Káprázat és felhajtás... mi ez a rendetlenség itt? Ez kérem a mi nagyszobánk, átminősítve átmeneti raktárnak, másfél hónappal Karácsony előtt. Nemhogy addigra rendet kell raknom, de még egy kínai műanyag tűlevelűnek is be kellene férnie ide. Legalább, mert szerintem idén is nekifutunk, hogy legyen végre egy igazi egyszer. Csak ahhoz meg kell ölni egyet. Szóval tavaly sem jött össze, annyira nem akartam. Mivel a telefongyári rádiók felújítása legkorábban jövőre indul be, s addig csupán állapotfelmérés, meg ismerkedés a témával történik, valamint LB 37-esek festésében sem vitézkedtem ebben az évben (akkor még finom voltam és nőies), szóval azt vettem a fejembe, hogy jól előveszem minden CB 667-esemet és CB 76-osomat és jól felújítom, megjavítom őket tavaszig. De akkor meg mivégre ez a furcsa címe ennek a cikknek? Rögvest alaposan kiderül!

Lehet, hogy most rohadt nagyot tévedek, továbbá mindjárt jól rámszólnak, hogy szerzői jogot sértek és szedjem le ezt a képet a p....ba, de én úgy emlékszem, hogy ebben a rajzfilmsorozatban volt egy rész ezzel a címmel. Persze lehet, hogy valahol egészen másutt, mert ami nálunk ment gyerekműsor címmel a hetvenes-nyolcvanas években... Nos csoda, ha én is ilyen lettem? Szóval az a helyzet, hogy a nagy elhatározás kapcsán előjött néhány szörny a telefontársadalomból is. Helyreállításukra teszek most némi kísérletet, míg ki nem tavaszodik, s persze közben mellékszereplőként néhány rádió is színre lép titokban. Tehát ő Magilla Gorilla, A Warner Bros által forgalmazott és vetített Hanna-Barbera produkció a hatvanas évekből, a kép bemutatásával nem áll szándékomban szerzői jogot sérteni és kijelentem, hogy nem teszek szert anyagi haszonra. Állítólag így szabályos. Nos én megpróbáltam...

Olyan, hogy egymás után két állókép szerepljen, még nem fordult elő a honlapom történelmében. De a rádió-torony építésem bármely kísérleti szakaszában próbáltam volna meg fekvő formátumú felvételt készíteni. Látszana rajta még a szomszéd Pisti vacsorája is... Fénycső 55-ös kincs, szokásosnál jobb állapotú Terta 325-ös és alul a nagy Terta 426-os, akivel még nem sikerült igazán foglalkoznom, pedig elsők között jött haza velem. Család legnagyobb örömére... A beszerzett rádiók és telefonok elfoglaltságot jelentenek a következő 50 évre. Ja, merthogy közben 50 éves lettem? Fogok még erről elmélkedni itt, hajjaj!

Azt meséltem már, hogy a képen látható rádiókészülék a nyáron egyszer megszólalt? Úgysem menekülhetsz! Persze nem ám csak úgy magától, kellett hozzá némi ménkű a konnektorból, vagy öt méter antennazsinór, utóbb jól hozzáerősítve az erkély korlátjának egy fémtiszta pontjához, nameg egy nagy adag bátorság, hogy beszerzett és ki tudja, utoljára mikor üzemelt rádiót én csak úgy bekapcsoljak, mindenféle előzetes átvizsgálás nélkül. De gondoltam, ha már valaki adott neki újabb hálózati zsinórt, valamint addig bűvészkedett a forrasztópákával, amíg nagyobb méretű szilícium diódákkal jól ki nem váltotta az eredeti AZ 1-es egyenirányító csövet, akkor talán van némi esélyem rá, hogy nem kell kirohannom a folyosóra a poroltóért és nem töltjük a következő éjszakákat a ház melletti fa alatt. Hát nem következtek be ezen utóbbi események, ellenben a készülék vidáman muzsikált rövidhullámon, melyről egy kisfilm is készült, csak jönnék már rá, hogy a p....ba kell olyat ide beszúrni. Persze, ha alaposan utánajárnék, még ki is derülne...

Egyébként nem mellesleg a jó öreg Fénycső Trivox rádiót látták az előző képen. A Fénycső Kisszövetkezet 1953 és 1957 között összesen ötféle készüléket gyártott, egyik sem volt saját fejlesztés, hacsak csupán maga a ház nem. Az Oriontól, illetve a Telefongyártól vették át a lényeget, s tették mindezt a megnövekedett igények kielégítésére. Ha még nem meséltem volna, jó, ha tudja, ha pedig már meséltem, akkor ismétlés a tudás anyucikája. Szóval kezdték a 100 voltos vezetékes rádióhálózat hangszórójával, következett a hellyel-közzel az Orion 320-asból származó Fénycső 53V, majd a Terta 325-ös sassziját egy kisebb házba belepréselve a Fénycső 55-ös, nagyobb, díszesebb házba könnyedén elhelyezve három hangszóróval az előbb látott Trivox, végül a Terta 426-os rádiójából csehszlovák Supraphon lemezjátszó hozzáadásával jól elkészült Mozart zeneszekrény. Hogy micsoda? A képen egy fekete CB 76-os telefon látható? Mi sem természetesebb annál, hogy akár órákat tudok beszélni szigorúan a kép témájához kapcsolódóan. Másrészt Trivox rádióból akkor csak ez az egy darab állt rendelkezésemre. Ellenben fekete CB 76-osból vagy 30. Ezen a képen még mindig nem az új technológia jegyében történt a felújítás. Már, ha történt egyáltalán bármilyen felújítás ezen a telefonon. Lehet, hogy csak mondjuk kicseréltem egy rossz hallgatót, vagy egy szakadt sokkvédő diódát és örültem, mint majom a farkának, hogy ismét egyel kevesebb hibás készülékem van.

Belőle nincsen 30 darab. Most direkt megnéztem a szöveg kedvéért, hogy pontos adatot közöljek: egészen egyszerűen 19 darab van belőle. Marad ez a lengyel tárcsás, ugye észrevette, hogy az ? Mertem remélni... Aztán lesz fehér és fekete NDK tárcsával is. Mit csináljak a hibriddel? Mármint azzal, aminek az alaplemeze, panele és csengője 667-es, csak valaki rátett egy 76-os házat. Visszaépíteni két eredetire - volt sokáig az első gondolatom, aztán most meg azt mondom, hogy egyrészt nem lesz ennyi alkatrészem, hogy egyből kettőt gyártsak, másrészt csak kellene emghagyni elrettentő példának, hátha valahol valamikor mégis be tudnám mutatni a nyilvánosságnak, szigorúan személyes jelenlétem mellett. A többi megy a piacra, a besárgult ház pedig a kukába. Nincsen ennyi helyem, hogy elrakjam. Ő sincs még kipolírozva és azokkal a sokkal sárgább hallgató- és mikrofonfedelekkel hogy néz már ki!

Lehet, hogy ennek a cikknek inkább rádió-lélektan 2 lenne a helyesebb címe? Még átírhatom, semmi gond! Na és a 331-esemet mutattam már? Ha nem, akkor ez az első, s azóta lett egy második is. Ha igen, akkor viszont ez már a második. Hát azért se lapozok vissza a cikkeimben. Tegye meg ezt a kedves olvasó helyettem. Lényeg, hogy van Terta 331-esem is. Ő volt az első, amit valójában az Oriontól vettek át és gyártottak 1953-ban. Utána ennek a belső berendezését tették új házba 325-ös néven, majd jöttek a fejlesztések, 328-as és a többiek. Végül 1964-ben abbahagyták az egész hóbelebancot. Pedig addigra már nagyon szép és nagyon nagy, nagyon drága zeneszekrényeket állítottak elő. Amit persze a kétkezi munkás már nem tudott megvenni. Mi meg itt sírunk, hogy most van jelentős különbség az egyes társadalmi rétegek között. Na mindegy, olyan nagy zeneszekrényem mostanában nekem se lesz. Egészen egyszerűen nem férne el nálam. Hacsak később nem költözünk nagyobb kacsaólba, de lehet-e addigra olyat már jól beszerezni?

A zsinór és a dugó alapján nem is annyira régen még ez a készülék is üzemelt. Néha meglepődöm rajta, hogy mégis mennyire ragaszkodnak egyes emberek ilyen régi tárgyakhoz. Merthogy én igen, az egy dolog. Hogy a nálam jóvalta nagyobb gyűjtők is, az pedig egy másik. De hogy mindig kerül elő padlásról és pincéből ilyen holmi, az már érdekes. Másik megközelítése a kérdésnek, hogy mit lehet ma hallgatni hosszú- és középhullámon. Mert rövidhullámon még csak-csak, mint azt az eddigi szerény kísérleteim bizonyítják, csakhogy éppen ezen a készüléken nincsen még sávnyújtó. Magyarán rövidhullámon egy adót beállítani nagyjából pontosan olyan, mint a kedvenc mondásommal élve bokszkesztyűvel hangyát szedni fonott kosárba.

Namármost, hogy ezzel a rádióval nemrégen még zenét hallgattak, arra kissé rácáfol a tény, hogy a skálahúz olyan szakadt, mint a véres hurka. Hacsak nem lemezjátszó-üzemmódban használták. Arra viszont nem sok esélyt látok. Már csak a manapság üzemelő lemezjátszók csatlakoztatási lehetőségét ismerve. Ide ugyanis még két darab banándugó kellett. Pontosabban négy: egy a melegpontnak, egy a földnek lemezjátszó esetén, illetve egy az antennának és egy a földnek a rádióhoz. Persze, vízvezeték-hálózat, meg a földelt konnektorok védőföld-pontja, hogyne. Vasrudat lebökni a földbe, de vagy egy méter mélyen legalább. Na az már valami. De még én sem csináltam meg. Egyelőre antennán gondolkodom, meg azon, valami adás-féleséget igen jó lenne már behozni középhullámon. Lehetőleg ne a Kossuth rádiót, inkább egy horvátot a szomszédból. 20 km nagy távolság ehhez?

Ajjaj, na itt aztán volt ám szikraeső-csit-csett-bumm, hogy egy régi kollégámat idézzem! A kormos foltokból ítélve mindjárt a hálózati csatlakozó bemenetén található két darab zavarszűrő kondenzátor halálozott el látványosan. Továbbá még két másikat is kicserélt előző gondos gazdája jól ennek a készüléknek. Miközben pedig az előző kettőt nem pótolta, minek az oda felkiáltással. De persze lehet, hogy csendben volt forrasztás közben. Meg kellett néznem a kapcsolási rajzon, mert nem emlékeztem ilyen értékű kapacitásra. Hát nem is volt, 10 nanofarádos alkatrészek vannak a hangerőszabályozó potenciométer körül, meg egy 1 nanós. Csak hát ilyen 15 nanós akadt a sufniban. Egyszer tényleg nekiállok kidobálni a régi papírcsöves kondenzátorokat, nesze neked eredetiség. Csak jönne már be valami középhullámon...

A 331-es sasszi alja egészen rendben van. Két apró észrevétel a koromfoltokat leszámítva: van ott az a zöld ellenállás a kép bal felső részén, 2,2 kiloohm értékű. Nem szép látvány a fekete középső részével. Már csak azért sem, mert ő a két pufferkondenzátor közé beiktatott szűrő. Szóval akkor azok az elektrolit kondenzátorok sem lehetnek túl jó állapotban. El kellene kezdenem beszerezni az utánpótlást belőlük. A másik, izgalmasabb kérdés a felirat a két nagy dög fehér papírkondenzátoron. Lehetséges lenne, hogy ezt a készüléket 1955-56 körül gyártották volna? Egyáltalán gyártottak még akkor 331-est? Mert ha az a szám 1955 9. hónap akar lenni, akkor ez a rádió lehet, hogy csak 1956 elején épült. Ez ellentmondana a múzeumi adatoknak, annyi biztos. Miket nem talál az ember ugye?

Még egy felvétel a 331-esről, amint éppen fény-árnyék átmenettel játszik a nap délután az erkélyen. Nem igazán szolgálja a rádió-lélektant az, hogy ilyen képekkel szórakoztatom a nagyérdeműt, de ezt muszáj volt elkövetnem. Bevallom őszintén, hogy magam sem látom át a 331-es és a 325-ös működését. Nem tanultam ilyesmit annak idején és nem találok ennyire részletes leírást róla manapság. Nem tudom, hogy mi miért van benne és mit csinál. Részadatok vannak, miszerint dobd ki a régi kondenzátorokat a p...ba. Ez valóban nagyon komoly instrukció. De megfontolandó, ha végre tényleges munkavégzés történik annak érdekében, hogy legalább egy készülék megszólaljon minden hullámhosszon.

A különféle rádiók szemrevételezése közben ez az enyhén szólva ramaty állapotú CB 667-es is jól előkerült. Első - és utána még sokadik - ránézésre reménytelen állapot, gondoltam, majd lesz egy ház, meg egy tárcsa, ha másra nem, hát kutyát dobni jó. Erre mi történik? Kerülgetem, kerülgetem, mint az a bizonyos macska, hát nem előjön hozzá egy új alaplemez, csengővel, panellal és kézibeszélővel. Szóval történt, hogy ene becses felvétel nyár elején készült, őszre pedig üzemelő készülék lett a képen látható romból és közben egyetlen olyan fotó sem készült, amely ezt a tényt bizonyítja. Így aztán vagy elhiszi nekem a kedves olvasó, vagy nem. A törött alaplapot jól kivágtam a kukába, a panel viszont még megvan. Ilyen hiányosan is van rajta használható alkatrész, például a csavaros csatlakozók néha kincset érhetnek.

Nem valami bizalomgerjesztő kinézetű készülék. Mintha egynémely rágcsálók jártak volna benne, s bizony ők előszeretettel rágicsálnak meg mindenféle vezetékeket. A macskák meg elmentek macskaeledelt vásárolni... Vagy az is lehet, hogy megijedtek az egértől, mint afféle városi szobacicák. Na inkább hagyjuk, szóval ő pedig elég értékes készülék lenne, névszerint nem más, mint (dobpergés) egy Fénycső 53V! Kicsit kimolyoljuk és belenézünk, jó?

Mindjárt szebb a leányzó fekvése. Meg azé a helyettesítő elektrolit kondenzátoré is, amit valaki az eredeti helyett beleépített. Szegény régi, mekkora egy ratyi lehetett már... Vagyis ez a készülék működött nem olyan régen. Ez jó jel! Kíváncsi voltam, milyen lehetett a gyári, meg egyébként is kerestem a készülék kapcsolási rajzát. Egészen pontosan azt, melyik régi Orionra hasonlít a legjobban, egyúttal kiderítendő, miből készült, mert hát ez se saját fejlesztése volt a Fénycső Kisszövetkezetnek. Felvettem hát a kapcsolatot egy nálam sokkal nagyobb szakemberrel és meg is kaptam tőle az információt. Majd jól mutatom azt is, mert hát azóta olyan rádióm is van már!

A sok 325-ös után talán kissé furcsán mutat a Fénycső 53V belseje. Most nem a porra gondolok, sokkal inkább arra, mennyire egy kaptafára készültek abban az időben a rádiók. Aztán pedig mekkora változások történtek a gyakorlati kivitelezésben. De erről bővebben majd később, ha már jobban fogok érteni hozzá és persze a későbbi készülékek birtokában is leszek jól. Ez valójában részben már megvalsult. Tehát azt a hálózati trafót más formában, fekve is el lehet helyezni a sasszin. Úgy látszik, a meglévő raktárkészlet akkor nagyobb úr volt a korszerű technikánál. Minden esetre itt AZ 21-es csövet használ a gyártó egyenirányításhoz, miközben később még ömlenek az AZ 1-esek bőven. A kimenőtrafó a hangszórón van és csak egy KF serleg látszik, na meg a szokásos hullámsávváltó. Hangolásjelző cső is van, mégpedig a jó öreg EM 4, csak itt annyira nem látszik.

Ilyen a Fénycső 53V külső megjelenése. Mindössze egy hangerőszabályozó és egy állomáskereső, na meg a hangolásjelző, melyről leakadt valahol útközben a külső gyűrű. Elég nehéz lesz pótolni, előbb jó lenne látni, hogyan nézett ki az eredeti. Valamint lesz mit túlórázni a ház megjelenésének javításán is, bár itt leginkább síkfelületek vannak. Ha beindul a külső ház felújító programom a tavasszal, lehet, hogy ez lesz az első munkadarab. Vagy egy másik, mert ha sorban haladok, akkor viszont nem ő áll a sor elején. Szép készülék lehet még belőle, ha jól összeszedi magát - ne meg persze a gazdája is... Hogy üzemelni is fog? Ami az allergiásokat illeti, nos, hát mindannyian Isten kezében vagyunk - hogy Gálvölgyi János időjárás-jelentését idézzem.

Fog még szerepelni itt a Fénycső 53V, most azonban egy újabb Terta 325-ös rövid állapotfelmérése következik. Hoppá, az ott egy eltörtént csatlakozó hüvely! Remélem, legalább a leggyakrabban használt antennáé. Na nézzük. Igen, sajnos az. Pofára eső zsíroskenyér esete. Sebaj, majd jól kicserélem egy alkatrész-utánpótláscéljára beszerzett és leromlott állapotú példányból. Sajnos kettő ilyen is van, illetve az egyiket már jól el is bontottam félig. Közben pedig kiderült, hogy lenne hozzá üres ház jó állapotban, csak el kellene menni érte a fővárosba. Az meg innen 220 km. Szóval nem egyszerű eset. Mihelyt szétszedek valamit, jól előjön hozzá alkatrész. Akkor most rakhatom össze? Ilyen az én szerencsém. Mintha annyira ráérnék. De legalább gyakorolom a szerelést. Áááá, egész eddigi életemben sem csináltam, szükségem van egy kis rutinra...

Az anyagfolytonosság terén szokásos módon komoly problémákkal küzdő skálahúrozáson kívül érdemes megfigyelni a tápellátás és az előbb máűr látott törött antennacsatlakozó sajátos megoldásait. Egyébként semmi izgalmas nincsen eme készülék belsejében, se por, se egérszar... Nem is nagyon mutattam volna, mint kétszáznyolcvanharmadik fotót (bezzeg, ha kacsa lenne!), de ez a rádió valamiért különleges, kilóg az egyforma 325-ösök közül.

Tessék csak megnézni közelről a hátlapon a típus-megjelölést! Ha ez igaz, és tényleg a sajátja a készüléknek, akkor ez a Terta 325-ös egy viszonylag ritka, úgynevezett halászsávos készülék. Ez azt jelenti, hogy a többnyire használható rövidhullám helyett a hazánkban eléggé hasznavehetetlen trópusi halászsáv nagyfrekvenciás tekercsei találhatók meg a hullámváltóban. Történt pediglen mindez azon gonosz megfontolásból, hogy a kedves vezetők jól rájöttek, hogy a rövidhullámon a kólamámorban fetrengő piszkos imperialisták követnek el aljas indokból rádióadást a hazai szocialista rend megbontása érdekében. Hát ejnye-bejnye, kedves imperialisták, de ha már van egy stabil konstrukciónk, akkor annyira nem kellene belenyúlni, inkább csak rontsuk el jól azzal, hogy egyik hullámsávon tegyünk be más tekercseket. Magyarországon mennyire jött be a trópusi halászsáv? Gondolom, semennyire, ott a vízen kint dolgozó halászhajók forgalmaztak egymással, illetve a parti központtal, legjobb tudomásom szerint, nem nagy teljesítménnyel. Az pedig innen kissé messze volt. Lehet, hogy ilyen készülékkel büntették azon kedvesrádióhallgatókat, akiket tetten értek, hogy a piszkos imperialisták gonosz adását hallgatták? Szerintem pedig a kóla volt az oka az egésznek!

A skálaüvegen nem is látszik, hogy halászsáv van a készülékben rövidhullám helyett. Ez volt az ellenség és a kóbor apácák megtévesztése érdekében hozott rendkívül helyes döntés. Magyarul nem gyártottak másik skálaüveget néhány darab rádiókészülék miatt. Mennyi halászsávos 325-ös épülhetett vajon abban az időben? Merthogy nem tudok utána másik típusról, amelyben ezt a változtatást véghezvitték volna az eredeti kivitelhez képest. Az egész rádión viszont meglátszik, hogy bizony eltelt néhány év a gyártása óta. Az a pocsék zsákvászon például nem mutat jól a hangszóró előtt. Na őt lesz nehéz pótolni, vagyis kicserélni valami normálisabbra. Lehet, hogy csak ki kellene húzni feszesre és rendesen leragasztani normálisan. Már ha közben el nem szakad. De inkább ez, mint egy tarka szövet. Olyat is láttam már. Brrr, rémálmaimban se jöjjön elő!

Ha esetleg még nem lett volna elég, akkor itt egy újabb példány a Terta 325-ös rádióból. A jó hír viszont az, hogy minden további többlet-információ nélkül egyelőre ez az utolsó. Nyáron kezdtem el állapotfelmérni a készülékeimet, aztán pocsék idő lett és most arra várok, hogy ismét lehessen dolgozni kint az erkélyen. Továbbá úgy néz ki, hogy lesz egy garázsom is. De nem iszok előre a brummogó málnazabáló mézpazarló erdőlakó barna barátunk télikabátjára. Majd jól beszámolok ám úgyis erről időben. Addig tessék jól megtekinteni, hogy ez a készülék is látszólag nagyjából rendben van. Persze a látszat néha csal.

Még innen nézve is egészen elfogadható állapotú ez a Terta rádió. Szakadt skálahúrzsinórokat sem látok lógni, ez már egészen bíztató jel. Terveztem, hogy még ebben a hideg időszakban jól előveszek a szobába egy készüléket és azon fogok skálahúrozást gyakrolni, ízes magyar mondatok emlegetése közben. Aztán jöttek a telefonok és annyi benti munkát adtak, hogy rádióra eddig nem került sor. De jelen pillanatban még gyenge két hónap a tél hátralévő része, abba sok minden beleférhet. Keresek tehát egy kis helyet valamelyik polcon és oda beköltözik átmenetileg egy sasszi. Ez jó ötletnek tűnik?

Szóval az úgy volt, hogy a Bubernyák néni két virágcserepet tartott a rádiókészülék tetején, egy kisebbet jobb oldalon és egy nagyobbat balra. Mindkettőt előszeretettel túlöntözte rendszeresen, olyannyira, hogy a rádió tetején még a furnérlemez is felázott. Ugye mindez jól látszik a képen? Tehát lesz mit túlórázni majd abban a garázsban, csak jussak el odáig. És persze ne felejtsem el vinni magammal a fényképezőgépet is, hogy ne csak halat fogjak, hanem közben pártértekezletet is tudjak tartani...

Asszony pajtás tekintete jól elárulja, hogy megint éppen mi a fészkes fenére készülök. Nos őszintén szólva néhány készüléket szeretnék ideiglenesen elhelyezni Levente fiam szobájában, hogy aztán majd jól rendbehozzam őket és talán néhány darabnak új gazdája is akad később. Nem akarok hosszabb távon ennyi Terta 325-öst birtokolni. Négy készüléket viszont megtartok, mert tervem van egy kísérletre, miszerint mai lemezjátszóról hajtanám meg e régi rádiók egyetlen bemenetét. De ezt még erősen elméleti terv, gyakorlatban el sem képzeltem idáig. És persze Nelli is marad, ha nem is itt, ebben a szobában.

Dáridózzon velem és sztárvendégeimmel! Ez nem Kristófom jelmondata, sokkal inkább annak a kedves teste trombitaművész úrnak tulajdonítható, aki később gázóra visszaállításával volt gyanúsítható. Minden esetre egy kiváló másik színművészünk jól ki is parodizálta, miközben kezeit a saját testén rakosgatta ide-oda. Innentől kezdve szoktam én itthon ezt emlegetni, amikor olyan munkát végzek, miután vagy öt liter víz locsog le rólam, utalva az eredeti fiatalember ezirányú képességeire nemkülönben. Na tessék jól kibogozni most ezt a mondatomat! Kristófom ilyen veszélynek nincsen kitéve, mármint hogy súlytöbbleténél fogva erenvedne. Inkább a két féltégla állandó cipelése jelenthet gondot, hogy el ne vigye a szél...

Bemegy a nőgyógyász a rendelés után az étterembe és felsóhajt: végre arcok! Szóval valahogy így voltam vele én is, amikor a sok rádió után elővettem egy telefont, ráadásul egy LB 37-est. A korábbi évek slágere kissé megkopott nálam mára, valamint az idő is jól elszaladt. Mire ez a fotó elkészült a szétszedett és félig már lecsiszolt házzal, már júniust írtunk. Ez még nem is lett volna akkora baj, de utána nem követte másik 11 darab. Sebaj: álltam már olyan ember mellett, aki látott már fényképen olyan gyárat, ahol úgy dolgoztak, hogy ha aznap csak egyetlen munkadarab készült, de az minden szempontból hiábtlanra sikerült, akkor már elégedetten mehettek haza, mert aznap jól dolgoztak. Ez nem vicc, úgy 2001 környékén történt ebben az országban. Tehát az LB 37-es telefont felújító projekt igenis folytatódik, ha a mennyiség helyett a minőség kerül is előtérbe.

Ezekben a dobozokban pedig újabb adag videokazetta költözik el jól azúj gazdájához. Korábban említettem már, hogy nálam hegyekben állt, de évek óta hozzá sem nyúltam. Magam is furcsállom, miért nem jutott eszembe hamarabb, hátha valaki még hasznát veszi. Mindegy, gyorsan meghirdettem és több részletben elvitték. Ami maradt, arról egyrészt jó lenne valamilyen formában lementeni a felvételt, másrészt az már vállalhatóbb mennyiség, ahol helyet foglal, oda nem igazán tudok mást pakolni. Bár, ha azt veszem, a Mozart zeneszekrényem alsó hanglemeztartó fiókjába is befért 9 doboznyi telefon... Hogyan? Azt még meg se mutattam? Akkor figyelmet kérek, mert most jön!

Ugye milyen szép! A Fénycső Kisszövetkezet utolsó terméke volt, olyan 1956-57 körül gyártották. Aztán megszűntek. Mérete és korabeli ára alapján annyira sokat nem gyártottak belőle, mert sejtették előre, hogy nem a termelőszövetkezeti dolgozó és a bányász fogja megvásárolni. Nem volt saját fejlesztés (na jó, maga a szekrény igen), a telefongyári 426-os rádió mellé Csehszlovákiából hoztak lemezjátszót. Az van ott középen a rádiórész alatti fiókban. Legalul pedig a hangszóró szövetével burkolt lemeztároló szekrény. Egy ideje megvan már valójában, csak eddig a lenti közös tárolóban lakott, csak onnan már el kellett jönnie. Elég is volt két részletben egyedül felhozni! Ennél jobban már csak elhozni az előző tulajdonosától, úgy, hogy 6 másik készülék is jött vele együtt a kocsiban... Ezekben a készülékekben benne van az anyag, méghozzá keményfa formájában. Akkor pedig még nem beszéltem a telefongyári nagy zeneszekrényekről, úgymint 528 és 529K. Nagyok, egyben vannak, nem lehet szétszedni és vagy 60 kg súllyal bírnak. Helyem sem lenne elhelyezni, pedig ha most nem bírom beszerezni, később esélyem nem lesz rá.

Akkor még úgy gondoltam, hogy ez a készülék mindenképpen tartalék alkatrész-utánpótlás lesz. Se zsinórok, se másik készülékház... Merthogyez nemcsak piszkos, törött is. Aztán végül mégis működő telefon lett belőle. Ehhez kellett vagy 9 hónap gondolkodás és raktározás. De itt mindenképpen azt mondtam, hogy elbontom. Szőttem is mindenféle terveket, például hibrid készülék visszaalakítására. Aztán azokat megoldottam másképp. Vagy maradt hibrid, elrettentő példaként az utókornak. De ne szaladjunk ennyire előre. Azóta mégis lettek selejtezett és elbontott telefonok. Csak nem ő!

Belőle ennyi maradt, ami még használható valamire. Gondoltam én, a kis naív, hogy majd kell hozzá egy vajszínű ház (mondjuk hogy honnan a bánatból, azt nem tudom), meg persze zsinórok. Végül aztán kiderült, nem kell annak a háznak feltétlenül vajszínűnek lennie. Ha van más színben, ráadásul még a többi, azonos színű alkatrész is fellelhető hozzá, akkor megoldottam a keleti kérdést. Na ehhez kellett 9 hónap! Az újszülöttet pedig úgí hívják, hogy... nem lövöm le a poént, majd jól kiderül későbbi írásaimból, addig még számos más érdekességet is bemutatok ám.

A törött ház pedig ment a kukába rögtön. Hiába nincs helyette másik, ötletem se, hogyan lehetne mégis megmenteni. Viszont lesz néhány más alkatrészem javítás céljára. Szakadt hallgató, menthetetlen keletnémet számtárcsa, sőt, szakadt csengőtekercs is akadt már a praxisomban, hogy hirtelen néhány példát említsek. Merev és szakadt zsinórok, hajjaj... Azokból lassan lesz egy dobozra való, mert nem dobtam még ki őket, hátha egyszer beugrik, mit lehet velük kezdeni. Tovább megyek, két törött és pillanatragasztóval összeragasztott műanyag kézibeszélőt is őrzök kint az erkélyen. Mintha annyira sok helyem lenne. Csak nem hordják el a madarak, amíg nem vagyok itthon. Tettem ki némi rossz diót, meg szalonna-maradékot nekik, de azt sem nagyon látogatják. Lehet, a kézibeszélő elriasztja őket...

Bezzeg ő jól elkelt a ... gazdaságos piactéren jó pénzért! Meg tudom érteni: egyrészt elég jól sikerült a felújítása, majhogynem szebb, tartósabb lett a szürke festés, mint némelyik piros, vagy pláne fekete. Lehet, hogy az LB 37-esek a lelkük mélyén mindig is más színűek szerettek volna lenni az unalmas feketénél? Másrészt pedig jött egy emberke, aki gyerekkorában az űttörővasúton szolgált és ott ilyen kurblis telefonok üzemeltek. Most pedig szeretett volna egy készüléket emlékbe. Hogy mik vannak? És mik nincsenek? Például a készülékhez társuló szaktudás az nem volt, ezért jól fel is világosítottam az illetőt, hogy a telefon csörömpölni akkor fog, ha a készülék vonalágait egy másik LB telefonéval jól összeköti. Mi tesz isten, kiderült, van már neki egy bolgár TM 50-ese! Jól összekötötte és máris vidáman, önfeledten csilingeltek a készülékek. De itt, a képen még az én házi telefonközpontomba bekötve üzemelt. Nagy forglamat a központtól mintegy másfél méterre elhelyezve nem bonyolított le... Viszont eladva lett egy kis pénzem év végére.

Habár alapos külső és persze belső kitakarítást követően elég szép lett, ő még mindig nem az új ötéves terv része. Itt már szellemi síkon erőteljesen körvonalazódott, hogy pontosan mit kell tennem annak érdekében, a műanyag házas távbeszélő készülékeim egy részét újra kitűnő esztétikai állapotba hozzam. Nem tudom azonban, mennyire fogom tudni majd a kb. két hónap múlva készített felvételekkel jól érzékeltetni a változást. Állítólag látszik. E sorok is bizonyítják, hogy egyrészt mennyire nem időrendben haladok a munkám bemutatásával, másrészt minden szakmai titkot azért nem szeretnék világgá kürtölni. Harmadrészt azóta jópár telefonnak új gazdája lett, a képen látható példánynak is. Piros CB 667-esből alapvetően három darabot szeretnék megtartani: piros és fekete zsinórokkal, valamint fehér és a talán kevésbé hozzá illő, minden esetre érdekes fekete számtárcsával. Végül majd jól szerepeltetem őket csoportképen.

Tessék szépen elhinni nekem, hogy ő pedig igenis egy hibrid készülék. Most elnézve leginkább egy fekete CB 667-es volt eredetileg, melynek házát piros 76-osra cserélték galád kezek egy NDK számtárcsa kíséretében. Ha ez még nem lenne elég, én meg szemet vetettem azokra a gumilábakra. A napokban gondolkodom, mivel pótolhatnám a réges régi és bizony sok esetben szétporladó lábakat. Jobb ötletem nem lévén a filcbetétes bútorláb a nyerő jelenleg, melynek műanyag házában a szeget 3-as csavarra cserélném. Gyártok belőle egy próbadarabot és óvatosan közszemlére bocsájtom. Lehet rám kígyót-békát kiáltani, vagy akár szívesen fogadok minden építő jellelgű ötletet nemkülönben.

Ezeket az általam annyira nem kedvelt CB 555-ösöket megint mi a fenéért vettem elő tavaly augusztusban? Akkor biztosan jó okom volt rá, ha más nem, hát az, hogy kerestem valamit és erre hát nem ezek jöttek elő! Ki emlékszik már arra? Én nem. Pedig mintha hirdettem is volna őket. Csatlakozóm is lenne arra a jobb oldalira, más kérdés, hogy a zsinórját ki lehetne szintén cserélni eredetire. Merthogy ő most nem az. Igazi a szövetborítású lenne, mégpedig csavaros fali csatlakozó aljzattal, miből ugye nem lehet kihúzni a készüléket. Bezzeg azok az ötvenes évek, ahogyan már jól érintettem párszor ezt a kérdést, ha eszembe jutott a mai szemmel nézve furcsa technikai megoldás. De még CB 667-est is láttam ilyesféle szerelvénnyel, sőt, mi több, valahol van is efféle csatlakozóm elrejtve. Amikor előszedem ezt a szériát is revízió céljából, majd jól alkotok ilyen készüléket is. Csak el ne felejtsem. Cavinton van? Igen, hány dobozzal adhatok? Miből?

A szörnykészítés úgy látszik, ma mégis elmarad. Pedig hozott anyag az volt hozzá bőven. Hacsak nem ez az egykoron jobb napokat látott markológép lesz az alapja. Mármint a szörnynek. De inkább a még használható alkatrészek kitermelése érdekében ragadtam hozzá csavarhúzót. Meg persze minden talpalatnyi hely számít, amikor ennyi itt a hozott anyag. Honnan is ismerős nekem ez a helyzet? Csak nem egy kolléga honlapjáról? Egyre jobban hajlok afelé, hogy az évek óta porosodó kacatot jó nagy ívben hajítom ki a ... szóval az ablakon. De erről majd a következő részek valamelyikében mesélek. Mára megköszönöm a figyelmet és további jó szórakozást kívánok!