Ott tartottam az előző anyagban, hogy a következő összeszerelt és felújított LB 37-es telefonkészülékem igen szépre sikeredett. Az ördög megint a részletekben lakozik, csiszoláskor jöttek csak napvilágra ezek a ragyogó csengőcsészék sárgarézből. Persze még finomabb polírpapírral még jobb eredményt lehetett volna elérni, de hát nincsenek odahegesztve a távtartóra, bármikor le lehet szedni azokat onnan és tovább javítani a helyzeten.

Az úgy volt, hogy amikor a kilencvenes évek közepén rájöttek a Matáv-nál, hogy a régi elektromechanikus központok és számtárcsás telefonkészülékek alkatrészei már nem kellenek, egyszerűen fogták és a szemétre vetették mindet. No de nem addig az! - gondoltam én és például ezeket a kicsinek annyira nem mondható mikrokapcsolókat jól elhoztam. Őket az úgynevezett kulcsos főnök-titkári készülékekben automata rugócsoport helyett használtuk, de aztán már jöttek a digitális rendszerkészülékek az új, mikroprocesszoros vezérlésű külföldi alközpontokkal egyetemben, a kulcsosok meg kiköltöztek a szemétdombra. Olyanokat se mentettem magamnak abban az időben, de azt már tényleg a hely hiánya miatt nem tettem, ez a jószág ugyanis eléggé termetes és három darab képez belőle egy összefüggő, használható rendszert. Majd egyszer jól bemutatom ám ezt is. Már csak azért, mert - nem szeretnék előre inni a maci bundájára, de oly mértékű szelek fújdogálnak errefelé, hogy lesz nekem mégis egy garnitúra főnök-titkári kulcsosom, célszerűen a legkisebb változatból.

Viszont ezek a szép emlékeim szerint 6A/230V paraméterű kapcsolók is megfogytak időközben, vagy 10 darab még van belőle, ha esetleg érdekelne valakit, jelzem, még soha nem volt beépítve és használva.

Máris haladunk tovább, hiszen nincs megállás,  rögtön épül a következő LB 37-es készülék. Persze a valóságban picit elbillentettem a mérleg nyelvét a munka felé. Nincs ám mindig fotózás, meg pártértekezlet, előre a 12 darab felújított fémházas kurblis telefon összeszereléséért! Alapos szemlélő meg azon töpreng magában, minek két alumínium táblácska egy készülékre - jóllehet, erre is volt példa - valamint, hogyan lehetett az induktor kiszerelése nélkül alaplapot festeni. Merthogy ott a festéknyom szegénykém elején. Namost, ez számomra is talány, egyszerűen nem emlékszem rá. Lehet, nem is én voltam!

Na tessék, csak egy kicsit is nem figyelek oda és már el is készült! Na jó, azért eltelt ám néhány nap az előző és a mostani kép között. De azért ez is szép lett, nem? Jobb híján ezeket a csavarokat találtam nagy nehezen az eredetiek helyett a csengőcsészék lerögzítésére. Igen, ilyen kókány-megoldásokra kényszerülök, amikor például azzal találkozom, hogy valaki egy CB 76-os csészéit egyszerűen csak ideragasztja az LB 37-es tetejére dísznek. Mert szólni azt nem fog, nem ér el a kalapács a csészékhez, azok ugyanis kisebbek az eredetinél. Hiába, ami nem megy, azt ne erőltessük, várjuk meg szépen, amíg találunk hozzá megfelelő alkatrészt. Addig esetleg elfér jól a lakótelepi mini-raktárban. Na ott aztán biztos, megint nem lehet egy gombostűt sem leejteni!

Egyiket a másik után sorban, miközben az előzőek irígyen pislogva figyelik, hogy már van náluk is szebb. Na ez persze nem igaz, csak még nem találtam nekik megfelelő helyet és tároló dobozt.  Annak a lentinek pedig például annyi a baja, hogy letyeg elől a kis alumínium táblácska? Tehén farka is, tudják... De hogy tudott kilazulni? Lassan ráébredek, hogy az elkészült telefonokat el is kellene innen raknom valahova. Kézenfekvő megoldás minden szobába egy üzemelő állomást telepíteni, de hatnál többet abból se tudok. Meg nincs is hat szobám. A hat darab fali teleptartó dobozról már nem is szólva. Közben persze lassan, de biztosan érik a felszín alatt eme fontos tartozék házilagos előállításának terve. És mi az a kis üzemegység ott a legfrissebb LB 37-es mellett balra?

Teleppótló póttelep, ampermérővel kiegészítve! Na, esti mese következik. Hol volt, hol pedig amper... történt úgy 20 évvel ezelőtt, hogy az éppen kéznél lévő alkatrészekből próba-tápegységet fabrikáltam: két párhuzamosan kötött csengőtrafó és sok kis szűrő- és stabilizátor-egység. Majd egyszer jól bemutatom. Karácsonykor ő szokta hajtani a fenyőfán az egyik villogót. Pár milliampert tud csak, ez pedig az LB mikrofontápjához elég. A sorba kötött ampermérő azért kellett, mert ez a bestia egyszer már megevett egy egész telepkészletet! Gondoltam, még egyszer nem fog, ezért figyelni fogom az áramfelvételét. Másik oka eme csodálatos megoldásnak a négyeres készülékzsinór-hiány. Országos méretű immár, de én akkor is fogok LB készüléket próbálni a központommal. Két szál bármilyen vezeték elég bekötni a vonalat, másik kettővel pedig ez kis egység szolgáltatja az energiát a mikrofonnak.

Távlati kép a kicsi LB paradicsomról. Ez mind az enyém. Néha csak úgy leülök ide közéjük, nézem őket és jól esik semmit sem csinálni közben. Kérdezi valaki, csak ennyi? Tucatszor ennyi van összesen, nem tudok LB találkozót szervezni a nagyszobában, mert nem férnek be mindannyian. Na de majd ősszel, ha nem lesz itthon senki rajtam kívül. Abbahagytam a hencegést, felfüggesztem a fagottozást, megszakítom a fehérjeszintézist és inkább a további munkára koncentrálok, mert van ám itt még egy hibás alkatrész, ami a következőkben jól állapotfelmérésre és cserére kerül.

Következik az indukciós tekercsek összehasonlító mérése és cseréje. Merthogy az a felső szegénykém szakadt, mint a véres hurka. Egészen pontosan a középső tekercsrész a kettes és a hármas láb között. Ennek következtében csak akkor van önhang a készüléken, ha az ellenállomás, vagy a központ felveszi a kézibeszélőjét. Hülye egy hiba, nem? Meg főleg mennyi fejtörésbe került, mire rájöttem. Amilyen egyszerű az LB 37-es, annál nagyobb galibát tud okozni. Na ez lett aztán a veszte is. Következik cserépléctörés háttal...

Épül ám máris a következő, de nem is akármilyen: LB 37 No. 169, Svéd és Társa. Nem ezzel kezdtem a sort, már nem tudom, milyen okból kifolyólag. Talán valami hiányzott hozzá... Igen, a gumilábak, emlékszem már. Egynémely LB 37-esek még elég jó állapotú lábakkal rendelkeztek, de sok esetben cserélni kellett a félig elporladt, beszáradt, megkeményedett, vagy éppen teljességgel hiányzó eredeti lábakat. Szép, nagyon szép az elképzelés, amivel a minap találkoztam, miszerint az LB 37-est eredeti állapotára kell felújítani, csak éppen mondjuk az esetek többségében nem megvalósítható. Például honnan szerezzek olyan minőségű gumit, ami 80 évig bírja még? A sárgaréz csőszegeccsel való rögzítésről már nem is beszélve. Tehát a gumilábak pótlásával indítok, miközben ismételten köszönetet mondok egy igen tisztelt volt kollégának a bőséges ellátásért.

Szakmai gyakorlati tapasztalat átadása következik: a teljesen, maradéktalanul és alaposan végzett előkészítés jelentősen megkönnyíti és lerövidíti az összeszerelést. Tudom, ennek a mondatnak nagyon nyelvtankönyv-szaga van, de arról lenne szó, hogy mindent alaposan meg kell tisztítani, lecsiszolni és lefesteni, beolajozni és megjáratni, valamint persze megszámolni, valamint, ha pótolni kell, akkor időben belepróbálni a helyére, gondolok itt a legapróbb csavarokra. Ennél a készüléknél pédául további problémát jelentett, hogy egy felújítás alkalmával jelölőfestékkel illették az összes megszorított csavarokat, sajnos sok helyen a menetes részt is.

Aki sokat markol, keveset fog... mármint fényképezni. Nos én sokat markoltam: különféle csavarhúzókat és fogókat, közben pedig keveset fényképeztem. Viszont így nagyon hamar elkészült a telefon. Kellett azért ehhez az is, hogy ő igen régóta várt rám szétszedve. Az egyik réges-régi LB-találkozón is így vett részt: dobozban. Ugye teccik rá emlékezni? Neeeem??? Na tessék csak jól visszaolvasni ebben a fejezetben ám!

Közben pedig időnként mindig hozzátettem valami keveset ehhez a készülékhez. Keveset, de éppen elegendőt ahhoz, hogy végül már tényleg csak gyorsan és jól össze kelljen dobni. Aztán persze működik is mindjárt.

Itt megint áramfelvételt ellenőrzök a mikrofonkörben, mert ismét felmerült a gyanúja valamiféle hibának. Ezért megelőzendő, hogy a készülék megegye a helyi telepet, inkább vizsgálom kicsit az állapotokat. Majdnem 15 milliamper, hm... Itthagytam és időnként ránéztem. Néha felment 100 fölé, megrázva a szénmikrofont, visszaesett 8-ra. A teleppótló póttelep nem melegedett számottevően, szóval nem látszott semmilyen hiba. Hacsak nem zárlatos valahol valamelyik zsinór, akkor semmi bibi, de ez utóbbinak sem láttam jelét. Lehet ezt is jól összerakni!

Elkészült a belső szerelése ennek a telefonkészüléknek. Gondolom, ennek okán készítettem róla a felvételt, mert mi más miatt tettem volna ilyet. Persze, aki év elején fényképez és nyár végén ír róla cikket, az vessen magára. Mint akinek nincsen egy cserépnyi földje sem. Az mit is csináljon, hova vessen? Vessen magára...

De hogy ezt miért ilyen nyomorultul szerencsétlen pozícióban vizsgáltam én tovább? És egyáltalán mit vizsgáltam ebben a helyzetben? Valószínűleg semmit, csak mondjuk elkészült közben a vacsora, vagy elálmosodtam, vagy valami egészen más történt. És miért nem szereltem fel rá előbb a kalapácsot védő lemezt, mintsem összeraktam a csengőtekercset, tekintve, hogy az előbb említett kicsiny alkatrészt utólag már sokkal nehezebb szerelni? Továbbá hol vannak a csengőcsészék? A fiúk a bányában dolgoznak... ja nem, inkább az erkélyen száradnak. De még ez sem lehet a februári hidegben. Akkor pedig egyszerűen csak ismét sikeresen eldugtam magam elől.

Na így mindjárt más, jóllehet az előző képnél említett alkatrészek ugyanúgy hiányoznak. Kinek tűnik fel az induktor púpjának egyenetlen felülete? Nézzük csak meg közelebbről - már amennyire ezt a fényképezőgépemmel megtehetem!

Ez kérem egy igen súlyos mechanikai sérülés volt, amit ennyire sikerült helyreállítani. Konkrétan úgy pofán vágták ezt a telefont, hogy a szent családot rablóbandának nézte utána! Igen, ez az a bizonyos készülék. Most gyorsan és jól elkezdek felvételt keresni arról, milyen állapotban volt a felújítását megelőzően.

Találtam képet, jól összeraktam a kettőt, tessék: ilyen volt és ilyen lett! Csak mert valaki nyavalygott, hogy nem tetszik neki, nem eredeti állapotára újítottam fel a készüléket. Neki és mindenki másnak is elmondom: nincsen műhelyem, tavasztól őszig az erkélyen, valamint a szobában barkácsolok. Nem tudok zsugorfesteni, sem csengőcsészét krómoztatni, minden reményem a csiszolóvászonban, a rozsdamaróban és a viszonylag egyszerűen beszerezhető szórópalackos festékekben van. Meg a két kezemben. Én örülök neki, hogy abból ezt tudtam kihozni. Akinek ez nem tetszik, az vegye meg a legújabb mobiltelefont a szaküzletben és gyönyörködjön benne.

Be sem fejeztem jóformán az előző romos állapotú készülék helyrehozását, s máris itt terem egy következő beteg. Nagyon reménytelennek látszó eset, én viszont azt mondom, amíg nem lyukadt át a vaslemez, addig nincs veszve semmi. Sok csiszolópapír kell ugyan és sok türelem - ez utóbbi nem kapható a barkácsáruházban, de az eredmény nem marad el.

Kezdem kissé elhagyni a valóságot, amikor úgy döntök, legyen piros színű készülék is az LB 37-esből. Bár ilyen elvétve azért akadt, jóllehet én a postán csak a feketére emlékszem. Viszont gyanítom, hogy különféle ipartelepeken, vagy éppen mezőgazdasági szövetkezeteknél üzemelhetett saját belső hálózat is - talán éppen a nálam hosszabb ideje vendégeskedő kulcsos központról működtetve. Namost ilyen helyen el tudom képzelni a feketétől eltérő színű LB 37-est is. Aztán mondtak olyat, hogy tűzjelző és persze akadt az előző rendszer ellensége, aki rögtön rávágta, hogy azért piros, mert kommunista. De nekem akkor lesz egy ilyen színű telefonom, ha elsőre nem sikerült annyira szépre az a festés, akkor is. Az alaplapból csak a széle fog látszani, ha elkészül az összeszerelés, azon fellelhető esetleges kisebb hibák sem lesznek annyira szembetűnőek, ezt már a gyakorlati tapasztalat mondatja velem.

A készülékház határozottan szép lett és ez a lényeg. Továbbá az, hogy végre nem csak fekete egyenszínű telefonok fognak szerepelni, hanem innentől fogva kicsit elmentem kísérletezni. Majd jövök vissza. Persze e sorok írásakor már azt tervezem, hogy a következő telefonom megint fekete lesz, de vagy 5 hónapos a lemaradásom a képek időpontja és a cikk írása között. Valamint bánatosan nézem a letakarított lapolvasómat, amelyen azóta már megint egy kisebb hadsereg állomásozik tábori konyhával, géppuskafészkekkel és földalatti kórházzal ellátva.

Már megint csak egy kicsit is nem figyeltem oda és máris elkészült a piros színű LB 37-esem. Ő még nem annyira a képzelet szülötte, mármint a színét illetően, ugyanis találkoztam egy-két darabbal a pályafutásom során. Valamint majd lesz még belőle egy másik is, bár ő kevésbé jó lett, ami a festését illeti. Ez a képen látható készülék nem lett teljesen tökéletes: furcsa hibája, hogy nem csenget, ha a kurbli hozzáér a lyukon át a készülékházhoz. Na ilyet az öregapám se látott, jellegzetes elfoglaltság lesz majd a hibakeresés a téli hónapokban - már ha addig el nem felejtem, ahogyan szoktam. Akkor pedig gyorsan és jól veszek egy cetlit és felírom, felbököm a faliújságra. Csak ne lenne annyira tele már az ilyen papírdarabkákkal!

Itt a Húsvét, itt a nyúl! Igaz, hogy e sorokat a nyár végén írom - ennyi a lemaradásom cikkírás terén pillanatnyilag - de megszokhatta már ezt tőlem Kedves Olvasó, engem nem zavar, ne zavarja Önt sem. A "Karácsonykor a fa alá tesszük az ajándékot, Húsvétkor hova tegyük, a nyúl alá?" problémáját még nem igazán sikerült megoldani, kézenfekvő átmenetnek az "oda tesszük, ahol éppen sikerül helyet csinálni" válasz bizonyul.

A fiuk szemmel láthatóan nagyon, talán kissé túlságosan is örültek a kapott ajándékoknak. Olivér egyik maradó foga elől fent nem akar kibújni, pedig egy műtéten már túl vagyunk. Most fogszabályzó következik, aztán ha az sem segít, legfeljebb marad felnőtt korban a műgyökér-beültetés.

Húsvét ide, vagy oda, én folytatom a munkát, mert abból van bőven és senki nem csinálja meg helyettem. Megint csak azt mondom, hogy e sorok írásakor kettő darab LB 37-es felújítása van folyamatban, tehát még négyet el se kezdtem és utána 6 darab CB 24-es következik, még az idén. Szóval bele kellene húznom! Elkövettem azt a hibát, hogy egyrészt össze akarom rakni, aminek a festése elkészült már, ahelyett, hogy azt télre hagyom és kezdem máris a következőt. Másrészt cikket írok a munka helyett. És az eddig leírtaknak az égvilágon semmi köze a képhez! Szürke lesz a következő LB 37-esem, na ilyen már nem nagyon volt a valóságban - legfeljebb a vasúton, de ott meg nem egészen ezt a felépítésű telefont használták. Van már egy szürke LB 37-esem, ő a Telefontársadalom Kis Különce, ugye teccik rá emlékezni? Neki még egy TM50-es kézibeszélője is van és szintén sajátos, egyedi darab.

Én is kaptam ám ajándékot Húsvétra a gyerkőcöktől! Azóta is ott lóg az asztali lámpámon, majd tessék jól megfigyelni a később készült fényképeken. Alaposabban megnézve ezt az alkotást, miért érzem én úgy, hogy ez egy telefon akar lenni?

Az alaplap szerelése készen is van nagyjából, bár a kézibeszélő még hiányzik. Valamint nem megoldott rejtély, hogy az eredeti fém fogaskerék helyett lévő textilszálas bakelitnek vajon árt-e a műszerolaj? Legrosszabb esetben majd kiderül néhány év múlva, ha még nálam lesz akkor. Vagy ha felhív az új gazdája, hogy bekrepált a telefon... ezt nem tartom valószínűnek. Mármint, hogy keresni fog.

Egynémely kalapácsot védő lemezek bizony intenzív karbantartásra szorulnak. Jobb ötlet híján itt is a csiszolás és festés jöhet számításba, na persze még egy kis rozsdamarás az nem árt, csak előtte jól meg kell vizsgálni a kicsi lemez anyagát, mert ha az nem vas, akkor a foszforsav ki tudja, milyen reakciót indít el. A múltkor egy sárgaréz lemezke került elő például. Meg is lepődtem rendesen és mindjárt jól le is csiszoltam finom vászonnal. Esetleg utána még némi akrilánlakk megtartotta volna oxidmentes állapotát, de ez már csak utólag, a beszerelést követően tudatosult bennem. Ezeknél a képen látható lemezkéknél pedig a szürke festéket használtam. A legtöbbet előforduló fekete háznál ez jól fog mutatni, a többit pedig majd meglátom, legfeljebb ismét csere-bere lesz a készülékek között, ha egyszerre legalább két szétszedett példány vár összerakásra.

Tudom már, hogy azon a korábbi képen, ahol még a kézibeszélő hiányzott az alaplapról, mi volt a hiba! Hát éppen ez, a kézibeszélő hiányzott ehhez a készülékhez. Nosza gyorsan keríteni kellett egyet, ami szerencsére még megoldható nálam. Igen ám, de utána még zsinór is szükségeltetett hozzá. Hirtelen elővettem néhány kézibeszélőt, az éppen rajtuk fityegő zsinórok viszont alkalmatlannak bizonyultak. Merthogy ide háromszálas vezeték kell és ők pedig mind csupán kétszálasak voltak. Mondtam már, hogy a felújítás során nem tudok minden egyes területen alkalmazkodni ahhoz, hogy eredeti állapotára újítsam fel a telefont. Viszont van, amihez muszáj, a zsinórok esetében például már csak a kapcsolási rajzhoz való hűség jegyében is. Nem is igazán tudnám átvariálni az LB rendszerű készüléknél, mert itt külön van a mikrofon áramköre és külön a hallgatóé. De annyira külön, hogy van úgy, hogy négyszálas maga a kézibeszélő zsinórja is. De a kétszálas sehogysem jó, ezért még külön egy zsinórt is keresnem kellett, az pedig másik doboz, másik nap, stb. Az a romos CB 35-ös meg mit is keresett itt napokig az asztalon?

Épül tovább a következő szürke LB 37-es. Megint csak befejezem az alaplapot és utána szerelem fel a készülékházat. Közben a kézibeszélőbe bekötöttem annak műanyag zsinórját, a másik végét kell még bekötni, de előbb le kell szedni róla a CB 667-esre jellemző zsinórbevezetőt. Mikrofont és hallgatót is kerestem a telefonhoz, remélem, működnek majd.

Amikor az ember azt hinné, hogy ilyen már biztosan nem létezik, akkor teljesen véletlenül beleakad egybe és még meg is tudja szerezni. Íme: piros CB 667-es, gyári bontatlan csomagolásban! Méghozzá a miskolci telefonközpontban valaha dolgozó bácsi lányának jóvoltából. Lehet mondani, hogy márpedig ilyen már nincs. Pedig de van! Jár hozzá mindjárt a dilemma is: bontsam? Ne bontsam? Mint a híres MÁV-os oktatófilmben Lajtos Döme barátunk, a mozdonyvezető, aki nem tudja eldönteni adott jelzéskép láttán, hogy mehet-e a vonatával, vagy nem. Végül úgy döntöttem, hogy nem döntöttem. Vagyis eltettem a készüléket, persze nem túl messzire, csak éppen annyira, hogy innen, az íróasztalomtól is lássam és néha ránézve eszembe jusson, hogy van itt egy eldöntendő kérdés.

Néhány nap alatt elkészült a következő szürke LB 37-es készülékem. Sajnos nem lett egészen jó. Egyrészt kicsit foltos maradt a festék az elején, valamint hiányos az iduktorpúp tetején. Hiába, aki előbb festi a készülékházat kívülről és csak aztán a belsejét... Másrészt annyira nem mutatnak jól rajta a fekete csengőcsészék. De azok eredetileg is ilyenek voltak, aránylag jó állapotban, ezért nem akartam bántani őket. Volt rajtuk kívül még bőven rozsdás, kezelésre váró csésze. Viszont ide inkább valami régi krómozott kellene. Bár a szürkén annyira az sem érvényesül. Nem is tudom, a másik szürkén milyenek vannak. Majd egyszer jól megnézem. Illetve keresek egy pár fényes fehéret és jól megcserélem őket. Aztá lehet vacakolni a beállításukkal, hogy szépen is szóljanak. De hát ettől izgalmas ez a szakma, nem? Amíg ez a kérdés is eldől, menjünk ki a szabadba és nézzük meg, milyen szépen hajtanak a virágok!

Ilyen a házunk mögötti füves terület tavasszal, amíg nem jönnek levágni a fűnyíró traktorokkal. Valamikor volt egy focipálya is, de benőtte az aljnövényzet. Viszont bármely állapotában kiválóan alkalmas arra, hogy gyermekeim elegerésszenek rajta órákon át. Valamint én is elkísérem őket, kiszellőztetni a fejemet, miután sikeresen belebonyolódtam a kurblis telefonokba.

Méghogy csak a képernyő, meg a számítógép, meg  a tablet, meg mobiltelefon - szerencsére ez utóbbi nincs nekik - hanem tessék csak nézni: sárkány-eregetés 2016-ban. Igaz, hogy kicsit - nagyon - műanyag, de akkor is mégis csak sárkány! 

Szereztem egy CB 24-est olcsón. Egész sok van már ebből is, hébe-hóba összejön egy-egy jó adás-vétel. Lassan tervezni lehet néhány leromlott állapotú példányt ebből is felújítani. Ehhez azonban az kell, hogy idén sokáig jó idő legyen, mert igen le vagyok maradva a tavalyi évhez képest. Igaz, hogy 2015-ben csak úgy ontottam futószalagon a frissen lefestett házkat, de össze nem raktam egyet sem. Na idén másképp lesz, mondom most, méghozzá az AS szabvány szerint: Ahogy Sikerül.

Emlékeznek még arra a khm... hogy is mondjam, szóval ugyancsak leputtyant állapotú LB 37-esre? Amelyiken nem is annyira rozsda, inkább valami külső vegyi hatás következtében keletkezett oxidréteg található, de olyan hihetetlen vastagon, mint amilyen rozsda nem is tud képződni, mert addigra már kilyukad a vaslemez? Na ez nem lett egy rövid, érthető mondat. Vagy nem is mutattam még azt a telefont? Közösségi oldalamon már biztosan, majd legfeljebb megint felteszem ide, ha nem is ebbe, de egy következő cikkbe. Úgyis nem sokára - ez nálam kb. Karácsony - májushoz érek, amikor is elkezdtem felújítani azt a bizonyos készüléket. Na szóval elővettem egy röpke állapotfelmérésre - talán azt akartam kitalálni, hogyan is fogok hozzákezdeni a begyógyult kurbli leoperálásához. Forgatom, forgatom itt az asztalom mellett a telefont - nem az induktort, mert az sajnos meg sem mozdul -  majd elraktam, lenéztem a padlóra és a képen is látható látvány fogadott! Szóval ez tényleg az "innen szép nyerni" kategória...

Asszony pajtás fodrásznál járt. Nem, nem volt zárva az üzlet, nagyon szép lett és megkért, hogy két telefon között fényképezzem már le őt is, mondván, hogy másnapra elfekszi, stb. Mondtam, ezen már ne múljék, hát tessék! Azt nem mondtam viszont, hogy az egyik cikkemben is szerepelni fog, kíváncsi leszek, mikor veszi majd észre. Egyúttal pedig titokban vizsgálom, olvassa-e az írásaimat.

Ezen LB 37-es telefonkészülékek közös tulajdonsága az, hogy a zsinórok szakszerű rögzítése finoman szólva is nincsen a helyzet magaslatán. Vagy kicsúszott a vezeték a bilincs alól, vagy egészen egyszerűen hiányzik a bilincs. Ráadásul a szövetborítás is ugyancsak foszlásnak indult. Ezen pedig ugye, lévén országos méretű zsinórhiány van, átmenetileg nem tudok segíteni. A kilazult zsinórokat viszont jól lehet ismét rögzíteni, például a csendes téli estéken a kályha mellett ülve. Ugye ismerik már ez utóbbi mondat jelentőségét?

Doktor úr kérem, az úgy volt, hogy bejöttem ide, felkapcsoltam a villanyt, ezek meg elkezdtek jönni felém, hogy engem is kell állapotfelmérni, meg engem is kiegyengetni, meg én is kérek rendes kézibeszélőt, meg én is szeretnék csatlakozó dugót!

Mielőtt a képanyagban odaérek, hogy elmentem néhány napra Sopronba, illetőleg a cikk is véget ér, röviden szót ejtek még erről a szegény szerencsétlen CB 667-esről, melynek két apró bűne az, hogy egyrészt ebben a színben különösen rideg és törékeny a készülékház anyaga, másrészt valaki indulatosan tette le a kézibeszélőt. E két dolog szerencsétlen egybeesése folytán kiszakadt az automata rugócsoport rögzítő csavarja tövestől, továbbá letörött a ház és az alaplap rögzítése is. Mivel ilyen készülékházat immár csaknem szinte lehetetlen szerezni, ezért tűzoltó javítás okán Kókány Berci barátunkhoz voltam kénytelen folyamodni a megoldásért. Pillanatragasztó. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nagyon nem az én műfajom, de mivel hirtelen késztetésem támadt legalább átmenetileg megoldani a problémát, rávetemedtem erre a módszerre, természetesen közben folyamatosan rázott a hideg.

Amikor évente átlag két alkalommal visszatérek én, mint a szatellit, a szülővárosomba, általában szakítok időt arra, hogy ellátogassak a lakóhelyemhez közeli Ibolya-tóhoz megnézni, mit csinálnak a kacsák. Eme híres állóvíz ugye a lakótelep építéséhez használt kavics kitermelése folytán keletkezett, mint az már köztudott. A frissen beköltözött kulturált lakók által beledobált rossz cipőktől és rozsdás bicikliktől jól megtisztítva immár némi élővilág is mutatkozik a környéken. Ezek itt a képen nem különleges fej nélküli kacsák, csak éppen valamely enni való után kutatnak jól a víz alatt. Ha már velük kezdtem, akkor velük is zárom a mai adást. Köszönöm a figyelmet, megint csak innen folytatom a következő anyagot! Milyen jól letűntek a végére az LB 37-esek, nem?