Itt az Orion űrhajó, Föld jelentkezz! Újabb képet küldünk az ismeretlen bolygó felszínéről... Fekete-fehérben és közelebbről fotózva ez a kép elment volna simán akár a korabeli magyar Pirx kalandjai című legendás sci-fi sorozatba is háttérnek. És ez nem a filmet minősíti le, inkább az alkotók nagyságát hivatott kiemelni, akik közönséges hétköznapi tárgyak sajátos fényképezésével alakították ki a film díszletét. Az LB 37-es hétköznapi tárgy? Talán még számomra sem, valamint a képen látható példány elég reménytelen esetnek is tűnhet ránézésre. De nem nekem! Ezt csupán csiszolni, rozsdamarózni és festeni kell és az eredmény hihetetlen lesz. Annál nagyobb gond az esetleges hiányzó alkatrészek beszerzése, de idővel az is megvalósul. Felmerült továbbá néhány másik készülék megbontása a felújítottak alkatrész-igényeinek kielégítése céljából. Ha már egyszer annyi készülékem van ebből a fajtából... De ne szaladjunk előre, lássuk, mi történt még a felújítás idei évre tervezett folyamatában!

Az első képen közelebből látott öreg LB 37-es immár szétszedve, kezelésre készen áll. Meg nem mondom most már, hanyadik és milyen leltári számú készülékről van szó, de gyanítom, e tények immár a piactéri kutyát nem érdeklik. Augusztus végén jártam, ezt könnyen tudom, hozzá van rendelve a dátum a képhez és nem kell ráírni a hátuljára ceruzával, mint annak idején... Meg utólag sápítozni, hogy ez mikor is készülhetett, de kár, hogy annak idején nem artam rá! Meg, hogy kit is ábrázol... Emlékszem, gyerekkoromban nyaranta sokat voltam a szomszéd nénivel, aki minden nap kiment a férjéhez a temetőbe. Útközben sok idős nénivel találkoztunk, beszélgettünk néhány percig, majd elköszöntünk és mentünk tovább. A szomszéd néni pedig megállt és rám nézett: -Ez ki volt, nem tudod?

Máris dolgozik a foszforsav az előbb látott készülékházon! Persze a valóságban ez nem így varászütésre történt, kellett hozzá azt az 5 liter vizet ledobnom, mire ezt az állapotot elértem. De hát a csiszolóvászon, meg az izomerő csodákra képes. Meg természetesen szomorúan állapoítom meg, hogy már megint nem tettem újságpapírt az asztalomra. Mindegy, majd végül jól lesikálom az egészet. Ez a végül a jövő héten lesz, vagyis még azelőtt, hogy ez az anyag adásba megy. Az időjárás-előrejelzés szerint nagyjából az utolsó alkalom lesz egyébként is a kinti munkák végzésére. Számomra a kinti munka az erkélyen történő tevékenykedést jelenti. Novemberre ezt már eltemetem és beköltözöm, mindenféle szerszámot és festéket behozok és jól elteszek jövő évre. Nem semmi, mintha már Karácsony lenne. Na jól kimondtam, egy-kettőre itt is lesz!

Sokadszorra ismétetlen ez a "nincs nagy baja, csupán a torka véres" kategőriájú LB 37-es készülék. Néhány cikkben szerepelt már, de azokban még csak elrettentő példaéknt. Itt most azért fotóztam, mert ezt követően már tényleg a szétszedés és felújítás folymata következett. Nem egyszerű eset, de nem reménytelen, korántsem az. Csak kicsit munkás: összrgörbített villa, erősen rozsdás csészék, deformált ház. Akkor még a seggberúgott alaplapot nem is mutattam! De csak azért nem, mert nem tudtam egy olyan normális fotót készíteni róla, ahol az a sérülés jól látszik. Most van értelme annak, hogy felteszek egy képet, aztán meg elkezdek magyarázkodni, hogy ott, azt a részt kell nézni, mert ott rúgott bele valaki, mint az atom? Kérem szépen, azóta az itt felsorolt betegségek mind orvosolva lettek, csak éppen nem két nap alatt sikerült a gyógyítás és nem készült róla fotósorozat. Majd a végeredményt jól mutatom, ha addig tudok hozzá zsinórt szerezni. Merthogy az hiányzik még, valamint az összeszerelés, persze.

Ő volt az éjszakai fotósorozat sztárja. A képek elkészültét követően szintén elvonult egy időre a jelentős mértékű plasztikai műtétre, hogy úgy mondjam. De hát láthatjuk a képen, hogy mindenképpen indokolt volt a beavatkozás, nem? Szövetborítású kézibeszélőzsinór egy TM 50-es műanyag készülékzsinórjával érdekes párosítás. Egyrészt így jött hozzám a beteg kezelésre, másrészt ezekben zsinórhiányos időkben mindenféle megoldással meg kell elégednünk, amennyiben az üzemképes telefonkészüléket eredményez. Majd ha találok megoldást a pótlásra, akkor mindenki egyforma szép zsinórokat fog kapni.

Szétszedése közben talán nem is tűnik annyira rossz állapotúnak ez a készülék, de ha már egyszer jól kijelöltem felújításra, akkor nem hagyom jelenlegi állapotában. Később legalább nem lesz már rá gond. Minden alkatrésze megvan, csak szétszedem, jól felújítom, összerakom és kipróbálom. Mindeközben folyamatosan remélem, hogy ha eddig is működött, akkor ezután is megtartja e jó szokását. Aztán rövidesen mutatok ám olyan herótos állapotú telefonokat, hogy csak na!

Amíg a készülékházak megszépülnek, addig a kiszerelt aprólékok átmeneti tárolására ilyen kiürült margarinos dobozokat állítottam hadrendbe. Persze nem tudtam hirtelen 12 darabot összeszedni, annyi vajat nem eszünk meg, hiába vagyunk öten. Én konkrétan egy ideje már nem kenek vajat a kenyérre. Szóval raktam abba, ami éppen a kezem ügyébe került. Olyan is volt, hogy egy szétszedés egy-két napig váratott magára, mert nem leltem megfelelő edényzetet eme aprólékok tárolására. A csengőcsésze aprólék? Ha rozsdás a felülete és kezelni kell, elég apró tud lenni az is, mint azt a későbbi tapasztalatok is jól mutatták.

Eredetileg a felújításra kijelölt LB 37-esek eddig tartottak volna. Tíz darabot szedtem szét és festettem le, az utóbbi időkben egyre kevesebb fényképet készítve ezen tevékenységemről. Aztán egymás után megérkezett két, erősen leromlott állapotú készülék, én pedig felnéztem az égre, mint a kacsa szokott, oldalra tartott fejjel és gyorsan cselekedtem. Így lett mégis inkább egy tucat az idei terv. Lássuk most az új jövevényeket!

Mit mondanának arra a telefonkészülékre, amely még a cikk elején bemutatott példánynál is ramatyabb állapotban van? Én azt mondom: hát még ez sincsen teljesen reménytelen állapotban. Ebből is lesz még jól működő LB 37-es, bár jelenleg nem tudom, mivel pótolom azt a széttört kézibeszélőtartót. A rozsdás ház és csengőcsésze nem ellenfél, azokkal jól elbánok - már el is bántam eme sorok írásakor. Meg a szokásos zsinórhiány, ami még aggaszt. Megazsinórhiány! De majd lesz az is hozzá. Legfeljebb addig egy dobozban tartózkodik jelen páciensem.

Az előbb látott űber-ratyi készülék külső állapota még kis pipa füstje a belsejéhez képest! Ilyet még életemben nem láttam, ahogyan Sopánka mondaná ama híres kabaréjelenetben. Ugye ismerik? Hogyan lehetett ezt így összehozni? Víz alatt tárolták éveken át? Esetleg nagyon nyirkos helységben inkább? Akkor ott reggelente halat szoktak találni az egérfogóban. Hogy itt ennyire lepergett a festék, szükségessé teszi mindenképpen ezen készülék alapos belső kezelését is. Ezáltal dupla munka lesz ennek a telefonnak a felújítása. Csiszolni és rozsdamarózni még csak-csak tudok egyszerre, bár azzal sem végzek egyetlen délutánon, mert hosszan tart. Mint a frizurám az erős szélben... De festeni csak az egyik felét tudom, aztán várnom kell egy napot. Utána pedig ügyelnem arra, hogy a festék ne folyjon át egyik oldalról a másikra.

Javában készülékfelújítok, könyékig benne vagyok az LB 37-esekben, erre kapok egy ilyet! Kicsit sem szürreális, nem? Gyorsan jól rákérdeztem eme telefon származására, de sajnos nem kaptam választ. Gyanítom viszont, hogy mi történhetett. Persze, ez csak egy népmese. Szóval az úgy volt, hogy a baranyai illetőségű bácsi nekiállt egy öreg készülék felújításának. Aztán a bácsi elköltözött az égi kapcsolómezőkre és a munka félbemaradt. Viszont a készülék hozzám került és kézenfekvő volt, hogy folytassam. A házzal sok tennivaló nincsen, viszont néhány holmi hiányzik hozzá.

Érdekes elgondolás az induktor helyére egy idegen csengőt bekötni. Na mindegy, holtakról vagy jót, vagy semmit. Először is kell ide egy induktor. Olyanom lesz a raktáramban. Csengőtekercsem is van valahol, a csészék megvannak hozzá. Kézibeszélőm is van, megint a zsinórok kérdésesek csupán. Ez az országos zsinórhiány teljesen az őrületbe fog engem kergetni. Arról már nem is beszélve, hogy miért kellett eleve levágni ezekről a telefonokról a vezetékeket?

Erre még emlékszem, mert most volt nem olyan régen: ő a felújításra tizedikként kijelölt 210-es számú készülékem. Éppen dolgozik a rozsdamaró, mint azt már megszokhatták. A munka ezen pontján szoktam pihenésképpen fényképet készíteni, miután már kellőképpen elfáradtam a csiszolásban és gyorsan lekezeltem a fémtiszta felületet, mielőtt ismét roszdásodásnak ered. Közben jobbra a szintén felújításra váró csészék sorakoznak. Ezek közül is a rozsdás állapotúakat veszem jól kezelésbe, a szép fényesek és a feketére festettek közül a jó állapotúak maradnak.

Nagyot ugrok, ez már a nem olyan régen látott tizenegyedik készülék. Igen, az a nagyon rozsdás, reménytelen állapotúnak látszó telefon. Ennyire nem volt időm és kedvem a munka mellett fotózni. Továbbá kísérletem egy újabb kis különc létrehozására telefontársadalmon belül. Ha már egyszer van ilyen színű készülékem, legyen belőle szép is. De kicsit meg kellett szenvednem ezért a szépségért - már ha annak lehet nevezni: míg a feketét elég volt egyszer festenem, ezt a pirosat többször kellett felhordani, mert elsőre nem takarta be a fémtiszta felületet.

Ez az utolsó előtti kísérletem eredménye. Történt, hogy eredetileg valami olyan festéket kerestem, amivel a csengőcsészék eredeti fényes, ezüstös színét legalább közelítőleg vissza tudnám adni. Ha már az újrakrómozás szóba sem kerülhetett. Az első változat igen sok pénzért igen kevés festék lett volna, itt megtorpantam, gondolván, hogy ez így nem lesz jó. Aztán találtam olcsóbban többet adó megoldást. Mivel hirtelenjében túl sok csésze nem szorult felújításra, kitaláltam, mi lenne, ha egy készülékházon is kipróbálnám az új festéket. Aztán majd az utókor ítélete jól eldönti, hogy igazam volt-e, vagy sem.

Mindeközben az erkélyen... igen, igen, ismét csak dolgozik a jó öreg foszforsav, ám utoljára ebben a szezonban. Ők az utolsó munkadarabjaim idén, a tizenkettedik, sebtében szétkapott készülék háza és alaplemeze. Velük megint csak más tervem van: a telefontársadalom kis különcei megnevezéssel történelemkönyvbe vonult szürke színű LB 37-est szeretném még előállítani házilag, s aztán télre nyugovóra térek - már ami az erkélyen történő munkavégzést illeti.

Érdekes fekete foltok keletkeznek a készülékházon a rozsdamaróval történő kezelést követően. Egy napot várni kell a száradással, utána lehet kicsit lecsiszolni, de mindenképpen csak kicsit és finomabb vászont kell használni. Legjobb lenne esetleg mindjárt festeni, de akkor egyenetlen és matt lenne a festékréteg felülete. Jobb inkább egy kis smirglizés, de közel sem annyira, mint először, amikor a rozsdafoltokkal tarkított festéket fémtisztára csiszoljuk. Na most jól kikupálódott mindenki a felújítás rejtelmeiből, jövőre neki lehet állni felújítani a jól beszerzett LB 37-est! Vagy inkább nekem kell adni a készüléket és majd én jól felújítom. Mintha annyira ráérnék...

A zegzugos alaplemez, bár kisebb felület, mint a ház, mégis nehezebb eset a felújítás során. Eleve van ez a pereme körben, ami alulról kellőképpen nehezen hozzáférhető, ám annál szívesebben szeret rozsdásodni. Aztán az alsó és a felső felület, csavarmenetes szegecsekkel gazdagon tarkítva és végül az induktor alatt a toldalék alumínium lemez, ami közismerten utálja a festéket. A képen látható példányon ráadásul nem óhajtottak lejönni a zsanérok tartócsavarjai, levágni meg nem akartam szegénykéket, így ez most utoljára és kivételesen ezekkel együtt lesz lefestve.

A telefontársadalom egyik legújabb különce itt szárad, miközben én eszem a kefét. Nem, nem ezt a képen, ez kell a kocsi téli letakarításához. Valamint az ezüst színű alap lemez kelleti magát továbbra is. Az szebb lett, mint a piros. Ebből jövőre valami jobb minőségűt szükséges beszereznem, amennyiben szeretnék még ilyen kis különcöt előállítanom. Olyan ezüstöt viszont még nem láttam LB 37-esben. Lehet, hogy ez lesz akkor a legelső a telefontársadalomban?

Tessék vele jól megismerkedni, ő kérem úttörő a magyar telefontársadalomban! Mindeközben pedig feltűnik a színen a Centrum Áruházak feliratú erősen retro reklámtáska - ahogyan ezt manapság mondani szokták. Egyesek, mert én ugyan még nem szoktam rá eme kifejezés használatára. A vicc az, hogy otthon, anyámnál még van ebből egy csomó olyan, ami soha nem volt használva. S nálam is még további példányok, bár azok már kissé viseletesebb állapotúak. Namost egyrészt egyszer jól kimegyek az utcára egy ilyennel a kezemben, hosszasan ténfergek, flangálok, miközben figyelem az értelmes tekinteteket és jókat kuncogok magamban. Hát ha még egy kamerát is jól elrejtenék valahol a ruházatomban! Jó kis cikk kerekedne a fapofákból, s egyben lemérném a helyi lakosok általi nézettséget, ha valaki jönne itt nekem a személyiségi jogok című, manapság ugyancsak divatos dumával. Na akkor irány a Fő út, mint legforgalmasabb terület. Ha netán sokáig nem jelentkeznék újabb cikkel, akkor elvittek az ápolók...

Erre a célra vettem eredetileg az ezüst festéket: lepukkant csengőcsészék kipofozására. Íme az első garnitúra, egyúttal pedig a 2.0-ás csészefestő állvány is jól vizsgázott. Szegény előző tulajdonos, ha tudná, mi minden készült még a ... gazdaságtalan fenyődeszka ágyából, amit két hét alatt szétfeküdt sokezer forintért! Merthogy ez is abból van és még maradt néhány szál más célokra. És ki bújt meg vajon jól a nagy darab csiszolóvászon mögött?

Tessék nézni, még ez a polc is abból a bizonyos levitézlett deszkaágyból készült! Csak, hogy egyrészt növeljem a képek számát, mert lassan, de biztosan elfogynak az LB 37-esek felújításáról készültek. Másrészt növelnem kell a nézettséget, ezért dobok még egy szaltót, mint Magdi anyus... A kacsák meg éppen másfelé császkálnak. A hagymafüzér szerepelt már egy korábbi cikkemben, azóta ennyi maradt belőle. A kamra alján található viszonylagos kupleráj - valami beteges vonzalom fűz a lassan mindent elborító nylonzacskókhoz és műanyag reklámtáskákhoz, abból a megfontolásból, hogy életem hátralévő részében nem vagyok hajlandó szemeteszsákra pénzt adni. Szóval ott alul lapul egy üzemképtelen porszívó, amit szeretnék majd jól bemutatni, mint elb...tt konstrukciót. Igen, talán én is formabontok és nem csak telefonok lesznek. Ja, hogy ez egy cikk lenne az LB 37-esek felújításáról? Kit érdekel!

Teccenek még emlékezni ama bizonyos űber-ratyi LB 37-es összegörbített és rozsdás villájára? Nos kérem, az a villa szárad ott, a háttérben, miután jól kiegyengettem és lecsiszoltam. Történt pedig, hogy először ő készült el, s majd a csészék, erre hirtelen ötlettől letakartam a csiszvásszal, nehogy a hátul száradó feketét összefújjam előlről az ezüsttel.

Hát kérem szépen, ilyet még az öregapám se látott, ily csúfság még a kalendáriumban sincsen! Ez itt egy repedt csengőcsésze, minden sérüléseknek netovábbja. Mert hogy repülő csészeljat láttunk már a filmekben, meg a konyhában, a veszekedések alkalmával. Valamint findzsákat is szoktunk a földhöz csapdosni mérgünkben, továbbá még nindzsákat is néha, na de hogy ezt ki csapdosta a földhöz - készülékestől persze, mondanom sem kell?! Ez körülbelül olyan, mint a kacsa. Az is egy rigófajta, csak elrepedt...

Ő lesz a harmadik szürke színű készülékem, de sajnos nem sikerült valami szépre. Azért a telefontársadalom kis különceinek száma ismét egyel növekedni fog, továbbá mindenképpen jobb állapotba kerül, mint amilyen előtte volt. Ha majd képes leszek két képet jól összerakni, akkor építek egy "Ilyen volt - Ilyen lett" című anyagot. Azt hiszem, őt kívül-belül festeni kellett, így elég nehezen készült el. Már hideg volt odakint, a délutáni rövid napsütésben tudtam csupán kicsit dolgozni. Most meg már röpködnek a mínuszok reggelente. Be is kell hoznom gyorsan a maradék festéket, mielőtt még tönkremegy!

Mentsük meg az elakadt cikket - című akcióm veszi kezdetét ezennel. Történt, hogy egyszerűen elfogyott a kinti tennivalóm az erkélyen, s ennek következtében a felhasználható kép is. Meg egyébként is volt vagy három hét egyéb tennivalóm. Közben azért akadt némi fotótéma, valamint döntöttem, hogy engedek kissé és nem csupán a jó öreg LB 37-esekkel törődöm, mert akkor sosem fejezem be ezt az anyagot. Tehát előre az engedékenység jegyében! Közben lett egy olvasóm, aki mindjárt némi szakmai segítséget is kért. Íme tehát válaszul a képen látható mikrofon és hallgató, mint a bolgár TM 50-es készülékben használandó eredeti alkatrészek. Van ugyanis egy ilyen telefon, amely olyan önhangképződésnek örvend, hogy még sípol, gerjed is. Nem láttam a TM 50-est, csupán a szöveges leírás alapján gondolom, hogy abban bizony nem a képen látható összetevők vannak. Hanem például egy erősítős mikrofon, amely aztán oda teljességgel szükségtelen ám. Ahhoz a néhány voltos mikrofontápláláshoz bizony bőven elég lesz a hagyományos szénmikrofon is. Még a szénszemcsék sercegésétől sem kell tartani. Amennyiben pedig mégsem ez lenne a hiba oka, akkor jól tovább gondolkodom majd a kérdésen. Mint ahogyan azon is, miként lássam el jól az illetőt a szükséges mikrofonnal és hallgatóval, ha és amennyiben arra igény mutatkozik. Tessék: három hétig nem vagyok és máris kisregényt írok egyetlen képhez!

Másfél nap és itt a tél. Hogy jön ez ide? Jó gyorsan, gyorsabban, mint gondolnád. És elvisz magával néhány rozoga embert. Tékozló fiú meg hazatért. Mármint itt a képen egy - na mi más lenne talán - jó öreg LB 37-es. Kb. tavasz óta vártam rá. Na jó, nyár eleje. Mivel pedig ragaszkodtam a személyes átvételhez - meg nagyjából a gazdája is - ezért ennyit kellett reá várnom. De most itt van. S miért a tél emlegetése? Mert ha leesik az első hó és beköszönt a hideg, biztosan eszembe fog jutni valami kinti meló. És enni fog a penész rendesen, hogy azzal most várhatok tavaszig. Tehát a több sebből is vérző 228-as a képen. Soroljam? Úgysem úszod meg! Szóval az csak egy dolog, hogy szemmel láthatóan hiánycikk a jobb oldali csengőcsésze, de még bizonytalan az automata kar, nincsenek rögzítve a kézibeszélő zsinór végei és rövidesen jól kiderül, hogy a hirtelen támadt partizán-próba alkalmával nem se nyikkan ez a telefon, ami ráadásul még nem is az itt felsorolt hibáknak köszönhető. Na innen szép nyerni!

Jumurdzsák is vidáman elvolt azzal a fél szemével, amíg meg nem halt, azonban itt ennél többről van szó, itt tenni kell valamit. Konkrétan pótolni a hiányzó csészét, amit sajnos nem a porcelánboltból lehet beszerezni. Oda manapság úgyis már csak elefántok járnak... Jumurdzsákról itt egy gyenge szóvicc. Beszélget őkelme egy török társával, aki panaszkodik neki, hogy nem akar találkozni azzal a nővel. Mire hősünk kigúvadt szemekkel és két kézzel magyaráz: -De Juszuf, talizmán!!!

Szétszedéses hibakeresés indul. Merthogy, mint azt mondottam volt, azt se mondja, hogy nyekk. Ha legalább azt mondaná... Remélem, nem a rögzítetlen zsinórvég törött el nyakban. Szerencsére nem, mint az utólag jól kiderült. Egyelőre azonban a képen egy másik lehetséges hibaforrás látszik. Ugye látod? Nem látod. Na látod: itt jövök én. Szóval ez a fajta mikrofon és hallgató NEM az LB 37-esbe való! Na jó, a mikrofon még csak-csak, bár erősen a CB 667-es és 76-osnak az ő sajátja, de végszükség esetén még úgy-ahogy elmegy. Na de a hallgató az kizárólag a CB 35-ösben fog megszólalni. Jó-jó, ugyanaz a kézibeszélő - majdnem, majd jól mutatom mindjárt. Mint ahogyan arról a képen látható furcsa szerszámról is jól mesélek valamit ám kisvártatva.

Itt látszólag semmi hiba sincsen. Nem a fenét nincs! Például rögzítetlen zsinórvég nem is látszik. Nem elég ám csak úgy összecsapni egy LB 37-est és kész. Dísznek esetleg jó úgy, de működni, na azt nem fog. Mondtam már, hogy a csengő kalapácsának az ő mechanikája is szét van esve? Mint én szoktam lenni pénteken este. Na tessék, ez még rímel is. Tehát csengőjavítás kétszeresen is betervezve. Már ha a csésze pótlását annak veszem.

Szóval az úgy volt, hogy Szentgotthárdon építettük az új Opel-gyár alközpontját és az osztrák főnökasszony nehezményezte, hogy lassan haladnak a munkálatok. Mire a körmendi hálózatszerelő sajátos német nyelvtudásával értésére adta: nur ein bökő. Na ebből szállóige lesz, gondoltam én és ecélból írtam le ide ezt a kis történetet. Az a bizonyos bökő egy, a korszerű rendezőmodulra a telefonkábel ereinek egyenkénti bekötésére, feltűzésére szolgűló célszerszám volt és tényleg, abban az időben, a kilencvenes évek elején még elég kevés állt rendelkezésre belőle. Nem beszélve arról, hogy a körmendi hálózatszerelő kolléga egsedül dolgozott és neki is csupán két keze volt. Ez a képen látható másik bökő megboldogult jóatyám cipész-szerszámaiból maradt rám és műszerész eszközeim közül új értelmet nyert: vele tudom kinyitni a bakelit kézibeszélőn a mikrofonfedél ördöglakattal felérő szerkezetét.

Egerésztem a raktáramból két öreg kézibeszélőt, hogy azokból kinyerjem a megfelelő fajta mikrofont és hallgatót. Persze ezeket előkereshettem volna a tárolásukra külön rendszeresített dobozból is, csakhogy nekem a kézibeszélő is kellett, ahonnan konkrétan a hallgató kilöttyen. Máris mondom, hogy miért! Addig is tessék gyakorolni a mondatot: nur ein bökő...

Ugye meg tetszett jegyezni, hogyan nézett ki a kettővel ezelőtti képen a javítandó LB 37-esből kinyert hallgató? Ugye, hogy nem, ezért is szólok, hogy tessék gyorsan és jól visszalapozni. Szóval az a fajta való a CB 35-ösbe és annak a bakelit hátulján középen van a két érintkező böcek. Ezen a képen a tartalék kézibeszélőből előbányászott másik fajta hallgató látható, ez a típus kell az LB 37-esbe és ennek a fém hátulján nem középen vannak az érintkező böcekek. Nagyon nem mindegy!

Most jön az a rész, hogy hol nem azonos a CB 35-ös és az LB 37-es bakelit kézibeszélője: hát itt, a hallgató fészkében! A képen a CB 35-ös hallgatójának befogadására alkalmas változatot látjuk - bekötve egy LB 37-esbe... Csak gratulálni tudok a műszerész kollégának, nyilván dísz-készüléket szeretett volna létrehozni, mert hogy ez a változat nem működött soha az életben, az is biztos. Szóval tessék nézni a két kis ívelt lemezkét, ezek a középső érintkezős hallgatóval kontaktáltak és létrejött a beszédáramkör.

Ez a fényképezőgépem által készített 19000. felvétel! Valamint a tartalék kézibeszélő, egy LB 37-eshez veló hallgató igényeinek megfelelően kialakítva. Nincsenek ám nagy elvárásai annak a hallgatónak. Mindössze ilyen egyenes, na jó, tőben egy kicsit meghajlított érintkező lemezkékre van szüksége, szemben az előbb látott ívelt lemezkékkel. Mivel a hegy nem ment Mohamedhez, ezért Mohamed ment el a hegyhez (vagy fordítva, mit tudom én), ezért nem cseréltem az egész kézibeszélőt, csupán ezen kicsiny lemezkéket. A közben elhangzó ízes magyar mondatokat inkább nem idézem, érthető okokból.

Kiburgásztam az aprólékből két kis tehermentesítő eszközt, lerögzítendő a kézibeszélőnek az ő zsinórját. Az a felső, kisebb változat még arra szolgál, hogy a zsinór belsejében lévő fonalat fogassa oda a kézibeszélőhöz, jellemzően a mikrofoan alatt csavaros kötéssel. A szélesebb alsó változat már körül tudja ölelni az egész zsinórt kívülről, persze miután egy lapos fogóval jól ráhajtogattam. Ezek azonban csak a kézibeszélőben rögzítik a zsinórt, az alaplapon kicsi lemezbilincset kell használni, melyet pediglen még nem sikerült előtalálnom eleddig.

Végül az ok, amely miatt ezt a cikket olyan nehezen sikerült befejeznem: a jéghegy, vagyis a fahegy csúcsa. Ez a látvány fogadott anyám pincéjét kinyitva. Történt, hogy a megrendelt 3 köbméter tüzelőt elég nagyra sikerült felvágni ahhoz, hogy ne férjen be a kályha ajtaján, illetve ne égjen le rendesen. Mivel pedig itt a tél, akcióba kellett lépnem. De erről majd még később részletesen is írok!

Egy életre szóló jótanáccsal búcsúzom: nur ein Bökő...