Kilátás a zalaszabari kalandparkból a Kis-Balatonra. Nem mondom, jó ötlet volt ide a domboldalra telepíteni ezt az egész kócerájt, csak éppen az eljutás gépkocsival egészen izgalmas, mert szűk, dombok közötti utakon kell felfelé kapaszkodni. Másik nagy hiányosság, hogy sehol egy árva kacsa. Utólag gondolva ezen észrevételemet jól bele kellett volna írnom a vendégkönyvbe, remélve, hogy azt olvassa is majd valaki. Persze egy fecske, akarom mondani, kacsa nem csinál nyarat. Apropó nyár: az én kilátásaim sem rosszabbak, már ami az LB 37-esek felújítását illeti. Igaz, hogy e sorok írásakor már 2017. augusztusa van, ám egész szépen haladok a nagy alkatrészek, lásd készülékház festésével és kitaláltam további terveimet is erre a hátralévő pár hónapra. Közben pedig nem ússza meg a Kedves Olvasó a szigorúan a témához illő képeket ebben a cikkben sem, hát igazán jó olvasást kívánok ám hozzá!

Ő a nyolcadik az erre az évre kijelölt és felújításra kerülő készülékeim közül. Láttuk az előző részben, hogy jól megreparáltam az induktorát, elmaradt viszont a beszerzésekor is már csak tervezett kipróbálása. Na nem mintha ahhoz feltétlenül szükség lenne erre a kibelezett és immár csiszolásra váró készülékházra. Azt ugye észre teccettek venni, hogy legkésőbb a megszáradt rozsdamaró eltávolítása után ezt is némileg egyengetni kell. Hogy miért haragudott minden felhasználója annak idején ennyire az induktor púpjára? El sem tudom képzelni. Illetve igen, de hát az egy más világ volt. Konkrétan, mire a faluból elérték a legközelebbi mentőállomást, addigra a beteg ötször átszenderült a másvilágra. Gyalog!

Elérkezett Kristóf fiam névnapja. Végre egy egészen jól sikerült családi kép. Csak éppen én nem vagyok rajta. Hiszen én fényképeztem! Szép is lenne, ha együtt szelfiznék az LB 37-eseimmel... De végül is nem rossz ötlet, egyszer ki fogom próbálni. Hátha növeli a nézettségemet, különösen a Béjbike Vok Oszt Csöh nevű felhasználók körében. Na akkor legközelebb az lesz, hogy állvány, vagy stabil hely, időzítő indul, aztán skera a gép elé. Persze így sokkal gyorsabb és egyszerűbb volt. Olivér vigyorog jobban, pedig neki majd csak novemberben lesz névnapja. Ugye milyen szépen kinőtt már a korábban még hiányzó első foga? 

Na csak meglett a múltkor keresett szökevény! Annyira nem is dugtam el magam elől. Itt volt mellettem, az egyik dobozban. Nem, nem a pelenkára gondoltam, bár időnként tele van. Hanem a se keze, se lába LB 37-esre. Mondom, ezt kerestem a múltkor, és erre az évre talán túlságosan is sokat vállaltam be az ilyen hiányos készülékek közül. Vagy mondhatnám úgy is, hogy a korábbi években túlságosan sokat tettem félre ezekből, mint különösen problémás esetekből. De most azt határoztam, hogy mégis szebbek lesznek felújítva, valamint bevezetem a gyakorlatban is a dísz, ámde alkatrész-hiány miatt nem üzemképes készülék fogalmát. A zsinórhiányt ugyan ez sem fogja megoldani, valamint nem találtam még ki, hogyan rögzítem induktor nélkül a kurblit - pláne, ha még az sincs meg...

Nagyon mókás kis állatok is vannak a zalaszabari kalandparkban. Ezek itt például hol gödröt ásnak, hol kergetik egymást, vagy éppen egyikük két lábra állva figyel. Viszont sehol egy árva kacsa! Én biztos tartanék, ha már ilyen létesítményt üzemeltetek. Itthon úgysem lehet, bár éppen ezekben a napokban idéztük fel, miszerint mekkor móka lenne, ha rájuk adnám a kacsahámot és mennénk sétálni a sok kutya között!

Máris jól folytatódik tovább az öreg fémházas kurblis telefonok felújítása. Bár ismét sikerült elvesztenem a fonalat, de ha jól emlékszem, akkor a képen a nyolcadik és a kilencedik példány látható az erre az évre kijelölt majdnem egy tucat közül. Namármost ez azért kellemetlen, mert nem hónapokkal ezelőtt készült fotóról van szó... Az előbb látható házra már rákerült az alapozó, ám annak felülete valamely ismeretlen okból érdes, szemcsés lett. Így a finom csiszolóvászonnal történő óvatos átdörzsölés, mint átmeneti megoldás jutott hirtelen az eszembe. Valamint nem látszik a felvételen, de erőteljesen tanakodom közben, utána milyen színe legyen ennek a becses fémháznak. Az idei elképzelés az egy fekete - egy másik szín elnevezést viseli és első alkalommal lép be egy eddig nem használt árnyalat. De nem lövöm le a poént előre. Hátul jól dolgozik a foszforsav, s az ott látható apró fekete foltocska egy újabb horpadás kiegyengetésének szükségét vetíti előre.

Reggelre kelve gatyája telve... Ja nem, az imént idézett mondat egy hashajtó reklámja volt a harmincas években. Most tessék jól beleképzelni magukat a helyzetbe! Szóval az enyém már éjszaka tele volt a nagy csörömpöléstől, aztán szombat reggel erre a látványra ébredtünk. Alapvetően két dolog történt: egyrészt valakik egynémely alkoholtartalmú italok jelentős mennyiségű fogyasztását követően úgy gondolták, hogy nekik most el kell pusztítaniuk a szelektív hulladékgyűjtő edényeknek álcázott gonosz idegeneket. Másrészt a legutóbbi viharokat követően mintegy két hete nincs utcai világítás a házunk előtt, mely nagyban fokozta alkalmi szuperhőseink bátorságát a betolakodó kukák elleni küzdelemben. Viszont az én nadrágom annyira nem volt telve, így vettem a japán vezeték nélküli vezetékes telefonomat és jól az illetékesek tudomására hoztam eme ádáz éjszakai küzdelem tényét, melynek következtében még aznap délelőtt megkezdődött az öldöklő harc helyszínének rendbetétele.

Előkerült a következő, immár tizedik, idén jól megjavításra és felújításra váró LB 37-es készülék. Ebből a ritkán alkalmazott szögből képezve a fényt, szintén jól látszik, hogy indokolt a felújítás, ami a festés állapotát illeti, továbbá a hiányzó alkatrészek pótlása jelent kihívást. A kézibeszélő még csak-csak, na de a csengőcsészék már csupán alig-alig. Most jól leírtam és jellemeztem a helyreállítás és üzemképessé tétel esélyeit, nem?

A zalaszabari kalandparkból a kerítésen kívül körbe vezető tanösvény meghatározott helyein elhelyezett táblák segítségével lehet jól megismerkedni az erdei bugybókával, a lápi tergenyével, vagy például a tavi nyenyőcével. Ezen a képen éppen egyik sem szerepel a felsoroltak közül, ellenben kicsi családom kétötöde látható. Valamint egy újabb belátás a Kis-Balatonra. Olivér fiam nem volt ránk belátással, ezért ő nem szerepel a képen. Levente fiam pedig eleve ott sem volt. Mint a cement azon az építkezésen, ahol összedőlt a ház: kérem, engem hagyjanak békén, én ott sem voltam!

A következő, s egyúttal e sorok írásakor utolsó, tizenegyedik készülék, mely ebben az évben felújításra jelöltetett, már megint egy Svéd és Társa által elkövetett LB 37-es. Most akkor ebből jól vonjam le azt az egyébként jó eséllyel téves következtetést, hogy az általuk gyártott telefonok rosszabb minőségűek? Szerintem ez inkább a véletlen műve mindössze. Utolsónak pedig azért utolsó, mert még nem választottam ki a tizenkettediket. Illetve azóta már igen, csak megint nem akarom lelőni a poént. Tartogatok egy kis meglepetést részint magamnak a kellemes őszi hónapokra, részint pedig a magyérdeműnek az év végére. Csak sikerüljön a tervem!

Ellakna az ember egy ilyen helyen, nem? Mondjuk abban a kis piros tetejű házikóban ott lent. Persze nem feltétlenül kellene, hogy ekkora bozót vegye körül. Valamint a hozzá tartozó domboldalt is lehetne kicsit jobban gondozni. Most nem puffogtatok olyan elcsépelt gondolatokat, mint a világ zajától távol, a rohanó élettől megundorodva, meg az adóellenőrök elől elbújva...

Régen  jártunk már a Felületkezelő Szakosztály háza táján, ideje tehát szétnézni, hogy mégis mi a fészkes fenét művelnek itt manapság. Hát kérem, itt egy árva megveszekedett dolgozó embert nem látni! Ellenben mindenféle munkadarabok szanaszét hevernek. Még szerencse, hogy én vagyok ebben a gyárban az egyetlen munkás. Vagy mégsem? Erre mindjárt jól mutatok is egy példát, előbb azonban elmélkedem, miszerint megfelelő fotózással és szövegezéssel vajon el tudnám-e hitetni, hogy ez valójában egy gyár. Pedig de nem, csak én vagyok itt, néni kérem! A többiek hol vannak? A fiúk a bányában dolgoznak!

Következik máris egy csodálatos fotó az Utánpótlás Szakosztály ténykedéséről. Kristóf felületkezelő mester munkáját éppen Olivér főellenőr figyeli! Miközben egy szóval sem mondtam nekik, hogy ezt csinálják, ellenben szó nélkül gyorsan iparkodtam a fényképező gépért, hogy jól megörökítsem a pillanatot, amely lehet, hogy soha többet nem fog megismétlődni. Majd jól felnőnek és jól eldöntik, hogy mit fognak csinálni. Én mindössze megpróbálom abba az irányba terelni őket, miszerint, ha azt csinálják, amit szeretnek, akkor soha többet nem kell dolgozniuk.

Régen jártunk már a festőműhelyben. Azt hiszem, most egy kicsit gyakrabban kelle ellenőriznem a Készülékház-felújító Szakcsoport munkáját. Bár panasz nem érkezett rá, a 40 fokban is rendületlenül készültek a szép készülékházak. Valamint folyt az öt liter víz is rendesen. Itt pedig éppen az látszik, hogy készítettem egy alkalmi sablont papírból az alaplemez részére, hogy ott ne fessen le feleslegesen, ahol az nem indokolt. Márpedig a belsejében sokszor nem az. Inkább a széle van rossz állapotban, illetve az alja néz már ki hogy is. Azaz például rozsdás, és pereg le az előző rétegre csiszolás nélkül csak úgy rákent következő réteg festék. Nem is értem, miért teszi ezt. Na de itt aztán még további házak is jól várakoznak ám a következő kezelésre. Satuka pedig fejreállt a gyönyörtől... ja nem, csak előjött, mert egyik házat éppen az ő segítségével kellett jól kiegyengetni. Persze, ha minderről alapos fotódokumentációval bírnék... nos, akkor talán még a második háznál járnék felújításban. De így megkezdtem a tizediket e sorok írásakor. Ez ám a nem mindegy!

Ez a szélkerék nem villamos energiát termelne, hanem a vizet húzná fel a hegyre egy mechanikus szivattyú segítségével, ha és amennyiben annak gumi membránjai nem rohadtak volna el, valamint érkezne is valami lötyike abban a csőben. Mindenesetre ötletes egy szerkezet. Azt azért nem mondom, hogy megcsinálom itthon kicsiben. Feltalál a víz rendesen az elsőre enélkül is.

Új szín a palettán. Erősen töröm a fejemet, hogy a telefontársadalom azért semmiképpen se vessen ki magából, mégis valami újat próbáljak ki. Éppen ezért ilyenek, hogy neonzöld, meg narancssárga, labdába se rúghatnak. De ezen a kéken tulajdonképpen már tavaly gondolkodtam. Most majd jól meglátjuk, milyenre sikerül. A fotó megint nem adja vissza helyesen az igazi árnyalatot. Mint ahogyan az aranynál tette és félek tőle, hogy az ezüst is ebbe a hibába esik majd. Mondom, el kell jönni hozzám és megnézni élőben. A bomba az utolsó készüléknél fog robbanni az idén, arra leszek kíváncsi igazán. Már nem járok messze tőle!

A domboldalra még egy külön kis kilátót is építettek a jómunkásemberek, hogy arról meg lehessen csodálni a kilátást a mélybe való lehullás veszélye nélkül. Én viszont inkább belátással leszek a Kedves Olvasóra és nem sokáig fogom már untatni a zalaszabari képeimmel. Néhányat azért még ellövök majd, s közben hátha kitalálom jól, mi legyen a következő töltelék ebbe a szellemi táplálékba, mert a telefonokról már nem készül annyi fotográfia, hogy egy cikket meg lehessen írni tisztességesen.

Tényleg, de mi legyen a címe ennek a cikknek? Mert ebben aztán van minden. Mindjárt jön egy kutya például, aztán nem maradhat ki a kacsa - és persze nem mellékesen az én jó öreg telefonjaim. Ilyesmi fotó volt már, ahol aztán rendesen össze-vissza áll az összes félkész munkadarab az asztalon. Az egyik szárad, a másik megkapta már az alapozó réteget. Én pedig a szokásos napi agyhúgykövemet, hogy most éppen melyik művelet következzen a másik után. Hátul pedig már a kiürült festékespalackok sorakoznak. Ők már elvégezték jól a feladatukat, csupán a következő veszélyeshulladék-gyűjtésre várnak, mert ugye mégse lehet csak úgy bele a kukába a háztartási hulladék közé. Az elől látható játékosok viszont még néhányszor labdába rúghatnak. Persze az, hogy a piros festék van kéznél, az korántsem jelenti azt, hogy a következő LB 37-esem piros lesz. Egyáltalán még az se látszik, melyik lesz a következő. S ez így van jól, kérem, higyjék csak el.

Utolsó kép a zalaszabari kalandparkból, de ez a családi fotó annyira jó lett, hogy muszáj megosztanom. Írták már előre, hogy kóborolni fog néhány jámbor öreg kutyó-mutyó a park területén, hát sikerült is megtalálnunk az egyiket.

Tovább auditáljuk a Készülékház-felújító Szakcsoport munkáját. Hát persze, hogy az is én vagyok! Ez olyan, mint amikor a gyárban, ahol dolgoztam, bent kellett maradnia az előző műszaknak, mert a váltás nem tudott bejönni az időközben leesett hó miatt. Ekkor írta a műszakvezető a naplóba, hogy átadta a műszakot magának. Szóval az idén lesz kék is. Kék' továbbá valami elfogadható színtervet készítenem a következő évre nemkülömben, de olyat, ami még a jóízlés határain belül marad. Tehát egy darabot abból a még hátralévő mennyiségből, ami felújításra szorul. Fogalmam sincs, mennyi ilyen van. Attól is függ, mennyi jön még be ebben az állapotban.

Háp, háp, régen jártam már erre, mi folyik itt? Akár még ezt is mondhatta volna kis csőrjártató barátunk. Igen, nagyon közeleg az az idő, amikor végre én is fogok tartani kacsát. Mert ugye volt az a már-már szállóige, hogy nem tartok kacsát... Ha eljött volna a 30. érettségi találkozóra Galambos tanár úr, akkor nyilván ismét mondta volna, hogy az ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyukája. Szóval az úgy történt, hogy - úgysem úszod meg - volt egy bácsi, aki otthon nem tartott, aztán amikor beteg lett és kórházba került, akkor rá volt kényszerülve, hogy beledugja a micsodáját...

Tehát ott tartottam, hogy ezen a helyen kellene dolgoznom tavasztól őszig jó időben. Ez kérem továbbra is a festőműhelyem teteje az erkélyen. Most mondjam azt, hogy a legszebb gyémántok is a legeldugottabb apró ékszerészműhelyben csiszolódnak? Inkább arról ejtek szót, hogy elő kellett vennem a satukát a jó öreg össze-vissza görbült készülékházak egyengetése céljából. Továbbá idén is lesz aranyszínű LB 37-es, mégpedig két okból is. Egyrészt el kellene használnom a tavalyi festéket, mégha elég pocsék minőségű is, hogy aztán legyen lehetőségem jövőre kipróbálni az újat. Eddig úgy áll a dolog, hogy ezüstből bejött a gyártóváltás. Másrészt megtetszett ez a "silver bronze" megnevezésű árnyalat. Aránylag világos szín a komor és elterjedt feketéhez képest. De majd mindjárt jól mutatom, mennyit kell vele vacakolni, hogy végül megfelelő is legyen!

Tessék, ezt nevezem én festésnek az aranyszínű festékkel: elkezdem fújni az alapozóra, természetesen először a belső felére a készülékháznak. Kezdetben ennyit takar. Úgyszólván lópikula. Újabb szakkifejezés. Jól meg kell várni, amíg megszárad, s lehet ismételni. A második már lényegesen eredményesebb szokott lenni. Általában harmadik már nem kell, de valamikor arra is volt példa. S ez még csak a belseje, ami nem akkora baj, ha nem lesz olyan szép. Na de a külseje! Annak illik hibátlannak lenni. Maga a művelet nem több öt percnél, ám mire eljut idáig az ember...

Megmutatom az időközben elkészült kék színű készülékházat is, amint kikandikál éppen a portól védő régi lepedő alól, aki viszont szemmel láthatóan nem tölti be a neki szánt szerepet. Magyarul ez a ház csupa por lett néhány nap alatt! Megy is vissza a nyugállományú lepedő a kocsi csomagtartójába télre, nekem pedig egy sürgetéssel több, hogy rakjam már össze a telefonkészüléket, hadd csodálhassa meg a Tisztelt Nézőközönség. Magam is kíváncsi vagyok, hogyan mutat ebben a színben, erre ugyanis egyáltalán nem emlékszem, hogy ilyen lett volna 30 évvel ezelőtt. Persze barna, meg ezüst sem volt, csak piros és egyetlen fehér azon a fránya feketén kívűl.

Sorakoznak a további elkészült házak az erkélyen, miközben kissé levetették a por elleni védelemre átmenetileg szolgáló és általam fenntartás alól kivont ruhadarabjaikat. Lesz ám az idén is piros, valamint fehér színű LB 37-es is a megszokott fekete helyett. Mi több, most már úgy jön ki a lépés, hogy egy fekete és két másik színű a 12 darab, felújításra kerülő fémházas kurblis telefonkészülék között. Marad még így is bőven az unalomig ismert alapszínűből a felújítást nem igénylő példányok körében. Jövőre pedig kipróbálok megint valami újat. Nem, nem lesz kanári-sárga. Ám valami visszafogott sötétzöldet, vagy például olajzöldet e pillanatban el tudnék képzelni. Körülbelül az fogja majd jól eldönteni ezt a kérdést, hogy aznap éppen merről fúj a szél, vagy milyen ing lesz rajtam.

Háp, háp, mi is itt vagyunk ám megint! Régen jártunk már erre, mint szigorúan a témához kapcsolódó madarak. Mint ahogyan én is ritkán járok a tónál, ahol ők életvitel-szerűen fellelhetők. Miért, május vége régen volt már? Mihez képest. Azóta a kiskacsák jól felnőttek és kirepültek... illetve nem, ott élnek ők is a többivel együtt. Most jó sokan voltak. Egy néni kihozott nekik egy zacskó felaprított kenyeret. Volt ám önfeledt hápogás, meg tülekedés, csak úgy nyelték lefelé, majdnem megfulladtak bele. Miközben én nem győztem visszafogni magamat, hogy óva intsem a nénit, miszerint a kacsák emésztése a kenyérben lévő élesztőhöz nincsen hozzászokva. Mert lehet, hogy az övék már hozzászokott. A jelek erre utaltak. Ha esetleg mégsem, hát lesz néhány szar napjuk. Így, szó szerint!

Jöjjön még egy csendélet az idei színösszeállításból. Lesz itt minden, mint a búcsúban: fekete, kék, barna, szürke. Továbbá piros, fehér, ezüst és arany, csak az nincs ezen a képen. És kérem tisztelettel, ezennel bejelentem, hogy e sorok írásakor már összejött a kalapácslakk festés is! Most már csak a zsugorfestés hiányzik, és kezdek egyre jobban hasonlítani az eredetire. Na azt majd jövőre jól összehozom ám. Nem lehet mindent egyszerre felfújni. Ki látott már olyat, hogy csak úgy, hűbeleboldizsár módjára összacsapni egy év alatt. Persze, ha reggeltől estig a kis műhelyemben üldögélhetnék és csak erre lenne gondom. Ideális állapot, melyet csak közelítünk, de sosem fogjuk elérni, mint az köztudott az elektronikában.

Legyen még egy utolsó művészi fotó az "előre dicsekszem ám jól az elkészült házaimmal" címet viselő témában, aztán befejeztem. Mondanám, hogy éppen eléggé lerágott csont, de csak ebben a cikkben. Miért, ki fotózott még rajtam kívül 70 éves csupasz készülékházat lepedőbe burkolva? Még 70 éves csupasz nőt se, nemhogy ezt! Ha már az egybetűs egysejtűnél tartunk: mit mondanának arra a nőre, aki később lesz csúnya? Hát még szép! Ismételten sikerült néhány újabb barátot szereznem az oldalamat figyelemre méltató nőnemű egyedek közül. Már, ha vannak egyáltalán ilyenek.

Végül csak összejött az aranyszínű festés. Más kérdés, hogy mennyire tapad ez a tavaly vásárolt festék. Akkor azt hiszem, voltak vele gondok az összeszerelésnél. De lehet, hogy én voltam eléggé gondatlan, minden esetre itt-ott lejött akkor az arany bevonat és ott kilátszott alatta a fehér alapozó. Félő továbbá, hogy ez a példány átmanatileg így marad. Történt ugyanis, hogy az idén felújítára kiválasztott 12 készülékből eleve sok az alkatrész-hiányos példány. Egy kézibeszélőt, egy zsinórt, de még egy kábelformát is jól tudok pótolni, de mi a helyzet az ötpontos csatlakozó dugóval, az automata karral, vagy mondjuk a csengőcsészével? A legelsőre már van ötletem, azt fejben elkészítettem már: két köralakú tárcsa mondjuk textilszálas bakelitből, egyikre átjelölve egy, már meglévő dugóról az öt érintkező fület. Valamint egy, az eredetivel megegyező átmérőjű csőből egy rövid darab, szintén például valami műanyagból. Az érintkező fülek pótlása kérdéses még, jelen álláspontom szerint erre CB telefonok dugóit kellene feláldozni, csakhogy abból sem igazán áll rendelkezésre felesleges készlet.

Az újfajta ezüst festék alkalmazása, immár a tizenegyedik készülékházon. Az első benyomások alapján ez a festék jobban tapad, mint az előző fajta. Ezt nem benyomásokkal vizsgáltam, csak valahogy már elsőre látszott. Persze a látszat csalhat. Majd a szerelésnél jól kiderül, aztán szikrázhatnak ám az ízes magyar mondatok, ha jön le a festék! De remélem, nem kerül rá sor. Ha mégis, akkor legrosszabb esetben kerül rá újabb réteg festék. Csak félő, hogy már nem ebben az évben. Kissé hideg lesz addigra az erkélyen, mire ez kiderül. Mert hiába derül ki, ha belefagy az anyag a palackba. Vagy a kezem hozzáfagy a palackhoz. Brrr, rémálmomban se jöjjön elő!

Ez a kacsa viszont jól előjött. Egészen pontosan kijött a partra porszívózni. Talált is magának valamilyen kacsakaját. Szerintem éhes. Persze, melyik kacsa mikor nem az? Ezek egyfolytában kajálnának. Másik csoda, hogy ennyire közel mehettem hozzá. Valójában nem porszívózik, csak én mondom mindig ezt. Keresi a kajáját és sok mindent csőrébe vesz. Aztán, ha nem tetszik, akkor elengedi.Az Ibolya-tónál az a jó, hogy az itt szerencsét próbáló horgászok gyakran hagynak maguk után kukoricát, az itt lakó csőrös hápogók legnagyobb megelégedésére.

Megvan a tizenkettedik! Igen vastag a rajta lévő festék, akárcsak a bőr egynémely embertársamnak az ő képes felén. Első levegőre le se jön róla. Erről természetesen kizárólag a meleg tehet. Meg én, mert előző este el sem végeztem vele. Viszont a sok munka - kevés fénykép arányát ezúttal sem sikerült megváltoztatni. Röviden: csiribá-csiribí és máris leugrik az a régi festék, tessék csak jól nézni!

Előtte viszont még arról, hogy mégis nekiálltam annak az anyaghiányos alaplemez felújításának. Hátha egyszer mégis... Hogy de mekkora egy rityó van az én kis festőműhelyemben! Na ezt ki kell takarítanom valahogy a szezon végén. Itt nem lehet minőségi munkát végezni. Pedig de mégis lehet, máris mutatom, ahogy ígértem.

Na hát ebből aztán nem sok látszik. A lényeg talán mégis: az előbb még a régi festékréteg eltávolítási nehézségein siránkoztam, most pedig már bemutathatom az új, elkészült kalapácslakk festést. Igen, sikerült, bakancslista pipa! Már csak a zsugorfestés van hátra. Meg a fali teleptartó doboz előállítása. Meg az automata kar előállítása. Házilag. Lassan, de biztosan haladok előre. Végül már készülékházat fogok préselni? Na megnézném magamat ám! Csak az a repedés, csak azt tudnám feledni... Gondoltad, hogy nem említem meg, mi?

Ez pedig az elrettentő példája annak, hogyan nem szabad készülékházat festeni. Tehát így semmiképpen se! Tessék jól megrökönyödni, hátrahőkölni, szörnyülködni, fintorogni, stb. Tudom én, hogyan kell elrontani, ha akarom. El is árulom, mit tettem annak érdekében, hogy sikerüljön - azazhogy ne sikerüljön: összekevertem a két fajta festéket. Mármint, hogy éppen itt fogyott el a régi fajta, amit már nem lehet kapni. Mivel nem takarta el rendesen az alapozót, ezért választás elé kerültem. Vagy lecsiszolom vissza alapozóig és festem előlről, vagy megpróbálkozom ráfújni az új fajtát. Utóbbi mellett döntöttem. Vesztemre. Az eredmény a képen látható. Eme borzalmas látványon már az sem javít, hogy időközben elkészült az alaplemeze, s az pedig, csak hogy bosszantson, direkt jól sikerült. Amúgy ott vigyorog a háttérben. Szóval történt, hogy őt jól félretettem, egyrészt a ház és alaplap erős anyaghiányának okán, másrészt, mert így ezen készülék teljes belső berendezését máris megkapta egy üres másik ház, melynek festése viszont egészen jó lett, máris mutatom ám!

Tessék nézni, milyen szép lett! Ugye, én előre szóltam. Utólag még eszembe jutott, hogy milyen lett volna, ha az itt látható ezüstszínű kiegészítőket mégis aranyszínűre fújtam volna. Nosza legközelebb majd jól kipróbálom. Van még egy összeszerelésre váró piros készülékem. Más kérdés, hogy ahhoz milyen állapotú kiegészítők állnak rendelkezésre. Ha azok nem igényelnek festést, akkor ez a próba nem most kerül elvégzésre. A fekete ellenben nem áll jól a pirosnak, úgy gondolom. Mi jöhet még szóba? Ezek a részek vagy krómozottak voltak eredetileg, vagy egyszerűen lefestették azokat is feketére, a házzal együtt. Micsoda gyászhuszár lett úgy az LB 37-esből!

Haló! Akkor egyen zabot. Haló! Nem maga, a másik ló! Persze asszony pajtás nem mondott ilyeneket, miközben jól kipróbálta az új LB 37-esemet. Ezek nekem jutottak az eszembe. Nem, cifrábbakat sem mondott. Viszont ő a záróképe a mai anyagomnak. Folytatódik tovább a felújítása az LB 37-eseknek, majd jól tudósítok még róla. Köszönöm a figyelmet, a viszonthallásra!