Hosszabb szünet után végre ismét rászántam magam az írásra. Hosszabb szünet után találtam végre egy normális kacsás képet. Stílusosan télit, merthogy ezek a szegény tollasok éppen azon tanakodnak, hova lett a víz, és mi ez a kemény helyette. Ezt a szöveget egy olyan cikkben olvastam, ahol éppen letolják az embereket, merthogy tavasztól őszig etetik a madarakat, télen pedig magukra hagyják. Persze kenyérrel etetik, ami ugye élesztőt tartalmaz, az pedig nem igazán tesz jót a kacsa emésztésének. Ki vagyok ám képezve kacsológiából! A megoldás az lehet, ha a sok fémházas kurblis telefon mellett kacsát is tartunk, így az élelmezésükről egész évben gondoskodni kell természetesen. Más kérdés, hogy ha végre eljutok ebbe az ideális állapotba, akkor nálam minden csőrös hápogó végelgyengülésben fog elhalálozni, mert leölni annak érdekében, hogy megegyem, na azt aztán én nem. De térjünk most vissza jól a jó öreg telefonjaimhoz!

Ugye, hogy ő is szép lett? Megint csak a képzeletem szülötte, nem, ne tessék azt hinni, hogy lesz majd neonzöld is. Egyelőre még nem csináltak belőlem akkora idegállatot a rendes munkahelyemen, hogy erre vetemedjek, persze csupán idő kérdése minden. De mindenképpen ilyen visszafogott színekben gondolkodom, ha már nem fekete a készülék. Erre most ellenpéldának fog jönni hamarosan egy narancssárga CB 24-es. Szép eset lesz, megérem majd összehozni a szöveget hozzá: egy alkatrészekre szétszedett és készülékház-cserés kókánybercis hókuszpókusz, melynek végén legalább egy üzemképes készülék képződik majd. Na most szépen leírtam, mibe fogok én keveredni az idén!

Ilyen még nem volt. Legalább is itt, a honlapomon. Ilyen volt és ilyen lett. Óhatatlanul egy reklám paródiája jut erről az eszembe, amikor a mocsoks és gyűrött fehér ing mellé odateszik a patyolattisztát, mondván, hogy ilyen volt és ilyen lett. Igen, csakhogy a tiszta ing annyira bolti, hogy még be van csomagolva abba az irgalmatlanul zörgő fóliába. Ilyen persze az én telefonommal nem fordul elő. Mármint, hogy most jött ki a Telefongyárból. Legfeljebb a nagykanizsaiból, ami meg ugye csupán a lelki világomban létezik. Szóval abból ezt sikerült összehozni. A zsinórok maradtak. Azok mindössze kevésbé szépek, ámde belül nem szakadtak és a még mindig országos zsinórhiány miatt még szükség lesz rájuk kissé.

Csengőcsészék valának pediglen ugyancsak rozsdásak. Bár inkább már csak az jobboldali az. Az baloldalinak felületjén már túlóráztam kissé. Fényességének eléréséhez dobok én öt liter vizeken át cifra átkokat úgyszintén. Továbbá jól bevetem én az foszforos kemikáliának jótékony hatását.

Nevezetes készülék a felújításra kijelölt példányaim között a Tőkés Ernő bácsi hagyatékából származó LB 37-es. Munkatársam volt ő még a Matáv-nál kilencvenes évek elején, mint idős, komolyabb műtéte után kevésbé megterhelő munkakörbe áthelyezett, nyugdíj előtt álló kolléga. Amolyan garázsmester-helyettesi lóti-futi munkakör, merthogy gépkocsit nemigen vezethetett már. De még ennek előtte gyerekkoromból emlékszem rá, mert a Hajnal téren lakó Kati néni szomszédjaként gyakran jött haza a piros Lada kombival. És játszottunk kint az udvaron a nyári melegben az LB 37-es telefonkészülékkkel. Könnyen lehet, hogy éppen ezzel a példánnyal itt!

Belülről sem szép: a szétesett, avagy vezetékszakadás okán szétszedett kábelforma hiányzó vezetékeit azokkal a sárga szálakkal pótolták... Kell ide jól egy másik, általam gyártott és immár hibátlan kábelforma. Igen, megfordult a fejemben, hogy meghagyom ilyen állapotában. A két rövid telepzsinórral és a csúszósaruval együtt, ahová csak rá kellett dugni a zsebtelepet. De aztán úgy döntöttem, hogy mégis felújítom, viszont utána nevet kap. Utcának, még mozdonynak is lehet neve, akkor egy LB 37-esnek is, ha ismert személyhez köthető.

Néhány nappal később a néhai Ernő bácsi telefonján már jól látszik, hogy bizony szép kis horpadás van az induktor púpján. Nosza elő az egyengető sablonokkal, melyeket ezidáig még nem sikerült tökéletesítenem, pedig többek között ezt tűztem ki célul télre, amikor mással nem tudok foglalkozni a kinti hideg miatt. Azért némi hasznát így is lehet venni, csámpás ház nem marad nálam kezeletlenül, annyi szent.

Az eddig látott Ernő bácsi-féle készülék alaplapja. Annyit mindenképpen kénytelen voltam áldozni a siker oltárán, hogy le kellett szednem a soproni Javító és Szerelő Üzem cimkéjét. Azt ugyanis sikeresen ráragasztották a telefon gyári számára! Majd őt is jól megkezelem még a továbbiakban, ám előtte a már szintén látott rakoncátlan csengőcsészék felületével törődöm egy kicsit.

Eddig a 41 százalékos foszforsav oldat törődött velük, de még nem vagyok megelégedve az eredménnyel. Valahogy nem az igazi. Eleve ismét csiszolnom kell, hogy szép legyen a festés. A háttrében már jól száradnak a kalapácsot védő lemezkék, ámde ki vette észre a megbújó kis átlátszó műanyag alkatrészt a képen?

Ugye milyen szép lett? Nem, nem az asztalom széle, az eléggé viseletes. Hanem ez az LB 37-es készülék. Egyszer tényleg láttam belőle fehéret. Onnan jött az ötlet, mintha egy kórházban lett volna használatos régen. Nade az a nem mindegy ám, hogyan nézett ki ő annak előtte! Jöjjön ismét egy "ilyen volt-ilyen lett" stílusú kép.

Tessék: a piros, akinek még a kézibeszélőjét is lefestették. Hirtelen ötlettől vezérelve tehát fehér lett, felújítása indokolt volt, mint utólag kiderült. Alattomos egy dolog a rozsda az LB 37-eseken: nem minden esetben látszik, sokszor csak a festék alatt bújik meg. Mondanám, hogy az egyenetlen festékréteg is gyanús lehet, de akkor mi a helyzet a zsugorfestéssel? Tudjuk, mi az a zsugorfestés, ugye? Egyszer, ha majd jól lesz műhelyem, ki szeretném próbálni. Kalapácslakk, zsugorfestés, ezek olyan eljárások, amiket szeretnék még alkalmazni életem során.

Most kivételesen nem kacsa jön, hanem valami fontosabb: 42 évnyi huzavona után végre sikerült eladnom a nullszilvafát. Na magyarázom. Hétszilvafát kellett volna írnom, hogy érthető legyen a dolog, de annyi soha nem volt, csak három, az is elszáradt már a végére, amikor még műveltük a kertet jóatyámmal. Ez volt valaha a szülői ház, amit '86-ban le kellett bontani életveszélyes volta miatt. Abból építettük azt kis házat ott hátul a diófa mögött. Aztán jóatyám elköltözött oda föl, meg a benzin is drága lett, meg én is eljöttem Kanizsára, a terület meg maradt. Most már az önkormányzaté, összenyitva a szintén műveletlen szomszéd telekkel. Hogy mit kezdenek vele egy 180 lelkes faluban, ahol nincs munkahely? Ez már az ő dolguk. Én azért még készítettem néhány képet utoljára.

Ha már ott jártam, kinéztem az "állomásra" is. Valójában egykor háromvágányos megálló-rakodóhely volt. Mára ennyi maradt belőle. 2 km-re egy halódó falutól mit is várna az ember.

Atyai nagyszüleim sírja a temetőben. Ki tudja, járok-e még valaha erre. Nagyapámat még ismertem, emlékszem, én 6 évesen Márka üdítőt ittam, az öreg pedig vörösbort. Mondtam neki: nagypapa, igyunk. Mondjuk, hogy ez is bor, meg az is bor. Nagyanyámat nem ismertem, 47 évesen elment a tizenkettedik gyerekkel...

Ennyi kis kitérő után folytassuk tovább a telefonokkal. Még meg sem száradt a rozsdamaró a felújításra szánt LB 37-es készülékházakon - a festékről már nem is beszélve - de én már kitaláltam, hogy átállok a CB 24-esre. Íme máris két leromlott állapotú példány. A jobb oldali még azt mondom, hogy csak-csak. Na de a bal oldali, az már csupán alig-alig. Viszont a jobb oldali ékes példája megint a kívül szép, ám belül kukacos alma esetének. Nézzük csak meg jól belülről!

Az még csak hagyján, hogy rozsdás, nyilván valamely nyirkos helyen volt használatban, vagy esetleg már tárolva. Na de kérem tiszta egy penész is! Hát csoda, hogy egyfolytában tüsszögtem, mint a gőzmozdony, miután jól behoztam a szobába állapotfelmérni. S persze nem értettem a kialakult helyzetet. Hogy aki allergiás a penészre, az ne szerezzen be ilyen CB 24-est? Na még mit nem! Majd jól kitakarítom, ha még nem tettem volna meg eddig, amint jobb idő lesz odakint. Mellesleg ilyen a CB 24-es belseje, ha még nem mutattam volna. De majd ezzel jól foglalkozunk ám részletesen az összeszerelésnél. De előbb szét kell szednem és megjegyeznem, mi hogyan volt.

Itt aztán lesz bőven tenni való! Egyrészről szétszedés, csiszolás, rozsdamarás, alapozás és festés. Majd jól ki fog derülni, mekkora könnyebbséget jelent, hogy ez esetben nincsen az induktornak az ő púpja. Másrészt ez a számtárcsa sem igazán idevalósi. Ide egy Standard-tárcsa kell. Utána kézibeszélő, ott a kérdés, hogy a CB 35-ös bakelitje legyen, vagy az eredei. Zsinórok és végül fémházas csatlakozó dugó. Nem egyszerű feladat, de hát innen szép nyerni, ahogy szoktam volt mondani.

Na de aztán már hogyan néz ám ki az előbb látott rozsdás telefon belseje! Jellegzetes "fúúú gyárekeeeek" kategória. Egyszer kipihent állapotban jól megpróbálom szemléltetni, mire is gondolok pontosan. Itt is lesz munka bőven. De milyen szépen látszik a készülék gyári száma! A CB 24-eseknél ide volt szokás nyomtatni. Mit nyomtani, préselni. Aztán meg a kerületi javítóüzemben ide ragasztani a kis cetlit a felújításról. Merthogy erre is láttunk példát az imént. Nos, itt az indukciós tekercs körüli csavarkapocs-sor maga a készülék lelke. Ide érkeznek mindenéle zsinórok, számtárcsa, automata rugó és a kondenzátor vezetékei. Valamint a trükk, mert némely csavar a tekercs alá esik: maga a tekercs is csavarral rögzített és azt előbb jól le kell szedni. Erre a titokra már sikerült ám rájönnöm.

A távközléstechnikai műszerész ember életében bizony néha előfordul, hogy csak egy kicsit is nem figyel oda, máris szétugrik egy CB 24-es telefonkészülék és egyszer csak azon kapja magát, hogy már a rozsda is hogy lejött a készülékházról! Az alaplemezről még nem, ez egy köztes állapot tehát. Van ilyen jelenség is, érdemes hát jól megfigyelni. Főleg úgy október tájékán szokott ez előfordulni, amikor szorít az idő, mindjárt itt a tél és én pedig mennyire le vagyok maradva a betervezett mennyiség felújításával. Ilyenkor kell azt a módszert alkalmazni, hogy bár még lenne elég fény, de a villanó segítségével úgynevezett amerikai éjszakát kell csinálni a nappalból. Mennyire nincsen köze az itt leírtaknak ebben az esetben sem a képen látható telefonhoz, szinte hihetetlen!

Következő felújításra kijelölt CB 24-esem egyenesen a Kókány Berci műhelyéből érkezett! Na de én jól helyrehozom ám, amit ezek a kutyaütők összekutyultak. Itt például azt találtam ki, hogy ennek a vastag és pocsék minőségű festéknek nem csiszolóvászonnal esek neki, mert akkor még Karácsonykor is ezen túlórázok. Pedig akkor a fenyőfán kell, mint az köztudott. Hanem ezt a jó öreg spaklival fogom gyorsan és jól letolni. Mit ne mondjak, le is jött hamar, az alatta lévő eredeti fekete festékkel együtt. Kellett hozzá néhány csiszolóvásznas ház bemelegítésnek, hogy az erő meglegyen. Az elején lévő eltérő színű folt például egy nagy sárga pötty volt. Azt meg már ugyan mi a fészkes fenének pingálhatta rá bárki is!

Inkább nem minősítem, milyen egy munka már az, hogy csak úgy lefestjük a bezárt készülékházat pirosra. Ez egészen egyszerűen minősíthetetlen! Én meg gyanútlanul kifeszegetem, mert ugye rendesen kinyitni azt persze nem tudtam. Utána meg szörnyűlködök: hogy az a kóla-mámorban fetrengő imperialisták által összeharácsolt karvalytőke! Volt olyan kollégám, aki ezt a mondatot nem tudta megjegyezni. Karácsony ide, Karácsony oda, lesz itt feladat bőven. Lakik egy ilyen nevű ember itt a házban. Majd jól elmesélem egyszer, milyen nevet talált adni szerencsétlen gyermekének.

Harmadik és negyedik jelöltjeim a felújításra ezen a kissé életlen képen. Hogy mennyi lepukkant CB 24-esem van énnékem! Na ja, sikerült begyűjtenem a csúnyánál rozsdásabb példányokat. Inkább ez, mint a kuka. Azt már nem! Kinek jutott eszébe narancssárgára festeni azt a szerencsétlent, nem is értem. Főleg szürke alapozóra, mint az utólag jól kiderült. Tehát valami egyedi, saját felújítási kísérlet. Minden ereseti alkatrész nélkül, mert ez volt az a telefon, amibe egy CB 667-es paneljét és csengőjét készültek beleszuszakolni. Végül persze feladták és jól el nekem. Viszont az a jobb oldali az tényleg menthetetlen. Na nem a rozsda miatt és talán nem is egészen - de majd kicsivel később, pár kép múlva mutatom. Előre annyit, hogy én ebből a kettőből fogok egyet építeni.

Esti pillanatkép a kis családról, avagy bármit, csak lefeküdni ne kelljen. Olivérnek egy génhiba miatt hiányzik az egyik első foga, de már húzzuk. Mármint hogy kinőjön. Pontosabban szét a többit, hogy legyen helye lejönni. Pár év és meglesz, aztán már nem húzzuk tovább.

Hát már hárman vagytok, szépségeim? Igen, három szép CB 24-es lesz belőletek, mire kitavaszodik, csak legyen végre időm foglalkozni ezzel. Egyelőre azonban a foszforsav dolgozik - ahogy éppen állt a művelet ezen a képen. Azóta már kész a festés, most az összerakásra várnak a házak. Mire minden készen lesz, szépen leamortizálom az erkélyt.

A kilencedik születésnapra természetesen az elmaradhatatlan fekvő maci-torta kell. Ez ám a nem piskóta. Ja de!

A torta megkezdése és elpusztítása előtt a szépen viselkedő jógyerekek ügyesen összerakják a skandináv építőjátékot. Nem röhög! Tényleg ki lehet bírni addig, aztán úgysem fogy el egy ekkora torta. Annyian azért nem vagyunk. Kristófom szeme fotózáskor különösen nem áll jól. Máskor se, de ilyenkor valahogy mindig. Felhívnám továbbá a tisztelt figyelmet, milyen, a cikk témájához kapcsolódó tárgyak bújnak meg jól a képen!

A rendszeresen sportoló gyerekek kézilabda-meccset játszanak az iskola tornatermében. Egyszer majd jól keresek hozzá megfelelő képeket és én is építek olyan Leopold-féle kalandvetítést.

Az eset, amikor a zuhanyrózsa és annak tartója egyszerre történik el, ráadásul a helyzet dramatizálására a sérülteket a szétáztatott ronda vízköves kádszőnyegen veszem lencsevégre. Tudok olyan embert, aki erről a javításról egy egész cikket lett volna képes alkotni, kakukkosórával, mákdarálóval és koncertzongorával, mint szigorúan a témához kapcsolódó képekkel. Vajon kire is gondolhattam? Nekem most valahogy nem volt hozzá indíttatásom. Pedig milyen jó lett volna, én meg berakok közben néhány kacsát, mint szigorúan ide tartozó fotótémát. Most miért? A kacsa is szeret fürdeni.

Megvettem az új zuhanyfejet, valamint a tartót a ... gazdaságos barkácsáruházban. Csak éppen itthon derült ki, hogy nem fér be a régi szekrény az új házikóba. Ez egy régesrégi bútorreklám szövege volt a nyolcvanas években. Szóval a cső az hármas, a bilincs pedig négyes. Sebaj, van nékem semmire sem jó gumilábam, még a telefonos alkatrészek között persze. Mert abból is mit gyűjtöttem be? Amire sosincs szükség, bezzeg, ami kellene, abból egy darabom sincsen. De itt éppen egy megfelelő méretű gumiláb oldotta meg a problémát. Mármint, hogy azt a műanyag bilincset rögzíteni lehessen a régi csövön és ne kelljen az egész csövet is cserélni. Mert akkor meg a régi lyukak nem stimmeltek volna a falban és így tovább. Mondom én, hogy kellett volna erről egy egész cikket írni. Meglehet, egyszer újból szétszedem és lefényképezem lépésenként. De a régi és hasznavehetetlen alkatrészeket már régen eldobtam, a pocsék kádszőnyeggel egyetemben. Szóval tudjátok, mekkora esélye van annak, hogy ez a cikk elkészüljön?

Azt hiszem, ez a pillanat, amikor még nem voltam egészen tudatában annak, miszerint az éppen félkész katonai LB készülékhez újonnan kipróbált műanyag kézibeszélőzsinór nem lesz jó. Merthogy ehhez a fajta LB 37-eshez négyszálas kell. De nem estem ám kétségbe. Inkább gyorsan lementem az egységbe. Eszembe jutott ugyanis, hogy a szomszédos fehérnek meg éppen ilyen van. Így esett, hogy a két kézibeszélő gyorsan és jól helyet cserélt jól. Ezáltal viszont a piros festékpöttyös került oda, amihez pedig semmi köze sem volt. A kézibeszélő tartója meg maradt szintén apró pöttyös, de a kézibeszélője pedig nem az. Eltelik pár hónap, előkerül valamiért valamelyik készülék és én nézni fogom bután, mint a lufiárus a nyílzáporban, hogy az egyik miért piros pöttyös, a másik miért nem. Az a harmadik aranyszínű telefon, valamint a távirányító-tartó és a baromi ronda giccses asztali dísz csak ott voltak a képen. Mint abban a régi kabaréban a Totya, az is csak ott volt.

Hogy elkelt pillanatok alatt ez a 6 voltos Trabanthoz való utángyártott izzókészlet. Utólag mondták, hogy többet is kérhettem volna érte, annyira ritka már. Nekem már nem volt rá szükségem évek óta, kidobni sajnáltam, gondoltam, hátha valaki használ még 6 voltos Trabantot. Mert én már egy ideje nem.

Még mindig tart a meccs, hiába, jól bírják ezek a gyerekek. Elől az én Kristófom védekezik hatos számmal.

De mivégre fotografáltam le a kapcsolási rajzot ennek a katonai LB készüléknek az ő belsejében? Ha másért nem, hát azért biztosan, hogy meglegyen ennek a változatnak is a rajza, ha esetleg még eddig nem lett volna. Igen, benn a kettős kondenzátor a csengő áramkörében, így akár kézi kezelésű CB vonalra is kapcsolható egy gyors átalakítást követően. Valamint egy másik a hallgyató áramkörében, hogy ha mellétesszük és úgy felejtjük a kézibeszélőt, akkor az ne söntölje a többi készüléket. Mármint párhuzamos bekötés esetén, amikor egy vonalon egyszerre több készülék is üzemel bizonyos távolságonként. Végül pedig az ellenállás az induktor körében, hogy elegendő csengetőfeszültség jusson a vonal túlsó végén lévő másik LB készülékre is, ne a saját telefonunk csengője csörömpöljön éktelenül.

A két kibelezett és felújításra váró CB 24-es ház közül az a jobb oldali, még szép narancssárga lesz a nyerő, én úgy érzem. Nem azért, mert a bal oldali annyira rozsdás lenne, azon könnyen segíthetek, mint az köztudott. Hanem más hiba van itt, mindjárt jól mutatom is!

Kérem szépen, ez nem én voltam. Ez valamely, általam még nem ismert oknál fogva eltörtént, azaz hogy elrepedt. Leejthették? Egy CB 24-est? Nem is gondoltam volna, milyen hamar találok egy lehetséges magyarázatot a jelenségre. Pedig ott volt mellette, még az előző képen! Mindjárt jól megsasoljuk, előtte azonban elmondom, hogy természetesen ez a ház jelen sérülésénél fogva még egyáltalán nem kuka. Esetleg majd akkor, ha elő tudom állítani. Addig azonban javíthatóként elteszem, amíg a javítás mikéntjét jól ki nem találom.

Jól letolom a festéket annak a narancssárga készülékháznak az ő belsejéről, erre meg mit nem találok? Hoppácska! Ráadásul ennek a háznak jóformán mind a négy sarkán. Szóval az úgy volt, hogy ez a készülék - a CB 24-es - még régebbi, mint az LB 37-es és a húszas-harmincas években készült. Akkor vagy az anyag volt nem megfelelő minőségű, vagy a készítő szerszám volt még kissé tökéletlen, esetleg az anyag lehetett rideg, netán a gyártás során feszültség keletkezett benne. Mindenesetre a készülékház a sarkainál elrepedt, amit, ha utána észrevettek, akkor hegesztéssel javították, majd csiszolással szépítették. Vagy ha a benne maradt feszültségnél maradunk, az elrepedhetett később is, úgy, hogy le sem kellett hozzá ejteni. Na jó, esetleg egy kicsit, hogy nem deformálódott, csak repedt.

Elkészült az első CB 24-es készülékház felújítása. Az alaplap ott figyel a fehér ruha latt, célszerűen a két egység közé kell az ilyesmi, nehogy esetleg össze-vissza karmolásszák egymást és kezdhetem a munkát az elejétől fogva. A kép első részén látható szemüvegem üdvözlésre nem alkalmas. Viszont látásra!