Tekintettel arra, hogy hiába adtam neki a címet, a cikkben mégsem kizárólag az LB 37-es készülékek felújításával foglalkoztam - miért, mikor volt olyan, hogy tényleg arról is szólt az anyag, amilyen címet adtam neki - ezért nem mondom, hogy ez egy sorozat tizenharmadik része. Mert nem az. Valamint, hogy ebben a cikkben tényleg a kedvenc csőrös hápogüimmal foglalkozzam csak és kizárólag, az megint nem fog összejönni, mert ezt a címet adtam az anyagnak. De ígérem, lesz olyan írás is. Csak még dolgoznom kell rajta, hogy kikupálódjak ám kacsológiából rendesen. Például nem lehet róluk olyat írni, hogy pizzát esznek. Mert ez nem igaz, azt én eszem, s én sem túl gyakran. Viszont történik velünk továbbra is egy, s más, miközben én a telefonjaimat bögyözgetem, s erről szeretnék beszámolni a Kedves Olvasónak!

Végre nem kacsával indul az anyag! De olyannyira nem, hogy még a második fotó sem az. E sorok szerzője éppen azt akarja érzékeltetni, hogy egyrészt igen, emlékszem, mit ígértem az előző cikk végén. Másrészt és most tessék jól idegondolni szépen egy igazán ízes magyar káromkodást: nem elég a korábban fellelt hiányossága eme szerencsétlen LB 37-esnek, a szenvedések itt még korántsem érnek véget. Íme, amint meg próbálom örökíteni az indukciós tekercs letört lábát. Az előző nyitókép is erről szólt. S nem elég, hogy le van törve, de még a vezeték is kiszakadt, tövestől. Le vagyok hát én is törve eléggé rendesen.

Az olasz meló. Lesz majd akkor, ha nekiállok egyszer rendberakni, kitakarítani, beüzemelni. Először simán magyar CB 35-ösnek néztem, mondtam: de jó, van belőle vaktárcsás változat és még pénzt sem adtam érte. Aztán gondoltam, belenézek, ha már a kezembe került. Na akkor jött a meglepetés, hogy milyenek ezek a belső alkatrészek, az általam ismert magyar bakelitházas készülékben nem ilyenek szoktak lenni. Nosza, akkor feltesszük a szakcsoportba a közösségi oldalon, hátha okosabb leszek. Jelentem, lettem: azt írták róla, hogy olasz Face Standard gyártmány. Mondjuk, ha megnézem jobban, ezt a feliratot magam is láthattam volna a tekercsen és az egységdobozon. Már csak az a kérdés, mikor készülhetett vajon, egy időben a miénkkel, vagy esetleg később? Még némi kapcsolási rajz is leledzik a ház belsejében, tessék jól fejre állítani a monitort a rajzolvasáshoz!

Hát ti, szépségeim, mit szeretnétek? Ja értem, működni. Mi sem természetesebb nálam, elrepül egy-két Karácsony és máris megvalósul álmotok. Örök igazságát gyakorlatban megvalósítandó egy kiváló kollégámnak, miszerint amit az ember megold szabadsága ideje alatt, azt meg kell tudnia oldani akkor is, ha dolgozik, elkezdtem rendet rakni és elpakolni a feleslegesen elől lévő telefonokat. Például azt a hátsó szegény szerencsétlen torzót úgy sikerült, hogy azóta se találom! Hiába, nem tudok egyszerre kétfelé gondolkodni és rakodás közben nem jutott eszembe, hogy ő éppen az egyik az erre az évre felújításra kijelölt készülékeim közül. Pedig itt nem is látszik annyira rozsdásnak, csupán kézibeszélőjét és zsinórjait nélkülözi. De ez múló állapot nálam, mint tudjuk. Csak meg kellene találnom szegénykémet. De a többi kettő is esélyt fog kapni az életre: LB 24-es és CB 24-es múzeumi tárgyak voltak az ország különböző helyein. Hogy akkor mégis mit keresnek nálam? Nos kérem, mikrofontáplálást egészen pontosan!

Lengyel Telkom RWT Tulipan 319 típusú készülék, a náluk használt csatlakozó dugóval és aljzattal. Ritka alkalom is, meg nem is annyira keresem, de ha benéz egy ilyen távbeszélő, hát nem utasítom el. Most például több magyar társával egyetemben érkezett. De még az is lehet, hogy majd tudatosan keresni fogom. Csak akkor még legyen mit. Néha attól félek, hogy mire sok pénzem, vagy sok helyem lesz, addigra már nem lehet beszerezni ilyen régi holmikat. Bár szerintem ez a veszély engem nem fenyeget. Tudja a fene, de ez a készülék nekem talán korszerűbbnek, házának anyaga ellenben gyengébbnek tűnik a mi CB 76-osunknál.

Részlet következik az "Ezek megbuggyantak!" című sorozat házi, amatőr forgatásáról. Levente fiam éppen nagy bőszen bontogatja a névnapi ajándékát, míg Kristóf kitalálta, hogy ő ezetúl bizony azzal a műanyag székkel a hátán fog vándorolni, így bárhol bármikor leülhet, ha elfárad. Valamint, ha jól látom, se kacsa, se telefon nincs a képen... Ja de, a hivatalos vezeték nélküli vezetékes ott dekkol a fészkében.

A rendrakással előkerült ez a régóta keresett CB 555-ös készülék is. Egyébként nagyjából hibátlan lenne, ám a bakelit ház elejéből sajnos törtek le darabok, mint az a képen is látszik. Talán így is akad majd gazdája: nem szeretem ezeket a telefonokat, marad belőlük egy-két darab, de a többit eladni tervezem.

Gyors állapotfelmérése egy következő vasúti LB rendszerű készüléknek. Első reakció: a csengő tekercse mégis ki a fülemnek és ugyan mi a fenére kellett? Na majd jól pótolnom kell, mert vannak ilyen tekercseim, más kérdés, hogy ellenállás tekintetében illeszkednek-e ide, ehhez a telefonhoz. Meglehet, mégis újítok fel ilyen telefont is, mert találtam kalapácslakk-festéket. Állapotukat tekintve jóformán az összes vasúti telefonom leromlott állapotban várja megújulását, lesz tehát dolgom velük bőven.

Névnapi szellem-idézés Kristóf módra. Na jó, kicsit módosítottam is a képen a hangulat fokozása céljából.

Segítség, itt a névnapi szellem!

A bátor Kristóf igyekszik leleplezni a magát nem hagyó és valójában Olivér nevet viselő névnapi szellemet.

Állapotfelmérésre sorakozó! Ketten hogyan tudnak sorakozni? Hát így, amint a képen is látható. Napsütötte vajszínű és kanárisárga CB 76-osok. Utóbbi csatlakozó dugó nélkül, ezt jól szóvá is tettem, amikor a képet megosztottam a közösségi oldalon. Tessék elképzelni, erre fel kaptam rá egy dugót! Hát vannak még jó emberek, kérem szépen. És vannak még rejtett tartalékok pincék, padlások, kamrák mélyén.

Távközlési impressziók rovatunkban generációk szerepelnek. Végre visszakaptam a tablet gépemet, mint utólag kiderült, csupán átmenetileg, mert Levente ugyan visszaadta, de a kicsik meg kb. azzal a lendülettel le is nyúlták szépen. Az alkotás lényege, hogy észrevettem, milyen jó így együtt a korszerű készülék és a Standard-tárcsa. Merthogy abból sikerült egy újabb példányt szerezni. Az viszont már teljesen a véletlen műve volt, hogy a képernyőn a fehér LB 37-esem sarka tükröződött vissza.

Nem, ez nem egy újabb fej nélküli példány, csak némi élelmiszer után kutat a víz alatt a fiatalember, miközben barátnője éppen kepeszt kifelé a partra a kép bal alsó sarkában. Aki azt hiszi, ma nem szerepelnek a kedvenc csőrös hápogóim, az tévedett!

Szépen sorakoznak az erkély korlátján a felújítás alatt álló LB 37-esek készülékházai. Ez az első és második darab az erre az évre kijelölt 11 ütött-kopott és rozsdás fémházas kurblis készülékek közül.Nem mondanám tehát, hogy túlságosan előrehaladott állapotban vagyok a munkával, lévén július 5.-ét írtuk eme felvétel készítésekor. De reménykedem, hogy az idén még sokáig jó idő lesz és a nagyobb festések után az apróbb alkatrészekkel is végzek kint, aztán pedig már összeszerelhetek a kályha mellett ülve.

Jelentem, e sorok írásakor egy hónapon belül vagyok, ami az elkészült képek dátumát, illetve ezen mondatok elkövetésének időpontját illeti. De nem esek kétségbe, mert akad még bőven fotótéma, vezetékes telefonokon belül és azokon kívül is. Valamint immár van Datacoop Harmony készülékem sötétszürke színben is. Eddig volt vajszínű és piros, ez a legújabb pedig jól elbújt a beszerzést követően a könyvespolc és az ágy között. De végül előjött és jelenleg ő az utolsó beszerzett telefonom. Kicsi átmeneti nyári szünet következik e tekintetben. Milyen szép hosszú kézibeszélőzsinórja van őkelmének, ugye megfigyelték? És mennyire nincs rajta a készülékzsinór! Ezt is jól szóvá tettem ama bizonyos közösségi oldalon. Valamint egy kis hiba is látható magán a telefonon. Megtalálják, mi az?

Nos elárulom: valaki már szervízelte ezt az előbb látott készüléket, de legalább is mindenképpen kitakarította és összerakáskor az 1-es számbillentyűt fordítva rakta vissza a helyére. Tessék csak jól visszalapozni, aki nem vette észre! Másnapra aztán készülékzsinórt is kerítettem hozzá, hogy jól kipróbálhassam a készüléket. Ha pedig már a kedvenc lakótelepi mini-raktáramban kotorásztam, szomszédaim legnagyobb örömére, akkor egy szövetborítású négyszálas zsinórt is előkészítettem, LB készülékeim zsinórhiányait pótolandó.

Újdonság a honlapom történetében, hogy megosztom a Kedves Olvasóval, miszerint időről időre visszatérek vonattal Tapolcára. Jóformán 21 éve kezdődött, hogy minden évben egyszer-kétszer ellátogatok oda. Hosszú ideig a vasút kapcsán, s csak mostanában családostól, így aztán mást is megnézünk. Ehhez télen-nyáron át kell szállni a képen látható Balatonszentgyörgy állomáson - a képen látható járműre. Úgy döntöttem, hogy a témáról indítok egy önálló cikksorozatot. Van bőven hozzá fotóanyag, majd meglátom, meddig bírom. Miért őrült meg a varrodai munkás? Mert nem bírta tovább cérnával!

Legutóbbi alkalommal miattuk is mentünk, ami megint egy teljesen új élmény volt az életemben, lévén én a katonaságot egészségügyi okok miatt levelezőn végeztem. De erről majd szintén részletesebben egy külön anyagban írok.

Közben folytatom tovább a jó öreg fémházas kurblis készülékek felújítását. Ez a következő példány a Dunai Vasműben szolgált és ugyancsak átalakították belsőleg. Talán még meg is tartom ebben az állapotban, ha nem lett volna ennyire kopott, helyenként hiányos a festése és a hiányos helyeken rozsdás is. Aztán, mint utólag derült már ki, nem csupán a hiányos helyeken volt rozsdás, hanem másutt is, így megnyugodtam, hogy indokolt volt a felújítás, helyesen döntöttem, amikor kijelöltem.

Az előző volt a harmadik, ő pedig már a negyedik, akit erre az évre választottam felújítás alanyául. Eddig jóformán sikerült az összes sánta készüléket megtalálnom: valami hibája, vagy hiányossága mindegyiknek van. Az hagyján, hogy szétszedem, lecsiszolom és újra festem mindegyiket, nem feltétlenül fekete színben. Ez eddig rendben is van. Na de télen, amikor majd sorban rakom össze, akkor már vakarhatom a fejemet, mit honnan pótolok hozzá. Már amennyiben egyáltalán pótolható. A képen látható példányról valaki leszedte az automata kart. Feladatom tehát megint adott: ki kell reszelnem egy darab vasból...

Vasúti berkekben írott szabály, hogy magaslati pontról nem szabad fényképet készíteni, valamint a képen összefüggő vágányhálózat nem látszódhat. Nekem mégis megtetszett ebből a nagyjából északi irányból a tapolcai állomás, így aztán jól le is fényképeztem. Valahogy megérzem néha, miről kell felvételt készíteni, aztán az utólagos történések engem igazolnak általában. Ezeket a fotókat is jól eltesszük úgy 10-20 évre és meglátjuk, mi érik be belőlük.

A fárasztó kirándulást követően a lapító brigád a nagyszobai ágyon... lapít. Jobb híján. Persze csak én tudom, hogy a tablet gépemet nyúlták le és valamit azon néztek, mikor anya hirtelen benyitott a szobába. Ja, most már más is tudja ezt, na mindegy. Finoman szólva én is kissé tengeri beteg voltam aznap, de akkor is jól esett. Mármint a folyadékhiány sajátos pótlása abban a melegben. Viszont az nem volt állapot, hogy egyetlen egy kacsát sem láttunk Tapolcán. Persze ehhez minimum a Malom-tóhoz be kellett volna mennünk. Ott pedig nem jártunk. Most pótolom, ki is nyitom az ablakot, hátha berepül ide egy példány a csőrjártató népségből - persze csak a képzeletben, meglehet, én lepődnék meg legjobban, ha egyszer megtörténne a valóságban is.

Hát neked meg hogyan áll a tollad? Össze, meg vissza. Ha jól sejtem, ezeket éppen elhagyni készül, csak még nem ért rá kicsőrözni azokat a seggéből, mert a kamerával közelítő egyén - sajnos nem én - sokkal érdekesebbnek tűnik holmi tolligazításnál. Egyszer, ha tényleg lesz kacsám, majd törhetem jól az öreg fejemet, hogy melyikről fogok több képet készíteni, a telefonról, vagy a csőrös hápogóról. Meglehet, mindkettőről, csak legyen hozzá gép, amelyik bírja majd a tempót!

Első ránézésre annyira nem nyerő az LB 37-es telefonkészülék a CB 555-ös kézibeszélőjével. Pedig nem ő az első példány, aki ilyen volt és nem először találkoztam vele. Olyan bumszli az egész, hogy annyira szögletes és magas ebben a formában. Aztán ahogy nézem, nézem a képet, eszembe jut, mi lenne, ha egy felújított telefont mégis ezzel a kézibeszélővel szerelnék össze. Normális zsinórral persze, nem egy kinyúlt és fakó, merev vacakkal és maga a kézibeszélő is legyen szép fényes. Meglátom. Ha nem felejtem el, egy darabot így rakok össze, aztán kiteszem az asztalra, s megint csak nézem, nézem, közben eltelnek hetek, jól beporosodik, de végül csak kiderül, tetszik-e, vagy mégsem, marad-e így, vagy mégis kapja a szokásos CB 35-ös kézibeszélőt. És akkor mi a helyzet a harmadik változattal, a bolgár TM 50-es kézibeszélőjével? Na gyönyörű, mondhatom! Szép télnek nézek elébe, ha ezeken a kérdéseken kell monfondíroznom. Ja igen, a képen a következő, talán már az ötödik, felújításra kijelölt készülék látható. Mire végül belejövök ebbe a munkába, kiderül, hogy a házon elől vastagabb, és jobban tapadó festékrétegnek kell, kellett volna lennie már abban az időben, mikor ők bizony komolyabb igénybevételnek voltak kitéve. Erre akkor miért nem gondolt senki?

A zalaszabari kalandpark. Régóta terveztük már ezt a látogatást is. Nekem annyira nem jött be, viszont nagyon szép helyen van, a domboldalról gyönyörű kilátás nyílik a Kis-Balatonra. Majd még jól mutatok erről is képeket.

Nyúlfalva, ahol nyúl még a polgármester is. Most ne menjünk bele túlságosan abba, hogy van ez így némely más településen szintén. Inkább az a kérdés, hogy melyikük az? Volt sok fekete és néhány fekete-fehér foltos is. Lehet, hogy utóbbiak közül az egyik? és miért nyúl a nyúl? Ezt tudom, a másik nyúlért!

A következő, sorrendben hatodik készülék szétszedése előtt készítek róla még néhány fényképfelvételt, hogy aztán később, amikor majd jól elkészül, tudjak róla is olyan "előtte-utána" fotóösszeállítást csinálni. A ház állapota indokolja a felújítást, ellenben az alaplemez lepattogott festéke és össze-vissza feszegetett eleje aggodalomra ad okot. Merthogy ő bizony alumíniumból készült teljes egészében, s nemcsak az induktor alatt, hogy ne záródjanak felesleges mágneses erővonalak és így ne rontsák a hatásfokot. Azonban, ha egy ilyen készülék leesik, az bizony vetemedik és a puha lemezt nem könnyű szépen visszahajtogatni eredeti formájára. Akkor még nem beszéltem az alumínium sokkal rosszabb festhetőségéről a vashoz képest. Észre teccettek venni a kézibeszélő jobb oldala alatt a kerek lefestett táblát? Ugye, hogy nem. Mindenért külön szólnom kell... Na nem baj, mindjárt megnézzük közelebbről, mi rejtőzik a festék alatt!

Én ugyan sejtettem már, hogy nagyjából ez a látvány fog várni rám, mégis öröm volt látni, ahogy előbukkan a Standard felirat a festék alól. Körben pedig a földgolyóból kicsapó mindenféle villámok láthatók, mint az elektromosság jelképe. Most lehet, hogy a szakma nagy öregjei is mindenféle villámokat szórnak rám, de én fogtam szépen a jóatyámtól örökölt régi szerszámot, mely nem más, mint egy valaha volt hegyes, ámde mára már tompa ár, mint néhai cipész szerszám és ezzel óvatosan elkezdtem levakarni az érzékelhetően gyengén tapadó vékony festékréteget. Az elért eredmény a képen látható. Vagy az inkább mégis a kör szélén elhelyezkedő égboltról a földre lesújtó villámok lennének? Akkor bizony nagyon lesújtó véleménnyel lehet rólunk a jóisten!

Asszony pajtást egy egészen kisméretű mekegő négylábú társaságában fényképeztem le a zalaszabari kalandparknak azon részén, ahol büntetlenül be lehet menni szétsimogatni a helyes kecskéket. Persze volt olyan elkényaztetett városi gyerek, akit beküldtek az okos szülők, de még itt is félt.

Tudom, hogy volt már ez a poén, de a hetedik te magad légy. Hogy micsoda, mi repült be megint a nyitott ablakon, milyen légy? Ja nem, csak arra gondoltam volna, hogy ő a hetedik, felújításra kijelölt készülékem az idén. Szokásos lepattogott festék és elkezdődött rozsda - higyjék el, nem csak a festékhiány alatt. Hiányzó kurbli - hova is tettem? Ez az öregség jele. És egy érdekes alu táblácska elől, fehér alapon fekete felirat. Mint már azt mondottam volt, 1945 és 1990 között minden a Magyar Posta tulajdona volt. Még a postás is, nemhogy a készülék.

Ha két k betűvel írnánk ennek a furcsa szerzetnek a nevét, akkor otthon lenne a helye a konyhaszekrény fiókjában többedmagával egyetemben. Azonban egy k betűvel írjuk a nevét, így aztán inkább az állatkertben keressük. Ha már ide keveredett Európába az Andokból. Meg a zalaszabari kalandparkban. Már csak azért is, mert önmagában egy kaland a vele való közvetlen találkozás, ugyanis nagyon szeret köpködni.

Az eredeti tervem az volt, hogy felteszem ezt a képet azzal a felkiáltással, hogy na mi a hiba a képen? Aztán végül letettem róla, mert úgy gondoltam, hogy túl nehéz a kérdés és senki nem fog rájönni a helyes megfejtésre. Szóval van ennek a felújításra váró telefonnak az ő induktora, immár részben szétszedve, merthogy hiányzik onnan belőle egy alkatrész, ami ugyan megvan, csak kilazult és amiatt szétesett más is, elhagyva ama bizonyos alkatrészt. Ezért aztán egy másik alkatrész nincsen rögzítve, hanem nem jól teszi és kijár a helyéről. Ennél bonyolultabban már nem tudtam volna megfogalmazni a problémát, ezért nerm is várok megfejtést, hanem inkább a cikk végén lelövöm amjd a poént, ami viszont vészesen közeledik. Mármint a mai írásom vége. De előtte jön még egy kacsa és más, szintén szigorúan a témához kapcsolódó kép.

Kristófom, mint újdonsült versenyző a zalaszabari kalandpark pályáján. Kész művészet volt azokkal a csotrogányokkal közlekedni. Bár én egyet sem próbáltam ki, csupán oldalról néztem, hogyan kínlódnak vele mások. Majd még jól használom ám ezeket a képeket, mint szigorúan a témához kapcsolódó anyagot. Bár, ha nem határozom meg előre, miről szeretnék írni, akkor tulajdonképpen belerakhatok mindent, ami az utamba kerül.

Ebből a szögből sem látszik jobban a megoldás az imént ismertetett problémára, csupán meg szerettem volna örökíteni a ház belső felének, illetve a csengőtekercsnek az ő állapotát még szétszedés előtt. Hátha utána valami miatt vissza kell emlékezni, milyen volt előtte. Mint a számítógépen a rendszer-visszaállítási pont létrehozása. Kérdés, hogy fogok-e én erre emlékezni, amikor tényleg ez a helyzet áll elő. Mondjuk majd a tél kellős közepén. Szóval ő egy régi fajta induktor, amiről előbb le kellett szerelni azokat a nagy U alakú lágyvasakat, hogy hozzáférjek a hiba lényegéhez. Evégre a két csavar oldalról (jó tudom, a túlsó nem látszik), hogy azokat a nehéz fémeket rögzítse.

Olivér barátunk inkább ezt a nyugodtabb járművet választotta. Legalább is ez a példány el nem megy innen. Persze az eredetivel biztosan nem menne. Mint ahogyan én sem. 

Mai írásom végén itt a megfejtés a korábbi találós kérdésre! Ezzel a jelenséggel még nem találkoztam - hiába, bár már leáldozott a kurblis telefonok kora, még én is tudok újat látni és találni velük kapcsolatban. Szóval az történhetett, hogy valamely úton-módon lelazult az a két kis apró hernyócsavar arról a képen látható gyűrűről. Ennek következtében megszűnt az induktor felső tengelyének rögzítése. Lezárt készülékháznál a helyén lévő tekerentyű esetén ez nem akkora probléma, mert a ház maga nem engedi leugrani a felső nagy fogaskereket, legfeljebb a kurbli gyanúsan kalimpál, ahelyett, hogy rendesen forogna, ha a tengely hátsó vége már kicsúszott a perselyből. Namost ehhez képest az történt, hogy szétszedéskor ezt a gyűrűt az induktor alatt, az alaplemezen találtam meg. Tehát előttem valaki már szétszedte a készüléket és a felső tengely ekkor ugrott le a helyéről, elveszejtve gyűrűjét. De én nem vagyok elveszejtve, mert észlelvén a problémát jól megtaláltam ezt a kósza kis jószágot, sőt, mi több, egy kis csavarhúzó segítségével jól vissza is rögzítettem a helyére. Teccik emlékezni arra az apró bemélyedésre a felső tengelyen, az egyik előző képen? Ugye, hogy vissza kellett lapozni, szinte éreztem! Különben is, ha nem lett volna meg a gyűrű, reszeltem volna magamnak egy darab vasból. Egy Lokomov veszett el bennem! S legvégül aztán folytattam persze a készülék szétszedését és felújítását. Ám az már egy másik történet. Köszönöm a figyelmet mára, a viszonthallásra! Ja, megfigyelték, mivel volt rögzítve a tekerentyű? Na ilyet se láttam ám még! A 8-as villáskulcs pedig csak úgy ott volt...