A távközléstechnikai műszerész ember életében eljön az a pillanat, amikor már többre vágyik, minthogy a kétszáznyolcvanharmadik magyar vezetékes régi telefonját bögyözgesse nyilvánosan, lehúzva róla a ki tudja, hogy hányadik bőrt. Na persze, lesz még bőven régi magyar vezetékes telefon ám ezen az oldalon, közel sincsen vége. Csak néha ki kell térni egy kicsit másra is, hogy aztán legyen majd hova visszatérni. Szóval kell, hogy lakjon valaki ott fent is, nevezzük bárhogy, de ő meghallgatta csendes fohászomat és küldött valamit, amire már régóta vágytam. Nem, nem mondta, hogy itt van, mire vágytál, golyóálló ágytál. Nem erre vágytam én, bár ki tudja, még szükségem lehet rá életem hátralévő részében, de most nem. Hanem egy telefonközpontra. Egy régire, de egyszerűre, kicsire, ami befér ebbe a lakótelepi fáskamrába, amit nem szégyelltek lakásnak eladni. Persze kell nekem egy hülye hobbi, hogy mindenfélét összegyűjtögetek. Kell hát! Na de a képen a helyzet kulcsa... ja nem, ez a távbeszélők kulcsa, pontosabban egy távbeszélőkulcs, fontos építőköve régi telefonközpontoknak. Ez a gomb, most pedig lássuk szép sorjában a hozzá tartozó kabátot!

Első lépésként helyet kellett csinálnom az asztalomon. Kidobtam, illetve elpakoltam dobozokba mindenféle, eddig itt hempergő kacatokat, majd jól letelepítettem a számítógépemről a hónapok óta üzemképtelen nyomtatómat és azt is kivágtam - egyelőre csupán lakótelepi mini-raktáramba. Majd jó lesz cseredarabnak, ha esetleg veszek egy újat a távoli jövőben. Valamint ugyancsak letelepítettem egy szintén hasznavehetetlen külső DVD-írót is. Aztán pedig szétszedtem az asztali PC-met, kiportalanítottam a még fújni is képes porszívómmal, valamint kicseréltem benne másodszor a tápegység hűtőventillátorát és megjavítottam az erősen kontakthibás előlapi fejhallgató-csatlakozót. Ki volt szakadva a kicsiny nyomtatott áramköri lapon öt forrasztásból öt. Aki ennyi zenét hallgat fülesen... Persze, hogy minderről nem készült kép. Még arról se, hogy végezetül jól kiporszívóztam az asztalom mögött, miután a letelepítések miatt feleslegessé vált mindenféle kábeleket kihalásztam a képen is látható rengetegből. Viszont maradt még dzsumbuj utána bőven, ezt látjuk a mellékelt ábrán. Főleg, hogy három hálózati hosszabbító is van, valamint az internet bejövő kábele is méterekkel hosszabb a szükségesnél, a routerem is ide van felcsavarozva egy korábbi hülye ötletemtől vezérelve az asztal hátoldalára. Akkor jött a feleségem, hogy internetet akar a tv-re... Még szerencse, hogy a mosógépre, meg a mikrohullámú sütőre nem. Pedig még éppen lenne is szabad hely a routeren... Lemértem: hat méter kábel kell a routertől a tv-ig. Kaptam 7,5 métereset, tehát abból is a másfél méter felesleg ide vagyon beb...a az asztal mögé. Majd egyszer, ha nagyon ráérek, rendet rakok itt. Ugye ismerik már ezt a költői mondatot?

Íme a hét műtárgya! Neki kellett a hely az asztalon. Őszintén szólva nagyobbra is számítottam. Mai cikkem témája ez a kicsit ronda, régi pénztárgépre hasonlító fadoboz. Talán a hatvanas években készülhetett, nem volt egy elterjedt darab. A fővárosban nem is ismerték, mivel az LB rendszer csak vidéken, a falvakban volt használatos. Jómagam sem találkoztam vele, csupán kétszer futólag. A mi távközléstechnikai tankönyvünkben nem volt benne, a szakközép utolsó évében láttam először egy kiselejtezett példányt a tanműhelyben, valamint talán úgy 1989 táján egy még működő darabot egy faluban. De hogy miért I/4-es a hivatalos neve mindenütt, amikor ez két darab bejövő telefonvonalat képes kezelni? Némi magyarázat: ez tulajdonképpen egy LB rendszerű alközpont, még ha soha senki nem is hívta annak. Alközpontoknál a római szám a bejövő fővonalak számát, a per jel (nem perjel, az mást jelent) pedig a helyi vonalak, vagy mellékek számát jelentette. Vegyük a kedvenc példánkat: falvakban a hetvenes-nyolcvanas években még sok helyen az LB rendszerű távbeszélő hálózat üzemelt. Ugye ő a kézi kezelésű változat, tehát csücsül egy néni, vagy bajuszos bácsi (bajuszos néni nem ér!) a központ mellett és a jó öreg kurblis, fém- vagy bakelit házas telefon, meg a sokszor órákig tartó várakozás a kapcsolásra, ezek jellemőek még. Van a faluban a mi kedvenc tehenészeti telepünk, ahol az elnök elvtárs jóban van a megyei párttitkár elvtárssal és így jut a telepre egy ilyen központ (miért érzem úgy, hogy a mai nyelvek ugyanúgy lefetyelnek, sőt, még a seggek is ugyanazok maradtak, csak a nevek lettek mások?). Szóval bekerül az irodába a Jucika mellé egy ilyen központ, kihúznak a telepen, jellemzően faoszlopokon négy érpárat és máris ki tud szólni az elnök elvtárs a Jóskának telefonon, hogy jöjjön már ide, mert az előbb benézett a Riska az ablakon...

Innen sem sokkal szebb, viszont egyrészt még kissé hiányos, másrészt kissé hibás. De hát éppen ezért van itt nálam, hogy jól rendbetegyem. Aztán a többit majd meglátom. Igyekszem magamnál tartani, ameddig csak lehet. Sasoljuk meg közelebbről, mi minden van itt elől és annak mi a szerepe, de előbb tekintsünk is bele jól, hogy miféle hibatikák leledzenek az ő belsejében.

Szerintem hatalmas ötlet volt a hatvanas években (már ha tényleg akkor készült), hogy a központ eleje felnyitható, mint egy autó motorháztetője. Máris látszik a távbeszélőkulcsok kábelezése, valamint a legelső képen is látott kiszerelt kulcs. Ő az egyik hiba: valamely oknál fogva átfordult az érintkező rugócsomag az egyik oldalán a működtető görgőn. Na ez a magyarázat így biztosan nem érthető, majd egyszer jól bemutatok egy távbeszélő kulcsot is. Illetőleg tessék megolvasni egy kiváló kolléga honlapján: http://www.szetszedtem.hu/610telefonkulcs/kapcsolo.htm

Ő pedig a telefonközpontom másik hibája: ez egy úgynevezett csengetés-ellenőrző látjelző, majd egyszer ezt is jól bemutatom. Egyrészt nincsen csavarokkal rögzítve, másrészt csatlakozó vezetékei nincsenek ráforrasztva, s így a központ csengőköre szakadt, mint a véreshurka.

Azért nem mindenben alkottak zseniálisat a hatvanas években a BHG-ban. Az előbb említettem egy előnyt, most jön egy hátrány, az egyenáramú jelzőcsengő. Elég hülye ötlet volt, pláne, hogy a helyi telepről hajtották. Ennél már csak az a szebb, hogy valakinek pont egy ilyen kellett és kiszerelte innen, így csak a hűlt helyét tudom megmutatni. Majd jön a levágott vezetékcsonkról készített fotó is, ízes magyar mondatok kíséretében. Valamint fogom mutatni a kapcsolási rajzot, érzékeltetendő ezt az idióta megoldást. Közben pedig törhetem a fejemet, mivel pótolom a hiányzó jelzőeszközt. Érdekes közbeszúrás, megemlítettem kisiskolás gyermekeimnek, hogy mire lenne szükségem, erre ők azonnal hozták is a megoldást: nekik adtam ősrégi szovjet fémépítő készletemet, mely tartalmaz egy kísérleti egyenáramú csengőt! Azt hiszik, ez hülye egy megoldás? Korántsem az, bár döntés még nem született. Az a kis kóbor lemezke pedig az egyik esőlemezes hívásjelzőhöz tartozik - mekkora kő esett le a szívemről, amikor ezt itt megláttam! Merthogy először a hiányát vettem észre a helyén, s menten elkeskenyedtem, hogy ugyan mi a jó istennel fogom én azt oda megint csak pótolni. Na de majd erről az esőlemezesről is írok ám még jól némi további magyarázatot, mert érzem, olyan kifejezéseket pufogtatok én ma itt, hogy kétfelé áll a füle a Kedves Olvasónak! Hiába, ha nem közismert dolgok ezek a mai érintőképernyő-bögyözgetős ecsethajú torz világban.

A beszélőkészlet indukciós tekercse és dupla kondenzátora látható még a telefonközpont aljában, mellette a karbantartásra váró induktor. Hátul a bejövő vonalak duplatekercses esőlemezes hívásjelzőjének kondenzátora, valamint a rögzítetlen csavaros csatlakozó sáv bújik meg. Továbbá mérhetetlen mennyiségű por, melyet aztán majd jól kitakarítok onnan, miközben egyetlen árva fényképet sem készítek. Bezzeg, ha a kacsákról lenne szó! Tényleg, régen szerepeltek már ezek a csőrös sápogók...

Vidám madaraink a tél végét várják már, s közben persze jól összeszarják a környéket. Ezt annyit fogom emlegetni, hogy aki nem ért hozzá, az úgy gondolja, hogy ők ilyenek, mindig összeszarnak mindent. Én sem értek hozzá, meg ugye nem is tartok kacsát, de azt tudom, hogy attól függ a kimenet, mennyi és milyen anyag kerül a bemenetre. Tisztán, mint az elektronikában, nem?

A legfelső sor két szélén két távbeszélő kulcsot láthatunk. A bal oldalinak az ő jelentőségére még nem sikerült rájönnöm. Felső állásában egy sima, alsóban pedig egy földes rövidzárat ad mindkét bejövő vonalra. Ez utóbbi persze nem azt jelenti, hogy azokat beledugja egy cserép virágföldbe, itt valami egészen másról van szó. De hogy mi értelme van mindennek, azt nem tudom. Összezárni egy telefonvezeték érpárjának két ágát? Na morfondírozzunk kicsit, úgyis ez a kedvenc elfoglaltságom. Ha azt akarom, hogy ne érkezzen hívás a bejövő vonalakon, akkor elég lenne egy szakadást létrehoznom a hívó áramkörben. Ha viszont azt akarom, hogy ezen szándékomról a bejövő vonal másik végén jó eséllyel található telefonközpont kezelője is tudomást szerezzen, na ahhoz kellhet ez a bizonyos rövidzár. Akár az a földes, mert ha a központ kezelője az ottani kapcsolást megelőzően foglaltságvizsgálatot végez, akkor egy zúgó hang fogja értésére adni, hogy most itt, e központ környezetében valamiért nem szeretnék fogadni az ő hívását. Például letelt a munkaidő és hazamentek, vagy elnök elvtárs a Jucikával éppen aktuális nemzetközi kérdésekről szeretne beszélgetni, különös tekintettel a közel-keleti helyzetre, vagy ilyesmi. Derengenek ezek a dolgok a régi távbeszélőtechnika könyvemből, majd egyszer jól utána kellene olvasnom ennek az ott szereplő egyéb, LB rendszerű központok ismertetésénél. Középen pedig a hívásjelző esőlemezes jelfogók láthatók, egy mindkét bejövő vonalnak, illetve négy a négy helyi vonalnak. Jobb szélen látható a kétállású telepkészlet-átváltó kulcs. Két készlet helyi telep szolgáltatja a központnak a mikrofontáplálást és ha a kezelő észleli, hogy az egyik kezd kipurcanni, mert mondjuk már úgy kell üvöltenie, hogy telefon nélkül is meghallják, valamint a Lenin képek is lepotyognak a falról a szomszédban, akkor átváltja ezt a kulcsot a másik készletre, s egyúttal pedig szól a műszerésznek, hogy cserélje már ki a kipurcant telepkészletet, miközben persze a központ vidáman üzemel a másikról. Továbbá fordítva.

A kulcsok sorában a legfelső hat a bejövő vonalak és a helyi vonalak összekapcsolására szolgál. Itt jegyzem meg, hogy a kulcsok műanyag fogantyúja aszerint piros, fekete, vagy zöld, hogy éppen milyen színűt találtak a raktárban, itt semmi egyéb jelentősége nincsen. Mert volt, ahol volt. A bal oldali kettő kétállású és az első, illetve második bejövő vonalat lehet velük a helyi vonalakkal való összekötésre előkészíteni, úgy, hogy az elsőt lefelé, a másodikat pedig felfelé állítva a kapcsolni kívánt helyi vonal kulcsát a megfelelő állásba kell tolni aszerint, hogy az első, vagy a második helyi vonalra akarjuk rákapcsolni az adott helyi vonalat. Tehát, ha a második helyi vonalat az első bejövő vonalra akarjuk rákapcsolni, akkor az első és a negyedik kulcsot alsó állásba kell váltani, ha pedig a negyedik helyi vonalat akarjuk a második bejövő vonalhoz hozzárendelni, akkor a második és a hatodik kulcsot felső állásba kell váltani. Kapísi? A második sor  hat kulcsa azt a célt szolgálja, hogy velük lehet az összesen hat vonalunkkal kapcsolatba lépni erről a központról. Ezek a kulcsok mind háromállásúak, középső állásuk az alapállás, felső, visszaugró állásuk a csengetőállás, alsó, rögzített állásuk pedig a beszédállás.

Ez a legalsó hat darab, furcsa háromszög alakban elhelyezett kétállású távbeszélőkulcs pedig a helyi vonalak egymáshoz való hozzárendelésére szolgál. Első a másodikkal, első a harmadikkal és első a negyedikkel, alatta második a harmadikkal és második a negyedikkel, legalul pedig harmadik a negyedikkel, mint lehetséges összes variációs lehetőség. Természetesen, ha mondjuk a negyedik akar a másodikkal beszélni, akkor is a második a negyedikkel rendeltetésű, középső sor jobb oldali kulcsát kell alsó, összekötő állásba váltani.

Csengetés-ellenőrző látjelző. Egy, az előlapra merőlegesen elhelyezett kicsiny méretű és kis ellenállású, henger alakú tekercs, sorba kötve a csengetőkörben. Ha gerjesztést kap, tehát forgatom az induktort, akkor ennek hatására elfordul egy szintén henger alakú lemezke a tekercs körül. A lemez külső vége kereszt alakban fehérre van festve és elforduláskor ez a fehér rész megjelenik a szintén kereszt alakban kivágott ablakban. Így jelzi, hogy a kapcsolt készülékre kiment a csengetés, miután az induktor, látjelző, megfelelő kulcs és a célállomás készülékcsengőjének útján jól záródott a csengőkör.

A jó öreg Budapesti Híradástechnikai Gyár alumínium táblája, oly sokféle és sok vezetékes távközléstechnikai berendezés készült ott. Meséltem már, hogy a gyár az ötvenes években koholt pártutasításra kénytelen volt felvenni a görög kommunista mártír, Beloiannisz nevét. Aztán meg másik szelek fújtak és jól levették. Hiába, ezekkel a szelekkel csak a baj van, gondoljunk például a babfőzelékre...

A központ gyári száma. Fogalmam sincsen, összesen hány darab készülhetett belőle. Egyáltalán van valamilyen történeti leírás erről a méltánytalanul elfeledett fővárosi üzemről? Jól utána kell egyszer járnom ennek. Meg kell valahogy őriznünk a régi emlékeket, nem szabad kidobni őket. A 68 továbbá évjáratnak sem rossz, elvégre akkor születtem...

Természetesen a már megszokott harmadik táblácska sem maradhat el. Nem ám TeleHere, meg Pöcsorr-Prodzsekt és más hasonló gyapotszedő cégek, nem, akkoriban még az ügyfél is a Magyar Posta tulajdona volt, nemhogy az összes telefon.

Ez kérem nem én voltam! Sokkal inkább az idő vasfoga. Könnyen elharapta ezt a gyenge műanyagot. Történt, hogy a hatvanas évek műanyaga elkezdett kiszáradni, összezsugorodni, ám a kis csavar nem engedett, így eltörtént a fehér tábla, mely arra volt hivatott, hogy arra jól feljegyezzék, az egyes állomások mégis miféle névvel bírnak a könnyebb azonosíthatóság érdekében. Na nem mintha a kezelők olyan gyakran cserélődtek volna abban az időben. Meg jól lehetett rá mindenféle egyéb piktogrammokat, kukikat és halálfejeket és Lyózsi hüje feliratokat elhelyezni.

Ez a jobb oldalon fent elhelyezett és korszerűnek álcázott kis kapcsoló a külső egyenáramú csengőt hivatott be- illetve kikapcsolni. Ha történetesen a portás bácsi kezelte egyúttal jól ezt a központot is, és ő éppen kiment a sorompót felegedni, akkor is meghallotta, ha éppen hívás érkezett - már ha nem felejtette el bekapcsolni azt a bizonyos külső csengőt.

A kézibeszélőtartó helye a telefonközpont tetején. Előző gazdája leszerelte, hogy könnyebben be tudja nekem csomagolni. Engem meg azzal etetett, hogy ő nem ért ehhez a masinához. Hát az édesanyja nemi szervét ám neki! Persze lehet, hogy csupán vizsgálni akart engem, hogy én tényleg szakmabeli vagyok-e és ha elnyerem bizalmát, bekerülök valami jó munkahelyre, jó beosztásba... Nem álltatom magamat, ilyen ebben a szakmában már nincsen. Azazhogy van, de... Na ezt hagyjuk: nekem egy idős pécsi vasutas tanácsolta, ha el akarok valamit érni, azt egyedül tegyem, ne társuljak senkival. Még a helyesírás-ellenőrzővel se. Benne is maradt egy gépelési hiba az előző mondatban, észrevették? Tényleg, mi lehet vajon a Hecskó Gyuri bácsival? Lehet, már nem is él...

A helyi vonalakhoz tartozó esőlemezes hívásjelző jelfogó hátulról. Az egyik, történetesen a négyes vonal működtető lemeze pedig hiányzik! Nem látszik a képen, meg időrendben nem is emlékszem már, hogy itt még kétségbe voltam-e esve, vagy már megtaláltam a hiányzó alkatrészt a központ aljában. Illetve, hogy még mindig kétségbe voltam-e esve, hogy mivel fogom én azt visszarögzíteni, merthogy igen speciális kis csavarral kell, vagy már azt is megtaláltam és végleg megnyugodtam. Ezekhez az aggodalmakhoz képest a visszaszerelés ezen a kis szűk helyen már úgyszólván pipafüst volt.

Az előbb látott egyszerű szerkezetek után itt az inter-vonalak közös duplatekercses hívásjelző monsztere! Persze, minden angol szót magyarosítsunk csak... Egy kicsiny állítócsavar pedig innen is hiányzik, ráadásul ezt meg sem leltem utólag. Ez egy jóval összetettebb alkatrész ám, mert a két tekercs közé még egy kondenzátor is be van kötve. Célja ennek az, hogy a hívás jön, akkor az esőlemez működtető szerkezete egy kicsit tovább maradjon meghúzva, hogy az egyenáramú csengő tovább zötymörögjön. Az előbbi képen látott és a helyi vonalakhoz tartozó egyszerű hívásjelzőnél pediglen úgy volt megoldva, hogy a csengő addig szólt, amíg a kezelő vissza nem csukta az esőlemezt. Na most jött el az idő, hogy beígérjem a központ kapcsolási rajzát, ahol majd jól el tudok magyarázni mindent egy kisregény keretében.

Előbb azonban jöjjenek ismét az elmaradhatatlan csőrös hápogók. A kép címe: toty-toty, háp-háp. Megfigyelhetjük, hogy egyrészt itt is a hölgyet engedik előre az urak, másrészt azon kivételes esetnek lehetünk tanúi, hogy a gácsérok jártatják csupán, miközben a tojó kacsacsöndben marad. De az is lehet, hogy a fiúk mielőbbi tojást szeretnének, valamint kiskacsákat. De hogy két fiú kísérjen egy lányt? És közben még csak össze sem verekednek... A tojó mindenesetre szemmel láthatóan meg van elégedve a kísérettel.

Mutattam már a telefonközpontot hátulról? Ugye, hogy nem. Pedig olyan szép az a kábelforma. De van még tennivaló bőven ezen a tájékon is, jóllehet a kikötött állapotban érkező kézibeszélőt jól visszakötöttem, miután alaposan megpucoltam. Utólag belegondolva, így persze sokkalta egyszerűbb is volt. Mondom én, hogy titokban szakmabeli az előző gazdája és fű alatt engem tesztel. Egyszer majd elrabolnak és régi telefonközpontokkal, meg készülékekkel teli raktárban térek magamhoz, ahol mindent restaurálnom kell. Egye fene, még vállalnám is!

Mennyire nem mondtam én igazat az előző képnél! Persze, hogy nem kötöttem vissza a kézibeszélőt, csak jól letakarítottam - arra ki emlékszik, hogy amikor Tanita Tikaram a nyolcvanas években Budapestre jött és előtte valami rendezvény volt a Népstadionban, akkor B. Tóth László úgy viccelődött a Poptarisznyában, hogy a koncert előtt kitanitatikarították a stadiont... Tegye fel a kezét, aki az előző mondat második feléből nem értett valamit! Mi ez a tolongás? Szóval nem kötöttem vissza a kézibeszélőt, mert előtte még jól rögzíteni kell a csavaros csatlakozó sávot. Miért pont ez a két csavar kellett valakinek? De nézzük csak a bekötést - fejtetőn állva, jobbról balra, merthogy így van ám számozva a mi szorítósávunk: rögtön a külső csengővel kezdünk, majd jön egy üres pont. Utána az első bejövő vonal, az első és a harmadik helyi vonal következik. Végül a két telepkészlet három pontja zárja az első sort. A második sorban a kézibeszélő három ágával kezdünk, majd jön a második bejövő vonal, a második és negyedik helyi vonal, a központ közös földpontja, végül pedig a csengetőtrafó két ága zárja a sort. Zárja a short, magyarul rövidzár, érted ugye, nagyon jó!

Na most mondhatok egy cifrát? Donnerwetter krucifiksz szakrament! Ezek az osztrákok nem is tudnak káromkodni. Legyen inkább egy hazai saját: hogy az a kokakóla-mámorban fetrengő piszkos imperialisták által összeharácsolt karvajtőke! Volt olyan kollégám, aki nem tudta megjegyezni ezt a mondatot. Szóval mi az, hogy csak úgy levágjuk innen az egyenáramú csengőt és elvisszük haza? Elkél majd a háztartásban, vagy mi a szösz? Mégis, mi a fenét fogok ide tenni, Teréz anya fényképét és az fog rezegni, ha hívás érkezik?

A minden szempontból speciális induktor. Speciális, mert szemmel láthatóan évek óta nem volt használva. Ezek szerint csengetőtrafóról működött a központ. Na de hiba van: látják ott az induktor jobb oldalán azt az érintkező rugócsomag két leghosszabb kis lemezkéjét? Egyik egyenes, a másik kissé hajlított, ívelt. És a két lemezke közötti kis mozgató szigelető hengerecskét is látják? Nem látják? Na látják, ez a hiba! De akkor mégis hogy a csába használták ezt a központot trafóról? Vagy lehet, ez volt a halála, hogy elveszett a kis biszbasz és a műszerész nem olvasta Lokomov meséjét? Történt ugyanis, hogy e rugócsoport segítségével lehetett váltani áramkimaradás esetén az induktorra. Alaphelyzetben pedig a trafó állandóan rajta volt a csengőkörön. Már ha volt itt stabil kontaktus az érintkezők között, amit a jelen állapotokat elnézve kissé kétlek. Jani bácsi felfedezi a csőben a lukat című rovatunk következik: na és azt tudták, hogy az a két-két lyuk - valamint a hozzájuk tartozó két-két kicsi cső az induktor szélén a tengelyvégek olajozására szolgál? Már ha nincsen eldugulva trutyisszimusz hungarikusszal. Jani bácsi felfedezi a csőben a lukat című rovatunkat látták-hallották.

Most mégis mi a pék f...át akartam mondani ezzel a képpel című rovatunk következik. Ja megvan, a kis jobb oldali kapcsolócskát akartam volna belülről lefényképezve jól bemutatni, sikertelenül. Egyrészt ott az a fránya kábelforma, másrészt a kapcsoló egy kicsiny bemélyedésben csücsül. Ezért kénytelen elhinni nekem, Kedves Olvasó, hogy ez a bonyolult szerkezet egyetlen árva érintkező lemezkéből áll, amit egy csálé gömböcske eltávolít a másik érintkezőtől, ha úgy akarom. Ezáltal a külső csengő is benne van a buliban igény szerint, vagy nincs. Megvan, mi a pék f...át akartam mondani ezzel a képpel című rovatunkat látták-hallották.

Ez a felvétel úgy keletkezett, hogy lőttem vaktában a fényképezőgéppel vagy fél órán keresztül, tekintve, hogy nem tudtam a nézőkébe beletekinteni, én már nem fértem oda, csak a gép. Mondanám, hogy ennek megint a nagy tüzérló fejem az oka, de nem, ezzel a fejjel még hány évet érdemes élni... ja nem, most nem a Leopold kalandvetítésből kell idéznem, hanem az a lényeg, hogy ezt a feladatot kisebb fejjel sem lehetett volna megoldani. Szóval esztelen lövöldözés, majd az áttöltött képek átnézése és láss csodát, volt köztük egy éles, ami a céltárgyról készült! Igen, mindezt a procedúrát azért az automata rugócsoport gyanánt szolgáló két darab záró-bontó érintkezőért, ami az esőlemezes hívásjelzők tekercsei fölött látható és ráadásul bosszúból az utóbbi időben ismét kontakthibás kezd lenni. Pedig egyszer már jól megpucoltam őket. Furcsa, nem? Évekig porosodott egy raktárban, beüzemeltem, most meg a törpe feszültség hatására mindenféle gondok és problémák jönnek. Persze, az alkalmazott anyagok minőségét tekintve ez a berendezés így élte le az életét: használták, jöttek ilyen-olyan hibák, aztán meg a műszerész, és jól (vagy rosszul) megjavította. Na de majd én ezeket most jól fogom ám megoldani! Vagy nem...

Ennek a kis központnak annyira szép az ő kábelezése, hogy muszáj erről ezt a képet még idetennem, továbbá hosszasan áradoznom róla. Így néztek ki annak idején, a hatvanas években a telefonközpontok, ha mondjuk az a kevés szerencsés benézett a keretsorok közé, aki ugye egyáltalán láthatott ilyesmit. Sokféle szerelvény, jellemzően jelfogók, kapcsológépek, számjegygépek és a közöttük futó vezetékek ilyen szép kötegekbe rendezve. Na persze nem feltétlenül volt annyira szerencsés, aki már huszon-harminc éve nap mint nap ezt volt kénytelen nézegetni, de volt a szakmában, aki azért szerette is, amit csinált. Buddha legújabb tanítása szerint neki soha többé nem kellett dolgoznia. Hoppá, hogy is van ez? Soha többé nem kell dolgozni? Igen, ez is egy éltetfilofózia, ha tényleg szereted, amit csinálsz, észre sem veszed, hogy közben munkát végzel. Más kérdés, hogy ezzel sok esetben nem lehet pénzt keresni, de ezt most inkább hagyjuk. Utóbbi mondatomat most tessék jól elképzelni Terry Black hangján. A mindenféle hülyeségeket beszélek egy kép láttán, melyek kicsit sem kapcsolódnak az adott felvételhez című rovatunk mai adása véget ért. Azaz dehogy...

Az melyik film, amikor az óratorony szerkezete évszázados üzemszünetet követően mindenféle karbantartás nélkül egyszer csak beindul, úgy, ahogy van? Majd pedig persze darabjaira esik szét, mely természetesen jól bizonyítja a rendszeres karbantartás fontosságát. Évek óta nem nézek filmeket, s még televíziót sem. Inkább jól megolajozom ezt a csupán évek óta nem használt induktort. Nehogy még itt nekem darabjaira essen szét! Őszintén szólva, itt a vékony finom olajfilm helyett célszerű alaposan odaloccsantani neki a műszerolajból, miután alátettünk egy jobb sorsra nem érdemes géprongyot. Hadd hozza ki a perselyekből, ami nem oda való. Mondjuk belegondolva érdekes, hogy egynémely bankban is így gondolkodnak... Na befejeztem, most már a cikkeimet olvasó bankárokat is sikeresen magamra haragítom. Mert a bankárok éppen ezt olvassák, hát hogyne... Ők mást olvasnak.

Helyére került a kézibeszélő tartója. Ő ugye a CB 35-ös, illetve az LB 37-es telefonkészülékről ismeretes. Az viszont nem, miért kellett ennyire összetörni. Még szerencse, hogy utána jól megragasztották. Pont ezt a hátsó két szarvát törték le neki. Valamint arra sem jöttem rá, miféle ragasztóanyagot használtak a helyreállításhoz. Nem pillanatragasztót, az biztos. Kicsit még többet is a kelleténél, s a felesleget már én szedtem le - óvatosan, mert nem szerettem volna előlről kezdeni a helyreállítást. Túlságosan nem ismerhető fel a képről, de minden igyekezet ellenére a kézibeszélő bizony leér a faházra és az ott kopik a használattól. Meg kellene kicsit még emelni, amihez persze akkor hosszabb csavarok kellnek. Egy vékony anyag már van a bakelit villa és a faház között, de úgy látszik, nem elég.

Miközben az induktor megelőző karbantartása folyik, vessünk egy pillantást a csavaros csatlakozó sávra, ahol már megjelent la Batteria Locale Encantelvole vagyis a csodálatos helyi telep. Ő lesz a központ mikrofontáplálása. Mivel a lélegzőtelepek már kilehelték utolsó leheletüket, így marad a jelenleg beszerehető zsebtelep, avagy lapos elem. Ebből kettőt szoktak párhuzamosan kötni, hogy tartós legyen, azonban nálam elegendőnek bizonyult egy is. Annyit nem használom az LB rendszerű készülékeimet.

Közben tovább folytatódik az öreg induktor életre keltése, gazdag műszerolajjal való alapos ellátás formájában. Maradt viszont egy sajátos reszelő hangja forgatás alkalmával, amit a nagy és viszonylag üres faház még fel is erősít, ha visszarakom. Előkerült persze a géprongy, mert nem így gondoltam a bútorlap ápolását egyúttal. Meg ezt már nem nagyon érdemes ápolni, amiket itt műveltem rajta, úgy is néz már ki. Ki veszi észre az időközben leszakadt vezetékszálat? Mindegy, úgyis át kell szerkeszteni a vezetékezését, mivel hiányzik a korábban már említett kis pöcök a két rugó közül és én ellenállhatatlan vágyat érzek a beüzemelésre. Majd később reszelek olyan kis pöcköt egy darab szigetelőanyagból, közben szeretettel gondolok Lokomov és Induktorov elvtársakra.

A házasságok az égben, ellenben a kézibeszélők pedig itt a földön, ezen a csavaros csatlakozósávon köttetnek be jól. Persze ide csak egy kell, de az már a helyén van. Továbbá a kép jobb szélén megjelent la Battaria Locale Encantevole, vagyis a csodálatos helyi telep. De ezt már mondtam. Egyszer azért majd jól kiteszem a napra a lélegző telepeimet. A napra, de nem csak egy napra. Állítólag attól ők jól felélednek. Hát kíváncsi leszek. Ha ez azokba életet tud lehelni... Na közeleg ám a próba ideje, sorakoznak a környéken az LB készülékek, hogy azokat bekössem még ide és utána mindenki mindenkivel beszéljen. Viszont a távlati terv az, hogy őket szétkergetem a lakás különböző helyeire, ahonnan két-két szál vezetéken ide fog összpontosulni minden hívásigény. Hű de szépen mondtam ezt!

Hát már ketten vagytok szépségeim? Nem kötöttem be még egy telepet a központ mikrofontáplálást erősítendő és a másik készlet gyanánt sem hoztam létre ama bizonyos tartalékot. Hanem az történt, hogy gondlkodtam. Mit csináltam, te atyaúristen?! Szóval az a helyzet, hogy első lépésben a négy darab helyi vonalat szeretném kipróbálni. Közben pedig jól elgondolkodom, mi legyen az inter vonalakkal, hogyan tudom azokat is levizsgálni. Kellene még egy LB központ hozzá, s akkor a kettő az inter vonalon rötyög egymással. De ugye a négy helyi vonalhoz csak az az egy fali teleptartó doboz van itt az asztalom mögött, lévén eredetileg csak egy készülék üzemelt eme helyen. Meg volt és van is még egy másik a gyerkőcök szobájában. Na az már kettő. A harmadiknak az ő helyi telepét bé... helyeztem ide hátra a központba és ahhoz a készülékhez csak a négy szál vezeték megy ki. A negyedikre meg azt ötlöttem elő, hogy annak a helyi telepét pediglen elhelyezem a készülék csavaros csatlakozója mellett. Így végül is tudok mindenféle készültségi állapotú LB telefont próbálni a központtal, olyat is, aminek rendesen megvan az ötpontos fali csatlakozó dugója, olyat is, aminek csak csavaros csatlakozója van, olyat is, aminek semmilyen csatlakozója nincsen, de még olyat is, aminek még zsinórja sincsen, mert oda csak egyszerűen és jól bekötök négy szál vezetéket a központból közvetlenül a telefonba. Nagy úr ám a szükség ezen zsinórhiányos időkben, de ügyes a Jani bácsi!

Mire mind a négy helyi vonalat bekötöttem ide, addigra ez az őskuszagubancolódás lett abból a szép kis csavaros csatlakozóból. Hiába, minden csatlakozósáv szép üresen, na de aztán, ha már be van kötve, akkor is szépnek kell ám jól maradnia, az a művészet! Mindegy, ma nem műalkotást akarok lértehozni, hanem azt szeretném, hogy ez a központ jól működhessen és annak most el is jött az ő ideje.

A fénykép ugyan nem adja vissza, de a telefonközpont nagyjából elsőre működik. Kisebb hibák és hiányosságok azért még előfordulnak. Például lesz további néhány kulcs, amit ki kell építenem és és jól megjusztírozófogózni, hogy elkergessem a konktakthibát. Már, ha ki bírom szedni a kulcsot, mert az előző sem volt ám piskóta! Megfelelően lapos és keskeny csavarhúzó szükségeltetik hozzá, máskülönben szétküldöm a szép csavarnak az ő fejét és utána hogyan fog már kinézni szegénykém. Utánpótlás pediglen ebből sincsen. Bár mintha valahol láttam volna a raktárban... Amíg ebből eredmény lesz, tessék jól nézni az én kis schaffhauzeni szerkezetemet ebben a sejtelmes megvilágításban!

Na így néz ki hivatalos állami megvilágításban. De így meg nem tetszik, az előző jobb volt. Mint a szilveszteri műsorok, amikor még néztem tévét és amikor még emlékeztem az előzőre. Az volt ám a nem semmi! Majd fog ám ő még jól szerepelni cikkben - mármint ez a kis központ - csak már annyit nem, hogy önálló cikk, ennek a második része legyen. Mert van még vele tenni való. Például egyszer jó lenne lefesteni. Na majd a nyáron, kint az erkélyen jól lepemzlizem. Addig is kiváló próbalehetőség az üzemképességhez közelítő LB rendszerű készülékeimhez. Most már csak egy beszélgető partnerre van szükség, mert magammal azért mégsem hápoghatok. Végszükség esetén persze ez is megteszi, ezt jól megtanultam a szakmában eltöltött első kilenc évben. Ott sem volt ám mindig kéznél valaki, akit meg tudtam kérni arra, hogy hallózzon, mert én éppen telefont szeretnék próbálni. Biztosan át tudtam volna hívni például az öreg Géza baácsit az asztalosműhelyből. Olyan süket volt szegényem a gépek zajában, mint a nagyágyú. Nekem meg mik nem jutnak az eszembe ennyi idő után! Az még olyan 1989 környékén volt ám.

Mára köszönöm a megtisztelő figyelmet, folytatás ebben, avagy más témában hamarosan. Addig a többi cikkem olvasásához, valamint távbeszélő készülékeim megvásárlásához jó szórakozást kívánok! Nem tartok kacsát...

utóirat: majdnem adós maradtam a telefobközpont kapcsolási rajzával. De csak majdnem! Viszont kisregényt írni most már nincs kedvem hozzá. Így tessék jól és hozzáértően tanulmányozni eme rajzocskát (nem, ez nem a legújabb szabásminta a Burdából), aztán majd egyszer jól visszatérek rá, mint a szatellit. Tényleg, lehetne egyszer egy kapcsolási-rajzot magyarázós cikk is ezen az oldalon. Egyszer, hogy aztán jól kiderüljön, mennyire elfelejtettem már, mi micsoda valójában. Alzheimer-kór előnye? Minden nap új ismerős...