Van az a helyzet, amikor nappal szemben készítek felvételt a beépített fénymérős digitális fényképezőgéppel. Az eredmény ezen a nyitóképen látható. Szerencsés eset. Ha mégsem, akkor egyetlen képet lehet így lőni. Utána másik gépet kell jól vásárolni. Két hónapja, pontosabban 2017. decemberében készült ez a fotó a kedvenc otthoni séta- és fotóhelyemen. Az a helyzet, hogy ide bármilyen időjárási viszonyok között képes vagyok kimenni, ha csak fél órára is. Úgy látszik, lassan minden otthon töltött időbe belefér ez a fél óra. De erről majd később bővebben. Addig lássuk, mit tesz szerzőkénk, ha éppen nincs kéznél telefonkészülék!

Duck attack. Kacsatámadás. Kezdésnek mi más lenne? Nem, kacsát nem tartottak a Telefongyárban. Úgy gondolom, volt elég nagy hápogás anélkül is ott. Na de komolyan, éhesek szegények és jönnek ki a partra. Kacsasorban, mint az a kép jobb oldalán jól látszik. De mit gyártottak még a távbeszélő készüléken kívül a Telefongyárban? A moszkvai hűtőgépgyárban dolgozó Szergej nyilatkozik a riporternek: - Nagyon jók a munkakörülmények itt a gyárban, csak azt az egyet nem értem, hogy akárhányszor rakom össze a munkadarabot a tervrajz alapján, a végén mindig tank jön ki belőle.

Vadászat büdös kölkeimre december 24.-én este negyed hétkor. Mink ilyetén módon vagyunk összerakva. Mert ugye rögtön meglátták a játék lehetőségét abban, hogy le szeretném fényképezni őket és ez elől jól el lehet szaladni. Így legalább az kiderül, hogy egyszer alaposan neki lett vágva a WC ajtaja a mellette lévő kamraajtónak, aminek következtében beszakadt a farostlemez. De még mindig nem derült ki, mi a fenét gyártottak a Telefongyárban...

Ez volt az adventi koszorúnk tavaly. Lényegében ugyanaz, mint tavalyelőtt és azelőtt... Csak a gyertyák változnak évről évre és az, hogy újabban tudatosult, olyat kell venni négyes készletből, amiben az egyik más színű. Valamint a villanó nélkül készített felvétel, ami aztán pokoli szemcsés lett kinagyítva. De a gyertyák lángján volt alapvetően a hangsúly. És sehol egy telefon az asztalon! Attól még elég nagy kuperáj volt így is. Karbantartó munkatársam mesélte, hogy vitte haza az ellenőrző könyvet: gyermeke égő adventi koszorúval frizbizett a szünetben a folyosón. Szülők röhögésben törtek ki, mire a gyerek közölte: de amikor elkezdtük dobálni, még csak a gyertyák égtek rajta.

Na jó, lesz telefon is. Mégpedig hogyan? Úgy, hogy jól előveszem néhány régebbi felvételemet. Lehet, hogy volt már, de akkor nem kell visszalapozni érte. Mindjárt itt egy három évvel ezelőtti képem erről a szörnyszülöttről. Hát ilyen csúfság még a kalendáriumban sincsen ám! Ejnye-ejnye, kedves Kókány Berci, hát visszatértél? A 200-as leltári számot viselő LB 37-esemre nem átallott egy Standard tárcsát szerelni az elkövető. Kifúrta az induktor púpját. Brrr, rémálmaimban se jöjjön elő! Főleg, hogy nekem nincsenek olyanok. Hát ilyet aztán biztosan nem gyártottak a Telefongyárban. Mert LB 37-est azt igen...

Lehet, hogy ez a kép is szerepelt már három évvel ezelőtt. Akkor is legyen ismét elrettentő példa, mit nem szabad csinálni egy szerencsétlen LB 37-es távbeszélő készülékből! Hát ezt aztán nagyon nem. Kiszedni minden eredeti alkatrészt és ilyen egységekkel helyettesíteni? Nemhogy beszerzett volna egy szép CB 667-est. Vagy 76-ost, mondjuk tőlem... Vagy neki fémházas régi kellett? Olyanom is van... Jó pénzért... Meg persze kapni lehet máshol is, ha nem is egészen eredeti, de úgy nem is annyira drága. A kosz, meg a por csak egy dolog, de jó lenne meglelni hozzá a hiányzó induktort és társait, s máris kezdődhet a 2018-as felújítás, ezzel a telefonnal például. De mit gyártottak még a Telefongyárban az LB 37-esen kívül?

Igaz, hogy nem kaptak még semmit, de ettől függetlenül ismét elindultak a nagy kereső kacsák, hátha azóta találnak majd jól valamit, mióta legutóbb, vagy tíz perce itt jártak. A hápik már csak ilyenek, közben leeshetett ide egy kis kukorica, vagy borsó, esetleg főtt rizs, madáreledel, vagy akár zab, nem is beszélve az apróra vágott salátalevéltől. Egyrészt kacsáék szerint ezek csak úgy le is pottyanhattak az égből, másrészt kikupálódtam ismét kacsológiából, vagyis ezeket lehet adni nekik, és nem az élesztőt tartalmazó kenyeret. Szóval végül egyszer még én is fogok tartani kacsát. De mi a fenét gyártottak a Telefongyárban?

A kultúráltan viselkedő jógyerekek szépen várják, hogy mit kapnak ebben az évben a Jézuskától. Nem egészen sikerült megörökíteni, mert Olivér keze lemaradt a felvételről, de az egy szamárfül akar lenni Kristóf feje fölött. Hogy én mit kaptam magamtól Karácsonyra, egyúttal pedig nem növelvén tovább a nézettséget, azt is elárulom jól végre, mégis mi a fészkes fenét gyártottak még a telefonon kívül a Telefongyárban. Aki ezek után nem lapoz tovább, az magára vessen! Akárcsak a szegény földműves, akinek nem maradt egy cserépnyi földje sem...

Szóval ő lenne az. Most erről sokszor sokat fogok beszélni. Egyrészt történt, hogy tavaly ősz, kora tél környékén lett egy harmadik hobbim is a vasút, és eredeti szakmám, a vezetékes távközléstechnika mellett. Valamikor régen, vagy 30-35 éve bontottam el üzemképtelen régi rádiókat, s bár ez vezeték nélküli távközlés, de valahogy visszajött. Pontosabban még csak fejlődésben, kibontakozásban van, mint hobbi, mert egyrészt nem elég néhány régi rádiókészülékre szert tenni, mivel évek óta nem foglalkoztam vele komolyabban, ezért a korabeli szakirodalmat is illik beszerezni hozzá, kezdve mindjárt a rádió kapcsolási rajzával. Később pedig a nagyobb javításhoz komolyabb műszerezettség is szükséges, ez utóbbiról még nem szőttem terveket.

Az előbb láttuk előlről, most nézzük meg jól hátulról is. Közben elmondom, hogy tehát a Telefongyár, másnéven Terta kilenc évig, 1955-től 1964-ig gyártott rádiókészüléket is. Pont ebben van a lényeg: az Orion, vagy a Vadásztöltény utódaként a Videoton hosszabb ideig és jóval többféle készüléket hozott létre. Kellett tehát keresnem valakit, akinek a termékeivel foglalkozhatom és nem kell hozzá milliomosnak lennem, sem pedig hatalmas nagy tárolóhellyel rendelkeznem. S erre a Telefongyár éppen kézenfekvő megoldást jelentett. A háború előtti Standard, vagy az Eka már jóval nehezebben beszerezhető és még régebbi technológiát képvisel.

Már a harmadik képet mutatom róla. De lesz még további harminchárom is, és ez csak egy az összesen vagy 14 típusból, ami a kilenc év alatt megszületett. Ő a 325-ös, a második fajta készülék. Jegyezzük meg a számát jól. Az elsőt még az Oriontól vették át és azzal kezdték meg a rádiógyártást a háború után másodszor. Merthogy a Terta egyszer már gyártott rádiókat a harmincas években. Aztán 1955-ben a 331-essel kezdték újra. Olyanom még nincsen e sorok írásakor. Még... A 325-ös 1955 és 1957 között legalább kétféle változatban készült.

A régi rádiók beszerzésével és a hozzájuk kapcsolódó irodalom tanulmányozásával párhuzamosan felmerült az igény, hogy konkrétan meg kellene tanulnom valamennyire a bútorasztalos szakmának azt a részét is, amely tudás birtokában eme régi készülékeket külsőleg is fel tudnám újítani. Gondolom, ez a probléma már a Kedves Olvasó fejében is megfogalmazódott az eddigi képeket látva. Biztos, ami biztos, az erre vonatkozó szakkönyv is éppen útban van felém, bár ez a felvételen nem látszik. Az viszont igen, hogy a néni, akié a készülék volt, cserepes virágot tartott a tetején és időnként túlöntözte.

Közben persze 2017-ben is volt Karácsony. A szokásos kínai műanyag fenyőt pillanatok alatt összedobtuk két kisebb fiammal, akik már annyira nem hisznek a Jézuskában. A végeredményről minden évben készítek néhány fényképet, miközben elábrándozok arról, mikor fotóztam le először a karácsonyfát és azóta lefényképeztem-e rendszeresen minden évben, illetve megvannak-e, s ha igen, hol lehetnek ezek a képek? Félek tőle, hogy otthon, a legeslegelső fajta fenyőfáról nincsen fénykép. Pedig az még a nagyszoba ablak felőli sarkában állt, padlótól a plafonig ért és rendes gyertyák voltak rajta. Talpa egy szétfűrészelt és négyfelé széthajtott vascső-darab volt (megvan még!), ennek ellenére egyszer sem sikerült felborítani és egyetlen lakástüzet sem tudtunk összehozni.

Na ez az igazi kacsasor! Félig befagyott a tó, hápogóék pedig kiálltak a jég szélére. Itt elég sokan voltak. Ezt azért mondom, mert azóta voltam megint és most már kevesebb a létszám. Ha igaz, amit olvastam velük kapcsolatban, ha nem rontja el őket az ember etetéssel, akkor ösztönösen keresik az élelmet, emiatt esetleg átköltözhetnek másik vízpartra. Ki fogok ám én kupálódni  még ennél is jobban kacsológiából, tessék elhinni! Aztán majd egyszer tartani fogok én is kacsát.

Olivér máris kacsát kapott a Jézuskától. Vagyis tőlem. Nem csak telefon, illetve újabban rádió jön ám a ... gazdaságos aukciós oldalról! Volt már onnan szakkönyv, magnókazetta is mostanában. Tovább növeli az élcet, hogy az eladót ugyanúgy hívták, mint engem. Ki nem hagyhatta a poént, hogy mit vettél magadtól... Olivér még mindig szereti a különféle plüss-állatokat. Ebből a kacsát nem könnyű előállítani, igencsak el lehet rontani, mint azt számos példa is jól mutatja. Ezt a kettőt mégis sikerült begyűjtenem neki. A szokásosnál is nagyobb rendetlenséget ne tessék nézni. Az ünnepekre több-kevesebb sikerrel próbálok rendet rakni, hogy aztán legyen mit hova szétpakolni.

A kacsák és a család után most egy telefonnak kellene következnie, vagy egy rádiónak. De az nemrégen szerepelt már. Ahhoz képest, hogyan gyűlnek ez utóbbiak, még jóformán semmit nem foglalkoztam vele. Bezzeg a telefonnal se! Ezt a képet január elsején babonából készítettem. Milyen egy háklis vénember leszek, ha már most azzal törődöm, hogy az év első napján vegyek elő egy készüléket, hogy egész évben azzal foglalkozzam. Ja hogy már most az vagyok? Áprilist írunk e sorok keltezésekor és még ugyanígy áll. Azt se tudom, automata karja, kézibeszélője, csengője merre jár. Na és a fejem?

Tudom, volt már. Ha nem is éppen ugyanez a kép, de egy hasonló. Amiért mégis visszateszem, az az, hogy morfondírozom, mikor a fészkes fenében fogom én ezt rendbetenni, mikor lesz nekem arra időm. Összefüggően soha, amíg ki nem találom, hova tudom eltenni a félkész szereléseket. Mert ugye az van, mint a legendás üzemnaplóban volt beírva a mozdonyon. Hibajelenség leírása: odafele még csak-csak, visszafele már alig-alig. Jelen esetben az erősítő és a rádió már működik, mindjárt mutatom is jól az előbbihez tartozó ládákat. Utóbbin azonban nem valami sok adó jön be. Szóval erőteljes antennagondjaim támadtak hirtelen, s abból valami jó erőset, stabilat kellene kitalálnom. Vízvezeték-hálózat, meg ruhaszárító kötél nem ér ám! Na és a magnó? Az biza már alig-alig. Áttétel és szíj-problémák lészenek, azazhogy vannak is. A nap 24 órából áll és még ott az éjszaka is - szól a fejemben Galambos tanár úr dörgedelme. De tanár úr, a műszerészek nem robotok, hogy csak csavarhúzózzanak, meg pákázzanak ész nélkül. Ott gondolkodni is kell, az meg nem megy fáradtan, pihenés nélkül.

Íme a jelenlegi lármakeltő eszközeim. Ezekből jönnek a migránsok, meg a sorosgyörgyök. Ja nem, mert a bal oldali nincs még bekötve, a jobb oldali ganitúrát meg nem kapcsolom be. Na ez is megvolt, politizáltam, jöhet az ismertetés. A bal a Tesla Moderato-é, majd ő is jól szerepelni fog rövidesen. Valamint a táskám, amivel dolgozni járok mindennap. De nem ő visz magával, inkább én magammal. A jobb az Orion kis toronyé, lásd az előző képet. Egyik 8 ohmos, a másik 4, hogy melyik melyik, ne kérdezd, majd én jól tudni fogom, ha kell. Szokásos szöveg: ha lesz még ennek az istennek az idejében időm, mindegyik jól megy a helyére. Az Orion ide hozzám, a könyvespolc két oldalára, a Tesla meg a hátam mögé, fel a szekrénysorra. Lesz ám pszeudo-kvadrofon hangzás, amennyiben mindkét rádión ugyanazt az adót állítom be jól!

Ezek a kacsák még mindig fáznak. Ami nem csoda, mert ez a kép még mindig tavaly december 10.-én készült. Hogyan bírtam az ünnepek előtti csúcs közepén hazamenni, máig sem értem. Ennél már csak az a jobb, hogy azóta kétszer is voltam és feleennyi hápit nem láttam. De erről majd később, itt még bőven röpködtek a mínuszok, ha már a kedvenc szárnyasaimnak nem volt hozzá kedve.

Azt hitted, nem lesz több karácsonyfás kép? Hát nagyon rosszul tetted. Lesz itt még februári keltezésű is hóesésben, mikor már a tavaszt vártuk az addig enyhe tél végén. Minden esetre olyat fotóztam, hogy bent a fa, kint a csapadék jól látható legyen. Sőt, tettem el belőle a nyárra is! Tessék nézni, milyen szép, hát nem érdemes ezt nézni egész évben? Legközelebb le se szedem... Vagy nyáron felállítom. De honnan szedek hozzá szaloncukrot? Majd jól gyártok azt is, éppen nekem ne menne? Kockacukor és alufólia, vagy fényes színes műanyag fólia kérdése az egész. Egy darabból, kézzel kireszelve...

Megfigyeltem, hogy Olivérről a teljesen véletlenül és hirtelen készített felvételek lesznek a legjobbak. A kép egyébként nyomokban Kristófot is tartalmaz, lásd a bal alsó sarkot! És sehol egy telefon, de még egy, a Telefongyárban készült rádió se!

Ennek a nem a Telefongyárban készült asztali focinak az a baja, hogy ott erős, ahol nem annyira kellene és ott gyenge, ahol erősnek kellene lennie. Pontosabban nem annyira műanyag, csak éppenhogy ott, ahol nem kellene. Ezért aztán a négy fogantyúból három már nem jól el is hagyta a játékot. Mi több, még össze is mert törni. A maradék egy is csak mutatóba maradt. Mármint hogy ilyet aztán soha többé nem szabad elkövetni. Most reszelhetek egy darab vasból... Tényleg, nem is olyan rossz ötlet, persze nem vasból, csak az eredetinél valamivel tartósabb anyagból. Ha most 1986-ot írnánk, csak átmennék a jóatyám műhelyétől három házra lakó és dolgozó faesztergályos Imréhez. De sajnos 2018-ban már az első három hiányzik a felsorolásból... Tehát az ötleteket várom e-mail címemre: johanndeu1968@gmail.com. Mert a játék marad, kidobni sajnálom.

Ez a viharvert kínai kalózhajó még Leventéé volt. Na ő tényleg műanyag. Aztán a kicsik is játszottak vele némileg, most pedig már jó lenne, ha kitalálnám, mi legyen vele. Az a vicc, hogy az egyik kalóz úgy néz ki, mint egy magyar huszár. Illetve ez nem is annyira vicces. Persze le már nem fényképeztem. Vagyis nem emlékszem. Ha előjön, majd jól megmutatom, hogyan állt Hári János a martalócok közé. Na kapok megint a fejemre, azt hiszem.

Ők is eladók. Már ha kellenek legalább a kutyának. Azon kevés PC-s játékok, melyekkel Levente fiam némileg foglalkozott. De már nem teszi. Meg én sem, ezért áruba bocsájtom. Ki ad érte LB 37-est? Esetleg Terta 325-öst? 528-ast és 529-est is szívesen átveszek, bár nem tudom, hova a p...a teszem. Majd azon alszom jól.

Kicsit másszunk bele a rádiózásba. Na nem túl mélyen, csupán annyira, hogy az első készülék beszerzésén felbátorodva tartalék alkatrészeket rendeltem a Terta 325-öshöz. Tungsram AZ 1-es, ECH 21-es és EBL 21-es csövek, puffer-kondenzátorok és egy kimenő trafó. Melynek neve köztudottan a végzete lett: kiment a divatból. Valamint skálaizzók. A skálahúr-zsinór nincsen a képen. Pedig miatta fogok majd ízes magyar mondatokat ismételni gyakran: újra kell majd húrozni számos rádiót, amit előtte még jól meg kell tanulnom. Elleszek vagy 40 évig még, az biztos.

Még egy fotó a decemberi hidegben gübörgő kacsákról, aztán elmegyek telefonozni, meg rádiózni, mert egyszerűen nem állapot, hogy egy árva darab sincsen a környéken. Bezzeg, ha most csak telefon lenne, azt keresném, hogy jönne már ide egy árva hápogó. De jutni fog arra az időszakra is, mert bőven elláttam magamat kacsa-fotóval. Egész szép az Ibolya-tó környéke, nem? Szóval nem szabad őket eteni, mert akkor ellustulnak és nem keresik a táplálékot. Más lesz a helyzet, amikor majd én fogok jól kacsát tartani. Ráadjuk szépen a kacsahámot (mert a nyakörvtől megfulladna) és megyünk sétálni a lakótelepen.

Az előzőhöz képest továbbra sincsen se telefon, se rádió. Ellenben van vadászat ismét a büdös kölkeimre. Egészen pontosan Olivérre, aki valami játék-fényképezőgéppel próbál meg ellen-fotózni, miközben ő nem akarja, hogy én fényképezzem. Furcsa egy szerzet ez az Olivér. Néha hagyja magát, néha pedig egyáltalán nem lehet róla képet készíteni. Máris mutatom jól az ellenpéldát.

De előbb következzen szerzőkénk, vagyis jómagam, aki a karácsonyi szünetben jól elhatározta, hogy egy közismert hetilap címoldalán közölt fotótól jól ihletet kapva ő is lefotografálja önmagát a kedvenc rádiójával. A múlt év utolsó előtti napjának estéjén ez jól be is következett, mintegy 50-60 darab kép elkészítésével, a késleltetett önkioldó segítségével, majd ezt követően a legmegfelelőbbnek ítélt képet jól összepárosítottam az eredetivel. Az következik ennek az anyagnak a végén, előbb viszont tényleg Olivér barátunk.

Ennyit tesz a Karácsonyra megkapott és nagyon gyorsan kedvenccé vált plüssállat: hagyom magamat vele lefotózni. Ez egy oroszlánkölyök akar lenni (mármint a kép jobb alsó részén) ekkora nagy zsebóra szemekkel. Kicsit értetlenül álltam a dologgal szemben, de ha ez kell, hát akkor nincs mese. Közben persze jól elgondolkodtam, hol volt nekem ilyenem ennyi idősen. Egyáltalán mi volt abban az időben? Egy plüss macira és egy műanyag macskára emlékszem, másra nem igazán. Meg persze a kerekes orosz kacsára, amit a büdös kölkeim jól tönkretettek. Konkréten letörték a fejét. Még szerencse, hogy írtam róla egy cikket annak idején ezen az oldalon.

Nagyon nehezen akarózik nekem hozzáfognom rendesen ehhez a rádió-témához. Most például csupán annyit árulok el ismét róla, hogy vannak hozzá ezek az igen régi kondenzátorok. Papír hengerbe bújtatott alkatrész, két végén kátránnyal lezárva. Korabeli korszerűtlen technológia az ötvenes-hatvanas évekből, egyes szakértők szerint pedig manapság átvezetésükkel zárlatukkal mindenféle rádió-bajok okozója. Javasolták is, hogy évek óta nem üzemelt készülék első bekapcsolása előtt ezeket jól ki kell vágni belőle nagy ívben, az ablakon át az utcára. Még ravaszabbak ötlete, miszerint a helyette beforrasztott újat a régi kibelezett papírhengerébe bújtatva kell megőrizni az eredetiség látszatát. Akkor már értem, miért kaptam belőle ingyen egy dobozzal. Amit valószínűleg nem fogok felhasználni régi rádióba, hanem jól kiselejtezem. Talán csak azt a fémházast nem ott a bal szélen.

Nyugi, mindjárt lesz telefon is, csak előbb jön az összes büdös kölköm egyetlen felvételen. Készült pedig ez a felvétel annak apropóján, hogy Levente betöltötte 18. életévét. Azért tessék jól megtekinteni a falon lévő képeket is, esküvői fotónk mellett a kicsikről még az óvodában készült fotó és csupán a széle látszik annak, ami Leventéről féléves korában képződött.

Még mindig nem telefon: azon ritka pillanatok egyike, mikor is Kristóf szárítja Olivér haját az esti fürdést követően. Annyira ritka, hogy ez volt az első ilyen alkalom és nem tudom, lesz-e még egyszer az életben, hogy az egyik hajlandó megcsinálni a másiknak, a másik pedig hagyja magát - lefotózni is.

Tessék, erről beszéltem néhány képpel ezelőtt: bent a szobában még áll a karácsonyfa, odakint pedig szakad a hó, miközben február 3.-át írunk, a maci pedig már előző nap kijött a barlangjából. Hogy mégis mi a fenét láthatott, hogy másnapra ilyen idő lett, azt nem tudom. Minden esetre nagyon vártunk már az enyhe tél után a jobb időt, erre meg mi lett? Igazi tél! Szerencsére azóta normalizálódott a helyzet és már itt csicseregnek a madarak a képen is látható fenyőfán. Amíg azt is ki nem vágja a városgazdálkodás. Mármint a fenyőfát. Én pedig kerülgethetem az erkélyen a kacatjaimat, hogy nekiálljak fémházas telefont felújítani. Merthogy tavaly ősz óta jól telepakoltam a rendelkezésemre álló helyet a beszerzett, Telefongyárban készült rádiókkal. De ez nem látszik ezen a felvételen.

Nemsokára véget ér ez a cikk és még mindig sehol egy telefon. De ez már végre valami technikai eszköz: jött őkelme, mint Egyesült Iroda márkájú porlevél papír szeletelő (most mit röhögsz, ezt a fordítást adta ki a gép, a dustbin-t meg egybe kell írni), szóval tehát ez az iratmegsemmisítő a ... áruházból. Aztán meg mindjárt jól hozták javításra, mert eldugult. Na igen, gyorsan ki is derült a probléma oka: az, hogy két perc üzemidő után hatvan percig pihentetni kell, az ugye nem azt jelenti, hogy az alatt a két perc alatt le kell tolni a torkán egy egész irattárat?! Most picit hasonlítottam egy rokon oldalra ugye? De csak picit.

Merthogy javítok ám én mindenféle kütyüket, ketyeréket és mütyűröket, nem csak telefonokat. A gond ott van, hogy kibelezek valamit, rájövök jól a hiba okára, megoldást találok rá (vagy nem) és összerakom, meg kipróbálom, végül visszaadom (vagy kivágom a p...a). Azóta, hogy ezt a cikket elkezdtem (2018 február) volt már mosógép, meg WC is, jó isten se tudja, mi még. Egyszer pedig rádöbbenek, szétszedtem, megjavítottam, közben egy árva fénykép nem készült. Most itt a ritka kivétel: tessék csak jól megnézni azokat a papír-foszlányokat a vágókerekek között. Ők okozzák a fennakadást a folyamatban.

Figyelem, piktogram-magyarázó rovatunk következik! Nyissuk ki jól a jobb oldali lapon hatalmas I betűt tartalmazó könyvet és ne bombázzuk zuhanó rakétával, ötujjas kesztyűvel, kiabáló elemmel, pocakos mágnessel, vagy felcsúti kisfocistával. Innen folytatom a következő cikket, jöjjön a zárókép!

Történt tehát, hogy tavaly decemberben beszereztem életem első Terta rádióját. Aztán az ünnepek előtt kijött ama bizonyos hetilap ama bizonyos címoldallal. Nekem pedig az ötlet, hogy lefotózom magamat első telefongyári rádiómmal (merthogy ugye jól kiderült, hogy ott még azt is gyártottak jól egy időben) valami hasonló pozícióban, aztán összerakom a két képet, ahogyan a távbeszélő készülékeknél szoktam, hogy felül ilyen volt felújítás előtt, alul ilyen lett felújítás után. Ezúttal nem sikerült két egyforma méretű képet illeszteni, de ez még nem lett volna gond. Kitettem jól az elkészült alkotást a közösségi oldalra, mondván, hogy bebee, az enyém nagyobb (mármit a rádióm). Erre fel jött a hozzászólás, hogy az aranyóra hol van a kezemről?! Tényleg, nem figyeltem a részletekre, az lemaradt, most kezdhetem előlről az egészet. De ez már egy másik történet lesz valamikor legközelebb. Köszönöm a figyelmet!