Nem lesz egyszerű megoldást találnom arra a kérdésre, miszerint kell nekem 30 darab egyforma fekete műanyag számtárcsás telefon? Mert a válasz rövid: nem. Viszont akkor a feleslegből a megfelelő állapotút eladom, a javíthatót megfelelő állapotúra hozom, a nem javítható pedig tartalék alkatrész, vagy kuka. Ez így már nem két nap. Picivel több. De nézzük ezt a nyitóképet: mi is volt a kakukktojás a miszlikbe szétszedett telefonnál? Hát persze hogy az ösztönzőnek odakészített négy kocka csoki! Amit jól el is fogyasztottam, s a készülék is összeállt és elment új gazdájához. Az előző anyagban néha megemlített videokazetták további példányai követik az eladott cuccok sorában, ezért ezeket már nem sorsolom ki a helyes megfejtők között. Milyen egyéb holmik, telefonok, rádiók és ide illő kacsák álltak modellt fényképezőgépem előtt? Kiderül máris a folytatásból!

Kacsa urak néhány hölgy társaságában továbbra is élénken érdeklődnek az iránt, miféle zöldségeket hordok itt össze éppen róluk, illetve az általam kezelt távbeszélő készülékekről és rádió vevőkészülékekről nemkülönben. A felvétel még mindig áprilisi, s azóta nem jártam náluk, így erősen esedékes lesz a következő látogatásom.

Életkép ismét a konyhából, ahol teljesen természetes dolog, hogy a mosogatóban a háztartási eszközök között időnként előfordul egy-egy készülékház is. Persze előbb az edények kerülnek sorra, s csak a végén a retkes telefon. Abból is szigorúan a ház csupán! Esetleg a szétszedett kézibeszélő nyele. Tehát semmi elhajlás, úgymint komplett készüléket bedobni a mosógépbe, rá a mosóport és hadd menjen, meg ilyesmik. Inkább képes vagyok elegerészni a nyomtatott áramköri lapon száraz porecsettel, vagy a kézibeszélőzsinóron nedves, tisztítószeres ruhával órákon át. Az eredmény csak akkor marad el, ha a korabeli műanyag merev és fénytelen. Bár ez utóbbi problémán néhány nap múlva már jól fogok tudni segíteni jelenlegi terveim szerint. Majd erről alaposan beszámolok ám e hírlap hasábjain, hajjaj!

Azt, hogy nem csupán fekete műanyag számtárcsás telefonkészülékből van közel 30 darab és közel egyforma példányom, mi sem bizonyítja jobban, mint a képen látható és korához képest kitűnő üzemi állapotnak örvendő szép piros műanyag számtárcsás telefonkészülék. Melyből szintén akad ugyanennyi és nincs szükségem ilyen mennyiségre. Nosza gyorsan rendbe tettem őt is, jól meghirdettem és hamar el is vitték. A CB 76-osnak igazából nincs túl sok változata. Nagyjából kétféléről beszélhetünk, a korábbi NDK, és a későbbi lengyel számtárcsásról. Másodlagos dolog, hogy a későbbieket már a 811-es paneljával szerelték, csak nem volt rajta az az átkozott mikrokapcsoló, valamint azok kézibeszélőjében már előfordult piezo mikrofon is, de ezek igazából kívülről nem látható jegyek. Tehát egy esetleges kiállításon - melynek gondolatával kissé kacérkodom mostanában - be lehetne mutatni a korait és a későbbit, továbbá néhány színben szerepeltetni a CB 76-ost. Előfordulhat az is, hogy egy virtuális múzeumot fogok építeni, egy állandó kiállítást egy másik internetes honlapon. Ott nem tudják jól összetaperolni, meg - Uram bocsá' - szétlopni a bemutatott anyagot a kedves látogatók, mint az sajnálatosan előfordult régi rádiókat gyűjtő társam esetében.

Visszatérve első és eddigi egyetlen Fénycső 55-ös rádiómra, a hátlapot levéve ez a látvány fogadott. Az elszabadult hangszórókeret pofáncsapta az egyenirányító AZ 1-es csövet, amitől az ripityára tört és búrájának darabjai szétszóródtak a készülék belsejében. A hangfrekvenciás végerősítő EBL 21-es is kiesett a helyéről, de látszólag nem sérült meg. A hangolásjelző EM 4-es cső szintén leesett a helyéről, de szerencsére épen maradt. Valamint az egész rádió belseje tele van a felhasznált csomagolóanyag darabkáival. Hogyan sikerült ezt összehoznia a feladónak a szállítást végző céggel egyetemben? Na mindegy, fő, hogy ennél nagyobb baj nem történt. Látszólag. Éppen elég ez is egy ilyen, koránál fogva értékes és tudomásom szerint ritka készülék esetében. Következik majd a helyreállítás, egy alapos belső takarítással karöltve, utána a hiányzó alkatrészek pótlása és az esetleges hibák javítása. Aztán jól bedugom a konnektorba és futás!

Ezek a kicsiny járművek is jól elmentek - na nem a saját kerekeiken, jól is néznénk ki - új gazdáikhoz. Ezt most muszáj volt elképzelnem, amint koccolnak elfelé Zalaegerszegre... Van az a tulajdonsága az én gyermekeimnek, hogy nőnek, mint a gomba eső után. Így aztán nagyobbat kellett vásárolni, ezek itt pedig szolgálják tovább jól a megfelelő méretű korosztályt. Aztán majd a következő garnitúra is kicsinek bizonyul, amíg el nem érjük a 26-os méretet. Egyedül az én jó öreg Csepel kerékpárom szolgál 1993 óta, s csak most, pár éve kellett az eredeti gumikat újakra cserélni. De majd erről is megemlékezem később jól ezen hírlap hasábjain.

A CB 667-esekből már nagyon kevés a szép külső állapotban megmaradt példány. Ha pedig ilyen, akkor egy-egy különféle színű darabot meg szeretnék tartani magamnak mindenképpen. A mellékelt ábrán látható telefon aránylag szép és üzemképes is volt. Teljesen véletlenül került elő, aztán hamar gazdája is akadt. Mire felébredtem volna, már útnak indult. Na persze ő sem a saját lábain ment. Itt eszembe jut, ezért megemlítem, ha akarod, ha nem, hogy volt az a jópofa reklám, miszerint barátunk addig tekerte a szobabiciklit, amíg az füstölni nem kezdett és elindult kifelé a lakásból... Most már csak egy nagy adag jóindulat kell ahhoz, hogy kipróbáljam a megfakult, matt műanyag készülékház polírozását. Mióta legutóbb említést tettem róla, azóta már jól el is kezdtem beszerezni a hozzávalókat. Egyedül talán a munkadarab lefogatása nem megoldott még. Merthogy jelenleg döntetlen az állás a géppel, avagy kézzel kérdésében. Nálam jobban hozzáértő, tapasztaltabb kollégák körében eltérő a vélemény, van, aki az előbbit javasolja, van, aki pedig az utóbbira esküszik. Ezért hát jól ki fogom próbálni így is, meg úgy is és beszámolok az eredményről. Tesztalany az lesz hozzá bőven, időm...

A jó állapotú és eredeti festésű LB 37-es készülékeim közül előkerestem öt darabot, mégpedig azzal a célzattal, hogy a közülük jól elköltözik majd az új gazdájához legmegfelelőbbnek bizonyuló példány. Bizony nyúló zsinóros darab nem rúgott labdába. Na ezt magyarázom: műanyag zsinóros változat helyett a szövetborítású erdetit kérte a kedves vásárló. Érhető? Érthető. Az már kevésbé, hogy az általam felújított készüléket megint nem keresik. Felajánlottam, de neki akkor is eredeti kell. Bezzeg, ha nem maradt volna fenn, ha mind egy szálig leharcolták volna használat közben... Jól le kellene tagadnom, hogy az én voltam, aki elkövette a felújítást, de hozzáértő észrevenné, hogy ez nem a gyári festés. Ja, hogy most éppen a saját üzletemet rontom?! Ez viszont némileg visszavetette a felújításuk lendületét. Amúgy is kezdenek elfogyni a piacról, ami van, az nagyon drága. Továbbá nem kell nekem több belőlük. Így is van már, vagy 76 darab... Szóval jobbról a második lett a nyerő végül. A többiek jól visszabújtak dobozaikba. Ha egyszer végre teljesen kiépül az itthoni LB rendszerű távbeszélő hálózat, vagyis minden szobában lesz egy üzemelő készülék - de még a konyhában is - a WC-ben és a fürdőben nem! - akkor nem okoz gondot kiválasztani, melyik készülék hova kerüljön.

Hiába, még a párzási és költési időszak volt kacsáéknál áprilisban, amikor ez a kép készült. De hogy abban ennyire elfáradtak volna? Nem, ők nagyon okosan be tudják osztani a napjukat: esznek, alszanak, fürdenek és közben sokat hápognak. Meg persze jól összeszarják az egész környéket, mint azt számos esetben hangoztattam már. Itt éppen szokás szerint tojtak rám. Bezzeg, ha kutya, vagy kisgyerek lettem volna és finoman szólva kicsit harsányabban közelítek feléjük!

Ennek nagyon nem így kellene kinéznie! Egy dolog a por, azt el lehet onnan távolítani. Más kérdés, hogy az alapos takarításhoz szét kell szedni. Pedig pont most olvastam valahol, hogy ha nem muszáj, ne szedjük szét. De ezt alighanem muszáj lesz. A pofáncsapott egyenirányítócső és a csomagolóanyag maradványait ki kell pucerájozni. Belelóg a képbe a szintén leesett varázsszem foglalata, de őt, amolyan tűzoltó jelleggel jól visszaraktam a helyére. Szokásos a felállás: hullámsáv váltó, forgókondenzátor, a KF serlegek, és a nagyfrekvenciás előerősítő, valamint az oszcillátor- és keverőfokozat két ECH 21-es csöve. Szeretlek benneteket, mai magyar futárcégek!

Ennél a következő fekete CB 76-os készüléknél már nem emlékszem, hogy mi volt a vezérelv: lefényképezni, mielőtt még szétszedem és kitakarítom? De így nem érdemes felrakni az aukciós oldalra, mert nem veszik meg. Igenis ki kell pucolni az árút, nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Persze volt már, hogy a rozsdás LB készüléket azonmód bedugtam a fali teleptartó doboz aljzatába, amint kivettem a csomagból. Ezt hívják partizán-próbának. De alapvető célom, hogy a kezeim között megforduló telefont ki is próbáljam, s lehetőség szerint üzemképessé tegyem. Ez alól csak az lehet a kivétel, ha eleve alkatrész-utánpótlás céljára veszem meg és szemre teljesen reménytelen állapotban van. Mostanában egyre több ilyen készülékem lesz, ugyanakkor a kérdéses telefonok egy részének sorsa jobbra fordulni látszik. Hálátlan fotótéma, már látom, de ha odaérek a képanyagban, megpróbálom bemutatni, mit lehet tenni a matt, fénytelen készülékházzal - na persze nem fekete szín esetében. De most például már őt is szebbé tudom tenni, mint amilyen állapotban a mellékelt ábrán kókadozik szegénykém. Jól el kell jönni hozzám és megnézni, főleg a szemeddel, azzal nézzed ám!

Azt a teremburáját, hát megvették a terem búráját! Másképpen megfogalmazva, egyesek megvesznek azért, hogy mi mindent nem vesznek meg. Aki nem érti, annak magyarázom jól: történt, hogy még apósoméknál leszerepelt a régi csillár a nagyszobában. Megmaradt belőle ez az öt darab üvegbúra, mely évekig a garázsban pihent. Mígnem kitalálta az akkor még életerős gazdája, hogy próbáljam már meg eladni, különben kidobja. Mondtam, aki képes a Kinder tojás üres műanyag kapszuláját éveken át gyűjteni és két alkalommal is sikeresen értékesíteni, az egyéb aljasságokra is kapható. Nosza lefényképeztem, meghirdettem: tessék, jött rá vásárló, hát nem elvitte? Pedig de! Persze a dolog nem máról holnapra történt, de türelem tornaterem, ahogyan az öreg Besenyő Pista bácsi azt olyan jól megfogalmazta...

Hápogóék változatlan intenzitással leszarják, ami körülöttük történik. Képesek fényes nappal az út szélén aludni. Ha valaki mégis odamegy hozzájuk, legfeljebb felkelnek és elrepülnek. Próbálná meg valaki ezt velem megcsinálni! Mármint, hogy odajön hozzám, én pedig jól felkelek és elszállok... Egy kollégám szerint ebben az életkorban a reggeli merevedés inkább már deréktájon áll be... Na én ezt az álláspontot nem osztom. Inkább megkérdezném kacsáékat, hogyan csinálják. De nem állnak szóba velem. Mivel akkor áprilisban ennyire kevesen voltak és ennyi érdeklődést sem mutattak irányomban, egy kicsit még tovább is sétáltam, mondván, ha ez így folytatódik, még a végén más fotótéma után kell néznem. Szerencsére nem így lett, de akarom lelőni a poént.

Újabb ezüst színű példányt raktam össze az LB 37-es telefonkészülékből. Már megint egy Svéd és Társa által gyártott darabot kellett jól felújítanom, mert kritikán aluli állapotban volt. Kezdem azt hinni, hogy ők tényleg kevésbé jó minőséget állítottak elő abban az időben. Kérdés, mi volt ez az idő, tehát mikor gyártott LB 37-est ez a társulat. Lehet, ezt olvastam már valahol, de nem emlékszem rá. Maga a készülék 1937 és 1955 között készült, ez nem kérdés, de hogy ezen belül ki mikortól meddig gyártotta? Utoljára a Telefongyár Nemzeti Vállalat 1955-ben. Miért is ilyen ismerős ez a "nemzeti" elnevezés? Nem győzöm eleget mondani, hogy LB 37-es üzemszerűen és tömegesen nem létezett ebben a színben, csupán a képzelet műve ez a példány. Meg a két kezemé tavalyról, csak idén raktam össze. Mindjárt jól működni is fog, előbb azonban szörnyülködjünk tovább az általam beszerzett Fénycső 55-ös rádió belső állapotán!

Eredetileg itt egy állókép szerepelt volna, de ez jobban érékelteti, mit művelt az elszabadult hangszóró a szerencsétlen módon mögé tervezett egyenirányító csővel. Látszik is a kilazult csavar a farostlemez keret szélénél. A hangfrekvenciás végerősítő EBL 21-es cső is hogyan a nagy mádi büdös p....ba került a sarokba, ahová a kimenő trafó be van nyomorgatva gyárilag egyébként is?! A kis barna lécdarabról először nem tudtam, mi célt szolgál. Aztán később alaposabb vizsgálat után rájöttem, hogy belőle kettő van és ők tartják a helyén összeszerelt készülék esetén a skálaüveget. Csakhogy ez egy szétesett készülék! Hiába, nem mindennap tartok a kezemben úgynevezett külső skálás rádiót. Bárcsak tehetném minden nap, de lebeszéltek róla, mondván, szép dolog a nosztalgia, de nem lehet belőle megélni. Most bizonyítsam be, hogy pedig de mégis? Végül is, ötletem lenne rá...

Nem messze a kacsák általam eddig ismert lelőhelyétől ilyen szép képet lehet készíteni a két patak összefolyásáról. A bal oldali az Ikva, amit a Kétfarkú Kutyapárt hajózhatóvá kívánt tenni választási győzelmük esetén, a másik elnevezésében majd jól segítenek a soproni olvasóim. Ha nem hajózhatóvá tenni, csupán elnevezését, esetleges rendeltetését illetően. Persze kacsa az egy darab nem sok, annyi sem volt errefelé és ez nem kacsa. Gazdáját sétáltató kutya és bevásárlásból hazafelé igyekvő anyuka annál több, de hát ők nem szerepelnek a képen, semmiképpen.

Használ még valaki ilyen autós műbőr kézitáskát? Idősebbek nyilván igen, én azonban nem, pedig mindjárt kettő is van belőle nekem. Azazhogy volt, mert mire Önök e sorokat olvassák, már mindkettőt sikeresen eladtam. Lassan kezdem azt hinni, hogy mindent el tudok adni. De ez nem igaz. Inkább úgy pontosabb, hogy mindent el lehet, mert megveszik. Hacsak jelképes összegért is, de inkább, mintsem a kukában végezze. Egyszer majd jól összeállítok egy önálló anyagot, amiben csak azok a holmik fognak szerepelni, amiket az évek során sikeresen értékesítettem. Egyrészt ezen még dolgoznom kell, hogy legyen hozzá megfelelő képanyag - még szerencse, hogy mindent lefényképezek, mert úgy gyorsabban elviszik, szerintem ma már fotó nélkül esélytelen - másrészt nem ebből gazdagodom meg - másból se - viszont sajnálom kidobni, hátha más embernek hasznára válhat. Súlyos kortünet - vagy kórtünet? - a tapasztalat, hogy a könyv viszont 1 forintért a kutyának sem kell.

Legnagyobb fiam ballagásán lettem figyelmes erre a táblára az iskola udvará állva, az egyik épület külső falán. Már az igazgató is említette ezt a nevet a beszédében, de itt értettem meg, mire célzott. Mint az köztudott, én nagy vasútbarát és a megszűnt vasútvonalak nagy kutatója is vagyok. Történt, hogy a 2000-es évek elején újjáépült a 20 évvel korábban felszámolt Zalalövő-Bajánsenye vasútvonal, majd ezt követően új, korszerű nyomvonalon a folytatás Zalalövő-Zalaegerszeg vonal is, ennek pedig eredeti, rossz vonalvezetése ezután került elbontásra. Ekkor szűnt meg a táblán szereplő megállóhely. Félő, hogy a tábla állapotát tekintve a megállóhelyi épület bontásakor mentette meg valaki ezt a feliratot és hozta el ide az iskolába. Mondanám, hogy elmegyek és megnézem, de ennél fontosabb helyekre kell először eljutnom, s akkor végre megint írok egy-két vonalbejárós cikket ide a honlapomra.

A következő felvétel már az ezüst színű LB 37-es készülék kipróbálásáról szólna, ahol is az asztali lámpa fénye az asztal szélén látható rendetlenségről hivatott elvonni legalább részben a figyelmet. Persze nem túl sok sikerrel, de ha itt most rendet tennék jól és gyorsan, akkor meg nem tudnék dolgozni. Az ezüst színű készülék a sikeres próba után itt maradt a központ mellett bekötve és letakarva. El akkor kerül innen, ha keletkezik helyette egy hasonló képességű másik, illetve ha valaki szeretné megvásárolni. Ehhez viszont hirdetnem kéne, hogy eladó. De erre pedig még nem vitt rá a lélek, mert olyan szép lett. Ebben a formában inkább dísztárgy, tekintettel a változatlanul fennálló országos zsinór- és dugóhiányra. Bár az utóbbit egy ideje készülök előállítani meglévő alkatrészekből és anyagokból, a gyakorlati kivitelezésre még nem került sor.

A kacsák eredménytelen keresése közben készült újabb szép tájkép Sopron határában, viszont ezzel a felvétellel el is köszönünk jól az áprilisi tavasztól, átadván a helyet a szeptemberi nyárnak, ahol újabb kiváló és szigorúan a telefon és rádió vonalán haladó kacsafotók készültek. Közben teszünk egy rövid kitérőt Tapolcára, mintegy érzékeltetendő, hogy további cikksorozatot tervezek erről a városról, ahová immár 22 éve ellátogatok a vasút kapcsán.

Máris mennyivel szebben néz ki a Fénycső 55-ös rádió belseje, pedig ez csupán száraz porecsettel történő porszívós takarítás volt, szétszedés nélkül. Tudom, maga a felvétel nem a legjobb, mert a fény hátulról érkezett és a gép villanóját nem engedte működni. A készülék szétszedése ezúttal elkerülhetetlen lesz. Egyrészt a nehezen hozzáférhető helyek még alaposabb kitisztítása végett, másrészt a szakadt skálahúrozás helyreállításához, mely utóbbi művelet előzetes alapos tanulmányozást igényel. Utána ízes magyar mondatok gyakori emlegetése következik, mert a művelet elsőre biztosan nem fog sikerülni, az biztos. Fejben már összeraktam, hogy először kiforrasztom a hangszóró vezetékeit, utána kiszerelem a hangszórót az őt tartó farostlemez kerettel együtt, majd utána szedem ki a sasszi négy csavarját. Természetesen erről jól beszámolok majd ezen elektronikus sajtótermék hasábjain.

Legnagyobb gyermekem elballagott. Az osztály tablója néhány hétig kint szerepelt a város egyik kirakatában. A focilabdával a szünetben lerúgott tükör örök emléke marad ennek az évfolyamnak, az osztályteremben való focizásról legendák keringtek városszerte. Azóta lassan fél év telt el, még két kacsám repül ki 7 év múlva, utána terveim szerint egy nyugodtabb időszak következik. Ember tervez...

Levente fiú létére ennyi virágot kapott a ballagására. Pontosabban nem is szerepel a képen az összes, mert úgy kellett alakítani a kompozíciót, hogy abba mindenképpen belecsempésszek legalább egy telefonkészüléket. Az asztalon egyébként uralkodó általános rendetlenség közepette remélem azért látszik a megbújó LB 37-es. Ő egy, a felújítás közepén félbehagyott hiányos példány, mely jól konzerválva lett gyorsan az ismételt rozsdásodás ellen. A felújítást nem én kezdtem el, de biztosan én fogom befejezni. Mivel vannak sérült házaim, ha még azon telefonok belső berendezését nem használtam fel másik készülékhez, akkor most a kettőből tudok építeni egyet. De félő, hogy már felhasználtam. Sebaj, dísz-készülék még épülhet jól, ilyet még úgysem készítettem. Valahogy késztetést érzek hozzá, hogy ami szép lett, az jó is legyen. Hiába, ez a szakmai ártalom.

Tapolcára jó 22 éve járok a vasút miatt. Jóformán az utolsó nagyobb csomópont, ahol még nincsen villamos felsővezeték, bár maga a régi fűtőház már megszűnt, azért sok jármű megfordul itt. A képen látható motorvonat csak a nyári menetrendi időszakban jön el idáig. Többet is vehettünk volna belőle a Siemenstől, bár ezt a meglévő 31 darabot sem egészen úgy vettük, mert az utolsó 9-et már a görögöktől vettük át az ő sikertelen olimpiájuk után. Persze Tapolca sem csupán a vasútállomásból áll, a legtöbbet mégis ott fényképeztem. Továbbá más vasúti csomópontokon nemkülönben, tervezek ezért erről több anyagot is összeállítani majd a jövőben jól.

A két cső közül csak a bal oldali menekült meg a Fénycső 55-ös rádiókészülékből. Ő jól vissza is fog kerülni a helyére, csak előbb nedves, enyhén tisztítószeres ruhával kicsit letörlöm, vigyázva arra, hogy a még látható gyári feliratot ne töröljem le róla. Bár én tudom, hogy ez egy EBL 21-es, de a gyártás időpontjára vonatkozó adatot is el lehet így tüntetni. Komolyabb gyűjtőknek információ ez, számomra viszont inkább az a fontos, hogy működik-e a cső a készülékben, utána pedig hogy ha nem, akkor az a cső hibája, vagy esetleg más alkatrészé. A jobb oldali roncsból csupán a foglalatot tartom meg, később még jól hasznát vehetem, ha esetleg mindenféle vizsgáló eszközöket fogok építeni. Ezeknél az öreg rádióknál üzemképtelenég esetén először a különféle tápfeszültségek meglétét kell ellenőrizni, aztán a hangfrekvenciás fokozattól visszafelé haladunk a hibakeresésben egészen az antennáig. Kivétel a füstölő és szikrázó készülék, ahol a tűzijáték nem éppen szemet gyönyörködtető látvány - írja könyvében a kedves szerző és ennyit máris sikerült megtanulnom tőle, jóllehet, még egy árva készüléket nem javítottam meg konkrétan. De ami késik, nem múlik! Ja és a két kis léc is jól előkerült, ők tartják ugye azt a bizonyos külső skálaüveget. Itt pedig az EBL 21-et védik legurulás ellen.

A kifogástalanul üzemelő ezüst színű LB 37-es jól helyet foglalt a telefonközpont mellett, a HS 9-es hangsugárzó előtt, hogy egészen addig itt legyen, amíg egy másik, hasonló képességekkel rendelkező felújított készüléknek átadja a helyét. Az igazság az, hogy egyszerre háromféle LB készülék vizsgálatára, telefonközponttal való kipróbálására tartok fenn helyet és lehetőséget itt, az íróasztalom körül. Egy szabályos fali teleptartó doboz áll rendelkezésre a hiánytalan telefonnak, őt csak bedugom az ötpontos aljzatba, megtekerem a kézibeszélőt - mint azt boldogult emlékű Gubricza tanár úr jól elrontotta előadása közben, pedig induktort akart mondani - és máris leesik a 3-as állomás hívásjelzője. Aztán van egy lengőzsinór végére kihozott kerek csavaros csatlakozó azon készülék számára, akinek van ugyan zsinórja, de csatlakozóból hiányt szenved. Ő az 1-es állomás. Végül pedig egy szabadon lógó zsinórvég a teljesen zsinórtalan telefonnak, ő lesz a 2-es állomás, jelen esetben a mi kis ezüst telefonunk itt a képen. Hát csoda ezek után, ha nem férek el a saját asztalomon?!

A soron következő tesztalanyon viszont ugyancsak sokat kell túlóráznom, ha azt szeretném, hogy az előzőekben látott készülékhez hasonlóan jó állapotba kerüljön. Tűzoltó javításként mindjárt jól megolajoztam a zsanérokat, elkerülendő a törést. Ilyen állapotban már az is eredmény, hogy egyáltalán ki tudtam nyitni a készüléket komolyabb rombolás nélkül. Sajnos azonban úgy látom, hogy ez az alaplemez szintén anyaghiányos. Az baj. Előfordulhat akkor, hogy az ő komplett belső berendezése megy át a korábban már látott és félig felújított üres házba. De ezt megelőzően még a további csavaros kötéseket kell oldani jól, s lehetőleg nem fúrógéppel. Áthidaló megoldás ilyenkor a csavarhúzó helyett a kisebb méretű vízpumpafogó - már ahová befér annak a pofája. Mert nekem ilyen szerszámot is adott ám az Úr Nagykanizsán! És milyen jól tette...

Mintha csak ebből a tóból húztam volna ki az előzőleg ismertetett telefont. Szép is lenne, ha ilyen helyen egyszer találnék egyet. Az lenne a telefontársadalom Titanic-ja. Pedig de nem! Ez a Malom-tó Tapolcán. Jól kiderült, hogy nem csak a vasútállomás van, hanem más látnivaló is. De hol vannak a kacsák?

Háp, háp, engem keresel? Mit hoztál nekem? Azonnal add ide az ajándékomat! Anyuciii, nem akarja ideadni az ajándékot!

Kultikus hely a 325-ös sasszin. Lehet ilyet mondani egy régi rádióról? Most néznek csúnyán a régi rádiógyűjtők, ezért megint magyarázom: szóval az első Terta rádióm tavaly decemberben egy kiszáradt pufferkondenzátoros példány volt, amelyből erős búgás hallatszott. Hallatszana most is, ha bekapcsolnám, mert azóta nem jutottam el odáig, hogy nézzek valamit helyette és - félretéve az "eredetit, ami már nem jó, vagy az újat, ami már nem úgy néz ki, mint az ere3deti, de jó" dilemmáját - végre jól kicseréljem. Szóval az úgy volt, gondoltam, csak kiveszem a végerősítő EBL 21-et (lásd ezen a képen, ahol kihullott az magától is) és máris jól szemrevételezem az öreg elkót, nem látszik-e, hogy folyna belőle az elektrolit, bizonyítván, hogy tényleg rossz. Persze nem jött össze a mutatvány, mert ha kiszárad, nem látszik semmi. Szét kell szednem azt a rádiót. Meg majd ezt is, az alaposabb tisztítás és a skálahúrozás végett.

A pofáncsapott AZ 1-es egyenirányító cső kosaras foglalata - jó, látom, csupa oxid minden érintkező - alatta a hálózati trafó, háttérben pedig a búgásért felelős elkó. Pontosabban a hálózati trafó szekunder részének búgáskompenzáló tekercsével együtt alkotott, a hálózati búgás minél jobb kiküszöbölésére hivatott kapcsolás. Nagyjából ennyi lenne egy korabeli rádióban az úgynevezett anódpótló egység (ma úgy hívnánk: tápegység), illetve néhány szűrőellenállás és kondenzátor, már a fém sasszi alatt, valamint egy feszültségváltó nevű bűvös és ravasz (kontakthibára hajlamos) alkatrész (kicsit látszik a széle), mely a nevében a végzetét hordozó kimenőtrafóval együtt ment ki a divatból. Amikor azonban ezek a rádiók készültek és itt az ötvenes évekről beszélek, még létezett a fali konnektorban olyan, hogy 110 volt. Hol és hogyan, ne kérdezd, de még más szabványos feszültségértékek is előfordultak, aztán maradt a sokáig emlegetett 220 volt. Érdemes megfigyelni - bár már elmítettem talán, hogy a hálózati trafó lemezelésést azzal a vastag fémdróttal kalapálták össze, sorra mind az akkori készülékekben. Azoknak a lemezeknek pedig muszáj volt szorosan illeszkedniük egymáshoz, hogy legalább maga a trafó ne búgjon.

Elgondolásom szerint talán a második legjellemzőbb jármű látható a képen, amit Tapolcán fényképezni szoktam 1996 óta folyamatosan. Persze vannak, akiket azóta már hiába keresnénk, pedig az ősidőkben bőven előfordultak itt, csak azóta elkerültek máshová, kihaltak és így tovább. Szóval lesz az az önálló cikk, akár több is, ahol kizárólag velük fogok foglalkozni. Van hozzá bőven képanyag az elmúlt 22 évből. Azért egy-két kacsa belefér majd mellé, nem? Esetleg egy kis telefon...

Muszáj kissé előremennem az időben, hogy bemutathassam jól a következő telefonkészüléket. Ugyanis szinte egész májusban csak régi rádiókat vettem elő és fényképeztem. Ez egyúttal előre is vetíti, mi vár a kedves olvasóra a további írásaim képanyagát illetően. Ő egy német telefon, kissé féltem tőle, hogy nem fog működni, de miután jól kivakartam a koszból, még vidáman, önfeledten csörömpölt is végül. Mutatom a belsejét: egész kultúrált az alkatrészek elrendezése, bár ez nem feltétlenül látszik erről a felvételről.

Szóval már ketten vagytok szépségeim? Ez a két fiú mostanában pacsált, ugyanis csupa víz a tolluk. A tolluk igen, de a testük nem. Ez a kacsatitok, meg a seggüknél lévő faggyúmirígy. Na és a kitartó csőrözés, amivel a faggyút szétkenik magukon. Ide máskor is el fogok jönni, ha Tapolcán járok. Érdemes két vonat között beugrani, mert nincs túl messze a Malom-tó a vasútállomástól gyalog sem.

Csak az a fránya kimenőtrafó, csak azt tudtám feledni! A rádiótechnika már megtette, manapság jól nélkülözik ezt az egyébként további hibalehetőséget jelentő korabeli alkatrészt. Én azonban még fogom emlegetni - pillanatnyi hangulattól vezérelve akár ízes magyar mondatok kíséretében - ha esetleg további Fénycső 55-ös rádió kerül a kezembe, vagy amikor majd a meglévő példányomat jól üzembe helyezem. Szóval még ilyet, hogy veszünk egy meglévő sasszi-konstrukciót, aztán kitaláljuk, hogy építünk egy olcsóbb rádiót, ennek érdekében gyártunk hozzá egy egyszerűbb, kisebb faházat. Végül pedig kiderül, hogy nem fér be a régi szekrény az új házikóba. Ez egyébként egy korabeli reklám szövege volt. Mit tehet a szegény ember? Jól meghajlítja a trafót a sasszi lemezével együtt, hogy beférjen. De, már bocsánat, nincs az egy picit túl közel a hálózati transzformátorhoz? Hogyan lesz ebből tiszta, zajmentes vétel, mi fog hallatszani a hangszóróból? A készülék beüzemelésekor ki fog derülni. Érdemes megfigyelni továbbá - én már megtettem - a hálózati transzformátor kialakítását. Szóval szerintem mai szemmel nézve nem annyira szép. És akkor finom voltam és nőies.

Halak még nem is szerepeltek a cikkeimben! Akkor tessék, máris itt a hiánypótlás. Bizonyára örül a kedves olvasó az újabb, szigorúan a témába vágó felvételnek. De csak most így, az anyagom vége felé közeledve. Meg bármikor máskor, ha éppen az eszembe jut...

Jelenlegi egyetlen Fénycső 55-ös rádiókészülékemen, elvégezve a legszükségesebb tűzoltó javításokat, megállapítom, hogy kora és minősége ellenére egész jól mutat az összerakott berendezés. Persze ehhez némileg hozzátesz még a délutáni napsütés is. Tudom, vannak a házon azok a csúnya karcolások, melyeket jó lenne egyszer eltüntetni. De ez erősen a jövő zenéje lesz. Mint ahogy a következő szétszedés, és a külső skálán elvégzett újrahúrozási kísérlet is. Ezt még nem végeztem el, így nem dokumentáltam képekkel. Ha az idő kegyes lesz, még megtehetem kint az erkélyen, mivel a szétszedés újabb porcica-kergetéssel is jár. Tehát majd úgy Karácsony környékén megy adásba az anyag, terveim szerint. Hogy melyik Karácsony környékén, az más kérdés... Viszont a mögötte alig látható Terta 325-öst, mint legrosszabb állapotú rádiómat, azóta sajnos kénytelen voltam már elbontani. Nagy morfondírozás után átestem a műveleten, mivel már jópárszor átestem a sok rádiókészüléken, így dönteni kellett. Arról is jól beszámolok e hírlap hasábjain. A Fénycső 55-ös addig elfoglalta helyét a róla elnevezett torony tetején - ez is téma lesz majd itt a honlapomon - én pedig köszönöm a figyelmet mára!