Van már bőven feldolgozásra váró holmi. Szándékosan nem kacatot és szemetet írok, mert mindenben van valami hasznosítható. Most tartok ott, hogy nem veszek fel több árut. Persze így is jön magától, szokás szerint. Ellenben csökkenteni kellene az összegyűlt mennyiséget. De nehezebben megy, mint ahogyan jött. Itt például régi haszontalan kínai műanyag munkagépet szedek szét az erkélyen, a szúette Philips Jóbarát rádió tetején. Szegénykém elég rossz általános külső állapotban van, de majd próbálok vele valamit kezdeni. Tekintsük meg, milyen további lépéseket teszek annak érdekébenismét, hogy lakhelyem egyszer végre ne raktárra hasonlítson!

Az elv a következő: a hasznavehetetlen műanyag háznál sokkal kisebb helyet foglal el például a kép előterében látható apró alkatrész, melyet ugyanúgy nem fogok használni semmire a következő évek folyamán. Tehát előbbi megy a kukába, utóbbit pedig jól elteszem valami kisebb edénybe, vagy dobozba. Ha eltelnek azok a bizonyos évek és mást keresve véletlenül rábukkanok arra a dobozra, szintén ki fogom selejtezni. Természetesen a jobb alsó sarokban egy telefonnak kellett szerepelnie, így teljes a kompozíció. Eme készülék hosszas parkolás után mintegy háromszori nekifutásra vidáman csörömpölő szép állapotú távbeszélő lett. Tehát az idő gyógyír minden sebre. Ezért kell annyit várni a szakrendeléseken...

Egyszer minden fehér CB 76-os készülék háza besárgul, tartja a népi megfigyelés. De bezzeg a zsinórjaik megőrzik eredeti színüket! Ez nem igazság. Cserélni nem tudom, eljárást pedig még nem dolgoztam ki a sárgaság kezelésére. Hacsak nem csiszolok meg egy törött házat, annak már úgyis mindegy felkiáltással. Kérdés, milyen mélységben sárgult be. Nem a képen látható példány lesz a kísérleti alany, az már biztos. Ő ugyan sárga, de ehhez képest még elég szép. Mint az a nő, aki később lesz csúnya. Hát még szép! Különben is, fényezéssel sokat lehet javítani a helyzeten. Mindkét esetben. Utóbbinál átmenetileg alkohol-fogyasztással is, de ezt most hagyjuk inkább.

Tavaly nyáron ekkora rendetlenség uralkodott az asztalomon. Pedig akkor még üzemképes volt a régi számítógépem. Azóta bedöglött, lett helyette másik és a szerszámok is jól visszatértek a ládájukba. Egy hétre, mert aztán a további javításhoz a szükséges darabok szépen visszasettenkedtek. Hiába, egy csavarhúzó, csőrös fogó, csípőfogó, jusztírozó fogó minden készülékjavításhoz, felújításhoz szükséges. Másrészt itt egymásnak adják a kilincset a hibás, hiányos telefonok. Mekkora egy képzavar, de így igaz. Amint elkészül egy (vagy szétesik darabjaira), máris akad helyette másik. Tavaly augusztusban még összeraktam néhány LB 37-est, de azóta folyamatosan CB 667-esek és CB 76-osok jönnek, annak az elhatározásnak az ő jegyében, hogy összes példányomat átvizsgálom, felújítom, vagy szétszedem. Mert nékem nem kell 30 darab egyforma fekete műanyag telefonkészülék.

Az elrozsdásodott, szó szerint szétporladt vékony rugó helyettesítésére hirtelen felindulásból alkalmasnak bizonyult a virágkötöző drót. LB 37-es készüléknek az ő automata karjáról beszélünk, ahol a rugócsoport ad ugyan némi ellentétes erőt a kézibeszélő felvételekor, de az nem elegendő. Kell ide ez a karra szorosan rátekert fémszál is. Kevésbé szakszerű, ám nagyon is célszerű megoldás. Nem látszik, ugyanakkor viszont a kar rendesen működik. Megjegyzem, főleg látható kosz, oxidréteg, rozsda észlelésekor le is kell azt csiszolni rugógyártás megkezdése előtt. Előforult ugyanis, hogy akadt, szorult, nem üzemelt rendesen és ez a vékony rugó nem elég erős már abban az esetben.

Na végre, ismét egy felújított fekete LB 37-es. Továbbra is hálátlan fotótéma műfénynél, főleg az ilyen világos háttérrel, mint ami jó öreg ... gazdaságos szalagparkettánk. Amely alatt még ott a gyári gumialjú szőnyegpadló, poratkák milliárdjainak lakhelye. Kókány Józsi bácsi meg forog a sírjában. Pedig építésztechnikus volt. Egyszer fogom felfújni csak rendesen a pofámat és egy nap kicserélem, úgy, hogy a szoba be van rendezve. Azt hiszed, lehetetlen? Na bosszantsál csak fel jól, megcsinálom! Szegény fémházas kurblis készülék azóta se készült még el. Jövő nyárig úgyse látunk megint ilyet. Na honnan idéztem? Erre talán már nem emlékszik senki. Pedig a helyes megfejtőnek ajándékba adok egy Videoton Szaturnusz rádiót. A minap vágták hozzám, pedig nem is azért mentem. De ha már ott vagyok másért, ugyan vigyem már el ezt is. Hát kellett nekem odamenni, tessék, ez lett az eredménye! Kikelnek a kiskacsák, fel is nőnek, valamint el is felejtem ezt a mondatot, de úgyis meg fogom mutatni, addig nem mész sehova. Bezzeg LB 37-est még nem kaptam ezzel a módszerrel. Valaki esetleg?

Nem tervezem hosszabb távon használatukat, ezért a pótkocsira való videokazetta után ez a magnó is gazdára talált. Maradt még így is bőven feldolgozásra váró alapanyag, lásd csak a cikkem elejét. A sors fintora, hogy a DVD író már régen tönkrement, míg hadra fogható videomagnóm kettő is maradt. Pedig egyéb dolgaim intézése közben jól ki kellene találnom, hogyan fogom a közel 100 darab videokazettát jól digitalizálni. Sok pénzt nem szeretnék áldozni rá és ennél több anyag nincsen. Televízióból sok éve felvett filmet nem archiválok, az bármikor nézhető a világhálón. De én nem keresem, leszoktam a filmnézésről, televíziózásról egyaránt.

Sajátos mérték: a két sor közé betűzött cetlin szereplő számú videokazetta fér bele a Fénycső Kisszövekezet Mozart zeneszekrényének hanglemeztartó fiókjába. Na erre tessék gombot varrni! Azóta persze jól eladtam őket mind egy szálig. Most régi telefonok és alkatrészeik laknak itt, szám szerint kilenc dobozzal. Az már nem ennyire izgalmas látvány. Doboz nélkül több is beférne, de akkor kupleráj lenne és jól összevesznének, francia kockásra karmolnák egymás készülékházát. Az ilyen sérülések és a por elleni védelem miatt inkább dobozban tartok mindent. Sok kis dobozban, egyesével. Így több helyet foglal, de átláthatóbb. Rengeteg üres cipősdoboznak adtam ezáltal új értelmet és lehetőséget a második életre.

Nem tudom, hogy Szerbiában lesz-e valaha Tesla-torony, minden esetre Nagykanizsán épül már a Fénycső-torony! Elhatároztam, hogy a néhai kisszövetkezet által gyártott rádiókészülékeket jól egymásra helyezem, legalább egy-két fotó idejére. Nos, a torony azóta is áll, ha nem is egészen ebben a formában. Kettő lett ugyanis a Trivox-ból és én azt mondtam, hogy maradhat... Továbbá még nem készült el, még nem teljes a torony. A legkorábban gyártott és a hajdan létezett 100 voltos vezetékes rádióhálózathoz valósi hangszóró még hiányzik a legtetejéről. Nehéz lesz olyat ma már beszerezni, éppen a napokban írta nekem valaki, hogy leszerelésekor jó eséllyel nagyrészt kidobták a ... szóval a szemétbe a viszonylag kevés értékkel és további felhasználási lehetőséggel bíró fadobozt a benne lévő hangszóróval és kimenő transzformátorral együtt. Hát ezen aztán teljesen elkeskenyedtem. Pedig viszonylag kis darabszámú gyűjteményt lehetett volna teljessé tenni általa. De még van 30 évem arra, hogy találjak ilyet.

Az ügyes és szorgalmas, segítő jógyerekek nagyüzemi szinten tolják az ebédet Szent István napján, időnként az "egy a tányérba, egy a kacsacsőrbe" elvét követve. Hogy még nem főtt meg? Kit érdekel, ha éhesek vagynuk, ugye!

Állapotfelmérésre máris jelentkezik LB 37 No 433! De mi az, hogy jelentkezik? Sajnos erősen leromlott állapota miatt végül úgy döntöttem, tartalék alkatrész utánpótlás lesz belőle. Van, amit meg tudok javítani, le tudok csiszolni és festeni, de ami hiányzik, azt nem minden esetben lehet pótolni. Gondolok itt elsősorban az anyaghiányos rozsdára. Máris mutatom a közeli felvételt.

A készülékház még csak-csak, de az alaplemez már csupán alig-alig. Sőt, egyáltalán nem. Hacsak nem viszem le a garázsba és a teljesen rozsdás részek eltávolítását követően nem reszelek rá egy hasonló ívet a másik oldalon... Vagy inkább egy gőzmozdonyt egy darab vasból, mit ahogyan Lokomov elvtárs tette annak idején a Szovjetúnióban?

Ezek a fémkeblek is elég reménytelen állapotban vannak. Akarom mondani, csengőcsészék. Nagyon mély kráterek képződtek a felületén. Nem beszélve arról, hogy azt a két rögzítő csavart előbb le is kell onnan venni. Bár emlékeim szerint e kép készítését követően azt jól megoldottam. Avagy mire jó még a vízpumpafogó! Sok mindent lehoz, még az LB 37-es esetében is, így, vagy úgy. Mint a kétes állapotú élelmiszer. Nem marad benned, alul, vagy felül, előbb, vagy utóbb, de kijön. De az biztos!

Tavaly nyáron ezeket a kézibeszélőket találtuk a Balatonban. Mert ugye sokak szerint a telefonnak kagylója van. Ezt rosszul mondják és én allergiás vagyok rá. Szerintem kagyló a wc-ben, meg a tengerparton található (ezek szerint a Balatonban is). Viszont a kagylóra senki nem mondja azt, hogy kézibeszélő, ezért ezt én most bosszúból jól megteszem! Másik allergiám a terhes nő. Ha az teher lenne, senki nem vállalna gyereket. Pedig az a politika mostani állása mellett megengedhetetlen... Tessék jól utánajárni, hogyan lehetne ezt sokkal szebben mondani, addig én javaslom a "gyermekáldás" kifejezést.

Ritka, mint a fehér holló. Akarom mondani, ez egy szürke holló. Ennél már csak az emlékezet a ritkább, arra vonatkozólag, hogy mégis mi a fészkes fenéért vettem elő és fényképeztem le ezt a CB 811-es készüléket. Talán már ekkor, tavaly augusztusban gondolkodtam azon, vajon a CB 667-esek és CB 76-osok mellett ezt a fajtát is jól elővegyem, felújítsam és a felesleget eladjam? Eddig nem került rá sor és ha kitavaszodik, akkor ismét a kinti munkák, LB 37-esek kerülnek előtérbe. Kinti munkák, fametszés, ásás, veteményezés, LB 37-es... Nem is beszélve az öreg rádiókról. Hol vagyok még az összes 667-es és 76-os átnézésével? Nagyjából a bányász béka segge alatt, hogy egy kedvenc szakközepes tanáromat idézzem. És ezt a házat ráadásul polírozni sem lehet, mert újkorában sem volt fényes. Mivel pótoljam a beragadt, beégett mikrokapcsolót?

Őt viszont már igen jó eséllyel felújítás céljára vettem elő. Talán első darabja volt a módosított elgondolás szerint végzett javításnak. Ha azt veszem, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően mennyi felújított készüléket tudtam értékesíteni az elmúlt hónapokban, akkor viszont mégis értem el némi eredményt. Ebben pedig szerepe van annak is, hogy most már nem csak szétszedem és lemosom a vízzel némileg áztatható részeket, hanem valami mást is csinálok, ami viszont nem feltétlenül látszik, főleg egy fekete ház esetében. Ezért mondtam, hogy el kell jönni hozzám és jól megvásárolni persze a kiszemelt példányt.

Ezért lehetett hangszórót nyerni a nyolcvanas években Egry János televíziós vetélkedő műsorában. Ki kellett találni, mit ábrázol a kép. Persze ennél komolyabb, úgyszólván rafináltabb felvételek voltak, hétköznapi tárgyak szokatlan szögből, vagy megvilágítás mellett fényképezve. De ilyen nálunk akkor még nem volt. Borzasztó egy időszak, valaki gyártott gömb alakú hangszórókat, amelyek aztán a kutyának sem kellettek, vagy itt maradtak a nyakunkon, valaki más pedig kitalálta, hogy osztogassuk el tévés műsorban. Hogy ez micsoda? Úgysem úszod meg: ragadós és nyúlós gumiszerű műanyag, másnéven műtakony. Már megérte idáig élni, hogy megismerjük ezt is, nem? Gyermekeim meg persze látják a többeiknél az iskolában és jól haza is hozzák. Szerencsére ezt az egy alkalmat kivéve többet nem láttam náluk, ezt viszont akkor éppen sikerült lefotóznom. Hátha talán annyira mégsem tetszett nekik, ebben bízom. Egyszer megnézték és többet nem érdeklődtek iránta. Ja, egyébként eme napnyugati neogagyi itt éppen a plafonra feldobva pihen, ha esetleg még nem jött volna rá valaki.

A képhez kapcsolódó történet úgy szól, hogy elkezdtek letöredezni az 1997-ben, tehát idestova 22 éve vásárolt előszobafalról a műanyag akasztók. Hiába no, elfáradtak, nem bírták el már a mázsás télikabátokat. Ugyanakkor jelenlegi lakhelyünkre költözve az előző lakó által itt hagyott hevenyészett előszobafalat lebontva eltettem jól az abból még használható bronz akasztókat. S milyen helyesen tettem ezúttal kivételesen! Már csak elő kellett keresnem, szó szerint a kamra mélyéről a dobozt, mely e kincseket rejtette. Készültem is a nagy átszerelő műveletre, mikor megjelent Olivér fiam, a kíváncsi, hogy mi van abban a dobozban, ami eddig nem volt itt. Kinyitva pedig felkiáltott, hogy mekkora rendetlenség van és elkezdett gyorsan rendet rakni benne. Az akasztókat szépen sorban egymás után rakta, az eredmény a képen látható.

Tessék, itt a szörny! Ja nem, ő csak Levente fiam. Megint jár hozzá történet és úgy hangzik, hogy az egyetemre a beugró egy viking parti volt, ahol a kornak megfelelő öltözetben és felszereléssel kellett megjelenni. Ehhez kedves gyermekem a harci eszközöket saját maga állította elő kartonpapírból. Hiába na, tehetséges utód, apja fia. Meg az anyjáé, ha ő is olvassa véletlenül ezt a cikket.

Tavaly nyár végén álltam neki a CB 76-osok felújításának. Ritkán jön össze, hogy egy szétszedett készüléket a konyhai mosogatóban letakaríthassak. Vagy tele van mosogatásra váró edényekkel, vagy éppen mosogat valaki és a készülék letakarítása után már nem igazán kellene további edényeket elmosni. Meg előtte se nagyon. Továbbá olyankor kell ezt elvégezni, ha üres az edényszárító. Bár ez utóbbi állapot nem annyira lényeges, mint azt korábbi képeken már jól láttuk. Magyarul és röviden: jó logisztikai menedszernek kéne lennem, ellenben én csapnivaló vagyok. Arról már nem is beszélve, hogy csak a képen látható alkatrészeket tudom így tisztítani, tehát például a számtárcsa, vagy a mikrofon szóba sem jöhet. Jöhet, csak akkor utána másik kell belőle. És ha ez még nem lenne elég, akkor jelen esetben hiába takarítottam, ez a fajta kosz nem jött le a házról. Hát csoda, ha ezek után ilyen ritkán használom ezt a módszert?!

Rögtönzött medve-találkozó az elmúlt esztendőben, a meteorológiai ősz első napjának estéjén Olivér barátunk ágyán. Ugye milyen rejtélyes tudok lenni dátum-meghatározás terén? Ráadásul középen az a jeges erősen hasonlít a mostanság a sarkvidéki olvadás kapcsán közzétett fotókon szereplő lesoványodott macikra. Ez egy szombati nap volt, a tanítás papíron már elkezdődött, valójában csak két nappal később, hétfőn kezdték meg a fiúk a felső tagozatot. S hogy kapcsolódnak ehhez a képen látható plüssmacik? Az égvilágon semmi közük nincs hozzá, csak kell valamit írni a kép alá, ami lehetőleg hosszabb egy mondatnál. Nem ennyi medvénk van egyébként, jó is lenne, ha itt megálltunk volna. Sőt, még tatabányai tűzoltó kutya is van az itteni nagymamánál. Mielőtt valaki elkezdené keresni a szakirodalomban, ő is egy játék, láthatósági mellényben. Majd egyszer jól lefényképezem a szigorúan ide tartozó téma keretében. Hacsak addig el nem megy a menhelyre...

Meglátásom szerint nem az első átépítésem volt, minden esetre először fényképeztem le a pulse to tone átalakítót, amit egy felújított CB 76-osba építettem bele. Sajnos nem saját fejlesztés, arra nekem időm, meg agyam se lenne, az elkészítője pedig nem adja a receptet érthető okokból. Adja viszont az elkészült kis panelt, mert a beépítésére pedig neki nincsen gyakorlati kapacitása. Bezzeg nekem... szintén nincsen, csak mivel egyre több szolgáltató vezetékes vonala már nem tud mit kezdeni a hagyományos készülék számtárcsa-impulzusaival, ezért jól megtaláltuk a piaci rést, mert a régi készülékek további használhatósága iránt van még igény. Hú, de szépen sikerült megfogalmaznom a kérdést! A kis panel rögzítésére eredetileg nem jött instrukció, azt már én találtam ki, hogy a sarkán kifúrva a tárcsa egyik rögzítő csavarja fogja tartani. Akkor lehet, hogy mégis van némi agyam?

Az új alapelvek szerint felújított készülék: RJ 11-es készülékzsinór és az előbb említett átalakító igény szerint, továbbá még valami, ami annyira talán nem is látszik a képen (köszönhetően a hálátlan fotótéma fekete műanyagnak), valamint a titkot, bár tettem már utalást rá korábban, nem is köhögöm ki addig, amíg a kellő számú felesleget el nem adtam a CB 76-osaimból. Persze aki a meglévő egyetlen készülékét szeretné szebbé varázsolni, annak szívesen segítek: csak küldje el jól hozzám és majd én megszobrálom. Szakkifejezés a javából, ugye?

Megint mi a fészkes fenét akartam mondani ezzel a képpel című rovatunk következik. Azt hiszem, ez volt az a készülék, ami egy ideig hányódott kint az erkélyen, aztán jól behoztam, mégse ott vészelje át a telet szegényke. Szegényke? Egy merő utálat a CB 555-ös, főleg most ezen a felvételen az a napsütötte érdes készülékház. Szép is tud lenni bakelit felülete, de úgy látszik, a gyártás során itt szintén lehet olyat tenni, hogy ne legyen túlságosan időálló. Persze lehet, hogy valami teljesen más okból készült ez a kép tavaly szeptember elején. Például csak egyszerűen akkor mértem fel állapotát, jelentős késéssel, mert egy jó ideje nem vettem már ily csúfságot. Igen, fel kellene írnom a képhez, melyik telefont ábrázolja. Erre már rájöttem, csak éppen nem csinálom. Egyszer majd lesz egy nagy CB 555-ös felújító projekt. Meg kivágó projekt is lesz. Az ablakon kivágó...

Mondom én, hogy mégis csak állapotfelmérés történt! Benézett több magyar készülék mellé ez a lengyel is. Nem sok holmim van tőlük, de érdekes készülékeket gyártottak, az biztos. Megfigyeltem, gyengébbek, vékonyabbak a házak náluk. Mármint telefon esetében. Különösebb tervem nincsen ezzel a pár darabbal. Nem emlékszem arra, hogy nálunk tömegesen használatban lettek volna, inkább csak arra példa, hogy nem csupán CB 76-os létezik a világon. Jól elteszem tehát őt is a lakótelepi távközlési mini-raktáramba!

Eltörtént. Őszintén szólva nem vitték túlzásba a fém rész hosszát és szélességét, mármint, ami a nyélbe ment, a műanyag pedig eddig bírta a kiképzést. Azt tudom, hogy ollót nem szabad kidobni, mert haragot és veszekedést hoz - van is egy hasonló képességű példányom, pedig csupán kartonpapírt vágtam vele - de hogy a késsel mi a helyzet... Megfogom, jól kivágom a fenébe, ha pedig utána valami rossz történik, akkor a következőt elteszem emlékbe. Milyen egy házsártos vénember leszek én 20 év múlva? Nejem szerint nem kell ahhoz annyi időnek eltelnie...

Őt is jól felmértem és úgy döntöttem, bár nem hibátlan, viszont nem elég hibás ahhoz, hogy fel kelljen újítani. Vannak még ennél sokkal rosszabb állapotú készülékeim is. Úgy látszik, itt a szöveges leírás nem sokat ér, elő kell szednem és szemrevételeznem mindet. Ehhez már csak jó időre és sok időre van szükség. Sok jó időre. Az a fa nyél egy LB 24-esről származik, mint azt egy tekerentyű-szakértőtől jól megtudtam. Majd átszerelem az átmenetileg csak fejben készülő majdnem-LB 24-esemre. Hiába törekszem, teljesen eredetit már nem tudok előállítani. Ahhoz legelőször is ebonit (keménygumi) alaplemez kellene. Pedig ha megmaradt volna az, akkor a vasra nem kellett volna lyukat vágni az induktor alá, kipótolva alumíniummal, hogy káros mágneses mezők ne keletkezzenek a tekerés közben.

Milyen rendetlenség tud lenni itt készülék-felújítás közben? Ilyen, mint a képen, tessék jól megtanulmányozni. A legszebb általában az benne, hogy ahol a legjobban telepakolom, az alatta lévő szerszámra lesz szükség legközelebb. Le pedig már nem pakolom, hanem megpróbálom óvatosan kihúzni, majdnem sikerül, mondom is, hogy ehe-ehe-ehe, epsssssz - minden szanaszét repül, én pedig jövök az ízes magyar mondatok emlegetésével. Ez volt az első CB 76-os felújításom tavaly szeptemberben, már az új módszert alkalmazva. Még a középső, számtárcsa-tartó gyűrűt is leszedtem. Nem ebben áll az új módszer természetesen, de idővel lassanként elmesélem azért, ahogyan a tapasztalatok gyűlnek.

Úgy emlékszem erre a képre, mintha tegnap lett volna. De miért is készítettem el vajon? Ja, megvan: beüzemelés során valamely hibatika lépett fel. Konkrétan nem volt tárcsahang a hallgatóban. Ezt többféle dolog okozhatja, szakadt hallgató, vagy szakadt kézibeszélőzsinór, esetleg elkötött automata kar, vagy fóliaszakadás, illetve hidegforrasztás a panelen. Jelen esetben a kettes számú játékos volt a nyerő, ezért is van ennyire szétszedve a kézibeszélő a méréshez. Ki kell cserélni szegény zsinórt. Illetve egy dolog még segíthet, vissza kell rövidíteni, mert ilyenkor az esetek nagy részében a kézibeszélő nyelénél van a szakadás, ezt észre is lehet venni, mozgatásnál néha megjön az önhang a hallgatóban. De miért nem az asztalon végeztem az most felsorolt műveleteket? Ja, hogy ott éppen rendetlenég uralkodott? Átmeneti, múló állapot. Aztán pedig visszatérő...

Két eset lehetséges: Vagy ez volt a rossz zsinór, vagy ezt találtam a rossz helyett. Ki emlékszik már tavaly szeptemberre? Bezzeg, ha rögtön megírnám a cikket, amint elkészül a kép. Bezzeg, ha a hosszú téli nyugodt estéken tudnék is csinálni valamit...  Bezzeg, ha még létezne ilyen, hogy hosszú, meg nyugodt... Mellékszereplő a felvételen még a mamának vásárolt rádió- és tévéújság. Vagy ez csak tévé? Nem is tudom, mert tévét ugye lassan 8 éve nem nézek, rádiót pedig olyat hallgatok, ahol nem közlik előre a műsort.  Kossuth-ot nem. Magyarán internetről és fejhallgatóval rádiózok. De ő nem tehet erről az egészről. Mármint az újság, ami háttér, hogy látsszon az a zsinór a fotográfián. Egyébként nem ez a vékonyka kis kiadvány került ennyibe, ha valaki esetleg kiszúrta volna a blokkon a végösszeget.

Na tessék, már készen is van! Ugye, milyen szép lett? Ő az első, aki az új szemlélet szerint készült. Ez volt a jó zsinór, a régi rossz helyett, az előző képen szerepelt. Egész gyorsan be tud épülni a helyére, ha akar. Meg ha én akarom. Továbbá ráérek. Tekintve, hogy nem győzöm eleget hangsúlyozni, nincs szükségem 30 darab egyforma fekete telefonkészülékre, így jó eséllyel meg is hirdettem azóta. Sőt, mi több, talán jól el is vitték időközben. Ugye, ha hozzáírtam volna a készülék számát a kép nevéhez a készítés és számítógépre való áttöltés után...

Tavaly szeptemberben végre ismét jól hazajutottam Sopronba. Mi következik ebből? Megint kacsa-invázió lesz egy darabig a honlapomon. Ehhez képest mit látunk ezen a képen? Kedvenc szomszédom, Sebők Kelemen, aki 55 éves és sztriptíztáncos Bécsben (ennyit a pénzes osztrák nyanyák jóízléséről dióhéjban), szóval arca se Delon, teste se Sztelon barátunk megtalálta az előző lakó által a padláson hagyott műanyag gólyát és lehozta, kiállította a kertbe. Szegény igaziak pedig megőrültek, hogy ez az egy miért nem akar velük menni... De nem is ez okozza az igazi problémát. Hanem az, hogy ott nőttem fel, emlékszem szegény régi szomszédékra, akik sajnos azóta már felköltöztek a szakállas ősz bácsihoz, de ez a mű-madár nem szerepel az emlékeim között. Persze én már abban az időben csodabogárnak minősültem, mert nem az udvaron játszottam a többi gyerekkel (akik mind megfulladtak, mondta Leopold barátunk az egyik klanadvetítésében), hanem rádiós, meg telefonos szakkönyveket olvastam, kapcsolási rajzot és nyomtatott áramköri fóliákat rajzoltam.

Tessék nézni, milyen szép helyen lakom, amikor hazamegyek! Persze ez nem az én házam, ezt anyám erkélyéről látni, de akkor is szép. Valahol vannak fekete-fehér képek is, amit még az orosz filmes géppel készítettem jó 30-40 évvel ezelőtt. Majd előkeresem és megmutatom, miközben nagyokat sóhajtva nosztalgiázom.

Ez az udvar sok mindenről tudna mesélni. Kezdetben még egy füves és földes, esőben sáros terület volt. Később épült a túlsó végében hat garázs - balról a hatodik volt a mienk. Volt itt még úszómedence is, csak a 64 lakó hatvannégyfelé húzott, így nem igazán használták. Aztán sorban épült a többi garázs - mint azt a vizes falak mutatják, nem túl jól sikerült. A korábban többször kohósalakkal feltöltött, de mégis sártengerré vált területet előbb alácsatornázták, hogy elvezesse az esővizet, majd lerakták ezzel a szürke térkővel. Gyerekek most már nem játszanak itt, pedig tudok olyanról, aki itt nőtt fel és már nincs közöttünk. Lehet, hogy mégis jobban jártam, amikor nem tartottam velük? Az autók meg csak egyre jöttek. Fene ezt a mocskos nagy jólétet, nem?

Úgy látszik, most már rendszeres látogatója leszek a soproni Ibolya-tónak. Egy jó ideje minden alkalommal megnézem, mit csinálnak a kacsák. Viszont nem tudom, mikor kezdtem el, mikor kaptam rá. Vissza kellene keresnem a képek között, melyik volt az első alkalom.

Na végre kacsák! Most egy ideig megint ez fog folyni még a vízcsapból is. Ha ügyesen beosztom őket a telefonok és rádiók közé, akkor kitartanak egészen sokáig. Azóta ugyanis voltam még egyszer és persze megint lőttem egy újabb adagot. Azonban ez a tavaly szeptemberi elég jól sikerült. Volt olyan hápi, aki közel engedett magához. Kaját ezúttal sem vittem nekik. Nem mindegy, mit vinnék és nem jó rászoktatni őket. Akkor nem keresik maguktól, elvárják, hogy az ember vigye mindig. Más lesz ez persze, ha majd én fogok jól tartani. Azonban erre még várni kell.

Tartok viszont ehelyett számos telefont és rádiót. Erre már nem kell várni, ezek itt vannak rengeten és most már akkor is jönnek, ha nem akarom. Előbbiből ez a jeles képviselő nemrég szerepelt már. Most jól bejött a hideg elől az erkélyről a szobába. Nem hibátlan, de nem újítom fel. Ő így szép, ahogy van. Olyan, mint én... Na befejezem. De ezt a cikket is.