Hogy kerül ide egy alapvetően régi vezetékes telefonokkal foglalkozó cikk elejére ez a kép? Úgy, mint az előzőekben: megnyitás, átméretezés, mentés, beillesztés... Ez a meccs még 2016 októberében volt. A fiúkat ugye fel lehet ismerni a felvételen, az U9 pedig azt jelenti, hogy a sportegyesület 9 éves utánpótlás korcsoportja. Ami pedig a szigorúan a témához való kapcsolódást illeti, hát... Történik közben egy és más a családban is, arról miért ne számolhatnék be. Ha már az első felújított CB 24-es készülék összerakása előtt állok, tekintsük már meg, milyen nevezetes események zajlottak még előtte!

Ahogy elnézem a beillesztésre váró fényképek sorát, címe ellenére egy ideig egyetlen darab LB 37-es nem sok, annyi sem fog szerepelni ebben a cikkben. Viszont minden más igen. Lesznek azért telefonok is, persze. De ezen a képen abból sincs semmi. Hanem a kedvenc kis családom szokásos 3/5-öde. Már megint csináljunk bármit, csak ne kelljen lefeküdni. Pedig másnap reggel munka és tanítás. Ki kel fel legkorábban? Naná, hogy én. És előtte este ki fekszik le legkésőbb? Tessék jól kitalálni...

Trifon 200 piros színben. Hátha színtévesztők is olvassák az anyagot... Nem akarom bántani őket, csak eszembe jutott, hogy hibásan néha színvakoknak nevezik szegényeket. Pedig színvak az, aki mindent szürkének lát. Színtévesztő, aki a pirosat kéknek látja. Na ő nem vezethet autót, meg mozdonyt se. Én viszont szépen vezettem a takarító rongoyt, mert nem volt ám ilyen szép tiszta ez a készülék, mikot hozzám került! Most már csak a kesze-kusza készülékzsinórt kellene valamivel szebben vezetnem, de legalább is összekötegelnem. Valamint leírnom, hogy kiderült, nem is veolt eddig piros Trifon a gyűjteményemben, csak csupa fehér. Ez ezért izgalmas, illetve kerülte el a figyelmemet... mert veszett figyelmetlen vagyok, meg ezeket a nyomógombosakat nem is igazán gyűjtöm. Ha véletlenül egy öreg tárcsással együtt dedob valaki egy ilyet is, nem fogom persze elhajtani a halál f....ra. Mellesleg - nem mellesleg ez a telefon működik. A fehér papírlapot már én vágtam ki jól a besárgult plexi alá oda föl, mert úgy tűnik, hogy az eredetit valamelyik előző gazdája jól kivágta...

Nem foglalkoztam behatóbban ezzel az emlékeim szerint német utánzat keleti telefonkészülékkel, csupán megemlítem, hogy lett egy ilyenem is. Most jól elteszem és később majd előveszem, akkor alaposabban  tanulmányozom és ismertetem - gondolta ezt naívan e sorok írója, majd jól eldugta maga elől a készüléket és mire ez az anyag nyomdába megy, már azt sem tudja , mit írt le ide. Hiába, itt a Karácsony, teendőm temérdek.

Ahhoz képest, hogy mennyire nyavajgok, miszerint mindjárt itt a Jézuska, minden szart előveszek, csak éppen nem az ünnepre készülök. Itt van például ez a régi kötszeres doboz. Akarom mondani, elsősegély felszerelés. Csak éppen 35 éves. 1981 októberében hozta jóatyám a harmadik, s egyben utolsó Trabantot Győrből. Ahhoz adták. Majd valahol keresek egyszer egy fényképet szegény autóról. Mert készült ám róla, csak azt is jól eldugtam magam elől. Valamint el fogom ezt is felejteni. Sebaj, kötök csomót a zsebkendőm sarkára. Utána pedig azon tanakodom, mi ez a csomó. Írtam egyáltalán valamit, ami a képhez kapcsolódik? Írtam. Akkor jó, mehetünk tovább.

Persze, most még vegyek elő kakukkosórát, mákdarálót, középhatótávolságú rakétát... Ja, az előző képhez még azt akartam írni, hogy az ilyen régi, ámde bontatlan felszerelés még jó lehet sebesült ebek ellátására. Amíg le nem rágják magukról. Ezek pedig itt felesleges csendszóróim. Jól lerágták magukat egy hajdanvolt rádiókészülékről. Micsoda? Hogy ezek hangszórók? És hallod is őket szólni? Ugye, hogy nem. Be sincsenek kötve. Viszont számomra feleslegesek, kidobni meg sajnálom, építeni nem tervezek semmit, amihez kellenének. Ha jól emlékszem, egyiknek a papírja el is van szakadva. Ha tudnád használni, viheted.

Tehát a nagy kérdés: melyiket a három közül? Elővettem legjobb állapotú piros számtárcsás készülékeimet és elkezdtem tanakodni. A legrosszabb dolog, amivel nagyon szeretek foglalkozni. De hát ez van, ha elsőre nem ugrik be a megoldás. Végül az egyiket találtam egy apró, de látható mechanikai sérülést, a másiknak kissé szét voltak már nyújtogatva a zsinórjai, így aztán a harmadik lett a nyerő. El is ment jól Pécsre a kormányhivatalnok hölgynek. Mit elment, én vittem el neki személyesen! De előtte még jól átalakítottam ám, hamarosan azt is elmesélem, hogyan. A Latabárok című szétesett könyv csak évek óta várja, hogy összeragasszam. De nem vagyok jó könyvkötésből, azt még gyakorolnom kell.

Íme a világ kétszáznyolcvanharmadik csodája, a régi magyar számtárcsás telefonkészülékek megmentője, arra az esetre, ha azt még használni is szeretnénk olyan mai telefonvonalon, ahol a szolgáltató már nem biztosítja, hogy a központ a hagyományos számtárcsa-impulzusokat is tudja fogadni híváskor. Egy parányi programozott IC-ből és néhány passzív alkatrészből álló kis ármakör, melyet a tárcsás készülék belsejében kell elhelyezni, a számtárcsa és a készülékpanel közé jól bekötve. Nem tesz egyebet, minthogy a számtárcsa impulzusait MFC-kódokká alakítja és azt küldi ki a vonalra. Továbbá még telefonszámokat is jól el tud tárolni. Valahogy még nem kattantam rá a bizniszre, bár gondolkodom, hogy egyet magamnak is rendelek. Ezt viszont megrendelésre kértem, mivel a páciens nem igazán tudta volna összerakni, beépíteni a készülékbe. Én pedig Kalkuttai Teréz Anya jótékonysági hivatalát játszottam Karácsony előtt és annyira belejöttem, hogy azóta is gyakorlom e tevékenységet.

Ide kell tehát beépíteni a kicsi áramkört. A gond az, hogy ennek a kiegészítő egységnek az ára magasabb, mint a tárcsás telefon ára jelenleg a használt holmik piacán. Sok esetben éppen a duplája. Szép-szép, hogy én ezt beépítem, de csak akkor fog menni az dolog, ha utána már küldeném is el a megrendelőjének. Úgy nem buli, hogy elkészül, aztán vagy lesz gazdája, vagy nem.

A kis panelhoz mellékelt beszerelési leírás úgy szólt, hogy vegyük a ragasztópisztolyunkat - mert az ugye ma már minden háztartásban megtalálható, akárcsak az internet, vagy a középhatótávolságú rakéta, hát persze - és pluttyantsunk egy kis kupacot a panelra, majd gyorsan nyomjuk oda jól a műanyag ház belső felére. Na én kitaláltam ám egy ennél stabilabb rögzítést. Van ugyan ragasztópisztolyom, de annyira nem hiszek benne. Jobban a fúrógépemben, aki egy hármas lyukat harapott a kissé túlméteres panel szélére. Utána már csak egy hosszabb csavar és egy távtartó kellett és a kis kiegészító egység máris jól elhelyezést nyert a számtárcsát tartó gyűrű egyik rögzítőcsavarja alatt.

Utána már csak a számtárcsa vezetékeit kell jól lehúzni a panelról és a megfelelő sorrendben rádugni a kiegészítő egységre, valamint annak vezetékeit kell a panelra csatlakoztatni a számtárcsa helyére és jöhet a próba. A földelőgombos készüléknél kicsit módosul a szerelés. A kiegészítő áramkör CB 76-os és 811-es, valamint CB 667-es telefonokhoz használható, utóbbinál a csúszósaruk helyett a csavar alá valókat használjuk. Aki nem így tesz, az eléggé alávaló és nem érdemli meg, hogy a régi készülékét a mai telefonvonalon hívásra is használja. De majd a következő jótékonysági akciómon jól segítek persze azért rajta is.

Erről a képről persze piszok módon nem derül ki, de tessék nekem jól elhinni, hogy a készülék, a kis áramkörrel kiegészítve rendben működik. A számtárcsát híváskor használva még hallható is, amint az ujjkorong visszafutásakor az MFC kód kimegy a vonalra. A géppuskakezű gombnyomkodók persze változatlanul agyhúgykövet kapnak, mert maga a hívás a tárcsa miatt nem gyorsabb és elég sok idő telik el két számjegy között, de ez a központot nem igazán zavarja. Sok idő? Mihez képest? Húzok egy nullát, lefut, húzok mégegyet, lefut, nincs több egy másodpercnél. Húzok mégegyet: húúú, de kezd tetszeni nekem ez a kis kiegészítő egység!

Már majdnem elkezdtem azon gondolkodni, mi a fenének fényképeztem le mégegyszer az előbb már látott hangszórókat, de aztán rájöttem, hogy ezek nem azok. További példányokat találtam a raktáramban. Pedig ijedeztem, hogy ezek is majd folyton visszatérnek, mint a kézimeccs képei. Tényleg, mit csinálhatnak a fiúk, vajon még mindig játszanak?

Úgy tűnik, hogy igen.

Megkeresett az ünnepek előtt egy bácsi, hogy bizony ő is vett mindjárt két szép piros számtárcsás készüléket - jellemzően nem tőlem - és hozzájuk két szép kis kiegészítő panelt is, be is szerelte annak rendje-módja szerint, azonban a készülékek zajosak, beszéd közben sistereg, serceg a hallgató. Sajnos a távjavítás során nem sikerült pontosan tisztázni, illetve kizárni az esetleges szakadozó kézibeszélő-zsinórt, ezért inkább a jó öreg szénmikrofonra gyanakodtam, hogy ő lehet a tettes. Mindjárt kerestem is jól két NDK gyártmányú belső erősítős piezo mikrofont, valamint még egy kis szerelőpanelt, merthogy az eltört az egyik mikrofon alatt és máris gyorsan elpostáztam a fővárosba. Kerestem is jól egy kis zsebpénzt Karácsony előtt!

Ha mondjuk van egy beltéri egységünk a szolgáltató jóvoltából, amibe csatlakoztatni kell a telefonkészüléket és az egy ilyen régi tárcsás jószág, akkor vagy át kell szerelni a készülék zsinórját erre az újabb fajtára, vagy építeni kell egy átalakítót. Mindkét esetben az új zsinór egyik végéről le kell vágni a kis csatlakozót és a vezetéket bekötni, vagy az aljzatba, vagy a készülékbe. Van viszont ez a módszer, amikor fellelhető még ez az átmeneti változata a régi aljzatnak, ahol az oldalán már ott az újfajta csatlakozási lehetőség. Ilyenkor csak click, meg click, valamint annak a hangját nem tudom utánozni, hogy a régi készülék régi csatlakozó dugóját jól bedugjuk a régi aljzatba és kész a távbeszélő kapcsolat máris. Ha mégsem sikerülne, arra az esetre pedig fuck-fuck-fuck!

Egy további karácsonyi ajándék pedig ez a telefon lesz. Itt nem volt kérés, hogy jó állapotú készülék legyen, elvégre, mint kiderült, kisgyereknek kérte a Jézuskától. Olyan régi fekete postai tárcsás telefonnal szeretett volna játszani, még vonal sincsen hozzá. Ezek szerint tavaly én voltam a Jézuska, aki jól kiválasztotta és gyorsan elpostázta ezt a telefont egy volt munkatársának.

Na már megint lesz minden, csak telefon nem. Karácsony előtt az ember hajlamos többet megengedni a büdös kölkeinek. Például azt, hogy néha itt vacsorázzanak a szobában és jól összemorzsázzanak mindent. Rend az amúgy sincsen, amiatt aztán mindegy. Van viszont bohóckodás, mert mindenből lehet és persze kell is játékot csinálni. Volt, hogy esőben nem tudtak kimenni focizni, erre elkezdtek az előszobában. Na, labda jól levéve a leltárból, de ez nem szegte kedvüket: vették a sapkát, jól kitömték plüssmacival és vígan fociztak tovább.

Régen láttuk már a vörsi Betlehemet, felkerekedtünk hát és bár elég hideg volt, elmentünk megnézni megint. Sok változás nincs, évről évre nagyjából ugyanazt építik fel a kis templomban az oltár bal oldalán. Legutóbb vasárnap mentünk, tömeg volt és mise. Most szombaton délután kevesen voltak, odafértünk fényképezni. Erre fel mi az, amit mindjárt az elején lencsevégre kapok? Hát persze, hogy a kis tóban úszkáló műanyag kacsák!

Kristóf fiam elkérte tőlem a templomban a fényképezőgépet, nyakába vette, körbesétált és ilyen képeket készített. Én meg itthon nem győztem dobálni a hátasokat, amikor megláttam! Tud ez a gyerek. Nem akarom, hogy megszűnt vonalakat járjon be gyalog, meg régi vezetékes telefonokat újítson fel, de hogy fényképezni azt fog tudni, abban biztos vagyok.

Miért jelentkezik az a bácsi? - kérdezte Olivér fiam. -Mert tudja a választ a kérdésre? - feleltem én. És mi volt a kérdés? Hogy mi a válasz. Ezt a képet már én fotografáltam. Ki kellett jönnünk pár percre bokrot irtani, mert ránk tört a szükség a nagy izgalomban.

Aranyos kis falu ez a Vörs, csak éppen a Karácsony előtti időszakban hétvégéente megjelenik ebből a kirándulóbuszból egyszerre 18 is, és akkor a helybéliek azon gondolkodnak, hogy francia kockásra, vagy kárómintásra karmolják-e magukat. De legalább van némi izgalom, mert éven által meg úgysem történik semmi.

Bármennyire is odafagytunk a nagy hidegben a játékokhoz, akkor is ki kellett menni a látogatás végén a játszótérre.

Nem lehet annyira fáradt az ember fia egy ilyen hosszú nap végén, hogy még egy telefon állapotfelmérésére ne legyen már ereje. A zöld színű készülékek, bár jól mennek a szemem színéhez, valahogy mégis úgy vagyok velük, hogy sosem tudom, van-e egyáltalán elegendő belőlük. Ilyenkor meg akarom vásárolni, de aztán jól megnézem az adatbázisomban gyorsan és persze kiderül, hogy van bizony belőlük bőven. 667-esből is, 76-osból is, de még 811-esből is.

Kristófom már nagyon álmos, Olivér viszont még játszana, meg enne még egy vacsorát. Talán a negyediket aznap este. Ennek ellenére ő fog elaludni először, ha majd mindjárt jól mennek lefeküdni, csak előtte még kellett egy képet készíteni.

Szétszedtem a kézibeszélőt és elcsodálkoztam. Csakhogy legyen már végre egy kis telefon is. Okoz még nekem meglepetést ez a vezetékes távközléstechnika. Ugye megszoktuk a CB 35-ös kézibeszélőben ezt a fajta, bár jobbára inkább az LB rendszerhez használatos hallgatót. Erre fel itt pedig meglelem ezt. Sasoljuk csak meg jól közelebbről!

1945 júliusában ilyen alumínium házas, préselt peremes hallgatót készítettek. Ehhez képest később pedig a vasházas és szétszedhető változatot volt szerencsém megismerni. Vagy azok a korábbi, régi változatok voltak? Most már aztán teljesen össze vagyok ám zavarodva. Ilyen az, ha az ember napközben egészen mást csinál, s csak néha jut vissza eredeti szakmájához. Jó lenne megint csak ezzel foglalkozni. De ha egykor sem csak ezzel foglalkoztam! S azóta persze fiatalabb sem lettem, sőt...

A szokásos 24.-ei délutáni túlóra a kínai műanyag fenyőfán és végre jöhet a Karácsony! Ugye milyen szép lett?

This is dísz. Mármint asztali. Locsolni kellett volna kissé gyakrabban, akkor nem száradt volna ki és meg lehetne még gyújtani rajta a gyertyákat. Így azonban csak a folyosóról leakasztott és behozott poroltó társaságában. Sebaj, majd jól kivágom az ünnepek után elsőként. Mögötte ugye még milyen további motívumok emelik az ünnep fényét? Karácsonykor is az LB 37-es, másképp nem is lehetne.

Következzen egy ilyenkor szokásos fénykép a frissen beüzemelt karácsonyfáról. Közelképeket készítek általában, jelezvén egyúttal, hogy a jó öreg izzósorok még mindig működnek. Igaz, már nagyon kellene egy további izzót betoldani a sorba, mert vészesen fogy a tartalék. Kíváncsi leszek, melyik nyáron jut majd eszembe a feladat, illetve sikerül-e további tartalékot beszerezni. Amíg ez jól kiderül, tessék tovább gyönyörködni a fotóban. Mikor is megy ez az anyag adásba? Márciusban?

Idén először a sziporkát is lefényképeztem. Persze lehet, már tavaly is megörökítettem a csillagszórót, de arra nem emlékszem. Elő nem szedem most ezért az egy évvel ezelőtti képeket, az biztos! Inkább kikiáltom ezt a képet elsőnek, hogy aztán jövőre megint megtehessem. Alzheimer-kór előnye? Minden nap új ismerős.

Az egész évben jól viselkedő gyerekek már alig várják, hogy kibonthassák az ajándékokat. Ebből is lett egy egész hosszú fotósorozat, persze a legjobb képet sikerült úgy elrontanom, hogy még a szerkesztő programmal sem lehetett javítani rajta. Lehet, azt az utolsó pár darab szaloncukrot már nem kellett volna megenni fadíszítés közben. De hát nem dobhatjuk ki a csomagolássérült példányokat sem.

Milyen érdekes, hogy az eredetileg telefonos cikkben jó ideje egyetlen készülék sem szerepel. Ezen a képen sem az van. Nem, ő a Kristófom és a felvétel már kb. Levente fiam születésnapján készült idén januárban. Kristóf sikeresen megtalálta a még Karácsonyra kapott marcipános desszertemet és ráutaló magatartással jelzi éppen, hogy szívesen venné, ha elfogyaszthatná a maradékot.

Ő megint csak nem telefon, hanem az én kacsás Olivérem. Éppen a tartósbérletbe nekem kiadott torzonborz hápit mutatja. Említettem, hogy a készlet egy fészekből és egy tóból állt, két kacsa járt mellé gyárilag, de én találtam egy harmadikat hozzá. Az összeállítás még a születésnapomon került hozzám, ha nagyon ráérnék, tovább kelene fejlesztenem, de egyelőre még a telefonokra sincs elég időm. Ez látszik is ezen a cikken...

Ilyen az, amikor Olivér kezd bezárkózni, bebújik a csiga vissza a házába és akkor olyan képet készítek róla, amilyet tudok. Mert kép az akkor is készül, anélkül nem meg le a nap. Így legalább a vörös göndör fejszerkezete is részletesen meg lett örökítve.

Na végre, egy telefon, nem is akármilyen! Már azt hittem, nem jön több. Azért azt az állapotot nem szeretném elérni. Ha létezik számomra értékesebb készülék az LB 37-esnél, akkor esetleg ez lehet az egyetlen kivétel. Persze még ilyenek tudnák még űberelni, mint pl. soros Priteg I, de arra nem sok esélyt látok. Ő viszont a kék CB 76-os. "A" KÉK. 2000 darabot gyártott ebben a színben a Mechanikai Művek a Paksi Atomerőmű számára. Sehol másutt nem volt ő használatban. Most végre ki lehet ezt is pipálni a képzeletbeli bakancslistámon.

Most már tényleg befejezik a sportoló gyerekek azt a hosszú meccset. Csak még legyen itt egy utolsó kép és utána megyünk haza. A viszontlátásra!