Ezeknek a készülékeknek lelkük van. Gyenge műszerezettséggel ellátva, kevés szabadidő és hely birtokában próbálom meg feltárni a beszerzett telefongyári és egyéb régi rádióimat, nem megfeledkezve a vezetékes telefonokról. Ehhez képest mi szerepel megint a nyitóképen? Hát nem egy velociraptor, az biztos. Mutatom, mire jutottam eddig idén a lassan egy éve tartó új érdeklődési körömbe tartozó tárgyak vizsgálatával! Siessünk, mindjárt itt a tél és jön a Mikulás!

Tanakodott a kedves hölgy, hogy milyen ábrázattal jelenjen meg a nagyérdemű előtt. Hogy úgy láttassék, mint egy müvész (igen, így rövid ü-vel)... Ja nem, ez egy régi kabaré szövege, ahol egy korabeli rádióműsort parodizálnak. De miért ezek jutnak az eszembe ennyi idő után? Talán mert szerettem azokat a műsorokat hallgatni, ha nem is ezeken az ötvenes-évekbeli készülékeken. Majd megmutatom én jól, milyen rádióm volt sokáig! De most arról van szó, hogy gondok adódtak a gondos csomagolást illetően, végül erre a papírdobozra és régi pokrócra esett a választás. Ez aztán megvéd a gonosz és ádáz futárszolgálat ármánykodásaitól ám. És megvédett! Majdnem. De ezt később úgyis megtudod, ha akarod, ha nem.

A nyitókép kacsájáról még annyit mondok, hogy nekem nem sikerült ilyen jó fotót készíteni még, van viszont egy képmegosztó oldal a világhálón, ahol rendre találok szebbnél szebb felvételeket. Közben azért én is fotografálok csőrös hápogókat. Azonban ezen a képen nincsen kacsa. Ez a kicsi vízesés szintén a tapocai Malom-tónál látható és érdemes is felkeresni és megtekinteni, mert szép.

Addig sikálom, amíg meg nem győzöm magamat, hogy ezt a telefonkészüléket nem kell felújítani - című műsoromat látja a Kedves Olvasó. Avagy hogy néz már ki az a rádiós cikk, amelyben nem szerepel telefon. Elvégre ő volt először, mint szakma, aztán mint hobbi. De tényleg: milyen az, amikor a posta központi javítóműhelyében az eredeti zsugorfestést csak egy kicsit megcsiszolva arra ráfestenek. Hát így, tessék jól elszörnyülködni. Egyébként nem olyan vészes a helyzet, csak át kell jól minősíteni ezt is, mint a telefontársadalom kis különce, azzal a TM 50-es kézibeszélővel, máris különleges védettséget élvez. Még az oldalán látható fehér festékfoltok ellenére is. Azokkal a rozsdás csengőcsészékkel azért majd kezdeni fogok ám valamit.

A dobozban és a takaróban egy újabb Terta 325-ös bújt meg. Biztosan fázott. Nem emlékszem, milyen idő volt május 21.-én. Egész jó állapotban van előlről nézve. Fel kellene újítanom, vagy kijelölnöm megőrzésre. A kettő nem feltétlenül jelenti ugyanazt: lesz, ami marad és lesz, ami rendbetéve eladásra kerül. De nem idén. Ugyanúgy nem kell 25 darab egyforma rádió, mint ahogy 76 darab egyforma telefon sem. A papírdobozt azóta kidobtam, a takaró maradt. Jó lesz még valamire, jelenleg éppen por ellen védi, ami kint van az erkélyen. De ha jön a hideg, be kell hoznom, amiben hangszóró van. Vagy kiszedni csak a hangszórókat. Ez egy őrült ötlet? Szükség törvényt bont.

Tessék, már megint egy kóbor cső! Stray tube, mondaná az angol... Hogy ezek folyton elcsavarognak, ha csak egy kicsit is nem figyelek oda. Ezúttal egy ECH 21-es szabadult el a foglalatából néhány napra. Persze kibontáskor megcsíptem és jól visszaraktam a helyére. Majd adok én neked elmászkálni. Tessék inkább középfrekvenciát előállítani, meg keverni, erősíteni, stb. Ja ahhoz feszültség alá kellene helyeznem. Tartok tőle, hogy csak úgy bedugjam a konnektorba. Előbb valami védelmet kell építenem.

Letakarítva és összerakva egész pofás kis készülék lett ez a német eredetű példány. Hosszú ideje gondolkodom már azon, végül is gyűjtsem-e más országok távbeszélőit, vagy maradjak csak a magyarnál. Egyrészt abból már nagyjából megvan az elérhető választék, másrészt mindig bepottyan egy-két idegen is a beszerzett magyarok mellé. Van, hogy együtt adják. Tucatjával olcsóbb. Na jó, egy-egy darab még elmegy, de ebből biztosan nem lesz 30 egyforma. Idővel aztán majd a magyarból se. Csak győzzem kivárni.

A korábban elképzelhetetlen vezérlőkocsi most már megtalálható Tapolcán is. Pedig még itt nem tartottunk a nyári menetrendnél. Jóllehet német eredetű, végül nem töltötte be nálunk azt, amire készült. Használják, de mégsem az igazi. De szerintem erről bővebben majd a szakirányú cikkben számolok be. Vagy mégsem. Igazából nem értek a vasúthoz, gépészetéhez pláne nem, csak mivel szeretem és fényképezem, ezért elmondhatom, hogy egy adott jármű akkor ott volt.

Az első komolyabb zivatar után ezt a szivárványt sikerült lencsevégre vennem. Június elején nem volt ajánlatos éppen abban az időben régi rádiót próbálni, mert az erőteljes recsegésen kívül, ami a hangszóróból főleg nagyobb hangerőnél hallatszott volna, még a készülék arra érzékenyebb részei akár tönkre is mehettek volna a hálózati feszültségben fellépő hirtelen megugrások miatt. Létezik egyáltalán ilyen, mármint hogy a régi rádiót ez kinyírja? Nincsenek ilyen tapasztalataim, ezért is kérdezem magamtól, illetve a nagyérdeműtől szintén. Nekem szerencsére még semmimet nem tette tönkre a ménkű. Tessék tehát nézni ezt a szivárványt.

-Hát te? Mit csinálsz itt? -Nem látod? Tollászkodom. Szeretek a vízben paccsogni és rendbe kell tennem a ruhámat. Folyamatosan ezzel foglalkozom, hogy mindig vízhatlan maradjon.

Ilyen állapotban találtam meg a következő készüléket. Az egy dolog, hogy a középső ECH 21-es elszabadult, bár nem igazán értem, hogyan tudnak ezek a csövek megszökni a foglalatukból. Lehet, hogy éppen ezért volt a két, meghajlított drótszál a kis bakelit gyűrűvel, ami már a legtöbb készülékből hiányzott. Nem tudom elképzelni, mennyit cipelhették annak idején ezt a készüléket, hogy valamilyen formában rögzíteni kellett benne a csöveket. Egyszer hazavitték a boltból, az biztos. Aztán néhányszor el kellett vinni a szerelőhöz is. Most pedig a futár elhozta nekem, hogy a sok darabból néhányat megpróbáljak szóra bírni. Természetesen arról a szalagkábeles toldásról néhányszor még jól meg fogok emlékezni ízes magyar mondatok formájában. Naná, hogy észrevettem én is, és böki a csőrömet rendesen, majd visszatérek rá. Csak nehogy az agyára menjek a kedves olvasónak. Ááá, nem szoktam!

Látszólag nagyjából rendben van a készülék, leszámítva persze a szakadt skálahúrt, a port és a beleragadt egyéb koszt, amit végül majd csak kénytelen leszek nedves törlőkendővel eltávolítani. De ehhez szét kell szedni a rádiót, kivenni a csöveket és még akkor sem biztos, hogy hozzáférek mindenütt. Továbbá az egyes alkatrészekbe sem látok bele, melyik ellenállás értéke változott meg, melyik kondenzátor kezdett el átvezetni és így tovább. Ellenállást tudok mérni, kapacitást és esetlegesen induktivitást azonban most még nem. Beszerzés alatt áll tehát egy komolyabb kéziműszer, utána pedig egyszer majd szükség lesz egy szignálgenerátorra is, ha némi hangolásra adnám a fejemet.

A sasszi fémlemeze alatt még számos alkatrész található. Ha esetleg nem mutattam volna, most jól megteszem akkor. Mint az köztudott, úgysem szabadulsz... Nagyobb teljesítményű fekete huzal- és kisebb zöld fémréteg-ellenállások láthatók, na és a korabeli átkozott kátránytöltésű papírhenger-kondenzátorok. Egyes szakvélemény szerint ezek úgynevezett kivágós típusú alkatrészek, magyarán szólva minden méricskélés nélkül érdemes ezeket azonnal kivágni innen a  p...ába. Hiába na, ha egyszer átvezetnek, nagyfeszültség esetén ne adj isten átütnek, elég nagy galibát tudnak okozni. Bal oldalon, az árnyékban az állomáskereső mechanikája bújik el, mellette jobbról mindjárt a középső potméter dupla tengelyéről hajtott sávnyújtó mechanikája látható, a skálazsinór itt is éppúgy szakadt és ott lóg lent az összes. A sávnyújtónak rövidhullámú vételnél van jelentősége, ahol a normál állomáskeresőt csak egy-két milliméterrel odébb állítva máris 3-4 adót átugorhatunk. A középső egyébként a hangszínszabályozó potméter - igen, én is látom szegény romos állapotú kondenzátort, majd őt fogom kicserélni legelsőnek, mielőtt beüzemelem ezt a készüléket. Végül jobb oldalon a hálózati kapcsolóval egybeépített hangerőszabályozó foglal helyet, de ugye mindezt alulról szemléljük, tehát a rádiót ismét a talpára állítva az oldalak megfordulnak.

Itt még nem alkalmaztam a jelenleg használatos technológiát, mely kísérleti fázisban van egyelőre, másrészt félő, hogy nem tudom egészen jól visszaadni fotográfiák segítségével, mire is gondolok pontosan. A lényeg a műanyag polírozás, jelenleg csupán kézzel és még nem igazán a legmegfelelőbb ruhaanyaggal. A következő példányt nappali fényben kell megpróbálnom lefotózni, hátha úgy látszik, hogy csináltam valamit. Mondanám, el kell jönni és megnézni... A jelek szerint a rendelkezésemre álló CB 667-es és 76-os készülékek kb. 80 %-ára ráfér ez a külső felújítás. Addig marad a képen is látható állapot, a fekete ház meg egyébként is hálátlan fotótéma.

Még egy fényképem van a tapolcai Malom-tóban úszkáló halakról, aztán hasonló képre kicsit várni kell. Nem igazán tervezem ilyesmivel foglalkozni, ha valahol látok hasonlót, jól - vagy rosszul - lefotografálom.

Csak ez a kötés, csak ezt tudnám feledni! De inkább mégsem, hanem jól megmutatom, elrettentő példának, arra az esetre, ha Kókány Berci barátunkhoz hasonlóan valaki más is erre vetemedne. Nem is magával a kötéssel lenne a probléma - bár ha már kötés, akkor vagy jobb lenne inkább az eredetit leforrasztani a kapcsoló megfelelő pontjairól, hogy ne is legyen kötés. Vagy legrosszabb esetben kis csavaros szorítót felfogatok a ház belsejére, a hátlap mögé. Na de hogy az eredeti hálózati kábel levágott csonkját egy darab, antennához való szalagkábellel megtoldani? Ami ugye nem igazán erre a feszültségre van méretezve, magyarán átüthet. Emlékeim szerint ezt itt jól lebontottam gyorsan és a szalagkábelt eltettem, későbbi műsorvételi célokra. Merthogy ilyet manapság már nem árulnak a villamossági boltban. S hol van már az a villamossági bolt... Ember szitkozódj és mentsd a régi értéket!

Hiába próbáltam erőltetni a témát, de a délutáni napsütés nem engedte működni a villanót és így továbbra is homály fedi az állomáskereső tengelyét és annak környékét. Pedig itt vannak nagyfrekvenciás tekercsek és kondenzátorok, valamint hajszálvékony vezetékek, melyekről azt olvastam, hogy elég egy kicsit is megmozdítani, arrébb hajlítani és volt vétel, nincs vétel. Szóval nem játék. Ehhez képest végig zötykölődött Vásárosnaménytól Bázakerettyéig a jó öreg Terta 325-ös a nagy Magyarország rögös útjain, én meg szeretném itthon szóra bírni... A rövidhullám sávnyújtója úgy működik, hogy a műanyag cső belsejében vasmagot húzunk lassan ide, meg oda, a csőre tekert huzal, mint tekercs alatt. Ezáltal finoman elhangolunk egy áramkört, amennyire tudom, de a tapasztalt öreg rádiós rókák majd jól kijavítanak.

Ezek a gácsérok annyira nincsenek hozzászokva az ember közelségéhez, mert a patak túlsó partján merészkedtek csak ki a vízből, amikor éppen nem járt arra senki. Emberek közeledtére pedig elrepültek. Nem sokáig jelentettek tehát fotótémát. Nem baj, majd egy következő alkalommal jól megfigyelem őket. Ha nem felejtem el, még viszek nekik kukoricát is.

Ő már egy másik rádiókészülék, teljesen véletlenül egy újabb Terta 325-ös. Azért van más telefongyári rádióm is, azokat szintén jól megmutatom. Sőt, még életre is próbálom kelteni, lehetőség szerint. Ezzel a most mutatott készülékkel talán túl sok gondom nem lesz. Legalább is, valaki már járt benne előttem. Ezt abból gondolom, hogy kicserélt benne egy, egyébként fontos alkatrészt. Ugye észreveszed, melyik az? Azazhogy mindjárt ketten vannak, pedig az eredeti egy darab volt. Ezzel némileg segítettem is a hozzáértőknek. Hogy a fehér papírházas kondenzátor minőség szempontjából mennyire különbözik a korábban látott feketétől, arról még nincsenek tapasztalataim. Annyi biztos, ha egyszer lesz kapacitásmérőm, illetve megtanulom jól kideríteni az átvezetést, biztosan ki fogom cserélni színtől függetlenül az adott példányt, ha magát a készüléket egyébként szeretném beüzemelni. Elbontásra ítélt romos példányból mentek-e át korabeli alkatrészt? Nos, ez még a jövő zenéje. Itt most szépen látszik a bal oldalon a nagyfrekvenciás rész, ahol nem nyúlka-piszka, ha rádióvételt akarsz.

Még mindig azon rágódom, adjak-e el idegen eredetű telefonkészüléket? Őket ugyanis nem gyűjtöm, ennek ellenére rendszeresen jön be a magyarral együtt nyugati és keleti, ilyen, meg olyan minőségű telefon. Összehasonlítani jó, bár néha hajlamos vagyok arra a  következtetésre jutni, hogy évtizedekig ragaszkodtunk a mi jól bevált egy-két fajtánkhoz, miközben a külföld folyton változtatott és ezerféle telefont gyártott. Nem tudom, melyik volt jobb, illetve olcsóbb: a hatvanas évektől kezdve egészen a kilencvenes évekig ragaszkodni a CB 667-eshez, majd a CB 76-oshoz, mire nagy nehezen bejöttek a korszerűbb telefonok. Volt olyan része az országnak, ahol az említett két típust nem is ismerték, mert egyből az új váltotta le a jó öreg fémházas kurblis régit. Ezt a német nyomógombosat viszont jól lefotóztam a benti székemen is, hogy ha mégis piacra dobnám, akkor már csak azt kellene keresgélnem napokon át, ízes magyar mondatokat emlegetve, hová a mádi büdös p......ba raktam a róla készült képeket!

Úgy döntöttem, mégsem pusztítom el a Földet! Ja nem, ez a korábban általam sokat emlegetett Fantomas szövege volt. Még szerencse, hogy kopasz barátunk (barátunk? inkább a medvesajt) így döntött, különben nem tudtam volna lefotózni ezt a mini-vízesést a tapolcai Malom-tónál. Miután mindenki jól kigyönyörködte magát benne, máris rátérek a címben említett rádió-lélektan alapvető kérdésére: eredetit, de csak dísznek, vagy működőt, de nem eredeti alkatrészekkel?

Az eredeti egy ötvenes-évekbeli, kétszer 32 mikrofarádos elektrolit kondenzátor volt, tehát egy hengerben két alkatrész, két külön pizitív kivezetéssel az egyik oldalon és közös negatívval a másikon, az alumínium ház túlsó végén. Jó eséllyel kiszáradhatott, kapacitását vesztette, ennek következtében nem szűrte a hálózati feszültség egyenetlenségét, s az kijutott a hangszóróra, búgás formájában lehetelenné téve a jó vételt. A 32 mikrofarád ma már nem szabványérték, 33, vagy a következő 47 mikrofarád áll rendelkezésre, fontos, hogy legalább 350 voltos legyen a beépítésre kerülő új alkatrész. Utóbbi kapacitásértéket választotta az előttem dolgozó műszerész, lehozta a két pozitív vezetéket, a negatív pontokat pedig arra a kis bakelit lécen lévő forrfülre közösítette, ahol valószínűleg a többi azonos potenciál, magyarul jó eséllyel a testpontok szintén megtalálhatók. Tehát egy valószínűleg működő készüléket látunk, ahol az eredeti alkatrész ki lett kötve, de az is lehet, hogy el is távolította tisztelt elődöm. Ezt jól lesasoljuk rövidesen!

Ezt a képet meg mi a fészkes fenéért készítettem el? Hacsak azért nem, hogy jól érzékeltessem a sávnyújtó elszakadt húrozását. Kissé látszik a kerék, amin keresztül a zsinór fut, a középső tengely hajtaná tovább, ha folytonos lenne. Mármint a zsinór. A külső tengely elforog a belső fölött, ami pedig a hangszínszabályozó potenciométer. Kezdő rádiósként sok értelmét nem látom, hogy például rövidhullámú vételnél - ezt sikerült eddig összehozni csupán a kipróbált készülékek esetében - miért kell még azt a kevés magas hangot is részben, vagy lecsavarva teljes egészében elvenni. Fehér, vagy fekete, ezeknél a papír-kondenzátoroknál két eset lesz: ha lesz komolyabb műszerem, kimérem őket, és szükség esetén cserélem, ha nem lesz, akkor a kapcsolási rajzot tüzetesebben tanulmányozva, illetve tapasztaltabb kolléga tanácsát kikérve behatárolom azokat, amik hiba esetén nagyobb galibát tudnak okozni.

Két szomjas olajfaló ácsorog a kútnál Tapolcán. Régen ez a hely sem így nézett ki, majd jól megmutatom ezt is egy önálló cikkben. Szerencsére van bőven képanyag az elmúlt 20 évből. Ha marad az októberi tavasz, visszatérek én, mint a szatellit.

Csak addig erőltetem a témát, míg az összes olvasó téli lábbelije egészen tele nem lesz vele. Szóval a Terta 325 nagyfrekvenciás részénél tartottam, ezen a felvételen már sokkal jobban látszik az állomáskereső mechanikája. A sasszin belüli húrozás hajtja a kettős forgókondenzátort, a sasszin kívüli, s most jó eséllyel szakadt zsinór pedig a skálamutatót. Egy dolog lesz megtanulni újra húrozni, mint említettem, szaftos magyar mondatok kíséretében, viszont a két mechanizmusnak szinkronban is kell ám lennie. Kitartó munka lesz, kitart Karácsonyig. Hogy melyik Karácsonyig, az már más kérdés...

Újabb fekete CB 76-os került eladó sorba a korábban említett közel 30 darab egyforma készülékből. Végül majd egy darab NDK számtárcsás telefont és egy darab lengyel számtárcsás telefont szeretnék megtartani ebből a színből. A CB 76-ost még ma is lehet használni bármely szolgáltató vezetékes vonalán, némi kis átalakítással akár hívásra is. Igaz, hogy ez megnöveli az árát, de érdemes kihasználni, ha valaki szeretne egy jó állapotú régi és üzemelő készüléket az otthonába. Ez itt a reklám helye volt. Na de hogy valakinek az otthonában közel 500 darab legyen... Vannak bőven ennél régebbiek és ennél rosszabb, időnként sokkal rosszabb állapotúak is számosan. Őket majdnem többre tartom az itt láthatónál, főleg az alkatrész-utánpótlás miatt. Viszont eladni már jóval nehezebb lesz. De kiváló dísztárgy lehet szép állapotban, s ez sem egy utolsó szempont.

A Malom-tó irányából a patak mentén dél felé haladva egy másik, szintén egykor volt vízimalom részben felújított maradványa látható. Kacsa viszont egy darab nem sok, annyi sem. Szívesen elképzelnék ide egy forgó lapátkereket, biztosan több látogatót vonzana.

Ha az előző készülékre azt mondtam, hogy egészen rendben van belülről, akkor ez a következő Terta 325-ös, ha lehet, még tisztább. Persze valamennyi por és rárakódott kosz minden rádióban megtalálható, hacsak nem volt fóliába becsomagolva évekig egy zárt helyen. De gyanítom, hogy üzemképesség szempontjából az se tett volna jót neki. Meg nem a vitrinbe gyártották annak idején, hanem mert szükség volt rá, használták. Más kérdés, hogy melyiket milyen körülmények között és utána, már használaton kívül hogyan tárolták. A készülékház belső felének csak egyszerű és egyenetlen festése van, azt elég nehéz nedves tisztítóruhával letörölni. A sasszi pedig a rajta lévő alkatrészek miatt okoz gondot, ott majd kisebb méretű törlőkendővel fogok jól próbálkozni, amíg az idő kint lehetővé teszi. Itt ugyan nem látszik, de korábban céloztam már rá és még ebben az anyagban jól megmutatom, melyik eredeti alkatrész hiányzik a rádióból. Az egy egyenirányító cső ott a képen fekvő helyzetben? Igen, AZ 1!

A sasszi tetején, a hang végerősítő EBL 21-es cső és a hálózati trafóra szerelt feszültségváltó, illetve annak vezetékezése mögött jól látszik a skálamutató ép húrozása, valamint még a hangerőszabályozó poti szára is kivehető. Nos, ezek az eredeti állapotú készülékben, ebből a szögből fényképezve nem látszanának, ugyanis eltakarná őket a gyárilag itt elhelyezett negyméretű fémházas kettős elektrolit kondenzátor. Ő azonban üzemképtelenségének sejthető okán nemcsak kikötésre, hanem jól eltávolításra is került, nem őrizvén tovább a látszatot, megtartva ellenben a rádió működését. Na most legyek okos: eredeti, de dísz, vagy módosított, de jó? Végül is lehet, ezért szereztem be ennyit ebből a fajtától, legyen hát ilyen is, meg olyan is belőle. A többi bontódik, avagy valamilyen szintű javítást követően eladásra kerül. Csak jövő héten és még jövő évben is ilyen jól tudjam mai határozott döntésemet...

Finoman szólva kissé ütött-kopott ez a példánya a Terta 325-ösöknek, ennek ellenére egyébként belső állapotát tekintve ő lesz az, aki meg fog szólalni aznap este, mikor is a képek készültek pedig róla. Az időutazók következő összejövetele viszont múlt hét szerdán kerül majd megrendezésre. Ha rájövök, hogyan lehet ide kisfilmet beszúrni, jól meg is tudom mutatni a róla készült néhány másodperces mozgóképet, ahol a sötét szobában egyedül a skálavilágítás gyenge zöld fénye látszik és éppen egy külföldi adó szól rövidhullámon. Nem túl megggyőző, de állókép az viszont készült és őt be tudom ide illeszteni. Ez még egyike volt a legelső üzembe helyezési kísérleteimnek, amit viszont később idő hiányában nem folytattam. Másrészről azóta gondolkodom rajta, miképpen bírjak behozni egyetlen átva rádióadást középhullámon. Valami nagyon jó földelés és nagyon erős antenna kellene. Kissé visszaveti lendületemet, hogy a korszerűbb rádiómmal sem jött be semmi középhullámon, sőt, adott frekvencián pont ugyanazokat a légköri zajokat produkálta az a készülék is. Zalában nem lenne már egyáltalán adás ezen a sávon? Ha másként nem, ezen a télen e kérdésen fogok alaposan morfondírozni. Ja, hogy közben még csak májusnál járok a képanyaggal?

Lehet, hogy benne is van rádió? Vannak olyan vasútvonalak, ahol használják. Mármint a rádiót benne. Magát a járművet pedig országszerte. Tapolcán jó ideje megfordulnak, nyáron talán ritkábban, a téli időszakban gyakrabban. 1979-től öt éven át szereztük be az akkori Csehszlovákiából, eredetileg több, mint 200 darabot. Jelenleg a ki tudja már, hányadik életüket élik, másik motorral és belső berendezéssel és ki tudja, hány évig itt lesznek még. Mint én.

Na tessék, erről beszéltem. Az öreg és kopott rádió vidáman hangicsál estefelé rövidhullámon. Ott akkor kell jól próbálkozni egy darab öt méteres vezetékkel. Meg az erkély korlátjával. De tényleg! Csak arra kell vigyázni, jól, fémesen érintkezzen az a vezeték, mert különben lesz ám recsegés bőven. Tapasztaltam, kipróbáltam. Aki nem hiszi, járjon utána. Vagy mint a készülék gyártásának idején, az ötvenes években történt: aki nem hiszi, annak jól utánajárnak.

Még egy felvétel a patakról, ami a tapolcai Malom-tóból dél felé folyik és ráadásul egyetlen árva kacsa sem látható benne. Legközelebb szeptemberben jártam olyan helyen, ahol ők fellelhetőek, itt pedig még májust írtunk, szóval most vagy előre ugrok a képanyagban, vagy pedig átmenetileg szünetet tartok csőrös hápogók terén. Majd ezt még jól eldöntöm ám a következő cikk idejére.

Nem várok vele ugyanakkor a soron következő írásomra: egy másik fajta telefongyári rádiókészülék belsejét mutatom tüstént. Ő a Terta 425-ös, elektroncsövek tekintetében már a korszerűbb, úgynevezett novál foglalatúakat, a 80-as sorozatot használta a tervező. Egyebekben talán a nagyobb kimenőtrafó és a két hangszóró jelentett előrelépést, a többi technika maradt a régi, kissé elavult szinten. Belőle, tehát ebből a típusból nem lesz több tucatnyi példányom, mondom ezt én most, s végül majd a szakállas ősz bácsi odafentről beleszól a kérdésbe. Történt már, hogy amikor legjobban elhatároztam, hogy valamiből aztán soha többet egy darabot se, pont akkor kezdett el ömleni olyan feltételek mellett, amit nem lehetett egészen egyszerűen visszautasítani. Ennyit dióhéjban a határozott elképzelésemről, de a terv jelenleg egy, azaz egy darab, legjobb külső állapotú és üzemképes példány megőrzése, a többi, most még két darab pedig tartalék alkatrész-utánpótlás.

Még a készülékház-felújító projekt tömeges beindulása előtt üzemképessé tett és jól értékesített CB 76-osok egyik utolsó példánya látható ezen a képen. Korai darab, tehát a nyolcvanas évek első felében készült, amit az NDK számtárcsa mellett a készülékházzal megegyező színű zsinórok alkalmazása is mutat. Ezt igazából még a CB 667-estől vették át, maga a telefon pedig durván saccolva 1981-től egészen 1992-ig készült. Ismét előveszem a nyilvántartásomat és felfrissítem ezt az adatot a rendelkezésemre álló készülékekről leolvasottak alapján, ami persze még mindig nem fedi teljesen a valóságot. Minden esetre a kép elkészülte óta ez a készülék rendesen teszi a dolgát új gazdájánál - legalább is nem szólt, hogy menjek megjavítani. Másrészt a ház felújításán túl immár az egyes alkatrészek pontos mérésének kérdésében is előbbre léptem, de ez tényleg egy következő cikk témája lesz, s nem is annyira telefonok, mint inkább rádiók javítása területén.

A rádiókészülékek állapotfelméréséhez és leltározásához használt S.O.S. készlet elemei láthatók a következő ábrán. Sajnos újabb ripityára tört AZ 1-es csővel lettem gazdagabb a következő Terta 325-ös belső feltárásakor. Szedegethettem ki az üvegdarabokat a lengyel csőrös fogómmal, aki viszont el fog kísérni megint csak engem a következő jónéhány évben az úton. A réges-régi füzet viszont egy-kettőre betelt. Történt, hogy elterveztem, lesz néhány rádióm és mindegyikről kisregényt írok, melyikben mit hogyan csináltam. Ezért hát három oldalanként rajzoltam egy-egy fejlécet minden egyes soron következő rádiónak, dátum, gyári szám, stb. adatok feltüntetésével. Erre azon kapom magamat, hogy betelik mindjárt a füzet! Szóval inkább sok rádióról kevesebb mese fog születni mégis. Ha egyszer tisztességesen nekiállok rendbe tenni őket, úgyis felét elfelejtem leírni a történteknek. Jó lesz, ha annyi kép készül, amiből cikket tudok írni, a többit pedig kipótolom szigorúan ide illő telefonnal, vasúttal és kacsával.

Íme a korábban hátulról és belülről látott Terta 425-ös rádió szemből és Kristófom is megérkezett pontosan a felvételkészítés idejére. Vele ellentétben szegény vevőkészülék igencsak viharvert állapotban van, Bár ez még nem az ázott pinceszökevény kategória, mint ahogyan azt egy amatőr gyűjtőtársam a minap jól megjegyezte. Ő még javítható lesz külsőleg, bár jelen álláspontom szerint éppen az egyik utánpótlás a három készülékből, viszont jövő tavasztól kezdve jó lesz rajta gyakorolni a készülékház-felújítást. Ha nem is sikerül elsőre, majd belejövök, mint kiskutya az ugatásba. Innen folytatom a következő részben, köszönöm a figyelmet, jó vételt és jó szórakozást kívánok!