Az a helyzet, hogy ha most arra várnék, egy konkrét témáról összejöjjön a megfelelő mennyiségű mondanivalóm, akkor nagyjából jövő Karácsonyra - mármint 2016. december 24.-ére - készülne el körülbelül egy tucatnyi cikk. De addig semmi! Ezt a nyilvánvalóan áldatlan állapotot áthidalandó, inkább egy cikkbe beleteszek mindent, ami most foglalkoztat. Tetszik Farkasházy Tivadar stílusa, ő szokott így könyvet írni. Kezdjük tehát ott, ahol az előző anyagot abbahagytam: íme a hely anyám pincéjében, ahová a megfelelő nagyságúra felrepegetett fát végül be kell pakolnom. E sorok írásakor 2015. december elején járunk, a jó öreg Télapó már hazafelé ballag - bár egyesek szerint egészen Karácsonyig marad - nekem pedig adott a feladat, hogy ezt a cikket jó lenne addigra befejezni. Nosza rajta, jó katonák!

A legutóbbi állapothoz képest történt némi bővülés. Ám most már csak olyat fogadok el, amelyhez valami érdekesség társul és ők elválaszthatatlanok egymástól. Magyarul: például egy hibrid 667/76-oshoz jár még egy másik telefon is. Vagy ha az illető mondjuk egy LB 37-es és nem szeretnének érte egy kisebb fizetést kapni ellenérték gyanánt. A képen éppen egy ilyen, tucadik kísérőt látunk: kopott, viseletes piros CB 667-es. Magyarul mondva elég reménytelen eset, mert nem lehet széppé varázsolni ezt az öreg műanyag házat, s így nem igazán fogom tudni eladni. De igazából nem is ez a célom vele. Tartok tőle, még pár év és már elég nehezen lesz fellelhető ez a fajta telefon. Ám nekem még mindig lesz belőle akkor is! Másrészről viszont a hozzá felhasznált korabeli anyagok sem lesznek fittebbek, hogy ilyen divatos kifejezéssel éljek. Tehát a korabeli műanyag egyszer csak reccs és ehhez nem kell izomból tárcsázni, ahogyan egy igen kiváló kolléga a minap fogalmazott.

Ráadásul még a jó öreg fémházas csatlakozó dugó is kellett valakinek valamire. Ez persze nem akadály számomra, hogy kipróbáljam. Előbb azonban rögzítenem kellett a készülékben a nagyobbik csengőcsészét, amely csavarjával együtt vándorolt ide-oda a belsejében. Más hibája nem is volt a telefonnak. Talán majd még a csengő tekercsét kell valamikor jól beállítani, mert nem szól szépen. Ilyenkor a mobilomról hívom fel magamat a vezetékes vonalon, de beszélni, beszédet próbálni azt nem tudok, az már pénzbe kerülne. Van ugyan párhuzamos készülék is a vonalamon, de ott meg jelen van a tárcsahang, majd az leidőzít, utána a foglaltsági hang, az is leidőzít és jön az úgynevezett üvöltő hang, hogy az átlag előfizető észrevegye, elfelejtette helyére tenni a kézibeszélőt, s mire mindezt kivárom én, a nem átlag, addigra lesz csönd a vonalon, hogy ki tudjam próbálni a két készüléket egymás között. Tervezem, hogy e procedúra kikerülésére veszek majd egy kicsi alközpontot jövőre, de ott meg nem lehet minden számjegyre kipróbálni a számtárcsát. Az ilyenkor szokásos partizán-próba eszközeit békésen tartja a múltkor már megismert LB 37-es a háttérben, amely még mindig csengőcsészére és némely, ott leírt javításra vár. A felvételt hosszasan néző olvasóim pedig lassan tengeribetegséget kapnak a csálé fotótól.

Ő pedig egy másik kísérő. Egy már elég sem volt a lényeges készüléknek, mindjárt kettő kellett neki. Egy szürke, lassan már sárguló, piszkos CB 76-os. Ezzel a vajszínű mocskos kézibeszélőzsinórral és egy gyors, pontatlan, tévesztő tárcsával, bár ez utóbbi nem látszik a képen. Valamint hogy össze-vissza volt kötözve a 76-oshoz való készülékpanel a belsejében, amire ráadásul pedig valamit jól ki is öntöttek még! Meg egy rövid fekete készülékzsinór lefeg a végén, dugó nélkül. Na de hát ugye ez nekem nem akadály, legfeljebb bosszankodom kissé e tényen. Aztán pedig gyorsan partizánkodok annak érdekében, hogy máris jól kiderüljön az említett tárcsahiba. Csengője sem az igazi szegénynek, lehetne tehát túlórázni rajta is, kérdés, hogy érdemes-e. Megy félre a raktárba az állapotfelmérést követően tartalék-alkatrész bázisnak. Csak éppen lassan már púposodik a raktáram a sok telefontól. Helyet azt még éppen tudnék csinálni, mert számos más, évek óta nem használt kacatot őrzök, de a selejtezésre meg időm nincsen. Pontosabban munka után, fáradtan nem megy. Ahhoz tiszta fej kell, hogy mi marad, mi megy ki a kukába.

Kristóf fiam új mértékegysége, az egy macihossz. Kirakta a szoba közepére az új papucsomat és közölte, hogy ilyen hosszú plüss állatot kér Karácsonyra. Neki leginkább medvét, vagy esetleg tigrist, Olivérnek viszont párducot, vagy pingvint. Hogy aludni hol fognak, azt nem tudom, mert már így is tele van mindkettőjük ágya plüssállatokkal. Meglátjuk, feleltem én és gondterhelten elballagtam, közben azon tűnődve, hol és mikor tudok egy vidéki városban az ünnepek előtt két héttel megfelelő áron jó állapotú játékhoz jutni, ami nem megy tönkre két nap alatt. Arról nem beszélve, hogy épp boltokat járni nem lesz időm, s erőm sem az átlag este 6 órás munkabefejezést követően.

Na ő a főnök, akit a vazallusok elkísértek. Természetesen egy hibrid, más menekültet már nem is vagyok hajlandó befogadni ebből a fajtából. Az alapja a panellal és a csengővel együtt egy CB 667-es, a háza pedig CB 76-os NDK tárcsával. Hogyan-hogyan nem, ez az összvér sem működik. Ezen én már meg sem lepődöm. Mondom, nem szoktuk csak úgy bekötni ezt a tárcsát a maga három vezetékével. Beszélni még lehet, de hívni - ugyan már, minek is az manapság. Kap egy nagybetűs NEM-et az üzemkészséget firtató oszlopában az én nyilvántartásomnak, aztán megy ő is a raktárba - miután kiszórtam egy készüléknyi, feleslegesnek ítélt lomot onnan. De ezt már csak az ünnepekben. Ma megint hétköznap este van és fáradt vagyok hozzá. Bezzeg az oldalamon hülyeségek írkálásához nem! Továbbá gondoltam már olyat is, hogy mégis ily elnyűtten kellene odarugdosnom magamat a rendezkedéshez, hátha ilyenkor még kevésbé lennék elnéző az évek óta tartogatott kicit-kacatokat illetően. Mert ugye a majd az ünnepekben ráérek rendet rakni kezdetű mutatvány ott bukik el, hogy mire itt a Karácsony, már rendnek kell lennie, nem pedig még csak akkor nekiállni. Ja, hogy a képen egy kopott vajszínű készülék látható, én pedig mindenről értekezek, csak éppen arról nem? Tegye fel a kezét, akinek ez még szokatlan tőlem!

Mielőtt még a sutba vágnám, azért vessünk egy pillantást a készülék belsejébe is. Például mi ez a szénné bonyolított automata rugócsoport a házban? És vajon van ennek valami köze ahhoz, hogy az alaplemezen pedig MÁV tulajdona felirat szerepel? A számtárcsa mindenesetre itt sem jó, kissé mintha gyors is lenne, amin persze még lehet változtatni a maga módján. Csatlakozó dugója neki sem volt. Ezt a tényt lassan már meg sem kellene említenem, mint ahogyan azt sem, hogy természetesen ezúttal sem estem kétségbe, hanem lementem az egységbe... Ja nem, szóval itt is kiválóan működött a ráteker, bedug, szentségel, ez is rossz, bejegyez láncfolyamata. Mikor jutok el odáig, hogy a táblázatom alapján előveszek egy tetszőleges üzemképtelen készüléket és életet lehelek bele? Majd az ünnepekben. S milyen hosszú ideje mondom én ez utóbbi mondatot, immár reménytelenül, mert olyan, hogy Karácsonykor ráérek, talán vagy 35 éve volt utoljára. Rendrakás, fadíszítés, ajándékcsomagolás, rokonlátogatás, évek óta ez a verkli megy és a végén: jéé, már január másodika van. Ismerős valakinek ez? Ugye, hogy ugye!

Néha erős késztetést érzek, hogy a különleges részleteket lefényképezzem egy-egy tárgyon. Meg aztán adódik a kérdés rögtön: mit látunk a képen? Ezúttal nem várom a megfejtéseket, elárulom, hogy a legújabb LB 37-esem kézibeszélőjének mikrofonfészkét fényképeztem le. S tettem mindezt miért? Na miért? Mert észrevettem a zsinór végére feltekert hosszú piros vezetékszálat. Tehát nem eredeti zsinórhoz van szerencsénk. Persze, hogy nem. Ez a fajta zsinór abba a kézibeszélőbe való - jellemzően a CB 667-esbe például - ahol az üreges nyélben elvezetjük az egyik szál vezetéket, jelesül éppen a pirosat egészen a hallgatóig, míg a közös kéket előbb jól lepárhuzamosítjuk az ottani mikrofon alatti kis szerelőpanelon, a feketét meg közvetlenül a mikrofonra visszük. Itt viszont, ebbe a bakelit kézibeszélőbe eleve bele vannak öntve a mikrofontól a hallgatóig tartó vezetékek, csak be kell őket kötni megfelelően a mikrofon alatt.

Időnként előfordul, hogy legkisebb gyermekeim a nagyszobában mesét néznek, én pedig éppen nem szeretnék, továbbá fejhallgatón zenét hallgatni sem munka közben, inkább keringek egy kicsit a lakásban, hátha találok valami érdekes témát, amit mindjárt jól le is fényképezek és bekerül valamelyik cikkembe, mint szokásomhoz hűen szigorúan az témához kapcsolódó anyag. Nos így találtam rá Kristóf fiam Pokémon-stílusban kifestett cserépmaci-perselyére. Pedig azt a mesét nem is nézik! Mesét... na mindegy. Szóval egyszer kaptak egy ilyet, amit a mellékelt, finoman szólva kis kiszerelésű vízfestékkel (magyarul mondva a fecske többet szarik) ki lehet pingálni egyéni ízlés szerint. Kristófnak van, az egyszer biztos! Azóta ebben a sajátos medvében gyűjti az aprópénzét. Már amit nem szór szét az asztala környékén, mint egynémely rendetlen kollégáim tették otthon, a nagy-shield-del...

Ismételten az a helyzet, hogy a nagyszobai tévén látható aktuális bájgyönyör sorozatra kicsit sem vagyok kíváncsi, ezért egy éppen szabad asztalon állapotfelmérek LB 37-es telefonkészüléket. Közben pedig erősen gondolkodom (mit is csinálok, nem tudom) azon, hogy esetleg benevezzek-e a "Hol nem vizsgáltam még telefont?" versenybe. Már ha majd lesz ilyen, de persze nem lesz. Nem közelítené meg egy manapság futó népbutítás nézettségét, ha mondjuk a csillárról lelógva mérném az induktor által adott csengető feszültséget. Bár ki tudja... Ráadásul a képen látható és a konyhaasztalon végzett művelet újabb irányból történő fényképezésssel való kísérletezésre is lehetőséget ad. Magyarul: már régen kinőttem a nagyszobai íróasztalomat, s nagyobb kellene helyette. Persze átmeneti lehetőségként elég lenne, ha egyszerűen csak rendet raknék rajta és azt az állapotot foggal-körömmel igyekeznék is utána fenntartani.

Ennek az éppen vizsgált LB 37-esnek története is van. Gádorosról érkezett. Ez egy falu Csongrád és Békés megye határán, Orosházától 10 km-re északnyugatra. Az eladó szerint csak néhány darab üzemelt ebből a fajta készülékből náluk, tehát jó eséllyel egy fali faszekrényes II/5-ös, vagy II/7-es LB központ működhetett a faluban. Kötődésem e vidékhez pedig abban áll, hogy anyám innen 30 km-re lévő másik faluban látta meg a napvilágot és a nyarakat gyermekkoromban rendre a nagyszülőknél töltve volt alkalmam találkozni az ott üzemelő LB rendszerrel. Csanádapáca Gádorosnál jóval nagyobb település volt, ennek megfelelően a telefonközpont is nagyobb kapacitással rendelkezett. Feladatom tehát adott: megpróbálni szerezni egy LB készüléket arról a településről, ahol egyébként a nagyszülők sajnálatos eltávozása, vagyis a kilencvenes évek eleje óta nem is jártam.

Mekkora érték már manapság, ami a képen látható. Pedig ez "csak" egy műanyag borítású és minimum négyszálas zsinór, végén azzal az ötpontos fali csatlakozó aljzattal, amivel már sokan semmit nem tudnának kezdeni. Már a CB készülékek hasonló rendszerű hárompontos csatlakozójával sem tudnak, nemhogy ezzel! Ennél már csak az LB készülék fali csatlakozó aljzata az, ami még ritkább kincs. De szerencsére és szerencsével még hébe-hóba fellelhető és beszerezhető. Nekem eddig kettőt sikerült, talán még jön hozzá néhány darab. Legalább annyi, hogy az itthoni LB hálózatot ki tudjam építeni szabályosan. Merthogy nagy terveim lettek ám időközben! De nem lövöm le a poént, mindenről részletesen beszámolok ezen az oldalon, ígérem.

Ezt a tárgyat az utcán találtam és fogalmam sincs, hogy micsoda. A kis sárga műanyag csont egy játék része, azt tudom. De hogy ez a nagy zöld? Amíg ezen tanakodnak a Tisztelt Olvasók, addig elmesélem a réges-régi viccet, miszerint az űrlények megjelenésével párhuzamosan kioktatták az embereket, hogy ha furcsa szerzetet látnak, akkor nem kell tőle félni, henem bátran odamenni, köszönni, bemutatkozni és megkérdezni, kicsoda az illető. Nos, emberünk is lát ám egy kicsi zöld emberkét kigúvadt szemekkel az erdőben és odamegy hozzá: -Én vagyok a Jóska-Pista-Laci bácsi, hát te ki vagy és mit csinálsz itt? -Én vagyok a vadász és éppen szarok!

Szép ez a telefon, csak kicsit piszkos. Főleg a szokásos helyen, a csengőcsészék alatt. Viszont szeretem annyira az LB 37-est, hogy nem tekintem hátránynak, amiért le kell szedni a csészéket a tisztességes takarításhoz, majd ezt követően visszaszerelni és beállítani, hogy szépen szóljon. Ha pedig már eleve rossz állapotban érkezik, akkor meg így is, úgy is be kell állítani, s akkor egyúttal ki is pucolni. A baj az, hogy mostanában nincs kedvem a tisztításhoz. Pontosabban szólva, az állapotfelmérések nem járnak együtt azzal, hogy nedves ruhát ragadok. Teszem ezt azért, mert egyszerre nincs annyi időm. Nem, nem azért, mert lusta vagyok, ááá...

Ez volt az első munkahelyem, mint azt már említettem egy korábbi cikkben. Akkor még talán nem a Győri úti új épületben javították ezeket az öreg LB 37-eseket, hanem bent az Igazgatóság ódon székházában, a Széchenyi téren. Mire pedig leérettségiztem, és beálltam dolgozni, már nem reparáltak ilyen telefonokat, jóllehet, még számos példány üzemelt a falvakban. Különös értékkel bírnak ezek a beragasztott kis cetlik, élmény őket fellelni a sokszor komoly izzadsággal és ízes magyar mondatok felemlegetésével járó kinyitást követően, s kisebb csoda, hogy hevenyészett rögzítésük ellenére ennyi ideig megmaradtak. Egy esetleges felújítás viszont nagy eséllyel leamortizálja őket, mert nem lehet rombolás nélkül eltávolítani, ha meg lefestem, akkor pedig hogyan néz már ki szegénykém... Apropó, mindenki észrevette a penészedő kábelformát a kép bal felső sarkában?

Na végre, ez is elkészült. Ha már eleve így nézett volna ki, akkor hozzá sem kellett volna nyúlnom. Persze, meg ha magától beugrált volna a helyére, nem? Puffogtassak még ilyen közhelyeket? Van még az, hogy ez a tüzelő kétszer izzasztja meg az embert: egyszer, amikor berakja és másodszor, amikor a kályhába teszi. De ez a képen látható fa eltérő fajta, ez ugyanis háromszor izzaszt, mert még fel is kellett darabolni és utána behordani rendesen, mivel az előző emberek nem végezték el a rájuk bízott faladatot. De nem baj, mert jó volt végre egy kicsit otthon lenni.

Szóval már ketten vagytok szépségeim? Még ha csak ennyien lennének! De régen is volt, amikor csak kettő darab LB 37-esem volt: lassan vagy ötvenen lesznek már... Tényleg annyi, gyorsan meg is számolom, amíg itt mindenki hüledezik e nagy szám olvastán. Meg is számol Mehemed háromféle tehenet... LB 37, LB 55, TM 50. Meg ne fogd a zsinór végét! Főleg az A-B ágat, minközben én jól tekerem az induktort. Ipari tanuló korunkban kollégista osztálytársaim által alvó szobatársuk két nagylábujjára óvatosan ráhurkolt szál vezetékeken érkező csengető feszültség által kiváltott pofozkodási hajlamról meséltem már korábban. Közben elkészült a mérleg: 49 darab e sorok írásakor, ebből kettőt azóta eladtam, egyet átalakítottam CB vonalra és 12 darab pedig felújítás alatt áll. Ja és ebből a negyvenkilenc mínusz kettőből 22 sajnálatos módon üzemképtelen. Még... Hoppá, nem elég pontos a nyilvántartásom: nincs szétválasztva az alkatrészhiány miatt üzemképetelen a meghibásodás miatt üzemképtelentől. Na gyorsan papír, ceruza és az Ország-Világ folyóirat jövő heti száma - ami még meg sem jelent... S már sajna nem is fog. Pedig milyen jó kis lap volt az gyerekfejjel. Olivér fiamhoz hasonlóan én is először átnéztem a képeket, utána elolvastam csak a címeket és a képaláírásokat, s amelyik ezek alapján tetszett, abba a cikkbe olvastam is bele. És már megint hol vagyunk a kép témájától!

Huszonkét darab üzemképtelen készülék? Az gombócból is nagyon sok, nemhogy LB 37-esből! Hamarjában elő kellene kapnom egyet és gyorsan jól megjavítanom. Ám itt meg is bukik a mutatvány: egyrészről elég jól el van pakolva az az összesen 49 mínusz kettő telefon, s ebből ugye egy tucat még szét is szedve szanában széjjel. Másrészt vasárnap este van és nekem holnap reggel mennem kell dolgozni. Nem szeretek félbehagyni ilyenkor valamit, mert olyan érzésem támad, hogy az már soha nem fog elkészülni utána. Másnapra más feladat akad délután, munka után még fáradt is vagyok, nincs kedvem folytani, valamint további kifogások és nyafogások. Például az a bal oldali sem annyira szépen megy, hogy visszatérjek már végre a képhez. A jobb oldali lett frissen és hirtelen jól beüzemelve és máris vidáman fogog az induktor, könnyedén csengeti a házi LB vonalamon most összesen üzemelő három darab készüléket. Ami ugye nem annyira üzemszerű állapot, hogy finoman fogalmazzak. Ezzel szemben a bal oldali határozottan akad és nem is csengeti fel az összes telefont, csak ha már nagyon izomból tekerem meg. Szóval lesz itt még induktor szakszervíz fiókműhely, csak győzze kivárni a Kedves Olvasó!

Van még valami, amit az újonnan beüzemelt LB 37-es kapcsán nagyon nem értek, bár e jelenség a képből nem derül ki. Szóval ez a közelebbi készülék is egy CB 667-es mikrofonjával és egy CB 35-ös hallgatójával érkezett, mint eredetiek hiányában ezekkel pótolt és üzemképessé tett készülék. Míg a mögötte látható korábbi kísérleti alanyt jól átalakítottam, hogy beléhelyezzem az eredeti mikrofont és hallgatót. És láss csodát, mindkét készülék vidáman üzemel, van önhang, avagy kifúvás a kézibeszélőben, ahogyan jobban tetszik. Szóval nem értem. Legjobban persze a háttérben, feljebb elhelyezett harnadik társuk járt, ő ugyanis átal vagyon alakítva CB vonalra és úgyszolván magasról szarik az imént ecsetelt problémára!

Olivér fiam hieroglifáinak megfejtéséhez szakértőre lesz szükségem. De lehet, hogy a kulcs ott lesz a hátsó oldalon. Bár ez gyárilag van odaírva. Hú, de magyon magyartalan lett ez utóbbi mondat!

Mutattam már, milyen szép helyen laktam? Maga a ház nem egy matyó hímzés, de az összes ablak erre a téglalap alakú udvarra néz, ahol az egyik hosszabbik oldalon lévő garázsok mögött régi, de felújított családi házak kicsi kertjei találhatók. Valamint éppen esik az eső vasárnap délelőtt. De ez nem riasztott el attól, hogy tegyek egy sétát. Ha már végeztem az erre a hétvégére betervezett favágással, a vonatom pedig még nem indul vissza. Majd egyszer ezen a nyugodt helyen fogok LB 37-eseket felújítani. De az már egy nagyon másik történet lesz, mert csak akkor fog bekövetkezni, ha a gyerekek felnőttek, szüleink pedig már nem lesznek velünk...

Az Ibolya-tó a közeli lakótelep mellett található és tele van kacsával. Régebben rozsdás biciklivel, meg rossz cipővel volt, de kikezelték. Úgy keletkezett, hogy az építéshez használható minőségű kavicsot találtak itt, rengeteget és elkezdték kikanalazni, a talajvíz meg feljött. Most már halak is vannak benne és a csendes őrültek rendre ott csücsülnek a parton. Az lesz az egyik dolog, amit nem hiszem, hogy ki fogok próbálni ebben az életben. Aztán később ki tudja. De most nem akarom.

Tessék, máris színre léptek a csőrös sápogók! Úgyis régen voltak már. Majd megint jól bevetem őket, ha elfogy a képem a cikkhez. Addig ők szépen bejárják és végig... bogarásszák a partot. És persze igen, végig is fogják szarni alaposan!

Visszatérek én, mint a szatellit, erre az LB 37-es telefonkészülékre. Azért, hogy jól megjegyezzem, a fém villa tetején elhelyezett alumínium kézibeszélő tartórész, valamint az indulatos beszélgetés után lecsapdosott kézibeszélő összjátékának eredménye a képen is látható görbület. Meg persze az ennek következtében ferdén, szakszerűbben csálén álló kézibeszélő. Ezt a hibát kézzel is könnyedén korrigálhatjuk, csakhogy utána megint megfeledkezvén megunkról, ismét előáll a jelenség. Nem feltétlenül alkalmas ezen anyag ide, már csak a bakelit tekitélyes súlyát figyelembe véve is.

Pillantás az éppen vizsgált készülék belsejébe, mint már oly sokszor. Némi portól eltekintve semmi különös. 1945 előtti példány, bár ez erről a képről nem igazán derül ki. De azért vannak árulkodó jelek. Például az utólag kiütött "Kir" felirat. Vagy az annyira speciális kis alumínium táblácska elől, esetleg oldalt. Ha elől van, akkor jellemzően a gyártó neve szerepel rajta. De találkoztam a Magyar Posta tulajdona felirattal is, ez pedig már 1945 utáni telefonokra jellemző. Viszont a Telefongyár régebbi darabot jelöl. Azért elég nehéz pontosabban behatárolni azt a nagyjából 18 évet, amíg a mi népszerű fémházas kurblis masinánk készült.

Amíg itt laktam, ez az udvar mindig is egy merő sártenger volt esős időben. Márpedig Sopronban elég gyakori a csapadék és ráadásul állandóan fúj a szél. A területen eredetileg kiskertek voltak, a föld agyagos, amikor a ház épült, nagy vastag vasbeton cölöpöket vertek le, s csak azután kezdtek el alapozni. 1966-ban így oldották meg, hogy stabil legyen minden, akárcsak a forint. Más kérdés, hogy a víz elleni szigetelés korabeli módszerekkel nem volt elég hatásos. Egyenes következménye ennek a makacsul nyirkos pince, ahol idővel minden bepenészedik. Mostanra lett annyi pénz, hogy előbb alácsatornáztak, esővíz-elvezetés címén, aztán meg lerakták az egész udvart ezzel a burkolattal. A képen erkélyünkről észak-északnyugati irányba, nagyjából Bécs felé nézünk, ami innen 60 km.

A szomszéd ház északi, kert felőli homlokzata jóformán évtizedek óta vár a felújításra. De talán majd most, a harmadik, vagy ki tudja hanyadik gazdája nekilát. Régen, gyerekkoromban idős emberek lakták, már nem volt erejük rendbetenni. Amikor ők elmentek, osztrák örököseik sok minden elmaradt dolgot megcsináltak, de aztán azok is másfelé indultak, a városon kívül vettek kertet, a ház maradt. Mára már ők sem élnek, az új gazda pedig még nem jutott el a tatarozásig. Sokat nosztalgiázok azon, hogy valaha órákat tudtam nézelődni, vagy olvasni kint az erkélyen sötétedésig. Néha pedig még álmodom is az öreg falakkal. Hiába, megszokni nem fogom én már ezt a mai rohanó világot, egyre jobban érzem.

Egy újabb példányát vettem elő állapotfelmérésre az én LB 37-es készletemnek és máris örömmel látom, hogy ez is egy továbbfejlesztett, úgynevezett párhuzamos, vagy időntóli változat, amit jelen kialakításában akár egy kézi kapcsolású CB központhoz is csatlakoztatni lehet, persze ahhoz még a mikrofon áramkörét át kell egy kissé alakítani. De a komdenzátor már ott figyel a csengő körében, ez némi reményre adhat okot. Most még éppen azon morfondírozom így este 11 felé hullaközeli fáradtan, hogy akár maradhatott volna tovább is ez a fajta készülék 1955 után gyártásban. Viszont haladni kellett a korral, bejött a bakelit, ha már új anyag és új formák kellettek a készülékházon, akkor kicsit át is gondolták a kapcsolást. Most azt a végítéletet hozom, hogy ha a Trabantra ráhúzunk egy tetszetős ponyvát és ráírjuk, hogy Mercedes, akkor attól az még Trabant marad, de ezután a telefontársadalom egyként fog kivetni magából és tagjai örök megvetésben részesítenek. Szóval lehetett az LB rendszert úgymond fejleszteni, de az már végső határait feszegette sikertelenül, nem beszélve arról, hogy minden azért történt, nehogy a vonalkapacitást és az önálló beszélőhelyek számát bővíteni, növelni kelljen. De hogy ez így miért és kinek volt a jó, azt nem értem. Valaki nagy embernek valahol biztosan jó volt, mert sok helyen egészen a kilencvenes évek közepéig így maradt.

Tudom, hogy volt már, de csak azért is megismétlem a továbbfeljesztett LB 37-es kapcsolási rajzát, hogy eldicsekedjek vele, jaj de jó, ismét sikerült lefényképeznem a készülék belsejében elhelyezett megsárgult papírdarabot, körülbelül a csillárról fejjel lefelé lógva. Tehát a dupla kondenzátor a csengőnél, valamint a nagy ellenállás az induktornál, hogy ha kurblizunk, akkor inább az ellenállomás csörömpöljön, ne a sajátunk. És még egy kondenzátor a vonalon, hogy ha a gazda elfelejti visszarakni a kézibeszélőt, attól még a többi párhuzamos készüléket lehessen használni. Intenzív nosztalgikus hangulat és a régi szép idők emlegetése sóhajtozva: tessék ezeket jól ideképzelni.

 - Jaj segítség, itt a Terminátor! - hápogott fel rémülten a kacsa. - Ahoj poplacsek! - kiáltotta a robot. - Mit karattyolsz itt össze-vissza, te bádogember? - bátorodott fel a kis csőrös sápogó. - Add nekem azt a piros gombelemet, kell az adattáramba! - mondta a gép. - Az nem gombelem, hanem egy katicabogár, te vasseggű barom! - vágott vissza a ki kis totyogó barátunk. Szóval történt, hogy mégis csak Karácsony lett és még mindig nem fejeztem be a cikkemet. Na mindegy, volt egy este, amikor gyertyafénynél vacsoráztunk és például van egy ilyen kacsás mécsestartónk is ezekre az alkalmakra. A robot meg napelemes és az egyik fiam kapta Krácsonyra. Három óra volt összerakni és persze nem működik. Napsütés pedig csak a tavasszal lesz majd legközlelebb. Legalább is, mire hazaérek a munkából, addigra sötétedni kezd, reménytelen dolog nekiállni a javításnak.

Milyen jó, hogy ez a cikk eredetileg telefonokról szólt volna! Ehhez képest hármat se pislogtam és mégis Karácsony lett. Miért, mit vártam, Húsvétot? Az időjárást illetően igen. De inkább arra gondolok, hogy régen úgyanúgy eljött a december szép komótosan, és én készültem, készülgettem a Karácsonyra, nem kellett kapkodni, aztán egyszer csak elérkezett. Most mi van? Nemrég szedtük le a fát, az van az emberben és megint díszíteni kell. Mire tudatosul bennem, hogy ünnep lesz, addigra már itt is van és én még nem vagyok kész semmivel. Kész? El se kezdtem! Ilyenkor jön az, hogy na jó, sebaj, majd az ünnepekben. Igen ám, de az ünnepek is sokszoros sebességgel telnek a régiekhez képest és így semmi sem lesz elvégezve. Ahogy mondtam: piff-puff és már január másodika van. Kaptak a kicsik ilyen kartonpapírból kinyomkodós összerakós karácsonyfadíszeket. Eredetileg 24.-én akartam odaadni nekik, hogy hagyjanak már békén, amíg én a fenyőfán túlórázom. Aztán persze elfelelejtettem és hogy milyen jól tettem ezúttal! Merthogy bizony én is kellettem az összerakáshoz, meg a papírragasztó is, egynémely díszkölteményt ugyan közösen össze tudtunk rakni, de aztán az a fizika törvényeinek értelmében egyben nem maradt, csupán segédeszközzel. A képen látható piros orrú Mikulás például egészen gyorsan kész lett. De nem az egyik rénszarvasnak van ilyen orra? Mindegy, csak a kínai műfenyő bírja ki ebben a száraz lakótelepi meleg szobában.

Ünnepeink hordaléka, amikor az utolsó pillanatig dolgozó honpolgár az utolsó utáni pillanatban trágyázza ki a lakást Karácsonyra, a szolgáltató pedig már nem jön el a szemétért, csak a akét ünnep között. Erre rátesz még egy lapáttal a Karácsony másnapján kidobott rengeteg feleslegessé vált csomagolóanyag és akkor december 26.-án az ablakon kinézve ez a látvány fogad engem.

Ezek nem éjszaka repülő színes világító madarak, és nem is a Sakálok sorompókat esznek éjjelente című műalkotás, melyről egyszer értekeztem már ezen az oldalon. Hanem egy külön történet, amelyet egy ideje terveztem már megírni. Szóval az A lépcsőház harmadik emeletén lakik egy ismerős házaspár. Kitettek egy használaton kívüli dézsát az erkélyre tele földdel, valami nagy növény volt benne azelőtt. A dézsa egy időre ott maradt, esővíz is elérte, madarak is látogatták. Az egyik ilyen szárnyas egyszer elejtett egy magot, ami kihajtott és egy szépnek annyira nem mondható, ám kissé csámpás, féloldalas akácfa nőtt ki belőle. Most éppen 23 éves, mint a család kisebbik gyermeke. A szülők pedig minden Karácsonykor kicsiny fényfüzért aggatnak a lombját vesztett fára. Én meg elhatároztam, hogy az idén ezt megpróbálom lefényképezni, csak úgy, kézből, az erkélyünkről. Nos, ez lett belőle. Meg még jó néhány életlennél életlenebb kép, melyek közül végül ezt az egyet választottam, illusztrálandó e történetet.

Na végre egy telefon! Már azt hittem, nem is jön több. De sajnos szegénykémnek megint csak nincsen zsinórja. Feladat az immár elérkezett új esztendőre: zsinórt szerezni, de négyszálasat ám. Az kell a jófajta LB 37-eshez. Nameg sok szabadidő, türelem, csavarhúzó és gumiláb. Némi csengőcsésze továbbá. Egészen szép ez a képen is látható példány. Nemrégen találtam egy nála kopottabbat. Lehet, összeszedem és idén is felújítopk párat? Előbb azonban be kell fejeznem a tavaly elkezdett tucatot. Azért, hogy jól láthassuk, a magyar LB 37-esek működnek! Ha már a gúnyreformok nem...

Sorakoznak szépen az LB 37-esek. Készülnek a nagy attrakcióra: az oroszok már a spájzban vannak... Ja nem, csak egy felújításra váró LB központ. Aki szépen viselkedik, jól csenget és van önhangja, az fogja próbálni majd a telefonközpontot ám. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet. De érpárat azt nem a bekötéshez! A következő sort pedig nem idézem, mert holnap nekem is dolgoznom kell... 

Adós vagyok még ezzel az őszi soproni képpel: e számomra kedves meredek köves gyalogúton gyerekkoromban számtalanszor kimentem a Bécsi dombra. Aztán felnőttem (agyilag nem, félreértés ne essék) és hosszú évekig nem jártam erre. Azonban legutóbb ősszel megint igen, az eső dacára. Van jóféle esőköpenyem, a kínai esernyőgyártók pedig illesszék jól a terméküket végbélnyílásukhoz, egy határozott mozdulattal tegyék a helyére, ami odavaló, majd végül kinyitva próbálják meg visszahúzni.

Nem maradt más hátra, mint utólag is Boldog Karácsonyt, de mindenképpen Boldog Új Évet kívánni minden Kedves Olvasómnak. A gyűjtőknek sok régi készüléket, Lajos bácsinak pedig sok kiskacsát kívánok, mert a következő fészek aljából ígért nekem párat a gyerekeknek. Lesz mire mereszteni szemeiket a kanizsaiaknak a tavasszal, amikor megjelenek kacsát sétáltatni a lakótelepen! De amíg ez megvalósul, addig továbbra sem tartok...

Elnézést, csak még egy kérdést Mr. Bekex... ja nem, nem ezt a szöveget akartam ideírni, hanem egy rendkívül fontos információt szeretnék megosztani, ami most frissen érkezett!