Folytatom onnan, ahol az előző cikket abbahagytam. Tehát egyszerűbb vele dolgozni, mint összetépkedni a már szükségtelen iratokat, megelőzendő, hogy személyes adatainkhoz bármely illetéktelenek jól hozzáférjenek. Ebből a megfontolásból vásárolta gazdája eme szerkezetet, csak éppen sajátosan értelmezte a két perc üzem - hatvan perc szünet fogalmát és az alatt a két perc alatt szerette volna letolni rajta az elmúlt öt évet. Így nálam kötött ki a készülék tisztítás, javítás céljából. A lassan, fontolva haladó ember lesz mégis a győztes a mai rohanó világban, mint azt a képen látható készülék alaposabb tanulmányozása ismét jól bebizonyította, aztán nézzük meg, mi történt még az idei tavasz első felében!

Szándékosan ezt a kevésbé éles, villanó nélkül beltérben készült képet teszem ide, annak érzékeltetésére, hogy asszony pajtás ... éves lett. Mert ugye hölgyek koráról nem beszélünk, valahogy mégis láttatni kell, hogy őneki éppen születésnapja volt. Mint a mesében: mentek is, meg nem is, vittek is ajándékot, meg nem is. Egyrészt ő azért nem csak ezt a tortát kapta, másrészt sasszeműek azért jól le tudják olvasni, miféle számjegyek szerepelnek ott.

Március közepén jártam ismét otthon az Ibolya-tónál. De mintha nem akart volna távozni még a tél, a szokásos pocsék idő fogadott, hideg szélben havaseső esett és körben a földút olyan vizes, sáros volt, hogy csak mellette a füvön tudtam menni. Természetesen ez nem akadályozott meg abban, hogy megkeressem a kacsákat, csakhogy itt következett a meglepetés, alig találtam belőlük néhányat!

Szétszedve elgondolkodtam, mekkora meló lehetett egy ilyen dupla görgősort összerakni jól. Persze, aki minden nap ezt csinálja, annak már rutinból megy. Két tárcsa összefordítva, s közte pedig az a kék műanyag gyűrű. Szerencse, hogy nem kellett szétszednem, a további folyamatot akadályozó papírdarabkák csipesszel kijöttek anélkül is.

Még februárban elhatároztam, hogy újból felleltározom összes telefonkészülékemet. Ugyanis az eddigi nyilvántartásom nem bizonyult megfelelőnek, hiába írtam le hellyel-közzel pontosan egy-egy telefont, de az például jóformán alig szerepelt, hogy az adott készülék pontosan hol található a birodalmon belül. A végső feladat néhány felesleges példány eladása. Elsőként ezek az LB 37-esek jöttek elő jól a nagyszobai szekrénysorról. Őket mindenképpen megtartom, jóllehet a bal oldalinak még szerezni kell készülékzsinórt. A jobb oldali pedig csupán látszólag szép, de alaplemeze valójában rozsdás. Továbbá hibás is. A kívül szép, belül kukacos alma esete. Mindegy, végre telefon, s majd jól jönnek rádiók is!

Asszony pajtás xx-edik születésnapja alkalmából természetesen a mindig jól viselkedő és szófogadó kisebb gyermekeim is szerepelni akartak a képen. Na akkor ügyesebbek most találják ki, milyen gyertyák vannak azon a tortán! És sehol egy régi telefon, vagy akár rádió... netán kacsa...

Itt végre jön egy az utóbbiból. De hogy hova lett a többi? Még párzási és költési időszekról messze nem beszélhetünk ebben a márciusi hidegben, jóllehet, a hőmérséklet nem látszik a képen. Persze, a hápogókat vadon élve nem kell félteni. Ha itt nincs kaja, majd elmegyünk oda, ahol van. S akkor jön az ember a hülye kenyerével és jól elrontja az egészet.

Tessék, elég volt némi takarítás, valamint helyes értelmezése a szakszerű használatnak és máris teszi a dolgát jól a mi kis iratmegsemmisítőnk. Jól teletermeltem ezt a szakadt dobozt, pedig nem fogtam jobb kezemben a stopperórát, miközben a ballal tömködtem bele az adósságlevelek kötegét. Na jó, legyen, elárulom a titkot: mikor is az ember beléhelyezi a megsemmisíteni kívánt papírlapot, az elnyom egy mikrokapcsolót, mely zárja a motor áramkörét és megindul a szeletelés. Ámde a kapcsoló feljebb található, mint a szeletelő mechanika, ezért, ha a papír elfogy, előbb nyitja vissza a kapcsolót, semmint a papír átér a mechanikán, akkora lendülete pedig annak már nincsen, hogy jól befejezze a műveletet. Ezért a papírlap széle ottmarad a készülék alján. A helyes eljárás az, hogy a motor megállása után azt onnan jól le kell szedni, mert különben a következő lapnál fel fog tekeredni a mechanikára alulról és bejut a készülék belsejébe. Akkor pedig ismételten szét kell szedni és alaposan kitakarítani ismét. Az a helyzet, hogy ezt az állandó, aljáról történő leszedegetést elfelejtették beleírni a készülék útmutatójába. Egyébként is, a két perc csak addig számít üzemnek, amíg a motor jár. Egy lap pedig felfelé kerekítve 3-4 másodperc alatt ér át. Szóval a képen látható papírmennyiség legyártását követően a készülék erős túlzással közepesen meleg volt a motornál. De semmiképpen sem forró, nem adván okot arra, hogy egy órát várjunk vele, míg lehül. Ettől függetlenül azért nem éppen arra találták ki, hogy gyorsan eltüntessünk minden bizonyítékot, amikor a rendőrség, vagy az adóhivatal már kopogtat az ajtón. Arra ott a gyufa.

Kissé rosszabb állapotú LB 37-es a korábban látottaknál. A viseletes festésen még jól javítani fog egy felújítás, de ki a fenének és ugyan mire kellett már megint az automata kar? El nem tudom képzelni. Mindegy, marad a kireszelés egy darab... bakelitből. Vagy mégis vasból? Egyúttal ez az utolsó beszerzett darabok egyike. Egyrészt már egyre ritkábban lehet felleni ilyet a hirdetésekben, mondanám, talán kezd elfogyni mindenkinek a nem létező sufniból, padlásról és pincéből. Másrészt van már belőle néhány példányom (számszerint 76 darab csak ebből) és senki nem használ már LB készüléket. Talán még úgy sem, hogy kihúz két szál vezetéket mondjuk a lakás és a műhely között és két pont közötti helyi összeköttetést létesít. A gyakorlatban ugyanis elég magas a karbantartási igénye még ennek az egyszerű hálózatnak is.

Ezt a képet ismételten azért teszem be ide, mert a legkisebb büdös kölköm már megint úgy döntött, hogy én róla a továbbiakban egy árva fényképet nem fogok készíteni és ennek érdekében jól elmenekült a kamera elől. Marad tehát a villanófény, mely eléggé el nem ítélhető módon visszaverődik a szobájuk ajtajáról, de hát ugye a fény beesési szöge közelít ama bizonyos 90 fokhoz, akkor annak ez lesz az ereménye. Azt meséltem már, amikor az öreg szög felszáll a buszra és a fiatal szög átadja ülőhelyét? Úgysem úszod meg. Megszólal az öreg szög: jól van fiam, derék szög vagy!

Megint csak elgondolkodom a kép láttán, ismervén a víz lehetséges hőfokát, hogyan képesek ezek a csőrös sápogók ilyenkor pacsálni?! Azért a tollukon lévő vékony zsírréteg a víz mellett a hidegtől is óvja ám őket jól.

A képen látható távbeszélő készülékek úgy döntöttek, hogy ők semmiképpen sem maradnak nálam, ellenben jól összekészülődnek - persze általam - és elköltöznek egy olyan helyre, ahol egyrészt még nem található belőlük egyetlen példány sem, másrészt birtokomban még nem lévő más tárgyakat kapok helyettük. Ezt leírhattam volna sokkal egyszerűbben is úgy, hogy gyűjtőtárssal cserélek, de ebben a formában lényegesen unalmasabb, nem? Marad még nálam így is narancssárga 76-os és zöld 811-es, ha nem is bőven. Az elmúlt hetek leltározása nyomán rájöttem, hogy piros, fekete és hát hajdanvolt fehér készülékekből van a legtöbb nekem, ők képeznek tehát cserealapot. Hogy mire?

Például egy ilyen régi rádiókészülékre. Nem konkrétan őrá, ez egy másik aukció volt. És egy másik telefongyári 325-ös is egyben, melyet belsőleg nagyjából rendbe is tett az előző gazdája: kiporolta és helyreállította a skálahúrozást. A kiégett skálaizzók cseréjét viszont már meghagyta nekem. Ebből a Terta 325-ösből azóta összegyűlt már jó néhány darab, nehezítve az amúgy is kevés hely problémáját. De lehet, éppen ezekben a hetekben leszünk közös tanúi a Kedves Olvasóval annak, miként válik e rádiókészülék nálam olyan mértékben kedvenccé, mint a régi telefonoknál az LB 37-es. De itt most érthető okokból nem arra gondolok, hogy szeretnék ebből is 76 darabot beszerezni.

Kristóf fiam nem véletlenül fogja a fejét. Olivér viselkedése még neki is sok, pedig kettejük közül ő a mókamester. De legalább itt kinyílik Olivér barátunk, más kérdés, hogy az iskolában az órán kellene inkább, de valljuk be, vagyunk így ezzel néhányan mások szintén jól. Vagyis rosszul, de most már mindegy.

Azért a márciusi hideg ellenére elég nagy forgalom volt csőrös sápogóéknál, mégha kevesen is voltak. Továbbá ehhez képest elég sok képet sikerült készítenem. Nem, nem fogom az összeset megmutatni, csupán válogatok egy kicsit belőle. Ő például távolról nézve életlen lett, mégis közzéteszem. Ennyi gácsér jut egyetlen árva tojóra?

Gyűjtőtársam elmondása szerint az összes Terta 325-ös hátlapja mérethibás. Namármost, ezt a számomra még új és szokatlan információt abban a sajátos formában tudtam feldolgozni jól, hogy ő eredetileg a 331-eshez készült és amikor már a 325-öst gyártották, addigra ezek már jól készen voltak. Meg gondolom, hogy a szerelők is teljesen, mert amikor még az előzővel kínlódtak, már kb. az ötödiket kellett volna rárakni, ötvenes évek ugye. Akkor még nem beszéltem arról, hogy az elmúlt ötven évben mennyit vetemedett a különféle tárolási körülmények között ez a pocsék minőségű préselt lemez. Szerencsére én nem időre dolgozom. Rosszenyelvek szerint ez meg is látszik a munkámon. Már ahol egyáltalán megvan a rádió hátlapja és akkor itt jön az megint, hogy mégis mi a jó fenére kellhetett bárkinek ez a lemez? Talán csirkeólat épített ebből a gyenge nedvszívó anyagból? És mi az a sárgaság a készülék belsejében?

Itt ugyan már nem látszik, de az a sárgaság az AZ 1-es cső ideiglenes rögzítése volt a szállítás közbeni további sérülés elkerülése érdekében. Történt ugyanis valamely ismeretlen oknál fogva, hogy a cső kiszakadt a saját foglalatából és csak a belső vezetékezés tartja. Meg kellene óvatosan ragasztani a meleget jól bíró vízüveg és nagyon finom porhomok keverékével. Ezt a tanácsot kaptam nálam tapasztaltabb szakembertől. Egyébként tényleg szép tiszta lett a készülék belseje, meg is kérdezem jól az előző gazdáját, pontosan milyen eljárást alkalmazott.

Tényleg az utolsó kép asszony pajtás xx-edik születésnapjáról a kicsiny családdal. Többet nem lesz ennyi idős, az biztos. Akarom mondani, éves, remélem, hogy nem olvassa. Kacsák azért még szerepelni fognak jól. Nem is szólva telefonokról és rádiókról. Meg amiket még időközben alkottam, vagy az utcán találtam. Mint például a márciusi kidobott karácsonyfáról. De nem volt nálam a gép, meg úgysem hinné el nekem senki, hogy az márciusban készült. Hacsak nem sikerült volna úgy a kompozíció, hogy egy zöldellő növény is van a háttérben. Na majd jövőre.

Márciusi csendélet lánykacsával. Tényleg csendben volt, nem hápogott. De hol vannak a gácsérok?

Szép példa arra, hogyan tette tönkre annak idején a nagymama a rádiókészülék felületét a rajta tartott és túlöntözött virágcseréppel. Persze én csak rátettem, szó nem volt túlöntözésről. Különben is, azóta elpusztult szegénykém. Nem a rádió, a virág! A szobában fellelhető általános rendetleségen se tessék elszörnyülködni. Üzemszerűen nem ilyen a szoba, csak éppen átpakoltam ide ezt a rengeteg holmit. Azóta már minden visszakerült a helyére, majd jól lefényképezem és megmutatom azt is. Egyedül az asztalon nem sikerült még rendet raknom, de hamarosan ez a mutatvány kerül adásba.

Történik pediglen ezekben a hetekben, hogy nejem már nagyon nem fiatal szülei az eddiginél is rosszabb egészségi állapotba kerültek. Ezért mindenféle, szaküzletben be nem szerezhető kelléket kell megalkotni, további életvitelüket segítendő. Mint például ez az ideiglenesen megemelt és négy kerékkel jól ellátott konyhai hokedli. Ráülni ezen változatban nem javasolt, ellenben kiválóan gurul a padlószőnyegen is, célját tekintve egészen pontosan mozgó étel- és italtartó fekvőbeteg apósom számára.

Nem kacsa. Mint ahogyan a ténymegállapítás sem, miszerint ő nem kacsa. Sokkal inkább a lakótelep melletti zöldövezetben fellelt élőlények élelmezését helytelenül értelmező lakosság által alkotott termék: a galamb, akit szerintük etetni kell, méghozzá maradék kenyérrel. S mit szóltak ehhez a kacsák?

Tehát a válasz: száraz porecset alkalmazása, majd ezt követően nedves törlőruha. Ezt nem a kacsák mondták persze, hanem inkább egy nálam már tapasztaltabb kolléga jól. S az eresmény a képen látható. Természetesen a rádiót ennél jobban szét kellett hozzá szerelni, másrészt nem igazán tudom, hogy a sűrűn szerelt helyekre hogyan fért be az illető úgy, hogy ne szaggassa le a vékony vezetékeket. Különös tekintettel  a nagyfrekvenciás részekre, mint a sasszi bal oldala, valamint alsó része. De erről még bővebben mesélek később, mert akad már azóta némi személyes tapasztalatom ez ügyben. Mint ahogyan kacsa, úgy 325-ös sassziról készült kép is lesz még bőven írásaim során. Kibontok egy öreg készüléket, jól kimolyolom és közben ne is fotózzam? Az nem én vagyok!

Látod ott, azt a papírba burkolt fém hengert, a bilinccsel lefogatva, a fénylő tetejű hangfrekvenciás erősítő cső és a lyukból kijövő vezetékek mögött? Úgy hívják, hogy puffer kondenzátor és nagy pofont tud ám adni, ha bekapcsolt készüléknél tapenyolsz benne és megtalálod! Üzemszerűen 265 volt járkál rajta. Ő az anódpótló egyik fontos része, szűri az egyenirányítás után megmaradt félhullámát a hálózati feszültségnek, hogy az lehetőleg minél egyenletesebb legyen. Magyarul ne a búgás jusson a hangszóróra, hanem a beállított rádióállomás hangja. Igen ám, de őkelme - tegyük fel 1955-ben készült, korabeli magyar technológiával és azóta még használva is volt. Kapacitását vesztette, kiszáradt, ne adj isten, átvezet, vagy ahogy rémálmaimban se jöjjön elő, zárlatos lesz, ezáltal még jól meg is károsítja, tönkreteszi a környezetében lakó többi alkatrészt. A hangszóróból pedig Marcal János segédtiszt nótája helyett a legközelebbi medvebarlangból érkező közvetítés szól. Fogok még ővele sokszor és sokat foglalkozni, úgy érzem.

Először úgy volt, hogy talán el tudom adni, ha kell még valakinek. Levente sokat játszott vele, ehhez képest majdnem mindene meg is volt. Kivéve a csónak evezőlapátjait. Azok majd jól előkerülnek a nyáron, amikor a kicsiknél jól rendet fogunk rakni. Megjegyzem, lesz ott még második világháborús harcoló német alakulat is, géppuskafészekkel. Ezek a gyerekek már csak ilyenek. Aztán végül nem kelt el a kalózhajó. Pontosabban nem vártam meg, hogy a hellyel-közzel összeragasztott eredeti doboza újból szétessen és nekiadtuk egy rászoruló szegény családnak.

Ez aztán már igazán nem kacsa! Mármint, hogy ez egy kacsapár. Méghozzá ellenütemű. Vagy, mint a régi reklámban: én megyek északnak, te mész délre. Akárcsak mi, az asszonnyal, ha kirepültek a fiókák.

Ez pedig már egy későbbi Terta, a jó öreg 325-ösnél nagyobb 426-os. Mondanám, hogy korszerűbb, de néha-néha hozzáolvasva a meglévő, szerény ismereteimnek, ami a hazai rádiózás történetét illeti, ilyen kijelentések még nem biztos, hogy megállják a helyüket. Ugyanakkor a hazai ipar érdemeit sem szeretném kissebbíteni. Szóval, futólag megismerkedtünk, ha már bejött ez a példány. Közép- és rövidhullámot tud, meg a Kossuth és a Petőfi rádiót egy-egy állandó frekvencián (hol van már az!), továbbá külső lemezjátszó jelforrást. De létezett beépített lemezjátsztós változat is. Van neki továbbá hangszínszabályozója, rövidhullámra sávnyújtója és forgatható belső ferrit-antennája - csak, hogy még bonyolultabb legyen a skálahúrozás. Mivel úgy gondolom, hogy elsőre elég lesz begyakorolni rádiószerelési ismereteimet a meglévő 325-ösökön, ezért őt igazából későbbre tartogatom, ami persze nem jelenti azt, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve nem kapom elő és próbálom meg üzembe helyezni. Már ahogy ezt, méretét és súlyát tekintve, csak úgy elő lehet kapni!

Ja, hogy őneki már külső megnetofon- és hangszóró-csatlakozója is volt? Azt elfelejtettem az előbb hozzátenni, persze az elejét nézve nem látszott. Inkább a korabeli ára az izgalmas. 1957-ben járunk, mennyi idő alatt is lehetett kicsiny hazánkban ennyi pénzt összevakarni? A másik érdekes kérdést az itt még javában alkalmazott hálózati feszültség-választó adja: volt még Magyarországon 110, 120 és 150 voltos hálózat abban az időben? Vagy csak rengeteget legyártottak előre ebből az alkatrészből és be kellett építeni.

Tényleg csupán futó ismeretség volt az első, mert laszedtem a hátlapját, készítettem néhány képet, de a szemmel látható pókháló-rengeteget már nem voltam képes eltávolítani. Persze ahogy jól emlékszem, este fél tizenegykor már nem szerettem volna bőgetni a porszívót. Tehát ez az előzetes kitakarítás későbbre marad. Viszont az is jól látszik, hogy itt már a novál elektroncsöveket alkalmazták, valamint a kettős forgó és a kapcsolósor is kapott egy-egy porvédő műanyag búrát. Középen ott a forgatható ferrit-antenna és két hangszóró van - bár csupán egyszerűen párhuzamosan kötve, a kimenő trafónak pedig valahol a sasszi alatt kell lennie. Következő alkalommal megkeresem. A pufferkondenzátor ellenben teljesen tájidegen, ami arra enged következtetni, hogy a készüléket javították már és jó eséllyel üzemképesen tették el.

Dél előtt két perccel készített felvétel kacsáékról és a tóról, melynek vize még mindig hideg, de ez egyáltalán nem zavarja csőrös barátainkat, ha úszni kell, hát úszni kell.

Elkezdtem előszedni a tök egyforma típusú és színű műanyag telefonjaimat. Mert minek belőle mondjuk 30 darab ugyanolyan, ha egyszer még valaki más hasznát venné? Nahát ezeknek eddig nem vették. Menhelyről sem viszik a fekete kutyusokat. Persze lehet, előbb jól le kellett volna takarítanom. A bal oldali a fiatalabb, lengyel tárcsás, a jobb oldali még NDK számtárcsával készült.

Ezek a piros CB 76-osok viszont azóta jól elkeltek. Kutyából nincs is piros színű! Lehet, akkor ezeket kellene előkészítenem és meghirdetnem? De mi lesz a többivel? Ebből a típusból alapvetően két darabot érdemes megőrizni, lehetőség szerint jó állapotban: a régebbi, NDK tárcsásat az eredeti 76-os panellal és a későbbi lengyel tárcsásat, már a 811-es paneljával, kivéve a kis kék gonosz mikrokapcsolót.

Ami viszont ez idő szerint a kutyának sem kell, az a videokazetta. Sem a feketének, sem a pirosnak... Pedig két nagy dobozzal már egyszer eladtam. Igaz, akkor alapvetően a rajtuk lévő filmeket vették meg. De mint adathordozó, erősen a múlté már. Bevallom őszintén, lassan, de biztosan kezdem elveszíteni a televízió és a film iránti érdeklődésemet egészen. Olyannyira, hogy már DVD-lemezt sem írok, mint azt tettem közel nagyüzemi szinten, még évekkel ezelőtt. Van ugyan egy nagy tv-nk, jóformán dísznek és porfogónak. Tartogatom még egy ideig ezeket a holmikat, megvárom, míg felnőnek a gyerekek, aztán megy ki minden a szemétbe. De jó lenne, ha hamarabb elvinnék, mert kell a hely a telefonnak, illetve inkább a rádióknak.

Őt idáig sosem láttam itt. Közelebbi képet nem is nagyon tudtam volna készíteni róla, mert jóval félénkebb madár a kacsánál. Később el is repült innen. Ha jól tévedek, hívják vízityúknak is. Ő egy szárcsa, ezidáig az első és egyetlen, amit az Ibolya-tónál láttam.

Ezek az újságok sem bizonyultak eddig túlságosan kelendőnek. Pedig Legnagyobb drága gyermekem megbízásából hirdetem őket. Megvette, kiolvasta, azt mondja, hátha szüksége lesz rá valakinek. Nem mertem előjönni a "ki olvas manapság" című történettel. Pedig egy művelt ügyfelemtől kaptam ezt a mondatot nem is olyan régen, amikor szóvá tettem, hogy az újságja kilóg a postaládájából és esetleg valaki elviszi. Még jómagam is inkább lefeszem aludni este tízkor, semmint elővennék valami nyomtatott csodát. Jóllehet, amikor ezt az oldalt megalkottam, lett benne hely könyvismertetőknek is. Ezidáig terv maradt, persze sosem lehet tudni, mikor állok neki egy könyv bemutatásának.

Még ezt a zöld CB 76-ost is jól elvitték. Sőt, ha jól emlékszem, egy utána következőt nemkülönben. Továbbmegyek, amennyiben előkerül egy kielégítő külső állapotú és persze üzemképes harmadik példány, már arra is lenne vevő egy kolléga személyében. Utána olyan sok hadra foghatót már elő sem tudok majd varázsolni, mert kellene megtartani is néhány darabot azért. Legújabb ötlettől vezérleve most azt gondolom, hogy a leromlott állapotúakat elbontom és vagy megtartom alkatrész-utánpótlásnak, vagy kiárúsítom. Erre tulajdonképpen ma éjszaka jöttem rá: nem fogok hosszú távon mit kezdeni 20 egyforma telefonnal. Marad NDK, meg lengyel tárcsás, 76-os és 811-es panellal, esetleg külön egy zöld zsinórokkal és vége. Ám sajnos ennek a cikknek is. Zárókép!

Mondom, zárókép!

Na csak azért. Jó másfél hónapot ugortam az előző felvételhez képest, csak hogy legyen egy rádió megint a végére. Közben lesz még második világháborús harcoló német alakulat is, géppuskafészekkel. Magyarázom: egyrészt annyi anyag van április eleje és május közepe között, s közte egyetlen rádió sem. Másrészt lehet, hogy megint párhuzamosan több anyag is íródni fog, több, különféle témában. Amelyik előbb elkészül, az megy adásba. Ez az öreg és meglehetősen romos következő Terta 325-ös pedig jó eséllyel a levesbe. Alapvetően szétszedni vettem. Majd jól látni fogjuk ennek az okát is, illetve el kellene hoznom egy következő, szétszedett példányt, s a titkos terve szerint a kettőből egy, legalább részben üzemképes darabot összehegeszetni. Na ez lesz a szép munka. De jó eséllyel csak ősszel, mikor már potyognak a levelek a fákról. Köszönöm a figyelmet, a viszontlátásra!