Kezdjük talán az egyik leghíresebb mondással: ő a Gárdonyi Gézát utálja, mert az írót jurátusok, vagyis jogászok nevelték, később mégis kicsúfolta nevelőit a műveiben. Erre a tézisre tessék később jól emlékezni, jelentősége lesz. Amíg megemészti a nyájas olvasó, addig elmondom, hogy Sopronból tavaly szeptemberben visszaérkezvén hirtelen a képen látható kavalkád alakult ki a felmérésre, javításra és manapság nálam már egyre jobban előtérbe került, selejtezésre váró készülékek háza táján. Utóbbira példa a kis dobozból kikandikáló, nálam a nemszeretem kategóriába tartozó vezeték nélküli vezetékes telefon. Ismertebb nevén cordless phone, vagyis a bázisállomástól nagyjából 50-300 méteres távolságra magunkkal vonszolható kézibeszélő. Na jó, utálat ide, vagy oda, egy ilyen persze hogy nálunk is üzemel, méghozzá ki lehet vinni a ház elé beszéd közben. Messzebb is, csak azt már az ellenállomás nem hallja... Kevés tapasztalatom szerint ezeknek a telefonoknak a rákfenéje az elnyűtt akkutelep. Hát ha még bevallanám, hogy egy leharcolt példány van is nálam javításon. Mondjuk Karácsony előtt óta és most márius idusán járunk, de még nem reklamáltak miatta. Annyira nem is hiányzik onnan akkor. A fotón szereplőkkel komolyabban talán akkor fogok foglalkozni, amikor majd jól szétttrancsírozom őket. Nagyjából a rajtuk lévő zsinórok többet érnek. A kávédaráló azóta jól visszament a gazdájához, a kaputelefon pedig a többiekkel együtt lógott a bandában. A CB telefonok később talán alaposabban is bemutatkoznak felújításuk alkalmával.

Nem is annyira később: mutatom mindjárt a zöld CB 667-est. Az eltérő mikrofonfedél helyett kereshetek másikat, ami jobban egyezik a nyél színével. Hiába, egy szín, de mégis a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán járunk. Miért, most jobb? Telefont már nem gyártunk, saját néven és saját célra legalább is biztosan nem. A számtárcsa jó eséllyel csere-bere lesz. Ha nem az ujjkorong repedt, vagy törött, akkor az alatta lévő, fehér alapon fekete pöttyös műanyag betét kopott ki és törött el, illetve - mint jelen esetben is - a pótlására ideiglenesen beragasztott öntapadós matrica. Továbbá a környező rideg és merev számgyűrű reped, törik el (lásd a képen), vagy maga a tárcsa szerkezete megy tönkre. Legalább négyféle hiba, amiből egy működő telefont kell elővarázsolni és ritka már a tartalék alkatrész.

Következő nagy igazság a címben szereplő embertársunk részéről úgy hangzik, hogy talán még a sebészet az egyedüli szakterület az orvostudományon belül, ami még úgy-ahogy érhet valamit, amiben még egy kicsit hisz, de a többi ág az mind kuruzslás, kivétel nélkül. Amíg ezt megemésztjük, addig elmondom, hogy egyrészt mai főszereplőnk ennek megfelelő egészségi állapotban is van, hiszen vagy 20 éve nem járt doktornál. Másrészt ha majd egyszer annyira ráérek és lesznek még lábaim (mert én járok orvoshoz néha, ha kell), tenni fogok nagy fotósétákat és közben lefényképezek minden érdekességet, ami az utamba kerül. Mint például a képen is látható óriásplakát. Szükséges hozzá ugyan némi angol nyelvtudás, azonban tény, hogy szegény Lőrincze Lajos professzor forog a sírjában. Ez pont olyan, mint a transzfúziós vérátömlesztés. Egyszer egy nyugdíjas néni nagyot szeretett volna mondani boldogult jóatyámnak és így fejezte ki magát. Még gyerek voltam, de megjegyeztem.

A kacsák persze mit sem tudnak mindebből, önfeledten tollászkodnak, vagy éppen szundikálnak fényes nappal. Valahol most azt olvastam, hogy nagyrészt a megszokás vezeti a tevékenységüket, s ha ezen változtatni akarsz, akkor vezetni kell őket. Mármint nem pórázon, hanem úgy irányítani, hogy azt tegyék, amit te szeretnél. Én is sokszor megszokásból tevékenykedem: délelőtt kiviszem a leveleket, délután pedig rádiót, vagy telefont szerelek. Vagy éppen ezt az oldalt írom. Lehet, hogy én is kacsa vagyok?

Aztán amikor az ember gyermeke kinyitja ezt a felújításra váró készüléket... A távtartó alsó csavarja előbb lazult meg, mint a felső és én csak reménykedem, hogy ez nem jelenti azt, hogy a felső meg van szorulva. Nem írtam olyat, merthogy nem is emlékeztem rá, miszerint a készülékben valami zörgött volna. Pedig de kellett volna, hogy zötymörögjön, ugyanis a csengőköri kondenzátor ezzel a sosem látott szakszerűséggel volt bekötve az ő helyére. Vagy csupán a műászerésznek nem volt éppen pákahegye a pillanatpákájához? Mi akkor hegyes csőrű fogóval jól össze szoktuk csavarni a szakadt pákahegyet, hogy egy-két forrasztást azért még kibírjon. Csak a műhelyfőnök meg ne lássa! Szegény Németh László tanár úr már nem jöhetett el a 30 éves osztálytalálkozónkra... Esetleg valamelyik következő készülék-felújításomat az ő emlékének ajánlom. Egy felújított telefonom már viseli egykori gazdája, néhai kollégám, a Tőkés Ernő bácsi nevét.

Ki nyerte meg a második világháborút? Így szól Gresán úr elhíresült kérdése. Mindenki megnyerte, aki részt vett benne, egyedül Anglia veszítette el. Amíg ezt a váratlan választ jól feldolgozzuk a Winchester katedrálban, elmondom, hogy már készülődik az előbb említett csehszlovák pillanatpáka, akit ugye háromszögletű dobozban hoztak forgalomba abban az időben, hogy ezt a tényt se felejtsük el. Mit csinál szegény ember, ha még olyan az idő, hogy meg lehet tenni? Kint forraszt az erkélyen és nem büdösíti be a lakást. Bezzeg télen... A piros kézibeszélő konkrétan ketté volt törve. Van ez így a CB 667-eshez készült példányok esetében, tudok olyan darabról, ami például hosszában végigrepedt. Tudjuk be ezt a korabeli előállítási technika hiányosságainak, vagy a harapós magyar levegő teszi a Kárpát-medencében, ki tudja. De én adtam neki még egy utolsó esélyt és megragasztottam pillanatragasztóval. Egy pillanatra valóban jó ötletnek tűnt, csak éppen így már nem szép. Félő azonban, lesz még az a nyél-hiány, hogy rá leszek fanyalodva. Ennél fogva azóta is itt hentereg valahol a környéken, nem dobtam ki.

Muszáj kipihenniük szegény hápogó barátaimnak ezt a sok hülyeséget. Persze valójában nincs összefüggés a két dolog között. Őket nem látom minden nap, lehet, hogy találnék kacsát közelebb is, de valószínű, többször is szundikálnak napközben. Meglepő módon ezúttal egészen közel engedtek magukhoz. A kicsik már felnőttek és várják a telet. Nem tudom megmondani, melyik a fiatal és melyik az öreg közöttük, ennyire még nem kupálódtam ki kacsológiából. Na de majd a következő 30 évben lesz rá alkalmam.

A szokásos történet szerint csupán egy kicsit is nem figyelek oda, máris összeugrik jól ez az öreg zöld CB 667-es készülék. Ebből a szögből ritkán képezem a fényt, a villanó pedig kiemeli, mennyire eltérően zöldek egyes elemek a telefonon. Egynémely esetekben rossz állapotúból egészen pofás kis példány kerekedik. Nem is értem, mi a titka. Én csak szétszedem és minden elemét alaposan letakarítom. Csak azt cserélem, amit nagyon muszáj. Meg amiből van tartalékom. Ez általában egyre kevesebb lesz, így végül majd tényleg el kell bontanom, ami a legrosszabb állapotban van. De igyekszem húzni-halasztani a dolgot, amíg csak lehet.

Egy idősebb úr (nem a Gresán), kitől régebben számos CB 35-ös készüléket vásároltam, hirtelen rájött, hogy nem maradt neki CB 24-ese! Kérdezte, nem tudnék-e egyet adni neki. Erre hirtelen jól elővettem tavaly szeptemberben összes 24-esemet állapotfelmérés céljából. Aztán terv is maradt az eladás, mert nem került elő megfelelő példány. Nem mondom, hogy most az összeset egyenként be fogom mutatni - bár nem lennének olyan sokan - azért megsúgom előre, hogy csoportkép az készült ám róluk! Ezen a képen egy olyan van, ami nincs is. Azazhogy krómozott házas tudomásom szerint eredetileg nem létezett, tehát éppúgy a fantázia szülötte, mint mondjuk az én sötétkék LB 37-esem. Csak utóbbit kicsit olcsóbb volt előállítani. Ez csupán egy üres ház, dísz volt egy szobában. De én már jól beleálmodtam egy CB 667-es belső berendezését. Viszont átmenetileg ez is csak terv.

Mit tanított még nekünk Gresán József? Ja, megvan: ő 10000 darab könyvet átlapozott, pontosabban átnyálazott életében, de egyet sem olvasott el, mert ami azokban le van írva, az mind hazugság. Namármost, ha ez tényleg így van, akkor honnan tudja, hogy a Gárdonyi kicsúfolta a műveiben a nevelőit? Teccenek még emlékezni? Ugye, hogy ugye! Maradva még mindig a tavaly szeptembernél, többek között ezt a virágot vittem haza anyámnak a születésnapjára. Nem a bal oldali kicsit, mert ez műanyag. Mint a régi reklámban. Teccenek még emlékezni? Hanem azt a jobb oldali nagy pirosat. Ami pedig azóta jól elpusztult. Mégis csak a műanyag lett volna a jobb választás. De hát olyat meg nem lehet ajándékba, alkalomra vinni.

Legyen még ez az egy. Persze, meg legyen még az, meg amaz, ezért, meg azért... Végül mégis szerepel az összes. Nem, csak ez a piros. A többi fekete, neki pedig eredetileg nem volt tárcsája. Gondoltam, mint kis különce a telefontársadalomnak, legyen neki, de aztán csak ezt a nagyon kopott példányt találtam. Egyrészt nagyon ritka állat a Standard-tárcsa, másrészt nem kell feltétlenül minden CB 24-esre. A legelső példányok igenis tárcsátlanok voltak, tekintettel arra, hogy 1924-ben még nem működött Magyarországon automata telefonközpont. Ha jól tévedek, csak 1927-ben került üzembe a legelső. Meg ne kérdezd, melyik volt az?!

Fogok én még ővelük egyesével foglalkozni, de akkor, tavaly szeptember végén, mikor is nyílnak a völgyben a kerti virágok... Ja nem, szóval ha már az összes előjött, akkor gyorsan össze is álltak egy közös fotóra. Ha jól emlékszem, egyel, vagy talán kettővel többen is vannak. Egy nagyon rozsdás és repedt házról tudok és mintha egy igen csak szétszedett példány is lenne, csak ő valahogy nem illett akkor ide. Valamint rá sem fért volna az ágyra. Tehát volt egy septében összehozott CB 24-es találkozó nálam tavaly szeptember végén.

Megint egy szundikáló példány csőrös hápogó barátaink közül. Legalább addig is csöndben van és nem szarja össze a környéket. Persze nem csak alszanak, tudnak ők pacsálni és enni is. Valamint ezt a három dolgot remekül kombinálják. Ha valaki tőlem tanul kacsológiát, azt hiszi, csak ennyiből áll az életük. Pedig de nem.

Ej, de szép hosszú zsinórod van! Miközben pedig egynémely társaid zsinórtalanok... Persze azóta lehet, hogy ők már nem is fognak kapni, mert ami annyira rossz általános állapotban van, azt elbontom. Régebben még hittem benne, hogy minden készüléket meg lehet menteni, de törött házra, hibás számtárcsára és a többi, elöregedett CB 667-es alkatrészre nem lehet alapozni. Például ő sem az eredeti zsinórjait viseli, elég csak a méretesebb zsinórbevezetőre ránézni. Viszont legalább megmenekült, bár akkor nem írtam fel, mely darabról is lészen szó leltári szám szerint, mikor a képet készítettem.

Megint csak nem igazán adja vissza a készülék állapotát a róla készített felvétel. Pedig ő már az újfajta eljárással épült garantáltan. Azt vettem észre, hogy nem szerencsés fotóháttér az én székem. Vagy pedig valaki jól megmételyezte és itt nem lehet előnyös fotográfiát készíteni. De a lényeg, hogy a sokadik fekete CB 76-os is megújult és talán azóta már jól gazdára is talált. E ténymegállapításban sokat segítene, ha feljegyeztem volna a leltári számot a kép nevéhez, persze hogy nem tettem meg, így csak találgatni lehet, melyik a 28 darabból. Merthogy ennyi van még, s ehhez képest három darabot szeretnék végül megtartani. Szóval van még mit felújítani, vagy elbontani és ez csak egy típusból egy szín és hol vannak még ezután a rádiók!

Ő lesz az egyik, aki mindenképpen maradni fog. Nagy a kísértés, mert jelenleg nem tudom külön pakolni azokat a telefonokat, akiket szeretnék megőrizni, azoktól, akiket vagy elbontok, mert olyan rossz állapotúak, vagy felújítás után piacra dobom, mert van már ilyenem. Szóval történt az a ritka pillanat, hogy az eredetileg hibrid készülékhez (tehát 667-es alaplapon 76-os ház NDK tárcsával) találtam egy vadonat új 667-es házat és persze 667-es számtárcsát is. A zöld 76-os ház további sorsára már nem emlékszem, de jól visszakapta régi küllemét, s még az sem zavart, hogy az alkatrészek színe bizony nem egészen egyező. Vannak már néhányan, akik elkísérnek engem az utamon, egyszer jó lenne nekik egy külön kis szentélyt kialakítani. Bár lehet, mégis jobb így, hogy elvegyülnek a többi között, mert egyúttal sajátos kihívást is jelent nekem, hogy megőrizzem őket. Vagy valami különleges jelet kellene tennem rá, például egy kacsát rajzoni az alaplemezre... Tényleg, mit tanított még nekünk Gresán József?

Elmesélte például, még decemberben, hogy ő évek óta nem állít karácsonyfát. Itt jegyzem meg, bár egyszer majdnem elcsábultam, már egy ideje én is a kínai műanyag fát veszem elő jól a kamrából és nem ölök le igazi tűlevelűt. Na de Gresán úr? Megállapította, hogy megvárja, amíg ez is eltelik, mármint a többnapos ünnep, majd elmesélte, hogy utoljára sok éve vásárolt szaloncukrot, amit öt évesen nekiadott egy lónak. Nem a bácsi volt öt éves, hanem a cukor. Nem a ló, mondom, hogy a cukor. Kezdek belekeveredni. Szegény paci... A képen látható telefon szerintem erősen Panasonic, vagy General Electric utánzat. Erőlködik, próbálkozik ez a cég, hogy jó minőséget állítson elő, de szerény véleményem szerint eleddig nem sikerült ez nekik. Igen, valójában gyűjtöm a nyomógombos készülékeket is, csak éppen nem tudatosan. Ez azt jelenti manapság, hogy ha látok valami ellenállhatalan ajánlatot és jön vele ilyen fajta is, hát nem utasítom vissza. Neki az ő nyomógombjai a kézibeszélője alatt vannak ugye. Emiatt nem fogok róla másik képet feltenni. Következik viszont egy szomorú téma, az elmúlás.

Ez az öreg és itt már többször bemutatott Terta 325-ös bontódik most el, több lépésben és nagy sóhajtások közepette. Kívül-belül ramaty állapotban van, mint azt már fejből fújja minden kedves olvasóm, így hát amellett döntöttem tavaly szeptember végén, hogy nincs értelme tovább szenvedni. Ugyanakkor ez egy rádió-építő projekt kezdete is egyúttal, mikor is az itt kinyert alkatrészek felhasználásával és további segédanyagok igénybevételével egy másik jól felépül. S végül terveim szerint meg is szólal - zúgni és sisteregni biztosan fog, de attól még messze vagyunk. Luca széke rohammunkában készült ehhez képest. Tavaly csak bontottam, idén egyszer már építettem hozzá. Nagyjából azt is fotóztam, de mire adásba kerül... Nem tervezek önálló anyagot belőle, ahol csak rádió és rádió szerepel. Közben jön telefon és néhány kacsa. Mint ahogyan most is.

Meg kell állapítanom, hogy tavaly ősszel egészen jó kacsafotókat sikerült készítenem. Bár ez nem annyira tartozik közéjük. Az Ibolya-tó is Sztálinvárosban van. Gresán József ezt állapítaná meg, ha elmondanám neki. Mert szerinte ezek a városi lakótelepek mind-mind egy-egy Sztálinváros. De ezért nem fogok bemenni hozzá. Fél óra kevés, hogy megszabaduljak tőle ebben az esetben.

Ki is ugrott jól a sasszi abból a romos és hiányos faházból hamar. Csak az a négy csavar tartja az alján, ami most éppen nem látható. Ja de, az egyik helye látszik a jobb első sarokban. Inkább a készülék két villamos hiányossága, a szétberhelt nagyfrekvenciás rész... Jut eszembe, közben azon gondolkodtam, nam inkább mégis egy egérke volt a tettes? Jó, tudom, az emberi kéz is képes véghez vinni ilyen galádságot. Olyat biztosan, hogy széthajtogatja a forgókondenzátor lemezeit. Ígérem, nem tart már soká, hogy ezeket mutatom századszorra is. Csak még akkor, amikor majd cserélni fogom.

Érdekes megoldás a puffer-kondenzátor egyik felének helyettesítése egy még régebbi, kátránytöltésű darabbal. Mint utólag kiderült, a fémházas elkó egyik fele zárlatos volt (szegény AZ 1-es, ilyenkor szokott elposszanni). De aztán az is világossá vált, hogy a régi kátrányos darab is lyukas, jó eséllyel hasznavehetetlen. Bár, ha értéke megvan, akkor már csak az a kérdés, nem szivárog-e, nem vezet át esetleg? Ide egy új darab fog kerülni szerintem, a régit nem tartom meg, hacsak nem a házába elrejtve kötöm be az újat. Meglátjuk, messze még a projekt vége.

Nyomok már egy telefont ide jól befele, hátha kezd unalmas lenni a sok rádió... Persze, hogy most sem jegyeztem fel a képhez, mely leltári számú tárgyról képeztem a fényt. Akkor meg azzal untatnám a Kedves Olvasót. Kutyát nem érdekli rajtam kívül a nyilvántartásom. Semmilyen információ-többletet nem szolgáltatok azzal, ha közlöm, hogy ez itt most a 846., vagy éppen a 023. készülékem. Különben is, annyi még nem is volt. E sorok jó későn történő papírra vetésekor, azaz 2019. májusában éppen csak bekönyveltem az 512. készülékemet. Ez megint nem mond sokat. Nincs ennyim, 442 darab van. S ő a képen jó eséllyel nincs köztük.

A három jógyerek ismét összegyűlt egy közös fotóra. Egy? Vagy fél órán át fényképeztem őket, hogy legyen közte némi használható anyag is. Egy dolog, hogy senki nem bír viselkedni a gép előtt, másik meg az, hogy Levente már nincsen itthon mindig, csak két-háromhetente jár haza az egyetemről.

Nekik átmenetileg elegük lett a vízből. Múló állapot, nem fogják bírni sokáig. Némi tollászkodás, valamennyi hápogás és máris repülnek be a tóba. A gát, amin ácsorognak, a tó vízszintjét hivatott szabályozni, vagyis ami befolyik, rögtön kifolyik... Ja nem, ez nem az a nóta. Még egy abszolút idevágó gondolat Gresán úrtól: ő többek között azért nem megy orvoshoz, mert haragszik a Domonkos doktorra. Ha ugyanis elmenne, akkor a Domonkos doktor rögtön felírna neki 30000 forint patikát (ez így hangzott el szó szerint).

A megméretett és könnyűnek találtatott Terta 325 belseje, immár a sasszi és az alsó tartólécek nélkül. Így már persze hogy az! Kompletten majdnem 12 kiló volt... Utóbbi fa alkatrészek meglazulása, illetve hiánya indokolta, hogy ezt a készüléket elbontsam. Meg ugye a már csak 283-szor ismertetett állapotok. Nem, nem mondom el megint. Ebből az állásból nem sok kép készülhetett szegény rádióról. Erről nem is fog, mert mire ez az anyag adásba kerül, már nem lesz meg a ház. Jelen pillanatban még további kettőt tervezek elbontani, azokat is igyekszem majd jól dokumentálni, aztán lehet, ez csupán terv marad. Legvégül a hulladék faanyag megy ki a szemétbe, vagy be a kályhába, a rádió-társadalom általános megrökönyödése és tiltakozása mellett. De máris mutatom jól, mivel nem igazán tudok jelen pillanatban mit kezdeni.

Ezzel. A szélein erőteljesen letöredezett és hiányos vékony falemez-réteget egy az egyben le kellene szedni és új darabbal pótolni. Ragasztás a korabeli módszerekkel és anyagokkal, pácolás, politúrozás... Utóbbival talán megmérkőzöm jól, ha végre jó idő találna lenni. De közben már befigyel az előző képen látható kurblis telefon és kérdezi: velem mi lesz? Szóval maradt még mindig felújításra váró LB 37-es és május van. Mi következik ebből?

Semmiképpen sem az, hogy megyünk kacsát fotózni. Pedig még azt is lehetne, de én most éppen nem erre gondoltam. Hápogóéknál már a költési időszak van a párzásit követően, lehet, hogy csak nagy kacsacsöndet találnék a tó környékén. Ez a büdös is csupán a seggét mutatta a kamerámnak. És persze jól összeszarta az egész környéket, mint az szintén látható.

Tehát arra gondolok, hogy a régi rádiók felújítása mellett folytatnom kellene a régi telefonok felújítását is. Például ezt a két régi ronda LB 55-öst kellene megpróbálni kipofozni. Ilyet még úgysem csináltam. Pedig lenne mit javítani, cserélni rajtuk. A bal oldali eredeti szövetzsinórjai foszlottak, töredezettek, a jobb oldali utólag szerelt műanyag zsinórjai pedig penészesek és merevek. Mindkét garnitúra jó eséllyel kuka. Szerencsére van még hozzá tartalék zsinórom, néhány darab. De lehet, hogy azt nem ezekhez fogom elhasználni. Ezek az utolsó beszerzéseim idén év elejéről. Aztán egy ideje nem vettem se rádiót, se telefont. Kíváncsi vagyok, Gresán úr mit szólna ezekhez. Mármint a kurblis készülékekhez. A mobil szerinte öngyújtó-telefon. Szó, mi szó, egynémely kínai utánzat jól felgyújtotta magát, de most nem ez a lényeg. Máris látjuk, hogy micsoda.

Az a lényeg kéremszépen, hogy a Terta 325-ös szerintem konstrukcióhibás. Vagy csupán nekem, kispályás vidéki amatőrnek furcsa az, hogy a hangszóró keretének egyik rögzítő füle a hangszóró pereme alá esik? Én, a kis naív úgy képzeltem el, hogy először a hangszórót felerősítjük jól az ő keretére, majd pedig a keretet beépítjük a készülék házába. Erre fel jött a Telefongyár, meg az ötvenes évek és mi történt? Az üres keretet kell becsavarozni a házba, majd pedig az előre elhelyezett négy hosszú, vékony csavarra kell a hangszórót felfogatni. És mi van, ha pontatlanok azok a csavarok? Ha összevissza állnak? Fog még nekem meglepetéseket tartogatni ez a rádió-felújítás, úgy érzem. Pedig milyen messze vagyok még a tényleges felújítástól... Esetleg úgy járok, majd, mint a viccben: rendfőnök a helyetteséhez: -Ebben a hónapban már a harmadik apáca esik teherbe! Mire az: -Azt akarja mondani Anasztázia testvér, hogy a kertész az uborkára veri?

Mondom én, hogy konstrukciós hiba. Először a keretre fel kell erősíteni a négy csavart, ami majd a hangszórót tartja. Utána a szövetet kívülről rá kell ragasztani a keretre. Aztán kell a keretet befogatni a házban a helyére. Ezt követően mehet a hangszóró a helyére jól a négy csavar által. De még ez sem elég, mert ezt megelőzően a ház belsejében, a tető alatt egy bemarást kell készíteni a faanyagban (igen, ez még abból, konkrétan diófa deszkából van - átkozott kutya idők, amikor még a dolgok anyagból készültek ugye és nem szarból), mert az a nyavalyás hangszóró mindkét irányban lelóg a fránya keretről, ami lefelé nem gond, de felfelé már rögtön ott a készülékház teteje. Vagy esetleg nem fordulhatott elő az, hogy kedves tervezőmérnök elvtárs inkább volt elvhű párttag, mint szakember?

Tessék, erről a tollasról is pedig de milyen jó képet sikerült készítenem! Pedig hogy valaki szeptemberben már ilyen szakadt legyen... Megviselte nyilván a nyári meleg, meg a rendszertelen táplálkozás. És a kedves városlakók, akik nem szégyellik kenyérrel etetni, amiben élesztő van, ami ugye nem jó a kacsa emésztésének. De ezt már sokadszorra írom le és még sokszor fogom leírni. Akkor se történik semmi. De akkor is: kukorica, árpa, zab, borsó, főtt rizs, boltban kapható madáreleség, magyarul vegyes magkeverék és salátalevél apróra vágva.

Végül csak egy maradhat. Az pedig nem ő lesz. Ismerve persze magamat, nem csak egy fog maradni. Mindenesetre ez a ház elköszönt. Halálát a BHG I/2-es készülék jól végignézte a háttérben. Pedig jóval öregebb volt ennél az eltávozottnál. Maradt utána a sasszi, a skálaüveg, a csövek és még valami, amit hamarosan meg is mutatok. Őt úgy nem ismerik, hogy a Gresán Jóska. Őt úgy ismerik, hogy a Gresán Pista fia. Mert a Gresán Pista valaki volt a faluban és akkor az ő fia is valaki. Teccik érteni?

Nem feltétlenül a hangszóróra gondoltam, bár ez is megmaradt a szétszedett rádióból. Kissé elszakadt a papírja ecsettel történő portalanítás közben, de reményeim szerint még szólni fog. Jól eltettem a téli hideg elől a csövekkel együtt egy dobozba. Addig itt fog lakni a szobában, amíg fel nem újítok belőle egy másik, romosabb készüléket. Lapzárta előtt érkezett a hír, miszerint mégsem az összes ország nyerte meg a második világháborút, hanem a Gobbi Hilda. Ezt Kati néni jelentette be, miután megismerte Gresán úr véleményét a kérdéssel kapcsolatban. E sorok írásakor nem történt még meg az érvek ütköztetése.

Tessék nézni, milyen szép kacsaportrét készítettem én tavaly szeptember közepén az Ibolya-tónál. Azonban mintha kissé szomorúnak tűnne szegénykém. Talán mert tudatában van annak, hogy a fiókák felnőttek és kirepültek, s jön a tél, a hideg, amikor hiába van szép színes tollazatunk, ha nem találunk ennivalót. Marad a kenyér, ami pedig elrontja az emésztésünket és jól összeszarjuk az egész környéket.

Őrá gondoltam, hogy ezt is jól elteszem, hátha még szükség lesz rá egy másik készülék talpra állításához. Nehogy már éppen ilyen alkatrészben szenvedjen hiányt szegénykém. Pedig esélyes a dolog, mert ez a hangolásjelző cső, vagyis varázsszem díszes sárgaréz kerete hátulról fényképezve. Ezt erősítették fel kívülről a hangszóró keretére, miután jól bevonták a szövetdarabbal. Tették ezt abban az esetben, ha EM 80-as csővel volt szerelve az a Terta 325-ös. Merthogy létezett ám a skálaüveg mögötti EM 4-essel szerelt, sőt, még hangolásjelző cső nélküli változat is, az volt a telepes. Izgalmas lenne ma a 67,5 voltos anódpótlót és az 1,65 voltos fűtést teleppel megoldani. Ehhez képest nem időrendben ugyan, de e sorok írásakor megtörtént, hogy Gresán úr jól lepisilte a fürdetésére vállakozó gondozónőjét. Még tavaly szeptember végén járunk itt, a cikk zárásakor, ez pedig már idén márciusban történt, de mivel kedves ügyfelemmel a továbbiakban már nem szeretnék foglalkozni, legalább is egy egész cikken át semmiképpen, ezért zárszó gyanánt jól beillesztettem.

Ez is eljött, méghozzá milyen gyorsan: egyrészt ennek az írásnak az ő vége, másrészt megemlékezés arról, hogy legkisebb (?) gyermekeim jól betöltötték a 11. életévüket. Ugyebár ketten vannak és ebben az évben sem tudtak megegyezni, milyen legyen a születésnapi torta. Ezért talán már másodszor játszottuk el azt, hogy két kicsi tortát kaptak, az egyik ilyet, a másik meg olyat. Namármost, hogy melyik milyen volt, arra viszont nem emlékszem. Talán Kristófé csokis, de hogy Olivéré... Mindegy, innen folytatom a következő részt, melyben kicsit szerepelni fog az ember, aki evett már naplófőkönyvet ebédre!