Bizony, átvették a hatalmat. Amikor még néztem tévét, Fábry Sándor egyik régi műsorában élcelődött azon, mi lenne a Die Hard sorozat nulladik részének magyar címe? Az élet, mielőtt olyan drága lett. Szóval nekem is volt a kilenc plusz két évem, amit a szakmában töltöttem el és közben szó nélkül otthagytam a hegyekben álló selejtváró fémházas kurblis telefonokat. Aztán jött egy hosszú időszak, amikor rá sem néztem a birtokomban lévőekre. Vagy három éve pedig rájöttem, hogy most, vagy soha, de most már pénzért. És most már csak LB 37-est. Kivétel csupán az lehet, ha még nem szerepel gyűjteményemben, vagy szinte ingyen adják. Mivel pedig fémházas kurblis barátaim már elég szép számmal vannak nálam, s köztük számosan felújításra várnak, így érthető, ha sokszor még a csapból is ez folyik. Sokszor, de azért nem mindig. Közben igyekszem úgy bánni velük, hogy amikor esetleg már nem ezzel folglalkozom, akkor is örömmel gondoljak vissza erre az időszakra. Hosszú hetek óta nem írtam már, nézzük meg, mi történt az év elejétől fogva!

Mielőtt azt írnám, hogy már megint mi a jó istent akartam én ezzel a képpel mondani, hirtelen eszembe jutott a történet. Ilyen is csak évente két-három alkalommal fordul elő velem, amikor is szabadságon vagyok és pihenek pár napot. Viszont cikket írni kicsit gyakrabban szeretnék, mert azért akadna némi mondanivalóm. Tehát még januárban kaptam egy kérdést levélben az LB 55-ös telefonnal kapcsolatban, s ezt megválaszolandó, elővettem egyik példányomat, ha jól látom, akkor név szerint a 086-ost. Ha pedig már itt járt, nosza, kipróbálom őt is az LB központommal. Volt már rövid ideig nálam üzemben ilyen készülék, de még abban az időben, amikor két pont közötti egyszerű összeköttetés létezett a két legtávolabbi szoba között. Hát mondanom sem kell, sokáig most sem üzemelt, ráadásul nem emlékszem, miért pont a seggét fényképeztem ennek a készüléknek. De még az is lehet, direkt őt választottam ki a nyilvántartásomból, mondván, még nem vetettem vizsgálat alá. Az LB 55-ös cikk ugyan továbbra is várat magára - még mindig nem tartom ehhez elég izgalmas témának - egy-két darab azért időnként fel fog bukkanni ezután is.

Gondolkodtam, mi ez az elfuserált fénykép, aztán rájöttem, hogy ekkor még ott állt a hátam mögött a karácsonyfa és én valamiért nem akartam, hogy az szerepeljen a képen. Így aztán a székemen ülve körbefotóztam a közvetlen környezetemet, bemutatva ezzel az akkortájt megfordult készülékeket. Ezek mintegy előre jelzik, mely tipusokkkal kellene foglalkoznom mégis a közeljövőben. Tehát az LB 37-es mellett némi helyet kap a CB 24-es is. Talán az LB 55-ös is. Namost ez januári terv volt, most nyár eleje van és a változás semmi.

Például a piros LB 37-est az Ericcson emblémával miért vettem elő? Lehet, hogy még azt sem próbáltam ki, vagy megnéztem a táblázatot és abból kiderült, hogy vizsgálatra vár. Mondanám, hogy télen az ember nem tud egyebet tenni, mint ezeket a nyáron elmaradt munkákat veszi sorra, de ez meg nem igaz, mert akkor még a tavaly nyáron elkezdett 37-esek java nem volt összerakva. Aztán meg beleestem abba a hibába, hogy nyáron elmaradt apróbb kinti munkákat a télen nem tudtam itt bent befejezni és emiatt állt a folyamat, amíg jobb idő nem lett. Hú, de bonyolult dolog ez az LB 37-es! Pedig látszólag egyszerű.

Ő volt az az LB 37-es, akit átalakítottam CB vonalra. Tettem ezt azért, mert őneki görbe az induktor felső tengelye és nehezen forog. De végül is nagyon úgy áll a dolog, hogy jobbára a kézi kezelésű CB vonalra készült ez a szükségszerű módosítás. Konkrétan nem igazán jó a beszédátvitel. Olyan, mintha egy mély pincéből szólnék. Szükségeltetik tehát egy kicsiny házi CB központ, valamint egy beszédtárs az ilyen problémák feltárásához.

Pillanatkép az íróasztalom és a térelválasztó könyvespolc közötti területről, ahol mindig is az általános kupleráj volt a jellemző. Azon megfontolásból pedig, hogy ezt egy esetlegesen beeső vendég sem látja. Nekem pedig örök rejtély, hogy mit is rejt a kupi, továbbá jól esik mindig felfedezni valami újat, miután két hét alatt simán elfelejtem, mit is raktam ide. Alzheimker-kór előnye? Minden nap új ismerős. Azt meséltem már? Persze, hogy nem. Kisgyerekként nyaranta a magányos szomszéd néni vigyázott rám, aki minden áldott nap kiment a temetőbe a férjéhez. Útközben barátságos másik nénikkel hosszasan beszélgettünk, majd amikor továbbmentünk, a szomszéd néni egyszer csak megkérdezte tőlem, az akkor nyolc éves gyerektől: - Ez ki volt?

Történelmi pillanat következik, mondhatnám, mégpedig a katonai változat bemutatása az LB 37-esből, de én most szemét állat leszek és csupán elhúzom a mézesmadzagot a Kedves Olvasó orra előtt, hogy bizony ilyen is volt ebből a jó öreg fémházas kurblis készülékből, és persze nekem ilyenem is van már, bebeee! Két óvodás beszélget: - Mi toalett-kacsát használunk, bebeee! - Mi nem szarunk a perem alá, bebeee! Nem, hanem az történt, hogy megint csak nem éreztem még isteni késztetést, hogy ezzel a speciális telefonnal behatóbban foglalkozzam, mindössze egy zsinórtalan példányt szerettem volna még gyorsan kipróbálni, mielőtt nekiállok az időközben a szobai asztalon már szétpakolt, tavaly nyáron elsőként felújított Svéd és Társa által gyártott és nálam a 169-es letári számot büszkén viselő LB 37-es összerakásának. Jaj de bonyolulttá lehet tenni egy ilyen mondatot! Szóval ez a katonai telefon annak a zsinórjával fog jól próbázni hamarjában.

A nyálcsorgási amplitúdó növelése céljából íme egy újabb fotó a katonai LB 37-es belsejéből. Valójában semmi izgalmas, csupán egy megállapítás, miszerint az úgynevezett egységdoboz nem feltétlenül az ötvenes évek találmánya. Na persze az lehet, hogy ezen készülékek is akkortájt épültek. Minden esetre így már CB rendszerű távbeszélő vonalon is használtható a mi kis fémházas jószágunk. Na akkor a postai után ezt ki fogom próbálni a katonai változaton is. Érdekesség még a harmadik, vasúti változathoz hasonlóan az induktoron elhelyezésre kerülő nagyértékű ellenállás. Visszatérek én, mint a szatellit erre a témára, mikor is jól bemutatom ezt a készüléket.

Fényjáték az asztali lámpa alatt. A bal alsó sarok sötétjében pedig jól megbújik a mi kis huzalellenállásunk. Szerepe pedig az, hogy az induktor megtekerésekor több csengető feszlültség jusson a központra, vagy ellenállomásra és kevesebb a saját csengőnkre. Persze szóljon az is, jelezve, hogy zárt a csengő áramköre és nem szakadt a vonal, de ebben az esetben nem szükséges, hogy kiverje a port a fülünkből és a szomszédban lepotyogjanak a falról a Lenin-képek.

Ahogyan már az egyik közösségi portálon is jeleztem, ez összerakós játék nagyfiúknak. Vagy persze nagylányoknak, szigorúan az esélyegyenlőség jegyében. Ő az a bizonyos Svéd és Társa féle LB 37-es, aki miatt a második részt terveztem. Mármint, hogy volt első része is eme 169-es leltári számú és elsőként szétszedett, felújított fémházas kurblis jószág történetének, csak éppen időközben annyira elszaporodtak a mergújuló öreg telefonok, hogy kicsikét vesztett jeelntőségéből a téma. Főleg, hogy a munka közbeni fotózás jobbára a munka oldalára billent, többet dolgoztam és kevesebbet futkostam ki kezet mosni, hogy megörökíthessem, éppen hol is tartok. Továbbá eltelt fél év - hogy szalad az idő! - és már nem tudtam, ki kivel van.

Itt pedig már az összeszerelés folyamatát látjuk Kedves Nézőink, ahol is az alaplapon, melyet előzőleg jól elláttam egy Igen Tisztelt Kolléga által jól adományozott új gumilábakkal, máris elhelyezést nyert a csavaros szorítósáv, ahová apró bilincsekkel történő tehermentesítést követően jól bekötöttem a kézibeszélő zsinórját, valamint a készülékzsinórt. A többi alkatrészek a fémház rögzítéséig az alaplapon nyertek átmeneti elhelyezést. Őket addig a kábelformán kívül még a Jóisten szent akarata tartja össze, mely szentség egyúttal engem is megvéd attól, hogy ha egy-egy szál vezeték mégis le találna szakadni, akkor nehogy intenzív szentségelésben törjek ki.

A villanó kikapcsolásával ismét sikerült egy szép képet alkotnom az asztali lámpám fényénél. Ez az egyik lehetséges összeszerelési mód. Mármint, hogy először bepakolok mindent az alaplapra, s csak aztán rögzítem a házat a két zsanérral. A másik pedig az, hogy a ház és az alaplap összerakásával kezdek és utána kerül sor minden más alkatrészre. Namármost, ismételten csak a Jóisten a megmondhatója annak, melyik módszer a jó. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is. Ki is próbáltam mindegyiket és arra a következtetésre jutottam, hogy ezentúl az AS szabvány szerint fogok dolgozni: Ahogy Sikerül.

A jól karbantartott induktor a szépen lefestett készülékház társaságában várja a beépítést a karácsonyfa tövében, a székem alatt. Még oda is van írva egy cetlire angolul, hogy karácsony. Valami préselt papírból készült összerakós díszkészlet volt, amit az ünnepek előtt véletlenül találtam a postán és mindjárt kettőt vettem belőle, merthogy két olyan korú fiam van, aki 24.-én délután órákon át elvan vele, miközben én a műfenyőn túlórázom. Más kérdés, hogy utólag még számos helyen kellett papírragasztóval rásegítenem, mert a jól kigondolt dísz-költemény a gyakorlatban mégsem akart egyben maradni, de hát így szép a december 24.-e délutánja, miközben online datastream formájában szólnak a nyolcvanas és kilencvenes évek slágerei az asztali PC-hez rendelt hangszóróból. Istenem, azok a december 24.-e délutánok...

Ezt az öreg rádiót egy régi bácsitól kaptam, aki azóta már sajnos ágynak esett és készül elhagyni a kurblis fémházas telefonkészülékekkel teletűzdelt árnyékvilágot. De nem tartottam meg (nem a bácsit, a rádiót), mert nem ilyenre vágyom. Ez ugyanis tranzisztoros, az pedig nem olyan nagy művészet már. Valamint még mono is, más kérdés, de nekem olyan igazi elektroncsöves kell. Amihez persze először helyet kéne csinálnom valahol. Továbbá működő példányt szeretnék, lehetőleg felújítottat, amit nem százezrekért mérnek. Szóval nem lesz egyszerű eset, akárcsak én. A Nápoly azóta már jól gazdára is talált, én pedig keresgélhetek még a világhálón, hogy talán sikerrel is járhassak.

Mielőtt bárki kérdőre vonna, itt egy csőrös hápogó, bizonyítandó, hogy sikeresen kerestem a világhálón. Persze nem őt kerestem, viszont őt keresni sem kellett, csak úgy jött magától. Biztosan éhes. Tessék tehát élvezni, mint továbbra is szigorúan a témához kapcsolódó képanyagot.

Ezt a másik készüléket is ajándékba kaptam, ráadásul még működik is. De a Jozin z Bazin című világsláger ebből sem fog már szólni, jóllehet, megígértem magamnak, hogy addig nem murdelek meg, amíg azt a produkciót össze nem hozom. Mármint, hogy egy régi vevőből ez szóljon, mintha éppen ez menne a rádióban. Na majd valamelyik soron következő LB 37-es találkozón!

Itt kérem sikeresen elvesztettem a fonalat. Mert miért őrült meg a varrógyári munkás? Nem bírta tovább cérnával. Tehát ő nem lehet az előzőekben már látott első készülék, akkor ugyanis hol a festékből sikeresen kivakart alumínium táblácska az elejéről? Vagy azt ekkor, e fotográfia készítésekor még nem sikerült ráhelyeznem? Már nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy 2-es méretű apró csavart kellett rendelnem a modellezőktől, mert eme kicsiny, ámde jelentőségteljes összetevőket nem tudtam rögzíteni, lévén azok gyárilag szegecselve voltak. Milyen jó, hogy mindenütt a 3-as a legkisebb beszerezhető csavar, de hát ugye úriember nem csibész, csikket szív, ha nincs egész!

Vegyétek és vigyétek: zzemoki.hu

Még egy sejtelmes felvétel a készülék-központ együttállásról az asztali lámpa fényénél, avagy ismételt kíséertése az ördögnek, miszerint a közvetlenül a lencsébe irányított fénnyel sikerül végre kiégetni a fénymérőt a gépemben és vehetek helyette másikat. Ördöge tudja, de valamiért el-eljátszadozom ezzel a kikapcsolt vakuval esténként, gondolván, hogy egyszer majd értéke is lesz eme módszerrel készült fotográfiknak. Például a kilencvenes években nem gondoltam volna, hogy az akkoriban készített vasúti témájú fotóim 20 év elteltével ennyit fognak érni. Persze ott nem tartok, hogy az akkori negatívok darabját 30000 forintért eladjam, mint tette azt egy, azóta sajnos elhalálozott kolléga. Igaz, ő még a hetvenes években járt a megszűntetés előtt álló kisvasutakon. Na de ne kalandozzunk el ennyire, jóllehet, másik nagy hobbimról, a vasútról is kellene már valamit írnom lassanként, de hát érik ez a téma is még egy kicsit és ősszel belevágok. Vagy nem, mert addigra meg elfelejtem, mit nem szabadott volna elfelejtenem.

Mi minden kacat lakik még lakásunk polcain - című rovatunk következik. Történt pedig, hogy évekkel ezelőtt Levente fiam megépítette sólisztgyurmából a családunkat kacsa képében. Namármost, ugye ez nem egy tartós építőanyag és pár év alatt lebomlik. Szerencsére azonban a feleségem kezdte a sort, én pedig gonosz módon kicsit sem gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ez a valóságban is így történne. De nem, ezek nem Wodoo-babák...

Jobbra pedig az általam egy távoli kollégától jól beszerzett NDK gyártmányú porcelán illatlámpa látható, egy ház, amely úgy néz ki, mintha leborították volna egy pohár tejföllel. Az alján lévő kicsiny nyíláson át kellett beléhelyezni az E14-es foglalatú 25, vagy 40 wattos hagyományos izzót, ami ugye elegendő hőt termelt ahhoz, hogy a tetején kialakított kis tárolóba öntött illóolajat elpárologtassa és ezáltal kellemes illat legyen a szobában.

Középen az egyik Karácsonyra jól beszerzett mini időjárás-jelző állomás, még nem a rádiós változat, ami antennajelek formájában kapja az indormációt. Továbbá időnként ki is kellene cserélni benne az elemeket, hogy még mutasson is valamit. Ennek hiányában marad az ősi indián módszer: ki kell nézni az ablakon...

Nem tartom magamat sikeres értékesítőnek, de néha azért szerencsém van. Például ezt az anyám által adományozott régi előszobai falidíszt is sikerült eladnom. Igaz, jelképes összegért, de egyrészt ez azt bizonyítja, hogy van, aki még keres ilyesmit, másrészt értelmesebb módot találtam neki a további hasznosításra annál, minthogy kidobjam a kukába, amit pedig még sajnáltam is volna megtenni. Na szintúgy tele is vagyok ám kacatokkal ezen okból kifolyólag!

LB 24 No.001! A legelső telefonom 1993-ból, abból az időből, amikor még hegyekben állt kint a raktártelepen és én nem hoztam el belőle egy hegyet. Na ezen még sokáig elsopánkodok ám. Maga a készülék is szerepelt már itt, hogy ismét jelen van, annak az a sajnálatos oka, hogy a még általam 23 évvel ezelőtt épített kábelforma bizony el van kötve benne. Merthogy nem volt elég az elporladt eredetit cserélni, most a cserét is cserélhetem. Szó, ami szó, elérkezett az idő egy kábelforma-sablon készítésére, merthogy nem csupán ez az egyetlen olyan telefon, melyet eme speciális, ámde házileg könnyen előállítható alkatrésszel jól el kell látni.

Az a szomorú helyzet, hogy ez az utángyártott szerencsétlen kábelforma bizony el van ... kötve. Mindezt persze én követtem el még 1993-ban, gondolván, hogy az eredetit, melynek szigetelése ugyancsak viseletes volt, szemétre vetem és készítek helyette másikat. Ámde ahhoz sablont nem gyártottam, mert nem terveztem ezeket sorozatban előállítani, csak ezt az egyet kellett pótolni. Viszont még csak kapcsolási rajzot sem készítettem, hanem csak úgy a készülékből improvizáltam. Hát mit ne mondjak, ha ezt egy hangszerrel színpadon adom elő, kaptam volna rohadt paradicsomsot, meg záptojást rendesen. Persze, hiszen a közönség eleve ezekkel felszerelkezve jár koncertre, mekkora egy újságírói baromsáég ez már megint. Ilyen firkász még én is lennék.

Szóval valójában akkor még nem ért meg a feladat bennem, még nem nőttem fel hozzá, hogy egy volt szakközepes tanáromat idézzem. Most viszont a kapcsolási rajz elkészítését és alapos ellenőrzését követően kábelforma-készítő sablon gyártása következik, mert jelenleg immár több telefon igényli ezt a fontos összetevőt. A régi vezetékszálak szigetelésének állaga csak romlik az idő előrehaladtával, nekem pedig nincs kedvem egy kábelformán belüli zárlatot keresni, mégha nem olyan bonyolult művelet, de annak is csak csere lesz a vége, ha megvan a hiba.

Közben egy másik telefon összeszerelése is készül, itt éppen azt a módszert próbálom ki, hogy teljesen készre szerelem az alaplapot és csak utána állok neki a háznak. Valamiért ez a változat később nem vált be. Jobb, ha először az üres ház készül el és csak utána pakolok bele mindent. Újabban például az induktort csak a legvégén teszem a helyére. Főleg a régebbi fajta, nagy patkómágneses példány esetében. Illetve akkor, ha szegénykém valamiféle betegségben szenved és még nem sikerült meggyógyítanom, mint az a legutóbbi esetben is történt. Volt egy hót rozsdás játékos, melyből hiányzik egy alkatrész. Ezt házilag elő tudom ugyan állítani, azobnban a beépítéséhez rugóerő ellenében négy kézre lenne szükség. Vagy legalább is háromra. Tehát vagy szerzek segítséget, vagy növesztek pótmancsot. Az előbbi látszik gyorsabban megvalósulni. Miért nem születtem én polipnak? Mert akkor ellennék a tenger mélyén és milyen rossz lenne, hogy nem főhetne a fejem herótos LB 37-esek helyrepofozásán!

Mit látunk a képen? Akár Egry János műsorában is elhangozhatott volna ez a kérdés 30 évvel ezelőtt. Bár akkor ezt még nem lehetett kapni nálunk, a Lajtától nyugatra talán már volt. Na jó, ez egészen könnyű rejtvény is lenne, ki ne ismerné a népszerű csokitojást, melyben valami apró meglepetés bújik meg a képen is látható műanyag kapszulában. Namármost történt az, hogy mindhárom fiam szerette ezt az édességet - a legnagyobb azóta már leszokott róla. Továbbá érdemes lenne kiszámolni, mennyi pénzt költöttünk erre az elmúlt 15 évben és abból hány LB 37-es készüléket tudtam volna megvenni és felújítani, de ne menjünk ebbe bele ilyen durván. Lényeg, hogy ebből a sárga kapszulából összejön úgy egy reklámtáskára való egy év alatt. Az első táskával odaadtam Karácsony előtt egy iskolának, mondván, hogy ők olyan mértékben kreatívak, hogy valamiféle díszt építenek majd belőle jól az ünnepekre. Meg kellett volna néznem, mi készül és következő éven lemásolni. Szóval második éven megint összegyűlt belőle egy táskával. Gondoltam egyet és ezt pedig feltettem az egyik hirdetési oldalra. Mit ad Isten, megvették 1000 forintért! Na de ilyet az öregapám se látott, ez még a kalendáriumban sincsen benne.

Mire jó a szalagparketta levágott maradéka? Hát arra, hogy abból az ember elkészítse élete első és ezidáig egyetlen kábelforma-sablonját az LB 37-es telefonkészülékhez. S vajon hány ilyen létezhet az országban? Jó kérdés! A képen már meg is rajzoltam szépen, milyen útvonalat járnak be az egyes vezetékszálak, előzőleg persze gondosan elkészítettem és jól leellenőriztem a telefon kapcsolási rajzát, majd végül még egy kábelforma-készítési térképet is rajzoltam, miszerint egy-egy szál drót honnan hová megy és az lehetőség szerint milyen színű. Persze, most még olyan, de aztán később meg olyan lesz, amilyet éppen találok még. Merthogy van némi készletem vékony egydzálas vezetékekből, távközlési kábelekből jól kibontott szigetelt vezetékek, számuk azonban fogyatkozni látszik, miután már eme sablon elkészülte óta építettem is rajta néhány kábelformát. Ezuton közlöm előre, az új kábelformával jól ellátott fémházas kurblis készülékek vidáman üzemelnek, tehát már az elején helyesnek bizonyult a tervem. Na de ő akkor máris eljön velem a következő 40 évre, de el ám!

Amíg asszony pajtás valami nekem nem tetsző sorozatot néz a tévében, addig szépen kivonulok a konyhába, a hőmérsékletét tekintve a hűtőszekrényben még nem elhelyezhető másnapi ebéd mellé elkészíteni életem első helyesen bekötött kábelformáját. Merthogy igen, elkészült a sablon, a kapcsolási rajz és az elkészítés menetét leíró kicsiny terv is, ez utóbbiakat a képen látható régi piros, keménytáblás négyzethálós füzet tartalmazza. A szemüveg pedig már régóta szükségeltetik a mukucs öreg műszerésznek. A dobozokban találhatók a távközlési kábelek bontásából maradt vékony szigetelt vezetékek. Amíg ez a készlet tart, addig tudok kábelformát gyártani az LB 37-eshez. Remélem, jónéhány darab kijön azért belőle.

Ide kell kihúzni egyenként a vezetékszálakat a már előre jól megírt szabály alapján, vagyis a kapcsolási rajzot figyelembe véve úgy, hogy honnan hová megy. Aztán pedig kivarrni az egészet megfelelően erős és nem túl vastag cérnával. Végül pedig lebontani az elkészült kábelformát és jól bekötni a szükséges készülékbe. Vajon milyen sablont lehetne még gyártani az LB 37-eshez? Jelenleg nincs ötletem, de majd gondolkodok: talán olyat, amilyen alkatrészt esetleg még házilag után lehetne gyártani a telefonhoz. Most tanuljak meg tekercselni? Mert abból van még hibás példányom. Végül is, van még rá 40 évem, semmi sem lehetetlen.

Íme az egyenként kihúzott vezetékszálacskák. Jelen van már mind az összes, csak ki kell varrni a kábelt. Ez nem egy bonyolult és vastag köteg, készítettem én ennél sokkal összetettebbet is boldogult műszerész koromban!

Nem feltétlenül életem legjobb minőségű kivarró cérnáját sikerült megtalálnom. Konkrétan 20 centinként elszakad, én pedig sűrű szakrázások közepette összekötöm, mert csak azért is befejezem már ezzel, ha közben rózsaszín mobiltelefonok potyognak az égből, akkor is. Na azért azok ne  potyogjanak inkább, rémálmomban se jöjjön elő ez a kép! Inkább potyogjanak ... mondjuk LB 37-esek. De az meg azért nem jó, mert akkor azok megsérülnek, mikor leesnek, másrészt ha rám esnek, akkor a kórházban kötök ki. Mint a viccben: -Jean, vegyen virágot, vendégek jönnek és virágesővel akarom őket fogadni! Kis idő múlva: -Jean, hol vannak a vendégek? -A kórházban Uram, csak cserepes virágot kaptam!

A frissen elkészült kábelformát ugyanezzel a lendülettel máris kötöm be a készülékbe, hogy minél előbb kipróbálhassam. Fúrja az oldalamat a kíváncsiság, jó lenne, ha végre működne az LB 24 No. 001.

Egy távolabbi felvétel az alkalmi munkaállomásomról. A hosszabbító segítségével még az öreg asztali lámpát is beüzemeltem a cél érdekében, valamint a konyhai világítást és a fényképezőgép villanóját lekapcsoltam, így keletkezett ez a jelentőségteljes felvétel. Hiába, meg kell adni a módját, mégis csak ez az első, mindenféle szempontból. Az első hivatalos kábelforma az egyes számot viselő készülékembe, miközben 2016-ot írunk, én pedig a 48.-at taposom. De innen szép nyerni, még vagy 40 évig elgyártogatok további kábelformákat és azokat jól beforrasztom a csehszlovák pillanatpáka segítségével. Jó is lenne, ha csupán ebből állna a világ. Viszont rajtam áll, hogy csak ebből álljon, van ez az állapot, amit el lehet érni, bár kissé hasonlatos némi buddhista szellemi megvilágosodáshoz.

Bár a képről nem igazán derül ki - némi jelzés-értékkel egy rövid négyszálas próbazsinór végén azért ott lefeg egy zsebtelep a csavaros fali csatlakozó aljzaton - a jó öreg LB 24 No. 001 huszon-egynéhány évnyi szünet után ismét működik! Persze még nem dőlhetünk hátra nyugodtan, mert ez egy végtelen történet: most, hogy üzemel, már szemet szúrt az 1993-ban alkalmazott és be nem vált festés, pontosabban az idővel megrepedezett akrilán lakk és a beleragadt zsinórok okozta mély sebek, szóval igazából egyszer jó lenne megint lecsiszolni és újrafesteni, ezúttal a jelenleg alkalmazott technológiával. Utána pedig ott a nagy kérdés, ha már 24-es, akkor kaphatna esetleg szövetborítású zsinórokat, valamint lehetőség szerint egy eredeti kézibeszélőt.

Még egy csendélet az asztali lámpa fényénél egy másik, korábban már megújult 37-es és a kicsiny telefonközpontom társaságában. Jelen van még a nagy spulni forrasztóon és egyéb mellékszereplők.

Időközben elkészültem a következő LB 37-es felújításával, szigorúan a dolgozok és közben nem fényképezek elvét jól alkalmazva. Persze, hiszen így tudtam csak haladni. Bezzeg, amikor készen lett, máris fotografáltam róla, vagy kéttucat felvételt! Közülük ezt az egyet teszem csak közzé, s közben elmondom még, hogy bizony a csengőcsészék festésére beszerzett ... gazdaságos festék nem bizonyult tartósnak. Konkrétan körömmel kapirgálva lejön. Szóval össze kell terelgetnem az eddig lecsiszolt és festett csészéket, újra csiszolnom és festenem őket. Ennek bizony nem örülök.

Ezt a külső DVD-író-olvasót elhalálozásának okán jól eladtam alkatrésznek. Erre fel pedig a vevő nem megjavította? Hiába, én nem tudtam volna, valamint az asztali gépem is a végét járja és a következő összeállítás pedig már tartalmazni fogja ezt az összetevőt is, a terveim szerint.

Nagy bőszen máris épül a következő LB 37-es. Így jár az ember fia, ha előző nyáron szétkap és lefest egy tucat fémházas kurblis készüléket, télen pedig nekiáll sorban összerakni. Ha elég alapos voltam az előzőekben, akkor már csak szinte futószalagon kell ontanom a szebbnél jobb telefonokat, mondanám, mint a régi szép időkben, de ki tudja, milyen módszerekkel gyártották őket abban az időben. Tartok tőle, még nem szalag rendszerben.

Úgy látszik, mégis csak az először az alaplap elvét használtam itt is. Ki emlékszik már az éve eleji munkáira, amikor 40 fok van e sorok írásakor. Na jól el is megyek pacsálni, mint a kacsa valamelyik vízhez és persze jól kitolok a Kedves Olvasóval, mert az összerakott készüléket majd a következő írásom elején mutatom meg. Annyit azért elárulok, hogy ez a telefon igen szép lett, még az előzőnél is szebb! Aki nem hiszi... várja meg a következő anyagomat, addig is menjen el fürdeni ő is. Kellemes viritykélést! Az tudják ugye, hogy micsoda? Amikor a kacsa beledugja a csőrét a vízbe és kifújja a levegőt. És miért csinálja? Ha addig nem felejtem el, ezt is jól elárulom legközelebb. Ha elfelejteném, tessék bátran emlékeztetni!