- Mi a jó isten, máris elrepült 2017? - nézett ostobán Brümpüci Pumpó ebben a meglehetősen kitekert pózban. - Bizony, bizony kedves Pumpókám, le sem szedtük a kínai műanyag fenyőfát, már vehetjük is elő megint - mondta ezen sorok írója a lanyhadt lomha plüssmackónak. - De közben azért még történt ám néhány dolog, folytatnám az őszi-téli események bemutatását, ha megengeded. Mit tudott tenni Kristóf fiam mosásra váró piszkos medvéje, csendben figyelte a történéseket tovább jól. Tegye ezt Ön is, Kedves Olvasó!

Tudom, a nyitókép volt már, méghozzá az előző cikkem utolsó előtti fotójaként. Na és ez a szép piros telefon, azzal a szögletes kézibeszélővel, ez szerepelt valamikor? Hát vissza nem keresem, annyi szent, mert akkor sosem fogok hozzá az új anyag megírásához. Pedig itt az évvége és ismét megfordult a fejemben, hogy valamit értékelni kellene. Tehát akkor tessék kérem értékelni, hogy kísérlet-képpen a CB 555-ös kézibeszélőjét hagytam meg ezen a felújított LB 37-es példányon és állandó készülékzsinór hiányában a rögzítetten a központomba kötött kétszálas vezetéken, mint vizsgáló vonalon, továbbá a bal oldalon látható teleppótló tápegységgel próbálom le mindjárt jól ezt az összerakott telefont. Mondanom sem kell, hogy működik. Csak egyszer tudnám ezt valamiféle videofelvétellel, kisfilmmel is bizonyítani! Biztosan van olyan olvasóm, aki nem hisz nekem a leírtak és a képek alapján. Az jöjjön el és győződjön meg a saját szemével. De utána vásárolnia is kell ám tőlem valamit, ha már itt jár. Van, amihez ragaszkodom, de van bőven felesleges holmim is. Soroljam?

Nem sorolom. Illetve de, mert szeretném, ha valaki még hasznát venné. Kidobni sajnálom. Ezt az aranyos kacsapárt még szeptemberben fényképeztem Sopronban. Akkor még annyira nem bíztam benne, hogy összejön a decemberi látogatás. Erről korábbi anyagban említést is tettem már. Nos, végül összejött! És persze volt kacsafotózás is. Hideg szélben, mikor mások ki se dugták a csőrüket. Azt hiszed, megúszod majd azokat a képeket? Rosszul gondolod.

Csípőre tett kézzel és szigorú tekintettel szembenézve a Telefontársadalom konzervatív részével úgy döntöttem, hogy márpedig igenis lesz kék LB 37-es. Nálam. Mert annak idején a valóságban nem volt. De ez is a valóság, mert nemsokára rakom is össze jól. Továbbmegyek, működni is fog. Ez teljesen természetes, hétköznapi jelenség. Mondanám, hogy mennyivel jobb lett volna, ha nem csak fekete készülékkel lehetett volna telefonálni a falvakból 30 évvel ezelőtt. Már ha lehetett egyáltalán telefonálni. Akkor meg teljesen mindegy, milyen színű a telefon, nem? Hiába, az egy másik világ volt.

Mielőtt még végérvényesen betöltöm 2018-ban az 50-et, voltam még gyorsan 49 is október végén. Ez alkalomból becses nejem jól lefényképezett az összes büdös kölköm társaságában. Nem mellesleg egy torta is látható az asztalon, amit utána a feleségemmel fogyasztottunk el. Apránként persze, nem együltő helyünkben, még csak az kellett volna. De a gyerkőcöknek nem nagyon kellett. Mindegy, édesség nálunk nem romlik el. Mint ahogy porcelán és üveg sem kopik el. Valamint a felvétel nyomokban régi telefont is tartalmaz. Milyen meglepő!

Kicsit is nem figyeltél  oda, máris összeugrott a kék színű készülék. Tessék csak nézni, milyen szép lett! Megnyugodhatnak a Telefontársadalom konzervatív tagjai: lett olyan szép, mint ők. A CB 811-es pedig csak ott volt. Mint a Totya abban a bizonyos régi kabaréban. Teccik ugye emlékezni rá? Valójában az történt, hogy közben kezdtem kicsit összeszedni a szanaszét heverő telefonokat. Kell a hely hamarosan megint a kínai műanyag fenyőfának, ahová év közben mindenféle holmikat helyezek el jól átmenetileg, oda most a tűlevelű fog költözni néhány hétre.

Jaj de unatkozik ez a medve itt, alig bírja megtámasztani már a félre billent fejét a mancsával. Hiába, ebben a cikkben nem esik szó sem málnáról, sem mézről, sem pedig halról. Vagy mi hozhat még lázba egy mackót? Mert úgy tűnik, hogy a telefon, meg a kacsa nem érdekli. Talán, ha a gazdája keresné, akkor jobb kedvre derülne. De hol van Kristóf?

Aha, hát itt vagy, te jómadár! Szóval te itt rendetlenkedsz, miközben pedig Brümpüci Pumpó az ágyon szomorkodik. Mit csinálsz? Ja értem, a hiányzó induktorkart próbálod meg helyettesíteni, kevés sikerrrel. Hiába vigyorogsz, attól még fel kell venned utána a nadrágot, ha elkészült ez a fotó. Helyes a meglátás, a kurbli tényleg hiányzik még a készülékről. Már nem tudom, miért nem került fel rögtön a helyére. Talán, mert éppen nem volt kéznél megfelelő darab. Induktor az volt, csak kurbli nem. Ezt azért írom, mert mindjárt jön egy javításról szóló rövid hír, miszerint végre megoldást találok egy hosszú ideje hiányzó apró alkatrész pótlására és így egy régóta szétszedett és dobozban tárolt induktort végre összeszerelek. De még előtte kacsák érkeznek teljesen vártalanul, tőlem szokatlan módon.

Úsznak a hápik a vízen. Szerintem túl közel mentem hozzájuk és arra menekültek. Pedig nem akartam bántani őket. Nem így a menekültek, akik biztosan bántanák a hápikat. Le is fejezném érte a főtéren nyilvánosan. Szerencsére, ha vannak is, nem mutatkoznak. Mármint a bevándorlók. Jól eldugják őket előlünk. Bevándorló kacsákat szívesen látnék inkább. Ezzel mai politikai továbbképzésünk véget is ért. Tessék a kacsákat kukoricával etetni, nem pedig kenyérrel.

Tehát ő az a bizonyos szétszedett induktor, aki pedig jó ideje egy dobozban lakott már. Egyetlen apró alkatrész, konkrétan egy kis tengely hiányzott csupán belőle. Továbbá nem volt rá szükség eléggé, ezért nem nagyon törtem a fejemet, hogyan tudnám a hiányzó alkatrészt beépíteni. Merthogy megalkotni, levágni és kireszelni - egy darab vasból, ugye tudjuk - nem volt nagy ügy, ellenben a beépítés három kezes művelet lett volna. Nem fényképeztem szénné a folyamatot, ezért most nem lesz sokkal okosabb a Kedves Olvasó, azonban annyit leírok, hogy két kézzel kellett volna szerelni, miközben a harmadikkal pedig rugóerő ellenében elnyomni egy fogaskereket. Nos, nem alkottam magamnak pótkezet, csak elkezdtem gondolkodni, s arra jutottam, hogy harmadik mancsomat Satukával fogom helyettesíteni. De ez a kép persze még csupán a műtét előtti állapotot mutatja jól. Igen, ebből induktort lehet összerakni, nem pedig hűtőgépet, sem középhatótávolságú rakétát. A padlókefélőről már nem is beszélve. Arra még emlékszünk, milyen gép is volt?

Szétkenték a pasztát a hagyományos parkettán, aztán azzal a jobbára orosz gyártású géppel dolgozták be, ami valójában egy motor által fogatott kör alakú széles kefe volt hosszú nyéllel ellátva. Na ő volt a padlókefélő, inkább intézményekben, óvodákban, iskolákban használták. Barna barátunk kidőlt időközben. Nem bírta tovább a sok információt. De az is lehet, hogy téli álmot alszik. Majd jól előjön február másodikán és megnézi, van-e árnyéka. Addig lássuk, sikerült-e összeraknom azt a szétszedett induktort. Jól kapcsolódnak egymáshoz a képek és a témák, ugye?

Ja nem, előbb megint jönnek a kacsák. De ezek hol jönnek? Ezek egy helyben állnak. Kacsálkodnak, tollászkodnak és persze közben folyton éhesek. Állandóan a füvet porszívózzák valami kaját keresve. De ha nekiállsz etetni őket, akkor azt folyamatosan kell ám jól csinálnod. Hozzászoknak és legközelebb is várják tőled a kukoricát.

Nem, még nem sikerült összerakni az induktort. Ellenben nekem fejben igen, hogy mi miért is történt. Szóval az úgy volt, hogy rájöttem, nem járja, hogy az alumínium alaplemezes LB 37-esbe az a nagy dög patkómágneses induktor kerüljön. Látod őkelmét ott a képen, hát ez is de mekkora. Így is olyan görbe volt a gyenge alaplap, hogy még, ha azt a bömhecet (zalai szakkifejezés) beleteszem... Tehát akkor a képen látható készülék mégse nem tartalmaz induktort, mert azt találtam ki, hogy jól összerakom a szétszedve szanaszét heverő újabb és könnyebb egységet és majdan azt helyezem el jól ebben a telefonban. Hú, de bonyolult! Egyébként pedig ebből a szögből jól esik fotózni bármely készüléket, már csak azért is, mert ezt mindenki előlről teszi. Különben is, kell a kép a cikkbe, hamarosan téma nélkül maradok. Mint az általam annyira szeretett Barátok közt című sorozatból a Magdi anyus, akivel úgy tréfálkoztak, hogy dobnia kellett volna végül a lépcsőn még egy szaltót, ha alacsony a nézettség. A másik fagylaltos doboz rejtélyét nem árulom ám el! Az itteniben lakott a szétszedett induktor, ez gondolom, kiderült a fotókról jól.

Egyik képen kicsit látszott már, gondoltam, megmutatom közelről is. Ők sótartók, akikbe az elhelyezett nedvszívó rizsszem ellenére jól belekötött a nátrium-klorid. Nosza rajta, jó katonák, mosogatás következett. Persze, fel vitézek a konyhára, krumplit pucolni vacsorára. Szóval a kitakarítás után alapos száradás következett, másként mit sem ért volna az egész. Nem mintha végül nem kellene kezdeni előlről az egészet. Minek eszünk, ha utána úgyis éhesek leszünk. Nem beszélve egyebekről... Elég alaposra sikerült ez a szárítás. Eltartott néhány hétig, ami alatt jól beporosodtak a sótartók. A seggét az ég felé tartó kutyával az élen. Finnyás emberek ne ezzel sózzák a levest. Honnan tudod, hogy beázik a tetőd? Két órája kanalazod a levest és nem akar elfogyni.

Megint kacsa, ezúttal egy magányos lány a soproni Ibolya-tóból. Három kép szeptemberből és ígérem, áttérek a decemberben készített újabbakra, lehetőleg még ebben a cikkben. Ha nyerek a lottón, veszek 30 darab kacsát. De inkább valami olyat kellene csinálnom, ami biztosabb lenne a lottó-nyereménynél. Eddig már eljutottam. A többi van még hátra.

Lassan összeáll közben a szétszedett induktor, mint a rizseshús. Mialatt én itt falazom a köntört és nagy ívben kerülgetem a forró kását. De nem vagyok macska! Na tőlem tanuljon meg bármit az ember a képek és a leírás alapján. Például kigúvadt szemekkel kell nézni, hogy egyáltalán mi a fészkes fenét javítottam én azon a fogaskerekes tengelyen, ami végre valahára szerepel a fotográfián. Minden esetre készen van, már csak be kell építeni jól az ő helyére.

Olivér fiam állandó jelleggel ilyen és ehhez hasonló építményeket alkot szabadidejében. Nem emlékszem már, mi akar lenni. Várjunk, itt van, megkérdezem tőle. Ja, mindegy, nem tudja ő sem. Rengeteg alapanyagból tud gazdálkodni, kapott már bőven építőkészletet. Később persze elbontja, amit addig épített és újabbakon dogozik. Olyan még nem volt, hogy amit rakott estig, leomlott reggelre. Ez az alkotása mindenképpen megmarad az utókor számára.

Nem hoztál semmit? "Te kicsi! Nem vagyunk mi véletlenül rokonok? Dehogynem! Te vagy a második unokatestvérem. Azonnal add ide az ajándékot. Anyuciii, nem akarja ideadni az ajándékot!" Na honnan idéztem?

De igen, hoztam. Elkezdtem összerakni a következő, fekete színű LB 37-est. Milyen meglepő. Kész csoda ennyi színes után. Az összeszerelt induktor jól belekerült a kék készülékbe, ezáltal a kurbli is felkerült a helyére. Jött helyette egy másik régi nagy dög. Tudod, a bömhec. Összehasonlítom majd a két egységet. Mert nem egészen egyformák. Teccik látni innen messziről is?

Tartalékoltam még ezt a képet a múltkori kacsa-találkozóról. Mégpedig azért, hogy elmondjam, azóta megint többen lettek. Azonban most nem érzem szükségét nnak, hogy emiatt újabb találkozót hívjak össze. Pedig elég csendes esemény lenne, a plüss kacsák nem hápognak, nem esznek és ez okból kifolyólag nem is szarják össze az egész környéket, mint ahogyan azt igazi társaik teszik jól. Jól? Bezzeg őket hívni sem kell. Csak megjelenik az ember a vízparton egy zacskó kukoricával, na és egy bekapcsolt képrögzítő eszközzel mindenképpen, mert ami ott történik, azt még utána az unokák is emlegetni fogják. Én már csak tudom: jött a néni a kenyeres zacskóval, én pedig elkövettem a hibát, miszerint nem rögzítettem a látványt. Még a túlsó partról is repültek, rohantak oda a csőrös mohó hápogók.

Várva várt "Mi a különbség a két induktor között" című rovatunk következik. Tessék, lehet mondani a helyes megfejtéseket. Ja, hogy ez nem egy interaktív műsor? Hát akkor majd szerzőkém ismerteti jól a tényállást. Először is a két lágyvas darab felfogatása nem egyforma. Merthogy ugye következetesen mágnest írtam eddig minden alkalommal, amikor eme régi bömhecekről szó volt. Pedig de nem mágnes. Hanem egy, azaz két nagy lágyvas darab, patkó alakú, aki jól felmágneseződik az induktor forgatásakor. Természetesen anyagvizsgálati eljárásoknak kellene alávetni ezen alkatrészeket jól, közben megemlékezve persze Kiss L. Sándor egykori anyag- és gyártásismeret szaktanáromról, valamint az ő hozzánk intézett dörgedelmeiről. De ezt most inkább kihagynám. Azt viszont nem, hogy elmondjam, az eredeti elkopott nagy fém fogaskereket egy ilyen régi eszközön textilszálas bakelit fogaskerékre kicserélve olyan a látvány, mintha jönne egy római legionárus géppisztollyal a kezében.

A kacsák vidáman úszkálnak a tóban. Nem volt ez már egészen így decemberben, ám én egyelőre még mindig jól elvagyok a ténnyel, miszerint sikerült Karácsony előtt hazamennem. Ennél már csak az lesz jobb, ha egyszer megint Karácsonykor lehetek otthon, viszont félek tőle, hogy ez csak valami szomorú esemény apropóján következhet be egyszer. Telik az idő, a fiaim egyre nagyobbak, a még velünk lévő felmenők pedig egyre idősebbek lesznek. S utóbbiak sajnos egészségesebbek már nem, ha érteni teccik a Kedves Olvasónak, mire akarok kilyukadni.

Elkészült a következő, a fekete színű készülék felújítása is. E sorok írásakor átmenetileg az utolsó. Mármint most egyéb teendők jönnek, valamint Karácsony, így kis szünetet tartok, inkább ez a pontosabb meghatározás. Ugye, hogy ez is szép lett és jól néznek ki együtt? Egyiken maradt az eredeti krómozott csészekészlet, másikon pedig próbának vetettem alá az arany, vagy inkább sárgaréz hatású festéket. Kettő van még hátra, egy ezüst színű és a kalapácslakk bevonatú vasúti LB készülék. Az elsőnek lehet, még neki is állok, amíg van egy kis szabadidőm. De milyen legyen rajta a csengő? Ezüstön az ezüst nem mutat. Mondjuk a króm sem. De a fekete sem. Ez jelenleg az összes szóbe jöhető változat. Eldöntendő kérdés. És ha igen, akkor miért nem?

Megint összegyűlt egy táskára való ebből kis sárga műanyag kapszulából. Két éve volt már ekkora mennyiség, amit akkor is meghirdettem, próba szerencse alapon és legnagyobb meglepetésemre akadt, aki látott benne fantáziát. Talán valami karácsonyi díszt épített, ha jól tudom. Azóta kevesebben kevesebbet fogyasztanak a termékből, melynél végül megmarad ez a kicsi alkatrész. Megjegyzem, kiváló átmeneti tároló apró csavaroknak, vagy még akár pár szem gyógyszernek is, ha megy valahova az ember. Azonban most nem akart belőle semmit sem építeni senki. Végül majd még nekem kell kitalálnom, mire lehet hasznosítani. Gyufás dobozokból számos alkatrész-tárolót építettem már és van még egy csomó régi filmes dobozom, mikrofontartó kis papírdobozom és még ki tudja, milyen kisméretű tárolók jönnek elő nagyobb mennyiségben. Lásd a popsikenőcsös dobozok esetét. Három fiam van ugye...

Ez az utolsó kacsás képem a szeptemberi fotózásból. Szegény kis hápink csőrét lógatja keresi az ennivalóját. Mikor nem éhesek a kacsák? Azért van, hogy jóllaknak és kacsacsöndben pihennek a sarokban. S közben jól összeszarják az egész udvart. De ezt már mondtam, lassan mindenki ez alapján fogja szegényeket beazonosítani. Decemberben kimaradt, de a következő alkalomra beszerzek némi kacsakaját és persze képrögzítő eszközzel megyek. Addig hamarosan jövök a decemberi, egészen más képekkel innen.

Ezek az utolsó beszerzéseim 2017-ben. Egyelőre nem vásárolok mást, csak LB 37-es készüléket. Azt is legfeljebb 5000 forintig. Aztán pedig majd valami mást is, de erről később. Lesz még mit felújítani 2018-ban szintén, ahogy ezeket elnézem. És nem ők az összes rosszabb állapotú telefonjaim. Elő kellene szednem mindet - egyébként is jobban átlátható lenne a készlet, ha egy helyen együtt tudnám tartani őket. Mint a kacsákat, egy ólban. Ki kellene találnom, hogyan tudnám megoldani ezt.

Pato idetojt. Kifejtem bővebben. Pato egy kacsa és reggelre ezt hagyta nekem az új székemen. Na magyarázom. Szóval Kristóf és Olivér is fogyasztja még ezt az édesipari terméket, amiből ez a kis sárga kapszula hátramarad, lásd az egyik előző képemet. Utóbbi gyermekem, kinek néha Pato a beceneve, a rajzfilmbéli sárga csőrös madár után szabadon, egyik reggel áthozta a maradványt és jól elhelyezte a legutóbb beszerzett ülőalkalmatosságon, én pedig azonnal megláttam benne a fotótémát. Lekaptam villanóval is, azonban utólag visszanézve inkább a műfény nélküli változat tetszett jobban.

Ők is éhesek. De legalább találtak maguknak ennivalót. Nem mintha nekik a kenyér a benne lévő élesztővel annyira jó lenne, de kicsit jobban hozzászoktak már. Jelentem, ezek innentől kezdve már a decemberi képeim lesznek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy vészesen közeledik a Karácsony. Namost, ennek a mondatnak annyi a valóságtartalma, hogy e sorok írásakor pedig már január van. De nyugalomra semmi ok, mindenki őrizze meg a pánikját, lesznek még bőven fotók az idei karácsonyfáról. Ha nem készült volna elég, még itt áll a hátam mögött. Csoda, hogy nem tudok rendesen dolgozni, ha közben figyel... Hogyan jön mindez a galambokhoz? Hát nem repülve, annyi biztos.

Ahogyan még nem mutattam: ilyen az Ibolya-tó télen. Hó ugyan nincsen, hideg szél annál inkább. Nagy része befagyott, de ott, ahol a víz ki- meg befolyik, nem fagyott be. Na ott tartózkodnak jelenleg életvitel-szerűen a kacsák. Mindjárt látjuk őket, de előbb jöjjön az elmúlt év utolsó telefonos fotója.

Úgy látszik, hagyomány lesz, hogy minden évben Karácsony előtt megvesznek tőlem néhány régi készüléket. Most is volt egy érdeklődő, aki nem feltétlenül a meghirdetett példányt szerette volna magáénak tudni, inkább szép állapotú üzemképes telefont keresett. Ennek a fajta hirdetésnak, azon túl, hogy közzé kell tenni, ha el akarok adni, van egy olyan hátránya, hogy a rossz külső állapotú példányok a nyakamon maradnak. Kell nekem ilyen jószívűnek lennem, hogy keresem a vevő kegyeit. Ez van, kell, vagy nem és kész. Cserébe most törhetem a fejemet, hogy varázsoljam fényesssé a matt műanyag felületeket. Mint említettem, a polírozásra többen fintorogtak. Pedig nem lehehetlen, csak paszta kell hozzá, egy rongykorong és lassú fordulatszám. Meg végtelen türelem. Na majd tavasszal. Végül nem a képen látható példány kelt el, hanem egy másik. Csak elő kellett szednem néhányat, hogy lehessen miből választani. Őneki például nincsen készülékzsinórja, ugye jól észre teccett venni ezt? Persze, hogy nem, azért szóltam. De szóba került, hogy újfajta zsinórral kellene, azért jött a képbe. Sebaj, jövőre is lesz Karácsony, időben elő kell rá készülni. Na de hogy ezt már január elsején el kelljen kezdeni...

A jól viselkedő jógyerekek türelmesen várják, hogy végül is mit kaptak Karácsonyra. Ja nem... Nem voltak annyira türelmesek. Sem. Szóval éppen azt figyelik, hogy a Kristóf által szakszerűen elhelyezett csillagszóró hogyan gyújtja fel majdnem a műanyag fenyőfát. Aztán idén sem volt karácsonyfatűz. Eddig . Még lehet! Olivér teljesen elfelejtette, hogy fényképezem. Bezzeg később rájött, utána egy árva képet nem tudtam készíteni róla. Vagy mégis? Majd jól kiderül később.

Aha, szóval ott laktok szépségeim?! Van eszük, mégis csak egy kicsivel melegebb van ott, ahol a víz cserélődik a tóban.

Nem a karácsonyfán laknak a kacsák, az biztos. Az idei is szép lett, bár kicsit hasonlít a tavalyira. Milyen furcsa, ugyanoda is esnek az ágak, mint az előzőn. Merthogy ez az, már néhány éve. Öregszem, nem bohóckodom már fél napig horganyzott vödörbe állított gyökeres fenyő kikötözésével. Továbbá a fenyő termesztésével és árusításával foglalkozó kolléganő is elköltözött már. Nézzük a jó oldalát, nem kell miattam leölni minden évben egy tűlevelűt. Az az angyalka idén érkezett, előtte évekig egy postahivatalban lakott. További különbség az előző évekhez képest, hogy idén már a 10 éves csipet-csibéim is segítettek a díszítésben, de ez a képről nem látszik.

Ez itt nem a reklám helye. Ez a kicsik egyik karácsonyi ajándéka volt. Azóta kitartó munkával ennyit sikerült összerakniuk a kétszer ezer darabos készletből. De aggodalomra semmi ok, még előttünk szinte az egész év. Továbbá az egész élet.

Ez pedig az én ajándékom magamnak. Próbálta volna meg más beszerezni nekem az ünnepekre. Így is örülök neki. Nem, nem szeretném elhagyni a jó öreg telefonjaimat. De egy ideje titokban terveztem már, hogy szeretnék valami hasonlóan régit, patinásat. Azonban nem randelkezem hozzá hellyel, sem idővel. A piszkos anyagiakról meg már nem is szólva. Szóval elhatároztam nagy sóhajok között, hogy akkor legyen csak egyetlen példány. Igen, de melyik a sok fajta között? Egyértelműen magyar. Pacsirtája, Videotonja sok embernek van. Nekem annál is különlegesebb kell. Ha már régi telefon, akkor legyen Telefongyári a rádió is. Hölgyeim és Uraim, íme a Terta 325-ös 1955-ből, amikor is a Telefongyár átmenetileg, mintegy 10 évre újra belefogott a rádiógyártásaba - hogy egy technikatörténetet is názzünk gyorsan és jól. Fog ő még az elkövetkező cikkeimben szerepelni, most szólok időben. Tekintve, hogy komoly terveim vannak vele beüzemelés tekintetében, kitart őkelme a következő évben, s tovább is, úgy érzem.

Egynémely csőrös hápogók képesek még ebben a hideg vízben is pacsálni. Hiába, a kacsa-ösztön erősebb a hőérzetnél. Vagy valami hasonló. A többség viszont nemígy gondolkodott, erre is nézünk majd példát jól a következő cikkben.

Lassan, de biztosan ő feléledt már. Ha nem is teljesen, hiszen néhány apróság még hiányzik hozzá. Mondanám, hogy bakancslistán újabb pipa, ha lenne ilyenem. Képzeletem mélyén talán, de csak mert manapság annyit emlegetik. Tehát jelentem, működik az Orion kistornyom. De mi az, hogy jelentem? Mutatom majd a hozzá tartozó hangsugárzókat nemkülönben, de nekik a végleges helyet még meg kell találnom. Valamint fogok még a segítségével bakelit lemezeket is hallgatni. Továbbá tisztességes antennát, s ezáltal rendes antennajelet kell előállítanom neki, hogy FM sávon ne csak a két legerősebb adót lehessen fogni, AM sávokon pedig egyáltalán bejöjjön valami. Ha már egyszer rádiót hallgatok a tévénézés csaknem teljes mellőzése mellett. A kijelző alapján éppen melyik adót is hallgatom? Éledni fog még más is 2018-ban, tessék jól figyelemmel kísérni a további anyagokat az elkövetkezendő időkben. Köszönöm a figyelmet, a viszonthallásra!