor most tudnám, mi lett vele. Egy időben például csak eladásra gyártottam piros CB 667-eseket. Megvolt már akkor fejben az a két-három darab, aki a legjobb állapotú és mindenképpen marad. A többi piac, vagy bontás. Persze a dolog a gyakorlatban nem ilyen egyszerű, mert nem néztem még át az összeset. Meg is számolok gyorsan 19 darabot.

Eredetileg azt terveztem, hogy ide nem írok semmit. Egyrészt este volt és jutott eszembe semmi értelmes. Másrészt kíváncsi voltam, ki veszi észre és teszi szóvá. De aztán mégsem. Ő nem kezdett el méltatlankodni amiatt, hogy fényképeztem és közelebb mentem hozzá. Figyelt azért persze és ha még közelebb megyek, biztosan felkel és beletotyog a vízbe.

Két rondaság Németországból. Rendben, hogy én néha hajlamos vagyok azt hinni, telefon csak hazánkban létezett. Addig emlegettem, hogy a Szovjetunióban tanították, a gőzmozdonyt egy Lokomov nevű ember találta fel, aki egy darab vasból reszelte kézzel, hogy rám ragadt ez a baromság. Ilyen alapon például a távbeszélőt Nemes Tihamér alkotta meg... De tényleg, a jobb oldalin hiányzik a tárcsa ujjkorongjáról a fedlap és ilyenem perzse nincsen tartalékba, a bal oldalinak pedig kérem kabátja van. Egy, a ház méretével csaknem megegyező alkaú vékony műanyag lemezre ragasztott szövetborítás. Akkor és ott jól lefotóztam, aztán néhány hétig még kerülgettem, mire helyet találtam neki, de ígérem, egyszer jól előveszem és részletesebben is bemutatom. Valahogy nem ragadta meg az érdeklődésemet. Hiába, ami nem magyar, az nem is létezett...

Ki mondta, hogy mostanában nem fényképeztem LB 55-ös készüléket? Én voltam az, miután kerestem valakinek és persze nem találtam. Most, hogy nem keresem, bezzeg előjön! De erre kivételesen emlékszem, mert ez volt az egyik utolsó beszerzésem, két LB 55-öst kaptam, a másikat talán le se fotóztam, mert még rosszabb állapotban van. Ennek se szép a háza, de legalább hiánytalan. Sárgaréz szalagokra öntött bakelit alaplemezre rácsavarozott és műgyantával kiöntött, javíthatatlan egységdobozok, tűnjetek a szemem elől el! Egyszer azért majd egy rosszat kiolvasztok, ennek már úgyis mindegy alapon. Nem kezdem el megint, hogy a hosszú téli estéken, mert olyan többet nem lesz. Megszűnt jogutód nélkül.

Némi kis takarítás és állapotfelmérés után össze is raktam. Egyre nehezebb lesz nekem olyan készüléket ajánlani, ami felkelti az érdeklődésemet. LB 55-ösből van már soros, párhuzamos és a képen látható nagytávolságú változat is. Persze az, hogy ez olyan, nem derül ki a képről. A kapcsolási rajzot kellett volna bemásolnom ide. De az már volt, ha jól tudom. Más az alaplemez huzalozása és egynémely alkatrészek értéke. Ennek a darabnak elég rossz állapotú a háza. Kitették biztos a napra, mondanám. Igazából nem tudom pontosan, csak feltételezem, hogy attól lesz matt és érdes a bakelit felülete. További hevítéstől elkezd lebomlani, elégni. Na majd jól utánajárok ám ennek!

Na itt kezdtek el szaladni a kacsák, mint az őrült, a kaja után! Megérkezett a néni az unokáival és egy zacskó, apróra széttépkedett kenyérrel. Lett erre olyan kavalkád, hogy csak na. Pedig nem győzöm elégszer mondani, hogy a kenyérben lévő élesztő nem jó a kacsa emésztésének. Úgy látszik, ezek a büdös hápogók már hozzászoktak.

Szegénykém, nem elég, hogy a besárgulásra hajlamos fehér, egesek szerint vaj színű készülék és még hozzá piszkos is, de a számtárcsa ujjkorongja is törött (s ez idő szerint már alig van hozzá cseredarabom) és a zsinórjait is lemetélte egy elvetemült gazember. Hogy metélnék le az illető 11. ujját! Igen, ilyen finom voltam és nőies, ebben a zsinórhiányos világban. De sebaj, jön még kutyára dér (valamint Zil teherautó), ha a ház tisztítás és polírozás után szép lesz, akkor igenis megmentem őkelmét az enyészettől.

Ugye, hogy mindjárt lett neki jófajta zsinórja! Végül is vettem én abból az utángyártott spirális kézibeszélőzsinórból vagy három tucatot és van még belőle bőven. Egyetlen hibája, hogy igazából csak a CB 76-oshoz jó, régebbi telefonohz nem. Úgyszólván, nem autentikus. Készülékzsinórként pediglen újfajta RJ 11-es került reája, mivel is már a mai aljzathoz csatlakoztatható nemkülönben. Ha pedig hívás kezdeményezésének igénye is felmerül, akkor pulse to tone adapter beszerelése tétetik folyamatba, jó pénzért, ha a kedves vevő úgy kéri. Márpedig az ő szava szent!

Valaki nem unja még ezt a vajszínű CB 76-ost? Senki? Helyes! Ezt a választ vártam. Akkor megmutatom még, milyen szép lett a készülék a felújítást követően. Nem emlékszem már, hogy aztán eladó sorba került-e, avagy a bemutatásra szolgáló úgynevezett etalon anyag részét képezte-e. Említettem talán, hogy összes készülékeim közül a legszebb és legjobb példányokat szeretném valamilyen formában elkülöníteni, hogy azokat mindenképpen megtartanám. Sőt, továbbmegyek, adott esetben be is mutatnám megfelelő helyen és időben a tisztelt nagyérdemű előtt. De erről még úgyis éppen eleget fogunk itt olvasni, most következzen a mai anyag záróképe!

Egy kacsa, mi más lenne. Egy? Száz! Rengeteg. Még mindig egy részlet abból a bizonyos etetésből, amikor jött a néni a zacskó kenyérrel és az unokájával. Amíg ezt nézzük, illetve én elbúcsúzom mára, addig is gondoljunk szeretettel az emberre, aki evett már ebédre naplófőkönyvet.