Retrofon : 030. Fejezetek az LB 37-es történetéből |
030. Fejezetek az LB 37-es történetéből
Németh János 2016.01.21. 19:40

Úgy döntöttem, hogy mégsem pusztítom el a Földet! Ja nem, ez Fantomas szövege. Inkább azt akartam írni, hogy megfogalmazom kedvenc telefonkészülékem történetét néhány, szigorúan a témához kapcsolódó arhív felvétel kíséretében, hogy mindenki megismerhesse, micsoda nagy sugarú ívet járt be a horizonton ez a minden szempontból megbízható és világszerte ismert távbeszélő szerkezet. Lássuk tehát a hosszú és rögös út egyes állomásait, mely, mint az az első képen is jól látható, sokszor nagyon is veszélyes helyeken vezetett!

A Norvég és Társa 8. kerületi műhelyéből indult a történet, ahol egykor Induktorov, a neves szovjet feltaláló megalkotta az első csengetőfeszültséget előállító és azután róla elnevezett gépet. Korabeli feljegyzések szerint ezt az eszközt egy darab vasból reszelte ki kézzel és közben állítólag a "Moszkvában sztálingózik a hó, a kocsmából halk muzsikok szűrődnek ki" kezdetű ismert orosz népdalt dúdolta. A később aztán változatos életutat magáénak tudható telephelyen végül gumilábakat is gyártottak az LB 37-esekhez, illetve egy olajipari cég is érdeklődött a munkák iránt, mint az a kapun látható kis fekete ebszabású négylábú képéből is jól következik.

Az LB 37-esek összeszerelését végző fiatal szakmunkások kezdetben ilyen rossz körülmények között voltak kénytelenek aludni két műszak között. A későbbi milliós darabszámot elérő termelés miatti állandó munkavégzés következtében a dolgozók álmaikban is a képen látható és a kapcsolási rajzon jelölt érintkező rugók kezdtek el szerepelni, később pedig már egyenesen azon voltak, hogy kevés szabadidejükben kitapétáznák szobájuk falát a telefon egyes alkatrészeit ábrázoló képekkel.

Ezen a sürgősségi osztályon kezelik az LB 37-es telefonok összeszerelése közben üzemi balesetet szenvedett dolgozókat. Mint az a képen is látható, a délutános műszak eddig szerencsére esemény nélkül telt el, csupán Lammelwallerné Kovács Jusztina, vagyis Joda néni, a takarítónő esett el a saját felmosóvödrében, miközben a frissen elkészült fém készülékházakat sorjázó és festésre előkészítő fiatal szakmunkásokat bámulta tátott szájjal. Egyébként a kép nem csupán azért ilyen zöld, mert ez a szín bizonyítottan nyugatólag hat a betegekre, hanem ez utal egyúttal arra is, hogy a legújabb kábelformákhoz használt zöld színű vezetékszálak kiváló szigetelő tulajdonságokkal is rendelkeznek.

Az LB 37-es Görögosrszágban a kártyaszenvedélyéről is híres miniszterelnök, Namilesz Teosztasz idején terjedt el, azonban a készülékhez kezdetben igen nehéz volt hozzájutni. A képen látható bácsi például kénytelen lufit árulni az utcán, hogy aztán az ezáltal keresett pénzből végre megvásárolhassa élete első LB 37-es készülékét. Úgy látszik, ma szerencséje van és egyetlen nyílzápor sem tart erre, így nem kell bután néznie. Egyébként ebből a gyakori helyzetből alakult ki később a híres görög mondás, hogy bután néz, mint lufiárus a nyílzáporban.

Európa térképén kiválóan látható, hol használnak legtöbb LB 37-es készüléket. Az induktor gyakori forgatásával keltett többlet mágneses mezők azok a nagy fehér foltok. Így kiderül, hogy Olaszország északi részén kurbliznak a legtöbbet. Persze ez nem azt jelenti, hogy kizárólag LB 37-est használnak, csak reménykedhetünk, hogy az olaszok is ezt a méltán népszerű készüléket választották. S persze Budapest sem marad el a jó öreg fémházas készülék alkalmazásában.

A fővárosi értéktőzsdén örömmel ünneplik, hogy az utángyártott szövetborítású zsinórok gyártásának elősegítésére kibocsájott részvények árfolyama tetőzött a nap végén. Ezáltal végre lehetővé válik, hogy a lépten-nyomon összecsavarodó műanyag spirális zsinórt leváltsa az eredetihez nagyon hasonló három - illetve négyszálas vezeték.

A fővárosi parlament előtt fiatalok egy csoportja sajátos módon követeli a mobiltelefonok és tabletgépek használatának azonnali betiltását. Szóvivőjük kifejtette, hogy szeretnék, ha visszahoznák a hétköznapi gyakorlatba az LB 37-es telefonok használatát. Megfigyelők szerint a tüntetésen elhangzottak a "Kurblizz, ne SMS-ezz!" és a "Saját helyi telepet minden készüléknek!" jelszavak is. Utóbbi mondat az egészséges életmód híveinek teszését is elnyerte, mert ha sikerül a hordozható változatot kifejleszteni LB készülékből, akkor részint a fémház, részint pedig a helyi telep rendszeres cipelése egyfajta sajátos testedzést visz a felhasználók hétköznapjaiba.

Szélsőséges nézeteket valló csoportok mostanában szeretik magukat ellenfényben fotóztatni, miközben műanyag és papírfenyverekkel jól hadonásznak, valamint a " Le a Bekugánnal, éljen a fali teleptartó doboz!" és a "Jobb egy tiszta önhang mint Csubakka Béla érthetetlen nyöszörgése!" jelmondatokat skandálják. Szakértők lapzártánkig nem értették, ki az a Csubakka Béla, viszont a sajátos megnyilvánulás okának azt tartják, hogy e sajátos tömörülések ilyen módon szeretnék a nyilvánosság értésére adni, mennyire fontos lenne az LB 37-es telefonkészülékek ismételt tömeges üzembe helyezése.

Ismeretlen szerző Élet a csengetőfeszültség árnyékában című műalkotása. Látszik, hogy az LB 37-es szellemében készült és azt a világot ábrázolja, amikor még természetes és elterjedt dolog volt a fémházas készülék és az induktor használata.

Időjárás-jelentés következik: holnap és a többi napon célszerű kitenni a festésre előkészített, fémtisztára csiszolt LB 37-es készülékházakat, mert fekete színű festék-felhők érkezése várható országszerte.

A képen Bubernyák Géza szakmunkást láthatjuk, amint éppen beállításokat végez az LB 37-es készülékházakat sorozatban préselő berendezésen. Ez a művelet a hatékonyság növelése érdekében rendszeresen szükséges, mert a gyár már nehezen tudja kielégíteni a megnövekedett keresletet.

Az óvodások legújabb kirándulásukon elmennek megtekinteni a nemrég elkészült új LB 37-es telefonkészülékeket. Szakértők kimutatták, hogy a régi fémházas kurblis készülékekkel idejekorán megismerkedő gyerekek fejlődésére jótékony hatással van az induktorkar forgatása, valamint a készülékcsengő hangjának hallgatása. Továbbá az arcszépség terén erős kihívásokkal küzdő dadusok által okozott lelki sérülések kezelésére is kiválóan alkalmas ez a rendkívül sokoldalú telefon.

A legújabb "Lovat LB 37-esért!" program meghirdetését követően a tenyésztők és gazdák közül egyre többen cserélik ki a hátaspacikat a jól bevált és népszerű fémházas kurblis készülékre. A képen Tiesto Jóska tanyáján járunk és már készülnek azok a kurblis telefonok, amelyekre becseréli a gazda ezeket a nemes patásokat. Tiesto Jóska eredetileg Ijesztő Jóska néven vonult be az állattenyésztők történelemkönyvébe, miután olyan ronda volt, hogy amikor megszületett, a szülésznő sírt fel először.

A repülő autók kiállításán a földetért járművek között nézelődő látogatók nehezményezik, hogy bizony itt egyetlen LB 37-es készülék sincsen kiállítva. A rendezők igyekeznek megnyugtatni a látogatókat, hogy egyrészt ez az egyébként rendkívül sokoldalú és méltán népszerű telefon azért közlekedésre sajnos mégsem alkalmas, másrészt azért nem szerepel itt LB 37-es, mint kiállítási tárgy, mert kivétel nélkül mindegyik üzemel, így szükség van rá és egyetlen darabot sem tudtak nélkülözni a felhasználóik.

Külföldi szakemberek által tervezett és kipróbált módszer a csengetőfeszültség átmeneti helyettesítése szélkerékkel hajtott generátorral. Az eljárás azonban csupán ideiglenesen pótolja a csengetőfeszültséget, amíg a háttéripar elő nem tudja állítani a tömegtermeléshez a megfelelő nagy számú induktort.

Ezen a szeméttelepen próbáltak meg elrejteni különféle, rablásból származó és erősen leromlott állapotú LB 37-es készülékeket, valamint azok hasznavehetetlennek minősített alkatrészeit az elkövetők, azonban ők hamar lebuktak és most a rend őrei hivatásos guberálókkal próbálják meg előkeríteni a rengeteg szemét közül az eldugott holmit, ugyanis annyi fémházas kurblis telefon van még mindig használatban, hogy a selejtes alkatrészeket is jóvá kell tenni és felhasználni lehetőség szerint.

Ezen a felvételen az látható, amint különleges egységek átvizsgálnak egy Kínából érkezett szállítmányt. Híre ment ugyanis annak, hogy az ázsiai országban elkezdték hamisítani a magyar LB 37-es telefonkészülékeket. A hatóságok szeretnék megelőzni, hogy a műanyag készülékházak és a gyenge minőségű induktorok forgalomba kerüljenek, azért minden gyanús csomagot át kell kutatni.

A kereskedők és ügynökök nyugodtan háétradőlhetnek, mert jól alakul az LB 37-es részvények árfolyama a tőzsdén. Annak a székével bátran hintázó bácsinak persze vigyáznia kell, nehogy hátraessen és leverje a nagy táblát a falról. Továbbá ennek a kiaklakult helyzetnek a megtartása is elég komoly feladat - nem beszélve a leesett tábláról.

Tengerészek intenek búcsút az LB 37-es telefonkészülékekkel megrakott induló hajónak. Bár a vízi szállítás lassú, de mégis a legbiztonságosabb módszer a frissen elkészült világhírű távbeszélők átjuttatására egy másik kontinensre, ahol aztán természetesen vonattal továbbítják majd azokat a rendeltetési helyükre.

Ez a távol-keleti ember egy zsákban cipeli eddigi verejtékes munkájával nehezen összegyűjtögetett holmiját a piacra, nnnak reményében, hátha nem néznek rá ferde szemmel, hanem a zsák tartalma ér annyit, hogy végre megkaphassa élete álmát, a gyerekkora óta vágyott igazi fekete színű LB 37-es telefonkészüléket.

A képen látható elektromos jelenséget úgy sikerült előidézni, hogy több száz darab LB 37-es telefonkészülék induktorát egyszerre tekerték meg és az így keletkezett csengetőfeszültségek összeadódtak és ilyen látványos légköri folyamatot eredményeztek. Megfigyelők rámutattak arra, hogy a méltán népszerű hazai készülék megvásárlása ma már nem számít jelentős kiadásnak, s így a vásárló pénztárcájába nem csap bele a lapos ménkű, ellenben kiváló demonstráció a magyar induktor erejét tekintve.

Ezt a kislányt arra kérték a kutatók, hogy rajzolja le, milyennek képzeli el a jövő LB 37-es készülékét. Az eredmény azonban arra a következtetésre késztette az oktatási szakembekeket, hogy a jelenleg alkalmazott tananyag nem igazán kurblis telefon-központú, nem tudatosítja a felnövekvő fiatalságban eléggé a helyi telep használatának jelentőségét.

Falangista lázadók akarják elfoglalni az LB 37-es telefonkészülékeket gyártók jól fizetett állásait. Szóvivőjük kijelentette, hogy a világhírű kurblis készülék nem csupán európai, s ezen belül magyar privilégium, hanem Allah tanítása szerint az igazhitűek feladata is, hogy országukban elterjesszék a muzulmán hitet a csengetőfeszültség előállításával.

Vásárlók hada áll egy LB 37-es telefonkészülékeket árusító szaküzlet előtt, miután szerdán Varsóban Tadeusz Mikonyicki lengyel kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy megkezdik a méltán népszerű és megbízható magyar készülékek tömeges forgalmazását északi barátainknál is. A szaktárca vezetője hozzátette még, hogy mivel a kurblis telefonok elterjedése komoly vonal- és közponz-kapacitás növelési igénnyel is jár, ezért felvették a hivatalos államközi kapcsolatot a magyar Beloiannisz Híradástechnikai Szövetkezettel export-minőségű, jól bevált LB rendszerű kézi kezelésű központok gyártására és kiszállítására.

Őszentsége megáldja az LB 37-es telefonkészülékek készítőit. A katolikus egyház vezetője szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a fémházas kurblis készülék világszerte elhozta a békét és a megértést, valamint kitért arra, hogy a telefonokból három állomásos egységeket kell képezni, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek mindig tudjon beszélni egymással.

A görögök tüntetést szerveztek az LB 37-es telefonkészülékek bevezetése érdekében. Megfigyelők szerint a demonstráció kissé hasonlít ahhoz, mint amikor az orvosok kézzel írott táblákkal vonultak fel és többen kérték, valaki hívjon már egy patikust, hogy végre megtudjuk, mit is akarnak valójában.

A Ne egye, vegye! - mozgalom keretében ilyen keféket osztanak szét azok között az önkéntesek között, akik vállalják egy-egy elhasznált, piszkos LB 37-es telefonkészülék alapos letakarítását. Eddig minden zökkenőmentesen zajlott, csupán egyetlen kisebb félreértés történt Tiesto Jóska boltjában, amikor egy külföldi akcentussal beszélő hölgy jelent meg és közölte, hogy kefélni szeretne.

Az egyik korábbi felvételen a szentyatyát láthattuk, itt pedig a téren összegyűlt tömeget mutatjuk. Igen, már ennyien vannak, akik LB 37-es telefonkészülékek összeszerelésével, javításával és felújításával goglalkoznak. Számuk pedig egyre csak növekszik, mint ahogyan Őszentsége is fogalmazott, az önhang nem más , mint a Szentlélek földi megnyilvánulása és az induktorkar megforgatása is Istennek tetsző cselekedet.

Ez a hatalmas füst azért keletkezett, mert ismeretlenek meggyújtották az elhasznált LB 37-es gumilábakból álló kupacot. A súlyos környezetszennyezés következtében olyan mértékben lecsökkent a látótávolság, hogya csakis az előbb említett jó öreg fémházas kurblis lészülékek segítségével lehett tájékozódni.

A vakond jelentős mértékben kapcsolódik az LB 37-es telefonkészülék történetéhez. Egyrészt fekete, ami ugye jellemző színe a világhírű és méltán megbízható fémházas kurblis készüléknek, másrészt pedig a mi föld alatt élő ásólábú barátunk kifinomult hallásával még a gyenge mikrofon által keltett igen kis szintű jeleket is észleli és rögtön megkezdi a káros férgek felkutatását és elfogyasztását.

- Ilyen hosszú négyszálas szövetborítású készülékzsinórra van szükségem! - mutatja elkeseredetten a futballjátékos, mert már igen régóta szeretné végre üzembe helyezni a kiváló játékával méltán elnyert LB 37-es típusú távbeszélő készülékét.

Szakemberek és tudósok kezdték el tanulmányozni az erdőben élő vadállományt. Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy a vaddisznók sörtéjének mintájára kifejlesszenek egy olyan erős kefét, amellyel le lehet tisztítani az elöregedett LB 37-es készülék házáról a felpattogott festéket, továbbá eltávolítani a rozsdát. A sertések önfeledt röfögéssel üdvözöték az ötletet, később azonban kiderült, hogy csupán Kacsás Józsi bácsi fogyasztott egy kicsit többet a sörből előző nap, s ennek a hangját vélték röfögésnek.

A szakemberekből álló alkotóközösség éppen egy hatalmas induktor megszerkesztésén fáradozik. Az óriási méretű fogaskerékkel meghajtott forgórész rengeteg LB 37-es telefonkészülék számára állítaná elő a szükséges csengetőfeszültséget. A képen ezek a felújításra váró telefonok láthatók letakarva. Ha sikerül a nagy vállalkozás, többé nem fog problémát jelenteni egy-egy kurblis telefonnál az induktor hiányzó alkatrészeinek pótlása.

A Telefongyár mérnökei sorra járják az ország állatkertjeit és arra próbálják meg rávenni az ott dolgozókat, hogy érdemes lenne a zsiráfok tömeges tenyésztésével komolyabban is foglalkozni. Kiderült ugyanis egy legújabb tanulmányból, hogy ezek a hosszú nyakú állatok könnyedén elérik a fák magasabban lévő lombjait is, ezeket lelegelve pedig lehetőséget biztosítanának az újabb légvezetékes LB rensdszerű összeköttetések kiépítésére. Így az LB 37-es távbeszélő készülék elterjedésének útjából az utolsó akadály is elgördülne és ezek a barátságos négylábúak is jóllaknának.

Fiatal anyuka siet haza kisfiával, hogy a család LB 37-es telefonkészüléke segítségével megosszák a legújabb történéseket a közeli ismerősökkel. Amióta a népszerű fémházas kurblis telefon sikeresen kiszorította és legyőzte az oly sok probléma forrását jelentő mobiltelefonokat, mindenki megszokta már, hogy telefonálni csak otthonról lehet, viszont jelentős mértékben csökkentek a közlekedési balesetek és az emberek ismét egymásra figyelnek.

A rendőrség segítségével sikerült felszámolni, hogy egyes szélsőséges nézeteket valló csoportok mindenféle hulladékokat dobáljanak az úttestre és ezzel zavarják a népszerű LB 37-es telefonkészülékek kiszállítását a boltokba. A felvételen nem látszik, amint Kovács Kettő József törzzsászlós a járdán éppen gyepálja a renitens dobálókat. A kiváló minőségű és megbízható fémházas kurblis készülék elterjedésének utolsó ellenzői a mai éjszakát már a fogdában töltik, ahol Horváth Kiru Zoltán őrmester istenes pofonjai bizonyára jobb belátásra kényszerítik majd őket.
|