Kaptam a minap három darab régi tárcsás készüléket a Vágási Feritől. Nem, nem őrültem meg és nem is lettem elvakult rajongója az egykori magyar sorozatnak. Egyszerűen csak így hívják, azaz ezen a néven van fenn azon a bizonyos aukciós oldalon az illető. De még az is lehet, hogy tényleg ez a valódi neve. Mindegy, küldött nekem három telefont. Velük folytatom a készülékeimet bemutató sorozatomat, miközben jól utolérem végre magamat!

Két dolog hiányzik erről a fekete CB 76-os készülékről. Az előző képen nem látható számtárcsa fedél, valamint az itt nem látható csatlakozó dugó. Előbbi valójában csupán esztétikai hiba, utóbbit pedig a már jól ismert Kókány-féle módszerrel pótolom egy próba idejére. Ezúttal nem raktam tele szerszámokkal a zsinórt, talán most nem zúg le a pi... szóval a földre az egész kramanc.

Kevés por található a készülék belsejében, ezt gyorsan jól kitüsszentem belőle, emiatt aztán szétszedni nem érdemes. Utána még jól be kell állítani a csengőcsészéket, mert jelenleg nem van jól beállítva. Ugyebár a szokásos probléma ezekkel a csészékkel, hogy a kalapács ugyancsak hozzáér, pedig csupán lendületből kellene megütnie, hogy szépen csengjen-bongjon.

Esküszöm az átviteles istenre, hogy ez nem én voltam! Valaki vagy izomból tárcsázott, ahogyan egy igen kiváló kolléga megállapította, vagy pedig egyszerűen igen erős volt a gravitáció éppen azon a helyen, ahol eme készülék használatban volt. Lehet, éppen ezért is adta nekem a Vágási Feri. Mármint, mert eltörtént. Na de majd én mindjárt jól megjavítom ám, méghozzá tűzoltó módszerrel, olyat még úgysem csináltam, ideje kipróbálni!

Azért történt el... tudom, mert leesett. Meg azért is, mert nagyon régi és kiszáradt műanyag, tessék csak jól nézni azt a különálló csengőköri böceket, akarom mondani kondenzátort. Ő egy igen régi CB 667-es, s mint ilyen, minden napja ajándék. Bárcsak minden nap kapnék ilyen ajándékot! Ki is vágna az asszony a hegyekben álló telefonok miatt - mondanám, de már most is hegyekben áll.

Amíg a pillanatragasztó szárad, addig a műszerész elmegy ebédelni. Igen, van neki egy ilyen rossz szokása. Ám a pillanatragasztó használata nem is igazán műszerész munka, és nem is csináltam még ilyet. De most nincs kéznél másik, vagy új ház. Meg nem is döntöttem még el, hogy megmarad, vagy pedig tartalék alkatrész utánpótlás lesz belőle.

Így mindjárt más. Egyszer jó lesz, aztán majd menet közben jól döntök a további sorsa felől. Persze, ha lenne régi fémházas csatlakozó dugóm fehér színben, továbbá másik készülékházam, akkor máris kedvezőbb lenne a helyzet. Akkor biztosan kapna még egy esélyt a további életre. Így azonban kétséges, hogy mi lesz vele. Maradni azért marad mindenképpen. Eddig egyetlen telefont selejteztem ki, de az olyan, de olyan állapotban volt, hogy még!

Végezetül jól sorbaraktam és jól lefényképeztem a Vágási Feri által eddig adományozott telefonkészülékeket. Majd lesz ám még egy szállítmány, már ígérte, de előbb össze kell szednie azt a tízezer forintot, hogy beszállhasson végre az internetbe...

Az ismert közösségi portálra egy ennél nehezebb képet tettem fel. Többet is készítettem a kedvenc készülékemről, a téma szinte adta magát, ahogyan észrevettem az asztali lámpa fényében csillogó fémházat... Egry János annak idején egy hangszórót adott ajándékba a helyes megfejtésért, a kérdés természetesen az volt, hogy mi van a képen? Ugye milyen öreg vagyok én, hogy ilyenekre emélkszem még! Na de ki emlékszik még erre rajtam kívül? Pedig milyen jó kis műsorok voltak azok. Azok még műsorok voltak, ellentétben a mai moslékkal... Nem is nézek tévét hosszú évek óta.

Ennél a készüléknél egy ideje folyamatosan billeg a libikóka. Mármint, hogy felújítsam-e, vagy sem. Hagyjam ebben az állapotban, vagy szedjem szét és fessem le. Közszavazásra kellene bocsájtanom a kérdést, nem is rossz ötlet. Annyi bizonyos, hogy idén már legfeljebb csak állagmegóvást végzek, s ha úgy döntök, akkor is legkorábban jövő tavasszal kezdek hozzá. Ami azt illeti, eléggé kopottas a festése. De az is lehet, hogy csak mocskos. Először is egy alapos sikálást mindenképpen megérdemel. Minden másra ott a szórópalackos festék, csak hogy a reklám szövegét idézzem kissé módosítva.

Ez az LB 37-es a Dunai Vasműből származik. De jó lenne még onnan ilyen öreg készüléket szerezni! Persze félek, már korábban kiselejtezték őket. Most, hogy alaposabban nézem a képet és felfedezem azokat a sejtelmes kis barna foltokat ott az alaplap alsó szélén, kezd olyan érzésem lenni, hogy meglesz az a szétszedéssel és csiszolással kezdődő folyamat 2016. márciusban, meglesz, meglesz.

Amit viszont nagyon nem értek, az a kétszálas készülékzsinór. Akkor hogyan kapott ez mikrofontáplálást, ha egyszer nem volt átalakítva CB-re? A belsejében elhelyezett helyi telepnek nyoma sincsen. Ezen galád gondolat már az én fejemben is megfordult, pótolandó a négyszálas készülékzsinórt, melyből országos hiány van, mint az köztudott. Na de csak egyszer fúvom fel jól a pofámat ám és nekiállok ilyen zsinórt keresni. Csak az már pénzbe fog kerülni, s tartok tőle, nem is kevésbe. Aminap néztem éppen egyfajta lehetőséget a kiöregedett eredeti umilábak pótlására, hát mit ne mondjak, az se lenne olcsó, ha azt választanám. Csak remélni tudom, hogy azért lelek közelebb és kevesebb pénzért is.

Feltámadásra váró szörnyócák az asztalomon. Az a bal oldali különösen csúnyán néz ki. Olyan, mintha valaki éveken át kézzel dörzsölgette volna és közben kifényesedett a rozsdás felület, ahol folyamatosan illette. Most egyébként azért áll ilyen furcsán ferdén a háza, mert tűzoltó javításként megolajoztam a zsanérjait, valamint az induktor fogaskerekeit, azok ugyanis olyan mértékben szorultak, hogy félő volt, eltörnek. Ezért az olajozást követően még néhány napig itt pózolt az asztalomon, mindig más készülék társaságában, miközben én szorgalmasan tornáztattam naponta többször. Na ez mondjuk érdekes látvány is volt, kár, hogy nem készült róla rövidfilm.

Ebben az előző képen már látott CB 35-ösben van egy akkora kontakthiba, mint ide Bázakerettye! Valamint nem jól letördelték annak az amúgy szép és pótolhatatlan készülékháznak az ő bal első sarkát. Ki játszik már állandóan asztalról lepotyogósat a telefonokkal? Azok a szép nagy csészék igen jól tudnak ám szólni, ha megfelelően vannak beállítva. Még a halott is felébred rá, ha hívás érkezik. Valamint a szomszédban lepotyognak a Lenin-képek a falról. Na mondom én, hogy itt lepotyogásra játszunk!

Na azt hiszem, meg is van az a kontakthiba. Önök is látják? Ott az a hiányzó csavar az átkötés jobb oldalán. Persze ettől még lehet itt más hiba is. Minden esetre a kábelformát megmozgatva a készülék recseg-ropog, hol van tárcsahang, hol meg nincsen. Elteszem én ezt is a többi mellé a hosszú téli estékre. Annyit emlegetem, végül már nem lesz ebből semmi. Mármint, hogy én akkor ott a kályha mellett...

Vajon az öreg Biczó meglehet még? Sok idő eltelt ám 1978 óta... Már ha bácsi volt. Sopronban az újkori készülékjavító csoport csupa hölgyócákból állt. A Palaczkné, a Várnagyné már mind nyugdíjasok azóta és szeretettel gondolnak rám, miközben e sorokat olvassák. Továbbá az a repedés azon az egységdobozon sem valami szívmelengető látvány. Lehet, mégis ez a kontakthiba oka?

Íme az adóalany, aki már alig várja, hogy adózzon... Ja nem, most nem Árkus József Parabola című műsorából kell idéznem, ahol azzal szórakoztak egy időben, hogy külföldi filmek jeleneteihez teljesen oda nem illő, viszont az akkori magyar politikai helyzethez valamiképpen kapcsolódó szinkronhangot készítettek. Sokkal inkább egy újabb jelölt az öreg rozsdás LB 37-es mellett: egy piros CB 24-es! Ez a készülék amúgy is ritka fehér holló, ami pedig eredeti állapotban maradt fenn és eladó, az megfizethetetlen. De hogy piros legyen: bizonyított tény immár számomra, hogy nem az 1945 utáni politikai fordulat miatt lettek piros színűek a régi telefonok. Ebből a típusból konkrétan ez a második, amit ebben a színben láttam, s egyúttal ezt sikerült is jól beszereznem.

Meglehetősen furcsa piros színben a CB 24-es, de most végre hozzám került egy újabb olcsón. Látszik ez ugye? Pláne furcsa, hogy mint már az előző fotón is látszik, elég rondán sikerült lefesteni. Valamint vastagon por a belseje is. Szóval lesz még vele munka bőven, de a java megint csak jövőre marad. A télen ki tudom takarítani, aztán össze kell szednem hozzá zsinórokat és egy Standard tárcsát. Nem lesz ez könnyű. Utána a szokásos csiszolás és festés következik majd. Még ha szép lenne, akkor elgondolkodnék, hogy maradjon-e piros. Na de így... Egyébként is sikerült összebarmolnom ezt a kókány-festést, amikor jobb híján egy combos csavarhúzóval voltam kénytelen kinyitni. Hiába, a berozsdásodott régi bajonettzárral már csak így megy nekem. Nem az első eset volt és félek tőle, nem is az utolsó. Érzékeny lelkületű olvasóim most kiábrándultan fordulnak el tőlem, de jelen pillanatban nincs jobb ötletem. Természetesen a kinyitást követően első dolgom volt eme bajonettzár alapos megolajozása és megtornáztatása egy kombinált fogóval. Ugyanígy jártam el jól a kenőanyag hiányában szoruló zsanérokkal is. Ezeket az azonnali életmentő műtéteket minden ilyen, hosszú évtizedek óta ki nem nyitott készüléknél javasolt elvégezni.

Továbbá azt sem értem, mi az az erőteljesebb piros folt ott az elején. Lehet, hogy volt még rajta valami festés, amit később eltüntettek? Majd a csiszolásnál jól kiderül jövőre. Ezt ugye elvileg még könnyebb is lesz kezelni, elvégre itt nincsen rajta az induktornak az a bizonyos púpja... A CB 35-ösnek az ő fekete bakelit kézibeszélőjével valahogy nem az igazi ez a készülék, de már virrad-virradozik a nagy meglepetés napja, pár képpel később majd jól elárulom legújabb meglepetésemet, addig meg csak egye a penész a Tisztelt Olvasót!

Ő egy CB 81 MM. Nem tudom, volt-e már? Mármint itt, valamelyik cikkemben. Továbbá a gyűjteményemben, mert most lusta vagyok előkeresni a táblázatból. Szerintem pirosban biztosan nincsen még. Viszont van itt valami furcsa, szokatlan és ehhez a készülékhez ide nem illő alkatrész.

Ez a régi fekete fémházas csatlakozó dugó egy CB 667-esé volt, de semmiképpen nem a CB 81-esre való! Ide egy újabb műanyag házas és lehetőleg piros színű dugó kellene, ami jobb esetben valahol leledzik is a raktáram mélyén. Igen ám, csakhogy meg kellene azt keresni és itt jönnek a gondok. Aztán meg a gondnok... Ez egy dalszöveg volt.

Látszólag teljesen olyan, mint a CB 76-os, kivéve a négyeres szalagkábellel csatlakozó nyomógombos hívóművet. Ezzel azonban máris presztízs-telefon vált belőle, melyért megindult a harc és melyet csak a kiváltságosok tudtak szerezni maguknak a nyolcvanas években. Pedig ugyanúgy csak a jó öreg tárcsaimpulzusokat tudta kiadni ez is, viszont már elektronikus formában. Vagyis ugyanúgy meg kellett várni, míg minden egyes impulzussorozat lefutott, ez főleg budapesti és sok hetes, nyolcas, kilences és nullás számjegyet tartalmazó kapcsolási számnál volt izgalmas. Hozzátéve még percekig tartó várakozást a kapcsolásra túlterhelt telefonközpontok esetén, mely végén örülhettünk, ha végre létrejött a kapcsolás és nem dobta el foglaltra a hívást a rendszer, miután leidőzített. Viszont jól mutatott a készülék az asztalon a mezei számtárcsás helyett.

Ezek is pirosak, szépek, de nem telefonok. Üres kávés üvegek, még abból az időből, amikor volt pénzem kávét venni. Manapság már inkább nincs pénzem felsöpört udvart vásárolni. Pontosabban, amennyi pénzem van rá, azért kávénak nevezett felsöpört udvart adnak. Mármint, hogy felsöprik az udvart, beletöltik zacskóba és eladják kávénak. Ez egyáltalán nem újkeletű dolog a magyar kereskedelemben, csak gondoltam, ejtek róla néhány szót itt, valamelyik cikkemben. Miután sikeresen magamra haragítottam a honlapomat esetleges látogató kereskedőket is, még elmondom, hogy e három üveg számomra felesleges (nem fér bele egyik fajta telefon sem), kidobni viszont sajnálom, ezért felkínálom népgazdasági hasznosításra... Ja nem Pomezsanszky György műsorának címét akartam idézni, hanem odaadnám valakinek, aki még hasznát veszi. Nálam kell a hely a telefonoknak a raktárban...

Szereztem eredeti kézibeszélőket a CB 24-eshez! Ez nagy szó ám, de nekem végre szerencsém volt. Három teljes, a negyedik ott lent keresztben csak alkatrész-utánpótlás. Ő hiányos szegénykém. A ráadás pedig az két bakelit kézibeszélő volt a bal szélen. Nekiállhatok tehát néhány CB 24-es készülék felújításának. De előbb be kell fejeznem az LB 37-eseket, ők pedig sokan vannak. Jelenleg éppen egy tucatnyian. Ez az állapot idén már nem változik, illetve idővel csökken. Persze mindegyik nem készül el, vannak egyéb hiányzó alkatrészek is.

Összerakós játék túlméretes kisfiúknak. Pont ekkoráknak, mint én... Idekészítettem magam mellé már vagy egy hete, de még nem jött meg az isteni szikra, hogy nekiálljak. Pedig lassan már a többit is be kellene hoznom az erkélyről, mert ha sokat várok, behordja őket helyettem a hó. Persze azért várok, mert még nem oldódott meg a gumiláb kérdése. Szinte az összesen pótolni, illetve cserélni kellene, az pedig 12x4 darab. Namármost, próbaképpen addig az elsőt összerakhatnám, legfeljebb, ha mégis könnyebb lesz a lábak elhelyezése szétszedve, akkor kissé visszabontom eme művelethez később. Csak lássam már ezt az elsőt vidáman csilingelni és önfeledt mikrofontáplálást szolgáltatni!

Van mááásik, lááátoood?! Ahogyan Ötvös Gábor zenebohóc mondta annak idején a cirkuszban. Történt, hogy addig gondolkodtam (mit csináltam, te úristen), míg kezdett gyanús lenni a dolog, mert úgy emlékeztem, mintha lenne még nekem ilyen nyomógombos készülékem. Aztán felálltam a létra tetejére és megtaláltam! Az volt a baj, hogy ezt az egyébként 054-es leltári számú készülékemet (úgysem úszod meg, hogy ezzel traktáljalak) valamilyen érthetetlen megfontolásból CB 76-osként rögzítettem a kicsiny nyilvántartásomban. Pedig ő is CB 81-es, kétség sem férhet hozzá. Tehát már ketten vagytok szépségeim!

Amint a szekrény tetején egerésztem, találtam ám mást is! Eleve érdekes egy összeállítás az a piros készülékház a fekete kézibeszélővel, bár nem csúnya, és néha előfordult ilyen a praxisomban. Abban az időben még bőven a rendelkezésemre állt mindenféle színű alkatrész a telefonokhoz, nem voltam arra kényszerülve, hogy olyat építsek össze, amit éppen találok. Viszont pontosan ebből a megfontolásból, mármint, hogy egy idő után kezdett unalmas lenni a csupa egyforma színű készülék, elkezdtem kísérletezni. Például azzal, hogy más színű kézibeszélőt szereltem egy adott telefonra. Természetesen ezt szigorúan házon belül, az alközpontok próbálásához rendszeresített telefonok estében. Szegény előfizetők nem szerezhettek tudomást eme partizánakciómról.

Van aztán még egy különleges tulajdonsága ennek az enyhén piszkos és kopott készüléknek: Ő bizony egy hibrid! Na tessék, újabb feladat. Nincs elég dolgom és tervezett munkám. Mármint ha úgy döntök, a megfelelő alkatrészek megléte esetén jól visszaalakítom minden ilyen készülékemet. Az addig rendben van, hogy erről készül majd egy második cikk, de most az jutott az eszembe, hogy hagyni kellene néhányat ilyen állapotban is, megemlékezendő arról a szerencsére rövid időszakról, amikor ezeket a rémtetteket elkövettük.

Ez egy nagyon különleges hibrid készülék. Történt ugyanis, hogy az alaplap alkatrészeit a raktárban még fellelhető tartalékokból rakták össze. Tessék nézni azt a szép fényes csengőt, az üvegszálas panelt - az eredeti 667-es panel mindig is sima préselt prespánból készült, ennek is volt köszönhető, hogy olyan könnyen tört. Az nem látszik a képen, de a műanyag alaplemez is raktári pótlás: nincsen rajta gyári szám.

Végül csak összejött ez is: egy MÁV-os CB 76 MM. Ez az alaplemezből derül ki jól, ahová is a szokásos "Magyar Posta tulajdona" felirat helyett a "MÁV tulajdona" feliratot préselték be - megint csak jól. Ezt majd mindjárt mutatom. Előtte azonban tessék csak nézni azt a furcsa számtárcsát! Ez egy lengyel tárcsa, de kissé régebbi, mint amit a kései CB 76-ososkban, és a CB 811-esekben használtak. További szokatlen tulajdonsága neki, hogy csak a kilences számjegyig lehet felhúzni, a nullásig már nem. Mivel pedig ezeket a készüléketet úgy szoktam kipróbálni a saját vezetékes vonalamon, hogy felhívom a saját számomat és ha foglalt vagyok, akkor jó eséllyel éppen beszélek magammal... ja nem, szóval ebben az esetben valószínűleg jó a vizsgált telefon tárcsája. Igen ám, de az én kapcsolási számomban nincsen nullás. Sőt, még kilences és nyolcas sem. Hogy a hetesről már ne is beszéljek! Tehát ezen számjegyek tekintetében nem tudom ellenőrizni szegény hívóművet. Persze van nullás számjegy a mobilszámomban, de mire ez a tény eszembe jut, már régen elpakoltam szegény telefont abban a hiszemben, hogy működik és a következő feladatot végzem.

A kétszeresen elb...tt fénykép tipikus esete: szerzőkénk a MÁV-os telefonjának fénylő seggét villanóval próbálta meg lefényképezni, csak hogy bizonyítsa a feliratokkal állítását. Persze nem sikerült a mutatvány, erre nekiesett HDR-szerűvé alakítani egyszerű képszerkesztő programmal. Mindegy, a kellően szürrealista végeredményt majd jól eladom egy Kaffka-regénybe illusztrációnak.

Első ránézésre ez egy szokványos CB 76-os, bár kicsit furcsa, hogy az újabb fajta panelhez ezt a régebbi számtárcsát kötötték. De nézzük csak meg jól közelebbről!

Azt a fűzfánfütyülő rézangyalát neki! Ez egy négyszálas készülékzsinór! A kék és a piros beköttetett a négyes és hetes pontokra - ezt még fejből is tudtam, ám a fekete és a sárga szabadon lefeg. Namost, mi következik ebből? Van zsinórhiányos LB készülékem, aki jól meg fogja kapni ezt a zsinórt. Ide pedig keresek másikat. Manapság bőven elég már a kétszálas is. Most olvastam, hogy réges-régen egyszálas volt a telefonhálózat, a másik vezeték a föld volt. Csak éppen már elég korán zajos és áthallásos lett a beszélgetés, ezért kellett egy második vezeték is.

Ez itt kérem legalább hat méternyi négyszálas vezeték! Nem, nincsen ilyen jó nikkelezett szemmértékem, csak miután lefényképeztem, jól kitekertem és megsaccoltam a hosszát. Azokat az aggasztó mértékű macskákat amúgy is ki szerettem volna szedni belőle. Magyarázom: macskának a megtekeredett vezetéket neveztem, ez az én saját találmányom volt a Matáv-nál. Egynémely kollégák furcsán néztek rám, amikor erről beszéltem, de aztán idővel megszokták: ja, csak a Jani.

Szóval akkor ez legalább három darab LB készülék részére szolgáltat zsinórpótlást. De jó! Kár, hogy ilyenekbe nem lát bele az ember, amikor megnéz egy készülékről képet, szegény előző gazdája meg nem igazán ért hozzá, semhogy jól rákérdeznék előzetesen. Csak nézne rám bután, akár a lufiárus a nyílzáporban. Egyúttal pedig újabb elvégzendő feladat, amit ha nem írok fel most azonnal jól egy kis cetlire, akkor valószínűleg el is fogom felejteni, már holnap reggelre.

Ritkán fényképeztem telefont ebből az irányból, végül megtettem csak. Mindjárt jól látszik, hogy egyrészt igencsak piszkos, másrészt nem igazán eredeti az az egyetlen lezáró csavarja, harmadrészt 667-eshez való különböző színű zsinórokkal vagyon ellátva szegénykém. Merthogy azok a szögletes zsinórbevezetők nagyon elrejtőznek ám a készülékház alatt, ami pedig a 667-es zsinóroknak az ő jellemzője.

Az izomból való tárcsázás, valamint a rossz minőségű papírbetét kölcsönhatásának eredményeként utóbbi idővel elfordul a tárcsa közepén. Valahogy úgy néz ki, mint a kutya, amikor oldalra fordítja a pofáját és néz rád értelmesen.

Régebbi fajta készülékpanel, valamint egy hiányzó cici. Ez ugyan mégis kinek és vajon mire kellett? Vagy csak zavarta, hogy a készülék vidáman csörömpöl? Tényleg, van egy ilyen tulajdonsága a telefonnak jól beállított csengő esetén.

És ebben az ünnepi pillanatban utolértem magamat! Amit eddig beszereztem, állapotfelmértem és lefényképeztem, azt jól be is mutattam. Egynémely eladónak is jól bemutattam, amikor csillagászati áron kínálta portékáját. Szóval átmenetileg nincs több bemutatásra váró telefonom. Tudom, ez az állapot nem fog sokáig tartani, ismerve magamat, nade mire abból egy cikkre való kép összejön, ami ezután érkezik, nos, tartok tőle, hogy ezen fajta anyag közlésében egy kis szünet következik. Majd jól átnyergelek a szakterületre és jól előveszem, amiket eddig csupán ígértem, s fel is írtam magamnak. Köszönöm szépen a figyelmet és további jó szórakozást kívánok az elkövetkező írásaimhoz!